Vilaggazdasag 4h

Választási dominó Európában: egy éven belül több kritikus tagállamban is megváltozhat a széljárás – Brüsszel politikája könnyen a kisebbségben találhatja magát

Európa politikai középét egyre nagyobb nyomás alá helyezik azok a pártok, amelyek a nemzeti érdekek elsőbbségét hirdetik az uniós együttműködéssel szemben. A következő választási ciklusban dőlhet el, hogy a jobboldal képes-e egyszerre több nagy tagállamban is meghatározó kormányzati erővé válni, és»»»

vg.hu
Maszol 5h

Megtorpant az elektromos autók globális térnyerése, kivéve Európát

Szeptemberben 2 százalékkal csökkent az elektromos járművek globális értékesítése, ezzel megszakadt a hat hónapja tartó növekedési sorozat. A visszaesés főként Kínában és Észak-Amerikában volt jelentős, miközben Európában rekordmennyiségű elektromos járművet adtak el – írja a Reuters a brit Benchma»»»

maszol.ro
ittHon 16.10. 20:46

Kvízek a világ körül: Ennyire máshogyan zajlik különböző országokban

Egy jó kvízhez nem kell sok minden: néhány érdekes kérdés, egy csapat ember, egy kis versenyszellem, és már indulhat is a találgatás. Mégis meglepő, mennyire különböző lehet egy kvíz attól függően, hogy éppen melyik országban ülsz le játszani. Valahol a pub kvíz működik jól, valahol inkább a látván»»»

itthon.ma
Portfolio 15.10. 08:19

Összeomlott az okostelefon-piac, soha nem mértek ekkora visszaesést

Soha nem esett még akkorát az okostelefonok piaca, mint az idei harmadik negyedévben. Több okkal magyarázható a zuhanás, a memóriák drágulása felhajtja a készülékárakat, a vásárlók halogatják a cserét, a kínai gyártók kiszállításai pedig összeestek. Az Apple és a Samsung piaci részesedést szerez a »»»

portfolio.hu
Infostart 14.10. 17:12

Ezért lenne fontos, hogy többen tudjanak az élődonoros átültetésről

„Az élődonoros szervátültetés a világon mindenhol előtérbe került már, mivel az látható, hogy csökken a cadaver-, azaz halott donorok száma. Úgyhogy világszerte nagy hangsúlyt fektetnek azon ismeretek terjesztésére, hogy élő személyek is segíthetnek másokon” – mondta az InfoRádióban Szalamanov Zsuz»»»

infostart.hu
Profit Line 14.10. 12:30

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, ho»»»

profitline.hu
Alternativenergia 13.10. 15:42

Sétáló erdő költözik Szeged belvárosába: 90 fa mutatja meg a zöldebb város jövőjét

Környezeti nevelési program indult Szegeden azzal a céllal, hogy bemutassa, miként alakítható ki élhetőbb, zöldebb és a klímaváltozáshoz jobban alkalmazkodó város. Az uniós támogatással megvalósuló magyar-szerb kezdeményezés első lépéseként kilencven fa „jelent meg” a Klauzál téren – tájékoztatta a»»»

Privat bankar 13.10. 14:31

Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük

E sorok olvasói minden bizonnyal nagyjából tudják, mi történt a Flydubai légitársaság szeptember 30-án Dubajból Tel-Avivba tartó, 1073-as számú járatán, egy Boeing 737-800-as gép fedélzetén, de azért foglaljuk össze az ismert tényeket röviden. Hamam al-Hammami, a gép ománi első tisztje (azaz másodp»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 13.10. 14:26

Megmutatjuk az óriási gyógyszerraktárat, amit az Egis nyitott Fóton: 30 ezer raklap fér el az új központban – képgaléria

Új logisztikai központtal bővítette magyarországi működését az Egis: a fóti létesítmény 30 ezer raklap befogadására alkalmas, és innen szolgálják ki a hazai, valamint több mint száz külföldi piacot. A beruházás egy hosszabb fejlesztési sorozat része, melyben a gyógyszergyár az elmúlt években a term»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 13.10. 12:14

