Profit Line 1h

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken. A KPMG Private Enterprise Venture Pulse elemzése»»»

profitline.hu
Profit Line 3h

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Econo»»»

profitline.hu
Infostart 4h

Karácsony Gergely heteken belül megállapodásra számít a kormánnyal – a nap hírei

Felül kell vizsgálni a hároméves bérmegállapodást a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma szerint. A szociális és családügyi miniszter a Facebook-oldalán a testület ülése után azt közölte: a fórum ezt azzal indokolja, hogy megváltoztak a makrogazdasági körülmények és az eddigi szám»»»

infostart.hu
Index 5h

Forsthoffer Ágnes: Folyamatosan másik mércével mérnek minket, sokszor támadó a hangnem

A nők politikai részvételének fontosságáról beszélt az Országgyűlés elnöke egy balatonfüredi rendezvényen. pénteken. Az EmpowerHer Balaton konferencián kitér vállalkozói múltjára és jelenlegi munkakörének kihívásaira is. Reméli, sikerül olyan környezetet, stabilitást teremteni, amelyben a hölgyek i»»»

index.hu
24 Ponthu 5h

Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága

A politikusokat egyre inkább az alapján ítéljük meg, személyiségük mennyire fér össze a saját elképzeléseinkkel. A közéletet a személyes érzések nyelvén olvassuk, elsősorban nekünk tetsző jellemeket, és másodsorban jó döntéseket várunk. Feltételezzük, hogy az egyikből következik a másik. Egészséges»»»

24.hu
Infostart 5h

„A kormány nem illetékes”, „mélypont”, „biztosan személyesen én felelek” – reakciók a zuhanó demográfiai adatokra

Mint az Infostart is közölte, augusztusban 5922 gyermek született, 7,4 százalékkal, 475-tel kevesebb, mint 2025 augusztusában. Ebben a hónapban 9452 ember vesztette életét, 0,9 százalékkal, 87-tel több az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a tavaly augusztusi 2968-cal szemben 3530 fő volt. »»»

infostart.hu
Index 6h

Brutális drágulás ment végbe Kelet-Magyarországon, mutatjuk hová költöznek a magyarok

Különös pontra érkezett a magyar lakáspiac: miközben az árak sok háztartás fizetőképességének határát feszegetik, több térségben még mindig kétszámjegyű a drágulás. A vevők egyre nagyobb hitellel próbálnak lépést tartani, a fiatalok saját otthonra vágynak, de sokan már abban sem bíznak, hogy ez reá»»»

index.hu
Profit Line 6h

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés »»»

profitline.hu
Index 8h

Tízéves kora óta anorexiás, volt hogy 25 kg-t se nyomott, de még élni akar

Mindössze 10 éves volt, amikor anorexiás lett. Éveken át 25 kilogrammot sem nyomott a mérlegen, ma pedig már szondás táplálásra és otthoni palliatív ápolásra szorul a svéd származású Engla Louise, akinek megrázó története most a World Press Photo kiállítás révén járja be a világot. A díjnyertes fot»»»

index.hu
Infostart 8h

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák a játszótereken

Gyalogos stratégia A közterületek és közutak gyalogosbarát és akadálymentes fejlesztésének irányelveit megalapozó startégiát és ahhoz kapcsolódó tervet fogadott el a Fővárosi Közgyűlés pénteken. A Karácsony Gergely főpolgármester jegyezte javaslatot egyhangúlag fogadta el a testület. A Gyaloglás Ak»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 9h

Nehéz évek várnak az építőiparra, eltűntek a beruházók – a bankok is új feltételek mellett adnak pénzt

A beruházási kereslet gyengülése továbbra is komoly nyomást helyez a magyar építőiparra, miközben a finanszírozásban is egyre szigorúbb feltételekkel találkozhatnak a vállalatok. A Building Future – Őszi Építőipari Fórumán felszólaló szakértők szerint a következő években a pénzügyi stabilitás, a te»»»

vg.hu
Vilaggazdasag 9h

Vagyonadó 2026: kiszivárgott Kármán András listája, milyen magántulajdon után fizethetnek a magyarok az államnak – meglepő tételek derültek ki, de vannak kivételek

