Visszacsalogatná a kkv-kat a VMware
A VMware a Broadcom szárnyai alatt sokat tett azért, hogy elüldözze magától a kisebb (vagy akár nagyobb) partnereket, legyen szó viszonteladókról vagy éppen végfelhasználókról. A trend most változni látszik egy új, kifejezetten kkv-k számára fejlesztett megoldás, a vSphere Express megjelenésével. I»»»
Az Európai Bizottság szerint a TikTok ajánlórendszere sértheti az uniós szabályokat
A TikTok videóajánló rendszere káros hatással lehet a felhasználók mentális egészségére, különösen a gyermekek és a lelki problémákkal küzdők esetében. Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a közösségi platform működése sértheti az uniós digitális szabályokat – számolt be az MTI. Az E»»»
A volt ombudsman szerint már 2012-ben is ismertek voltak a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazások
Már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás – mondta a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa, akinek hivatala vizsgálatot folytatott és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban. Sza»»»
„Ügynökbotrányt” emleget és nyílt ülést hívott össze a nemzetbiztonsági bizottság elnöke
Jövő hétfő reggel 8 órától nyílt ülést tart a parlament nemzetbiztonsági bizottsága „az ügynökbotránnyal kapcsolatban” – jelentette be Apáti István, a testület elnöke a közösségi oldalán. A Mi Hazánk politikusa bejegyzésében azt írta, azért hívta össze az ülést, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok »»»
Elkészült az első jelentés a gyermekvédelmi intézményekben történt bántalmazásokról
A tárca közleménye szerint a vizsgálat során átnézték az intézményi szabályzatokat, eljárásokat és egyéb dokumentumokat, megvizsgálták az intézményekre vonatkozó statisztikai adatokat, és helyszíni szemlét is tartottak, amelynek részeként biztonságos keretek között beszélgettek a gyerekekkel, a dol»»»
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
A fenntarthatóság pénzügyi és üzleti összefüggései, a vízbiztonság, valamint a vállalati döntéshozatalban megjelenő környezeti kockázatok álltak a Klasszis Fenntarthatóság 2026 konferencia és ESG-díjátadó középpontjában. A Klasszis Média november 5-i, budapesti rendezvényének szakmai programját köv»»»
Erről tárgyalna a Kreml Európával
„Mivel így vagy úgy, de szóba kerül majd az európai biztonsági rendszer jövője, amikor Oroszország és Ukrajna kölcsönös biztonságáról lesz szó, természetesen ez, egy bizonyos szakaszban, az európaiak nélkül lehetetlen lesz. Ezért szükség lesz a tárgyalásokra az európaiakkal” – mondta. Közölte, hogy»»»
Meg kell nevezni a politikai felelősöket
A politikus a Miniszterelnökség épülete előtt tartott sajtótájékoztatón „tiszás ügynökbotrányról” beszélt, és hangsúlyozta: a nyilvánosságra hozott akták kapcsán nem egy adminisztratív, apró hibáról van szó, hanem arról, hogy „összemosták az áldozatokat a tettesekkel”, „tönkretettek adott esetben c»»»
Pánikhangulat a tőzsdéken - Gyorsul az esés Európában
Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangul»»»
Kitűzték az időpontot – Magánszemélyek igényelhetik az energia-tároló rendszerekre a támogatást
Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés – közölte pénteken a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM). A támo»»»
A küzdelem célba ért
„Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” – Az ember tragédiájának madáchi zárómondata Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész számára nem egy hangzatos idézet, hiszen a hit és vele együtt a „soha fel nem adás” jellemzi életét nagyszülei körében töltött gyermekkorától egészen napjainkig. Képzőműv»»»
Utcára vonultak az NKE pedagógus karának hallgatói, Lannert Judit döntése miatt tiltakoztak
Több mint száz hallgató és oktató tüntetett pénteken az NKE Nemeskürty István Tanárképző Karának tervezett kivezetése ellen, mert bizonytalanná vált, hol és milyen feltételekkel fejezhetik be tanulmányaikat. A diákok azt követelik, hogy a már felvett hallgatók az eredeti feltételek mellett, a jelen»»»
Szeptembereben 4,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Szeptemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 4,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző havit 1,1 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi forgalom»»»
Két tucat járatát állította le egy hazai vasúttársaság
