Vilaggazdasag 1m

Börtön várhat a száguldozókra? Brutális szigorítás jöhet a KRESZ-ben - itt a kormány felmérése

Akár börtönbüntetés is várhat az illegális utcai versenyzőkre, amit a magyarok elsöprő többsége támogat. A KRESZ felülvizsgálatával a gyorshajtókra is jóval szigorúbb büntetések várhatnak. Az elmúlt időszak közlekedési balesetei és az új járműtípusok elterjedése is indokolja a közlekedésbiztonsági »»»

vg.hu
Demokrata 2m

Bóka János: 2,5 milliárd euróra taksálta a Tisza-kormány a magyar gyerekeket

Bóka János kijelentette: az európai uniós pénzek Magyarországra hozatalának komoly politikai feltételei voltak, a gyermekvédelmi törvény módosításának megszavazása után felszabadult 2,5 milliárd euró Magyarország számára, ennyire taksálta a Tisza-kormány a magyar gyerekeket.Az ellenzéki politikus a»»»

demokrata.hu
Demokrata 2m

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

„Az ANO mozgalom számára ez az eredmény katasztrófa. Azt biztosan nem gondoltuk, hogy ezen a választáson egyetlen mandátumot sem szerzünk. Sajnos, minden úgy végződött, ahogy végződött” – mondta Babis, aki mozgalmának központjában tartott sajtótájékoztatót, miután ismertté váltak a pénteken és szom»»»

demokrata.hu
Demokrata 2m

Schmidt Mária: A bosszú politikája előbb-utóbb mindenkire visszaüt

Nem a politikai ellenfelek megbüntetésétől lesz jobb egy ország – Schmidt Mária szerint ez az egyik legfontosabb tanulsága annak, amit a magyar közélet az elmúlt időszakban produkál. A történész a DPK lakiteleki rendezvényén arról beszélt, hogy egyre inkább eluralkodik a politikai bosszú logikája, »»»

demokrata.hu
Index 5m

Kitört a lázadás a kerületekben, a Fővárosi Törvényszék súlyos aránytalanságokat lát

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az önkormányzatok szolidaritási hozzájárulása körüli fordulatokat: az újraírt törvényeket és rendeleteket, a megtámadásukra benyújtott indítványokat és az alkotmánybírák döntéseit. Miközben a Tisza-kormány ragaszkodik a bevételhez, és pénzügyminisztere egyez»»»

index.hu
Infostart 25m

2,5 milliárd euróba kerültek a magyar gyerekek – vélte Bóka János

Bóka János kijelentette: az európai uniós pénzek Magyarországra hozatalának komoly politikai feltételei voltak, a gyermekvédelmi törvény módosításának megszavazása után felszabadult 2,5 milliárd euró Magyarország számára, ennyire taksálta a Tisza-kormány a magyar gyerekeket. Az ellenzéki politikus »»»

infostart.hu
Blikk 27m

Bókát biztonsági őrök kísérték a DPK táborban

Utána azonban érdekes dologra lettünk figyelmesek, amikor Bóka elhagyta a beszélgetésnek helyet adó szállodát, két öltönyös biztonsági őr kísérte ki őt az épületből, s az interjú alatt is végig mellette voltak. Lapunk megkérdezte a politikust, miért van szükség biztonságiakra, tartanak-e támadástól»»»

blikk.hu
Maszol 27m

Hálaadás a Nád-dűlőben – Betakarították a szépvízi káposztát

Betakarították a termést a szépvízi káposztatermesztő gazdák szombaton a Nád-dűlőben. A 19. alkalommal megszervezett Káposztavágás és Vásár kora reggel szekeres felvonulással vette kezdetét, amely Borzsovából indult fúvószenekar kísértével és a Nádon ért véget, ahol a hálaadás és termés megáldását »»»

maszol.ro
Infostart 37m

Több szülői igazolást javasol a szakszervezet

Az iskolai hiányzásokkal állandóan probléma van. Rendkívül szigorú a jelentésük módja, mert 10 óra igazolatlan hiányzásnál szankciókat von maga utána, tehát mindenki igyekszik rendezni a hiányzásait. Jellemzően orvosi segítséggel, ami az esetek jelentős részében nem indokolt – fogalmazott Rajháthy »»»

infostart.hu
Hvg 1h

Még Párizsnak is szüksége volt az olimpiára – kérdés, képes-e tanulni a jó példából Budapest

