Index 22m

Ukrajna megosztja a V4-eket, Brüsszellel viszont egyre több a vitájuk

November 4-5-én a trencséni várban tárgyalt egymással a négy visegrádi ország államfője, akikhez csatlakozott az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen is. Az egyeztetéseken többek között az Európai Unió bővítéséről, Ukrajna és a kontinens biztonságáról, valamint az energiaárakról is szó es»»»

index.hu
Infostart 46m

Hiba – 160 megfigyelt neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon

Cseh Gergő Bendegúz hangsúlyozta, hogy az adatvédelmi sérelemért elnézést kér Lezsák Sándortól, és közvetlenül levélben is meg fogja keresni és úgy is bocsánatot kér a szándékolatlan tévesztésért. Lezsák Sándor adatait még az éjszaka törölték az adatbázisból, és csütörtökön megkezdődtek azok a vizs»»»

infostart.hu
Portfolio 51m

Hatalmas esésben az AI-papírok

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett.»»»

portfolio.hu
Index 60m

Lezsák Sándorral együtt 160 megfigyelt neve kerülhetett nyilvánosságra

Cseh Gergő Bendegúz szerint egy rosszul szétbontott Excel-tábla következtében nagyjából 160 megfigyelt neve kerülhetett nyilvánosságra, köztük Lezsák Sándoré is. Azt ígérte, a hibát már csütörtökön kijavítják, Lezsáktól pedig egy levélben is elnézést fog kérni az adatvédelmi sérelemért, ami szerint»»»

index.hu
Profit Line 1h

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak. Különösen most, amikor sok megbízható platform működik»»»

profitline.hu
Blikk 1h

Lemond a Lezsák-ügy után? Megválaszolta a kérdést Cseh Gergő Bendegúz ÁBTL-főigazgató főigazgatója

Az ÁBTL tévedésből tette nyilvánossá Lezsák Sándor nevét egy hálózati nyilvántartásban Cseh Gergő Bendegúz főigazgató vállalta a szakmai felelősséget és levélben kért bocsánatot A hibát az adatok automatizált áttöltése, valamint a 05-ös kóddal ellátott, megfigyelt személyek okozták Összesen 163 nev»»»

blikk.hu
Portfolio 1h

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, Varga Mihály szerint a szükségesnél sokkal drágább volt az MNB-székház felújítása

Nem jelent meg a parlamenti vizsgálóbizottság előtt Matolcsy György, az MNB letartóztatásban lévő egykori elnöke nem kíván nyilatkozatot tenni - derült ki a bizottság csütörtöki ülésén. A képviselők ennek ellenére felmérik a lehetőségeket, hogyan lehetne rábírni Matolcsyt, hogy személyesen jelentse»»»

portfolio.hu
Hvg 1h

Csökkent a szegénység, nőtt a boldogság, a nagycsaládosok és a romák jártak rosszul

Az egy évvel korábbinál 119 ezerrel kevesebb magyart, 1 millió 708 ezer főt fenyegetett 2025-ben a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. A KSH évről évre novemberben teszi közzé A háztartások életszínvonala című kiadványát. Ez részletes helyzetképet mut»»»

hvg.hu
Index 1h

Történetek a nevek mögött – így nézhetünk az ügynökakták száraz adatai mögé

A nyilvánosságra hozott állambiztonsági iratok értelmezését segítő új honlapot indított Tabajdi Gábor történész és munkatársai. A feltartaktak.hu oldalon az elmúlt több mint húsz év tudományos publikációi között lehet keresni, így az érdeklődők nemcsak a nyitottaktak.hu oldalon közzétett adatokat i»»»

index.hu
Privat bankar 1h

Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe

Közel 1000 csapat nevezett be a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyre idén ősszel, közülük a legjobbak már a második fordulós küzdelmeknél tartanak. A Privátbankár.hu által évek óta megrendezett versenyen ősszel mindig a technikumok és a szakképző iskolák diákjai mér»»»

privatbankar.hu
Portfolio 1h

Veszélyes pszichológiai csapdák fenyegetik a nyugdíjra megtakarító magyarokat – Hogyan döntsünk jól?

