Nicuşor Dan António Guterres ENSZ-főtitkárral egyeztetett New Yorkban
Nicuşor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel, akinek „mély háláját” fejezte ki Románia részéről a világkonfliktusok megoldására tett erőfeszítéseiért és a béke, a párbeszéd, valamint a nemzetközi jog tiszteletben tartása »»»
Drónokkal támadták a kijevi régiót az oroszok, három gyerek és egy nő meghalt
Négy ember, köztük három gyerek is életet vesztette az éjszaka folyamán a kijevi régió elleni orosz támadások következtében – írja a Reuters a helyi hatóságok tájékoztatása alapján. Vasárnap és hétfő éjjel az ukrán fővárosban és a környező régióban folyamatosak voltak a dróncsapások. Vitalij Klicsk»»»
Óriási késések a vasúton több fővonalon is egy felsővezeték-szakadás miatt
Budapesten, a repülőtér közelében leszakadt a felsővezeték, emiatt Pestszentlőrinc és Vecsés között nem közlekedhetnek a vonatok – közölték. Az elővárosi vonatok megosztva, a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, valamint Vecsés és Monor/Cegléd/Szolnok között járnak. A zónázó vonatok Vecsés és Mon»»»
Több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést hétfőn
Hétfőn napos, felhőátvonulásos időre számíthatunk. Az ország északi, északkeleti részén azonban eső, zápor és zivatar is előfordulhat, a front mögött pedig viharos széllökések kísérhetik az északnyugatra forduló szelet. A nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul. Hétfőn ismét napos idő várhat»»»
Nagy döntés készül a kamatról a Magyar Nemzeti Bankban, Varga Mihály veszélyes lavinát indíthat el: a forint miatt figyelmeztet az elemző – a jegybankelnök már az energiaárakra figyel
Kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a soron következő kamatdöntő ülését, amely három hónap sorozatos kamatvágása után várhatóan behúzza a kéziféket. Hiába kedvező az inflációs kép, és tartja magát a forint minden külső kihívás ellenére, a közel-keleti fejlemények hatására elszálló»»»
Dízelár-sokk Magyarországon: küszöbön a töréspont, sokkal fájdalmasabb lesz a következő ütés
Az elmúlt hónapokban nemcsak a dízel drágult meg látványosan Magyarországon, hanem közben szinte teljesen eltűnt az a mozgástér is, amely korábban tompítani tudta a külső ársokkokat. Iparági adatok alapján az importbeszerzési árszint és a nettó kiskereskedelmi ár közötti teljes puffer a januári min»»»
Korlátozhatnák a trafikok éjszakai nyitvatartását az önkormányzatok: megszűnhet a dohánybolti kocsmaturizmus
Újra napirendre került a dohányboltok éjszakai nyitvatartásának a kérdésre, miután Budapest belvárosi kerületei közösen kezdeményeztek változást az ügyben. Állításuk szerint a lakosság biztonságérzete érdemileg romlik a trafikok körül, a kormány pedig nyitott rá, hogy az önkormányzatok korlátozhass»»»
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést
Mindkét hétfői ülés Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik – mondta Hallerné Nagy Anikó, a parlament alelnöke a házbizottság ülését követően. Az Országgyűlés honlapján is megtalálható napirendi javaslat szerint hétfőn a napirend előtti felszólalások után leteszi képvis»»»
Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről
Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján. Fico azt mondta egy közösségi médiás videóbejegyzés»»»
Ki irányítja valójában a Tisza-kormányt?