Készíthetik a kockás füzetetet a gazdagok. Készül a vagyonadó 2026-os bevezetése, Kármán Andrásék már a véghajrában tartanak. A Pénzügyminisztérium maga is közöl részleteket a tervezetről, de egyre több információ is kiszivárog. Így már látni lehet, kik, milyen vagyonelemek után és hogyan fizethetn»»»

vg.hu
Hvg 9h

Német védelmi miniszter Budapesten: Együtt kell működnünk, mert Putyin Oroszországából jön a fenyegetés

Ruszin-Szendi Romulusz kétoldalú találkozón fogadta a Stefánia Palotában Boris Pistorius német védelmi minisztert pénteken. A két ország védelmi miniszterei 2022 óta nem vettek részt kétoldalú találkozón, a katonai tárcát felügyelő berlini miniszter pedig 2020 óta nem járt Magyarországon hivatalos »»»

hvg.hu
Portfolio 9h

Az AI már részvényt is vesz helyettünk – új világ jön a kisbefektetőknek

A közel egész napos tőzsdei kereskedés, a tokenizált részvények és a mesterséges intelligenciára épülő ügynökök együtt alakíthatják át a befektetések világát. Gyorsabb elszámolás, egyszerűbb elemzés és kényelmesebb ügyintézés jöhet, miközben új kockázatok is megjelennek. A legnagyobb fordulat pedig»»»

portfolio.hu
Hvg 10h

A vízmérleg kétségbeejtő, 10 ezer tonna árvaszúnyogot hizlaltunk benne, mégis folytatjuk a Balaton körbebetonozását

A Balatonért tett kétségbeesett segélykiáltásként is értékelhetők Vasas Gábor, az idén 100 éve alapított HunRen Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója minapi tájékoztatóján elhangzottak. A kutatóként a balatoni algavirágzásokért felelős cianobaktériumokkal is foglalkozó főigazgató beszámol»»»

hvg.hu
Portfolio 10h

Az Anthropic hatalmas megbízása felrakhatja az Akamait az AI-térképre

Ritka, hogy egyetlen ügylet új pályára helyezzen egy olyan, több évtizedes technológiai vállalatot, amelyet a piac eddig elsősorban tartalomszolgáltatási, webgyorsítási és kiberbiztonsági szereplőként ismert. Az Akamai Technologies most ilyen megállapodást kötött: az Anthropic hét év alatt 11,6 mil»»»

portfolio.hu
Portfolio 10h

Elzárják a pénzcsapot az európai bankok a gázberuházások elől

Élesen visszafogják az új gázinfrastruktúra finanszírozását a nagy európai bankok: gázprojektek már csak kivételes esetben kapnak hitelt, a tőke a megújulók és az energiatárolás felé áramlik – derül ki a Montel beszámolójából. A trend éppen akkor erősödik, amikor Délkelet- és Közép-Európa az orosz »»»

portfolio.hu
Portfolio 10h

Hollandia kivezetné az uniós gáztárolási célokat, amivel Magyarország is jól járhatna

A holland kormány az uniós gáztárolási feltöltési célok jelenlegi formájának kivezetését sürgeti, mivel azok aránytalanul nagy terhet rónak a jelentős tárolókapacitással rendelkező tagállamokra. Hollandia azt javasolja, hogy a célokat ne a tárolókapacitáshoz, hanem a tényleges gázigényhez kössék. A»»»

portfolio.hu
Profit Line 10h

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a»»»

profitline.hu
Privat bankar 10h

Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket

A Fed múlt heti 25 bázispontos, és az Európai Központi Bank szeptember 10-i, szintén 25 bázispontos kamatemelései egyértelműen azt üzenik a piacoknak, hogy az infláció elleni küzdelem még nem ért véget. Az amerikai jegybank a korábban vártnál tartósabban magas kamatkörnyezettel számol, ami kedvezőt»»»

privatbankar.hu
Portfolio 11h

Az MNB-alelnök megszólalása után gyengülni kezdett a forint

Csütörtökön a magyar állampapírpiac hosszú vége szakadt meg, miután az 5 és 10 éves referenciahozam egyaránt 19 bázisponttal ugrott egyetlen nap alatt, miközben a rövid vég változatlan maradt. A nemzetközi kép változatlanul szoros: a dollárindex kéthavi csúcsa közelében, az ötéves amerikai hozam 20»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 11h

