Profit Line 6m

Klímafinanszírozás: mit vállaljon Magyarország a globális igazságosságért?

A klímaválság hatásai nem egyformán érintik a világ országait. Miközben a globális dél országai sokszor a legkevésbé felelősek az éghajlatváltozásért, gyakran ők szenvedik el annak legsúlyosabb következményeit: aszályokat, árvizeket, élelmiszer- és vízbiztonsági válságokat, megélhetési nehézségeket»»»

profitline.hu
Infostart 7m

Meghalt egy 20 éves lány lovasbalesetben

Súlyos lovasbaleset történt egy somogysárdi lovardában. Egy 20 éves lovas szenvedett balesetet, aki olyan súlyosan megsérült, hogy mentőhelikoptert is riasztottak hozzá – írja a sonline.hu, amely úgy tudja, hogy a lányra ráesett a ló. Azóta a közösségi médiában már a fiatal lány virrasztására hívta»»»

infostart.hu
Index 10m

Gulyás Gergely az alkotmánymódosításról: Mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon

Az alkotmányos demokrácia végének és az önkényuralom kezdetének nevezte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az Alaptörvény 17. módosítását, amelyet Magyar Péter miniszterelnök szombaton nyújtott be az Országgyűlésnek. A volt kancelláriaminiszter szerint a köztársasági elnök leváltása, az Alkot»»»

index.hu
Vilaggazdasag 12m

Végleg eltűnik Budapest egyik legismertebb ipari jelképe

Augusztus végéig lebontják a Budapesti Erőmű Zrt. Kelenföldi Erőművének 146 méter magas, 2005 óta használaton kívüli kéményét. A Kelenföld látképét évtizedeken át meghatározó kémény eltűnésével végleg lezárul a 70-es évekbeli ipari technológia korszaka az erőmű területén. Lebontják a Veolia csoport»»»

vg.hu
VajdasagMA 15m

A nyári hőségben is a télre készülnek: Drágul a pellet

Bár Szerbiában ezekben a napokban a hőmérséklet megközelítette a 40 Celsius-fokot, sokan már a téli fűtésre készülnek. A pellet iránti kereslet a nyári hónapokban szokatlanul megugrott, az árak pedig néhány hónap alatt már emelkedésnek indultak, közölte az RTS. Jelenleg egy tonna pellet a legtöbb t»»»

vajma.info
Index 22m

Kínai repülőgép miatt riasztották a légvédelmet, felszálltak a magyar vadászgépek

NATO készültségi vadászgépeket riasztottak szombat délután a román–magyar határ térségébe, miután egy Hongkongból Londonba tartó, kínai lajstromjelű Airbus A350-es utasszállító a román légtérben nem lépett kapcsolatba a román polgári légiforgalmi irányítással. A magyar készültségi géppár a határ kö»»»

index.hu
Infostart 31m

Magyar Péter után Schwarzeneggert is megverte Polgár Judit – fotók

„Óriási öröm volt találkozni Arnold Schwarzeneggerrel, az egyetlen és igazi Terminátorral! A sakk iránti szenvedélye ugyanúgy lenyűgözött, mint vidám, karizmatikus és kedves személyisége” – írta Facebook-oldalán Polgár Judit. Schwarzenegger filmforgatáson jár Budapesten, az egyik nap egy párt is ös»»»

infostart.hu
Demokrata 33m

Tömegesen maradhatnak el a roma gyermektáborok a kormány késlekedése miatt

Kolompár Orbán a közösségi oldalán tudatta, hogy kritikus helyzetbe kerültek a hazai nemzetiségi hagyományőrző, kulturális és nyelvi táborok, mivel a döntéshozó szakminisztérium a mai napig nem utalta ki a pályázatokon elnyert támogatási összegeket. A Magyarországi Cigányok Fóruma (MCF) felszólítja»»»

demokrata.hu
Portfolio 33m

Trump nem adja fel: újabb támadások érhetik a Fedet

Donald Trump és szövetségesei nem adták fel a Federal Reserve feletti nagyobb befolyás megszerzését: a Fehér Házhoz köthető tisztviselők aktívan vizsgálják, hogyan lehetne leváltani a Fed Kormányzótanácsának egyes tagjait, köztük Lisa Cook kormányzót és Jerome Powell korábbi elnököt. Bár a Legfelső»»»