Meglehetősen kedvező képet festett az olimpiarendezésről – de keveset beszélt annak rizikóiról – a két évvel ezelőtti párizsi játékok szervezésében fontos szerepet játszó Etienne Thobois vezérigazgató és Sophie Lorant nemzetközi igazgató. A két sportvezető a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) meghívás»»»

hvg.hu
Portfolio 1h

Brüsszel szorosabbra húzná az uniós pénzcsap kezelését, a kontinens fele fellázadt

Az Európai Bizottság a 2028–2034-es uniós költségvetésben alapjaiban alakítaná át a kohéziós politikát: a több mint 500 fejlesztési program helyét 27 nemzeti és regionális partnerségi terv venné át. Raffaele Fitto, a Bizottság kohézióért felelős ügyvezető alelnöke szerint a nagyobb rugalmasság a ve»»»

portfolio.hu
Blikk 1h

DPK tábor - Tisza Vendéglőben ehetnek a táborozók

De vajon a beszélgetéseken és előadásokon kívül mivel tölthetik el az idejüket a táborozók? Aki a hotelben szállt meg, annak elérhető a spa- és wellness- szolgáltatás, valamint a szálloda elegáns éttermében ebédelhet vagy vacsorázhat. Azonban sokan inkább a retro hangulatot idéző Tisza Vendéglő fel»»»

blikk.hu
Blikk 1h

Így reagált Orbán Viktor arra, hogy Kátai-Németh Vilmos feljelentette Koncz Zsófiát

Hivatali visszaélés és hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter. A tárcavezető szerint felmerült annak a gyanúja, hogy a korábbi Fidesz-kormány több mint 600 millió forint közpénzt fordított olyan rendezvén»»»

blikk.hu
Index 1h

Kiderült, hogy mit kért Volodimir Zelenszkij Magyar Pétertől az uniós csúcson

Magyar Péter miniszterelnök az európai uniós csúcstalálkozó után elárulta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök milyen kéréssel fordult Lengyelországhoz, Romániához, Szlovákiához, valamint Magyarországhoz. Magyar Péter az uniós csúcstalálkozóról Magyarországra tartva, a repülőgépen nyilatkozott az»»»

index.hu
Index 1h

Fáklyás tüntetők jelentek meg Budapest belvárosában

Z. Kárpát Dániel fogyasztóvédelmi és mesterséges intelligencia-szakjogász, a Jobbik volt országgyűlési képviselője hirdetett demonstrációt szombat délutánra, estére a budapesti Deák Ferenc térre. A helyszínről jelentkezünk. Cikkünk frissül... Az esemény leírása szerint „bár a végrehajtásokat felfüg»»»

index.hu
Profit Line 1h

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben»»»

profitline.hu
Infostart 1h

Jelentős lelet: világháborús vadászgép roncsai kerültek elő Törtelnél

Ismertetése szerint a roncsra a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, illetve a helikopterdandár munkatársai és a Magyar Roncskutató Egyesület tagjai együttműködésének eredményeként találtak rá. A történeti háttérről elmondta, hogy 1944. november elején Törtel határában a német Peter Düttmann hadnagy »»»

infostart.hu
Magyar Nemzet 1h

Jön a 2027-es költségvetés: az ígéretekből vagy az adóemelésekből vált többet valóra Magyar Péter kormánya?

Magyar Péter korábban azt mondta, hogy a sport egészére legalább annyit, egyes területeken pedig többet költenének, mint korábban. A költségvetésből derülhet ki, hogy egy esetleges sport-tao-szűkítés mellett milyen közvetlen állami támogatásokkal számolnak. VagyonadóA kormány október 6-án ismertett»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 1h

Uniós pénzből készült a botrányos társasjáték

Ennek előzményei a 2024-es beszámolóban is megtalálhatók. A szervezet a German Marshall Fund Engaging Central Europe programjának magyarországi partnereként több tucat vidéki civil szervezet és informális közösség támogatásában vett részt az EE. Az Inkubátor programban 17, az Inkubátor+ programban »»»

magyarnemzet.hu
Alternativenergia 1h

Ötmilliárd forintra emelkedik a környezetvédelmi bírság felső határa

A szennyezők pénzügyi felelősségének növelése miatt emelte meg a kormány a környezetvédelmi bírságok összegét, a szigorítás egyúttal a lakosság mellett a tisztességesen működő vállalkozások érdekeit is szolgálja – közölte az Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM) az MTI érdeklődésére. A tárca»»»

