Vilaggazdasag 18m

Kármán András kirúgta a NAV egyik elnökhellyettesét, Seszták Miklós és a Volánbusz-botrány lehetett az ürügy

Felmentette Kármán András pénzügyminiszter a NAV erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét. A távozásának oka a Volánbusz-ügy lehetett, amelyben letartóztatták Seszták Miklós fideszes politikust. Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön felmentette Szalavics Mariannt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (N»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 1h

Óriási fordulat, Matolcsy György váratlanul elárulta, hol van a pénz: tételesen felsorolta, mire költötték el a százmilliárdokat a Magyar Nemzeti Bank alapvítványai – "elmondom az igazságot"

Megérkeztünk a Magyar Nemzeti Bank alapítványához – ezzel kezdte Matolcsy György friss videóüzenetét, amelyet a YouTube-ra töltött fel csütörtök délután. Fotó: AFP Kezdetben 6, azután 3, most pedig már egy egyesült egyetlen alapítványhoz. Azt olvasson mindenhol, majdnem mindenhol, hogy eltűnt az al»»»

vg.hu
Blikk 1h

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét, a Seszták-ügy lehet a háttérben

Kármán András pénzügyminiszter a NAV elnökének javaslatára csütörtökön felmentette Szalavics Mariannt az adóhatóság erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesi tisztségéből. A döntést a NAV is megerősítette a HVG értesülésére reagálva. Az adóhatóság adatvédelmi és személyiségi jogi okokra hivatkozva nem»»»

blikk.hu
Portfolio 2h

Már a NAV-ig ér a Seszták-ügy, menesztettek egy elnökhelyettest

Kármán András pénzügyminiszter az adóhatóság új elnökének javaslatára felmentette tisztségéből Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettesét. A döntésre nem sokkal azután került sor, hogy idén szeptember végén letartóztatták Seszták Miklós volt minisztert a 11 milliárd for»»»

portfolio.hu
Hvg 3h

Ab: A bíróságok saját működésük nyilvánosságát sem korlátozhatják szubjektív szempontok szerint

Egy meg nem nevezett állampolgár meg akarta tudni a Fővárosi Ítélőtáblától, hogy 2020-ban a bíróságnál előterjesztett adatigénylések közül hány darabot továbbított a benyújtástól számított tizenöt napon belül az Országos Bírósági Hivatalnak és ezek közül hány darab megválaszolásához kapott javaslat»»»

hvg.hu
Hvg 3h

Gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt és jakot is tartottak Hatvanpusztánál

Nem csak zebrákat, hanem gyűrűsfarkú víziantilopot, himalájai tahrt, házi jakot és sörényes juhot is tartottak a június 3-i szemle idején az Alcsútdoboz és Bicske külterületén található telephelyen – írja a Népszabadság közérdekű adatigénylés alapján. Idén nyáron a Fejér Megyei Kormányhivatal több »»»

hvg.hu
Hvg 4h

Kirúgták a NAV egyik elnökhelyettesét, a Seszták-ügy lehet a háttérben

Kármán András pénzügyminiszter a NAV elnökének javaslatára csütörtökön felmentette Szalavics Mariannt az adóhatóság erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesi munkaköréből - erősítette meg az adóhatóság a HVG értesülését. A NAV további tájékoztatást adatvédelmi és személyiségi jogi okokból nem adott. M»»»

hvg.hu
Hvg 5h

Félhetnek a magyar gazdák is, Kína támogatásokon hizlalt hússal árasztja el a világot

A kínai háztartások étkezési szokásainak változása, illetve a kínai élelmiszerbiztonsági- és minőségi szabályozások szigorodása arra ösztönözte a helyi élelmiszeripari vállalatokat, hogy technológiai fejlesztésekbe és kapacitásbővítésbe fektessenek. Ennek eredményeként ma már többet termelnek, mint»»»

hvg.hu
Portfolio 5h

A kkv-k nélkül nincs termelékenységi fordulat, de jó hír, hogy a felzárkózáshoz érkeznek az uniós milliárdok

