Ma jár le a kegyelmi botrány részleteinek közlésére szabott határidő
Hétfőn jár le az a határidő, amelyet az új kormány szabott meg a kegyelmi botrány részleteinek nyilvánosságra hozatalára – hívta fel a figyelmet a Magyar Hang. A Magyar Péter vezette kabinet kormányrendeletet adott ki erről. A K. Endrének, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének ügyéb»»»
Donald Trump bevallotta: nagy hibát követett el
Donald Trump szerint nagyobb részesedést kellett volna kérnie az Intelből, miután az Egyesült Államok kormánya tavaly 9,9 százalékos tulajdonrészt szerzett a chipgyártóban. Az Intel részvényeinek árfolyama azóta több mint 300 százalékkal emelkedett - írta meg a Cnbc. Trump a Fortune magazinnak adot»»»
Nekimegy az Arm-nak az USA
Vizsgálatot indított az amerikai versenyfelügyeleti szerv a brit Arm Holdings-szal szemben annak kiderítésére, hogy a vállalat visszaélt-e piaci erőfölényével a félvezetőgyártás egyes részszegmenseiben. Trösztellenes vizsgálatot indított az illetékes amerikai kormányszerv, a Szövetségi Kereskedelmi»»»
A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
A K&H közzétette 2026. első negyedéves pénzügyi eredményeit, mely szerint: Kapcsolódó cikk Tovább szárnyal a K&H – visszafogottabb nyereség az adók miatt A bank hitelállománya egy év alatt 9 százalékkal nőtt, meghaladva a bankszektor átlagát. Peter Roebben, a K&H Csoport vezérigazgatója az eredmény»»»
Vidéki prókátor: Mindenben igazunk volt, görénykurzus volt ez a javából
„Naponta jönnek az újabb és újabb gyomorforgató történetek, feltáró leleplezések, bűnbánó színvallások. Mindezekből pedig egy következtetést lehet csupán levonni, mégpedig azt, hogy Mindenben igazunk volt. Ez a rendszer valóban pontosan olyan volt, amilyennek gondoltuk: görénykurzus a javából” – ír»»»
Végrehajtást indított Balásy Gyula több cége ellen a NAV
Végrehajtási eljárást indított a NAV a Balásy Gyulához tartozó New Land Media és a Lounge Design Kft.-k ellen. Az elmúlt egy évben az érintett cégeken keresztül zajlott a kormányzati kommunikáció több eleme, köztük a kék plakátokon ismertetett üzenetek is. Május 15-én indított végrehajtási eljárást»»»
Már 10 százalék alatti kamattal is adnak egymillió forintos személyi kölcsönt
A személyi kölcsönöknél általában magasabb hitelösszegeknél érhetők el a legjobb kamatok, azonban a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatok szerint most már azok is találhatnak 10 százalék körüli kamatokat, akiknek csak egymillió forintra vagy ennél is kisebb összegre van szükségük. Májusban már»»»
Fény derült Donald Trump egyik legmeglepőbb befektetésére
Donald Trump amerikai elnök első negyedéves vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy a technológiai óriások – mint az Nvidia, az Amazon vagy az Apple – részvényei mellett egy japán, futószalagos sushiétterem-hálózatban is részesedést szerzett - jelentette a Bloomberg. Trump február 2-án vásárolt részvé»»»
Nyílt levelet írt Krausz Ferenc: teljes átvilágítást kér, megegyezést keres
Nyílt levélben fordult Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus Magyar Péter miniszterelnökhöz, miután az új kormány felbontotta az Élvonal Alapítvány szerződését. A kutató arra kéri a kormányfőt, hogy induljon párbeszéd a döntésről, egyúttal az alapítvány teljes körű átvilágítását is kezdeményezi. Hangsú»»»
Országos vizsgálat indul az aeroszolos termékek ellenőrzésére
Átfogó piacfelügyeleti és népegészségügyi vizsgálat indul az aeroszolos termékek ellenőrzésére – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). A komplex ellenőrzés célja, hogy kiszűrjék a hibás, súlyos sérülésveszélyt hordozó palackokat, a hiányosságok esetén pedig az érintett »»»
