Tiszás és mi hazánkos mentelmi jogról is szavazott az Országgyűlés
Magánvádas rágalmazási ügy miatt kérték Gurzó Mária mentelmi jogának felfüggesztését. A politikus felszólalt a szavazás előtt, ismertetve, hogy a mezőkovácsházi fenyőüzlet mellett a választási kampány során egy nő kiabálva kampányolt, ebből alakult ki szóbeli konfliktus. A politikus elmondása szeri»»»
A vagyonadó kivágta a biztosítékot a műgyűjtőknél
Molnos Péter művészettörténész három, a 19. század elején élt közismert személy – Gróf Andrássy Gyula, Kernstok Károly és Petrovics Elek – véleményét, illetve az akkori Károlyi-kormány pénzügyminiszteréhez írt leveleit idézte – a tervezett vagyonadó kapcsán –, így vezetve fel a saját kardinális vél»»»
Halálos lövöldözés az Európai Parlament közelében, egy rendőr is meghalt Brüsszelben
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe. Az RTL.info francia nyelvű belga hírportál tájékoztatása szerint a brüsszeli ügyészség kedd reggel megerő»»»
Tisza-kormány: folytatja az ülésezést a parlament, egy új tag a Médiatanácsban
Kedden folytatódik a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyalnak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztják a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Csak a Mi Hazánk jelöltjét, Radetzky Andrást választotta meg kedden az Országgyűlés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósá»»»
Súlyos üzemanyagválság Ukrajnában, Magyarország is jelentős mennyiségű dízelt szállít
Logisztikai nehézségek – köztük a Duna alacsony vízállása és az emelkedő európai üzemanyagárak – miatt gázolajhiány fenyegeti Ukrajnát, amely a háborús pusztítások következtében szinte teljes egészében importra szorul az üzemanyag-ellátásában. Az importból pedig hazánk is kiveszi a részét. Az Enkor»»»
A Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma kapott megbízást egy macedón autópályaszakasz építésére
A Strabag és a Duna Aszfalt konzorciuma 219 millió eurós infrastruktúra projektet valósít meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank finanszírozásából Észak-Macedóniában. A 11,5 kilométeres hegyvidéki autópályához mintegy 370 méteres, kétjáratos alagút, két völgyhíd és 2x2 sávos kiépítéshez kap»»»
Őrizetbe vették a román tévésorozat sztárját – Eltiltás alatt, bedrogozva okozott balesetet
Őrizetbe vették Cuzin Toma színészt, aki a népszerű Las Fierbinți című sorozatban „Firicel” néven ismert, miután a Teleorman megyei Peretu községben közúti balesetet okozott. A rendőrség megállapította, hogy a színész felfüggesztett jogosítvánnyal ült a volán mögé, a gyorsteszt pedig tiltott szerek»»»
Bűnbaknak érzik magukat: felháborodott a gyermekpszichiátriai szakma Gyurkó Szilvia szavain
Visszautasítja a gyermekpszichiátriai szakma azokat az állításokat, amelyek szerint kényelmi szempontok alapján, felelőtlenül túlgyógyszereznék a gyermekeket. A szervezetek közös állásfoglalásukban reagáltak Gyurkó Szilvia államtitkár kijelentéseire, aki a múlt héten egy konferencián beszélt a gyer»»»
Strip mall épül az M3-as bagi csomópontja mellett
Hamarosan megnyitja kapuit az M3-as autópálya bagi csomópontjánál épülő MyRA Park M3 bevásárlópark, amelynek első bérlői között az ALDI, a Rossmann, a Pepco és a KFC is helyet kapott - írta közleményében a Faedra Group. A mintegy hatezer négyzetméteres alapterületű létesítmény első ütemének átadása»»»
Csattanós választ adott a Duna Aszfalt a Tisza-kormánynak: külföldön épít autópályát, megnyerte a közbeszerzést az osztrák óriással – 219 millió eurót adott nekik Európa egyik legnagyobb bankja
A STRABAG és a Duna Aszfalt konzorciuma 219 millió eurós infrastruktúra projektet valósít meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) finanszírozásából Észak-Macedóniában. A 11,5 kilométeres hegyvidéki autópályához mintegy 370 méteres, kétjáratos alagút, két völgyhíd és 2x2 sávos kiépítés»»»
15 km-es torlódás alakult ki a sztrádán, a hídfelújítás az oka
Jelentős torlódással indult a kedd reggel az M0-s autóúton, miután hídfelújítás miatt lezárták a két külső sávot a Deák Ferenc hídon, az M1-es autópálya felé vezető oldalon – írja az Útinform híradása nyomán a hvg.hu. Reggel 7:30 óta a híd előtt több mint 15 kilométeresre növekedett a forgalmi dugó»»»
Aggasztó jelekre figyelmeztetett a fideszes képviselő (Videó!)