A magyar gazdaság jövőbeli sikere jelentősen függ attól, hogy sikerül-e az eddigi extenzív növekedést egy tudásalapú, termelékenységre fókuszáló modellre cserélni. Bár a hazai kis- és középvállalkozások uniós összehasonlításban jelenleg komoly lemaradásban vannak a hatékonyság terén, a KAVOSZ szaké»»»

portfolio.hu
Portfolio 5h

A kkv-k nélkül nincs termelékenységi fordulat, de jó hír, hogy a felzárkózáshoz érkeznek az uniós milliárdok

A magyar gazdaság jövőbeli sikere jelentősen függ attól, hogy sikerül-e az eddigi extenzív növekedést egy tudásalapú, termelékenységre fókuszáló modellre cserélni. Bár a hazai kis- és középvállalkozások uniós összehasonlításban jelenleg komoly lemaradásban vannak a hatékonyság terén, a KAVOSZ szaké»»»

portfolio.hu
Index 5h

A tagállamok már előre jelezték, feszült EU-csúcsra készülnek

Továbbra is távoli és ambiciózus célnak tűnik, hogy még idén megállapodjanak a tagállamok az EU következő hétéves költségvetéséről, a többéves pénzügyi keretről (MFF), és ezt bizonyítják az csúcs előtti sajtótájékoztatók is. Magyar Péter mellett több ország vezetője is arról beszélt, hogy a cél ugy»»»

index.hu
Hvg 7h

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg. Az eset kedd hajnalban történt a Valenciától északra fekvő Pucol településen található Monasterios lakóparkban. Az incidens miatt»»»

hvg.hu
Hvg 7h

Molnár Áron: Több tízmillió forint közpénzt kapott két Pócs Jánoshoz köthető egyesület ugyanarra a rendezvényre

Két Pócs Jánoshoz köthető szervezet, a Jász Nemzeti Egyesület és a Jászapáti Gazdakör az elmúlt években több tízmillió forint közpénzt kapott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től ugyanarra a célra: a fideszes országgyűlési képviselő földjén megrendezett Jászsági Aratónapra – állította Molnár Áron sz»»»

hvg.hu
Hvg 7h

A külügy szerint Bánki Erik kért diplomata-útlevelet a Hungast tulajdonosának

A volt fideszes országgyűlési képviselő, Bánki Erik kezdeményezésére kapott diplomata-útlevelet az óbudai korrupciós ügyben is érintett, közétkeztetéssel foglalkozó Hungast-csoport tulajdonosa, György Tamás – írja a 24.hu. A lapnak a Külügyminisztérium azt is megírta: Bánki azzal indokolta a kérést»»»

hvg.hu
Profit Line 10h

GKI: a zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergiarendszer ár- és biztonsági problémáit

A zöldülő áramtermelés önmagában nem oldja meg a magyar villamosenergia-rendszer tartós ár- és biztonsági problémáit, azokhoz tárolókapacitásra, kockázatmegosztásra és az atomkapacitás megőrzésére is szükség van - állapította meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb, csütörtökön közzétett elemzésében»»»

profitline.hu
Privat bankar 11h

Adott a feladat Kapitány Istvánék számára, mielőtt újra beütne a ménkű

A magyar villamosenergia-termelés gerincét az atomenergia adja, ugyanakkor a termelési szerkezet egyre inkább a megújulók felé tolódik, a szén és más nem gáz alapú fosszilis források súlya pedig fokozatosan csökken. 2025-ben a legnagyobb termelő a Paksi Atomerőmű volt a termelés 40 százalékával, a »»»

privatbankar.hu
Index 11h

A méregdrága import és Paks bizonytalansága miatt súlyos krízis kapujában Magyarország

A GKI szerint a magyar villamosenergia-rendszer tartósan magas áraiért és energiafüggőségéért az importigény, a termelési szerkezet és a hálózati adottságok is felelősek. Bár a napenergia termelése öt év alatt több mint a négyszeresére nőtt, a megújulók ingadozása miatt tárolókapacitásokra, szélerő»»»

index.hu
Index 12h

Magyar Péter Brüsszelbe utazik, hogy elérje azt, ami Orbán Viktornak soha nem sikerült