Összeomlott a rendszer az új minisztériumban: hetek óta várnak a pénzükre a rászoruló diákok – nincs tájékoztatás, csak ígérgetés

Nyár óta csúsznak a hátrányos helyzetű diákoknak járó Útravaló ösztöndíjak, az utolsó részletet a határidő lejárta után három héttel sem utalták el, a mentorok petíciót indítottak. A Szociális és Családügyi Minisztérium elismerte, hogy bár az Útravaló ösztöndíjak kifizetéséhez szükséges keretet még»»»

vg.hu
Privat bankar 11h

Kiderült, melyik a legnépszerűbb Revolut-csomag

A Revolut közösség Facebook csoport 2026-ra már 100 ezer tagot számol, a Revb közülük 2500 felhasználó bevonásával végzett felmérést arról, hogy milyen arányban használják a különböző csomagokat. A felmérés nem reprezentatív. Kapcsolódó cikk A Revolut-felhasználók kérték – és meg is kapták a haszno»»»

privatbankar.hu
Index 11h

A Fidesz szerint sokasodnak a bajok, aggasztó adatok láttak napvilágot

Súlyos gazdaságpolitikai mulasztásokkal vádolta a kormányt a Fidesz, amelyeknek már „látszanak” is a következményei. A párt közleményében reagált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) foglalkoztatásról és a munkanélküliségről szóló adataira. Az ellenzéki párt az MTI-hez eljuttatott pénteki közlemén»»»

index.hu
Vilaggazdasag 11h

Lasszóval fogják a bankok az új ügyfeleket, százezreket lehet összeszedni néhány ajánlással

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol aká»»»

vg.hu
Index 11h

Szorul a hurok a munkaerőpiacon, egyre nehezebben találnak állást a magyarok

A munkaerőpiac gyengülését nemcsak az jelzi, hogy augusztusban kevesebben dolgoztak és többen voltak munka nélkül. A tartósan állást keresők aránya is emelkedett: már minden harmadik munkanélküli több mint egy éve próbál elhelyezkedni. Elemzők szerint a következő hónapok döntik el, átmeneti megtorp»»»

index.hu
Profit Line 11h

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot leh»»»

profitline.hu
Index 12h

Nem elég a jó jegy, ha szorong a gyerek – Ez hiányzik a leginkább a hazai iskolákból

Egyre több szakértő és döntéshozó mutat rá arra, hogy a mai oktatási rendszer feladata messze túlmutat a tananyag átadásán. A gyerekek változó igényei és a növekvő pszichés terhelés miatt az iskoláknak új kihívásokkal kell szembenézniük – elvégre a sikeres felnőtté váláshoz nem elég a jó osztályzat»»»

index.hu
Hwsw 12h

Válságban az Oracle gigantikus adatközpont-építési projektje

Egyre komolyabb aggodalom lengi körül az Oracle eddigi egyik legnagyobb, készülő adatközpont-projektjét, a Project Jupitert, mely a Microsofttal karöltve mintegy 165 milliárd dollárnyi tőkével valósulna meg a Stargate-program keretében. Vis maior értesítést küldött az Oracle csütörtökön a Stargate »»»

hwsw.hu
Portfolio 12h

Megkongatták a vészharangot: az árrésstop miatt tűnnek el a magyar termékek a boltokból

A 2025 tavaszán bevezetett, kötelező kiskereskedelmi árrésstop egyre súlyosabb károkat okoz a hazai élelmiszerlánc szereplőinek, miközben eredeti célját már elvesztette. Bár a globális piaci folyamatok hatására az élelmiszer-infláció hónapok óta negatív tartományban van, a piactorzító intézkedés to»»»

portfolio.hu
Profit Line 12h

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült. Ez alapján egyértelmű: az influenszer marketing ellenőrzése tartósan a GVH fókuszában van, függetlenül a »»»

profitline.hu
Vilaggazdasag 13h

Állampapír: Romániában bevált a vérért kötvény program, miközben idehaza egyre csökkentik a kamatokat