Hvg 1h

Horgászó férfit ölt meg egy három és félméteres aligátor Floridában

Aligátortámadás áldozata lett egy 71 éves férfi a floridai Winter Gardenben – írja a Fox35. A férfit Steve Hamiltonnak hívták és péntek késődélután riasztották a hatóságokat egy lehetséges aligátortámadás helyszínére. A helyzet bonyolult volt, mivel több aligátor is a környéken tartózkodott, így a »»»

hvg.hu
Index 2h

Kiengedték a kórházból XIV. Leó pápát

Segítség nélkül sétált ki szombat délután a római Gemelli kórházból XIV. Leó pápa, akinek kedden rosszindulatú daganatot távolítottak el a tüdejéből. Orvosai szerint felépülése rendben halad, a további kezelésről a vizsgálati eredmények ismeretében döntenek. A novemberre tervezett tizenkét napos kü»»»

index.hu
Index 2h

Gyerekével iskolába tartó nőre támadt egy medve a háromszéki Bodokon

Medencetöréssel és mély karmolásokkal került kórházba egy nő, akire csütörtök reggel medve támadt a háromszéki Zalánban, miközben iskolába kísérte a fiát. A gyereknek sikerült elmenekülnie. Bodok polgármestere bejelentette, hogy ezentúl minden medvét lelövet, amely a település belterületére merészk»»»

index.hu
Infostart 2h

Politikai öngyilkosságot javasolnak a XII. kerületben

A javaslatot benyújtó – eredetileg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) támogatásával mandátumot szerző – képviselő indoklása szerint Kovács Gergely polgármesternek jelenleg nincs többsége, nem tesz érdemi lépéseket az együttműködésre, a kerületnek pedig hónapok óta nincs alpolgármestere. Visi Piros»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 2h

Franciaország ismét lángokban: elszabadult a népharag, Macron ellen fordultak a tüntetők

Országos tüntetéshullám kezdődött Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése és a romló közszolgáltatások miatt. A szombati demonstrációkon több tízezer ember vehet részt, miközben a hatóságok országszerte több száz megmozdulásra és erőszakos összecsapásokra is készülnek. A tüntetések már »»»

vg.hu
Demokrata 2h

Gyerekével iskolába tartó nőre támadt a medve egy háromszéki faluban

A csütörtök reggel 8 óra körül történt esetről Fodor István, a település polgármestere számolt be a sajtónak. Elmondása szerint az asszony a fiát vitte az iskolába, amikor szembekerült a nagyvaddal. A fiúnak sikerült bemenekülnie egy udvarba, a megfutamodó nőt azonban utolérte a medve és – annak el»»»

demokrata.hu
Profit Line 2h

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt»»»

profitline.hu
Hvg 2h

Fizetések: sokan, de a korábbinál jóval kevesebben vannak mínuszban

Tempós növekedésről tanúskodnak a legfrissebb béradatok: idén augusztusra a mediánbér bruttója 8,5, a nettója pedig majdnem 10 százalékkal nőtt egy év alatt, 611 ezer, illetve 433 ezer forintra. A nettó reálbérek pedig közel 9 százalékkal nőttek. A mediánérték azért fontos, mert megmutatja, hol húz»»»

hvg.hu
Index 2h

Hat hét alatt építettek óriási drónbázist az oroszok, komoly veszélyben a NATO keleti szárnya

Most közzétett összehasonlító műholdfelvételek alapján egyértelművé vált, hogy az oroszok a rosztovi régióban egy zöldmezős hadiipari beruházás keretében, gyakorlatilag a semmiből húztak fel egy komplett drónindító bázist másfél hónap alatt. Az orosz–ukrán háború mára egyértelműen belépett abba a f»»»

index.hu
Infostart 2h

Gyurcsány Ferenc kitart az őszödi beszéde mellett

Az ATV podcastjében a volt kormányfő a politikai képviselet kapcsán kifejtette: egy vezetőnek azonosulnia kell közössége normáival, de képesnek kell lennie arra is, hogy elszakadjon a rövid távú tömegigényektől, és távlatosabb célokat fogalmazzon meg. Hozzátette: a politikai ellenfelek lemondást kö»»»

infostart.hu
Privat bankar 2h

Padlót fogott a mobilpiac: vigyázzon a telefonjára, mert nem mostanában vesz majd újat!