Palóc André (Fidesz) kiemelte: egyre több aggasztó jelet látni a gazdaság működésével kapcsolatban, a turizmusban rengeteg a probléma, a fiatalok körében nagy a munkanélküliség, az építőipar teljesítménye csökken, a beruházások visszaesnek. Közölte: a gyárbezárások kapcsán az érintett munkavállalók»»»
Gyógyszeripari igényekre szabott logisztikai központot alakított ki az Egis számára a HelloParks Fóton
A HelloParks közel 20 ezer négyzetméter raktár- és mintegy 1000 négyzetméter irodaterületet alakított ki az Egis Gyógyszergyár speciális működési igényeinek megfelelően fóti megaparkjában. A projekt különlegessége, hogy a fejlesztő egy már kivitelezés alatt álló ipari csarnokot igazított a gyógysze»»»
Brüsszel Magyarországra küldi a tényfeltáró bizottságát, most dől el a legsúlyosabb uniós csapás sorsa: Orbán Viktort éveken át sanyargatták vele, Magyar Péter azonnal megszabadulhat tőle - de az árát meg kell fizetni
Nyolc év után fordulat következhet a Magyarországgal szemben indított egyik legsúlyosabb uniós eljárásban. Az Európai Unió kedden ismét napirendre veszi a magyar jogállamiság helyzetét, miközben már az eljárás megszüntetésének lehetőségét is vizsgálják. A döntés azonban korántsem automatikus: több »»»
„Köszönik a pedofilok” – bekiabálás kísérte a gyermekvédelmi csomag elfogadását
Az Országgyűlés elfogadta az egészségügyi és szakmai kamarai törvények módosítását, valamint a kormány gyermekvédelmi javaslatcsomagját. A képviselők emellett jóváhagyták a 2026-os költségvetés módosításához benyújtott összegző módosító indítványt is. Az egészségügyről és az egészségügyben működő s»»»
Döntött Toroczkai László mentelmi jogáról az Országgyűlés
Keddi ülésén a parlament Gurzó Mária tiszás képviselő mentelmi jogáról is határozott. A Békés megyei politikus még a választási kampány alatt keveredett szóváltásba Mezőkovácsházán egy magát orvosnak beállító nővel. Gurzó állítása szerint ezután megbeszélték a történteket, ám később vitapartnere kö»»»
Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok
A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek e»»»
Hatott Baka András szava: módosította az orvosi kamarára vonatkozó törvényt a parlament
Az államfő kifogásait részben figyelembe véve módosította az egészségügyi kamarákról szóló, ki nem hirdetett törvényt kedden az Országgyűlés. Részben módosította az Országgyűlés az egészségügyi kamarákról szóló törvényjavaslatot Részben módosította az Országgyűlés a Baka András köztársasági elnök á»»»
Az Európai Parlament épülete mellett történt lövöldözés, egy ember meghalt
Lövöldözés tört ki az Európai Parlament brüsszeli épülete mellett, aminek következtében egy ember életét vesztette. A belga főváros egy másik pontján a rendőrök egy lopott járművet próbáltak megállítani, azonban a tolvajok fejbe lőtték az egyik járőrt, aki szintén elhunyt. Egy ember meghalt az Euró»»»
Toroczkai László Magyar Péternek: Mit mondott önnek az IMF delegációja? (Videó!)