Számottevően csökkent az első negyedévben az érzékelt infláció mértékeLegolvasottabb
Javulást várnak a jövőre nézve A jövőre vonatkozó várakozások szintén kedvezőbb képet mutatnak, mint egy évvel korábban. A 2026. februári adatok alapján a 30-59 évesek átlagosan 7 százalékos áremelkedéssel számolnak a következő egy évben, miközben 2025. februárjában még 11 százalékos drágulást várt»»»
Nem fogják a zenei licence-k miatt törölni a jövőben a Mixtape-t
szöveges hirdetés Számos kisebb cím mellett igazi nagyágyúk is várnak ránk a héten, akár kockás ... Nagy visszaesés fenyegetheti a PC-s hardverpiacot, ugyanis egy friss felmérés ... Épp a Subnautica 2 korai hozzáféréses indulása után az Unknown Worlds máris me... Hamarosan végleg lekerül a digitáli»»»
Pénzintézetek nyomás alatt: csúcson a magyarok kölcsönfelvételi kedveLegolvasottabb
A legalacsonyabb kamatú ajánlatot most a Provident kínálja ennél az összegnél: az Extra25 nevű, június 22-ig elérhető konstrukció éves kamata 9 százalék, 9,4 százalékos THM mellett. A teljesen szabad felhasználású kölcsön futamideje fix 25 hónap, az összege pedig 450 000 és 1,3 millió forint között»»»
Maradandó sérülést okozhatnak a spray-k, átfogó ellenőrzés kezdődikLegolvasottabb
Az aeroszol termékek biztonságos működéséről a forgalomba hozatalért felelős személy kötelessége gondoskodni, de a biztonságos használatáért a fogyasztók is tehetnek, ha az alábbi, a címkén gyakran előforduló figyelmeztető és óvintézkedésre vonatkozó mondatokat betartják: Hőtől, forró felületektől,»»»
Stabilizál az új kormány - Ezzel üzent a pénzügyminiszter
Kármán András, a Tisza-kormány pénzügyminisztere vasárnapi posztjában szedte össze, hogy mi is történt a választások óta. Szerinte több intézkedést is hozott az új kormány, ami a stabilitás irányába hat. Arról korábban a Portfolio is beszámolt, hogy az új kormány brutális tempóban kezdte meg a dönt»»»
Hihetetlen hiba: a Tisza-kormány eltörölne egy minden szinten versenyképes csúcskutatási programotLegolvasottabb
Ez az Élvonal Alapítvány esetében ez azt jelenti, hogy hat év alatt: 75 kutatócsoportot létrehoznak és működtetnek,55 ezer diákot bevonnak tehetséggondozási programokba,60 know-how fejlesztést támogatnak,15 nemzetközi szabadalmi bejelentést tesznek,15 spin-off vállalkozást létrehoznak,egy új Élvona»»»
Több mint tízszer akkora drágulást érzékeltek a középkorúak, mint a hivatalos inflációs adat
A középkorúak átlagosan 18 százalékos inflációt érzékeltek a 2026 februárját megelőző egy évben – ez a K&H frissen közzétett kutatásából derül ki. A felmérésben a 30 és 59 év közöttiek nyilatkoztak arról, hogy milyen drágulást tapasztaltak az elmúlt 12 hónapban. A felmérés ezzel arra mutat rá, hogy»»»
Itthon: 18 százalék az infláció – nincs egyedül, ha ezt érzi
A középkorúak átlagosan 18 százalékos éves inflációt érzékeltek, ami számottevő javulást jelent a korábbi évekhez képest. A Digital Hungary oldala úgy fogalmaz a témában, hogy a medián érték a 15–19 százalékos sávba került, Ez a jelentés az első negyedévben vizsgálta azt, hogy a 30-59 évesek milyen»»»
A kommentmező különös virágai – Gyűjtés a Facebookról 198.
Hullanak a könnyeim! Látom azt az embert akit 2 évig követtem ! Beteljesedett amiben mindnyájan biztunk! Köszönjük , köszönjük, köszönjük! – G. K. Ez a fotó annyira emberi és annyira beszédes ❤️💚 – T. K. a Nép… megértette, elfogadta és AKARTA, hogy EGYÜTT Veled ez megtörténhessen! KÖSZÖNET ÉRTE PÉT»»»
Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!
