Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk
Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvény»»»
Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában
Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Econo»»»
Feljelentés: 16 milliárdért nem készült el az ingatlan-nyilvántartási rendszer
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter a videóban azt mondta, a projekt célja az volt, hogy az ingatlanügyek ne csak a földhivatalban személyesen, hanem otthonról, elektronikus úton is elintézhetőek legyenek, de „valószínűleg ezt is ellopták”. Mint kifejtette, a projekt évek óta húzódik»»»
Forsthoffer Ágnes: Folyamatosan másik mércével mérnek minket, sokszor támadó a hangnem
A nők politikai részvételének fontosságáról beszélt az Országgyűlés elnöke egy balatonfüredi rendezvényen. pénteken. Az EmpowerHer Balaton konferencián kitér vállalkozói múltjára és jelenlegi munkakörének kihívásaira is. Reméli, sikerül olyan környezetet, stabilitást teremteni, amelyben a hölgyek i»»»
Brutális drágulás ment végbe Kelet-Magyarországon, mutatjuk hová költöznek a magyarok
Különös pontra érkezett a magyar lakáspiac: miközben az árak sok háztartás fizetőképességének határát feszegetik, több térségben még mindig kétszámjegyű a drágulás. A vevők egyre nagyobb hitellel próbálnak lépést tartani, a fiatalok saját otthonra vágynak, de sokan már abban sem bíznak, hogy ez reá»»»
Tanulók egységes értékelése: a pedagógusok szerint felkészítés nélkül jött az új reform
Új, ötszintes szabvány lépett életbe az elemi és általános iskolás tanulók értékeléséhez a 2026–2027-es tanévtől. Eszerint a diákok teljesítményét a „nehézségekkel küzdőtől” a „haladóig” sorolják be, és a célkitűzés szerint „megalapozott, objektív és a tanulást valóban segítő értékelést” kapnának a»»»
Kiborultak az oroszok Orbán Anitára: miatta nem maradt elég diplomatájuk, nyilvánosan kiírták a Facebookra – "A magyar fél barátságtalan lépései"
Újabb orosz válasz érkezett a Tisza-kormány lépéseire, ezúttal a vízumügyintézésben. A budapesti orosz nagykövetség szerint a kérelmek feldolgozása több időt vesz igénybe a magyar fél lépései és több nagykövetségi munkatárs kényszerű távozása miatt. Újabb következménye van a magyar-orosz kapcsolato»»»
Tízéves kora óta anorexiás, volt hogy 25 kg-t se nyomott, de még élni akar
Mindössze 10 éves volt, amikor anorexiás lett. Éveken át 25 kilogrammot sem nyomott a mérlegen, ma pedig már szondás táplálásra és otthoni palliatív ápolásra szorul a svéd származású Engla Louise, akinek megrázó története most a World Press Photo kiállítás révén járja be a világot. A díjnyertes fot»»»
Öt ok, amiért fordulat jöhet a dollárban
Látványos erősödéssel lepte meg a befektetőket a dollár, miközben sokan éppen az amerikai deviza gyengülésére számítanak. Az adósság miatti aggodalmak árnyékában azonban több olyan változás is történt, amely új megvilágításba helyezheti a dollár kilátásait. Vajon egyszeri megugrást láttunk, vagy eg»»»
Német hadügyminiszter: Berlin és Budapest újra szorosabban együtt fog működni
Berlin és Budapest újra szorosabban együtt fog működni, és ez kiváló hír országaink, a NATO tagállamai és az egész szövetség számára – hangsúlyozta Boris Pistorius, jelezve, a tárgyalás során számos olyan területet azonosítottak, ahol erősíthető az együttműködés, legyen szó logisztikáról, képzésről»»»
Különleges rituálén vett részt Magyar Péter, ami 130 ember életét befolyásolja
