Infostart 23m

Ebből a magyar városból lehet a legtöbbet látni a szerdai napfogyatkozásból

A szerdai teljes napfogyatkozás Európából is látható lesz, méghozzá Izlandról, Spanyolországról és a hozzá tartozó Baleár-szigetekről. Hazánkban csak részleges napfogyatkozás figyelhető majd meg, de ez is csodás élményt jelent majd – írja az Időkép. Mivel a napfogyatkozás a napnyugtához közeli órák»»»

infostart.hu
Hvg 35m

Donald Trumpot ételszállító kocsiban csempészték át másik gépre Ankarában

A Fehér Ház hivatalos tájékoztatásával ellentétben Donald Trump nem a korábbi Air Force One fedélzetén, hanem az amerikai légierő egy másik repülőgépén hagyta el Törökországot a július 8-i NATO-csúcs után – számolt be a The Washington Post. Az elnöknek biztonsági okokból, egy iráni merényletfenyege»»»

hvg.hu
Portfolio 43m

Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Budapest zöldfelületeinek fenntartását több mint két évtizede egy szűk kör végzi. Karácsony Gergely főpolgármester zászlajára tűzte, hogy kiszorítja a fővárosból a céghálót, ami szépen is haladt – egy parkot leszámítva. Ez a Városliget, aminek fenntartására idén májusban kötöttek újabb, 900 milliós»»»

portfolio.hu
Profit Line 47m

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A »»»

profitline.hu
Privat bankar 1h

Putyin felpörgette a fű alatti mozgósítást

Bár Oroszország népességét tekintve mintegy 4,5-szer nagyobb Ukrajnánál, egyre nehezebben tudja pótolni az ukrajnai fronton elszenvedett súlyos veszteségeket. Az orosz védelmi minisztérium idén összesen 409 ezer embert szeretne mozgósítani, és teljesítendő kvótákat szabott a helyi szerveknek – derü»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 1h

Összecsúszó háborúk

Legutóbb Washingtonban Trump arra szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy fejezze be a háborút, ami azt jelzi: az amerikai elnöknek ez a konfliktus már nem vonzó, nem ér el vele semmit, elege van az egész háborúból. A harcok mégis folynak, bár Bendarzsevszkij Anton szerint sokat köz»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 1h

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállal»»»

profitline.hu
Profit Line 5h

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”? A hozzátartozói nyugellátások – köztük az özvegyi nyugdíj – megálla»»»

profitline.hu
Profit Line 7h

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti á»»»

profitline.hu
Blikk 9h

Magyar Péter bejelentést tett a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjáról: újra két turbina termel áramot

A miniszterelnök a hétfő esti bejegyzésében osztotta meg a legfrissebb fejleményeket az atomerőművel kapcsolatban, amelyet nemrégiben még a teljes leállítás veszélye fenyegetett. „A Paksi Atomerőmű 2-es blokkjának hármas turbinája visszakapcsolásra került. Újra két turbina termel áramot” – közölte »»»

blikk.hu
Index 9h

Sebestyén Balázs szerint kérdéses valóságtartalmú történetek is terjednek a DJ Oti-buliról

Sebestyén Balázs, azaz DJ Oti a Facebookon közzétett bejegyzésében arról írt, hogy a múlt szombati rendezvénnyel kapcsolatban az elmúlt napokban több, szerinte kérdéses valóságtartalmú történet és rémhír is terjedni kezdett. Hangsúlyozta, hogy minden valódi problémát komolyan kell venni és ki kell »»»

index.hu
Portfolio 9h

Újra két turbina termel áramot a Paksi Atomerőműben

Ismét üzembe helyezték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának 3. turbináját, így az érintett egység újra teljes kapacitással működik – derült ki Magyar Péter miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből. A kormányfő bejegyzése alapján a műszaki beavatkozások sikeresen lezárultak, ennek köszönhetően a 2. blokk is»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 10h