portfolio.hu
Index 34m

Bejelentették a közúti közlekedési stratégiáért felelős helyettes államtitkárt

Nyiri Szabolcs lett a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közúti közlekedési stratégiáért felelős helyettes államtitkára. Kinevezését szombaton jelentette be Barna Zsolt, a tárca közúti közlekedési ügyekért felelős államtitkára. Az új vezető feladata az országos közúthálózat stratégiai ügyeinek »»»

index.hu
Maszol 35m

Kislányt mentettek ki a tengerből Mamaián

A gyermeket egy szabadidejében lévő katona húzta ki a vízből. Egy 11 éves bukaresti kislányt húztak ki szombaton eszméletlen állapotban a Fekete-tengerből Mamaia egyik strandján. Az Adevărul beszámolója szerint a vakációzó gyermeket egy épp szabadidejét töltő katona mentette ki. Kivitte a partra, a»»»

maszol.ro
Hvg 44m

Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek

Nem vette fel a kapcsolatot a román civil légiirányítással még a romániai légtérben egy kínai felségjelű gép szombat délután, ami miatt riasztották a Gripeneket – közölte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter. A 13:51-kor felszállt magyar Gripenek a magyar határnál érték el a Hongkong-London »»»

hvg.hu
Privat bankar 45m

Pikáns politikai botrány kerekedett Franciaországban egy csirkés gyorsétteremlánc körül

A szélsőbaloldal vezetője, Jean-Luc Mélenchon már többször felszólalt a szegények és bevándorlók „Új Franciaországa” nevében. Az ő „Új Franciaországa” arra törekszik, hogy megteremtse a saját kultúráját, idoljait, sőt, a saját gasztronómiáját is abban az országban, ahol mára bevándorlók új generáci»»»

privatbankar.hu
Portfolio 45m

Trump nem adja fel: újabb támadások érhetik a Fed-et

Donald Trump és szövetségesei nem adták fel a Federal Reserve feletti nagyobb befolyás megszerzését: a Fehér Házhoz köthető tisztviselők aktívan vizsgálják, hogyan lehetne leváltani a Fed Kormányzótanácsának egyes tagjait, köztük Lisa Cook kormányzót és Jerome Powell korábbi elnököt. Bár a Legfelső»»»

portfolio.hu
Index 46m

Zéró toleranciát hirdetett Vitézy Dávid a korrupcióval szemben

„A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van” – fogalmazott Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy, a közösségi oldalán szombaton közzétett felvételen. Mint egy előző bejegyzéséből kiderül, Vitézy Dávid a Vasúttörténeti Parkban tartotta a Kö»»»

index.hu
24 Ponthu 46m

Teljesen új alkotmány is készül, ezek csak a „halaszthatatlan” reformok

Ez az Alaptörvény módosításának általános indoklásából derül ki.»»»

24.hu
Demokrata 57m

Megérkezett az Alaptörvény 17. módosítása, Magyar Péter nyújtotta be

Magyar Péter videós bejegyzésében elmondta: a 12 pontból álló javaslat főbb pontjai között az országgyűlési képviselők 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlátja, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszűnése, a függetlenebb Alkotmánybíróság és 70 éves életkori határ bevezetése szerepel. »»»

demokrata.hu
24 Ponthu 58m

Bizottságok, MNB, nemzeti lobogó: jelentősen szűkül a sarkalatos törvények köre

A címer használatától a nyugdíjrendszerig, az ÁSZ és az MNB működéséig lesz könnyebb a törvényekhez nyúlnia a leendő kormányoknak.»»»

24.hu
Profit Line 1h

Tavaszi lakásbiztosítási kampány: bő háromszázezer szerződés mozdult meg

A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a v»»»

profitline.hu
Blikk 1h

Magyar Péter megszólalt az alkotmánymódosításról, a rendszerváltás óta először történik ilyen az országban

