Index 12m

„Nem érdemes próbálkozni!” – lebuktak a magyar börtönben akciózók

Közleményt adott ki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) miután újabb látogatók próbáltak mobiltelefont juttatni a börtönbe. Látogatáskor adták át az eszközt a fogvatartottnak a plexifal mögött. A BVOP felhívja a figyelmet arra, hogy a tiltott tárgy bejutása súlyos biztonsági kocká»»»

index.hu
Index 12m

Meghalt a százhalombattai rendőri intézkedés után kómába került kétgyermekes férfi

A Roma Sajtóközpont tájékoztatása szerint meghalt B. Tamás, aki július elején egy százhalombattai rendőri intézkedést követően került kómába. Az ügyben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt nyomozás folyik, miközben a család és a rendőrség eltérően ítéli meg a történteket. Elhun»»»

index.hu
Blikk 14m

„Kevesebb Mónika show-t a parlamentben, több kormányzást!” – Nyílt levélben kritizálta Magyar Péter a korábbi magasrangú tisztviselő

Nem tetszik neki az „óellenzéki” címke „Nem hangzik hitelesen az »óellenzékizés« annak a szájából, aki négyszer, de legalább háromszor megszavazta Orbán Viktor rendszerét. Ezzel a háttérrel nincs meg az erkölcsi alapja ahhoz, hogy megszabja, kik vehetnek részt és kik zárhatók ki a politikai főáramá»»»

blikk.hu
Blikk 14m

Fontos döntéseket hozott Magyar Péter kormánya, csökken az áfa, itt vannak a részletek – videó

Cikkünk folyamatosan frissül... Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy a szerdai kormányülésen többek között az áfacsökkentésen is dolgoztak. Csütörtökön délelőtt a kormányfő újabb részleteket közölt. Eszerint a kormány úgy döntött, hog»»»

blikk.hu
Hvg 14m

Megszólalt a polgármester a keszthelyi kutyás strandról

A mostanában megjelent hírekkel és közleményekkel szemben mégsem szűnik meg a keszthelyi kutyás strand, csupán az azt üzemeltető vállalkozóval bontanák fel a szerződést – jelentette be Tóth Gergely, a Zala megyei település polgármestere Facebook-oldalán. Mint a HVG tegnapi írása beszámol róla, Kesz»»»

hvg.hu
Portfolio 14m

Magyar Péter bejelentette: radikális fizetéscsökkentés jön az állami cégeknél

A szerdai kormányülést követően tart sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök. Az eseményről élőben tudósítunk. Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A régiós rangsort Bulgária vezeti, miközben a várható élettartamban az utolsók... The »»»

portfolio.hu
24 Ponthu 15m

Kormányülés utáni sajtótájékoztatót tart Magyar Péter

Csütörtökön 12:30-tól sajtótájékoztatót tart Magyar Péter, ahol a délelőtti kormányülésen született döntésekről lesz szó. Kövesse velünk élőben az eseményt.»»»

24.hu
Maszol 16m

Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot – Folytatódik a kínaiak térnyerése

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte »»»

maszol.ro
Privat bankar 16m

Kiderült, mekkora megtakarítással lép le Sulyok Tamás a színről

A Sándor-palota közzétette Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozatát. A dokumentum alapján a volt köztársasági elnöknek továbbra sincs autója, illetve nagy értékű ingósága – szúrta ki az Index.hu. Kapcsolódó cikk A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot A július 20-ai távozását »»»

privatbankar.hu
Infostart 20m

Magyar Péter friss bejelentései élőben – percről percre

2026.07.23. 12:37 Köböl Anita bevezetője a friss kormánydöntésekről - iskolakezdési támogatás a rászorulóknak: 100 ezer forint értékben- Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv: 3550 milliárd forint értékben- zajlik a költségvetés átalakítása, a kórházi klímarekonstrukciós program és a kormányzati átvil»»»

infostart.hu
Portfolio 26m

Magyar Péter bejelenti a kormány legújabb döntéseit

A szerdai kormányülést követően tart sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök. Az eseményről élőben tudósítunk. Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A régiós rangsort Bulgária vezeti, miközben a várható élettartamban az utolsók... The »»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 28m

Rossz hír a magyar autósoknak: szinte biztos, hogy a nyáron még szólnak a fegyverek Iránban

