Bocsánatot kért a tiszás képviselő, miután a vita hevében leparasztozta az ellenzéki politikusokat a parlamentben
Elnézést kért Kovács Petra Judit, miután egy keddi vita hevében a „paraszt” szót kiállította az ellenzéki politikusok felé. A Tisza képviselője hangsúlyozta, kicsúsznak meggondolatlan szavak az ember szájából, ugyanakkor elismerte, hogy méltatlanul viselkedett, és elnézést kért. „Nehéz nyugodtnak m»»»
V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak
A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvato»»»
Csábító az ingyenes áram, de kevesen számolnak azzal, mi lesz vele este
Nyáron délben ingyen jön a napelemes házakba az áram, este viszont már 50-70 forintba kerül kilowattóránként, ha egy otthoni akkumulátor tárolta el, hiszen a tárolásnak is ára van – számolta ki Kádár Péter, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára. Aki rezsicsökkentett áron vásárol, annak a tároló így ali»»»
Kötelező alkohol- és drogteszteket vezetne be Magyar Péter az Országgyűlésben
Magyar Péter azt kérte a Tisza frakciójától, hogy terjesszenek elő egy olyan javaslatot, amelyben lefektetik, hogy az Országgyűlésben is legyenek kötelező, de előre be nem jelentett alkohol- és drogtesztek. A miniszterelnök szerint Pócs János egyre rosszabb állapotban van. Magyar Péter egy kedden f»»»
A demokrácia megcsúfolásáról beszél az ellenzék a Médiatanács tagjainak választása után
Latorcai Csaba rámutatott, vezényelték a Tisza-frakcióban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjainak választásáról szóló szavazást. A KDNP alelnöke ugyanakkor jelezte, élni fognak az ismételt jelölés jogával. A Fidesz szerint épül az egypártrendszer, ez a döntés pedig egy »»»
Visszautasította Magyar Péter vádját Deák Dániel, szerinte összekeverték a névrokonával
Deák Dániel politikai elemző visszautasította Magyar Péter miniszterelnök hétfői parlamenti állításait, amelyek szerint továbbra is állami pénzből készít kormányellenes tartalmakat. Felvetette, hogy a kormányfő egy névrokonával keverhette össze, ezért felszólította, hogy hozza nyilvánosságra a vádj»»»
Megállt a focimeccs, a magyarellenes gyűlölet nem – Számonkérik a futballszövetséget
Hivatalos panasszal fordult a Román Labdarúgó Szövetséghez Antal Árpád a Sepsi OSK–Dinamo Bukarest mérkőzésen elhangzott magyarellenes rigmusok miatt. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a kétperces játékmegszakítás nem állította le a gyűlöletkeltést, ezért példás büntetéseket és következetes fe»»»
Magyar Péter nagyon fontos részleteket osztott meg a jövő évi költségvetésről
Jövő héten mutatja be a kormány a 2027-es költségvetést, amelyben Magyar Péter béremeléseket, szociális támogatásokat és nagyszabású fejlesztéseket ígér. A kormányfő hétfőn a parlamentben bejelentette, hogy tíz év alatt 3550 milliárd forintot fordítanának a vasút fejlesztésére, elindítanák a Wekerl»»»
„Bárki hibázhat” – Frissen öntött betonba ragadt egy rendőrautó Brassóban
„Bárki hibázhat, a lényeg az, hogy mit tanulunk belőle” – reagált a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság, miután elterjedtek a közösségi médiában a felvételek, amelyeken az látható, hogy egy rendőrautó a frissen öntött betonba ragadt. A hatóság rendkívül önkritikus és nyílt üzenetben tisztázta a moso»»»
Megérkezett a közmédia válasza Magyar Péter üzenetére
A közmédia jelezte, a Híradóban dolgozzák fel a közérdeklődésre számot tartó híreket. Kiemelték, hogy a megbízott vezetés feladatai között nem szerepelhet a végleges programstruktúra kialakítása, ugyanakkor a független hírszolgáltatást biztosítják. „A közmédia a közszolgálati hírszolgáltatás követe»»»