Huszonnégy járatát állította le ideiglenesen a Regio Călători, adta hírül a profit.ro. Az intézkedés oka az, hogy a vasúttársaságnak tartozásai vannak a vasúti infrastruktúrát üzemeltető CFR SA felé. „A CFR SA által, az infrastruktúra-használati díj fizetése terén bekövetkezett késés miatt hozott i»»»
Brassó központjában már áll a város karácsonyfája (VIDEÓ)
Megérkezett Brassó főterére az idei karácsonyfa, amely 26 méteres magasságával Románia legmagasabb természetes karácsonyfája lesz. A fenyőt a következő napokban feldíszítik, az ünnepi fényeket november 30-án kapcsolják fel a városban – jelentette be George Scripcaru polgármester. A 26 méter magas f»»»
Összefogás a kétéves Ádámért: Barcelonában harcol a kiújult daganattal, 600 ezer euró a kezelése
Idén nyáron Ádám szülei még azt hitték, kisfiuk végre meggyógyult a neuroblasztómából, ám ősszel kiderült, a daganat újra növekedni kezdett. A család mögött már most is rengeteg küzdelem van, de nem adják fel: Barcelonába utaztak egy olyan innovatív kezelésért, amely az egyetlen esélyük, ám a román»»»
A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
A Tesla leállítja a Cybertruck modell gyártását texasi gigagyárában valamikor a jövő év közepén a lanyha kereslet miatt, illetve hogy kapacitást szabadítson föl a Cybercab robotaxik gyártásának a növelésére – jelentette be Elon Musk közösségi oldalán az X-en pénteken. A cég vezérigazgatójának bejel»»»
Magyar Péter Berlinben tárgyal Friedrich Merz német kancellárral jövőhéten
Berlinbe utazik jövő kedden Magyar Péter, ahol Friedrich Merz német kancellárral tárgyal, jelentette be a Miniszterelnökség. A kormányfőt négy minisztere, köztük Orbán Anita külügyminiszter és Kapitány István gazdasági miniszter is elkíséri. A tárgyalás témáiról egyelőre nem közöltek részleteket, a»»»
Kész, vége: súlyos döntést hozott a Tesla
A Tesla 2027 közepén leállítja a Cybertruck gyártását a texasi üzemében – jelentette be Elon Musk. A futurisztikus pickup iránti kereslet tartósan gyengének bizonyult, a felszabaduló kapacitásokat pedig az autógyártó a nemrég bemutatott önvezető modell, a Cybercab termelésének felfuttatására fordít»»»
Tizenhat százalékban elkészült az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza
Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamţcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest – közölte pénteken az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR). A romániai Danli»»»
A Fradiból és a nyelvészetből is ismerheti a közönség Fabiny Tamás következő vendégét
A magyar sport egyik fénykorában, a '60-as, '70-es években a Ferencváros vízilabdacsapatában játszott Kövecses Zoltán. Bajnok is volt a Fradival és KEK-győztes is, tagja volt a válogatottnak. Aztán fiatalon, a karrierje betetőzése előtt elszólította a tudományos élet: bölcsész lett, nyelvészprofess»»»
Az MTA jelentése tisztázta: nem a JÉGER okozza az aszályt
A JÉGER jégkármérséklő rendszer üzemeltetése nem tehető felelőssé az elmúlt évek aszályos időjárásáért, ez egyértelműen kijelenthető a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) jelentése szerint, amelyet a kormany.hu oldalon tettek közzé. A jelentés szerint a rendelkezésre álló tudományos ismeretek nem igaz»»»
Lassú haldoklás, vagy erdőtüzek? Milyen következményekkel jár az aszály a hazai erdőkben?
Október közepén lassan-lassan őszi színekbe borul az erdő. Csakhogy idén a lombok átszíneződése jóval előbb, már a nyár közepén megindult bizonyos erdőterületeken a szárazság miatt. Néhány hete a Börzsöny déli részén lévő Szokolya és Királyrét környékén jártunk a hegységben, hogy megnézzük, hogyan »»»
Meghalt a Bondi Beach-i tömeggyilkosság során megsebesült 90 éves nő
Csaknem egy évvel a támadás után elhunyt Eva Geller, a Bondi Beachen tartott zsidó ünnepi rendezvényen történt lövöldözés 90 éves sérültje. A holokauszt túlélője azóta rendszeres kórházi kezelésre szorult. A merényletben, amely Ausztrália elmúlt évtizedeinek leghalálosabb támadása volt, 15 ember ve»»»
Felföldi József debreceni milliárdos: soha nem végeztem ügynöki tevékenységet
A nagyvállalkozó a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, a hír őt is elgondolkodtatta, de nem érte váratlanul, hogy előkerült a neve. „Azt viszont fontosnak tartom tisztázni, hogy én soha nem végeztem ügynöki tevékenységet! Nem szerveztek be, nem jelentettem senkiről, és nem voltam az»»»
Ez az öt mondat pontosan megmutatja, miért ennyire nehéz a magyar euró ügye