Első hallásra kissé bizarrnak tűnik ez a román innováció, de állítólag bejött. Extra kamatozásban részesülnek a román véradók, ha állampapírokat vásárolnak. A román állampapírprogram egyszerre próbálja kezelni az ország krónikus vérhiányát és az államháztartás finanszírozási igényeit. A kezdeményez»»»

vg.hu
Profit Line 13h

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízh»»»

profitline.hu
Index 13h

Mintegy tízezer rászoruló diák ösztöndíja akadt el a kormányváltás utáni átállásban

Nyár óta csúsznak a hátrányos helyzetű diákoknak járó Útravaló ösztöndíjak, az utolsó részletet a határidő lejárta után három héttel sem utalták el, a mentorok petíciót indítottak. A Szociális és Családügyi Minisztérium az Index megkeresésére elismerte, hogy bár a kifizetéshez szükséges keretet még»»»

index.hu
Portfolio 13h

Karácsony Gergely: Nagyon közel van a megállapodás a kormánnyal

Helyettes államtitkári és szakértői szinten folytatódnak a kormány és a főváros tárgyalásai Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről, Karácsony Gergely szerint pedig már "nagyon közel" vannak a megoldáshoz. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén arról beszélt, hogy heteken belül meg»»»

portfolio.hu
Portfolio 14h

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaib»»»

portfolio.hu
Portfolio 14h

Az óvatos AI is manipulálható - és rajta keresztül az ember is

Ha egy AI-ügynök válogat helyettünk termékek, állások vagy lakások között, akkor már nemcsak minket lehet meggyőzni, hanem az ügynököt is. Egy friss workshop-tanulmány laboratóriumi körülmények között megmutatta, hogy az ügynök rangsora egy ártatlannak látszó mondattal és kitalált, veszélyt sugalló»»»

portfolio.hu
Demokrata 14h

Facebook-kormányzás: tízéves csúcs közelében a munkanélküliség

Virovácz Péter, az ING Bank főközgazdásza az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy a június-augusztusi 4,8 százalékos munkanélküliségi ráta már csupán 0,1 százalékpontra van a 2025 végén látott tízéves csúcstól és a munkanélküliek augusztusi száma szintén közelíti a tízéves csúcsot. Mi»»»

demokrata.hu
Profit Line 14h

Bitcoin: az ETF-ek indították a ralit, de nő a tőkeáttétel veszélye

Nyolc hónapos csúcsra emelkedett a Bitcoin, miközben az amerikai spot ETF-ekbe két nap alatt több mint 1,7 milliárd dollár áramlott. A lendület mögött azonban egyre több határidős pozíció is állhat. A következő hetekben az dönthet a rali tartósságáról, hogy a tényleges vásárlás lépést tart-e a hite»»»

profitline.hu
VajdasagMA 15h

Közeleg a fűtési idény, egyre többe kerül a tüzelőanyag

A fűtési idény közeledtével egyre többen szerzik be a téli tüzelőt Szerbiában, az árak azonban több termék esetében magasabbak a tavalyinál. A tűzifa köbméteréért a fatelepeken már 10 ezer dinár feletti összeget is elkérnek, miközben a pellet tonnánkénti ára akár az 50 ezer dinárt is elérheti. A sz»»»

vajma.info
Vilaggazdasag 15h

Új szereplő érkezhet a magyar ATM-piacra, több száz új bankautomata jöhet

Megtorpant a hazai ATM-hálózat bővülése. 2026 második negyedévében huszonkilenccel csökkent az országban működő bankautomaták száma, annak ellenére, hogy a szabályozás éppen a hálózat bővítésére ösztönzi a bankokat. A visszaesés várhatóan átmeneti lehet, jövőre ugyanis a Revolut is bekapcsolódhat a»»»

vg.hu
Demokrata 15h

A Gen Z hátat fordít a hajtásnak: egyre többen a „soft life” életet választják

Elegük van a folyamatos rohanásból, a túlórákból és abból, hogy a sikerért cserébe az egész életüket fel kell áldozniuk – a Z generáció egyre inkább a lassabb, egyszerűbb hétköznapok felé fordul. A TikTokon terjedő „soft life” trend mögött azonban nem pusztán egy divatos életmód, hanem a kiégéstől »»»

demokrata.hu
Privat bankar 15h

Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?