Deák Dániel visszaszólt Magyar Péternek, bocsánatkérésre szólította fel a miniszterelnököt
Deák Dániel kijelentette, nem ismeri személyesen a telefonlopásban érintett sértettet. A Megafon volt influenszere úgy véli, Magyar Péter azt a látszatot akarja kelteni, hogy ő egy előre megszervezett provokáció áldozata. Szerinte elfogadhatatlan, hogy olyan cselekményekkel akarják összefüggésbe ho»»»
Magyar Péter nem hitt a szemének, amikor meglátta, mit sugároz a közmédia a sajtótájékoztatója helyett
Magyar Péter azzal kezdte a pénteki kormányzati sajtótájékoztatót, hogy a közvetítés megosztására kérte a nézőket, mert a közmédia nem adta élőben az eseményt. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a köztévében éppen a Kisváros című sorozatot sugározták, miután – ahogy fogalmazott – „talán úgy ítélték»»»
Bejelentések Magyar Pétertől és Vitézy Dávidtól – percről percre
2026.10.09. 11:00 Kezdünk! Péntek 11 órától tartják a kormányzati sajtótájékoztatót, az eseményen részt vesz Magyar Péter miniszterelnök, valamint Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A várható témák: vagyonadó gyermekvédelem 2027-es költségvetés e-rollerek szabályozása vasúti beruházá»»»
Figyelemelterésnek tartja a gyermekvédelmi jelentés nyilvánosságra hozatalát a Fidesz
A Fidesz szerint egyértelmű a válasz arra a kérdésre, hogy miért várt másfél hónapot a Tisza-kormány a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban történt visszaélések feltárását tárgyaló dokumentummal. Az ellenzéki párt szerint Magyar Péter ezzel akarja elterelni a figyelmet a büntetőügyéről és az adó»»»
Megjöttek a legújabb adatok, volt, aki több mint két órát várt a mentő kiérkezésére
Javultak szeptemberben a mentők kiérkezési idejei, de a kitűzött 15 perces cél továbbra is messze van. A legsürgősebb, P1-es eseteknél országosan 25,8 percre csökkent a P90-es érték, ami az év legjobb eredménye. Közben az esetszám is mérséklődött, a kevésbé sürgős riasztásoknál azonban továbbra is »»»
Karácsony Gergely: Négyszemközt kimondták nekem, hogy Budapest csődbevitele volt a cél
Egy asztalhoz ül négy megyei jogú város vezetője a Portfolio konferenciáján: Karácsony Gergely főpolgármester, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, Pintér Bence győri polgármester és Barcsa Lajos debreceni alpolgármester arról beszélgetnek, milyen szerepe lehet a városoknak a gazdasá»»»
Ezért ment Orbán Anita és Kapitány István Horvátországba: új híd épül a magyar határnál, egyórás út rövidülne le pár percre – Orbán Viktor nagy terve volt
Évtizedek óta húzódó, nagy infrastrukturális beruházást hozott szóba Orbán Anita, amikor beszámolt a Horvátországban tett tárgyalásairól. Mint kiderült, nem csak gázkitermelésről egyeztettek, hanem egy új híd megépítéséről is. Fotó: Borsos Mátyás / Orbán Anita / Facebook»»»
Karácsony Gergely, Cser-Palkovics András, Pintér Bence – polgármesterek élőben a Portfolio konferenciáján
Egy asztalhoz ül négy megyei jogú város vezetője a Portfolio konferenciáján: Karácsony Gergely főpolgármester, Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester, Pintér Bence győri polgármester és Barcsa Lajos debreceni alpolgármester arról beszélgetnek, milyen szerepe lehet a városoknak a gazdasá»»»
Brutális raliba kezdett a dollár, az euró mellett a forint is bánja: oda a magyar pénz ereje
Az európai kötvényhozamok emelkedése nyomasztja a kontinens tőzsdéit, gyengélkedik szerda délelőtt a BUX is. A forintot magával sodorta az új erőre kapott dollár, az euró ellenében is veszített értékéből a hazai valuta. Az iráni háború lezárására tett amerikai elnöki ígéret mellett a kötvénypiaci h»»»
Mit tanulhat Magyarországnak a szlovák és a horvát euróbevezetésből?