Magyarország több mint húsz éve úgy csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy vállalta: egyszer bevezeti a közös európai fizetőeszközt. Az euró azonban azóta is egyszerre tűnik közelinek és távolinak. Volt időszak, amikor a politikai akarat megvolt, de a gazdasági feltételek hiányoztak. Máskor a feltét»»»
A munkáltatóknak és Brüsszelnek is üzennek az Audi-gyárnál demonstrálók: a vesztesek versenyébe kényszerítik az autóipart – Győrben már látszik, mi lehet ennek az ára
Nemzetközi szakszervezeti demonstráció kezdődött péntek délelőtt Győrben, amelyen a magyar mellett hat európai ország munkavállalói érdekképviselete vett részt. Az európai autóipar válsága Magyarországon is egyre súlyosabb következményekkel jár: második éve csökken a foglalkoztatás, a beszállítókná»»»
Egy teherautó kidöntötte a fénysorompót, vasúti baleset lett belőle Vasvárnál
A rendőrség a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást a 62 éves sofőr ellen – írták. A vasúti átjáró fényjelző oszlopa a szerelvény oldalának dőlt és megrongálódott, a vonat az átjáróban megállt. A mozdonyvezető elmondta, mire észlelte, hogy a berendezés a sínek felé dől,»»»
Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Kigyulladt két újabb olajszállító tartályhajó a Hormuzi-szorosban, miután tengeri aknára futott egy olyan területen, ahol nem engedélyezett a közlekedés – közölte pénteken az iráni Forradalmi Gárda. Az egyik hajó a szoros keleti részén, a másik a közepén került bajba, miközben kikapcsolt navigációs»»»
B. Tóth László a beszervezéséről: Tudom, hogy mit írtak rólam a szigorúan titkos aktákban
„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – kommentálta lapunknak B. Tóth László azt a frissen napvilágra került 6-os kartont, amely szerint a népszerű rádiós»»»
Kész, végre: súlyos döntést hozott a Tesla
A Tesla 2027 közepén leállítja a Cybertruck gyártását a texasi üzemében – jelentette be Elon Musk. A futurisztikus pickup iránti kereslet tartósan gyengének bizonyult, a felszabaduló kapacitásokat pedig az autógyártó a nemrég bemutatott önvezető modell, a Cybercab termelésének felfuttatására fordít»»»
Elkészült az első jelentés a gyermekvédelmi intézményekben történt bántalmazásokról
Átnézték az intézményi szabályzatokat és statisztikákat, helyszíni szemléket tartottak, valamint meghallgatták a gyerekeket, a dolgozókat és a szakembereket is. A Szociális és Családügyi Minisztérium mostanra elkészült a gyermekvédelmi intézmények átvilágításával, amelynek célja Vaskuti Gergely min»»»
Közel egy évig tart állást találni Magyarországon: megszólalt a HR-szakértő a munkaerőpiac átalakulásáról
A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalato»»»
Hivatalos végeredmény: az Egyetemista Lista nyerte meg a szerbiai parlamenti választást
Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson - közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök»»»
Négy erdélyi megye van az ország legnépszerűbb turisztikai célpontjai között
Brassó, Kolozs, Szeben és Maros megye is bekerült Románia hat leglátogatottabb térsége közé az év első kilenc hónapjában. Brassó megye közel egymillió turistával az országos rangsor harmadik helyén áll, de Kolozs, Szeben és Maros megye is jelentős turistaforgalmat bonyolított le. Az Országos Statis»»»
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Őrizetbe vették Törökországban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) volt elnökhelyettesét, korábbi családügyi minisztert, akinek gyaníthatóan köze volt a több befektetési alapot érintő pénzpiaci manipulációs botrányhoz. Fatma Betül Sayan Kaya szeptemberben mondott le az AKP elnökhelyettesi »»»
Ezt kockáztatják a férfiak az alsónadrágjukkal
Egy közel 27 ezer férfi bevonásával készült kínai kutatás összefüggést talált a szűk alsónadrág viselése és a rosszabb spermaminőség között. A vizsgálat eredményei szerint a szűk alsóneműt hordó férfiaknál több termékenységi mutató is kedvezőtlenebbül alakult, mint azoknál, akik bővebb alsónadrágot»»»
Székelyföldön nyitja meg első romániai üzletét egy multinacionális kiskereskedelmi lánc
November 6-án, Székelyudvarhelyen nyitja meg első romániai üzletét a lengyel kiskereskedelmi lánc, a ShockPrice – írja az economica.net. A Modivo Platform, a korábbi CCC S.A. Group, főleg kisvárosokban fog terjeszkedni. Következő, 1200-2500 négyzetméteres romániai boltjait Aradon, Szászrégenben, Na»»»
Tisztázta a Fidesz, milyen kérdésekre várnak választ az ügynökbotránnyal kapcsolatban