Magyar Péter és Kapitány István adta át a Nestlé büki állateledelgyárának három új üzemegységét, amivel 1800-ra emelkedik a vállalat által foglalkoztatottak száma. Az átadón Magyar Péter a magyar vidék biztos megélhetésének fontosságáról beszélt, majd egy különleges „rituálé” keretében adták át hiv»»»
Súlyos aszály sújtja a magyar mezőgazdaságot: sok gazda veszteséggel zárhatja az évet
A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet – mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette, a csapadékhiány a mezőgazdaságra nagyon ke»»»
Német védelmi miniszter Budapesten: Együtt kell működnünk, mert Putyin Oroszországából jön a fenyegetés
Ruszin-Szendi Romulusz kétoldalú találkozón fogadta a Stefánia Palotában Boris Pistorius német védelmi minisztert pénteken. A két ország védelmi miniszterei 2022 óta nem vettek részt kétoldalú találkozón, a katonai tárcát felügyelő berlini miniszter pedig 2020 óta nem járt Magyarországon hivatalos »»»
Az AI már részvényt is vesz helyettünk – új világ jön a kisbefektetőknek
A közel egész napos tőzsdei kereskedés, a tokenizált részvények és a mesterséges intelligenciára épülő ügynökök együtt alakíthatják át a befektetések világát. Gyorsabb elszámolás, egyszerűbb elemzés és kényelmesebb ügyintézés jöhet, miközben új kockázatok is megjelennek. A legnagyobb fordulat pedig»»»
Egy robotkutyával nyitott meg Magyar Péter egy gyártósort
Biztos megélhetés nélkül nincs élhető magyar vidék, ezért is fontosak az olyan beruházások, mint a Nestlé Hungária Kft. Bükön átadott új gyáregységei – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Vas vármegyei Bükön pénteken. Magyar Péter azt mondta: a Nestlé a Purina gyárában csak a legutóbbi üzemegysége»»»
Az Anthropic hatalmas megbízása felrakhatja az Akamait az AI-térképre
Ritka, hogy egyetlen ügylet új pályára helyezzen egy olyan, több évtizedes technológiai vállalatot, amelyet a piac eddig elsősorban tartalomszolgáltatási, webgyorsítási és kiberbiztonsági szereplőként ismert. Az Akamai Technologies most ilyen megállapodást kötött: az Anthropic hét év alatt 11,6 mil»»»
Szeptemberi flashmob
A kis piszok Facebook-huszár gúnyolódik, hogy vasárnap megtöltöttük ugyan az Andrássy utat, de csak széltében, ők meg március 15-én hosszában. Ha-ha-ha. Ez legyen a legnagyobb öröme. Ami azt illeti, nem gyógyultunk meg. De gyógyulunk. A budavári civil tüntetés után ez volt a második komoly megmozdu»»»
Pistorius: erősödni fognak a magyar-német védelmi kapcsolatok
Berlin és Budapest újra szorosabban együtt fog működni, és ez kiváló hír országaink, a NATO tagállamai és az egész szövetség számára – hangsúlyozta Boris Pistorius, jelezve, a tárgyalás során számos olyan területet azonosítottak, ahol erősíthető az együttműködés, legyen szó logisztikáról, képzésről»»»
Összeomlott a rendszer az új minisztériumban: hetek óta várnak a pénzükre a rászoruló diákok – nincs tájékoztatás, csak ígérgetés
Nyár óta csúsznak a hátrányos helyzetű diákoknak járó Útravaló ösztöndíjak, az utolsó részletet a határidő lejárta után három héttel sem utalták el, a mentorok petíciót indítottak. A Szociális és Családügyi Minisztérium elismerte, hogy bár az Útravaló ösztöndíjak kifizetéséhez szükséges keretet még»»»
Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag
A Revolut közösség Facebook csoport 2026-ra már 100 ezer tagot számol, a Revb közülük 2500 felhasználó bevonásával végzett felmérést arról, hogy milyen arányban használják a különböző csomagokat. A felmérés nem reprezentatív. Kapcsolódó cikk A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a haszno»»»
Netanjahu az ENSZ pulpitusáról ment neki New York polgármesterének (VIDEÓ)