Ruff Bálint és körei: különálló befolyási övezet épültA másik erőközpontot tehát Ruff Bálint és a hozzá közel álló politikai, szakmai körök jelenthetik. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányzati koordinációban betöltött pozíciója miatt olyan területekre is hatással lehet, amelyek túlmuta»»»
Alapjaiban szabna át több területet a kormány, itt az öt javaslat
Magyar Péter beszéde, a Fidesz új képviselőjének eskütétele, a Médiatanács elnökének megválasztása, több javaslat zárószavazása, a gyermekvédelmi csomag vitája – néhány napirendi pont az Országgyűlés hétfői és keddi üléséről. Az Országgyűlés hétfői ülése 13 órakor, Magyar Péter napirend előtti fels»»»
Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikája vastagon benne van abba, hogy felerősödtek a szélsőséges és populista politikai mozgalmak. Ezek és a lakosság egy részének alacsony jövedelmi viszonyai pedig a hagyományos politikai pártok képviselőit is unortodox megoldásokra sarkallják. Az idei évben látott »»»
Napozóágy miatt verekedett össze két idős férfi egy strandon, egyikük meghalt
A görögországi Vouliagmeni strandján, Athén közelében egy napozóágy miatt alakult ki vita két férfi között, amely később erőszakos verekedéssé fajult, és egy 82 éves férfi halálával végződött – írja a BBC helyi sajtóbeszámolók alapján. A konfliktusban egy 76 éves férfi is érintett volt, akit a ható»»»
Kivételesen ritka nap volt a magyar közlekedésben, tíz év alatt csak három ilyen történt
Egyetlen halálos közlekedési baleset sem történt csütörtökön Magyarországon – figyelt fel rá a Vezess. Bár a statisztikák szerint hazánkban minden napra jut egy halálos kimenetelű közúti baleset a közlekedéstudományi intézet (KTI) hivatalos weboldala szerint. Az európai közlekedésrendészeti szervek»»»
Elmérgesedő orosz–magyar kapcsolatokat tükröz a balti balhé
Szakszerű leépítésKezdjük a sort távolabbról, Rigától! Miért is reagálhatott így az orosz nagykövetség két másik ország egyeztetésére? Moszkva számára eleve fájó pont lehetett, hogy a balti államok villamosenergia-rendszere átcsatlakozott a nyugat-európaira. Emlékezetes: korábban ilyesmi az orosz–u»»»
Indul a diplomáciai nagyüzem, de valaki ellopja a show-t
A hónapok óta tartó „szereplőválogatáson” már több próbaszavazást is tartottak, a legutóbbin, a múlt péntekin a volt Costa Rica-i alelnök Rebeca Grynspan érte el a legjobb eredményt, de az ő személye körül sem alakult ki konszenzus a Biztonsági Tanács tizenöt fős grémiumában, amelyben az állandó ta»»»
Ennyi volt, Merz pártja kizúgott a parlamentből is – az AfD újabb tartományt húzott be, de kormányt nem alakíthat
Van mozgástér Merz leváltására a CDU-ban, de kockázatosA párton belüli elégedetlenség motorjai a tartományi szervezetek vezetői, különösen azok, akiknek a saját bázisukon kell szembenézniük a szavazók elvesztésével. A szász-anhalti fiaskó után a mecklenburgi kiesés olyan pont, ami után már a nyugat»»»
Magyar Péter elképesztő számokat közölt egy helyi választás eredményéről
„Bátaszéken a Tisza képviselője és Tisza Szigetek által támogatott polgármesterjelölt 60 százalék feletti eredménnyel győzött. A Tolna megyei közgyűlés fideszes alelnöke szintén indult a választáson. 25 százalékot kapott…” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán. Az MTi által közölt e»»»
Itt az erős front, de az is kiderült, milyen idő lesz egész héten
Hétfőtől nem lesz hőség, ennyi már biztos, de durva esők sem. A HungaroMet előrejelzése szerint miután a reggeli órákban a déli és keleti tájakat is elhagyja a front felhőzete, általában legalább többórás napsütésre lehet számítani felhőátvonulásokkal. Futó záporok legnagyobb eséllyel az északkelet»»»
Ne megszokásból vezessünk az Erzsébet hídnál!
Hétfőtől november közepéig forgalomkorlátozás lesz az Erzsébet híd két budai lehajtóján dilatációjavítás miatt – közölte a Budapest Közút Zrt. A tájékoztatás szerint hétfőn 10 órától a Rudas Gyógyfürdő felé vezető lehajtót teljesen lezárják, az Attila út (Krisztinaváros) felé vezető lehajtón pedig »»»
Színikritikusok
A Színházi Kritikusok Céhe közleménye szerint idén 47. alkalommal adták át az elismeréseket. A díjakkal ezúttal a 2025/2026-os évad kiemelkedő színházi teljesítményeit tüntették ki. Idén 11 előadás kapott elismerést, a díjazottak között három ország 13 színháza szerepel. A legtöbb díjat a Katona Jó»»»
A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség
A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel. A tagozat álláspontja szerint a Közlekedési és Beruházási Minisztérium által benyújtott tervezet súlyos gazdas»»»
Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol
A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán. A vonatkozó dokumentumot a Kárpáti Nyolcak (»»»
Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?
Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása a»»»
A feketekereskedelem ára: veszteség az államnak, kockázat a fogyasztóknak
A feketekereskedelem jóval több annál, mint hogy valaki a hivatalos értékesítési csatornákat megkerülve jut hozzá egy áruhoz. Az illegális piac bevételkiesést okoz az államnak, hátrányos helyzetbe hozza a szabályosan működő vállalkozásokat, és a vásárlók számára is komoly kockázatokat jelent. Utóbb»»»
30 éves a Pólus – és egy egész évnyi élményt ad ajándékba
Az idén harmincadik születésnapját ünneplő bevásárlóközpont ebből a különleges alkalomból egy hónapon át szeretné megajándékozni a látogatóit. Ráadásképp egy szerencsés közülük úgy távozhat a „születésnapi buliból”, hogy az ünneplés számára egy teljes éven át folytatódik. Most extrán megéri majd a »»»
Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal
A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről. A megújuló energ»»»
Magyarországon épülhetnek új üzemanyagtárolók Ukrajnának, a Mol is érintett
Ukrajna üzemanyag-ellátásának biztonságát erősítő megállapodást kötött a Naftogaz és a Mol. A két vállalat memorandumot írt alá olyan üzemanyag-tároló kapacitások létrehozásáról, amelyek az ukrán piac ellátását szolgálnák. A létesítményeket Magyarországon, az ukrán–magyar határ közelében alakíthatj»»»
Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?
Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan dönthet»»»
Újra a Kelet Párizsává válik a magyar főváros – hamarosan megnyitja kapuit a Budapest Varieté
Egy nagy hagyományokkal rendelkező műfaj tér vissza a fővárosba. A Budapest Varieté különleges helyszínen és exkluzív műsorral várja a vendégeket, újabb nagy lökést adna a város turizmusának. Idén ősszel különleges attrakcióval bővül Budapest turisztikai kínálata. Több mint három évtizednyi szünet »»»
Nemzeti ünnep és tüntetés, választás és dróntámadás – a nap hírei
Október 23-án délután 4 órától Budapesten, a Parlament előtti Kossuth téren lesz az 1956-os forradalom 70. évfordulójának állami megemlékezése – jelentette be a miniszterelnök. Magyar Péter Facebook posztjában úgy fogalmazott: az egész magyar nemzetet hívja, hogy méltóképpen emlékezzennek a szabads»»»
Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?
Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal? Ezek a különbségek nemcsak a fizikai teljesítményedet befolyásolhatják, de a komfortérzetedet és még»»»
Három településen is független polgármestert választottak, Magyar Péter is reagált
Független jelöltek nyerték a polgármester-választást a vasárnapi időközi önkormányzati voksoláson Bátaszéken, Sávolyban és Niklán. A Tolna vármegyei városban Béres Judit a szavazatok több mint 60 százalékával győzött, a két somogyi községben pedig Csallóné Matakovics Andrea, illetve Hársházi Szabol»»»
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
„El kell szomorítanom a bukott miniszterelnököt: a gazdaságot sikerült stabilizálnunk, és bármilyen súlyos is legyen az előző kormány által ránk hagyott örökség, rendbe tesszük a pénzügyeinket” – írja Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán. https://www.facebook.com/karmanandras/posts/pfb»»»
Donald Trumppal találkozik Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök szerint ez sok mindent megváltoztathat
Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel, és megállapodtak egy New York-i találkozóban, amely az ukrán elnök szerint „sok mindent megváltoztathat”. Zelenszkij diplomáciai lendületről számolt be, és hangsúlyozta, hogy a békefolyamat az első számú»»»
A Kárpáti Nyolcak-csúcson a Mol ukrán olajcéggel írt alá szerződést
A vonatkozó dokumentumot a Kárpáti Nyolcak (C8) formátum első csúcstalálkozóján írták alá. „Az üzemanyag-ellátási infrastruktúránk elleni folyamatos orosz támadások miatt az egész piac stabilitását szolgálja az ellátási útvonalak diverzifikálása és további tárolókapacitások kiépítése a támadások ál»»»
Tarol Vlagyimir Putyin az orosz választásokon: a voksolók 49,4 százaléka a kormánypárt listájára szavazott
Az állami VCIOM vasárnapi exit pollja szerint toronymagasan az Egységes Oroszország vezet az Állami Duma-választáson: a válaszadók 49,4 százaléka a kormánypárt listájára szavazott. A kormányzó Egységes Oroszország vezet az Állami Duma-választásokon – írja az MTI. A válaszadók 49,4 százaléka szavazo»»»
Több fegyveres csoport szövetkezett Etiópiában a kormány megdöntésére
Az új szövetség részét képezi a TPLF-en kívül az Oromo Felszabadítási Hadsereg (OLA) és az Amhara régióbeli Fano milícia. Az Afrikai Unió szerint az etióp kormányerők és a TPLF is csapatokat vont össze az utóbbi hónapokban az északi Tigré régió határai mentén. A felek kölcsönösen egy újabb háború e»»»
Szép csendben ez is lezajlótt: véget ért a választás Oroszországban - itt vannak az első becslések
Az első exit poll szerint ismét az Egységes Oroszország szerezheti meg a szavazatok közel felét az orosz parlamenti választáson, miközben a valódi ellenzék mozgástere az elmúlt években tovább szűkült. Az orosz választás kimenetelét már a voksolás előtt sem övezte különösebb bizonytalanság. Ismét fö»»»
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
A kormányzó Egységes Oroszország vezet az Állami Duma-választásokon, a válaszadók 49,4 százaléka szavazott a párt jelöltlistájára az állami Összoroszországi Közvélemény-kutatási Központ (VCIOM) vasárnap közzé tett exit pollja szerint. Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja, 14,2, Oroszország L»»»
