Új Závecz-felmérés: ez már nem is győzteshez húzás, hanem a vesztestől való menekülés
Mintegy 900 ezer választót veszíthetett a Fidesz a választások óta, támogatottsága pedig a biztos szavazók körében 19 százalékra esett vissza a Závecz július közepi felmérése szerint. Závecz Tibor és Hann Endre úgy látja, a párt a rendszerváltás utáni nagy pártösszeomlásokhoz hasonló válságba kerül»»»
Éhesék a pénzcsapnál
Tiszták, elnyomottak és éhesek – ez utóbbi legalább igaz. Az elmúlt tizenhat évben ugyanúgy etették a liberális filmvilágot, étvágyuk mégis csillapíthatatlan. Nincs is erre jobb példa, mint Nemes Jeles László. Az Oscar-díjas rendező Cannes-ban, legújabb filmjének bemutatóján a magyar választásokról»»»
Két sebességgel épül Európa: Magyarország ötödik éve nem tudja meghaladni a 2021-es építőipari szintjét
Az Eurostat 2026. július 20-án közzétett havi jelentése szerint az Európai Unió építőipari termelése májusban éves alapon 1,8, havi alapon 0,3 százalékkal bővült. A magyar adat ezzel szemben a legrosszabbak közé tartozott: a hazai építőipar 6,7 százalékkal esett vissza egy év alatt — ezt a Központi»»»
Megvan a szavazás eredménye, őt akarják államfőnek a legtöbben
Mint arról korábban beszámoltunk, Sulyok Tamás július 18-án szombaton aláírta az Alaptörvény 17. módosításáról szóló törvényjavaslatot. Ezzel együtt azt is elfogadta, hogy lemondjon tisztségéről. Az új köztársasági elnök megválasztásáig a feladatokat az ideiglenes köztársasági elnök, Forsthoffer Ág»»»
A múltat megint végképp eltörölnék a nemzet ellenségei
Ezzel szemben Magyarországon 2010-ben kezdődött el a valódi, érdemi rendszerváltás, amikor az 1990-ben létrejött jogi keretek egy részének megváltoztatásával, más részének gyakorlati tartalommal megtöltésével megindult a külső erőtényezőknek való alávetettség felszámolása. Ennek keretében az 1989-b»»»
Női magazinok és szerelmes rajongók bálványai: a Tisza személyes politikájának „forradalma”
A Tisza áradásában a kezdetektől jelentős szerepet játszik a női választók mozgósítása, amihez a kommunikációs stílus, fókusz és csatornák megválasztása is jelentős mértékben hozzájárul. A női közönség célzott megszólításától elválaszthatatlan a Tisza, pontosabban Magyar Péter és Radnai Márk személ»»»
Sulyok Tamás először szólalt meg eltávolítása óta, elmondta, mi adott neki erőt idáig
Sulyok Tamás korábbi köztársasáig elnök szerint az a megállapítás, hogy ő az új hatalom akadályává vált volna, nem állja meg a helyét. "Az államfőt az adott parlamenti többség választja, de köteles együttműködni az új kormánnyal. Én minden erőmmel e kötelezettségemnek tettem eleget." Véleménye szer»»»
Megtörte a csendet Sulyok Tamás: a volt államfő üzent Magyar Péternek is – "Elmozdításommal megszűnt a jogállam"
Sulyok Tamás szerint a személyét érintő alkotmánymódosítás nemzeti jelentőségű kérdés. A volt köztársasági elnök úgy véli, hogy leváltásának következményei beláthatatlanok. A Mandinernek adott nyilatkozatában kitért döntésének indokaira, reagált a megfutamodásról szóló bírálatokra, valamint visszau»»»
Menesztette Zelenszkij az ukrán hadsereg főparancsnokát
Menesztette Olekszandr Szirszkijt, az ukrán hadsereg főparancsnokát az ukrán elnök – írja a BBC. Volodimir Zelenszkij néhány nappal azután vált meg Szirszkijtől, hogy Mihajlo Fedorov védelmi minisztere leváltását követően tüntetések kezdődtek országszerte. Bár Fedorov mindössze fél évig vezette a v»»»
Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
Ha a világ szinte bármely országáról beszélünk, akkor az, hogy a miniszterelnök lemondott a ciklusa harmadik évében, az adott politikai berendezkedés megingását jelentené minden bizonnyal. Az Egyesült Királyságban angolosan mondva viszont ez csak „business as usual”, azaz minden a megszokott rendbe»»»