Tavaly ősszel, év végén több kriptovaluta-szolgáltató kivonult Magyarországról a túl szigorú kriptovaluta-szabályozás miatt. Az előző kormányzat által hozott kemény kriptovaluta-rendelkezések, főleg az európai jogszabályokon túlmenő tranzakció-átvilágítási (validálási) előírások eltörlése után ugya»»»

privatbankar.hu
Maszol 15h

Több mint egymillió résztvevőre számítanak a pápa pénteken kezdődő franciaországi látogatásán (VIDEÓ)

Rendkívüli biztonsági intézkedések és maratoni programsorozat mellett pénteken megkezdődött XIV.Leó pápa négynapos franciaországi apostoli látogatása, amelyet hatalmas lelkesedés kísér a megújulásra törekvő francia katolikus egyház és a hívek részéről. A rendezvényekre több mint egymillió embert vá»»»

maszol.ro
Portfolio 15h

Ha költözésről van szó, a mai ötvenesek diktálják a tempót az ingatlanpiacon − De meddig?

A Portfolio Checklist csütörtöki adásában többek között a Magyarországon belüli költözések ingatlanpiacra gyakorolt hatásait vizsgáltuk meg Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjének segítségével. Kiugró trend, hogy a tranzakciók nagy része az 1970-es években születettekhez kötőd»»»

portfolio.hu
Portfolio 15h

Miről szól a Whisper Ton-ügy? – Influenszerek a GVH fókuszában

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült. Ez alapján egyértelmű: az influenszer marketing ellenőrzése tartósan a GVH fókuszában van, függetlenül a »»»

portfolio.hu
Demokrata 15h

Katasztrófa felé sodródik Európa: Franciaország kétségbeesett lépéseket tesz

Emmanuel Macron kitért a gázolaj körüli nemzetközi helyzetre is. Kijelentette: katasztrofális következményekkel járna mind a globális, mind az amerikai gazdaságra, ha az Egyesült Államok betiltaná a gázolaj exportját. A francia elnök igyekezett megnyugtatni a franciákat, hogy hazájuk elegendő készl»»»

demokrata.hu
Portfolio 16h

Zelenszkij előirányozott milliárdokat kér, de Brüsszel egyelőre nem enged a reformokból

Ukrajnának sürgősen szüksége lenne újabb uniós pénzekre, Brüsszel azonban világossá tette, hogy előbb a vállalt reformokat kell teljesítenie. Közel 20 milliárd euró sorsa függ az ukrán parlament döntéseitől, Kijev pedig már a következő évekre szánt támogatások előrehozását is kezdeményezte a növekv»»»

portfolio.hu
Hwsw 16h

Jönnek az AI-agentek a Telekom ügyfélszolgálatára

Fokozatosan, egyre több leányvállalatánál építi be a telefonos ügyfélkiszolgáló rendszerekbe az AI-agenteket a Deutsche Telekom. Az automatizálás azonban egy szint felett így is rendkívül lelassul a vállalat illetékes szakembere szerint. Mesterséges intelligencia ügynökökkel vértezi fel telefonos ü»»»

hwsw.hu
Demokrata 16h

Egy ország irányába már elzárhatják a gázt az oroszok – ki lesz a következő?

A döntés hátterében az áll, hogy a nyugatbarát örmény vezetés lépései egyre inkább veszélyeztetik a régió stabilitását és a hagyományos partneri viszonyt. Oroszország négy, egyértelmű elvárást fogalmazott meg Nikol Pasinján örmény miniszterelnöknek. Jerevánnak először is el kell fogadnia a gümri 10»»»

demokrata.hu