Lépéseket sürgetett a szuverenitás védelme érdekében napirend előtti felszólalásában Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője, aki azt közölte, a kormány nem a magyar nemzeti szuverenitás, a magyar vállalkozások és gazdaság megerősítésén dolgozik, hanem azt hajtja végre, amit az Európai Unió v»»»
Magyar Péter szégyent emleget, a Fidesz genderlobbiról beszél, megszavazta a parlament a gyermekvédelmi csomagot
Az Országgyűlés hétfői ülésén több előterjesztésről is szavaznak a képviselők. Cikkünk frissül... A parlament hétfői ülésén – amelynek napirend előtti összecsapásairól itt tudósítottunk – javaslatok soráról döntenek a képviselők. Elsőként megszavazták a Baka András köztársasági elnök által megfonto»»»
Komoly dicséretet kapott Brüsszelből Magyarország
Elismerését fejezte ki a jogállamiság helyreállítása terén elért "jelentős előrelépésért", valamint a magyar kormány és az Európai Unió intézményei közötti "kiváló együttműködésért" Michael McGrath igazságszolgáltatásért és jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Luxembourgban. A tagországok eu»»»
Jobb lesz-e a hátrányos helyzetű lánynak, ha sejtcsomónak minősítjük a magzatot?
„Mit tud a főleg férfiakból álló egyház, amit a nőjogi civil szervezetek, az érintettekkel dolgozó szakemberek és az orvosok nem?” – teszi fel a kérdést a PATENT Egyesület, miközben feministák a sajnos igen hisztérikusnak ható „Papok, kifelé a méhünkből!” címmel petícióban követelik az isztambuli e»»»
Nekiment a roncsautó programnak a Renault első embere
Nem tartja normálisnak, hogy a bukaresti kormány közpénzből finanszírozza a kínai személygépkocsik importját. Heves kirohanást intézett a roncsautó program aktuális formája ellen Francois Provost, a Renault Group vezérigazgatója, adta hírül a profit.ro. „A kínaiak a teljes piac 10 százalékát teszik»»»
Újabb hajókat ért támadás Bulgária partjainál
A kormányfő tájékoztatta a történtekről a NATO-t és az Európai Uniót, segítséget kérve tőlük, hozzátéve, hogy Bulgáriának nincs egyértelmű bizonyítéka arra, hogy ki a felelős. Közölte, hogy szándékában áll bekéretni az orosz nagykövetet az „elfogadhatatlan” támadások miatt. A miniszterelnök azt írt»»»
Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Az elmúlt öt évben az európai telekommunikációs szektor indexe többnyire alulteljesítette a széles európai részvényindexet. Az idei év kiválóan indult, az év eleji jelentős felülteljesítés azonban a nyár elejére teljesen elolvadt. Egyes vállalatspecifikus hírek mellett a profitrealizálás, valamint »»»
713 millió forintos közbeszerzést nyert az Orbán-kormány volt államtitkárának felesége
Nettó 713 millió forintos megbízást nyert a MAVIR telephelyeinek takarítására Kovács Zoltán volt államtitkár feleségének cége. A tenderre 18 ajánlat érkezett, közülük 13 érvénytelennek bizonyult, így mind az öt régióban a cég ajánlata maradt az egyetlen érvényes. A győztesről augusztus végén döntöt»»»
Vészjelzést adott ki az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett Globális pénzügyi stabilitási jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a pénzpiacok ellenállóképessége nem jelent egyet a biztonsággal, és számos kockázati tényező – a mesterséges intelligencia körüli korrekciótól a kötvényhozamok emelkedésén át a kiber»»»
Halálos baleset történt a hullámvasúton
🚨#BREAKING: A father has just FALLED TO HIS DE@TH off of a rollercoaster at Six Flags near Atlanta GA.Witnesses say the father was riding with his child and then flew out of seat, smashed into riders behind him, and hit the rollercoaster several times before ultimately falling… pic.twitter.com/mww7»»»