Szűcs Gábor szerint az ügynökbotrányban összemosták az áldozatok nevét az elkövetőkkel, éppen így járt Lezsák Sándor is, és ezzel a nyitottaktak.hu oldal a hitelességét egy pillanat alatt elveszítette. Felsorolta azt is, pontosan milyen kérdésekre várnak választ a kormánytól: Milyen politikai nyomá»»»
A vesztesek stratégiáját választották az európai autógyárak, tömeges demonstráció készül Győrben
László Zoltán szerint azonban az ellentmondás könnyen feloldható, mivel eleve nincs szó tiszta versenyről. Egyrészt a távol–keleti gyártók a foglalkoztatás terén alakítanak ki versenyelőnyt, ezért szerinte érthető az európai gyártók rossz érzése. Az alelnök viszont egy ennél élesebb különbségre is »»»
A tőzsdei mészárlás elemi erővel csapott le a történelmi eredményt jelentő Mol-ra – szabadesésben a részvény
Története legerősebb negyedéves eredményét érte el a magyar olajtársaság. A kedvezőtlen befektetői hangulatot azonban így sem tudta kivédeni a Mol. Jelentős az árfolyamveszteség. Amilyen jól indult a nap a Mol számára, olyan rosszul folytatódott. Péntek kora hajnalban története legerősebb negyedéve»»»
Karácsony Gergely olyan megállapodást írt alá, amely meghatározhatja Budapest jövőjét
Az Unicef Magyarország és Budapest Főváros Önkormányzata a fiatalok bevonásával dolgozna egy fenntarthatóbb, zöldebb város megteremtésén. A most aláírt együttműködés keretében elindul a Zöldülő városok programsorozat, amelynek célja, hogy a fiatalok ne csak elszenvedői, hanem alakítói is legyenek a»»»
Itt a táblázat: így alakulnak a bérek az egészségügyben
Több mint 120 ezer egészségügyi szakdolgozó alapbére emelkedik átlagosan 15 százalékkal a 2027-re tervezett bérrendezés során. A korábbi modellt egy új, a végzettségen és a szakmai tapasztalaton alapuló bértábla váltja fel, amelyre mintegy 192 milliárd forintot különítenek el. A magyar kormány rész»»»
Hogyan hozhatod ki az autódból a legtöbbet? Így készítsd fel az eladásra
Amikor elérkezik a pillanat, hogy megválj az autódtól, a forgatókönyv elméletben rendkívül egyszerű: megállapítasz egy reális, mégis vonzó árat, feltöltöd a hirdetést a legnépszerűbb portálokra, majd várod a komoly érdeklődőket. A valóság azonban a legtöbbször nem ilyen zökkenőmentes: a mai használ»»»
Fontos szerepkört szerez vissza a Nébih Orbánék kreálmányától
Egységes szakmai irányítás alá vonták ismét a magyarországi élelmiszerlánc-felügyelet: novembertől az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás területe a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságtól (NKFH) visszakerült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) – közölte a hivata»»»
Visszahozta az ikonikus Walkman-fejhallgatót a Sony
A nosztalgiahullám idén sem kíméli a karácsonyt: a Sony egészen 1979-ig nyúlt vissza az első Walkman-füles megjelenéséig. Aki már élt, netán hallgatott is zenét út közben a XX. század második felében, bizonyára hordta a fején a Sony ikonikus fejhallgatóját (vagy annak tetszés szerinti koppintását),»»»
Újabb bombafenyegetés egy Bukarest felé tartó repülőgépen: 102 utas van a Tarom járatán
Bombafenyegetés miatt riasztották a hatóságokat egy Bukarest felé tartó repülőgép ügyében, amelynek fedélzetén 102 utas tartózkodik. A Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren azonnal életbe léptették a szükséges biztonsági eljárásokat.A Tarom légitársaság Prágából Bukarestbe tartó, ROT226-os számú jára»»»
Medveczky Ilona: engem zsarolt az állambiztonság
„Az Oroszlán ugrani készül című filmet az akkori Jugoszláviában forgatták, ami akkor nyugatnak számított. Én voltam a film egyik főszereplője, csakhogy nem kaptam meg az útlevelem. Egész pontosan egy feltételhez kötötték, hogy a kezembe vehessem. Elém tettek egy nyilatkozatot, amit – szokásomhoz hí»»»
Többen meghaltak, miután fának ütközött egy iskolabusz Franciaországban
Több halálos áldozattal járó buszbaleset történt péntek reggel Franciaország keleti részén, a svájci határ közelében. Az oktatási miniszter iskolabuszról, a helyi prefektus távolsági buszról beszélt. Az áldozatok számát hivatalosan nem közölték, egy francia hírtelevízió két halottról tudósított. Tö»»»
Ez a rendszerváltás paródiája
A szakértő kifejtette: a Tisza-vezér életkoránál fogva kimaradt a modern magyar parlamentáris demokrácia alapjainak letételéből, ezért minden alkalmat megragad a 36 évvel ezelőtti események átkeretezésére, és saját, 2026. április 12-ei választási győzelmét állítja be az 1989-es folyamatok igazi bet»»»