Ráugrottak a horrorlázra a kereskedők: a Resident Evil-film premierjére hirtelen megdrágultak a PlayStation-játékok

A filmes premier körüli felhajtás nemcsak a mozikban, hanem a videójátékok árain is azonnal látszódhat. A Resident Evil esetében több fizikai PlayStation-játék ára éppen a bemutató környékén ugrott meg, miközben a PC-s változatokat akciózták. Elég volt egy mozifilm ahhoz, hogy néhány nap alatt látv»»»

vg.hu
Demokrata 13.10. 10:18

Öngyilkos lett a Breaking Bad színésze, RJ Mitte

A színész október 12-én halt meg a texasi Brownsville-ben. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja, sajtósa azonban a People magazinnak megerősítette, hogy a színész öngyilkosság következtében hunyt el – számolt be róla a Variety. Walter White fiaként vált világhírűvé RJ Mitte a Breaking Bad m»»»

demokrata.hu
Hwsw 13.10. 10:05

Csődvédelemben omlik a Disney karjaiba a Character.AI

Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a Character.AI platform mögött álló Character Technologies, mely főleg a fiatalokra épített olyan szolgáltatást, mellyel a jellemzően tinédzserkorú felhasználók chatelhettek különféle személyiségekkel és karakterekkel amolyan szerepjáték jelleggel. Elégedett»»»

hwsw.hu
Blikk 12.10. 17:04

Dömsödi Gábor nyerte a pásztói választást, azonnal lemond a korábbi polgármesteri posztjáról

A Nógrád vármegyei Pásztón vasárnap tartották az időközi választást, miután a korábbi fideszes polgármester, Farkas Attila lemondott. A megmérettetésen három független jelölt indult: Dömsödi Gábor, Kerekes Lóránt és Zeke Tamás. A szavazatok teljes feldolgozottsága alapján Dömsödi 47,42 százalékos e»»»

blikk.hu
Blikk 12.10. 17:04

„A statiszta szerepét már nem szeretném játszani!” – Borkai Zsolt lemondott a képviselői mandátumáról

Borkai Zsolt bejelentette, hogy lemond az önkormányzati képviselői mandátumáról. A politikus az ugytudjuk.hu értesüléseit megerősítve elmondta, hogy döntése önkéntes volt, és nem kívánta hosszan kommentálni a lépést. Mindössze annyit jegyzett meg: „A statiszta szerepét már nem szeretném játszani!” »»»

blikk.hu
Demokrata 12.10. 13:40

Aranykalitkákkal segíthetünk a venezuelai földrengés áldozatainak

A katasztrófa közvetlenül érintette a Budapesten hét éve élő és alkotó festőművész, Zeus Salas édesanyját és venezuelai barátait is. Zeus, akinek munkái nemzetközi kiállításokon – köztük a caracasi Nemzeti Galéria Nemzeti Művészeti Szalonján – és magángyűjteményekben is megjelentek, elhatározta, ha»»»

demokrata.hu
Index 12.10. 13:13

„Éjjel hozta őket a rendőrség, és rettegtünk, hogy megszöknek” – A gyermekvédelem igazi arca

Éjszaka érkező rendőrautó, benne hat testvér. Közös rettegés a sötétben, majd felkel a nap, és rájönnek: megérkeztek. De hogyan lehet bizalmat építeni ott, ahol a felnőttekbe vetett hit gyökerestül megrendült? És miként képes egy nevelőszülő tiszta szívből szeretni egy gyermeket úgy, hogy tudja, eg»»»

index.hu
Infostart 11.10. 21:16

Ezt kapja 6000 forintért, aki elmegy a fizetős DPK-táborba

A kétnapos találkozón a politikai és közéleti pódiumbeszélgetések állnak a középpontban – írja a hvg.hu. A szombati programok során Bóka János fideszes frakcióvezető az önkénnyel szembeni fellépésről tart előadást, míg Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója az intézményt ért koráb»»»

infostart.hu
Profit Line 10.10. 14:10

Hogyan válasszunk motorvédő kapcsolókat?

