Infostart 10m

Donald Trump szerint megvan az ukrajnai békemegállapodás alapja – a nap hírei

Az amerikai elnök szerint megvan egy olyan békemegállapodás alapja, amely Ukrajna és minden érintett fél számára kedvező lehet. Donald Trump erről az ukrán elnökkel közösen nyilatkozva beszélt a floridai tárgyalások előtt. Az amerikai elnök Vlagyimir Putyinnal is egyeztetett telefonon és úgy fogalm»»»

infostart.hu
ittHon 25m

Eldőlhet a háború sorsa, Trump szerint Putyin és Zelenszkij is békét akar

Az Ukrajna és Oroszország közötti háború lezárására irányuló diplomáciai erőfeszítések hatására Donald Trump amerikai elnök floridai Mar-a-Lago birtokán fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Az újságírók előtt Trump azt mondta, megvan az alap egy megállapodáshoz, majd hozzátette, szerinte Vla»»»

itthon.ma
Magyar Nemzet 26m

Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott BudapestnekLegolvasottabb

„Az év vége jellemzően a számvetés ideje: sokan tesszük meg a magánéletben, de a politikában is érdemes néha. Ha egy városról gondolkodunk, akkor mindenképpen érdemes számba venni, mi mindennel bővült” – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője a közösség»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 28m

Tízezrek tüntettek Jemenben a déli országrész függetlenségéértLegolvasottabb

Az emberek a nemzetközileg elismert jemeni kormányzattal szövetséges, Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség azon felhívása ellen tiltakoztak, hogy az STC vonja ki csapatait a nemrég általuk elfoglalt, olajban gazdag Hadramaut tartomány kiterjedt térségeiből. A megmozdulásról készült felvételeken a»»»

magyarnemzet.hu
Index 33m

Beszakadt a jég egy fiatalkorú testvérpár alatt, vízbe fulladtak

Felfoghatatlan tragédia rázta meg a Vaslui megyei Protopopesti települést, ahol egy 12 éves fiú és egy 14 éves lány vesztette életét a Tacuta víztározónál. A testvérpár egy kántáló csoport tagjaként próbált átkelni a befagyott vízen, ám a vékony jégpáncél beszakadt alattuk, és mindketten elmerültek»»»

index.hu
ittHon 37m

Így nézz filmeket egyszerűen

Képzeld el, hogy egy hosszú nap végén hazaérsz, és a kedvenc műsoraid várnak rád úgy, hogy nem kell szerelőkkel hadakoznod a nappalidban. Ma már ez nem csak álom. Olyan korszakban élünk, ahol a televíziózásban új lehetőségek nyílnak meg előttünk. Sokan már megtapasztalták, hogy a hagyományos megold»»»

itthon.ma
ittHon 37m

Kéktúra a Bakony szívében: élmények és útmutató

Az Országos Kéktúra kelet-bakonyi szakasza Magyarország egyik leglátványosabb részén található. A Bodajktól Zircig vezető útvonal kihívást jelent azoknak, akik szeretnék megismerni a természet szépségét és a történelem lenyomatait. Ez az út során kibontakozó élmény magában foglalja saját határaink »»»

itthon.ma
ittHon 49m

Miért készítsünk öntapadós címkéket?

A mai világban, ahol a vállalkozások versenye egyre élesebb, az öntapadós címkék kulcsszerepet játszanak a termékek jelölésében és azonosításában. Az egyedi márkák és termékek meghatározása, valamint a fogyasztók figyelmének felkeltése mind fontos szempont. Vajon címkék hiányában mennyire nehéz len»»»

itthon.ma
ittHon 49m

Az impulzusszélesség-moduláció jelentősége a fűtési keringetőszivattyúkban

Modern fűtési rendszerek nélkül aligha képzelhető el egy korszerű otthon. Az egyik kevésbé szembetűnő, ám annál fontosabb elem ezekben a rendszerekben a keringető szivattyú, amely a meleg vizet tartja mozgásban, biztosítva az egyenletes meleget az otthon minden szegletében. Az energiamegtakarítás s»»»

itthon.ma
Profit Line 56m

Layer-1 tokenek sötét éve: Miért fordulnak el a befektetők az egykor sztárolt kriptóktól?