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóra történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe. Az RTL.info francia nyelvű belga hírportál tájékoztatása szerint a brüsszeli ügyészség kedd reggel A két »»»
„Jó Gazdálkodj okosan! játékot" – Magyar Péter keményen beszólt a fideszes képviselőnek a parlamentben
Palóc André, a Fidesz képviselője napirend előtti felszólalásában a Tisza-kormány gazdasági eredményeiről beszélt. Az ellenzéki politikus szerint aggasztóak a munkanélküliségi mutatók, az építőipar drámai mértékben esett vissza az elmúlt időszakban, gyárak zártak be, és több ezer újabb munkahely sz»»»
Csődvédelemben omlik a Disney karjaiba a Character.AI
Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a Character.AI platform mögött álló Character Technologies, mely főleg a fiatalokra épített olyan szolgáltatást, mellyel a jellemzően tinédzserkorú felhasználók chatelhettek különféle személyiségekkel és karakterekkel amolyan szerepjáték jelleggel. Elégedett»»»
Moszkva szerint 320 milliárd dollár értékben szállított energiatermékeket Európának 2022 óta
Oroszország 2022 óta 320,7 milliárd dollár értékben szállított energiatermékeket az Európai Unóba – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes a Vesztyi hírszolgálatnak nyilatkozva. Novak rámutatott, hogy az összeg meghaladja a Donald Trump amerikai elnök által közölt adatot, ame»»»
Koplovsky: ne legyünk nosztalgikusak, a régi rendszer eltűnt, valami új felé haladunk!
A második világháború után kiépült, szabályalapú kereskedelmi rend a régi formájában véget ért, mert a két legnagyobb szereplő, az Egyesült Államok és Kína egyre inkább eltér a közös szabályoktól – mondta el Michael Koplovsky, korábbi magas rangú amerikai diplomata, nemzetközi kereskedelmi tárgyaló»»»
Milliárdos vagy? Így kalkuláld ingatlanod értékét a vagyonadó befizetéséhez
Éles vitát váltott ki a múlt héten társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet. Egy korábbi cikkünkben jogászok segítségével boncoltuk a leendő törvény hatásait, most a lakóingatlanok értékének kalkulációját végezzük el. Főszabály, hogy a Magyar Nemzeti Bank településtípusonkénti lakásárin»»»
Európa szembemegy Donald Trumppal, újabb lépésre készülnek Vlagyimir Putyin ellen
Egyre élesebb az ellentét az Egyesült Államok és az európai vezetők között az Oroszország elleni fellépés ügyében. Miközben Donald Trump amerikai elnök az üzemanyagárak csökkentése érdekében enyhített az orosz gázolajexportot érintő szankciókon, az Európai Unió újabb korlátozásokkal szorítaná tárgy»»»
Milliárdok az adóhálóban? – A magyar vagyonadó tervezetének főbb szakmai kérdései és a digitális vagyonmérleg lehetősége
2026-ban társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonadó törvénytervezetét. A javaslat az 1 milliárd forint feletti vagyonra évi 1 százalék, a 100 milliárd forint feletti részre pedig 1,5 százalék vagyonadót irányoz elő. Az adó hatálya kiterjed a bankszámlákra, pénzügyi befektetésekre, ingatlanokra»»»
Kaprinyák Tibor után újabb tiszás politikus vadászatai miatt áll a bál Magyar Péteréknél
„Nagytestű szuka borzot ejtettem el”A honvédelmi államtitkár finoman szólva nem is próbálta leplezni vadászszenvedélyét. A vadászattal foglalkozó Agro Jager News oldalán 2023. október 25-én Péntek 13. címmel jelent meg saját élménybeszámolója egy bogács-szomolyai portyáról. Kürtös leírta, hogy egy »»»
Benkő Tibor lett a Budapest Honvéd új elnöke
Hadházy Ákos tájékoztatása szerint a kinevezés bírósági nyilvántartásba vétele még folyamatban van, ám a sportszervezetnél már átvette a feladatokat a korábbi tárcavezető. A politikus értesülései szerint Benkő Tibort a jelenlegi honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz javasolta a sportegyesüle»»»