Magyar, horvát és szlovák résztvevőkkel zajlik kerekasztal-beszélgetés a Portfolio Back to Europe konferenciáján, melynek témája az euróbevezetés gazdasági tapasztalatai és tanulságai. Az eseményről ebben a cikkben percről percre tudósítunk. Az első kérdés Banai Ádámhoz szól, a jegybanki inflációs »»»
Milliárdos megtakarítást vár a mesterséges intelligenciától a Deutsche Telekom
A Deutsche Telekom jelentős költségmegtakarítást és új bevételeket vár a mesterséges intelligencia (MI) és az automatizálás szélesebb körű alkalmazásától - közölte a német távközlési vállalat hétfőn bonni MI-befektetői napja alkalmából. A konszern várakozásai szerint az Egyesült Államokon kívüli te»»»
Orbán Viktor „nagy zsákkal” érkezett Nagyszombatra, majd mérges emojikkal kommentálta a füttykoncertet
Orbán Viktor Belfast után Nagyszombatra is elkísérte a magyar labdarúgó-válogatottat, ugyanis az Ukrajna-Magyarország mérkőzést is a helyszínről követi végig. A Fidesz elnöke közölte, nagy zsákkal érkezett, három ponttal távozna, és van hely a csomagtartóban. Az ukrán szurkolók akcióját három mérge»»»
Tisza-kormány: véget ért Szijjártó meghallgatása, megvan az új foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár
Több mint két órán át hallgatta meg hétfőn a Nemzetbiztonsági Bizottság Szijjártó Pétert a kínai BYD-nél vállalt munkájáról: a Tisza képviselői megrendítőnek nevezték a hallottakat, a fideszes tagok szerint viszont semmi nem utal nemzetbiztonsági kockázatra. Közben a hétvégi, háromnapos kormányülés»»»
Milliárdos megtakarítást vár a mesterséges intelligenciától a Deutsche Telekom
A Deutsche Telekom jelentős költségmegtakarítást és új bevételeket vár a mesterséges intelligencia (MI) és az automatizálás szélesebb körű alkalmazásától - közölte a német távközlési vállalat hétfőn bonni MI-befektetői napja alkalmából. A konszern várakozásai szerint az Egyesült Államokon kívüli te»»»
Tisza-kormány: véget ért Szijjártó meghallgatása, a fideszesek egy része is elégedett az elszámoltatással
Több mint két órán át hallgatta meg hétfőn a Nemzetbiztonsági Bizottság Szijjártó Pétert a kínai BYD-nél vállalt munkájáról: a Tisza képviselői megrendítőnek nevezték a hallottakat, a fideszes tagok szerint viszont semmi nem utal nemzetbiztonsági kockázatra. Közben a hétvégi, háromnapos kormányülés»»»
Tisza-kormány: elkezdődött Szijjártó meghallgatása, a fideszesek egy része is elégedett az elszámoltatással
Vasárnap este véget ért a kormány háromnapos, kihelyezett ülése Erdőbényén, ahol a fő témák a jövő évi költségvetés és a gazdaság élénkítése voltak. Magyar Péter szerint a külgazdaság fejlesztéséről, az uniós források felhasználásáról és az energiabiztonságról is tárgyaltak, az ülésen állami bankok»»»
Lángokban állnak az iskolák, több ezer diákot vettek őrizetbe – polgárháborús hangulat uralkodik Franciaországban
Franciaországban több mint 400 iskolában szünetel vagy korlátozott az oktatás a diáktüntetések miatt, miközben 24 intézményt felgyújtottak vagy feldúltak. A tiltakozásokban több ezer fiatal vesz részt, több mint 5000 embert őrizetbe vettek, és több erőszakos incidens – köztük egy tanár benzinnel va»»»