A nyugdíjcélú öngondoskodás nagy ellentmondása, hogy miközben az önkéntes nyugdíjpénztárba való korai belépés és a tudatos portfólióválasztás milliós nyugdíjtöbbletet jelentene, a hazai lakosság jelentős része mégis halogatja azt. Ráadásul a belépést követően sem feltétlenül dönt jól. A minimális t»»»

portfolio.hu
Hvg 2h

Lezsákkal együtt 160 megfigyelt neve is nyilvánosságra került

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója csütör»»»

hvg.hu
Portfolio 2h

Százezrek mozdultak meg, újabb tüntetési hullám söpör végig Franciaországban

Több mint 250 ezer ember vonult utcára Franciaország-szerte, hogy a megélhetési költségek növekedése ellen tiltakozzon, miközben a parlamentben holtpontra jutottak a jövő évi költségvetésről szóló tárgyalások. A már több mint egy hónapja tartó demonstrációsorozat a közlekedésben is fennakadásokat o»»»

portfolio.hu
Portfolio 2h

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, a parlamenti bizottság előtt vall Varga Mihály

Nem jelent meg a parlamenti vizsgálóbizottság előtt Matolcsy György, az MNB letartóztatásban lévő egykori elnöke nem kíván nyilatkozatot tenni - derült ki a bizottság csütörtöki ülésén. A képviselők ennek ellenére felmérik a lehetőségeket, hogyan lehetne rábírni Matolcsyt, hogy személyesen jelentse»»»

portfolio.hu
Portfolio 2h

Lezsákon kívül még több tucat megfigyelt adatait hozták tévesen nyilvánosságra

Több mint 160 megfigyelt neve kerülhetett tévesen a nyitottaktak.hu nyilvános adatbázisába – derült ki Cseh Gergő Bendegúz nyilatkozataiból. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója az MTI-nek informatikai hibáról beszélt, a Telexnek pedig részletesen ismertette az adatfel»»»

portfolio.hu
Demokrata 2h

Informatikai hibára hivatkozva mentegetik magukat

Cseh Gergő Bendegúz hangsúlyozta, hogy az adatvédelmi sérelemért elnézést kér Lezsák Sándortól, és közvetlenül levélben is meg fogja keresni és úgy is bocsánatot kér a szándékolatlan tévesztésért. Lezsák Sándor adatait még az éjszaka törölték az adatbázisból, és csütörtökön megkezdődtek azok a vizs»»»

demokrata.hu
Portfolio 2h

Kiderült: bővülhet Matolcsy György gyanúsítási listája, a parlamenti bizottság továbbra is meghallgatná

Csütörtök délután tartja következő ülését az MNB Működésével Kapcsolatos Visszaéléseit Feltáró Vizsgálóbizottság a parlamentben. A testület még a letartóztatása előtt beidézte Matolcsy György korábbi jegybankelnököt és Varga Mihályt, az MNB jelenlegi vezetőjét. Az előzetes letartóztatásban lévő Mat»»»

portfolio.hu
Privat bankar 3h

Káosz az európai égbolton? Bombafenyegetést kapott több repülő

A Guardian összefoglalója szerint csütörtökön eddig összesen 15 járat kapott bombafenyegetést, amelyek miatt több repülőgépet is más repülőtérre kellett átirányítani. A portál listája szerint eddig a következő járatok ismertek: A portálnak több érintett gép esetében is megerősítették, hogy a fenyeg»»»

privatbankar.hu
Index 4h

Varga Mihály a vizsgálóbizottság előtt, meghallgatják az MNB-botrányban

Bár szerették volna, letartóztatásban marad, így nem tudja meghallgatni Matolcsy György volt jegybankelnököt az MNB ügyeit feltérni igyekvő parlamenti vizsgálóbizottság. Ellenben Varga Mihály, a nemzeti bank jelenlegi vezetője, volt gazdasági és pénzügyminiszter beszámol a vizsgálóbizottság tagjai »»»

index.hu
Index 4h

Újabb bombariadók okoznak káoszt az európai légi közlekedésben, riadót rendeltek el több országban

