Privat bankar 3h

Kényszerleszállás: Putyin védelmi stábja haptákba vágta magát

A Hainan Airlines járat 230 utassal a fedélzetén Manchester felé tartott, amikor a pilóta gépészeti meghibásodást jelentett, ami miatt a repülőgépnek Szibériában kellett leszállnia – hivatkozik az Index a The Sun-ra. A Pekingből felszálló Airbus A330-300 többször körözött Divnogorszk városa felett,»»»

privatbankar.hu
Portfolio 6h

Kifut a kamatstop, de mi lesz több mint 200 ezer hitelessel?

Több mint 200 ezer magyar hitelesre vonatkozik kamatstop, de egyelőre nem tudni, mi történik velük ősszel, erről beszélgettünk a pénteki Checklistben. A kormány jelezte, hogy szeptember végével a mostani rendszer megszűnik, a rászorulóknak viszont új megoldást ígért. Kiknek és mennyivel nőhet a tör»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 6h

A szomszédaink megmutatták, mibe kerülhet, ha Magyar Péteren nem könyörül meg Brüsszel – így néz ki a játszma

Három szomszédunk ellen is folyik túlzottdeficit-eljárás és Brüsszel az év végén a magyar költségvetésről is meghozza verdiktjét. A megszorítások nem igazán tettek jót a gazdasági növekedésüknek – derült ki az Eurostat pénteken közétett számaiból. Költ az állam, vagy nem, ez jelentős hatást gyakoro»»»

vg.hu
Portfolio 14.08. 14:14

Horvát erdőtüzek: mire jó az utasbiztosítás és mire nem?

A horvát erdőtüzek károsultjainak a rendkívüli helyzetben érdemes minél hamarabb felvenniük a kapcsolatot az utasbiztosítást nyújtó biztosító asszisztencia szolgálatával, mert az egyes biztosítások között jelentős különbségek lehetnek abban, hogy milyen költségeket térítenek meg - hívták fel a figy»»»

portfolio.hu
Infostart 14.08. 10:01

Egy különleges ágyért kér sürgős segítséget az országtól a Bethesda

Egy különleges homokágyra gyűjt a Bethesda Gyermekkórház. Az intézmény Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint most is van egy ilyen ágyuk, de az már 24 éves, ezért használhatatlan, a pótlása sürgetően fontos. Kiemelték, hogy a Bethesda Gyermekkórházban működik az Országos Gyermekplasztikai és»»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 14.08. 07:06

Kegyetlenül kihasználják a csapdába esett turistákat a cataniai légtérzár miatt + videó

A helyzet iróniája, hogy miközben a turisták ezrei rekedtek csapdában a repülőtereken, a vulkán tövében katasztrófaturizmus alakult ki: rengeteg külföldi érkezik a térségbe. #Etna #ValleDelBove #Eruzione #Catania 26_08_11 h. 18:45 @JoyceSpct @StringerViral @EnexColm @Andrea_cosgaya pic.twitter.com/»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 13.08. 07:16

Zelenszkij nem elégedett: még több Patriot rakétát követel Trumptól, azt mondja, hogy a napjait telefonhívásokkal tölti

Látványosan megnőtt az orosz rakétatámadások száma. Volodimir Zelenszkij szerint Ukrajnának még több amerikai Patriot elfogórakétára lenne szüksége. Ukrajnának jelenleg csak a számára szükséges amerikai elfogórakéták tizede áll rendelkezésére ahhoz, hogy megfékezze az egyre intenzívebb orosz ballis»»»

vg.hu
Index 12.08. 10:03

Orbán Balázs riadót fújt az új alkotmány miatt, szerinte nagy bajba kerülhet Magyarország

Nemzetközi példákkal érvel a kormány készülő alkotmányozási folyamata ellen Orbán Balázs. Orbán Viktor egykori politikai igazgatója azt írja: a civilek és szakértők bevonására épülő, úgynevezett részvételi alkotmányozás Izlandon, Chilében és Írországban is megbukott, és szerinte a magyar kormány „u»»»

index.hu
Maszol 11.08. 12:03

Babakocsival és felszerelés nélkül indultak túrázni, két helikopter hozta le őket a hegyről