Pánik Bulgáriában: felrobbant egy lőszerraktár, napokkal a drónincidens után

Erős robbanások rázták meg hétfőn a bolgár Emko fegyvergyár környékét. A hatóságok szerint nincs jele külső beavatkozásnak, szabotázsnak, miközben a vállalat kizárta az emberi mulasztás lehetőségét is. A történtek miatt mintegy háromszáz dolgozót evakuáltak a területről, melyen egy lőszerraktár rob»»»

vg.hu
Blikk 10h

Új alkotmányt és a jogállam helyreállítását sürgette Baka András, a Tisza Párt köztársaságielnök-jelöltje

Miután a Tisza Párt parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét jelölte köztársasági elnöknek, a törvényhozás kedden dönthet az új államfő személyéről. A kétharmados Tisza-többség miatt a jelölt megválasztása várhatóan nem lehet kérdéses. Baka András politikai nézeteiről»»»

blikk.hu
Hvg 10h

Elkezdték növelni a paksi atomerőmű kettes blokkjának teljesítményét

A Duna vízszintjének az elmúlt napokban tapasztalt lassú emelkedése, illetve a következő napokra előre jelzett vízállása lehetővé tette, hogy megkezdjék a paksi atomerőmű 2. blokk teljesítményének fokozatos növelését. A több lépcsőből álló eljárást „képzett, az ilyen típusú műveletek végrehajtásába»»»

hvg.hu
Index 10h

Magyar Péterék durván átvették az irányítást a kassza fölött

Nehéz örökséget kapott az új kormány: az év első hónapjaiban elszálló hiány után kellett visszaterelnie a költségvetést egy fenntarthatóbb pálya felé. Az első adatok alapján az új Pénzügyminisztérium gyorsan és látványosan meghúzta a féket, május óta három egymást követő hónapban is többlettel zárt»»»

index.hu
24 Ponthu 11h

Megkezdődött a paksi erőmű második blokkjának felterhelése

A teljes terhelést hétfő este 10 órakor éri el.»»»

24.hu
Index 11h

Súlyos figyelmeztetést adtak ki Paks ügyében: nem kockáztatható a nukleáris biztonság

Sem az energiaellátás biztonsága, sem a gazdasági szempontok nem írhatják felül a nukleáris biztonság előírásait – figyelmeztet a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont, reagálva azokra a javaslatokra, amelyek a paksi atomerőmű üzemeltetéséhez szükséges hűtővíz biztosítására irányultak. Ezek a java»»»

index.hu
Vilaggazdasag 11h

Energiavészhelyzet: Magyar Péter bármit is állítson, terve az Orbán-kormányoknak is volt, épp arra alapult a mostani válságkezelés is

Magyar Péter miniszterelnök mai parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy az elmúlt évek kormányzati mulasztásai vezettek oda, hogy a mostani energiakrízisben több paksi blokk is leállt. A kormányfő szerint az elmúlt hetek energia- és vízellátási válsága azt is megmutatta, hogy a magyar állami»»»

vg.hu
Portfolio 11h

Fordulat Pakson: újra teljes teljesítményre állhat az atomerőmű 2. blokkja

Megkezdődött a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése, miután a Duna vízszintje az elmúlt napokban lassan emelkedett. A blokk a tervek szerint hétfő este tíz órára érheti el névleges teljesítményét. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt korábban le kellett állítani a Paksi Atomerő»»»

portfolio.hu
Infostart 11h

Megszüntetné a kormány a kék lámpás szirénával való visszaéléseket

A kormány társadalmi egyeztetést indított a megkülönböztető jelzésekről szóló jogszabályváltozásról, melynek lényege, hogy hatályba lépésétől kezdve a kormányzati védett személyek közül csupán a miniszterelnök, a belügyminiszter és a külügyminiszter élhet a miniszterek eddigi teljes köre helyett a »»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 11h