A tervezett módosítások több közjogi tisztséget és intézményt is érintenek. A javaslatok között szerepel egyebek mellett a köztársasági elnök mandátumának megszüntetése, az alkotmánybírák korhatárának módosítása, a parlamenti képviselői mandátumok időbeli korlátozása, valamint egy új alkotmányozási»»»

blikk.hu
Hwsw 1h

Újabb mérföldkő, 40 millió eladott példánynál jár a Cyberpunk 2077

szöveges hirdetés A Dragon Ball Xenoverse 3 2027-ben válik aktuálissá, így a 10 éve futó Xenover... Tegnap két nagyobb kalanddal is bővült az ARK világa, az ARK Tides of Fortune ... A héten bejelentett lemezes kiadások megszüntetése nagy port kavart a szakmába... Az OtherSide egy hónapon belül most»»»

gamekapocs.hu
Privat bankar 1h

Friss: Magyar Péter bejelentése szerint ezután sem lesz közvetlen elnökválasztás

Szombat délután négy órakor videós bejelentéssel jelentkezett Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő bejelentette: A módosítások főbb pontjai, illetve a miniszterelnök nyilatkozata szerint Igaz utóbbi alkalmazását csak a következő 4 éves periódustól alkalmazzák majd Magyar Péter szavai szerint. Ő»»»

privatbankar.hu
Index 1h

Márki-Zay Péter beszállt az Áder-vitába, kemény szavakkal ment neki a volt államfőnek

Márki-Zay Péter kemény szavakkal bírálta Áder Jánost, miután a volt államfő a közéleti viták kereszttüzébe került. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „castinggal sem lehetett volna annyi jellemtelen haszonlesőt összeszedni, mint amennyit Orbán Viktornak sikerült maga köré gyűjtenie”. Úgy véli»»»

index.hu
Portfolio 1h

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciac»»»

portfolio.hu
Hvg 1h

Magyar Péter benyújtja az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok Tamás megbízatása

Cikkünk frissül. A széles körű társadalmi véleményetés után a magyar kormány nevében benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását – jelentette be Magyar Péter, aki szerint ezzel 36 évvel a rendszerváltás után először történi meg, hogy egy alkotmánymódosítás nem zárt ajtók mögött s»»»

hvg.hu
Hvg 1h

Elnézést kért Pikó Andrástól és a lányától is a köztévé állítólagos új vezetője

Kommentben reagált Bodacz Balázs, az újjáformálódó közmédia egyik vezető pozíciójának várományosa Pikó András szombat reggeli posztjára, amiben a politikus felidézett egy, Bodaczot nem épp jó színben feltüntető esetet 2013 márciusából. Bodacz ekkoriban még a HírTv-nél dolgozott, és Pikó állítása sz»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 1h

Nyilvánosak Magyar Péter tervei – nem várt szigorítások jönnek

A kormányfő bejelentette, hogy a szombaton benyújtott valamennyi rendelkezés azt a célt szolgálja, hogy a kormányt ne lehessen fogságba ejteni. Fotó: NurPhoto via AFPFriss videójában úgy fogalmazott, hogy az online egyeztetést követően szigorítottak a tervezeten. Magyar Péter elmondta, hogy több po»»»

vg.hu
Demokrata 1h

Soha nem látott hőség: lefújták a függetlenség napi felvonulást Washingtonban

Washingtonban a hőség miatt lemondták a hagyományos függetlenség napi ünnepi felvonulást (Independence Day Parade) szombaton – írta meg az MTI. A szervezők közlése szerint az előrejelzések szerint 40 fokot meghaladó lesz a hőérzet az esemény tervezett idején, ezért a résztvevők és a közönség bizton»»»

demokrata.hu
Maszol 1h

Ákovita: Csíkszeredában gyűltek össze a Kárpát-medence legjobb pálinkafőző mesterei

Csíkszeredában, a Hunguest Hotel Fenyőben tartották meg a VI. Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaverseny ünnepélyes díjátadó gáláját. A Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) és partnerei által életre hívott, komoly hagyományokkal bíró megmérettetésre idén mintegy 840 minta érkezett a Kárpát-»»»

maszol.ro
Portfolio 1h

Azonnal felszálltak a magyar vadászgépek: percek alatt kellett közbeavatkozniuk a határon