Kisgyerekekkel, babakocsikkal és megfelelő hegyi felszerelés nélkül indult túrázni egy 36 fős csoport Tirolban, amely több mint 2300 méteres magasságban került bajba. A túrázókat végül két helikopter és a hegyimentők segítségével kellett kimenteni – számol be a tiroli rendőrség közleményére hivatko»»»

maszol.ro
Portfolio 11.08. 09:16

Pénzt, ékszert csaltak ki idősektől az unokázós csalók, lecsapott a hatóság a futárra is

Vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy pénzfutár ellen, aki idős emberektől telefonon kicsalt értékeket, pénzt és ékszereket vett át és szállított az "unokázós" csalóknak, egy külföldön élő magyar párnak - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel. A vádirat szerint a pár tava»»»

portfolio.hu
Portfolio 11.08. 07:52

Kibertámadás a Kincstár ellen: a nyugdíj- és a családtámogatási rendszerekhez is hozzáférhettek a hackerek

Súlyos kibertámadás érte a Magyar Államkincstár (MÁK) informatikai rendszerét, amelynek során a hackerek a mezőgazdasági támogatások mellett a nyugdíj-, a családtámogatási és az önkormányzati számlavezetési adatokhoz is teljes hozzáférést szereztek - számolt be a Népszava. Az Állami Számvevőszék má»»»

portfolio.hu
Infostart 11.08. 05:27

Alattomos veszélyre figyelmeztették a balatoni rendőrök a fürdőzőket

A déli parton tapasztalható, hosszan sekély víz által rejtett veszélyre figyelmeztet bejegyzésében a Somoly Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az alacsony vízállás miatt sokan gyalogolnak beljebb a Balatonba vagy indulnak útnak SUP-pal, de a parttól pár száz méterre húzódó marásvonal hatalmas veszélyt»»»

infostart.hu
Demokrata 10.08. 19:37

Rekordot döntöttek a migránsok a La-Manche-csatornán

Hétfő kora reggel érkezett meg a rekorddöntő csónak Angliába, egy franciaországi fotó tanúsága szerint az összezsúfolódott embereknek a vízbe ért a lába, mikor áthaladt a La Manche-csatornán. De átjutott a nagyon forgalmas víziúton és ki tudott kötni a migránsok álmainak földjén, Nagy-Britanniában.»»»

demokrata.hu
Hwsw 10.08. 12:13

Zuckerberg szuperjachtja faképnél hagyott egy bajba jutott kishajót

Nem nyújtott segítséget egy bajba jutott hajónak Mark Zuckerberg szuperjachtja, a Launchpad egy múlt heti, Alaszka partjainál történt kisebb incidens során. Múlt héten az üzemanyag kifogyása miatt bajba került egy kishajó Délkelet-Alaszka partjainál, amiből alapesetben nem születne a világot bejáró»»»

hwsw.hu
Index 09.08. 12:06

Ha gólyát lát, ez a legrosszabb, amit tehet

Július második felétől fehérgólya-csapatok gyülekeznek szerte az országban, vannak, akik pedig azt hiszik, hogy a kopár tarlókon álldogáló madarak bajban vannak, és etetni, itatni, „menteni” kezdenék őket. Pedig épp az ellenkezője igaz: ezek a gólyák makkegészségesek, a legrosszabb pedig, amit tehe»»»

index.hu
Hvg 07.08. 16:41

Videó: szemétszedés közben három kiscicát mentettek meg a közutasok

„Néhány napja egy gólya életét mentették meg a közutas kollégák. Most pedig három kismacskáét” – számolt be róla Vitézy Dávid pénteken a Facebook-oldalán. A közlekedési és beruházási miniszter posztjában elmesélte, hogy a Magyar Közút nyékládházi mérnökségének munkatársai a napokban éppen a közutak»»»

hvg.hu
Index 07.08. 06:26

Éjszakai dráma a Velencei-tónál: az utolsó pillanatban mentették ki az iszapban elsüllyedt nőt