Két hajót ért találat a Fekete-tengeren – Bulgária nemzetközi segítséget kér
Két kereskedelmi hajót ért találat különálló incidensekben a bolgár felségvizek közelében a Fekete-tengeren keddre virradó éjszaka – derült ki a minisztertanács mellett működő Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén bemutatott tájékoztatásból, amiről a BGNES hírügynökség számolt be.A máltai zászló alat»»»
Véget ért a lakásbiztosítási árstop - Kiderült, mi történt azóta a díjakkal
Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására – derült ki az egyik alkuszcég frissen közzétett adataiból. Az Ins»»»
Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
A hét második napjára vonatkozóan is megérkeztek az aktuális üzemanyagár-információk a Holtankoljak.hu-tól. Az oldal arról ír, hogy kedden sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt. A hét második munkanapján így válto»»»
Új központ segítheti a családon belüli erőszak áldozatait Hargita megyében
Hat férőhelyes, ideiglenes elhelyezést és átfogó támogató szolgáltatásokat biztosító központ létesülhet Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére. A beruházás egy országos, európai uniós finanszírozású projekt részeként valósulhat meg, amelyben partnerként vesz részt Har»»»
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?
Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután»»»
Civilek haltak meg Harkivban
Harkivban orosz rakéta csapódott egy négyszintes lakóházba, az épület egyik lépcsőháza összeomlott, a romok alól eddig három holttestet emeltek ki a katasztrófavédők – tette közzé Oleh Szinyehubov katonai kormányzó és Ihor Terehov polgármester kedden reggel a közösségi médiában. A mentés folytatódi»»»
Bolojan a PSD-t bírálja, de kész támogatni egy új kormány beiktatását
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfő este megerősítette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hajlandó támogatni egy kormány parlamenti beiktatását, még akkor is, ha nem vesz lesz annak tagja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PNL nem kíván újra együtt kormányozni a Szociáldemokrata Párttal (PSD)»»»
Magyar Péter börtönt ígért, de a jogerős ítéletekig még hosszú út vezet
A „bilincs, bilincs, rács, rács” jelmondatot már volt miniszterek letartóztatása kíséri, az elszámoltatás mérlege azonban jóval összetettebb a látványos vezetőszáras képeknél. A tárcák sorra teszik a feljelentéseket, megkezdte munkáját a vagyonvisszaszerzési hivatal, miközben több nagy horderejű üg»»»
A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
21,9 százalékkal bővült az építőipari termelés augusztusban az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból. Az épületek építésének termelése 9,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké viszont megduplázódott, itt 102,4 százalékos bővülést mért a hivatal»»»
Kiderült, mennyi pénzt akart Budapest a kormánytól, és miért nem kapta meg
A főváros eredetileg 144 milliárd forintot szeretett volna kialkudni a kormánnyal folytatott tárgyalásokon, végül azonban be kellett érnie 120 milliárddal. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója most elárulta, hogyan jutottak el ehhez az összeghez. A megállapodás ellenére Budapest pénz»»»
Közel 11 millió forintot kapott az NKA-tól Nagy Ervin volt élettársának cége
A történet másik fontos eleme, hogy Duda Évát később a Táncművészeti Bizottság tagjává nevezték ki. A különböző szakmai testületek megalakításáról szóló döntést maga Nagy Ervin kulturális államtitkár jelentette be. Egy másik korábbi élettárs is feltűnik a cég felügyelőbizottságábanAz Ellenpólus bes»»»