Ismét több európai utasszállító repülőgépet kellett rendkívüli leszállásra kényszeríteni bombafenyegetések miatt. Az esetek alig néhány nappal azután történtek, hogy korábban legalább tíz járatot érintettek hasonló, később hamisnak bizonyuló riasztások. Csütörtökön egy Dublinból Rómába tartó Aer Li»»»

index.hu
Maszol 4h

Bombafenyegetés a Wizz Air Bukarestben landolt járatán

Válságstábot hívtak össze csütörtökön az otopeni-i repülőtéren, miután bombafenyegetést kapott egy Milánóból érkező járat. A román hírszerzőszolgálat (SRI) tájékoztatása szerint a Bukaresti Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér irányítótornyát a Wizz Air légitársaság gépének legénysége értesítette. A g»»»

maszol.ro
Index 5h

Kigyulladt egy elektromos roller Debrecenben, szokatlan módon oltották el

Töltés közben gyulladt ki egy elektromos roller akkumulátora Debrecenben, amelyet a tűzoltók egy vízzel megtöltött, 120 literes kukában hűtöttek vissza. A katasztrófavédelem egy budapesti esetre is felhívta a figyelmet, ahol 13 lakónak kellett elhagynia egy társasházat, miután lángra kapott egy rol»»»

index.hu
Infostart 5h

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Több tízezer ügynökként nyilvántartott személy neve, adata került fel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának oldalára, mindenki által hozzáférhető módon. Tabajdi Gábor elmondta: most tulajdonképpen egy hálózati adatbázis vált hozzáférhető a nyitottaktak.hu oldalon. Kicsit most minden»»»

infostart.hu
Maszol 5h

Duplázni kellett a kórházi ágyak számát Aradon, annyi a hepatitiszes gyermek

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban az elmúlt napokban megkétszerezték a hepatitisz A-val diagnosztizált gyerekek számára fenntartott ágyak számát. A bővítésre a nagyszámú megbetegedés miatt volt szükség, egy héttel ezelőtt ugyanis a kritikus helyhiány miatt előfordult, hogy két kis beteg »»»

maszol.ro
Index 5h

Közös jelképek alatt lángol Európa, a mémek és lobogók mögött egyre súlyosabb indulatok feszülnek

Az európai országokban az elmúlt hetekben egymástól eltérő okokból vonultak utcára a diákok, a fiatalok, a munkavállalók és az aktivisták, a demonstrációkon mégis több visszatérő jelkép és üzenet jelent meg: a közösségi médiában terjedő mémek, a One Piece kalózlobogója, az antifasiszta jelképek, a »»»

index.hu
Index 6h

A Tisza-kormány leállította a Fidesz által elindított mezőgazdasági támogatási programot

Megszűnik a Boszniai Szerb Köztársaságnak szánt, mezőgazdasági gépek vásárlását segítő magyar támogatás. A 2022-ben Orbán Viktor és Milorad Dodik által bejelentett, 100 millió eurós keret részeként működő program leállításának okairól egyelőre nem közöltek részleteket. A Szabad Európa Rádió balkáni»»»

index.hu
Maszol 6h

Az elektromos takaró rövidzárlata okozhatta a tüzet, amiben elhunyt az idős nő Marosvásárhelyen

Az elektromos takarója gyulladt ki, és ez okozta a tüzet, ami miatt az idős, marosvásárhelyi asszony szerdán reggel életét vesztette. Mint beszámoltunk, a marosvásárhelyi katonai tűzoltókat szerdán kora reggel riasztották a Brassó (Brașovului) utcai tömbházban keletkezett tűzhöz. A sürgősségi szolg»»»

maszol.ro
Maszol 7h

Újabb próbálkozás: Georgescu enyhítési kérelmét tárgyalják csütörtökön

Călin Georgescut csütörtök reggel a bukaresti törvényszékre kísérték, ahol a vizsgálati fogságának megszüntetésére vonatkozó újabb kérelmét tárgyalják, írja az Agerpres.A volt államelnök-jelölt előzetes letartóztatásának házi őrizetre vagy bírósági felügyeletre való enyhítését kérte a törvényszéktő»»»

maszol.ro
Infostart 7h

Magyar Péter: újraépül a gyömrői Fekete István Általános Iskola – videó

Magyar Péter azt mondta: az iskola új épületére csaknem 11 milliárd forintot biztosítanak a költségvetésből. „Egy évek óta húzódó, több száz család életét megkeserítő ügy végére teszünk pontot" – hangsúlyozta a miniszterelnök. Magyar Péter közlése szerint a beruházásra évek óta szükség lett volna, »»»

infostart.hu
Index 8h

Lázár János elhalasztotta a beruházást, most 11 milliárdból újraépül a gyömrői iskola