Állampapír: ezt nem teszi zsebre az ÁKK, valami hirtelen megroppant

Csökken a kamat, de viszik a magyar államkötvényeket, eddig erről számoltunk be. Az állampapírok múlt heti értékesítéséről szóló jelentés módosít a képen, a háztartások étvágya érzékelhetően csökkent. Hatalmas kellemes meglepetést hozott a kéthetente intézményi befektetőknek tartott csütörtöki magy»»»

vg.hu
Demokrata 11h

Drasztikus változást jelentettek be a magyarok kedvenc külföldi nyaralóhelyén

Búcsút inthetünk az órákon át való várakozásnak a horvát autópályák fizetőkapuinál, ősztől kezdődően teljes mértékben digitalizálják az útdíjfizetést. Az új rendszer kiépítése várhatóan 2027. március 1-jéig fejeződik be. Megszűnnek a horvát autópályákon a fizetőkapuk Az úgynevezett Free-Flow, az az»»»

demokrata.hu
Profit Line 11h

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt,»»»

profitline.hu
Index 12h

Magyar adófizetők pénze a tét: Kairóban tárgyal a miniszter az összeomlott üzletről

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Dunakeszi Járműjavító (DJJ) által gyártott vasúti kocsik ügyében tárgyalt Kairóban egyiptomi kollégájával, Kamel al-Wazirral. Vitézy Dávid a MÁV vezetőivel közösen folytatott tárgyalást, amelyet érdeminek és előremutatónak ítélt – derül ki a Facebo»»»

index.hu
Portfolio 12h

Kulisszatitkokat osztott meg a tiszás politikus: így lett Baka András a frakció államfőjelöltje

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt, és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki f»»»

portfolio.hu
Maszol 12h

Cseke Attila: Az RMDSZ támogatja a szélsőséges erők kormányra jutását megakadályozó nagykoalíciót

Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter. Arad megyei látogatásán arról kérdezték a politikust, »»»

maszol.ro
Infostart 12h

Lakatos Mónika éghajlatkutató eltűnő évszakokról és egyre több hőhullámos napról beszélt az Arénában

Egyre többször halljuk, hogy az emberek azt mondják: eltűnnek az évszakok, nincs tavasz, nincs ősz. Erről is kérdezte az InfoRádió Lakatos Mónikát, a HungaroMet éghajlatkutatóját, a Magyar Meteorológiai Társaság elnökét az Aréna című műsorban. Valóban azt látjuk, hogy az év egyre inkább kettébontha»»»

infostart.hu
Hvg 12h

Aggódnak az ukránok: a vártnál gyorsabban jöhet az orosz Starlink, ami a háborúra is hatással lehet

Moszkva a vártnál gyorsabb ütemben építi saját, Starlinkhez hasonló műholdas internethálózatát – közölte egy ukrán katonai hírszerzési vezető a Reuters beszámolója szerint. A SpaceX által működtetett Starlink a világ jelenleg legnépszerűbb műholdas internetszolgáltatása, bár már igyekeznek felzárkó»»»

hvg.hu
Index 13h

Aggasztja a vízhelyzet? Megvan a recept a magyar válság kezelésére!

A Kárpát-medence az elmúlt években példátlan szárazsággal küzd, az aszály egyre súlyosabb kihívások elé állítja Magyarországot. Miközben a lakosságot takarékosságra szólítják fel, egyes szakértők szerint ennél jóval átfogóbb, rendszerszintű megoldásokra van szükség. Lakner Gábor környezetmérnök, a »»»

index.hu
Vilaggazdasag 13h

Brutális pénzeket mozgatott meg a Richter ralija, a pesti tőzsde így is egy helyben topogott – nem indult jól a hét a forint számára

Oldalazott hétfőn a pesti tőzsde, a Richter raliját a Magyar Telekom és az OTP lefordulása ellensúlyozta. A forint számottevően gyengült az euróval és a dollárral szemben is. Iránykeresés jellemezte az európai piacokat a hét első kereskedési napján, és a pesti tőzsde is minimális elmozdulással nyug»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 13h

Nagy a baj Somogyban: az afrikai sertéspestis miatt felszámolnak egy teljes gazdaságot