A hatvandolláros olajár jelenleg csak álomA magyar autósokat leginkább az érdekli, miként alakulhat az olaj világpiaci ára, a védett ár kivezetése óta immár elsősorban az határozza ugyanis meg, mennyiért tankolhatnak a hazai kutakon. – A háború márciusi kitörése idején 60 dollár körül volt az ár, a»»»

magyarnemzet.hu
Maszol 30m

Elhajtott a baleset helyszínéről a fiatal sofőr Székelyudvarhelyen

Őrizetbe vettek egy 21 éves fiatalt, aki egy székelyudvarhelyi baleset után elhagyta a helyszínt. A Hargita megyei rendőrök egy másik akció során több mint 23 köbméter, eredetét igazoló dokumentumok nélküli faanyagot foglaltak le. Szerdán hajnali 4 óra körül a 112-es segélyhívón értesítették a szék»»»

maszol.ro
Portfolio 31m

Nem a legolcsóbbat keresik a magyar utazók: kiderült, mire nem sajnálják a pénzt

Nőtt a kereslet az utasbiztosítások iránt, és egyre kevésbé az ár alapján választanak a magyarok. A Netrisk tavaly közel 400 ezer utasbiztosítási szerződés adatait elemezte, és 10-ből 9 utas a szolgáltatás színvonalát tartotta a legfontosabbnak, miközben a legalacsonyabb díjjal elérhető konstrukció»»»

portfolio.hu
Hvg 31m

Közös atomprogramot indít az USA és Szaúd-Arábia

Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia megállapodást írt alá egy közös, polgári célú atomprogramról – számolt be a BBC. A dokumentum tárgya egy „békés atomenergiai együttműködési megállapodás” az amerikai energiaügyi minisztérium tájékoztatása szerint. Az amerikaiak azt is közölték, hogy ezzel párhuza»»»

hvg.hu
Hvg 31m

Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak

Nem mindenki elégedett a Vitézy Dávid által szerdán maratoni, három és fél órán át bemutatott Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteivel. Az előző kormány területfejlesztési minisztere, Navracsics Tibor a Balaton környékére tervezett fejlesztéseket kritizálta Facebook-oldalán. Ilyen az, amikor»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 35m

Az olaj ára 100 dollárhoz, a Mol történelmi csúcsához közelít – hánykódik a devizapiacon a forint

Az eladók diktálják a tempót az európai tőzsdéken, itthon csak a Mol mutat erőt. Az olaj ára ismét kilőtt az iráni feszültségek miatt, a forint nem képes erősödni csütörtökön. Hullámzó teljesítményt nyújtott a forint csütörtök délelőtt, az amerikai-iráni háború éleződő feszültségei, az energiaárak »»»

vg.hu
Hvg 38m

Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte

Hiába riogattak vele, nincs veszélyben Orbán pártelnöksége a mandátumkorlátozás miatt – hívta fel a figyelmet a Telex. A portál annak járt utána, hogy Répássy Róbertegykori fideszes igazságügyi államtitkár – aki a politikától visszavonult, de a közélettől nem – a minap arról posztolt a Facebookon, »»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 40m

Pócs János szerint politikai leszámolás zajlik, furcsa dolgot kért Magyar Péteréktől

– Szeretném azt is hozzátenni, hogy egy ilyen rendezvény megszervezése nem jutalom, vagy ajándék (ilyet csak az állít, aki még soha nem szervezett meg ekkora rendezvényt), hanem több hétnyi kemény munka. A rendezvény lebonyolítása mellett csak az előkészítő és a lezáró munkálatok legalább egy-egy h»»»

magyarnemzet.hu
Privat bankar 40m

Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el

Kereskedők és elemzők szerint Ukrajna az orosz rakétás és drónos támadások miatt a Fekete-tengeri kikötőkön keresztül történő gabonaexport-kapacitásának körülbelül egyharmadát elvesztette. „A mai naptól kezdve a hajók befutását felfüggesztették. Ezt a döntést a hajótulajdonosok hozták. Ukrajna, min»»»

privatbankar.hu
Maszol 42m

Meghalt a kigyulladt tartályhajón megsérült egyik tengerész

Meghalt csütörtök reggel a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike – közölte az egészségügyi minisztérium. A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták – idézi a közleményt az »»»