A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befekte»»»
Brutális feszültség van a Samsung bértárgyalásai miatt: ha sztrájk lesz, összeomlik az export
A dél-koreai kormány minden eszközt bevet, beleértve a sürgősségi döntőbíráskodást is, hogy elkerülje a sztrájkot az ország legnagyobb foglalkoztatójánál, a Samsung Electronicsnál. Ezt az ázsiai ország miniszterelnöke jelentette be egy vasárnap tartott rendkívüli kormányülés után. A világ legnagyob»»»
Kiderült, mekkora drágulást érzékelnek a középkorú magyarok
A középkorúak átlagosan 18 százalékos éves inflációt érzékeltek, ami számottevő javulást jelent a korábbi évekhez képest. A medián érték a 15–19 százalékos sávba került, miközben egy évvel korábban még a 20–24 százalékos tartományban volt - derült ki a K&H biztos jövő kutatásából, amely az első neg»»»
Tanács Zoltán elmagyarázta, miért bontják fel a Krausz Ferenc alapítványával kötött szerződést
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter posztban magyarázta el, miért mondja fel a Tisza-kormány a Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus alapítványával kötött, 261,7 milliárd forintos szerződést: álláspontja szerint nem a tudomány támogatásával van gond, hanem azzal, hogy a konstrukció kivon»»»
Tanács Zoltán is megszólalt Élvonal-ügyben
A tárcavezető megerősítette, hogy a miniszterelnök bejelentésével összhangban a kormány fel fogja mondani a Krausz Ferenc nevével fémjelzett Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítvánnyal kötött, választások előtt megkötött, többéves közfeladat-finanszírozási szerződést, amelynek összege 26»»»
Tanács Zoltán elmagyarázta, miért mondja fel a támogatói szerződést Krausz Ferenc alapítványával a kormány
A tudományt támogatni kell. De nem így – írta a Facebookon Tanács Zoltán, a Tisza-kormány tudományos és technológiai minisztere arra reagált, hogy előző nap Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: megvonják Krausz Ferenc alapítványától a választás előtt két hónappal megítélt 261,7 milliárd forint»»»
Tanács Zoltán is megszólalt a Krausz Ferenc alapítványával kötött szerződés felmondásáról
A Tisza-kormány felmondja a Krausz Ferenc vezette ÉLVONAL Alapítvánnyal kötött 261,7 milliárd forintos támogatási szerződést. A döntést most Tanács Zoltán, a párt tudományos és technológiai minisztere indokolta a közösségi médiában. Elmondása szerint a lépés célja az volt, hogy a közpénzek egy szűk»»»
Kiderült a kegyetlen igazság: több pénzt szívnak ki a szegényebb régiókból, mint amennyi támogatás valójában érkezik
A hagyományos segélyalapú fejlesztési modellt egyre inkább egy tranzakcionálisabb, kereskedelmi és iparpolitikai logikára épülő rendszer váltja fel, miközben a nyugati donorországok – élükön az Egyesült Államokkal – visszavágják támogatásaikat – figyelmeztettek az OECD konferenciáján a szakértők. A»»»
Vitézy Dávid elmondta, mit kezdene a közlekedési fejlesztésekre szánt uniós forrásokkal
Vitézy Dávid, a Tisza-kormány új közlekedési és beruházási minisztere első televíziós interjújában bejelentette: lezárják az előző vezetéshez köthető "vasútrombolás" korszakát, és átfogó elszámoltatásba kezdenek. A tárcavezető kiemelt célja a MÁV és a HÉV-hálózat rendbetétele, az uniós források meg»»»
A magyar maffia kedvelt autóit is használták a kormányfők, de Magyar Péter ebben is húzott egy váratlant
A magyar politika történetét néha nem a parlamenti jegyzőkönyvek, hanem a hátsó ülések mesélik el igazán: páncélozott Csajkák, bálnamercik, Audi-erődök és fekete kisbuszok gördültek végig a hatalom útjain. Kádár kártyaszobás luxusvonattal menekült a világ elől, Horn Gyula egy Saab-fejlesztésnek kös»»»
Energiaárak és klímaváltozás nehezítik a magyar mezőgazdaság helyzetét 2026-ban