Az elektromos motorok számos ipari és mezőgazdasági területen kulcsfontosságú szerepet töltenek be. Ezek gépek, termelőegységek szíveként működnek, óvásuk pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a mindennapi működés zökkenőmentes és biztonságos legyen. Egy gyakran felmerülő kérdés: hogyan lehet őket haté»»»

profitline.hu
Index 08.10. 10:17

Hiába a német fenyegetés, Európának még nincs elég fegyvere, hogy szétbombázza magát

„»Haszontalan háború« – vágtam rá habozás nélkül. Ez a harc megnyomorította mindazt, ami az előző világégést túlélte, pedig nincs a világtörténelemnek még egy háborúja, amely oly könnyen megakadályozható lett volna.” Winston Spencer Churchill – Chartwell, Westerham, Kent, 1948 márciusában „Nincs új»»»

index.hu
Index 08.10. 07:14

Gyermekbántalmazási ügyön keresztül tárná fel a Tisza a kecskeméti fideszes kapcsolatrendszert

Egy kecskeméti gyermekbántalmazási üggyel kapcsolatban az önkormányzati cégek működését, a helyi fideszes politikusokhoz köthető szervezeti kapcsolatokat és a civil támogatások rendszerét is vizsgálja Molnár János, a Tisza Párt Bács-Kiskun megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselőj»»»

index.hu
Infostart 07.10. 21:29

Magyar Paralimpiai Bizottság: készen állunk, hogy a paralimpiai láng is fellobbanjon Budapesten

Az MPB szerdán közleményben reagált arra, hogy kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan bejelentette Magyarország részvételét a 2036-os olimpia és paralimpia helyszínválasztási folyamatát megelőző, úgynevezett tájékozódási folyamatban. Majd Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság »»»

infostart.hu
Index 07.10. 18:49

Meglepő fordulat a budapesti olimpia ügyében, beszédes számokat mért a Medián

A magyarok 64 százaléka támogatja egy esetleges budapesti olimpia megrendezését a Medián szeptemberi közvélemény-kutatása szerint. A támogatottság a mérés szerint 86 százalékra emelkedne, ha teljesülnének az úgynevezett városfejlesztő olimpia feltételei. Egy esetleges 2036-os vagy későbbi budapesti»»»

index.hu
Portfolio 07.10. 18:05

Budapesti olimpia: a magyarok elsöprő többségének egy irányba húz a véleménye a rendezésről

Egy feltételezett 2036-os budapesti olimpia és paralimpia támogatottsága kétharmados Magyarországon - a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb, szeptemberi felmérése szerint. Hann Endre, a Medián ügyvezető igazgatója az MTI megkeresésére elmondta: az olimpiai rendezést a megkérdezett»»»

portfolio.hu
Privat bankar 07.10. 15:03

Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok

A múlt hétvégén a közösségi médiában futótűzként terjedt a hír, hogy az Európai Bizottság felszólította Magyarországot: szüntesse meg azt az esélyegyenlőtlenséget, ami abból adódik, hogy a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldi állampapírok után viszont igen. Magyarország – és a »»»

privatbankar.hu
Index 07.10. 11:24

Már a lombikmonopóliumról szóló törvény előtt titokban tárgyalt az Orbán-kormány a magánklinikák megszerzéséről

Már 2018 decemberében titkos határozatban döntött az Orbán-kormány arról, hogy tárgyalásokat kezd a Kaáli Intézet megvásárlásáról. Egy évvel később pedig már milliárdos vételárplafonokat szabott a meddőségi centrumokért. A most nyilvánosságra hozott dokumentumokból az is kiderül, hogy a kormány a m»»»

index.hu
Vilaggazdasag 07.10. 09:41

Ilyen nincs, meglépték, amit senki nem akart: kijöttek az üzemanyagárak – ennyiért tankolhatnak az autósok mától

