Portfolio 4h

Elárulták, mikor csökkenhet majd az olaj ára

Scott Bessent, az Egyesült Államok pénzügyminisztere kijelentette, hogy a háború lezárulását követően jöhet el a fordulat – írja az Iran International. Továbbra is rendkívül drága az üzemanyag, ami hatást gyakorol az amerikai gazdasági mutatókra is. Bessent vasárnap azt mondta, hogy a fordulat az I»»»

portfolio.hu
Index 4h

Halálos baleset történt az M3-ason Hortnál

Életét vesztette egy hetven év körüli nő, miután autójával vasárnap délután letért az útról és fának csapódott az M3 autópályán Hort közelében. Az egyedül utazó sofőrt civilek emelték ki a járműből, sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. A baleset a Miskolc felé vezető »»»

index.hu
Blikk 6h

"Magánéleti bajait veri le" - Orbán Viktor kőkeményen beleállt Magyar Péterbe

Orbán Viktor vasárnap a lakitelki Hungarikum Ligetben zajló kétnapos DPK-táborban mondott beszédet, melyben kijelentette, a szavazók döntenek, de neki és a Fidesznek jár még négy év. Orbán Viktor a jogállamiság kérdését is érintette, és élesen bírálta a Fidesz politikusaival szembeni eljárásokat. „»»»

blikk.hu
Profit Line 11h

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon. Hegyi Zsolt »»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 12h

Orbán Viktor: Ma rombolás zajlik Magyarországon

Orbán Viktor szerint ha a Tisza Párt meg tudja valósítani választási ígéreteit, akkor belőlük is egy nagy kormányzópárt lehet, és ebben a 3,4 millió szavazójuk hisz is. A volt miniszterelnök szerint az is érthető, hogy mindent a Fidesz kormányzásához mérnek, mert jelenleg a Tisza a Fidesz ellenében»»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 15h

Nem biztos, hogy a csapadékhiány a pusztító aszály elsődleges felelőse

A világ folyóinak vízhozama 2025-ben több mint három évtizede nem látott mértékben maradt el a megszokottól, miközben a gleccserek olvadása és a szárazföldi édesvízkészletek csökkenése egyre súlyosabb problémát jelent. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelentése szerint a vízhiány és a szélsőség»»»

portfolio.hu
Index 17h

Időzített bombán ül Hszi Csin-ping, súlyos katasztrófa felé tart Kína

Kína 2021 óta évente 3–4 millió lakost veszít, a 65 év felettiek aránya pedig húsz éven belül megduplázódik. A hatalmat egyre inkább egy kézben összpontosító Peking azonban reformok helyett a hagyományos családmodellhez és a megfigyeléshez nyúl, ez pedig a gazdaságot és a rendszer stabilitását is v»»»

index.hu
Portfolio 17h

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián»»»

portfolio.hu
Alternativenergia 17.10. 22:23

Védelem a hőség ellen és ingyen áram: Forradalmasítja a mezőgazdaságot a napelem!

Ahogy a nap nyugat felé halad a spanyolországi Murcia egén, a napelemek nemcsak elnyelik a napsugarakat, hanem árnyékot és védelmet is nyújtanak a alattuk növekvő kápia paprikának, borszőlőnek és sárkánygyümölcsnek. A mezőgazdaságáról és bőséges napsütéséről ismert délkelet-spanyolországi régió jel»»»

alternativenergia.hu
Infostart 17.10. 18:41

Több szülői igazolást javasol a szakszervezet

Az iskolai hiányzásokkal állandóan probléma van. Rendkívül szigorú a jelentésük módja, mert 10 óra igazolatlan hiányzásnál szankciókat von maga utána, tehát mindenki igyekszik rendezni a hiányzásait. Jellemzően orvosi segítséggel, ami az esetek jelentős részében nem indokolt – fogalmazott Rajháthy »»»

infostart.hu
Blikk 17.10. 15:37

Bóka János exminiszter Hankó Balázsról beszélt a DPK táborban

Mint kiderült, a jegyek két nap alatt elfogytak, s bár a Hungarikum Liget épületei között a kezdés előtt nem volt túl nagy mozgolódás, az előadások mind teltházzal mentek. Bóka János korábbi miniszter, a Fidesz frakcióvezetőjével Kohán Mátyás beszélgetett, a kerekasztal-beszélgetés pedig az Önkénny»»»

blikk.hu
Portfolio 17.10. 14:06

Heves esőzéssel és áradásokkal csap le az Adam légörvény Spanyolországban

Újabb heves esőzésekre és áradásokra kell felkészülni a Földközi-tenger nyugati térségében egy újonnan kialakuló, Adam névre keresztelt magassági hideglégörvény miatt. A csapadékos időjárás először Spanyolországot és a Baleár-szigeteket érinti, majd a jövő héten Franciaország déli részére és Olaszo»»»

portfolio.hu
Privat bankar 17.10. 05:59

Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?