A mezőgazdaságban 2026 a változások éve, a legnagyobb kihívást az energiaárak, az infláció, a forint árfolyamának alakulása, a klímaváltozás, az aszály, az állatbetegségek, valamint a tej- és sertésárak jelentik – hangsúlyozta Demeter Zoltán, a K&H agrárüzletágának vezetője az Alföldi Állattenyészt»»»
Újabb százmilliókat találtak, amelyek Mága Zoltán körénél landoltak
Miközben az egyre hangosabb Nemzeti Kulturális Alap (NKA) botrány miatt Magyar Péter miniszterelnök már vizsgálatokat és feljelentéseket helyezett kilátásba, újabb megdöbbentő számok láttak napvilágot. A Telex birtokába jutott dokumentumok alapján Mága Zoltán, valamint közvetlen üzleti és magánköre»»»
A kormány előtt nincs titok: korlátlanul vizsgálhatja az Orbán-rezsim titkosított iratait az új kabinet
Annyit sok laikus is tud, hogy különböző számjelű iratok léteznek, s azok növekvő sorrendben nyilvánosak vagy titkosak. De mit jelentenek ezek a megjelölések konkrétan? Molnár Noémi Fanni kifejtette, az úgynevezett 1000-es kormányhatározat az, amit közzétesznek Magyar Közlönyben. A 3000-esek már úg»»»
Legolvasottabb
Támogatottság a nagytőkések körében. A Telex/G7 elemzése szerint több ismert hazai milliárdos (köztük Bojár Gábor, Wáberer György és Jellinek Dániel) nyilvánosan is támogatásáról biztosította a kezdeményezést, kifejezve, hogy igazságos feltételek mellett készek lennének megfizetni ezt a hozzájárulá»»»
Nemzetközi szinten is nagyot léptek előre a magyar kkv-k – a fenntarthatóság ma már versenyelőny
A hazai kkv-k kifejezetten erős pozícióban vannak a Generali most kiadott nemzetközi White Paperének adatai alapján: 45%-uk már alkalmaz vagy bevezet fenntarthatósági stratégiát, ami meghaladja a 41%-os európai átlagot, és 8 százalékpontos javulást jelent 2020-hoz képest. Ez azt jelzi, hogy Magyaro»»»
Megszólalt Kapitány István az üzemanyagárstop fenntartásáról: ekkor dönthet a kormány, hogy mi lesz vele
Akár az év második felére is maradhat az üzemanyagárstop – mondta az RTL Híradónak Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. Az új magyar kormány a mai napon 150 millió liter 95-ös benzint szabadított fel, gázolajból 425 millió litert. Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének sza»»»
David Beckham az első brit sportmilliárdos
David Beckham is csatlakozott a brit milliárdosok klubjához, mégpedig az egykori sportsztárok közül elsőként. A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról. A most 38. alkalommal e»»»
Komjáthi Imre: Novák Előd látens meleg, Menczer Tamás egy gyökér, Sebestyén Jankának pedig ajánlom a rosszlanyok.hu-t
Nem hittük volna, hogy létezhet meglepőbb dolog a magyar politikában, mint Gyurcsány Ferenc Minecraft-szerverének Discord oldala. Aztán Komjáthi Imre, az MSZP elnöke elszabadult és csinált egy sajátot. A FeriMC 2024 novemberében indult el, akkora érdeklődéssel, hogy az első napon le is halt, mert n»»»
Rich List 2026: David Beckham az első brit sportmilliárdos
A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját – Rich List – a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról. A most 38. alkalommal elkészített összesítés szerint – amelynek felső 350-es mezőnyét a lap online kiadása már pénteken ismertette – »»»
Rich List 2026: David Beckham az első brit sportmilliárdos
David Beckham is csatlakozott a brit milliárdosok klubjához, mégpedig az egykori sportsztárok közül elsőként. A The Sunday Times című vasárnapi brit lap 1989 óta minden év tavaszán összeállítja listáját - Rich List - a Nagy-Britanniában élő leggazdagabbak becsült vagyonáról. A most 38. alkalommal e»»»
Éleslátó a piac: nem adott százmilliót a Rothkoért
Csalódással kezdődött a New York-i aukciós maraton, a Sotheby’s új székhelyén, a Breuer Buildingben nem hozta izgalomba Mark Rothko nagy reményekkel piacra dobott vászna a közönséget, elmaradt a várt százmilliós leütés. Nem egészen úgy indult a New York-i árverési sorozat, ahogy azt előzetesen remé»»»