Az Európai Unió következő hétéves költségvetése, az MFF lesz a legfontosabb pontja az EU-csúcsnak, amire Magyar Péter magyar miniszterelnök komoly célkitűzéssel érkezett: vissza akarja szerezni azokat az uniós forrásokat, amelyeket az Orbán-kormány alatt az ország végleg elveszített. Az MFF-ről szó»»»

index.hu
Profit Line 12h

Jóváhagyta Szlovákia 2027-es költségvetését a parlament, emelkedik a deficit

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. A költségvetést öt napon át tartó vita után 76 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi »»»

profitline.hu
Profit Line 13h

Eva Malá Beluská az IKEA Csehország-Magyarország-Szlovákia új regionális ügyvezetője és fenntarthatóságért felelős igazgatója

Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatói pozícióját 2026. november 15-től. A szakember Erika Intiso helyére érkezik, aki az Ingka Csoport globális fenntarthatósági vezetőjeként folytatja pá»»»

profitline.hu
Privat bankar 22h

Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk

Szlovákiában a költségvetést öt napon át tartó vita után 76 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek 78 képviselője vett részt a voksoláson. A szlovák kormány által most elfogadott dokumentum azzal számol, hogy a hiány a jövő év után csökkenni ke»»»

privatbankar.hu
Portfolio 14.10. 17:06

Kimondták a pénzügyi csúcson: Trump csapatának terve nem fogja megmenteni az Egyesült Államokat

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra szólította fel az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy pusztán a gazdasági növekedésre való hagyatkozás helyett konkrét költségvetési intézkedésekkel csökkentse az államadósságot, amely az előrejelzések szerint elérheti a GDP 142 százalékát - jelentette a»»»

portfolio.hu
Privat bankar 14.10. 16:11

A forint most egy extra hozammal ketyegő euró

Ha visszaemlékezünk az elmúlt hat évre, abból négy évben krízis volt. Ez azért hangzik különösen érdekesen, mert egyébként nem volt rossz a tőkepiacok teljesítménye. Elég jól teljesítettek a részvénypiacok 2020 óta, miközben 2020-ban a Covid, 2022-ben az ukrán–orosz háború, majd az inflációs hullám»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 14.10. 15:12

Karácsony Gergely megmagyarázta: múlt héten még csődközeli állapotban volt a főváros – most már nyereséges olimpiát rendezne

Pár napja csődközeli állapotban volt Budapest, most már egy nyereséges olimpia lehetőségéről beszél a főpolgármester. Karácsony Gergely szerint a kormánnyal kötött megállapodás biztosítja a város működését, az érkező uniós források pedig nagyívű fejlesztések előtt nyithatják meg az utat. A főpolgár»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 14.10. 11:16

Nagy bejelentést tett az IKEA: ez hazánkat is érinti – ez változik meg november közepétől

Leváltja egyik fontos vezetőjét a bútoráruházlánc. Eva Malá Beluská lesz az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezetői és fenntarthatóságért felelős igazgatója. Eva Malá Beluská veszi át az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális»»»

vg.hu
Portfolio 14.10. 11:05

Érzékeny információk szivárogtak ki a Gazdasági Versenyhivataltól

Információ-szivárogtatásra és a vezetőséghez köthető összeférhetetlenségi problémákra bukkant a Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH) a Telex. A Telex-G7 elemzésében bemutatja, hogy a hatóság a 2020 utáni stratégiaváltásával – a megugró perveszteségek elkerülése érdekében – drasztikusan növelte a bírsá»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 14.10. 08:00

Erre senki nem számított: fű alatt leváltotta a Tisza a kulcsfontosságú politikusát, magyarázkodik a kormánypárt – súlyos mutyi állhat a háttérben