Újabb magyarországi házisertés-állományban jelent meg az afrikai sertéspestis. A hatóság lezárta az érintett somogyi gazdaságot, a telep valamennyi hízósertését felszámolják. Egy mintegy 1850 állatot tartó Somogy vármegyei sertéstelepen igazolta az afrikai sertéspestis vírusának jelenlétét a Nemzet»»»

vg.hu
Index 13h

Sebestyén Balázs reagált a DJ Oti-bulin kirobbant drogügyre

Sebestyén Balázs hétfő reggel, a Balázsék című rádióműsorban reagált a hétvégén kirobbant drogügyre, ami az Óbudai-szigeten, a DJ Oti koncertjén történt. Kiemelte, hogy szerinte fontos lenne, hogy aki valóban bűncselekmény áldozata lett a DJ Oti fellépésén, tegyen rendőrségi feljelentést. A műsorve»»»

index.hu
Portfolio 13h

Gondosóra-program: bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Tudományos és Technológiai Minisztérium

A Tudományos és Technológiai Minisztérium a mai napon feljelentést tett a Gondosóra-program működtetésével kapcsolatban feltárt súlyos szabálytalanságok miatt - közölte a minisztérium. A feljelentés költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, a számvitel rendjének megsértése, valamint tov»»»

portfolio.hu
Profit Line 13h

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet els»»»

profitline.hu
Privat bankar 14h

Interjút adott az üzletemberből lett ukrán drónparancsnok

A Kárpátaljai származású vezérőrnagy kiemelte, hogy erői hétszer annyi katonai célpontot tudnának támadni a Krímben, ha a nyugati szövetségesek által megígért pénzügyi támogatás gyorsabban érkezne. „A Krím a háború befejezéséhez vezető út kulcsfontosságú stratégiai pilléreinek egyike” – hangsúlyozt»»»

privatbankar.hu
Hwsw 14h

A folytatás is szóba kerül a Lies of P fejlesztéséről szóló dokumentumfilmben

szöveges hirdetés Egy 70 dolláros játéknál csak a lemez 10 dollárba kerül minden példány esetébe... A pénzügyi év zárása alapján nemcsak az XBOX legerősebb csapata lett a Blizzar... Az első rész lineáris dizájnjával szakítva a nyílt világú felfedezésé lesz a f... Legutóbb a játék zenei világát tapa»»»

gamekapocs.hu
Hvg 14h

Sebestyén Balázs a szigetes show-ján történtekről: Nagyon szomorú, de ez más rendezvényen is megtörténik

„Olvastam én is, hogy valakivel ez megtörtént. Ez nagyon szomorú, de ez más rendezvényen is megtörténik. A poharainkra és magunkra nagyon kell vigyázni” – így reagált Sebestyén Balázs a Balázsék hétfő reggeli adásában a szigetes show-ján történtekre, vette észre a Story magazin. Mint arról beszámol»»»

hvg.hu
Infostart 14h

Kétféle koncepció is felmerült a Planetárium felújítására

A létesítményben a nemrég tartott bejárás folytatásaként Tanács Zoltán munkamegbeszélést tartott Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel, valamint kollégáival. Az ingatlan többféle módon újulhat meg, törekednének rá, hogy a régi épület egy modern, 21. századi planetárium legyen, vagy az»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 14h

Röpködtek a milliárdos vádak az Országgyűlésben

„Nem szégyen a jobbtól segítséget kérni, nyugodtan hívják Pintér Sándort”Magyarázkodásnak és mutogatásnak nevezte Rétvári Bence Magyar Péter felszólalását. A KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott: a miniszterelnök mindenért Orbán Viktort és az előző kormányt tette felelőssé, miközben az elmúlt napok»»»

magyarnemzet.hu
Hvg 14h

„Telefonált, míg a legutolsó széket is feltöltötték” – ismerte el a külügy volt sajtófőnöke, hogyan zajlottak Szijjártó „sajtótájékoztatói”