2025 nem kedvezett a Layer-1 ökoszisztémáknak. Bár a fejlesztések nem álltak le, a piac teljesen más irányt vett: a befektetők egyre inkább a bevételtermelő protokollok és a „nagyágyúk” felé fordulnak. Egy friss elemzés alapján megnéztük, mely tokenek szenvedtek a legtöbbet – és kik azok, akik prof»»»

profitline.hu
Index 57m

A karácsonyi vacsora gyilkolt Olaszországban, egy 15 éves lány és édesanyja is életét vesztette

Tragédiába torkollott az ünnepi időszak egy közép-olaszországi családban, ahol egy 15 éves lány és édesanyja is meghaltak, vélhetően súlyos ételmérgezés következtében. A Molise tartományban fekvő Pietracatella falujában élő család szenteste fogyasztott halat és tenger gyümölcseit, amely után a szül»»»

index.hu
Vilaggazdasag 58m

Váratlan közleményt adott ki Balogh Levente cége, súlyos hiba a Szentkirályinál: gyárat épít Magyarországon az egyik leggazdagabb magyar – az év legolvasottabb hazai hírei

Termékvisszahívás a Szentkirályinál, Európában is ritka gyár építése Magyarországon, végleg kivonuló osztrák multi, vásárlási bojkott a hazai boltokban és rengeteg pénzbe kerülő uniós terv az oroszok ellen – címszavakban talán így lehetne összefoglalni, milyen hazai témák érdekelték leginkább a Vil»»»

vg.hu
ittHon 1h

Mennyire népszerű a magyar lakosság körében a kripto‑befektetés?

A kriptovaluta és a kriptotárca ma már nem idegen fogalmak a magyar közbeszédben sem: a digitális eszközök és decentralizált pénzügyi megoldások térnyerése az elmúlt években Magyarországon is folyamatosan növekvő érdeklődést váltott ki. Míg korábban inkább technológiai újdonságnak számítottak ezek »»»

itthon.ma
ittHon 1h

Szájlégzés éjszaka? Itt a megoldás!

Gondoltál már arra, hogy az orron keresztüli légzés mennyire befolyásolja az életed minőségét? A légzés nem csak egy automatikus funkció; sokkal több annál! Az orr szerepe az, hogy tisztítja, párásítja és melegíti a belélegzett levegőt. Ha szájadon át lélegzel, megtöröd ezt a természetes folyamatot»»»

itthon.ma
ittHon 1h

Az albérleti szerződések biztonsági eleme: a kiköltözési nyilatkozat

Az ingatlanbérlés kulcsfontosságú elemei közé tartozik a helyes papírmunka, ami az együttműködés alapját képezi tulajdonos és bérlő között. Lehet, hogy elsőre nem gondolnád, de egy aprólékosan megírt kiköltözési nyilatkozat sok kellemetlenséget elkerülhetővé tesz. De miért is annyira fontos ez a do»»»

itthon.ma
Index 1h

Motorbaleset Kiskunhalason: életveszélyes sérülésekkel szállítottak egy 15 éves fiút kórházba

Súlyos közlekedési baleset történt szombat este Kiskunhalas belterületén, az 53-as főút Sóstó Csárda közeli szakaszán. Egy 15 éves motoros fiatal eddig tisztázatlan körülmények között veszítette el uralmát járműve felett, miközben a városközpont irányába haladt. A motor az úttesten megcsúszott, maj»»»

index.hu
ittHon 1h

Trump Putyinnal egyeztetett Zelenszkij fogadása előtt

Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetést közvetlenül azelőtt, hogy Floridában találkozott volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – erősítette meg a Fehér Ház, miközben Moszkva is csak a hívás tényét közölte. Az Index értesülései szerint a megbe»»»

itthon.ma
Index 1h

Erre senki sem számított, együtt szavazhat a Tisza Párt és a Fidesz

Interjút adott Manfred Weber, a jobbközép-kereszténydemokrata Európai Néppárt elnöke, aki ugyan kizárta, hogy a jövőben strukturált együttműködést folytatna a képviselőcsoportjától jobbra álló frakciókkal, az EP-ben, azt ugyanakkor nem zárta ki, hogy egy javaslatot amiatt leszavaznának, mert azt cs»»»

index.hu
Magyar Nemzet 1h

Kényszersorozás Ukrajnában: el tudott menekülni a toborzók elől? + videóLegolvasottabb