maszol.ro
Index 44m

Meghalt a francia modellügynök, aki fiatal nőket közvetített Jeffrey Epsteinnek

Holtan találták párizsi otthonában Daniel Siad francia modellügynököt, aki éveken át fiatal nőket mutatott be Jeffrey Epsteinnek. A férfi szerepe a néhai amerikai pénzemberrel kapcsolatos emberkereskedelmi nyomozásokban is felmerült, halálának okát boncolás vizsgálja. Hétfőn holtan találták a Páriz»»»

index.hu
Infostart 44m

Már csak néhány óra, és minden eldől a felvételizők számára

Az OH az MTI-vel azt közölte: a rendezvény központi helyszíne idén az ELTE Lágymányosi Campusa lesz, és további 11 helyszínen szerveznek hivatalos ponthatárvárót. Csütörtökön 20 órakor Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár és Vanó Renáta, az OH felsőoktatásért felelős elnökhelyettese indí»»»

infostart.hu
Hwsw 49m

Shigeru Miyamoto a Nintendo-játékok globális sikerének titkáról beszélt

szöveges hirdetés Ma érkezik a népszerű animációs sorozat újabb játékadaptációja, azonban az uto... Továbbra is a Nintendo jelenlegi konzolja fogy a legjobban az USA-ban, azonban... Az egy éve korai hozzáférésben lévő túlélő, kraftolós játék szeptemberben jele... A héten sok helyen felbukkant a GSC»»»

gamekapocs.hu
Hvg 50m

Forsthoffer Ágnes aláírta az első törvényt államfőként

A köztársasági elnök jogkörének gyakorlójaként elsőként az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvények módosításáról szóló törvényt írtam alá – jelentette be Forsthoffer Ágnes, aki július 20-án vette át ideiglenes államfőként a Sándor-palotában a 17. Alaptörvény-módosítás miatt idő e»»»

hvg.hu
Maszol 54m

A tanügyi szakszervezetek is bojkottálják a bértörvényről szóló egyeztetéseket

Az egyészségügyben dolgozók érdekképviselete után a tanügyi szakszervezetek sem vesznek részt a bértörvény csütörtök délutánra tervezett egyeztetésén a munkaügyi minisztériummal. A szakszervezetek a nap folyamán kiadott közleményében hangsúlyozták, több mint 300 ezer alkalmazottat képviselnek, állá»»»

maszol.ro
Maszol 54m

Betiltották a szerencsejáték-termek és a sportfogadási irodák működését Zilahon

Jelentős döntést hozott csütörtökön Zilah önkormányzata: betiltják a szerencsejáték-termek és sportfogadási irodák működését a város területén. A döntés a szerencsejátékok szervezéséről és működtetéséről szóló 77/2009-es sürgősségi kormányrendelet, valamint annak a 7/2026-os sürgősségi rendelettel »»»

maszol.ro
Portfolio 55m

A háttérben is verseny zajlik: így megy a logisztika a Forma-1 világában

Hétvégén rajtol a Forma-1 a Hungaroringen, ahol a Portfolio kollégái is beleshettek a színfalak mögé. A DHL meghívására bejártuk a paddock részt, vagyis a versenypálya zárt, operatív központját. Itt sorakoznak a csapatok kamionjai, a többszintes motorhome-ok, vagyis a vendéglátó- és irodaépületek, »»»

portfolio.hu
Profit Line 56m

Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak

Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a»»»

profitline.hu
Hvg 1h

Medgyessy idején voltak annyira optimisták a magyarok, mint most a kormányváltás után

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és f»»»

hvg.hu
Privat bankar 1h

Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint

A BUX 11.30 órakor 144 320,63 ponton állt, ami az előző, szerdai záró értékéhez képest 444,78 pontos, 0,31 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 449,87 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző na»»»

privatbankar.hu
Index 1h

Eljött a nagy nap, jönnek a felvételi ponthatárok

Már csak órák választják el a felvételizőket a ponthatárok kihirdetésétől, miközben az E-felvételiben folyamatosan frissülnek a kiszámított pontszámok. Idén több mint 140 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, és már az is látszik, mely intézmények vonzották a legtöbb első helyes jelentkezőt. Mutatju»»»