Szeptember végén harmadszor töltöttünk el egy hetet a mediterrán partvidéken. Így hát Budapestről kevesebb mint két és fél óra repülőút után magabiztosan érkeztünk meg Antalyába. Tudtuk, hová megyünk. Bár teljes lazaságunkat egy apróság megzavarta: ezúttal nem vittünk magunkkal útlevelet. A magyar »»»

privatbankar.hu
Index 16.10. 21:52

Börtönből üzent családjának az NKA-ügyben letartóztatott volt államtitkár

Varga-Bajusz Veronikát, Hankó Balázs volt kulturális és innovációs miniszter korábbi államtitkárának letartóztatását október 1-jén rendelte a Kecskeméti Járásbíróság. Október 16-án a KDNP fogolykiváltó imaórát tartott érte, valamint az előző kormány börtönben ülő politikusaiért. Az eseményt követőe»»»

index.hu
Demokrata 16.10. 21:43

Nyilvánosságra került Varga-Bajusz Veronika megható levele

Mint ismert, Hankó Balázs mellett korábbi államtitkárát, Varga-Bajusz Veronikát is letartóztatták a Nemzeti Kulturális Alap támogatásaihoz kapcsolódó ügyben. A háromgyermekes édesanyát, akinek letartóztatását néhány nappal ezelőtt helybenhagyták, „pszichikai bűnsegédként” vonták eljárás alá. Férje »»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 16.10. 20:45

Véget ért az EU-csúcs, Magyar Péter bejelentette, mit ért el Magyarország Brüsszelben: ígéretet kapott Ursula von der Leyentől, ultimátumot adott az új költségvetésről – "Most pedig irány a reptér"

Évek óta nem volt ilyen indulatos uniós csúcstalálkozó, saját elmondása szerint mégis elégedetten távozott Brüsszelből Magyar Péter. A miniszterelnök úgy véli, több fontos kérdésben sikerült áttörést elérnie, és azt is világossá tette, milyen feltételekkel hajlandó támogatni az Európai Unió követke»»»

vg.hu
Index 16.10. 20:32

Hogyan lehet túlélni a mínusz 50 fokot? Így telnek a mindennapok az orosz északon

A magyarok számára már a mínusz 20 °C is rendkívül zord, extrém téli hőmérsékletnek hangzik és ez teljesen érthető is. Magyarországon a tipikus téli hőmérséklet általában nem megy mínusz 5 °C alá, és a mínusz 10 °C már kemény fagynak számít. Egyes északi és távol-keleti orosz régiók lakói számára a»»»

index.hu
Infostart 16.10. 19:43

Abortusztabletta: Dobrev Klára meglepő szerepben tűnt fel, tiltakozik az Alfa Szövetség

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője szerint Magyarországon is engedélyezni kellene az abortusztablettát. „Mi Magyarországon még mindig azért küzdünk, hogy az abortusz, miközben a lelket, az ember testét és tényleg mindenét megterhelő, egyik legnehezebb döntése egy n»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 16.10. 17:51

Nagyon jól megy a leggazdagabb magyarnak, hatalmas nyereségéből dupla pénzt szór ki karácsony előtt – neki vagyonadót sem kell fizetnie

Ötödével növelte nyereségét a Thomas Peterffy alapította és elnökölte Interactive Brokers, amelyből bőven jut majd osztalékemelésre is decemberben. A leggazdagabb magyar üzletember diszkontbróker platformján már több mint öt és félmillióan kereskednek. Hozta a kötelezőt a világ leggazdagabb magyar »»»

vg.hu
Blikk 16.10. 17:04

Orbán Viktor édesanyja is elment a letartóztatott politikusokért tartott közös imádkozásra