Hosszú hetek után megtört a csend a magyar benzinkutakon, szerdán ismét változtak az üzemanyagárak. A benzin esetében véget ért a stabil időszak, miközben a nemzetközi olajpiac továbbra sem ígér nyugalmat az autósoknak. Közel három hét után ismét hozzányúltak az egyik üzemanyag árához Magyarországo»»»

vg.hu
Portfolio 07.10. 08:53

Tíz éve nem emelkedtek a bérek így Japánban

Nyolcadik hónapja emelkednek a japán munkavállalók reálbérei, ami közel egy évtizede a leghosszabb ilyen sorozat - írja a Bloomberg. A kedvező béradatok mögött az erős vállalati nyereségek és a Takaicsi Szanae miniszterelnök által bevezetett inflációmérséklő intézkedések egyaránt szerepet játszanak»»»

portfolio.hu
Demokrata 06.10. 20:38

Ezért akarják börtönben látni Hankó Balázst?

„Tisztelt Szerkesztőség! Mélységesen felháborított az, ahogyan Hankó Balázs miniszter úrral bántak. Legfeljebb egy tömeggyilkosnál látnám indokoltnak, hogy hat-nyolc maszkos alak kísérjen-terelgesen egy megbilincselt embert, így biztos voltam abban, hogy nem érdemli meg ezt a bánásmódot. Ugyanakkor»»»

demokrata.hu
Portfolio 06.10. 11:53

Nagyon mást csinál a BMW, mint német versenytársai

Miközben a Volkswagen és a Mercedes csökkenti németországi kapacitásait, a BMW a hazai gyártás jövőjére fogad, egy München központjában álló, százéves gyárra építve stratégiáját. A bajor autógyártó mintegy kétmilliárd eurót fektetett németországi üzemeibe, és a legújabb, teljesen elektromos modellj»»»

portfolio.hu
Infostart 06.10. 11:26

Fásy Ádám felesége otthon „ül” tovább

A Kecskeméti Törvényszék sajtóosztályának keddi tájékoztatása szerint a bíróság az elsőfokú bíróság tárgyalás-előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb négy hónapra, azaz 2027. február 6-ig rendelte el a bűnügyi felügyeletet a gyanúsítottak jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétl»»»

infostart.hu
Index 05.10. 15:07

Sztálin és Kim Dzsongun mellett Orbán Viktor és Magyar Péter is szerepel egy bolgár szuvenírbolt diktátoros bögréin

Egy bulgáriai üdülőfalu szuvenírboltja diktátorokkal és a történelem más hírhedt alakjaival díszített bögréket árul. A kollekcióban Lenin, Sztálin, Ceausescu és Pablo Escobar mellett Donald Trump, Orbán Viktor és már Magyar Péter is megtalálható. A bögrék a bolt kirakatában is ki vannak állítva. Hí»»»

index.hu
Blikk 05.10. 10:59

Szijjártó Péter visszatért a Parlamentbe, hogy tisztázza magát

Az ügyben összeférhetetlenségi kérdések is felmerültek, miután Szijjártó Péter korábban a BYD-val kötött stratégiai megállapodást is aláírta, a szegedi beruházáshoz pedig jelentős állami támogatások és infrastruktúra-fejlesztések kapcsolódtak. A volt miniszter a meghallgatás előtt a sajtónak azt mo»»»

blikk.hu
24 Ponthu 03.10. 14:00

Both Miklós: Az ünnep és a beszámoló — Négyéves politika, húszéves kultúra. Egy sorozat negyedik része arról, hogyan lesz jelszóból rendszerBoth Miklós: Az ünnep és a beszámoló — Négyéves politika, húszéves kultúra. Egy sorozat negyedik része arról, hogyan lesz jelszóból rendszer

Az államnak — ha fejleszteni akar — látnia kellene ezt az állapotot: hol van kapacitáshiány, hol áll minden egyetlen emberen, hol volna szükség együttműködésre. Csakhogy, ha a támogatási rendszerben a gyengeség feltárása azzal járhat, hogy kevesebb pénzt kapsz vagy támadási felületet adsz, akkor a »»»

24.hu