A KDNP frakcióvezető-helyettese szerint ha most lennének választások, a pártjának az ötszázalékos küszöb lenne a cél
Ha a miniszterelnök még egyszer úgy beszél a parlamentben, ahogy kedden, nőként és politikusként fel fog állni, és kimegy a teremből – jelentette ki Juhász Hajnalka, a KDNP frakcióvezető-helyettese, aki az Országgyűlés keddi ülése alatt nyilatkozott a sajtónak. A politikus beszélt a külsejét ért tá»»»
282 millió forintos támogatást kapott, de eltüntette a pénzt a komáromi cégvezér
Egy férfi 282 millió forintos költségvetési csalás miatt állhat bíróság elé, aki autómosó építésére nyert pályázati támogatást, de a beruházás sosem valósult meg. A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére kapott 282 millió forint támogatást, ma»»»
Pénzügyi hűtlenség: titkos számlák és közöskassza-appok
Anna és Gábor nyolc éve élnek együtt: közös lakáshitel, közös gyerek, közös számla. Aztán egy este Gábor telefonján felvillan egy értesítés: „A megtakarításod elérte az 1 500 000 forintot.” Anna nem egy másik nőtől talált üzenetet Gábor telefonján – hanem egy másik banktól. A veszekedés mégis pont »»»
Több oktatással foglalkozó szervezettel is egyeztetett Lannert Judit
Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületével, valamint a Magyar Waldorf Szövetséggel tárgyalt az oktatási és gyermekügyi miniszter. Az oktatás jövőjét helyezték a találkozó fókuszába, ugyanis Lannert szerint minden szakmai tapasztalatra szükség van. Az oktatás megújításához minden értékes szakmai t»»»
Luxusrepülővel követte a vb-t a FIFA-vezér, 44 mérkőzésre jutott el – többször is megkerülhette volna a Földet
Nemcsak a játékosok, hanem Gianni Infantino is maratoni teljesítményt nyújtott a vb alatt. A FIFA első embere napi akár két mérkőzést is megnézett, miközben folyamatosan ingázott az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó között. Gianni Infantino szinte mindenhol ott volt a 2026-os labdarúgó-világbajnok»»»
Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond
Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielő»»»
A kilencvenes évek legmenőbb játékai
Nem okostelefonokért vagy játékkonzolokért ácsingóztunk, hanem olyan játékokért, amelyekért hetekig győzködtük a szüleinket. A Tamagocsi, a Tetris vagy az alumínium roller egy egész generáció meghatározó élménye lett. A Tamagocsi volt az első digitális kedvenc A japán Tamagocsi 1997 környékén robba»»»
Miért pont Polgár Juditra esett a választás Sulyok Tamás távozása után? - minden, amit Magyar Péter jelöltjéről tudni lehet
A miniszterelnök kiemelte, hogy a hazának olyan elnökre van szüksége, aki a nemzet egységét képviseli, és erre a feladatra Polgár Juditot tartja a legalkalmasabbnak. A felkérést olyan elismert közéleti személyiségek hivatalos kezdeményezése előzte meg, mint Rubik Ernő, Baán László vagy Kapu Tibor. »»»
Hegedűs Zsolt elárulta, mi az, amit máig nem tud megbocsájtani a Fidesznek
Egy munkanapját mutatta be Hegedűs Zsolt, miközben mesélt miniszteri terveiről és az előző kormányzatról is, főként az egészségügyre fókuszálva. Hegedűs személyes információkat is megosztott magáról, szóba került többek között tánctudása is. Hegedűs Zsolt egy munkanapját követte végig a Partizán st»»»
A Tisza egy politikai drón
– A Munkáspárt sosem jutott be az Országgyűlésbe. Nem frusztrálja ez a vezetőit és a tagjait? – Nem csak a parlament padsoraiban lehet politizálni. Emlékszem a 2002 és 2004 közötti időszakra, amikor népszavazást kezdeményeztünk a kórházak privatizációja ellen. Kiharcoltuk a népszavazást, a mai napi»»»
Javaslatot tett az új köztársasági elnökre az ismert történész – Ön alkalmasnak találja a jelöltjét?