A misét és a közös imádságot az az Osztie Zoltán plébános vezeti, aki szeptember 26-án, egy feldebrői misén „erkölcsileg mélységesen romlott társaságnak” nevezte azt a politikai közösséget, amelyre szerinte a tiszás szavazók voksolnak, és azt mondta, büszke arra, hogy körülötte nincsenek Tisza-szav»»»

blikk.hu
Privat bankar 16.10. 15:17

3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre

Egészen félelmetesre sikeredett a hét közepe a két legfontosabb nemesfém számára a határidős piacon. Az egyébként sem túl rózsás októberi kereskedést pillanatok alatt bedöntötte az Egyesült Államokból érkező, a befektetők, kereskedők által árgus szemmel figyelt szeptemberi amerikai inflációs adat. »»»

privatbankar.hu
Profit Line 16.10. 14:37

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit,»»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 16.10. 14:29

Áttörésről beszél Magyar Péter az EU-csúcs kapcsán, azonnal szembejött a valóság: megszólalt az energiapolitikus – „összevissza beszél”

Magyar Péter nemrég Brüsszelből bejelentkezve azt jelezte, hogy a V4-ekkel és Olaszországgal közösen áttörést értek el az energiaárak tekintetében. Ezt az állítást erősen idézőjelbe tette Hortay Olivér, a Fidesz országgyűlési képviselője friss videós bejegyzésével, aki szerint a miniszterelnök össz»»»

vg.hu
Magyar Nemzet 16.10. 14:15

Újabb koncessziónak megy neki a kormány, mégpedig heteken belül

A miniszter szerint Magyarország jelentős lemaradásban van az úgynevezett körforgásos gazdaság megvalósításában. A változtatások során ezért nem elegendő egyetlen intézmény vagy szerződés működését vizsgálni: minden olyan területet át kell gondolni, amely nem működik megfelelően. Gajdos László a fe»»»

magyarnemzet.hu
Hvg 16.10. 13:54

Újra nekifut a parlament a Médiatanács tagjainak megválasztásának

Hétfőn tartja következő ülését az Országgyűlés, a napirend szerint ekkor tartják a zárószavazást a 2026-os költségvetés módosításáról, esküt tesz a Fidesz új képviselője, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának hiányzó tagjait is megválasztják. Költségvetés: az idei év nagyo»»»

hvg.hu
Portfolio 16.10. 13:33

Szikla zárta el a fontos tengerparti utat Rodoszon

Heves viharok nyomán földcsuszamlás történt Rodoszon, ahol egy lezuhanó szikla elzárta az Anthony Quinn-öbölhöz vezető egyetlen utat, és több autót is súlyosan megrongált. A csütörtöki eset miatt sok ember és mintegy száz jármű órákig az öböl partján rekedt, az utat csak pénteken tudták ismét megny»»»

portfolio.hu
Demokrata 16.10. 12:15

Hullócsillag és tockos – Tündöklés és bukás

Fél év se telt el, és a Tisza romokban hever. Nem mintha sajnálnám. Tudtam, hogy nem húzzák sokáig, de azt nem hittem, hogy ilyen rövid idő alatt falnak megy a monstrum. Legalábbis annak látszott. Nem nyúlt hozzá, nem piszkította a kezét vele senki. Ment a maga előre elrendelt útján. Magától esett »»»

demokrata.hu
Portfolio 16.10. 12:13

Jelentős átalakítás jön a hegyvidéki kerületben, de megy a vita a kerékpársávon

A Böszörményi út átfogó felújításának tervezése során a korábbi verzió helyett várhatóan az úgynevezett koppenhágai modell alapján alakítaná ki az új kerékpárutat az önkormányzat, miután a helyi képviselő-testület jóváhagyta az erre vonatkozó módosító javaslatot. A döntés célja, hogy a kerékpárosok»»»

portfolio.hu
Portfolio 16.10. 12:09

Magyar UWO – egy hatékony vagyonvisszaszerzési koncepció

A büntetőjog mellett más jogágak, a versenyjog, adójog, magánjog is nyújtanak a vagyoni igazságtételben és vagyonvisszaszerzésben használható megoldásokat. Hatályos jogunkban azonban nincs hatékony szabályozási modell a magyarországi korrupció legnagyobb károkat okozó típusára, az állam politikai f»»»

portfolio.hu
Demokrata 16.10. 12:03

Tagadják a valóságot, és emelik az adókat: Magyar Péter újabb ígérete megy a kukába?

A Magyar Nemzet értesülései szerint a kabinet a jelenlegi 9 százalékról 15 százalékra emelné fel a társasági adókulcsot. A lap megkeresésére a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium gyorsan válaszolt, ám a kiszivárgott terveket egyáltalán nem cáfolta. A tárca reakciójában kifejtette: „A Pénzügym»»»

demokrata.hu
Privat bankar 16.10. 11:03

Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?