A magyar légierő készültségi vadászgépeinek kellett azonosítaniuk egy kínai utasszállító repülőgépet, amely nem vette fel a kapcsolatot a légiforgalmi irányítással. A vizuális kapcsolatfelvételt követően az utasszállító személyzete ismét bejelentkezett, így a katonai repülők visszatérhettek a bázis»»»

portfolio.hu
Portfolio 1h

Bejelentette Magyar Péter: 12 pontban írják át az Alaptörvényt

Magyar Péter miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a Tisza-kormány nevében benyújtja az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslat 12 pontot tartalmaz, köztük a képviselők háromciklusos időkorlátját, a jelenlegi köztársasági elnök megbízatásának megszüntetését, valamint az Alk»»»

portfolio.hu
Infostart 1h

Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videóüzenet tett közzé Facebook-oldalán. Mint írja: „A kormány nevében benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot.”A módosítások főbb pontjai:1. 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlát az országgyűlési képviselőknek.2. A jelenleg»»»

infostart.hu
Hvg 1h

Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban

Meghalt az a 20 éves nő, aki még pénteken szenvedett súlyos lovasbaleset egy somogysárdi lovardában – írja a Sonline.hu. A lap szerint a nőre ráesett a ló, ezután mentőhelikopter szállította életveszélyes állapotban a Kaposi Mór Oktató Kórházba, az orvosok azonban nem tudták megmenteni életét. A la»»»

hvg.hu
Index 1h

Így néz ki a kifosztott romhalmaz, amit Magyar Péter örökölt – a számla brutális

Idén jóval több pénzt költ az állam, mint amennyi befolyik: a hiány a teljes magyar gazdaság éves teljesítményének akár 6,9 százalékát is elérheti – ez derül ki az OTP Bank friss elemzéséből. A hiány azért ugrott meg, mert a leköszönő kormány a választás előtt rengeteg pénzt osztott ki. A jó hír: e»»»

index.hu
Demokrata 1h

Új vérzéscsillapító por menthet életeket

A vérzéscsillapító por eredetileg harctéri felhasználásra készült, ahol a gyors beavatkozás életet menthet. A túlzott vérveszteség a harci sérülések egyik vezető haláloka, ezért különösen fontos, hogy a vérzés minél hamarabb elállítható legyen. A fejlesztésben egy katonai őrnagy is részt vett, így »»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 1h

„Nem fogtok minket eltiporni!” – óriási feszültség és utcai zavargások közepette választották újra az AfD elnökeit + videó

Alice Weidel még ennél is keményebb hangnemet ütött meg, és beszédét közvetlenül a csarnok előtt dühöngő tüntetőknek címezte. Nem fogtok minket eltiporni! Épp ellenkezőleg: minél jobban támadtok, mi annál nagyobbak és erősebbek leszünk! Mi vagyunk Németország új néppártja – fogalmazott. Kijelentett»»»

magyarnemzet.hu
Index 1h

Magyar Péter a Tisza-kormány nevében benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítását

Magyar Péter miniszterelnök szombaton a kormány nevében benyújtotta az Alaptörvény 17. módosítását az Országgyűlésnek. A kormányfő délután az alkotmánymódosítás részleteit is ismertette. Cikkünk frissül! „A kormány nevében benyújtottam az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó ja»»»

index.hu
Index 1h

Bodacz Balázs elnézést Pikó Andrástól és lányától a 2013-as riportja miatt

Reagált Bodacz Balázs Pikó András józsefvárosi polgármester bejegyzésére, amelyben bírálta, hogy a közmédia hírterületének vezetőjeként Bodacz neve merült fel, mert ez szerinte szakmai és etikai kérdéseket is felvet a múltjával kapcsolatban. Bodacz Balázs korábban az ATV-nél dolgozott, előtte pedig»»»

index.hu
Hvg 1h

Évtizedek után búcsúzik kiemelkedő építményétől Kelenföld

Lebontják a Veolia csoporthoz tartozó Budapesti Erőmű Zrt. Kelenföldi Erőműjének 146 méter magas kéményét. A 2005 óta használaton kívüli építmény bontási munkálatai a terület helyreállításával együtt augusztus végéig tartanak. A kémény 1979-ben épült, akkor azonban még csak 96 méter volt a megenged»»»

hvg.hu
Infostart 1h

Kisgyerek is megsérült a vonatbalesetben

A személyautó a tilos jelzés ellenére hajtott a vasúti sínekre, és ütközött Kazincbarcika irányába haladó tehervonattal. Az ütközés hatására az autó felborult, az utasokat a mentőszolgálat elszállította. A baleset során személyi sérülés és jelentős anyagi kár keletkezett – nyilatkozta a boon.hu-nak»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 1h