Közel 11 milliárd forintból épül új, 24 tantermes iskola Gyömrőn, miután a régi épület állapota miatt mintegy 600 diákot konténeriskolába kellett költöztetni. Magyar Péter bejelentette, hogy a beruházás korábbi elhalasztásáért Lázár János felelt, a fejlesztésre pedig 2026 és 2028 között több mint 1»»»

index.hu
Demokrata 8h

Otthontól a nagyvilágig

A tárlat jóval több mint a női művészek emancipációs törekvéseinek krónikája, és nem is csupán stílustörténetre redukálja a témakört: a műveket és alkotóikat szoros összefüggésben, történeti kontextusban, de legfőképp női létük alapvetéséből kiindulva tárgyalja. Többek közt olyan kérdésekre keresve»»»

demokrata.hu
Hvg 8h

Tízből négy magyarnak kellett spórolnia azért, mert elszálltak az energiaárak

A magyarok 41 százalékával megesett az elmúlt 12 hónapban, hogy az élelmiszeren vagy az egészségügyi kiadásain kellett spórolnia, annyira drága volt az energia – áll abban a felmérésben, amelyet az Európai Beruházási Bank megbízásából az Ipsos végzett. A megkérdezett magyarok 35 százaléka mondta az»»»

hvg.hu
Portfolio 9h

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek »»»

portfolio.hu
Infostart 18h

Magyar Péter: a legnehezebb pillanatokban is van választásunk

„Brusznyai Árpád élete példaként állhat mindannyiunk előtt” – mutatott rá a miniszterelnök, emlékeztetve: Brusznyai Árpádra elsősorban hősi halottként, az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaként emlékezünk, akinek életével kellett fizetnie az igaz ügy, a magyar szabadság szolgálatáért. A k»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 19h

A Facebookon borult ki a vidéki nagyváros polgármestere Magyar Péterékre az ügynökakták miatt: "Én se értem, erre miért volt szükség, védekezni se tudnak!"

A Facebookon fakadt ki az ügynökakták nyilvánosságra kerülése miatt Botka László, Szeged polgármestere, aki szerint 37 évvel a rendszerváltás után olyan embereket állítanak pellengérre, akik már védekezni sem tudnak. A politikus élesen bírálta, hogy Magyar Péterék nyilvánosságra hozták az ügynökakt»»»

vg.hu
Infostart 20h

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Az 1956-os forradalom szovjet leverésének 70. évfordulóján, a kormány ígéretének megfelelően megnyíltak az úgynevezett ügynökakták: szerda délelőtt elindult a kereshető Nyitott Akták online adatbázis, amelyben első körben mintegy 60 ezer 6-os karton adatai váltak nyilvánossá. Az adatbázis megnyitás»»»

infostart.hu
Maszol 20h

Négy évszázad az oktatás szolgálatában: megújult a torockói iskola

Több mint két év felújítás után ismét birtokba vehették a torockói diákok a Sebes Pál Általános Iskola megújult épületét. A korszerűsítés során nemcsak az energiahatékonyság növelésére törekedtek, hanem arra is, hogy az épület megőrizze a település történelmi arculatához illeszkedő jellegét. A több»»»

maszol.ro
Demokrata 21h

Ókovács Szilveszter bíróságon támadja meg menesztését

– Hogyan történt pontosan a menesztése?– Pénteken, munkaidő után kaptam e-mailt a zeneművészetért felelős helyettes államtitkártól, – aki korábban az Opera zenekarának volt igazgatója – amelyben meghívott hétfőre a minisztériumba. Az elmúlt félévben ez volt az első ilyen jellegű megkeresés. A helye»»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 21h

Nagy Márton után visszatalált a Tisza az ortodox gazdaságpolitikához: alacsony béremelkedés, erős forint és társadalmi feszültségek kövezhetik ki Kármán Andrásék útját

Múlt pénteken nyújtotta be a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium a 2027-es költségvetés tervezetét, amely megerősítette azt, amit eddig is sejteni lehetett: a Tisza-kormány nem csupán néhány ponton kíván szakítani elődje gazdaságpolitikájával, hanem átfogó szemléletváltást hajt végre. A vissz»»»

vg.hu
Portfolio 21h

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a for»»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 21h

Ókovács Szilveszter elárulta mihez kezd, miután eltávolították az Operaház éléről – exluzív interjú