Az izraeli miniszterelnök felszólalásakor a diplomaták egy része kivonult, az izraeli delegáció tapsolt, Benjamin Netanjahu pedig nem próbálta békíteni ellenfeleit. A legszemélyesebb támadást nem Teheránnak, hanem New York polgármesterének tartogatta. Benjamin Netanjahu szeptember 24-én úgy lépett »»»
Alig lehet felismerni – nem akármilyen fotókat osztott meg magáról Németh Szilárd
A Fidesz egykori országgyűlési képviselője, államtitkára, rezsibiztosa, polgármestere, Németh Szilárd különleges poszttal jelentkezett a közösségi médiában. Feleségével a harmincadik házassági évfordulójukat templomban tett esküvel erősítették meg, a nagy nap alkalmából pedig megosztott magukról tö»»»
Mégis felveszi az uniós védelmi hitelt a magyar kormány, de jóval kevesebbet kér, mint az előző vezetés
A magyar sajtóban csütörtökön még az a hír terjedt, hogy az új kormány egyáltalán nem kér az uniós védelmi hitelből, a Bizottság pénteki tájékoztatóján azonban megerősítették, hogy a Tisza-kormány mégiscsak lehívja a kedvezményes hitelt, ám az eredeti kölcsön mindössze egyharmadát fogják igényelni.»»»
Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek
A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült. Ez alapján egyértelmű: az influenszer marketing ellenőrzése tartósan a GVH fókuszában van, függetlenül a »»»
Meggondolta magát az OMV Petrom, 10 lej alatt maradt a benzin ára
Még mindig van két kúthálózat, ahol 10 lejnél olcsóbb benzint lehet tankolni. A csütörtökről péntekre virradó éjszakán literenként 8 banival emelte az üzemanyagok árát az OMV Petrom, számolt be a profit.ro. Ezzel a gázolaj az OMV kútjainál átlépett egy újabb lélektani határt, literje 11,05 lejbe ke»»»
Állampapír: Romániában bevált a vérért kötvény program, miközben idehaza egyre csökkentik a kamatokat
Első hallásra kissé bizarrnak tűnik ez a román innováció, de állítólag bejött. Extra kamatozásban részesülnek a román véradók, ha állampapírokat vásárolnak. A román állampapírprogram egyszerre próbálja kezelni az ország krónikus vérhiányát és az államháztartás finanszírozási igényeit. A kezdeményez»»»
Mintegy tízezer rászoruló diák ösztöndíja akadt el a kormányváltás utáni átállásban
Nyár óta csúsznak a hátrányos helyzetű diákoknak járó Útravaló ösztöndíjak, az utolsó részletet a határidő lejárta után három héttel sem utalták el, a mentorok petíciót indítottak. A Szociális és Családügyi Minisztérium az Index megkeresésére elismerte, hogy bár a kifizetéshez szükséges keretet még»»»
Karácsony Gergely: Nagyon közel van a megállapodás a kormánnyal
Helyettes államtitkári és szakértői szinten folytatódnak a kormány és a főváros tárgyalásai Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről, Karácsony Gergely szerint pedig már "nagyon közel" vannak a megoldáshoz. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén arról beszélt, hogy heteken belül meg»»»
Varga Judit, Schadl György, Rogán Antal és felesége is a listán – több tucat fontos szereplőnek kell beszámolnia a vizsgálóbizottság előtt a végrehajtási rendszerről
Összesen 65 embertől kérne nyilatkozatot a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság. Végrehajtással foglalkozó vezetők, korábbi igazságügyi miniszterek és a Schadl-Völner-ügy szereplői is szerepelnek a javasolt névsorban. A végrehajtók pénzügyeit és kinevezéseit is górcső al»»»
Itt vannak a Prima Primissima díj 2026-os jelöltjei
Több mint 900 jelölés érkezett a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől a kimagasló teljesítményeket elismerő díjra - olvasható az OTP közleményében. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a jelöltek életművét mérlegelve kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, ú»»»