Új részletek a postások tragédiájáról: ezt állítják a terepen dolgozó kézbesítők

Két postai kézbesítő múlt heti tragikus halála után vizsgálatok indultak a Magyar Postánál, miközben a terepen dolgozó kézbesítők és a szakszervezet szerint nem egyedi problémáról, hanem hosszú évek óta fennálló hiányosságokról van szó. Fotó: ShutterstockA Magyar Posta hangsúlyozza, hogy együttműkö»»»

vg.hu
Privat bankar 1h

BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott

Mindössze pár száz forintnak megfelelő összegért lehetett hozzájutni illegális videós tartalmakhoz a Metához tartozó, világszerte milliárdok által használt Instagram felületén, elsősorban indiai felhasználóknak – közölte saját információira hivatkozva a BBC. A portál arról írt, hogy a BBC World Ser»»»

privatbankar.hu
Maszol 1h

Abrudean: az alkotmányos elv nem írja felül a pártok autonómiáját

Mircea Abrudean liberális szenátusi elnök szerint a parlamenti szavazat szabadsága alkotmányos elv, amelyet senki nem vitat, de nem írja felül a pártoknak azt a jogát, hogy megvédjék identitásukat, értékeiket és belső szabályaikat. A politikus arra reagált szombaton a Facebook-oldalán, hogy a bukar»»»

maszol.ro
Profit Line 2h

Vitézy Dávid: a korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül,»»»

profitline.hu
Index 2h

Belobbant egy beteg nő bélgáza az orvosi lézertől

Rutinműtétnek indult, tűzgolyóval végződött: a műtőasztalon fekvő beteg bélgáza lobbant be a sebészeti lézertől egy tokiói kórházban. A harmincas éveiben járó nő súlyos égési sérüléseket szenvedett, miközben a vizsgálat szerint sem az orvosok, sem a berendezés nem hibázott. Elsőre fekete komédiába »»»

index.hu
Demokrata 2h

A diktátor neve változott

– Akkor, 2002-ben hatalmas csalódás volt a fél ország számára a szerintünk szavazatszámlálással elcsalt választási eredmény, akárcsak ez a mostani, áprilisi Tisza-kiáradás, mert akkor úgy, most meg másként csapták be, vezették félre, nézték hülyének a magyar jobboldalt – mondja Budaházy, aki egy má»»»

demokrata.hu
Hirado 2h

Vitézy Dávid: A korrupciót illetően zéró tolerancia van

A korrupciónak nincs olyan szintje, amit elfogadunk és megengedünk, zéró tolerancia van - hangoztatta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter egy a közösségi oldalán szombaton megjelent felvételen, amely a Vasúttörténeti Parkban készült. Mint az egy megelőző Facebook-bejegyzéséből kiderül,»»»

hirado.hu
Infostart 2h

Magyar Péter rendkívüli tájékoztatót tart

A bejelentés előzménye, hogy tárgyalta a kormány az Alaptörvény-módosító csomag társadalmi egyeztetésre beérkezett véleményeket, több mint 23 ezer véleményről van szó. „A nagy többség szigorítást kért. Nagy változás várhatóan nem lesz” – fogalmazott a képviselői mandátumok 12 vagy 8 évre korlátozás»»»

infostart.hu
Blikk 2h

Bocsánatot kért Pócs Jánostól Magyar Péter testvérének lapja: megtévesztő fotókat közöltek a képviselőről

„Tévedésből egy márciusi fotót közöltünk a Kontroll Facebook-oldalán Pócs János országgyűlési képviselőről. A posztban azt a hamis látszatot keltettük mintha a fényképek a nyári rendkívüli hőség alatt készültek volna, és az aszályos vízhiányos időszakban Pócs János tűzoltótömlővel locsolná a kertjé»»»

blikk.hu
Demokrata 2h

Vasmarokkal kezdett az új tiszás közmédiafőnök

A Magyar Nemzet arról számolt be, hogy az MTVA új vezérigazgatója, Horváth P. András egy nappal a megválasztása után két utasítást adott ki. Az egyik a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) átvilágítása alatt alkalmazandó átmeneti szabályokról rendelkezik, míg a másikban az új vezé»»»

demokrata.hu