index.hu
Hwsw 1h

Szélesebbre nőtt a Galaxy Z Fold8, amiből már Ultra is van

A Samsung kettő különböző méretben és formában tervezte meg a Galaxy Z Fold8 sorozatot: az alapmodell egy teljesen új méretet és arányt hoz, míg a vonalt kiegészítő Ultra gyakorlatilag a Z Fold 7 utódja. A Flip8 továbbra is a kompakt, zsebbarát kialakítású választás. Az Apple várhatóan szeptemberbe»»»

hwsw.hu
24 Ponthu 1h

Vidéki Prókátor: nem bánom, hogy a Fidesz liberális ellenállást hirdetve visszatér a normalitáshoz, de egy elnézéskérés azért jólesne

Erős kritikát fogalmazott meg a Fidesszel szemben Fülöp Botond, alias Vidáki Prókátor, aki azt is elárulta, mit hiányol az ellenzékbe került egykori kormánypárttól.»»»

24.hu
Privat bankar 1h

Érkezik az újabb szankciós csomag Oroszország ellen

Ezt a miniszter Tanács soros ír elnöksége közölte az X-en. Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök júniusban jelentette be a csomagot. Az eredeti tervek szerint az energiára, pénzügyi szolgáltatásokra, kriptovalutákra és kereskedelemre akartak összpontosítani. A Politico és az Euractiv szerin»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 1h

Német területen működhet orosz atomtechnológia

A VVER (vízhűtéses, vízmoderátoros energetikai reaktor) reaktortípusból ma is mintegy húsz működik az Európai Unióban, többségük Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Bulgáriában és Finnországban. A paksi atomerőmű négy jelenlegi blokkja is VVER–440-es típusú, míg a Paks II beruházás keretéb»»»

magyarnemzet.hu
VajdasagMA 1h

Pejičić: Már online is megvásárolhatók a vasúti jegyek Barba és Szegedre, a Srbijavoz idén 10 millió utasra számít

A Srbijavoz megbízott igazgatója, Ljubiša Pejičić bejelentette, hogy a társaság mobilalkalmazásán és honlapján keresztül már online is megvásárolhatók a nemzetközi vasúti jegyek a Barba közlekedő járatokra, valamint a Szabadka–Szeged–Szabadka útvonalra. Hozzátette, hogy a belföldi járatokra online »»»

vajma.info
Portfolio 1h

Mérséklődő forgalom jöhet a lakásoknál, de az egyetemvárosokban erős az árnyomás

Bár a hazai lakáspiac növekedési üteme országosan mérséklődhet, az egyetemvárosokban továbbra is erős kereslet és folyamatos drágulás jellemző. A felvételi ponthatárok kihirdetése után az albérletpiacon újabb, egy-öt százalékos bérletidíj-emelkedés várható, ami egyre nagyobb pénzügyi terhet ró a to»»»

portfolio.hu
Infostart 1h

Átfogó közlekedési fejlesztések indulnak Budapesten – itt a lista

A kormány szerdán bejelentette a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet, amelynek keretében 3550 milliárd forintnyi uniós forrásból újulhat meg a hazai vasúti közlekedés. „Budapest több olyan régóta várt beruházáshoz is forrást kaphat, amelyeket az elmúlt években már részben vagy egészben előkészítet»»»

infostart.hu
Demokrata 1h

Civil szervezetek fogalmaztak meg követeléseket a kormány felé

A Greenpeace Magyarország, a Magyar Biokultúra Szövetség és a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) szerint az új, nemrég elfogadott uniós szabályozás az NGT-k egy részét kivenné a jelenlegi GMO-engedélyezési, kockázatértékelési és jelölési szabályok alól, de attól még ezek nem válnának GMO-ment»»»

demokrata.hu
Portfolio 1h

Masszívan túlárazhatták a Magyarországon rendezett világversenyeket

A korábbi kiemelt sportrendezvények jelentős túlárazottsága miatt a jövőben alapjaiban változik meg a magyarországi világversenyek finanszírozása - jelentette be Kálnoki-Kis Attila sportállamtitkár a közösségi médiában. Kálnoki-Kis kijelentette, hogy a kormányzat ezentúl kizárólag olyan eseményeket»»»