- Megy a vita az unió újabb hétéves költségvetéséről. A Takarékos Hatok és a Kohézió Barátai (ahová Magyarország, sőt a Visegrádi Négyek is tartozik) nevű csoportok feszülnek egymásnak a nagyjából 2000 milliárd eurós összeg ügyében. Csökkentsék ez EU költségvetését vagy maradjon az eredeti összeg, »»»

privatbankar.hu
Portfolio 16.10. 08:32

Tisza-kormány: megy a harc az Uniós kötségvetés körül

Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. Itthon a betegellátás elérte a határait, ezért a kormány rendszerszintű változásra készül, a szakminisztér»»»

portfolio.hu
Index 16.10. 05:47

Milliárdos tétel az asztalon, ami belülről feszítheti szét Budapestet

A főváros és a kormány megegyezése után parkolóüzemeltetési vita robbant ki Karácsony Gergely és több kerületi polgármester között. A kerületek búcsút inthetnek a működtetésből származó bevételnek, viszont a megállapodás szerint a főváros útfejlesztési alapot hoz létre az összegből. Ahhoz, hogy tis»»»

index.hu
Infostart 15.10. 19:39

Egyre többet tudni a szegedi BYD-gyártásról, francia és spanyol érintettség is a hírekben

A párizsi autószalonon nyilatkozott a napokban a márka magas rangú tisztségviselője, Stella Li, aki a gyártásfejlesztésért és a terjeszkedésért is felelős alelnök, és azt mondta, hogy a felfutás után indul meg a sorozatgyártás. „Én úgy tudom, hogy 2026 utolsó negyedévében elindul a próbagyártás, az»»»

infostart.hu
Index 15.10. 17:34

Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja

A kormány hazudott az uniós feltételekről, a gyermekvédelmi törvény módosítása a pedofiloknak kedvez, Lannert Juditot pedig ki sem kellett volna nevezni. Többek között erről beszélt Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője, az Országgyűlés alelnöke az Ultrahang Plusz csatornán. Az »»»

index.hu
Portfolio 15.10. 17:07

Otthoni energiatároló pályázat: fontos figyelmeztetés érkezett, ezért ne a legolcsóbb ajánlatot válasszuk!

Heves kritikák is érték az Otthoni Energiatároló Programról (OETP) szóló szeptemberi kormánydöntést, melynek értelmében a korábbi nyerteseken túl számos további háztartás is támogatást kaphat a változatlan keretből, így az egy háztartásra jutó átlagos támogatás 2,5 millióról 1,8 millió forintra mér»»»

portfolio.hu
Index 15.10. 17:02

Többen meghaltak és eltűntek Isztambulban – az elmúlt negyven év legdurvább ítéletideje csapott le

Három ember meghalt, négy eltűnt után folyik a kutatás a szokatlanul heves szerda esti esőzések okozta árvíz miatt Isztambulban – jelentette a török állami média csütörtökön. A legfrissebb jelentések szerint egy férfi holttestérre bukkantak a török nagyváros Kagithane negyedében. Folyik a férfi azo»»»

index.hu
Index 15.10. 16:34

Strasbourg üzent Budapestnek: Új korszakot sürgetnek a szexuális nevelésben

A korai, átfogó szexuális nevelés nem tabu, hanem a gyermekek védelmének kulcsfontosságú eszköze – figyelmeztet friss ajánlásában az Európa Tanács. Az Európa Tanács szerint a beleegyezésről, a „határokról" és a kapcsolatokon belüli hatalmi viszonyokról szóló oktatás már korai életkortól segíti a ki»»»

index.hu
Index 15.10. 15:34

„Önzők, maguknak szülnek” – heves vitát váltott ki az Index cikksorozata

Egyre több 40 év körüli nő dönt úgy, hogy nem vár tovább az igazira, férfi partner nélkül is belevág az anyaságba. A közvélemény ugyanakkor még mindig gyanakvással és az „önzőség” bélyegével illeti az SMBC-Hungary közösség (Single Mothers by Choice) tagjait. Nagy port kavaró és éles vitákat kiváltó»»»

index.hu
Portfolio 15.10. 15:06

AutoWallis: példátlan gyorsasággal alakítják át a kínai márkák az európai autópiacot

