Észak-Korea új, nagyobb hatótávolságú rakéta-sorozatvetőt tesztelt
A beszámoló szerint a keddi teszt célja a megnövelt hatótávolságú rakéták pontosságának és teljesítményének igazolása volt. Az új rakéták autonóm precíziós irányítórendszerrel rendelkeznek, és hagyományos röppályán 100 kilométer, sikló üzemmóddal kombinált repülés esetén pedig 115 kilométer távolsá»»»
új rakéta-sorozatvetőt tesztelt Észak-Korea, a déli határra tervezik telepíteni
Sikeres tesztindítást hajtott végre Észak-Korea egy továbbfejlesztett, 240 milliméteres irányított rakéta-sorozatvető rendszerrel, amelyet a dél-koreai határ közelében kíván telepíteni – jelentette csütörtökön a KCNA állami hírügynökség. A beszámoló szerint a keddi teszt célja a megnövelt hatótávol»»»
Nagy változások jönnek a Mekiben
Új pénzügyi célokat, átfogó képzési programot, valamint a franchise-partnereinek nyújtandó pénzügyi támogatási csomagot jelentett be a McDonald's a chicagói központjában tartott befektetői prezentációján - írta meg a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon »»»
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a gyöngyösi gimnáziumhoz
Rendőrök vonultak ki szerda délelőtt a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumhoz, a helyi televízió pedig fegyveres fenyegetésről számolt be, ami nagy riadalmat keltett a városban. Kiderült azonban, hogy nem történt fegyveres támadás: a rendőrség közveszéllyel való fenyegetés miatt indított eljárást,»»»
Egyre kevesebb gyerek születik, más-más válaszok születnek
Biztonsági kockázatokMíg Dél-Koreában védelmi szempontból okoz nemzetbiztonsági kockázatot az alacsony születési ráta, addig Európában épp az jelent biztonsági kockázatot, ahogy a csökkenő népességszámot pótolni akarják: a bevándorlással. Jelenleg az EU népességét 452 millió lakosra becsülték, ami »»»
ENSZ-vizsgálat: civil célpontokat értek amerikai csapások Iránban
Egyik esetben fennáll a gyanú, hogy az amerikai hadsereg harci körülmények között most először alkalmazott rakétatípus hatásait tesztelte. Egy független ENSZ-tényfeltáró misszió megerősítette a gyanút, hogy az Egyesült Államok áll két februári, Iránban végrehajtott katonai csapás mögött, amelyek eg»»»
ENSZ-vizsgálat: civil célpontokat értek amerikai csapások Iránban
Egyik esetben fennáll a gyanú, hogy az amerikai hadsereg harci körülmények között most először alkalmazott rakétatípus hatásait tesztelte. Egy független ENSZ-tényfeltáró misszió megerősítette a gyanút, hogy az Egyesült Államok áll két februári, Iránban végrehajtott katonai csapás mögött, amelyek eg»»»
Észak-Korea üzent a világnak: nem mond le az atomfegyverekről
Kim Jodzsong az állami hírügynökség, a KCNA által csütörtökön közölt nyilatkozatában „zajnak„ nevezte a nukleáris leszerelésre vonatkozó ismétlődő nemzetközi felszólításokat. Szerinte Észak-Korea nukleáris fegyverrel rendelkező állami státusza ”abszolút„, és azt semmi sem fordíthatja vissza. Azt is»»»
Ötvenforintos emberségek: a szolidaritás visszaválthatatlansága
A magyar társadalompolitika egyik legbiztosabb fundamentuma nem a nemzeti összetartozás, nem a keresztényi könyörület, és még csak nem is a gazdasági racionalitás, hanem a strukturális szegényellenesség. Ez az a biztos morális, adminisztratív és térrendészeti iránytű, amely évtizedek óta tévedhetet»»»
Rátámadtak a biztonsági őrökre, miután nem jutottak be a mezőfalvai szüreti bálba
A biztonsági őrök nem engedtek be három férfit egy mezőfalvai szüreti bálba, mivel az egyiküknél kést fedeztek fel. A szóváltás később tettlegességig fajult, mivel többek között egy ponton egy személyautóval akarták a kerítésnek szorítani az egyik őrt. A rendőrség még aznap elkapta az elkövetőket, »»»
Naposcsibék miatt pereskedik a rendőrség és az adóhatóság
A rendőrség és az Országos Adóhatóság (ANAF) a bíróságon harcol 437 naposcsibe áráért. A csirkáket még 2020-ban foglalták le a rendőrök egy mozgóárustól, majd értékesítették. A kereskedő később bírósági úton érvényteleníttette a büntetést, és visszakövetelte a szárnyasokat.2020-ben a férfit azért b»»»
Váratlan nagyhatalmi játszma robbant ki az AI-ról: veszélyes fegyverrel játszik az emberiség, már hidegháborút emlegetnek
Ritka pillanat állt elő a mesterségesintelligencia-iparban: a legélesebb versenyben álló amerikai technológiai vezetők közül többen is nyíltan amellett érvelnek, hogy lassítani kell a legfejlettebb AI-modellek képességeinek növelését. A figyelmeztetések mögött nem pusztán elméleti félelmek állnak: »»»
A mindenszarizmus lélektana 2.
Mielőtt a megoldásokról beszélünk, érdemes röviden áttekinteni, miért gyengültek meg a Fidesz által épített pozitív keretek az utolsó négy évben – az első részben ugyanis részletesen tárgyaltuk, hogy George Lakoff elmélete szerint aki a kereteket uralja, az uralja a valóságot is. Az ellenoldal ezt »»»
Egy magyar férfi hónapokig készült bécsi rablására, tragikomédia lett a vége
Hosszadalmas és körülményes előkészületei dacára hamar bilincsben találta magát egy 36 éves magyar férfi, aki az osztrák hatóságok szerint hónapokon át készült egy bécsi ékszerüzlet fegyveres kirablására – derült ki a Mein Bezirk bécsi hírportál beszámolójából. A férfi múlt pénteken reggel sétált b»»»
Egy újabb orosz csodafegyverről derült ki az igazság
Az orosz-ukrán háború kezdete óta az orosz propagandagépezet számos orosz fegyverről igyekezett azt a képet festeni, hogy olyan „csodafegyver”, amely döntő fordulatot hozhat az ukrán fronton, illetve kivédhetetlen fenyegetést jelent az Ukrajnát támogató európai országok védelmi erői számára is. Az »»»
Halasztással indult Georgescu pere
Szeptember 28-ára halasztotta szerdán a bukaresti ítélőtábla annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelöltet és Horațiu Potra zsoldosvezért is az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják. A per első tárgyalásán több vádlott is távol maradt, közt»»»