Ő lesz a mentorunk a 007 First Lightban
szöveges hirdetés A Ghost Ship Games űrtörpjeinek belső nézetes kooperatív játéka napokon belül ... A felhőalapú játékra szánt vezérlő lelepleződése után most az Xbox Elite 2 tov... Az utóbbi időben kikerült videók után most a Karib-tenger mélyét is láthatjuk ... A Moss és a Moss: Book II feljavíto»»»
A narrátor mutatja be a korai hozzáférésbe tartó Deep Rock Galactic: Rogue Core főbb játékmenetét
szöveges hirdetés A felhőalapú játékra szánt vezérlő lelepleződése után most az Xbox Elite 2 tov... Az utóbbi időben kikerült videók után most a Karib-tenger mélyét is láthatjuk ... A Moss és a Moss: Book II feljavított formában és egy történetként egyesülve k... Az Alinea Analytics munkatársának b»»»
Energia, digitalizáció, profit: a pécsi KKV-fórumon minden a hatékonyságnövelés körül forgott
A Portfolio KKV-knak szóló pécsi üzleti fórumán a szakértők egyetértettek abban, hogy a hazai KKV-k versenyképességét rövid távon leginkább a magas és ingadozó energiaárakhoz való alkalmazkodás, középtávon pedig a tudatos digitalizáció és az AI józan bevezetése befolyásolja. A résztvevők szerint a »»»
Tovább feslik a DK szövete
Folytatódik a Parlamentből kiesett Demokratikus Koalíció (DK) belső bomlása, korábbi hívei sorra hagyják el a baloldali politikai formációt. A választásokat követő első sajtóhírek még arról szóltak, hogy megszűnik a Parlamentből kieső Demokratikus Koalíció. A pártelnök, Dobrev Klára sajtótájékoztat»»»
Az Xbox Cloud Gaming kontrollerek után az Xbox Elite 3 irányítóról is kerültek ki képek a netre
szöveges hirdetés Az utóbbi időben kikerült videók után most a Karib-tenger mélyét is láthatjuk ... A Moss és a Moss: Book II feljavított formában és egy történetként egyesülve k... Az Alinea Analytics munkatársának becslése szerint a Housemarque legújabb mest... Az IGN egy több mint félórás exkluz»»»
Rengeteg céges AI-projekt bukik el, az adatbiztonság is aggasztó, de van megoldás a problémára
Meglepően hangozhat, de Magyarország a Microsoft tavalyi jelentése alapján a mesterséges intelligencia adaptációját tekintve a világ húsz legfejlettebb országa közé tartozik. A munkaképes korú lakosság körében az AI-t használók aránya eléri a 30%-ot, ami nagyban megkönnyíti a vállalkozások helyzeté»»»
Fél év alatt annyi támogatott lakáshitelt szórtak ki a bankok, mint a megelőző négy évben összesen
Óriási ugrást hozott a támogatott lakáshiteleknél az Otthon Start szeptemberi bevezetése. Tavaly október és idén március között több mint 1270 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződéseket a bankok, ami nagyjából a megelőző négy év együttes összegének felel meg – számolta ki a BiztosDöntés.»»»
Az Assassin’s Creed Black Flag Resynced víz alatti világa is mesésen fest
szöveges hirdetés A Moss és a Moss: Book II feljavított formában és egy történetként egyesülve k... Az Alinea Analytics munkatársának becslése szerint a Housemarque legújabb mest... Az IGN egy több mint félórás exkluzív játékmenetet tett közzé hivatalos YouTub... Miután felreppentek a hírek arról, »»»
Túlélés vagy szintlépés: kamatok, EU-pénzek és energiaárak között keresik a kapaszkodókat a pécsi KKV-k
A Portfolio kis- és középvállalatoknak szóló pécsi üzleti fórumán a résztvevők a 2026-os kilátások legfontosabb töréspontjait vették végig: a bizonytalan makropályát és a költségvetési kényszereket, az uniós források várható ütemezését, valamint a finanszírozás és a támogatott hitelek jövőjét. A vá»»»
A buzizás nem elég! Megújulás vagy kollektív amnézia jön a civil szférában?
Horváth Gideon Az egyszerű buzik országa című, 24.hu-n megjelent írása azt a benyomást erősíti meg, hogy egyfajta kollektív amnézia telepedett a hazai közbeszédre. Az LMBTQ-aktivizmus belső kritikáját megfogalmazni szándékozó vitairat ugyanis több évtizedre visszatekintő hazai és külföldi viták fel»»»