A globális autóipar egyszerre néz szembe a kínai gyártók gyors térnyerésével, a vámháborúk hatásaival, az elektrifikációval és a vásárlói igények átalakulásával. Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója szerint ebben a környezetben a diverzifikáció, a régiós terjeszkedés és a konszolidációra épí»»»

portfolio.hu
Hvg 15.10. 11:52

Isztambult elöntötte az eső, utat tört ketté és autókat sodort el a víz, két ember meghalt

1985 óta nem látott mennyiségű csapadék esett Isztambul egyes részein. A zivatart követő áradásokban legalább két ember meghalt. Az esőzések szerdán kezdődtek, a mentőegységeknek egész éjszaka dolgozniuk kellett. A beszámolók szerint több mint 2500 bejelentés érkezett hozzájuk az elmúlt órákban. MA»»»

hvg.hu
Hvg 15.10. 11:40

Lángolnak Tirana utcái, zavargássá fajultak a tüntetések Albániában

Erőszakba csaptak át a jobb oktatási rendszerért utcára vonuló albániai tüntetések. Diáktüntetők kedden téglákat és betonelemeket hajítottak az albán oktatási minisztérium épületére Tiranában, mire a rendőrség könnygázzal és vízágyúval válaszolt. https://x.com/Tirana_Report/status/21100074762087386»»»

hvg.hu
Privat bankar 15.10. 11:12

Business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert

Miután Orbán Viktor Facebook-videóban számolt be arról, hogy a csütörtökön kezdődött uniós csúcs idejére ő is Brüsszelbe utazik (méghozzá láthatóan business osztályon), a 24.hu megkérdezte Havasi Bertalant, a Fidesz sajtófőnökét, hogy milyen céllal teszi ezt a volt magyar kormányfő. A Fidesz elnöke»»»

privatbankar.hu
Blikk 15.10. 09:48

Ügyvédek kerülhetnek börtönbe korrupció miatt: durva figyelmeztetés Magyar Györgytől – videó

Melléthei-Barna Márton, a Tisza Párt politikusa, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának alelnöke a Válasz Online-on megjelent publicisztikájában arról írt, hogy a feltételezett korrupciós ügyletekben nemcsak a politikai döntéshozók, hanem az azokban esetlegesen közreműködő ügyvédek, adótanácsadó»»»

blikk.hu
Privat bankar 15.10. 08:36

Valami nagyon furcsát csináltak a magyarok a bankkártyáikkal

Az idén interneten keresztül a magyarok már többször vásároltak bankkártyával külföldön, mint idehaza – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Ez először fordult elő, és a növekedés még akkor is kiugró, ha figyelembe vesszük, hogy a külföldi kártyás forgalomhoz a határon túli fintech pénzügyi szol»»»

privatbankar.hu
Demokrata 15.10. 07:48

Szegedi Papucs Újratöltve

– 2017-ben debütált az első, újragondolt, modern formába öntött szegedipapucs-kollekciója, a Reloaded 1.0. Mikor és hogyan talált rá a szegedi papucsra, a magyar népi kézművesség egyik legikonikusabb darabjára? – Szakmám szerint cipőtervező vagyok, ipari gyártásból jövök annak ellenére, hogy a pály»»»

demokrata.hu
Profit Line 15.10. 03:33

Több mint 1200 munkahely kerülhet veszélybe a GSK gyógyszeripari vállalat belgiumi üzemeiben

Mintegy 1217 munkahely megszüntetését tervezi Belgiumban a brit GSK gyógyszeripari vállalat, amely szerdán rendkívüli üzemi tanácsi ülésen jelentette be átszervezési szándékát - számolt be szerdán az RTBF belga közszolgálati média. A Vallónia legnagyobb magánszektorbeli foglalkoztatójának számító v»»»

profitline.hu
Portfolio 14.10. 22:04

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék.

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és»»»

portfolio.hu
Portfolio 14.10. 20:16

Esnek az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és»»»

portfolio.hu
Index 14.10. 16:12

Rakétaeső, fogyatkozó védelem: szorult helyzetbe került a világ egyik leggazdagabb országa

Még bonyolultabb lett a helyzet az Arab-félszigeten, miután a húszik az elmúlt héten legalább háromszor csaptak le a szaúdi főváros, Rijád nemzetközi repülőterére. A trónörökös helyzete azonban nem javult, Mohammed bin Szalmán mozgástere szűkült. Fogytán vannak az elfogórakéták, Washington mégis ki»»»

index.hu