Tisza-kormány: a költségvetés és a gazdaságélénkítés volt terítéken Erdőbényén, jöhetnek a döntések
Vasárnap este véget ért a kormány háromnapos, kihelyezett ülése Erdőbényén, ahol a fő témák a jövő évi költségvetés és a gazdaság élénkítése voltak. Magyar Péter szerint a külgazdaság fejlesztéséről, az uniós források felhasználásáról és az energiabiztonságról is tárgyaltak, az ülésen állami bankok»»»
Előkerültek a titkos iratok: Hitler mégis a lakásban volt unokahúga gyanús halálakor
Újonnan előkerült levéltári dokumentumok ismét megkérdőjelezik a XX. századi történelem egyik legsötétebb magánéleti rejtélyét: lehetséges, hogy Adolf Hitler gyilkolta meg unokahúgát, Angela „Geli” Raubalt 1931-ben? A 23 éves nő halálát akkor hivatalosan öngyilkosságnak minősítették, ám az új bizon»»»
Súlyos állítást tett a magyar pénzügyminiszter a nyugdíjasokról: Kármán András berúgta a témát – „Sok százezer honfitársunkról beszélünk”
Kármán András: Magyarországon a nyugdíjasok negyede szegénységben él A pénzügyminiszter szerint sok százezer idős embernek az élelmiszer, a gyógyszerek megvásárlása vagy az otthonuk téli fűtése is komoly gondot jelent. Kármán András szerint a kormány első lépései a legkiszolgáltatottabb nyugdíjasok»»»
A magyar válogatott pályára lépett, Magyar Péter viszont egészen máshol bukkant fel
Magyar Péter bejelentette, hogy megkezdődött a Tisza-kormány hétvégi, Erdőbényén tartott kihelyezett kormányülése. A kabinet többek között a gazdaságról, a költségvetésről, a közigazgatás átalakításáról, az energetikáról és a vízgazdálkodásról tárgyal. „Kezdődik a hétvégi kihelyezett kormányülés Er»»»
Rekordot döntött a vasúti utasforgalom Kínában
Rekordszámú, 25 millió 204 ezer utazást regisztráltak a kínai vasúthálózaton október 1-jén, a nemzeti ünnephez kapcsolódó hétnapos munkaszüneti időszak első napján - közölte pénteken a kínai állami vasúttársaság. A társaság péntekre 20 millió 390 ezer utazással számol, a megnövekedett kereslet kisz»»»
Szeptemberi mentőmérleg: átlag 25 percet vártak a legsúlyosabb esetek
Közzétette az Országos Mentőszolgálat a szeptemberre vonatkozó kiérkezési időket, eszerint a legsúlyosabb esetek 90 százalékához 25,75 percen belül érkezett meg a mentőegység. Célként azt jelölték meg, hogy a legsúlyosabb esetek 90 százalékához 15 percen belül odaérjenek a mentők. Csütörtöki közlem»»»
Mentők szeptemberi adatai: 26 perc kellett a legsúlyosabb esetek többségéhez
Közzétette az Országos Mentőszolgálat a szeptemberre vonatkozó kiérkezési időket, eszerint a legsúlyosabb esetek 90 százalékához 25,75 percen belül érkezett meg a mentőegység. Célként azt jelölték meg, hogy a legsúlyosabb esetek 90 százalékához 15 percen belül odaérjenek a mentők. Az MTI-hez csütör»»»
Vitézy szerint Érden tyúkok kapirgálnak, amit a helyi DK-s képviselő rossz néven vett
„Leszállunk a vonatról, és tyúkok kapirgálnak. Miközben 250 milliárd forintot költöttünk a vasút fejlesztésére” – fogalmazott Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a XXXII. Urbanisztikai Konferencián, amikor Érdet hozta fel példaként arra, hogy szerinte fenntarthatatlan, hogy szétterülő,»»»
A mentők közzétették a szeptemberi kiérkezési adatokat