– Miért nem neveztek ki főzeneigazgatót? – Rajna Martin világossá tette a kezdet kezdetén, hogy nem tudja vállalni ezt a posztot, én pedig tisztában voltam a tehetségével és azzal a felelősséggel, hogy nem leláncolni, hanem reptetni kell egy új magyar zsenit. Nem akartam fölé kinevezni valakit, az »»»

magyarnemzet.hu
Index 22h

„Azt hittem, a Tisza-kormány más, mint a Fidesz-kormány” – a Facebookon esett egymásnak a polgármester és az államtitkár

Nemény András szombathelyi polgármester, valamint Stumpf Péter a Vidék és Településfejlesztési Minisztérium államtitkára az önkormányzatok finanszírozásáról vitázott a közösségi médiában. A Facebook-csörte első epizódja november 2., Nemény András „üröm az örömben” felütéssel arról posztolt, hogy „a»»»

index.hu
Vilaggazdasag 22h

Nagy változás jön az InterCityknél, ezt a helyet nevezte meg Vitézy Dávid: 60 helyett ismét 100-zal haladhatnak a vonatok – a MÁV 80 milliárdos pályafelújításra készülhet

Jelentős változás jön a vasúti közlekedésben: egy fontos pályafelújításnak köszönhetően hamarosan ismét 100 kilométer/órás sebességgel haladhatnak az InterCityk Fényeslitkén. Vitézy Dávid szerint a MÁV máshol is dolgozik a sebességkorlátozások megelőzésén, jövőre pedig jelentősen megemelik a pályaf»»»

vg.hu
Hvg 23h

Elkaszálta a Alkotmánybíróság, hogy a Kúria bűncselekménynek nyilvánította a kis értékű rongálást okozó falfirkát

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria 2022-es jogegységi határozatát, amelynek alapján nem szabálysértésként, hanem bűncselekményként kezelték a firkálást a tartalmától függetlenül. A határozatot Polt Péter akkori legfőbb ügyész kezdeményezésére, Varga Zs. András kúriai elnök vezetésével hozt»»»

hvg.hu
VajdasagMA 23h

Az Egyetemista Lista az Alta Bank és az állami vállalatok pénzügyeit is vizsgálná

Az Alta Bank összeomlásáért nem csupán a bank eddig meggyanúsított vezetői lehetnek felelősek – figyelmeztetett szerdai sajtótájékoztatóján az Egyetemista Lista. A választások győztese szerint azt is ki kell vizsgálni, miért nem lépett időben a Szerb Nemzeti Bank, és milyen megfontolásból helyezték»»»

vajma.info
Demokrata 1d

„Nanu-Nanu” néven került az ügynökaktákba Szikora Róbert, de állítja: soha nem jelentett

Újabb ismert név került elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatalával: Szikora Róbert, az R-GO énekese, a Hungária együttes korábbi dobosa is szerepel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának szerdán megnyitott online adatbázisában. Az énekes a Nanu-Nanu fedőnevet kapta, a hatos karton»»»

demokrata.hu
Blikk 1d

Több ismert egyházi vezetőt is megtaláltak az ügynöklistákon, egyikük állítja, nem is tudott a beszervezéséről

A szeged-csanádi megyés püspökről, Kiss-Rigó Lászlóról is őriznek a beszervezésére utaló 6-os kartont. A dokumentumot 1989. július 4-én keltezték, a beszervezés időpontjaként pedig június 30-át tüntették fel. A beszervezés alapja a karton szerint „hazafias” volt, a püspök pedig a „Lawrence” fedőnev»»»

blikk.hu
Profit Line 1d

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénz»»»

profitline.hu
Maszol 1d

Elkezdik újraindítania a cernavodai erőművet

A Nuclearelectrica szerint elindították az eljárást a cernavodai atomerőmű egyes reaktorának az újraindításához. Becslések szerint pénteken kapcsolhatják vissza az országos elektromos hálózatba. A Nuclearelectrica szerdán értesítette a Bukaresti Értéktőzsdét, hogy elkezdték a cernavodai atomerőmű 1»»»

maszol.ro
Index 1d

Az első titkosszolgálati miniszter szerint a teljes nyilvánosság önmagában nem jelent igazságtételt

A válogatás nélküli leleplezések több kárt okozhatnak, mint amennyi társadalmi haszonnal járnak – állította Boross Péter, a rendszerváltozás utáni első titkosszolgálati miniszter 2018-ban, a 90. születésnapja alkalmából megjelent interjúkötetben. A politikus arra az ellentmondásra is felhívta a fig»»»

index.hu