Itt vannak a Prima Primissima díj 206-os jelöltjei
Több mint 900 jelölés érkezett a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől a kimagasló teljesítményeket elismerő díjra - olvasható az OTP közleményében. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a jelöltek életművét mérlegelve kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, ú»»»
Halaszthatatlan a szakdolgozói béremelés – Tóth Gábor kórházszövetségi elnök az Arénában
Nagy szükség van most már szakdolgozói béremelésre, az ágazatban jelenleg tevékenykedők mind elismerik ezt – rögzítette az InfoRádióban a bajai kórházat vezető Tóth Gábor, a Magyar Kórházszövetség elnöke, hangsúlyozva: szükség van arra is, hogy az egészségügyben dolgozó, de nem egészségügyi dolgozó»»»
Játékfejlesztés: ennek a szerelemnek nagy ára van
Az IT-szakemberek többségének megvolt a maga gamer korszaka, sokakat pedig konkrétan a játékok vezettek el az IT felé. Nem véletlen, hogy a játékfejlesztés sokak álmai között szerepel. Ennél nehezebb karrierút azonban kevés van. A 89. kraftie adásban ennek mentünk utána. A hazai játékfejlesztésnek »»»
Búcsúlevelet írt az MCC-seknek Szalai Zoltán
Szalai Zoltán levélben búcsúzott el diákjaitól és kollégáitól, miután kiderült, hogy már nem ő a Matthias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója. Az Index értesülése szerint a kultúrtörténész kiemelte, megtiszteltetés volt látni, ahogyan az MCC egy nemzetközileg is elismert műhellyé nőtte ki magát. »»»
Facebook-kormányzás: tízéves csúcs közelében a munkanélküliség
Virovácz Péter, az ING Bank főközgazdásza az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy a június-augusztusi 4,8 százalékos munkanélküliségi ráta már csupán 0,1 százalékpontra van a 2025 végén látott tízéves csúcstól és a munkanélküliek augusztusi száma szintén közelíti a tízéves csúcsot. Mi»»»
Bitcoin: az ETF-ek indították a ralit, de nő a tőkeáttétel veszélye
Nyolc hónapos csúcsra emelkedett a Bitcoin, miközben az amerikai spot ETF-ekbe két nap alatt több mint 1,7 milliárd dollár áramlott. A lendület mögött azonban egyre több határidős pozíció is állhat. A következő hetekben az dönthet a rali tartósságáról, hogy a tényleges vásárlás lépést tart-e a hite»»»
A Gen Z hátat fordít a hajtásnak: egyre többen a „soft life” életet választják
Elegük van a folyamatos rohanásból, a túlórákból és abból, hogy a sikerért cserébe az egész életüket fel kell áldozniuk – a Z generáció egyre inkább a lassabb, egyszerűbb hétköznapok felé fordul. A TikTokon terjedő „soft life” trend mögött azonban nem pusztán egy divatos életmód, hanem a kiégéstől »»»
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Tavaly ősszel, év végén több kriptovaluta-szolgáltató kivonult Magyarországról a túl szigorú kriptovaluta-szabályozás miatt. Az előző kormányzat által hozott kemény kriptovaluta-rendelkezések, főleg az európai jogszabályokon túlmenő tranzakció-átvilágítási (validálási) előírások eltörlése után ugya»»»
Miről szól a Whisper Ton-ügy? – Influenszerek a GVH fókuszában
A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült. Ez alapján egyértelmű: az influenszer marketing ellenőrzése tartósan a GVH fókuszában van, függetlenül a »»»
Beindult az ország legnagyobb hibrid erőműve, amit később szélerőművekkel bővítenének
Átadták Hódmezővásárhelyen Magyarország legnagyobb hibrid naperőművét, amely 70 megawatt beépített napelem-teljesítményt és 80 megawattóra akkumulátoros tárolót kombinál. A tudatos túlméretezés és az energiatárolás révén a projekt a hálózati csatlakozási pont maximális kihasználására törekszik, az »»»