portfolio.hu
Privat bankar 1h

Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők

A bejelentésre 14:15-kor kerül sor, ekkor jelenik meg a jegybanki közlemény is, majd 14:45-kor kezdődik Christine Lagarde szokásos sajtótájékoztatója – számol be róla az Equilor Befektetési Zrt. hírlevelében. Olyannyira, hogy a nagyot emelkedő világpiaci kőolajárakhoz képest az európai földgáz ára »»»

privatbankar.hu
Maszol 1h

Szabadnapos rendőrházaspár kapcsolta le a részeg sofőrt

Karambolozott, majd cikázva próbált elmenekülni egy férfi Konstanca utcáin. A veszélyes manőverezésnek egy szabadidejét töltő házaspár vetett véget – akik történetesen mindketten rendőrként dolgoznak.Szerda este riasztották a hatóságokat egy közúti incidens miatt Konstanca megyeszékhelyen. A helysz»»»

maszol.ro
Maszol 1h

Váratlan búcsúbeszéd az orvosis ballagáson: „A többségünk nem mondhatja, hogy felkészült” (VIDEÓ)

Az egyetemi ballagáson nyíltan beszélt az általános ápolói szak végzőseinek képviselője azokról a rendszerszintű problémákról, amelyekkel a hallgatók az egyetemi évek alatt szembesültek a Iași-i Grigore T. Popa Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. A nem mindennapi búcsúbeszédben kijelentette: a kór»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 1h

Nehéz hetek várnak az egyetemistákra: kilőnek az albérletárak a ponthatárok kihirdetésére – elkezdődik a versenyfutás, aki veszít, kegyetlen árak várják

Újabb drágulást hozhat a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése az egyetemvárosokban. Budapesten már most is több kerületben nagyon sokat kell fizetni havonta az albérletért, a következő hetekben pedig további áremelkedés is jöhet. A nagy egyetemvárosokban öt év alatt közel megduplázódtak a lakására»»»

vg.hu
Infostart 1h

Meglepő fordulat az újdörögdi gránátbaleset ügyében

Az újdörögdi kézigránát baleset ügyében az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntető határozat ellen bejelentett panaszt a főügyészség elutasította. A panaszt elutasító határozat közlésétől számított két hónapon belül a sértett – jogi képviselője útján – pótmagánvádlóként léphet fel. A Győri Reg»»»

infostart.hu
Demokrata 1h

Magyar Péter korábbi ígéretével ellentétben csak a vényköteles gyógyszerek lesznek áfamentesek

„Szeptembertől áfamentesek lesznek a vényköteles gyógyszerek” – közölte Magyar Péter csütörtökön a közösségi oldalán. A miniszterelnök egyúttal hangsúlyozta, ezzel a korábban vállalt ígéretüket is beváltották. Valójában viszont a kormányfő nem pont ezt ígérte a választóknak: a kampányában és a 240 »»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 1h

Rekordszámú autóeladás mellett is égeti a pénzt a Tesla – négykerekűiből finanszírozná robotipari álmait Elon Musk

Negyedével megugró bevétel mellett apadt az amerikai elektromos autógyártó nyeesége. A Tesla 480 ezernél is több járművet adott el a msásodik negyedévben, a bődületes beruházási kiadások miatt negatívba fordult a szabad készpénztermelés. Idén 25 milliárd dollárt költhet humanoid robotok, robottaxik»»»

vg.hu
Index 1h

Döntött a főügyészség, nem lesz büntetőeljárás az újdörögdi kézigránátbalesettel kapcsolatban

Az ügyészség végleg elutasította az újdörögdi kézigránát-baleset sértettjének panaszát, így büntetőeljárás nem indul az ügyben. A hatóság szerint a feltárt szabálytalanságok és a robbanás között nem volt olyan közvetlen ok-okozati kapcsolat, amely megalapozná a büntetőjogi felelősséget. Bár a vizsg»»»

index.hu
Index 1h

Szentkirályi Alexandra Magyar Péter leköpéséről: „Üdv a klubban, Péter!”

Szentkirályi Alexandra szerint elfogadhatatlan, hogy egy férfi leköpte Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron, ugyanakkor úgy véli, a politikai közbeszédben mindkét oldalnak felelőssége van a hangnemért. A Fidesz országgyűlési képviselője közösségi bejegyzésében élesen bírálta a Tisza-frakciót is. Sz»»»

index.hu