A Tisza-frakció kedden különösebb hírverés nélkül lecserélte képviselőjét az Országgyűlés egyik vizsgálóbizottságának éléről. Sárosi József a parlamenti többség döntésével távozott a Spontán Privatizációt és a Közvagyon Elvesztését Feltáró Vizsgálóbizottság elnöki posztjától, sőt tejesen kiszállt a»»»

vg.hu
Infostart 14.10. 07:59

Budapest 2036 – Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

Elég nehéz örökséggel néz szembe a Tisza-kormány, hiszen valószínűleg a 2026-os költségvetési hiány eléri a 7,5 százalékot, ráadásul a kormány elkötelezett az euró bevezetése mellett is, aminek szintén nagyon nagy a támogatottsága a magyar társadalomban, viszont szigorú fiskális politikát igényel. »»»

infostart.hu
Portfolio 13.10. 22:26

Amerikában az eladók diktáltak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután»»»

portfolio.hu
Portfolio 13.10. 21:52

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este fol»»»

portfolio.hu
Portfolio 13.10. 20:52

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Személyes okokra hivatkozva lemondott Tótth »»»

portfolio.hu
Portfolio 13.10. 19:14

Amerikában is az eladók diktálnak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután»»»

portfolio.hu
Portfolio 13.10. 18:04

Tisza-kormány: Magyar Péter hamarosan interjút ad, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este Magyar Péter miniszterelnök a Partizánnak ad interjút. Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-on közzétett bejegy»»»

portfolio.hu
Infostart 13.10. 17:34

Elévülés miatt megszüntették a Völner Pál elleni fegyelmi vizsgálatot

Az nszo.hu beszámolója szerint a fegyelmi biztos szeptember 11-én hozott határozatot. A vizsgálatot két magánszemély kezdeményezte februárban a Magyar Ügyvédi Kamaránál. Az ügyet először a Komárom-Esztergom Vármegyei Ügyvédi Kamarához továbbították, amely elfogultságot jelentett be, ezért végül a b»»»

infostart.hu
Alternativenergia 13.10. 16:42

Napelemes kutakkal mentik a somogyi erdőket az egyre súlyosabb aszálytól

Aszály elleni védekezésbe kezdett a somogyi erdőkben a SEFAG erdőgazdaság, egyebek mellett lajtos kocsikkal és napelemes kutakkal igyekszik enyhíteni a vízhiányon – tájékoztatta a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. az MTI-t. A somogyi erdőterületeken gazdálkodó állami tulajdonú társaság közleménye sze»»»

Index 13.10. 14:28

Elévülés miatt megszüntették a Völner Pál elleni fegyelmi vizsgálatot

Elévülésre hivatkozva megszüntette a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi biztosa a Völner Pál volt igazságügyi államtitkár ellen indított előzetes vizsgálatot. A volt politikus felelősségét egy korábbi, a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét sértő nyilatkozata miatt vizsgálták. A bejelentők kifogást»»»

index.hu
Index 13.10. 13:04

Hivatalos: a tervezettnél később hozzák nyilvánosságra az ügynökaktákat

Az Országgyűlés keddi ülésén úgy döntött, hogy október 20. helyett november 4-én válnak nyilvánossá az ügynökakták. Kivételes eljárásban tárgyalta és szavazott is a parlament az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Lev»»»

index.hu
Portfolio 13.10. 11:15

Tisza-kormány: folytatja az ülésezést a parlament, egy új tag a Médiatanácsban

Kedden folytatódik a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyalnak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztják a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg kedden az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá»»»

portfolio.hu
Infostart 13.10. 10:57

15 km-es torlódás alakult ki a sztrádán, a hídfelújítás az oka

Jelentős torlódással indult a kedd reggel az M0-s autóúton, miután hídfelújítás miatt lezárták a két külső sávot a Deák Ferenc hídon, az M1-es autópálya felé vezető oldalon – írja az Útinform híradása nyomán a hvg.hu. Reggel 7:30 óta a híd előtt több mint 15 kilométeresre növekedett a forgalmi dugó»»»

infostart.hu
Infostart 13.10. 10:45

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – országgyűlési döntések, Magyar Péter máris reagált