Ungváry Krisztián korábban sem csinált titkot a Fidesszel és Orbán Viktorral szembeni ellenérzéseiből, így ahogyan a kormányváltást, úgy Sulyok Tamás államfő távozását is üdvözölte. Mivel a szombati bejelentés után minden korábbinál aktuálisabbá vált Sulyok utódjának keresése, a történész is megnyi»»»
Sosem találnánk ki, mi lett Hitler szülőházából egy 7,2 milliárd forintos átalakítás nyomán
A sógorok rengeteg pénzt öltek a hírhedt épület felújításába. Most azt remélik Ausztriában, hogy Hitler szülőháza - a 20 millió eurós újjáépítéssel kialakított - új funkciójában elriasztja majd a náci-szimpatizáns zarándokokat. Ausztriában rendőrőrsöt nyitnak abban az épületben, ahol Adolf Hitler 1»»»
Sárkány ellen sárkányfű!
– Ön mennyit lopott, képviselő úr? Ne tagadjon, tudjuk a Tisza Párttól, hogy minden fideszes politikus tolvaj és bűnöző. Pócs János ráadásul még vakuzik is az ülésteremben… – Én nem vakuzhatok, nem videózhatok, nem kiabálhatok bele a felszólalók beszédébe, mindezt csak a miniszterelnök úr teheti me»»»
Soha nem látott szélerőművekkel árasztja el az országot a Tisza-kormány: megmutatták a magyaroknak, mire lesznek képesek a turbinák – nagyon nem tetszett mindenkinek
A Tisza-kormány eltörölte a korábbi, szigorú tiltásokat és jelentősen könnyített a szélerőművek létesítésén, így tizenöt év kihagyás után újra épülhetnek szélturbinák Magyarországon. Vélhetően ettől nem teljesen függetlenül az Energiaklub Facebook-posztban szedte össze az újgenerációs szélerőművek »»»
Sulyok Tamás utolsó aláírásával véget vet az államfői megbízatásának is – volt-e más választása és mi történik ezután?
Nemzeti sorskérdéshez, személyes vagy politikai érdekeken is túlmutató válaszúthoz érkeztünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök abban a videóban, amit szombaton 18 óra után tett közzé, nem sokkal azelőtt, hogy lejárt volna a törvény szabta 5 napos határidő, ami alatt el kellett döntenie, hogy»»»
Sosem látott magasságokban a NATO támogatottsága, de Zelenszkijben még mindig nem bíznak a magyarok
A Pew Research Center friss felmérése szerint a magyarok NATO-támogatottsága húszéves csúcsot ért el. Ugyanakkor a szövetség tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb Volodimir Zelenszkij megítélése, miközben Vlagyimir Putyin továbbra is jóval szimpatikusabb a magyarok, mint a nyugat-európai»»»
Meghalt Radnai László
A magyarországi alvilági figura hetven éves korában hunyt el, halálhírét családja osztotta meg. Radnai László szombat reggel elhunyt – ezt a Telex tudta meg a férfi családjától. Radnai 1955-ben született, júniusban hozták haza Dubajból, ahova azután ment, hogy körözést adtak ki ellene, mivel nem vo»»»
Képgaléria: a cserkészek útja a digitális világban is járható
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 / 14 Megyer évszázados öröksége nem ment feledésbe. A jubileumi évben – ha nem is az időközben beépült káposztásmegyeri dombokon, de – a Veszprém vármegyei Megyeren idén is felvonták a zászlót és felverték a sátrakat. Az erdő és a mező találkozásánál Isten közelségé»»»
Kezdődik, apu: máris emelkednek a vállalkozások adóterhei?
Bár Magyar Péter öt kisebb, a gyakorlatban keveseket érintő vagy egyenesen sosem alkalmazott adónem – köztük a bevándorlási különadó – eltörlését jelentette be, Deák Dániel egy péntek esti Facebook-elemzésben rámutatott, hogy az adócsomag szerkezete a látszólagos egyszerűsítések ellenére valójában »»»
Megtalálták a vasárnap eltűnt kajakos édesapát a Balatonban
A Tények információi szerint megtalálták a holttestét annak a 34 éves tatai családapának, aki még vasárnap tűnt el a tóban egy hirtelen lecsapó vihar során. Nagy Dánielt szerda délután, nem sokkal négy óra után vették észre egy helikopterből, nem messze attól a helytől, ahol korábban az üres kajakj»»»
Iráni katonai szóvivő: A Hormuzi-szoros nem alku tárgya
Sajtótájékoztatóján, amelyet az IRNA iráni állami hírügynökség szemlézett, Ebrahim Zolfakari azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy a régió biztonsági helyzetének aláásása a célja és leszögezte: az iráni nép „sosem adta meg magát”.»»»