Egy szolgálatát éppen befejező, hazafelé tartó vízrendőr fordult vissza és mentett ki egy nőt, aki önerőből nem tudott kiszabadulni a Velencei-tó iszapjából. A főtörzszászlós a szolgálati rádión hallotta a segítségkérést, és egy civil segítővel közösen húzta ki a 35 éves dunaújvárosi nőt, akit a me»»»

index.hu
Hvg 06.08. 12:03

Elmerült az iszapban egy nő a Velencei-tónál

Kedden este tíz óra után bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a Velencei-tó iszapjában egy nő elsüllyedt, és önerőből nem tud kijutni – közölte a Fejér vármegyei rendőrség a Facebook-oldalán. Posztjukban azt írták, egy szolgálaton kívüli vízirendőr a szolgálati rádión hallotta a segítségkérést, »»»

hvg.hu
Index 06.08. 11:16

Részeg turisták süllyesztettek el egy hajót a magyarok körében is népszerű nyaralóhelyen

„Ide nem szabad parkolni” – Hvar közelében elsüllyedt egy részeg turistákkal teli csónak, akiknek még a mellettük elhajózó helyiek sem segítettek, helyette lefilmezték és kinevették őket. A rendőrség vizsgálta, hogy megvalósult-e a segítségnyújtás elmulasztásának bűncselekménye, végül azonban közöl»»»

index.hu
Vilaggazdasag 06.08. 09:08

Csődbe ment egy újabb magyarországi óriásgyár: nem az áll a háttérben, amire mindenki gondolt – levelet írt a polgármester, „vegyék át a kirúgott dolgozókat!"

Újabb fordulatot vett a tószegi Accell Hunland kerékpárgyár bezárásának ügye. Miután a vállalat csődje miatt több száz dolgozó veszíti el az állását, Szolnok polgármestere nyílt levélben fordult a térség meghatározó vállalkozásaihoz. Arra kérte őket, hogy lehetőségeikhez mérten vegyék fel az elbocs»»»

vg.hu
Infostart 06.08. 06:39

A polgárőrök segítségét kérik az állatvédők a hőség miatt

Vetter Szilvia elmondása szerint a kánikula az állatok számára is rendkívül megterhelő. Az állatvédelem legfontosabb elemei a hőségben a víz, az árnyék, a hűtés, és az, hogyha segítség kell, akkor az a segítség gyorsan érkezzen meg. „Erre dolgoztuk ki a kánikula programot: egyrészt egy azonnali seg»»»

infostart.hu
Infostart 05.08. 21:58

Több ezer idős embert keresett meg a hőségben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Ezekben a napokban a hőségriadó alatt a Máltai Szeretetszolgálat időseket ellátó intézményeinek a munkatársai valamivel több mint ötezer olyan idős embert keresnek meg, akik egyedül élnek, nem vesznek igénybe szociális ellátást, tehát sem szociális étkeztetésben nem vesznek részt, sem házi gondozó »»»

infostart.hu
Infostart 05.08. 20:46

Elsüllyedt az iszapban egy nő a Velencei-tónál

A szolgálatát nem sokkal korábban befejező Pallag József r. főtörzszászlós, a Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi rendőre a szolgálati rádión hallotta a segítségkérést. Hazafelé tartott, de egy pillanatig sem habozott; azonnal megfordult, a helyszínre sietett, ahol egy civil segítővel közösen kimentett»»»

infostart.hu
Index 05.08. 19:34

Tízezrével jöhetnek a menekültek megint, csak ezúttal nem Törökország felől

Az uniós belügyminiszterek keddre, a ceutai incidens kapcsán összehívott videós tanácskozása megint nem hozott túl sok kézzelfogható eredményt. A kiadott, meglehetősen általános állásfoglalás gyakorlatilag kimondja, hogy mindenben támogatják Madrid erőfeszítéseit a spanyol enklávéval kapcsolatban, »»»

index.hu
Index 05.08. 12:16

Sziklára zuhant egy siklóernyős a Villányi-hegységben, a helyszínen életét vesztette

A Szársomlyó-hegyről kedden délben érkezett a riasztás, miszerint lezuhant egy siklóernyős. A sportoló a helyszínen életét vesztette, a kiérkező tűzoltók már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Lezuhant egy siklóernyős kedden a Villányi-hegységben, a Szársomlyó-hegyen. A sportoló a helyszín»»»

index.hu
Portfolio 05.08. 12:09