A bejegyzésben azt írják, hogy egy kijevi esetről van szó: egy férfi ellenáll a kényszersorozási kísérletnek. Kényszersorozás – A Harkivi Regionális Toborzó Iroda (TCK) tagjai egy civil férfi papírjait ellenőrzik Fotó: Narciso Contreras Forrás: Anadolu/AFPA videón az látható, amint az illető nagy s»»»

magyarnemzet.hu
Index 1h

Kiderült, miről egyeztetett Trump és Putyin Zelenszkij érkezése előtt

Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap folytatott telefonbeszélgetése során egyetértettek abban, hogy a harcok végleges leállítása érdekében Kijevnek politikai döntést kell hoznia a Donyec-medencéről – közölte Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója. Az MTI öss»»»

index.hu
Magyar Nemzet 1h

Tovább járja az országot a ZebraLegolvasottabb

Jövőre folytatódik a Zebra roadshow – jelentette be a digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté a Facebookon. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (Forrás: Facebook)Mint ismeretes, a Zebra a liberális álhírgyártás szimbólumává vált. Mindenhol ott van, ahol a fake news jelen van, a Telextől az R»»»

magyarnemzet.hu
Gazdaság és Közélet 1h

DONALD TRUMP KÖZÖLTE: JÓ ÉS PRODUKTÍV TELEFONBESZÉLGETÉST FOLYTATOTT VASÁRNAP PUTYIN ELNÖKKEL

Napi Plusz Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel vasárnap, közvetlenül az amerikai-ukrán csúcstalálkozót megelőzően - az amerikai elnök ezt közösségi oldalán közölte. Truth Social oldalán Trump annyit írt, hogy "jó és produktív" telefonbeszélgetésen van túl Oroszország elnö»»»

24 Ponthu 1h

„Nem gondoltuk, hogy a mi pucér fenekünkről fog szavazni a fővárosi közgyűlés”

A Rudas Gyógyfürdő szeparált kötényes napjának története ritka példa arra, hogyan győzhet egy civil szerveződés a turisztikai bevételek érdekével szemben – azt is megmutatva, hogy egy kis közösség is képes lehet kiharcolni az igazát.»»»

24.hu
Index 1h

Schobert Norbert szerint már nem az elhízás a legnagyobb probléma, hanem a túlélés

Közel három perces videóban reagált Molnár Áron korábbi posztjára Schobert Norbert, amiben kifejtette, nem ért egyet Putyin háborújával, ahogy az EU és a NATO válaszlépéseivel sem – ő ugyanis a békére szavaz. Ahogy arról az Indexen is beszámoltunk, Molnár Áron, a noÁr mozgalom alapítója szombaton 2»»»

index.hu
Profit Line 1h

5 altcoin, amit érdemes megvenni a 123 dolláros Solana helyett: Vajon a Digitap ($TAP) a legjobb kriptoeszköz a piacon?

A piaci ciklusok figyelmeztetés nélkül képesek átrendezni a befektetői fókuszt. Egyik pillanatban még a nagy múltú szereplők uralják a kriptovaluta-híreket, a következőben pedig a befektetők már máshol keresnek lehetőségeket – olyan eszközökben, amelyek még képesek mozgásra anélkül, hogy több milli»»»

profitline.hu
Gazdaság és Közélet 1h

SVÉDORSZÁGBAN MÁR TÖBB HALÁLOS ÁLDOZATA VAN A HEVESEN TOMBOLÓ VIHARNAK

Napi Plusz Svédországban három halottja van a szombaton és a vasárnapra virradó éjszaka tomboló, a Skandináv-félszigetet sújtó viharnak. Az áldozatokra fák dőltek rá. Vasárnap még mindig több tízezer ember volt áram nélkül. A Johannes névre keresztelt vihar az ország északi részének nagy részét és »»»

Demokrata 2h

Donald Trump Vlagyimir Putyinnal egyeztetett az amerikai-ukrán találkozó előtt

Épp most folytattam egy jó és nagyon eredményes telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mielőtt ma 13:00-kor találkoztam Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnökkel – jelentette ki a Fehér Ház vezetője a Magyar Hírlap beszámolója szerint.»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 2h

Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet utánLegolvasottabb

A helyi hatóságok szerint tüntetők ezrei vonultak utcákra a part menti városokban. A megmozdulásokon készült felvételeken egyebek között „Állítsátok meg az alaviták elleni gyilkosságokat” feliratú transzparensek is láthatók voltak. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) aktivistaszervez»»»

magyarnemzet.hu
Hvg 2h

Trump még csevegett egyet Putyinnal telefonon, mielőtt Zelenszkijjel találkozna

Donald Trump telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel vasárnap, közvetlenül az amerikai–ukrán csúcstalálkozót megelőzően – az amerikai elnök ezt közösségi oldalán közölte. Trump annyit írt a Truth Socialön, hogy „jó és produktív” telefonbeszélgetésen van túl Oroszország elnökével. Egyben m»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 2h