Jobb, ha most alaposan szemügyre veszi az okostelefonját, ami ott van a keze ügyében, vagy amin éppen e sorokat olvassa. Az idei ősz derekán ugyanis nemcsak a falevelek hullanak, hanem alaposan bezuhant a globális okostelefon-kiszállítások szintje is. A szeptember végével zárult harmadik negyedévbe»»»

privatbankar.hu
Hvg 2h

Több nagyvárosban is összecsaptak a francia tüntetők a rendőrséggel – képek

A belügyminisztérium délig 140 akciót számolt össze 32 800 ember részvételével. „Ezeket az akciókat erőszakos és célzott akciók kísérik számos helyszínen, úgynevezett black blocs csoportba szerveződő, csuklyát viselő rendbontók által, elsősorban Párizsban, Lyonban, Marseille-ben, Rennes-ben, Toulou»»»

hvg.hu
Hvg 2h

„Végezzetek a sebesült rohadékkal” – ukrán hadifoglyokat gyilkoltak meg az oroszok Zaporizzsjában

Ukrán hadifoglyokat végeztek ki az oroszok Zaporizzsjában – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportállal Makszim Kravcsuk, az ukrán déli erők szóvivője. Kravcsuk elmondása szerint az értesülést orosz kommunikációs csatornák lehallgatásával szerezték. A lehallgatott üzenetváltás az orosz 38. önálló gé»»»

hvg.hu
Maszol 2h

A GDP hatvan százaléka fölé kúszott az államadósság

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság. Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szeptember 7-i adatait alapul véve GDP-arányosan az államadósság a júniusi 60 százalékról 60,4 százalékra nőtt júliu»»»

maszol.ro
Blikk 2h

Magyar Péter magányosan üldögél a parlament teraszán: a kormányfő szerint fontos bejelentés van készülőben – fotó

Magyar Péter szombati Facebook-bejegyzésében egy személyes szokásáról mesélt követőinek. A politikus egy olyan fényképet tett közzé, amelyen magányosan üldögél a Parlament dunai teraszán, és elárulta, hogy gyakran ide vonul el a parlamenti felszólalásai előtt. Hozzátette, hogy hétfőn is a teraszon »»»

blikk.hu
Magyar Nemzet 2h

Nem nyugszanak: gyújtogatnak, középületekbe törnek be a francia fiatalok

Francia rendfenntartók készenlétben Lille-ben. Fotó: SAMEER AL-DOUMY / AFPPárizsban a fő demonstráció, a drágulás elleni menet tervezett időpontban, fél 3 órakor elindult a République térről annak ellenére, hogy a tér másik oldalán folytatódtak az összecsapások a rendőrök és több száz csuklyás rend»»»

magyarnemzet.hu
Index 2h

Az EU még mindig nem törölte el: jövő héten újra át kell állítani az órákat

Egy órával tovább alhatunk jövő vasárnap, október 25. hajnalán, ugyanis ekkor ér véget a nyári időszámítás. Szombatról vasárnapra virradó éjszaka háromkor kettőre kell visszaállítani az órákat. Az internethez csatlakozó okostelefonok és számítógépek automatikusan a helyes időt fogják mutatni. Októb»»»

index.hu
Index 2h

Új alapokra helyezné a költségvetést Magyar Péter, hétfőn ismerteti a terveket

Az igazságosság és a fejlődés költségvetéseként harangozta be Magyar Péter a jövő évi büdzsét, amelyet hétfőn délután egy órakor mutat be. A miniszterelnök szerint az állam működésén spórolnak, a milliárdosoktól és a szennyező cégektől pedig a családokhoz, a nyugdíjasokhoz, az oktatáshoz és az egés»»»

index.hu
Portfolio 2h

Megérkezett az időjárás előrejelzés: hamarosan hullámzó frontálzóna éri el Magyarországot

Míg Spanyolországban ismét özönvízszerű esőzéseket vált ki egy magassági hidegörvény, addig Magyarországon továbbra sem várható érdemi, áztató eső. A kora őszi, változékony, de alapvetően enyhe időjárást a jövő hét közepén éri el egy hullámzó frontálzóna, amely növeli a csapadékhajlamot – főként cs»»»

portfolio.hu
Hvg 2h

Szombat hajnalban az ukrán dróntámadások miatt korlátozták a légiforgalmat a moszkvai repülőtereken