„Igen, mindig fel voltak töltve a széksorok. Volt, hogy az ötvenfős teremben húsz újságíró volt, és harminc meghívott vendég, de volt olyan is, hogy három újságíró volt, és negyvenhét vendég” – írta a HVG megkeresésére Paczolay Máté, a Külgazdasági és Külügyminisztérium volt sajtófőnöke. Arra reagá»»»

hvg.hu
Infostart 14h

Fontos MÁV-ügyet intézhet el Vitézy Dávid Egyiptomban

Vitézy Dávid a MÁV vezetőivel közösen folytatott általa érdeminek és előremutatónak ítélt tárgyalást. A megbeszélés célja az volt, hogy a Dunakeszi Járműjavító által Egyiptomba gyártott kocsik szállításának leállása után megtalálják azt a „jövőképet és kiutat”, amely nemcsak az egyiptomi utasoknak »»»

infostart.hu
Portfolio 15h

Jó nagyot szakítottak a kanadai tanárok a SpaceX-en

Az Ontario Teachers’ Pension Plan 9,5 százalékos hozamot ért el 2026 első félévében, amihez jelentősen hozzájárult a SpaceX júniusi tőzsdei bevezetése. A kanadai nyugdíjalap még 2019-ben fektetett Elon Musk űripari vállalatába, aminek a piaci értéke azóta 1,8 ezermilliárd dollárra emelkedett. Erős »»»

portfolio.hu
Portfolio 15h

Kellemetlen meglepetés érheti a napelemeseket a hőségben

Bár a naperőművek kihasználtsága a nyári hónapokban a legmagasabb, az extrém forróság már a napelemek termelését is csökkenti. Nagyjából 30 fokig a hatékonyság viszonylag stabil, 45 fok felett azonban felgyorsul a hatásfok romlása, 60 fok felett pedig már jelentős termelési veszteség léphet fel. Má»»»

portfolio.hu
Magyar Narancs 15h

Egy nemrég született európai bírósági ítélet mutatja, hogy élt vissza a kormány a gyülekezési joggal a Covid idején

Egy évvel a Covid-19 járvány kitörése után a kormány látszatintézkedései és a járványhelyezettel való visszaélése miatt akartak tiltakozni gyulai polgárok. Azért demonstráltak volna, mert megítélésük szerint az Orbán-kormány a járvány ürügyén bevezetett rendeleti kormányzással politikai ellenfelei »»»

magyarnarancs.hu
Index 15h

Kiderült, kötelező volt-e a részvétel a külügyminisztérium munkatársainak Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin

Nem volt kötelező a külügyminisztérium munkatársainak részvétele Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, a miniszteri protokoll ugyanakkor rendszeresen meghívta az illetékes szakmai főosztályok dolgozóit, hogy megtöltsék a termet – közölte Paczolay Máté, a korábbi külügyminiszter volt sajtófőnöke. Pacz»»»

index.hu
Portfolio 15h

Masszívan adja a kriptóját a világ legnagyobb bitcoinbálnája

A Strategy egy hét alatt 108,6 millió dollár értékű bitcoint és 653 millió dollárnyi törzsrészvényt adott el. Michael Saylor vállalata a bevételből növelte készpénztartalékát, és visszavásárolta elsőbbségi részvényeinek egy részét. A lépések arra utalnak, hogy a korábban szinte kizárólag bitcoinvás»»»

portfolio.hu
VajdasagMA 15h

Vajdaságban csökkent, országosan nőtt az építőipar teljesítménye

Vajdaságban két százalékkal csökkent az elvégzett építőipari munkák értéke 2026 második negyedévében az előző év azonos időszakához képest, miközben országos szinten reálértéken kilencszázalékos növekedést mértek – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet, amelynek adatait a Beta foglalta össze.»»»

vajma.info
Vilaggazdasag 15h

Hűtőtorony-építési lázban ég az ország: Paks II-nél már eleve nem lesz gond a Duna vízállása, a meglévő erőműnél pedig óriási átalakítást igényelne ez a technika – megéri?

Hűtőtorony építésében látják sokan a Paksi Atomerőmű, és a Paks II. Atomerőmű stabil működésének zálogát még egyes olyan szakemberek is, akik e tárgyban korábban nemigen hallatták a hangjukat. A Világgazdaság bemutatja az atomerőművek hűtését, a hűtőtorony előnyeit és korlátait, a működő és a terve»»»

vg.hu