Újabb incidens a Louvre-ban: őrizetbe vették a Mona Lisa termében akciózó németeket
Őrizetbe vettek két német állampolgárt szombaton a párizsi Louvre-ban, miután a múzeum Mona Lisa-termében saját festményeiket ragasztották fel a falra. A múzeum őrei által lefülelt férfiak állításuk szerint csupán szórakozásból hajtották végre az akciót, amely kisebb kárt okozott a kiállítótér falá»»»
Vitézy Dávid: a kormány büntetőfeljelentést tesz Mészáros és Szíjj ellen - A hűtlen kezelés körülményei fennállnak
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjújában elárulta, hogy a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette autópálya-koncessziós szerződés legalább 23 ezer milliárd forintba kerülne az államnak, ami óránként 77 millió forint nettó kifizetést jelentene 2057-ig. A »»»
Az olasz kormány rendeletet alkot a külföldi tanulók osztályonkénti számának korlátozásáról
A burka az egész testet és az arcot is teljesen elfedő muszlim viselet, a nikáb pedig olyan fejkendő, amely eltakarja az arcot és a fejet, csak a szemeknek hagyva egy keskeny rést. Ezenkívül kötelezővé teszik, hogy a súlyos iskolai beilleszkedéssel küzdő külföldi tanulók szülei megtanuljanak olaszu»»»
Kármán András pénzügyminiszter adatokkal reagált Orbán Viktor kötcsei beszédére
Kármán András tárcavezető Orbán Viktor kötcsei beszédére reagált, ebben szerinte a volt kormányfő gyakorlatilag elismerte, hogy „pártjával együtt a gazdaság összeomlására vár, mert azt gondolja, hogy akkor esélye nyílhat a visszatérésre”. Közlése szerint Orbán Viktor úgy fogalmazott: „ha valami cso»»»
Szabadlábon védekezhet a 21 éves angol férfi, aki péntek este vert ájultra egy járókelőt Budapesten
Egy ittas 21 éves brit férfi támadott meg és vert ájultra egy 43 éves járókelőt a budapesti Jászai Mari téren péntek este. A támadót egy biciklis fékezte meg, aki pisztolyt szegezett rá. A brit férfit súlyos testi sértés gyanúja miatt hallgatták ki, azt állítja, semmire sem emlékszik. Korábban besz»»»
Megvadult lovak vágtattak be a tömegbe Kiskunfélegyházán, négyen megsérültek
Megriadt lovak vágtáztak a szüreti felvonulás résztvevői közé szombaton Kiskunfélegyházán, a fogat végül egy fának hajtva állt meg – derül ki az RTL Híradójából. A lovak a felszerszámozásuk közben bokrosodtak meg valamitől és fogták menekülőre, eközben húzták maguk után a fogatot is. A hajtó sem vo»»»
Merz elismerte: hatalmasat bukott a CDU
„Ezek a reformok az ellenszerei a tekintélyelvűségnek, amely az autoriter rendszerek iránti vonzódás révén mint a méreg egyre mélyebbre hatol bele társadalmunk szövetébe” – hangoztatta Merz az ARD és a ZDF közszolgálati televízió exit poll-felméréseinek közzé tételét követően elmondott beszédében. »»»
Nagy Feró: Azt mondjuk, hogy nem félünk, ez nem igaz, igenis félünk!
Huth Gergely, Bencsik András és Bayer Zsolt szervezésében tartottak demonstrációt vasárnap a Terror Háza előtt, miután az új kormány megszüntette a múzeumot fenntartó alapítványt, és átmenetileg bezárta az intézményt. A rendezvényen a felszólalók a múzeum kiállításának megőrzését és Schmidt Mária s»»»
Újabb embert köröz a rendőrség az Akácfa utcai gyilkosság miatt
Alibije van a péntek hajnali, Akácfa utcai gyilkosság szombaton elfogott 40 éves gyanúsítottjának, ezért nem is került sor a gyanúsításra. A rendőrség vasárnap délután újabb körözést adott ki: ismét egy 40 éves férfit keresnek emberölés gyanújával, valamint 48 éves társát súlyos testi sértéssel. Új»»»
Merz beismerte a katasztrofális választási vereséget, mégsem mond le - "előre akarom vinni Németországot"
A radikális jobboldal és a szélsőbal előretörése jellemezte a vasárnap este két német tartományban tartott választást. Merz kancellár pártja a CDU "katasztrofálisan" szerepelt, a pártelnök mégsem kíván lemondani. Összegyűjtöttük a választást követő nyilatkozatokat. A németországi választási este el»»»