Szombat hajnalban korlátozták a moszkvai repülőterek forgalmát az orosz főváros elleni ukrán dróntámadások következtében – írja a Meduza. A korlátozások több mint 350 járatot érintettek, ezek közül többet töröltek is, a törlések többsége a Seremetyjevói repülőtéren történt. Egyes Moszkvába tartó já»»»

hvg.hu
Maszol 3h

Döntött a PNL: ellenzékből megszavazzák a Niculescu-kabinetet

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) hivatalosan is eldöntötte, hogy ellenzékbe vonul, de „szükségből” bizalmat szavaznak a parlamentben a kijelölt miniszterelnök, Luca Niculescu kabinetjének. A pártvezetés döntését Ilie Bolojan, a liberálisok elnöke jelentette be a szombati ülésüket követően. Hangsúlyoz»»»

maszol.ro
Profit Line 3h

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat. A növekedés az exportvezérelt ágazatokra koncentrálódott, a tudásintenzív szektorokat partvonalon tartva. Milyen lépések»»»

profitline.hu
Portfolio 3h

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüssz»»»

portfolio.hu
Portfolio 3h

Rég elveszettnek hitt, külföldről előkerült mesterműre is lehet licitálni Virág Juditék aukcióján

Egy művészettörténeti szenzáció, Berény Róbert vászna lesz a Virág Judit Galéria vasárnapi árverésének egyik fő attrakciója. Az elveszettnek hitt csendélet közel egy évszázadig Hollandiában rejtőzött, a kutatók nem lelték nyomait, majd egyszer csak megjelent Budapesten egy hajdani amszterdami műker»»»

portfolio.hu
Hvg 3h

Magyar Péter hétfőn bemutatja a jövő évi költségvetést

Október 19-én hétfőn Magyar Péter miniszterelnök bemutatja a 2027-es költségvetés alapjait – közölte a Miniszterelnökség. „Az igazságosság és a fejlődés költségvetése hazánk újjáépítéséről fog szólni. A NER kedvezményezettjei, az oligarchák, a multicégek és a lobbisták helyett a TISZA-kormány az el»»»

hvg.hu
Index 3h

Elszabadulhatnak a gázszámlák Németországban, akár 20 százalékos drágulás jöhet

Akár húsz százalékkal is drágulhat jövőre a gáz Németországban, mert a szolgáltatók továbbhárítják a fogyasztókra a beszerzési árak drágulását. A Verivox összehasonlító portál számításai szerint az áram és a gáz hálózati díjai is emelkednek, azonban a drágulás mértéke régiónként jelentősen eltér. T»»»

index.hu
Magyar Nemzet 3h

Bóka János: A Tisza politikai műsort csinál abból, hogy fideszeseket hurcolnak el

Bóka János szerint a Tisza-kormány eddig többek között kivezette a védett üzemanyagárat és eltörölte a kamatstopot. Ezek voltak a megrendelői igények – fogalmazott. Adócsökkentés helyett adóemelés?A frakcióvezető a gazdaságpolitikai intézkedéseket is bírálta. A kata kapcsán azt mondta, hogy a Tisza»»»

magyarnemzet.hu
Privat bankar 3h

Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?

A német sajtó szerint a Tesla bővíteni kívánja Berlin mellett, Grünheidében található gyárát – írta német forrás alapján az autopro. A cél egy új csarnok felépítése: Hosszú távon a vállalat célja az lehet a lap szerint, hogy németországi telephelyén évente akár egymillió elektromos autót tudjon gyá»»»

privatbankar.hu
Demokrata 3h

Orbán Viktor: rágalom, hogy közpénzből finanszírozták volna Koncz Zsófia kampányrendezvényeit

„Kátai miniszter a mai napon beállt azon kormánytagok sorába, akik színvonaltalan, valótlan, a választópolgárokat megtévesztő rágalmakat terjesztenek hivatali elődeik ellen. Koncz Zsófia a legkiválóbb államtitkárok egyike volt, aki mindent megtett azért, hogy a magyar családok a lehető legtöbb segí»»»

demokrata.hu