Közzétette az Országos Mentőszolgálat a szeptemberre vonatkozó kiérkezési időket, eszerint a legsúlyosabb esetek 90 százalékához 25,75 percen belül érkezett meg a mentőegység. A mentők kiérkezési adatai augusztus vége óta közlik havi rendszerességgel. Júliusban a legsűrgősebb esetek 90 százalékában»»»
Valaki csinált egy weboldalt, amelyen Magyar Pétert követik
Elindult a holakomment.hu oldal, amely Magyar Péter nyilvános kommentjeit követi és elemzi Az oldal független, nem hivatalos, és kizárólag nyilvánosan elérhető bejegyzések alapján dolgozik Szeptember 1. óta 165 komment, átlagosan napi 5,3 hozzászólás regisztrálható 13 különböző oldalon Már Magyar P»»»
Most tényleg kiderült, mennyi pénz hiányzik igazából a magyar költségvetésből: durván meglátszik a Tisza-kormány spórolása
Több mint kétezer milliárd forinttal nőttek az állam kiadásai egyetlen év alatt, ezt a bevételek emelkedése messze nem tudta követni. A kormányzati szektor első féléves hiánya így 2809,5 milliárd forintot, a GDP 6,2 százalékát érte el, ami 3,3 százalékpontos romlás éves alapon. Az első fél évben lá»»»
Szél Bernadett elárulta, miért tűnt el négy évre a nyilvánosság elől
A 2022-es választások után visszavonult Szél Bernadett korábbi országgyűlési képviselő őszintén beszélt arról, hogy az elmúlt években miért nem érezte magát biztonságban Magyarországon. A politikus fekete autókkal végzett megfigyelésekről, lehallgatási félelmekről, folyamatos hatósági retorziókról »»»
Az autópályán több kilométeres a kocsisor egy terelés miatt
Az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán az 55-ös és 32-es km között rendőri felvezetéssel a forgalmat az új, kiszélesített pályaoldalra vezetik át, a terelés kialakításához kapcsolódóan, ahol mindkét irányban két-két sávban halad a forgalom.. A csomópontok környezetében a forgalmat néhány pe»»»
Leállt az ország, Magyar Péter nem kormányoz, csak az abszolút filmszínházat pörgeti
Áll a kormány, áll az ország. (Fotó: Hatlaczki Balázs)Szembetűnő, hogy a miniszterelnök Facebook-oldalán az utóbbi napokban sorra születtek azok a bejegyzések, amelyek az ellenzéket támadják és jobboldaliakat figurázzák ki. Magyar Péter csak szerdán négy olyan bejegyzést közölt, amelyekben Orbán Vi»»»
Kapitány István hallani sem akar a tényekről: hiába jött el a magyar gazdaság fekete napja, továbbra is nagyon optimista – „A bizalom nem tűnt el"
A gazdasági és energetikai miniszter mintha tudomást sem akarna venni arról, ami a magyar gazdaságban történik. Szerdán borzasztó adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal, ehhez képest Kapitány István a bizalom erősödéséről írt egy posztban a Facebookon. Szerinte négy hónap alatt már olyan v»»»
Eljött a magyar gazdaság fekete napja, Kármán András és Kapitány István elnémult: megérkezett a valóság nevű nagybátyánk – Orbán Viktor előre megmondta, hogy bekövetkezik
Miközben a Tisza-kormány percről percre közvetíti a tisztítótűz minden mozzanatát, a háttérben nagyon súlyos gazdasági folyamatok zajlanak. A magyar gazdaság ezer sebből vérzik, és ha valamikor, akkor szerda reggel nyilvánvalóvá vált, hogy ezek azonnali kormányzati válaszokat igényelnek. Hiába, Kár»»»