Zelenszkij megérkezett Mar-a-Lagóba: Trump végre nyélbe ütheti a béketervet – élő közvetítés a csúcstalálkozóról - Világgazdaság

Kezdetét vette a Trump-Zelenszkij-csúcstalálkozó a floridai Mar-a-Lagóban, ahol az amerikai kormány reményei szerint végre sikerül nyélbe ütni a húszpontos béketervet, míg Ukrajna további pénzügyi támogatásokban és biztonsági garanciákban reménykedik. A vasárnapi Trump-Zelenszkij-csúcstalálkozón a »»»

vg.hu
Index 2h

Szerb szakértő: Magyarország az Egyesült Államok választott országa, ezért előnyt élvez

Magyarország az Egyesült Államok „választott országa” – erről beszélt egy szerb közgazdász. Mindezt az alapján állítja, hogy a szerb NIS eladását övező tárgyalásokban a magyar Mol egyértelmű előnyt élvez a Gazprommal folytatott megbeszéléseken. Mint ismert, a szerb NIS orosz többségi tulajdonosai t»»»

index.hu
Magyar Nemzet 2h

Szánalmas ahogy Magyar Péter egy ősrégi interjúval próbálja meghazudtolni volt feleségét + videóLegolvasottabb

Magyar Pétert láthatóan zavarba hozta Varga Judit minapi, egyszavas megszólalása, olyannyira, hogy egy több mint öt évvel ezelőtti interjú felidézésével próbálja bizonygatni, valójában nem bántalmazta volt feleségét. Az érvelés azonban több ponton is sántít, ráadásul Magyar Péter korábbi viselkedés»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 2h

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neveLegolvasottabb

Több ügyben is nyomozás zajlik Magyar Péter egyik legfontosabb bizalmasát, a Tisza Párt honvédelmi szakértőjét érintően. Az első nagyobb botrány a nyáron kirobbant villaügye volt: a sajtó megszellőztette, hogy amikor még pozícióban volt, Ruszin-Szendi Romulusz kérésére tetemes összeget költöttek lu»»»

magyarnemzet.hu
Gazdaság és Közélet 2h

OROSZORSZÁG VÁLASZA MEGSEMMISÍTŐ LESZ, HA MEGTÁMADJÁK - FIGYELMEZTETETT SZERGEJ LAVROV

Napi Plusz Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra – figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában. „A nehéz felfogású európai politikusok számára, akiknek, remélem, megmutatják ezt az i»»»

Maszol 2h

Háztetőket tépett le és fákat döntött ki a vihar Brassóban

Háztetőket rongált meg, elektromos vezetékeken okozott rövidzárlatot, valamint fákat döntött ki gyökerestől a szélvihar vasárnap délután Brassó megye déli részén és a megyeszékhelyen. Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés – írja az Agerpres. Az erős szél Brassóban két tömbházról letépte a bád»»»

maszol.ro
Profit Line 2h

Ilyen időjárással ér véget az év

Fagyos, szeles, télies idővel ér véget az év: szilveszter napján, szerdán napközben megnövekszik a felhőzet, és elszórtan kisebb havazás, hózápor lehet, valamint az erős, viharos szél mellett mindössze mínusz 1 és plusz 4 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Az új év első napján, csütörtökö»»»

profitline.hu
Maszol 2h

Maszol: Ezek voltak 2025 meghatározó gazdasági eseményei

Nehéz volt az elmúlt év az átlagemberek, a cégek többsége és az államháztartás számára is: nem nőttek a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek, ellenben emelkedtek az adók és felpörgött az infláció. A kevés pozitívum közül kiemelkedik, hogy elkezdődött a Székelyföldet átszelő autópálya építése és lez»»»

maszol.ro
Index 2h

Tömeglövöldözés rázta meg Chicagót, egy ember meghalt

Egy ember életét vesztette, három másik pedig válságos állapotban került kórházba, miután vasárnap hajnalban tömeglövöldözés rázta meg Chicago egyik forgalmas városrészét. Az elkövetők elmenekültek a helyszínről, a rendőrség nagy erőkkel keresi őket. A chicagói rendőrség (CPD) tájékoztatása szerint»»»

index.hu
Demokrata 3h

Hószállingózást hozhat a szilveszter

Hétfőn sok napsütésre számíthatunk, csapadék nélkül, élénk nyugatias széllel. A csúcsérték +1 és +6 fok között alakul. Kedden hidegfront érkezik erős északi széllel, néhol akár viharos széllökésekkel. Elvétve hózápor is előfordulhat. Reggel -2, délután +2 fok körül várható a hőmérséklet. Szilveszte»»»