Sós kútba tesznek
„Sosem felejtem el az egyik gyereket, aki rendszeresen lopott. Leültem vele erről beszélgetni. Azt mondta nekem: »Eszter néni, ezt soha nem fogja megérteni. Alsó tagozatosként a szüleim azzal büntettek, ha rossz jegyet hoztam haza, hogy nem mehettem velük lopni«” – meséli Lánczos Eszter. Az Erzsé»»»
Kalapácsos támadás: Magyarországot második hazájának nevezte az egyik vádlott, megindokolta részvételét
A düsseldorfi per mind a hat vádlottja elismerte, hogy részt vett a 2023 februárjában Budapesten elkövetett támadásokban. A német szövetségi ügyészség azzal vádolja őket, hogy a szélsőbaloldali Antifa Ost, más néven a „kalapácsos banda” tagjaiként az európai szélsőjobboldali szcéna egyik legnagyobb»»»
Ezerrel pörög a Szijjártó Péter főszereplésével készült paródiavideó, a Lavrov a barátom
Szijjártó Péter egykori külügyminiszter kivonulása a közéletből, a parlamenti pozíciójának feladása a nap belpolitikai szenzációja. Június végén jött ki a Helló Röfi, az utca hírmondója nevű rockbanda legújabb, AI-jal készült rock and roll videója, amely az elhíresült Szijjártó-Lavrov telefonbeszél»»»
Még sosem került ilyen közel Magyarország ahhoz, hogy Amerika vagy Oroszország közül válasszon
Amerikai szenátorok kedden mutatták be az Oroszország elleni szankciós csomag frissített változatát. Az új javaslat szerint az öt legnagyobb orosz gáz- és olajvevőre legfeljebb 100 százalékos vámot vethetnének ki. A szenátusi közlés alapján Kína mellett Magyarország az egyetlen ország, amely a top »»»
Új neveket jelentett be Kátai-Németh Vilmos – őket nevezte ki helyettes államtitkárnak
Kátai-Németh Vilmos szocilás és családügyi miniszter szerdán a közösségi oldalán mutatta be Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkár helyettes államtitkárait: Galambos Katalin a fogyatékosságügyi és akadálymentesítési, Zeller Judit pedig a társadalmi inklúzióért és egyenlő bá»»»
Így akarja kivégezni az Otthon Startot és a rezsicsökkentést a Tisza-kormány, bemutatjuk a titkolt tervet: ezt vállalta Magyarország az uniós pénzekért cserébe
Múlt pénteken az ECOFIN jóváhagyta a magyar helyreállítási tervet, ezzel elhárult az utolsó akadály is az uniós források lehívása elől. Magyar Péter nem szalasztotta el az alkalmat, hogy győzelmet hirdessen, miután állítása szerint kormánya három hónap alatt elérte azt, amire az Orbán-kormány éveki»»»
Franciaország az eutanáziáját kéri – írta a világhírű író
Michel Houellebecq nem elsősorban az eutanázia ellen érvel, hanem azt a gondolkodásmódot teszi kritika tárgyává, amiből mindez következik. Álláspontja három tételben foglalható össze: Először: a haladás megszűnt politikai kérdés lenni. Ami egyszer „társadalmi előrelépésként” bekövetkezett, azt több»»»
Az EU sem tud mit tenni a PlayStation-lemezekért
Úgy tűnik, hogy a szabályozó hatóságok is eszköztelenek azzal szemben, hogy a Sony leállítsa egyers játékai fizikai példányainak gyártását a PlayStation konzolokhoz. A videójáték-ipar egyértelműen a digitális terjesztés irányába halad, ami üzleti szempontból érthető lépés, mivel alacsonyabb költség»»»
A Kreml cáfolta az EU elleni orosz kibertámadásokról szóló állításokat
„Egyetlen ilyen vádaskodást sem vagyunk hajlandók elfogadni, az ilyen állítások soha nem megalapozottak és sosem követi őket bizonyíték” – jelentette ki újságíróknak Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, törvénytelennek nevezve a büntetőintézkedéseket, amelyeknek szerinte „nem lesz hatása Moszkva p»»»
AI-képekkel próbálta átverni a NAV-ot egy borsodi vállalkozó
AI-jal manipulált fotókkal próbálta kijátszani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) egy magyar vállalkozó, hogy visszakapja adószámát – közölte a hírt honlapján a hatóság. A trükközésnek akár büntetőjogi következménye is lehet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkatárs»»»
Az évszázad gólja és a szigetekért vívott háború: Anglia és Argentína viszonya a pályán kívül is feszültséggel teli
Klasszikus párosítás alakult ki a labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében: Anglia és Argentína válogatottja csap össze egymással magyar idő szerint szerda este 9 órakor, Atlantában. A két ország kapcsolata különleges, és a labdarúgáson kívül leginkább a Falkland-szigeteki háborúról ismert. A főként »»»
Sulyok Tamás megkapta a selyemzsinórt. Mi lesz a következő napok forgatókönyve?