Cikkünk frissül! Elfogadta az Országgyűlés a Baka András köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az egészségügyről szóló és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítását. A változtatást 138 igen, 50 nem szavazattal fogadták el a képviselők. A változtatások egye»»»

infostart.hu
Demokrata 13.10. 10:18

Öngyilkos lett a Breaking Bad színésze, RJ Mitte

A színész október 12-én halt meg a texasi Brownsville-ben. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja, sajtósa azonban a People magazinnak megerősítette, hogy a színész öngyilkosság következtében hunyt el – számolt be róla a Variety. Walter White fiaként vált világhírűvé RJ Mitte a Breaking Bad m»»»

demokrata.hu
Demokrata 13.10. 09:18

A Spar ismét Brüsszelhez fordult

Újabb fordulatot vett a kiskereskedelmi különadó ügye: az osztrák Spar ismét az Európai Bizottsághoz fordult, mert álláspontja szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú áruházláncokat. A Tisza-kormány ugyan módosította az adó szabályait, de nem szüntette meg a»»»

demokrata.hu
Portfolio 13.10. 09:12

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután»»»

portfolio.hu
Index 13.10. 09:03

Magyar Péter börtönt ígért, de a jogerős ítéletekig még hosszú út vezet

A „bilincs, bilincs, rács, rács” jelmondatot már volt miniszterek letartóztatása kíséri, az elszámoltatás mérlege azonban jóval összetettebb a látványos vezetőszáras képeknél. A tárcák sorra teszik a feljelentéseket, megkezdte munkáját a vagyonvisszaszerzési hivatal, miközben több nagy horderejű üg»»»

index.hu
Portfolio 13.10. 08:03

Kármán András szerint nagyon nehéz helyzetben van egymillió magyar nyugdíjas

Kármán András pénzügyminiszter szerint közel egymillió idős ember él súlyos nélkülözésben Magyarországon, elsősorban a csökkenő nyugdíjkiadások és a kiugró élelmiszer-infláció miatt. Az ország ma a GDP kevesebb mint 6 százalékát fordítja öregségi nyugdíjakra, miközben az uniós átlag 9–10 százalék, »»»

portfolio.hu
Profit Line 13.10. 07:16

Új felügyelőbizottsági tagokat választott az MBH Bank közgyűlése

Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet. Hamecz István diplomáját a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. Karrierjét a Pénzügymi»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 13.10. 06:14

Déli Körvasút: bőven van mit veszíteni a projekt leállításával, egy fontos híd nincs még a helyén, Kelenföldnél megáll az élet – „az egyetlen ilyen értelmezhető vasúti kapacitás válik korlátozottá"

Az új helyzethez kell igazítani a vasúti áruszállítás és a személyforgalmat arra az időre, amíg az Déli Körvasút beruházásból kiejtett V-Híd helyére közbeszerzésen új kivitelezőt nem talál az állam Feldmann Márton vasútipari szakértő szerint. Szükség lenne a körvasút egyes elemeinek mielőbbi megépí»»»

vg.hu
Infostart 13.10. 05:20

Balaton: egy újabb város hozott drasztikus döntést

Badacsonytomaj képviselő-testülete önkormányzati rendelettel a város teljes közigazgatási területére változtatási tilalmat rendelt el. A korlátozás október 4-én lépett hatályba, és az új helyi építési szabályzat (HÉSZ) elfogadásáig, de legfeljebb három évig maradhat érvényben. Az október 2-i rendkí»»»

infostart.hu
Profit Line 13.10. 00:15

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás »»»

profitline.hu
Maszol 12.10. 19:41

Kiszámolták: Elképesztő mértékben emelkedtek az árak kilenc év alatt

A fogyasztói árak 2026 augusztusában átlagosan 80 százalékkal haladták meg a 2017-es éves átlagárakat Romániában, a legnagyobb drágulást a villamos energiánál, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (RCA) és egyes élelmiszereknél jegyezték – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnö»»»

maszol.ro