demokrata.hu
Maszol 3h

Trump Putyinnal egyeztetett Zelenszkij fogadása előtt

Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel folytatott telefonbeszélgetést közvetlenül azelőtt, hogy Floridában találkozott volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – erősítette meg a Fehér Ház, miközben Moszkva is csak a hívás tényét közölte. Az Index értesülései szerint a megbe»»»

maszol.ro
Infostart 3h

Az euró a mindennapok része lesz Magyarországon hamarosan

Az Európai Tanács legutóbbi ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről»»»

infostart.hu
Demokrata 3h

Nagy titkokat árult el Orbán Viktor

Orbán Viktor legújabb videójában azt is felidézte, milyen poszton játszott. Mint mondta, centerben kezdett, „klasszikus középcsatár” volt. Aztán, ahogy idősebb lett hátrébb került: középpályás lett, majd játékszervező, végül labdaszerző.A videóból az is kiderült, hogy Orbán Viktor kapott-e valaha p»»»

demokrata.hu
Maszol 3h

Tombol a szél Marosvásárhelyen: autóra és úttestre dőltek fák

Szélvihar miatt több helyre is riasztották vasárnap a tűzoltókat Marosvásárhelyen – közölte a Maros Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU). A Nicolae Grigorescu utcában egy parkoló autóra esett egy fa. Koronka kijáratánál a 13-as jelzésű országútra zuhant egy másik, akadályozva a forgalmat. M»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 3h

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel háborúra készül! + videóLegolvasottabb

„2030-as távlati tervében már azt írja, hogy nekünk készen kell állni arra, hogy addigra Európa egy háborús felkészülésben legyen. Készen kell állni adott esetben egy háborúra, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy a 26-os választás lesz az utolsó, amikor mi dönthetünk arról, hogy a magyar álláspo»»»

magyarnemzet.hu
Index 3h

Donald Trump Putyinnal egyeztetett a Zelenszkijjel való tárgyalás előtt

Az Ukrajna és Oroszország közötti háború lezárására irányuló diplomáciai erőfeszítések hatására Donald Trump amerikai elnök floridai Mar-a-Lago birtokán fogadja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Utóbbi szerint sok kérdésben döntés születhet még újév előtt, hozzátéve, hogy a 20 pontos béketerv, am»»»

index.hu
Index 3h

Orosz segítséggel juttatott műholdakat az űrbe Irán

Irán vasárnap három műholdat állított Föld körüli pályára orosz közreműködéssel. Az indítást egy orosz Szojuz hordozórakétával hajtották végre a Vosztocsnij űrközpontból. A Koszár, a Paja és a Zafár-2 nevű műholdakat mintegy 500 kilométeres magasságba juttatták. A legnagyobb közülük a Paja, amely 1»»»

index.hu
Magyar Nemzet 3h

A Mikulás sapkájában tűnt fel a Sötét Nagyúr + videóLegolvasottabb

Star Wars-napot rendeztek vasárnap a szolnoki RepTárban – számolt be a Szoljon. Az esemény számtalan érdeklődőt vonzott, a legkisebbektől egészen a legnagyobb rajongókig minden korosztály képviseltette magát. A látogatók testközelből találkozhattak a Csillagok háborúja ismert karaktereivel (Fotó: S»»»

magyarnemzet.hu
Maszol 3h

Belgiumi kórházban kezelik az onești-i robbanás két súlyos égési sérültjét

Belgiumba szállították azt a két beteget, akik a Bákó megyei Oneștien történt robbanásban szenvedtek rendkívül súlyos égési sérüléseket. Olyan kórházba kerültek, ahol magas szintű, speciális ellátást tudnak biztosítani számukra – közölte Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter. Csütörtökön egy on»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 3h

Zelenszkijnek elfogytak a lapjaiLegolvasottabb

A kiszivárgott információk szerint már kilencvenszázalékos a megállapodás a béketerv részleteiről az amerikai és az ukrán fél között – nyilatkozta az Origónak Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Donald Trump amerikai elnök már korábban világossá tette, hogy csak akkor ha»»»

magyarnemzet.hu
Profit Line 3h

A Ripple viharos éve és az XRP jövője

2025 rendkívül mozgalmas év volt a Ripple számára – jogi diadal, stratégiai terjeszkedés és árfolyam-ingadozások jellemezték a vállalat és a hozzá tartozó kriptovaluta, az XRP történetét. Bár az év közepén történelmi csúcsra jutott az árfolyam, az év végére jelentős visszaesést láthattunk. Vajon ké»»»

profitline.hu