A 17. Alaptörvény-módosításnak nem is a megszavazása az érdekes – ez a papírforma szerint a Tisza-kétharmaddal simán átment –, hanem az, ami ezután jön: hatályba tud-e lépni, és mikor. Ez amiatt fontos, mert a módosítás legtöbbet emlegetett és politikailag is legizgalmasabb eleme, hogy a Tisza-korm»»»
Rekordalacsonyra apadt a Dráva vízszintje Eszéknél
Sosem mértek ilyen alacsony vízállást a Dráván kelet-Horvátországban. A szakértők szerint az egyre gyakoribb szélsőségek teljesen felborították a megszokott évszakos rendet. A Dunán szintén alacsony vízállást mértek, Budapesten akár gyalog be lehet sétálni a Margit-híd középső pilléréig. A Ronyva-p»»»
AI-generált képekkel illusztrálta a falvak fejlődését Navracsics Tibor
Mesterséges intelligenciával generált képekkel próbálta bemutatni Navracsics Tibor, az Orbán-kormány volt közigazgatási és területfejlesztési minisztere, hogy mennyit fejlődtek a magyar falvak az elmúlt tizenhat évben – állítja Sándor Balázs, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt politikusa, aki az áprilisi»»»
Megszólalt a lemondásról Havasi Bertalan, erre biztosan nem számított Gulyás Gergely – „Ellenérzéseim vannak, ez a gyengeség jele!"
Sokakat megdöbbentet Gulyás Gergely lemondása. Többek között a Fidesz kommunikációs igazgatóját, Havasi Bertalant is. Gulyás Gergely a mai napon egy rendkívüli sajtótájékoztató alkalmával jelentette be, hogy lemond a Fidesz frakció vezetéséről. A politikus az Alaptörvény tervezett, 17. módosítására»»»
Toroczkai László: Arról nem beszélnek, hogy a hazahozandó uniós pénzek egy része hitel
Toroczkai László (Mi Hazánk) kifejtette: a kormány sosem beszél arról, hogy mi az ára az uniós források hazahozatalának. Azt mondta, a kormány szerint csak a korrupció visszaszorítása az ára az uniós támogatásoknak, de ez nem igaz, és arról sem beszél a kormány, hogy a források egy része valójában »»»
Hankó Balázs a kampány idejére elintézte, hogy az első félóra ingyenes legyen a kistarcsai kórház parkolójában, majd díjemelés következett
2029-ig újra ingyenes lesz az első 30 perc a kistarcsai kórház előtti parkolóban – jelentette be László Endre Márton, a Pest megye 06-os országgyűlési egyéni választókerület tiszás képviselője közösségi oldalán megosztott videóüzenetében, amelyet a 24.hu vett észre. Ebben a politikus azt is tisztáz»»»
A törökverő ma is velünk él
Szerbia fővárosa, Nándorfehérvár, szláv nevén Belgrád ugyan páratlan történelmi múlttal és kiváló földrajzi adottságokkal rendelkezik, mégis meglehetősen elhanyagolt nagyváros. Gondolhatnánk azt, hogy ez csupán az uniós pénzek hiányának tudható be, ám bejárva a Duna és a Száva találkozásánál fekvő »»»
Mesterséges Intelligenciával próbálta átverni a NAV-ot egy vállalkozó
Mesterséges intelligenciával, szerkesztőprogrammal manipulált fotókkal akarta kijátszani a NAV-ot egy vállalkozó, hogy visszakapja adószámát. Az ellenőrök azonban ismerték a képek helyszínét, és fenntartással fogadták a hirtelen megváltozott valóságot. A trükközésnek akár büntetőjogi következménye »»»