Máris kipukkadt az újjáélesztett Heti Hetes
A hazai médiával foglalkozó oldal felidézte, hogy a műsor sok év kihagyás után idén tavasszal tért vissza kimagasló nézettségi mutatókkal. Bár a kezdeti lendület után a nézettség visszaesett, a műsor a tavaszi szezonban még stabil számokat produkált a csatornának. Az ősz folyamán a produkció eddig »»»
Független Benzinkutak Szövetsége: csődközelbe kerül mintegy 1000 benzinkút
Nem „ökölrázós, követelős” demonstrációra és négynapos fórumra készül a kkv-szektor, de a magyar munkavállalók 65 százalékának foglalkoztatójaként érdemi párbeszédet és figyelmet kérnek a politikától, ezért is választották helyszínül a Kossuth teret – mondta az InfoRádió kérdésére a Független Benzi»»»
Több lett az eladó lakás, de eltűntek a vevők
Egy év alatt 6 százalékkal több lett a lakáshirdetés, de a kereslet 47 százalékkal csökkent – írja saját adataira hivatkozva az OTP tulajdonában álló lakáshirdetési portál, a Zenga.hu. Földrajzilag nagyok az eltérések: Budapesten például 25 százalékos volt a bővülés – a sok fejlesztés és az Otthon »»»
Aláírni könnyű, betartani már nehezebb: miért akadt el a világ első nemzetközi AI-egyezménye?
Kevés technológiai téma körül van ma akkora politikai verseny, mint a mesterséges intelligencia körül. A kormányok egyszerre akarnak innovációt, versenyképes hazai cégeket, erős nemzetbiztonsági képességeket és biztonságos, emberi jogokat tiszteletben tartó mesterségesintelligencia-rendszereket. Ez»»»
Tízezer eurós fizetések a milliárdos veszteséget termelő állami vállalatoknál
Havonta több tízezer lejes fizetést vesznek fel olyan állami vállalatok vezetői, amelyek milliárdos veszteségeket halmoznak fel. A kormány által frissen elindított platformnak köszönhetően az állami cégek adatai és a vezetőik javadalmazásai mostantól bárki számára elérhetőek. Mint megírtuk, a kormá»»»
A dán hírszerzés szerint Oroszország korlátozott katonai támadást indíthat egy NATO ország ellen
A dán titkosszolgálat „alacsony, de növekvő kockázatra" figyelmeztet: Oroszország az elkövetkező hónapokban korlátozott katonai támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, vagy fokozza a hibrid hadviselési akcióit az európai infrastruktúra ellen. A figyelmeztetés néhány órával azután jelent meg, hog»»»
Agrárium: a gazdák nincsenek jó helyzetben az uniós támogatás ellenére a szakértő szerint
Petőházi Tamás elmondta: sajnos nem termett annyi gabona, amennyinek a terményértékesítése fedezné a költségeiket, így veszteségeket fognak elszenvedni, ráadásul ennek mértéke nagyobb lesz a 2022-es évinél. Hozzátette: ez azért sem jó, mert a gabonaszektor nagyon sok gazda megélhetését biztosítja, »»»
Eljárást indított a rendőrség a bicskei iskolánál történt elrablási kísérlet ügyében
Hatalmas felháborodást és riadalmat váltott ki Bicskén az a szerdai eset, amikor egy ismeretlen férfi megpróbálta az autójába csalni Gudics Máté énekes nyolcéves kislányát. A gyermek lélekjelenlétének köszönhetően azonnal berohant az iskolába és értesítette a tanárnőjét, így nem történt tragédia, á»»»
A hétvégére visszatér az indián nyár
Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből. Pénteken közepesen vagy erősen felhős ég mellett több-kevesebb napsütés is valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk»»»
Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy
Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc orsz»»»