Infostart 15m

A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását – a nap hírei

Sonnevend Pált választotta elnökévé az Alkotmánybíróság, titkos szavazással. Az új elnök a megválasztásával azonnal hivatalba is lépett. Sonnevend Pált az Országgyűlés július 27-én választotta az Alkotmánybíróság tagjává, elnöki megbízatása 3 évre szól. A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb»»»

infostart.hu
Infostart 27m

Több százezerszer bérelték ki az új Mol Bubikat mindössze három hónap alatt

A megújult közbringarendszer három hónapja alatt majdnem 630 ezer bérlést regisztráltak, 11 százalékkal többet, mint a Mol Bubi előző generációjának első 88 napján – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn. Azt írták, hogy a rendszer egyik legfontosabb újdonsága, az elektromos rásegíté»»»

infostart.hu
Index 1h

Huszonnyolc évnyi gyaloglás után tért haza a brit kalandor

Mintegy 50 ezer kilométer megtétele, 29 ország bejárása és 14 évnyi kényszerű várakozás után tért vissza szülővárosába a 57 éves brit kalandor. Az egykori ejtőernyős 1998-ban Chiléből indult útnak, átkelt a befagyott Bering-szoroson és a La Manche csatornán is, miközben végig tartotta magát ahhoz a»»»

index.hu
Portfolio 1h

Csökkenő veszteséget, de lassuló árbevétel-növekedést könyvelt el a történelmi tőzsdére lépésre készülő AI-óriás

Közel 900 milliárd dolláros kötelezettséget vállalt a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére az Anthropic a következő évekre – írta meg a Financial Times a vállalat tőzsdei bevezetést előkészítő, frissített dokumentumai alapján. A Claude nyelvi modellt fejlesztő cég számít»»»

portfolio.hu
Portfolio 2h

Házkutatást tartott a NAV egy fideszes parlamenti képviselő testvérének alapítványánál

A Telex kérdésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elmondta, az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért nevű szervezethez kötődő ingatlanokban tartottak házkutatást hétfőn költségvetési csalás gyanújával. Az alapítvány vezetője 2024-ben Vitályos Fanni volt, Vitályos Eszter akkori kormányszóvivő, jelenlegi »»»

portfolio.hu
Privat bankar 2h

Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik

Leskiewicz közölte: Karol Nawrocki elnök továbbra is nyitott arra, hogy az alkotmánybíróság helyzetéről egyeztessen a fő kormánykoalíciós párttal, a Donald Tusk vezette Polgári Koalícióval (KO). Felidézte: a KO képviselői nem jelentek meg azokon a konzultációkon, amelyeket az államfő szombaton több»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 2h

Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac

A január és október közötti időszakban a Duna House becslése szerint mintegy 95 ezer ingatlan cserélt gazdát, míg egy éve az első tíz hónapban 109 195 tranzakciót regisztráltak. Kapcsolódó cikk Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a »»»

privatbankar.hu
Index 2h

Rekord felé száguld a hazai használtautó-piac, de van egy komoly bökkenő

Egyre mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik olcsó használt autót keresnek, miközben a hazai piacon rekordközeli forgalom zajlik. A legidősebb népszerű modellek ára is kilőtt, a Suzuki Swift például egy év alatt több mint negyedével drágult. A vásárlási kedvet az import és az újautó-eladá»»»

index.hu
Maszol 3h

Amerikai félidős választások: már-már gyanúsan népszerűek az amerikai demokraták

A félidős választások előtt a demokrata jelöltek vezetik a felméréseket több, stabilan konzervatív államban is, ahol 2024-ben a republikánus elnökjelölt kétszámjegyű győzelmet aratott. Szakértők figyelmeztetnek: a közvélemény-kutatások hajlamosak alulmérni a konzervatív szavazók részvételi hajlandó»»»

maszol.ro
Portfolio 3h

Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Akár tetszik, akár nem, sok szegény ország sorsa a természeti erőforrásaitól függ. Mivel iparuk kevésbé fejlett és szolgáltatószektoruk kisebb, mint a gazdag államoké, a föld alatti kincsek döntően befolyásolhatják gazdasági kilátásaikat. Az olaj és az ércek iránti növekvő globális kereslet ösztönö»»»

portfolio.hu
Privat bankar 4h

Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő

A Gránit Alapkezelő Zrt. számára kiemelten fontos, hogy az általa kezelt alapok tényleges tulajdonosi adatai pontosan és naprakészen szerepeljenek a hatósági nyilvántartásban, ennek érdekében valamennyi jogszabályi adatszolgáltatási kötelezettségét határidőben teljesíti – írja a társaság a szerkesz»»»

privatbankar.hu
Blikk 4h

Magyar Péter elszólta magát, most már biztos, hogy államosítják a teljes végrehajtói rendszert, vége az adósok kifosztásának?

Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke hétfő délutáni napirend előtti felszólalásában a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság munkájáról beszélt. Elmondása szerint a bizottság ülésén egy volt önálló bírósági végrehajtó beszámolója alapján bűncselekmény-sorozatra derült fény, amelynek »»»

blikk.hu
Privat bankar 4h

Budapestig ért az amerikai befektetők derűje

A részvénypiac forgalma 15,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzőjének az MTI-nek küldött kommentárja szerint vegyes az összkép a hét első kereskedési napján, az árfolyamokat főképp nemzetközi hatások»»»

privatbankar.hu
Demokrata 4h

Gazdasági katasztrófa fenyegeti a régiót a hatalmi harcok miatt

Donald Tusk kormánya szisztematikusan próbálja eltávolítani a korábbi vezetéshez köthető tisztségviselőket. A miniszterelnök és Adam Glapiński jegybankelnök között kirobbant, nyílt összecsapás a monetáris politika függetlenségét veszélyezteti, ráadásul a kormány bíróság elé állítaná a jegybank elnö»»»

demokrata.hu
Demokrata 4h

A nyugdíjasok képviselői sem elégedettek

A szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott nyilatkozatában azt írta: a régebben és az újabban megállapított nyugdíjak közötti értékolló mára tarthatatlan mértékűre nyílt, ezért elengedhetetlen egy átfogó, célzott emelés a 2008 óta folyósított ellátások esetében, kitérve valamennyi nyugdíj értékállós»»»

demokrata.hu
Demokrata 4h

Lehet-e rántottából tojást csinálni?

A probléma abban van, hogy a természet kiszámíthatatlan működésű kaotikus rendszer, amelyben irreverzibilis folyamatok zajlanak, ezért egy korábbi állapot rekonstruálása, még ha elvileg lehetséges is lenne, olyan hatalmas erőforrásokat igényel, amelyeket egyetlen ország költségvetése sem képes elvi»»»

demokrata.hu
Privat bankar 4h

Szabotázsakciótól tartanak Lengyelországban

A rendőrség a hadsereg, a határőrség és a titkosszolgálatok közreműködésével folytatja a műveletet a Kalinyingrádi területtel szomszédos két vajdaságban – mondta Boron. Az akció műveleti központja a varsói rendőr-főkapitányság, és a mozgósítás több vajdaság rendőrségét érinti. A hatóságok feladata,»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 5h

Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése

Az MBH Bank finomhangolt stratégiával, határozott prioritások mentén folytatja a megkezdett utat, hogy nemzetközi szinten is versenyképes, pénzügyileg kiemelkedően sikeres, ügyfélközpontú bankká váljon – írja a pénzintézet a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben. A bank előtt álló követke»»»

privatbankar.hu
Infostart 5h

Nagy Ervin: egészen elképesztő dolgokat tárt fel az Operaház átvilágítása

EgyFacebook-bejegyzésben reagált a Magyar Állami Operaházban feltárt szabálytalanságokra Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár, miután Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter megszüntette Ókovács Szilveszter főigazgatói munkaviszonyát. Az államtitkár szerint az átv»»»

infostart.hu
Privat bankar 6h

Leváltották Ókovács Szilvesztert a Magyar Állami Operaház éléről

„Tarr Zoltán november 2-től megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát” – jelentette be a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium. A döntést az intézmény átvilágításának megállapításai alapján hozta meg a miniszter. Kapcsolódó cikk»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 6h

70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja

Az O3 Investment B.V. által kezelt ELO3 Green Energy Fund első zárására két intézményi befektető és az O3 Partners N.V. együttesen 70,7 millió euró előzetes tőkeígérvényt tett. A 100 millió eurós célméretű alap építésre kész európai megújulóenergia-infrastruktúra-projektekbe fektet, és a díjakkal é»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 6h

Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással – közölte honlapján az Ab. Kapcsolódó cikk Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció Támogatják a köztársasági elnök döntését. Az Ab közleménye szerint az új elnök pályázatában a legfontosa»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 6h

Lecsapott Tarr Zoltán: azonnali hatállyal kirúgták az Operaház főigazgatóját, Ókovács Szilvesztert

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát – közölte Nagy Ervin. Facebook-bejegyzése szerint a Magyar Állami Operaház átvilágítása a vezetői juttatások, a szerződések és a gazdálkodás területén is hiányosságokat tár»»»

vg.hu
Portfolio 6h

Olyan csontvázak estek ki az Operából, hogy azonnali hatállyal menesztették Ókovács Szilvesztert

Azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter – számolt be róla Facebook-bejegyzésében Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. A döntést az intézmény átvilágítása »»»

portfolio.hu
Index 6h

Polt Péter leváltotta, nyugdíjba küldték, most az ügyészség élére térhet vissza Fejes Péter

Tavaly nyugdíjba küldték, mert elérte az ügyészek kötelező 65 éves korhatárát, legfőbb ügyészként viszont visszatérhet, mert ennél a pozíciónál nincs felső korhatár. Fejes Péter csaknem négy évtizedes pályafutása során olyan jelentős büntetőügyekben képviselte a vádat, mint a körmendi gyermekgyilko»»»

index.hu
Index 7h

Egy félreértett kocsmai pletykán múlt, hogy elkerülték a III. világháborút

1962 októberében a hidegháború időszakának legveszélyesebb konfliktusa bontakozott ki Washington, Moszkva és Havanna között. Tizennégy napon keresztül az emberiség túlélése egy hajszálon függött, miközben a két szuperhatalom – az Egyesült Államok és a Szovjetunió – közvetlen nukleáris konfliktus fe»»»

index.hu
Privat bankar 7h

Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti

Mint arról laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor beszámolt, az Európai Bíróság (EUB) október közepén az adathalász támadások ügyében a pénzügyi fogyasztóvédelem szempontjából fontos döntést hozott. Eszerint a bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan p»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 7h

Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének

A kormányfő úgy fogalmazott: a jövő évi költségvetésben ki fogják söpörni a régi rendszer utolsó kiváltságait is. Hamarosan benyújtják azt a törvényjavaslatot is, amely rögzíti, hogy aki nem töltötte ki az elnöki mandátumát, az nem kap élete végéig elnöki juttatásokat a magyar emberek pénzéből. Kap»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 7h

Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon

A benzin literenként 2 forinttal lett olcsóbb, míg a gázolaj ára változatlan maradt – írja a holtankoljak.hu. A friss, országos árösszesítés alapján jelenleg az alábbi átlagárakkal számolhatnak az autósok: Az egyes töltőállomások között persze nagy eltérések lehetnek. A benzin esetében a legalacson»»»

privatbankar.hu
Hvg 8h

Több tízezer beteg vár csípő- és térdprotézisre: 21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat

Október 15-én elindult a kormány 21,6 milliárd forintos várólista-csökkentési programja, amelynek célja, hogy 2027 végére a fekvőbeteg-ellátásban hat, a járóbeteg-ellátásban pedig két hónap alá csökkenjen a várakozási idő. Az intézkedés elsőként a csípő- és térdprotézis-műtétre váró betegeket érint»»»

hvg.hu
Demokrata 8h

Közel hárommilliárd forint közpénz juthat a Tisza Párt és alapítványa számára

Miközben Magyar Péter korábban a pártok állami finanszírozásának megszüntetéséről beszélt, a 2027-es költségvetési javaslat csaknem hárommilliárd forint támogatást irányoz elő a Tisza Párt és a hozzá kötődő Talpra Magyarok Alapítvány számára. A Fidesz–KDNP és a kapcsolódó alapítványok együttes támo»»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 8h

930 milliárdos adósokk, megvágott családtámogatások, elmaradó nyugdíjpénzek – Bóka János a teljes 2027-es költségvetés-tervezet visszavonását követeli

Adóemelések sorozata, elmaradó nyugdíjkifizetések és megnyirbált családtámogatások – az ellenzék szerint ezt kínálja a Tisza-kormány a magyaroknak jövőre. A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy a 2027-es költségvetés az átverés költségvetése, ezért a tervezet visszavonását követeli Bóka János, a »»»

vg.hu
Privat bankar 8h

Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat

Magyar Péter a felszólalása elején elmondta, hogy november 4-én, az 1956-os forradalom leverésének 70. évfordulóján megkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát. – számol be róla a 24.hu. A miniszterelnök felidézte, hogy a Kádár-rendszer állambiztonsági apparátusa a félelemre és a zsarolásra é»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 9h

Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést

A magyar részvénypiac teljesítményét továbbra is elsősorban a vezető vállalatok árfolyammozgásai határozták meg. A BUX október végén 145 257,34 ponton állt, ami 133 pontos visszaesést jelent szeptemberhez képest. A kisebb és közepes kapitalizációjú vállalatokat tömörítő BUMIX ennél nagyobb, 482 pon»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 9h

Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél

A korábbi, elsősorban hatósági jellegű oldal helyett egy közérthetőbb, folyamatosan bővülő tudásportált hoztak létre. A felhasználók tájékozódhatnak a különböző befektetési formákról, azok kockázatairól és a befektetővédelmi lehetőségekről. Emellett ellenőrizhetik a pénzügyi piaci szereplőket, vala»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 9h

Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt

A 2015/16-os és a 2025/26-os idíőszak között összesen 3119 szervezethez kapcsolódott pozitív összegű támogatási igazolás. A száz legnagyobb kedvezményezetthez 682,5 milliárd forint, vagyis a teljes igazolásállomány 48,5 százaléka kötődik. Az első ötszáz szervezet már a teljes összeg több mint 80 sz»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 9h

Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe

A KDNP Koncz Attila televíziós szakembert jelölte, akinek személyét tíz igen szavazattal és egy tartózkodás mellett támogatta a bizottság. A Fidesz által javasolt Császár Attila újságíró-riporter és a Mi Hazánk jelöltje, Hal Melinda klinikai szakpszichológus viszont egyaránt négy igen és hét nem sz»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 10h

Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció

Fejes Pétert október közepén jelölte a legfőbb ügyészi tisztségre Baka András köztársasági elnök, miután az Országgyűlés korábban elutasította első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt. A Vas Megyei Főügyészség korábbi büntetőjogi főügyészhelyettese szakmai programjában az ügyészség társadalmi megbecsülésé»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 10h

Von der Leyen most fog a kardjába dőlni: újabb tagállam intett be Brüsszelnek – történelmi eredményt hozott a bolgár választás

Történelmi fordulat Bulgáriában, az ország történetében először választottak női államfőt. A vasárnapi elnökválasztás második fordulójában a győztes a szavazatok 57,58 százalékát szerezte meg, miközben a részvétel alacsony maradt. Az új elnök politikai szövetségese Rumen Radev, aki a Kremlhez fűződ»»»

vg.hu
Profit Line 10h

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Weke»»»

profitline.hu
Privat bankar 10h

A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat

A harmadik negyedévben az Air China nettó nyeresége 92,6 százalékkal, 270,6 millió jüanra, mintegy 13,3 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest. A China Eastern Airlines ennél is nagyobb, 98,2 százalékos visszaesést szenvedett el, nyeresége mindössze 64 millió jüant tett ki»»»

privatbankar.hu
Portfolio 10h

Megállapította a vízügyi jelentés: 30 ezer köbméter anyagot mosott el a Duna a fenékküszöb miatt

Utólag kért környezetvédelmi működési engedélyt az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Dunán épült paksi fenékküszöbre, miután a kormány korábban felmentette a beruházást a szokásos eljárás alól. A benyújtott hivatalos jelentés megerősítette a szakértők korábbi aggodalmait, a vízügy ezért 1 méteres kő»»»

portfolio.hu
Privat bankar 10h

Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet

A program lezárásának bejelentése nélkül várható szinthez képest országosan 22 százalékkal több érdeklődést regisztráltak, és ugyanekkora volt a növekedés október első két hetéhez viszonyítva is. A legnagyobb élénkülést Budapesten mérték, ahol az Otthon Start feltételeinek megfelelő lakások iránt 5»»»

privatbankar.hu
Index 11h

Újabb csapás érte a Temu és a Shein vásárlóit

Egy néhány eurós telefontok vagy ruha rendelése már korántsem akkora üzlet, mint korábban, és most újabb költség nehezíti az olcsó internetes vásárlást. November 1-jétől újabb két eurós uniós kezelési díj lépett életbe, amely a július óta alkalmazott háromeurós átalányvámra rakódik rá, a többletköl»»»

index.hu
Privat bankar 11h

Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben

A tárgyalások középpontjában egy mintegy tízmilliárd eurós költségvetési kiigazítás állt, amelyet kiadáscsökkentésekkel és adóreformokkal valósítanának meg. A koalíciós pártok azonban nem tudtak megegyezni arról, hogy a szükséges megtakarítások mekkora részét fedezzék megszorításokból, illetve adóe»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 11h

A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása

Az S&P előrejelzése alapján a Meta szabad működési cash flow-ja 2027-ben akár 71 milliárd dolláros negatívumot is mutathat, és a magas beruházási kiadások miatt 2028-ban is jelentős finanszírozási hiány keletkezhet – írja az Equilor. A vállalat az idei évre 135–145 milliárd dolláros beruházási kiad»»»

privatbankar.hu
Index 11h

Washington felülírná Európa energiapolitikáját, visszatérhet az orosz gáz

Az Egyesült Államok támogatja az orosz földgáz európai értékesítésének újraindítását az Ukrajnán keresztül haladó vezetékeken, egy energiapiaci tűzszünetet célzó megállapodás részeként. Washington szerint a lépés csökkenthetné az európai energiaárakat, és Vlagyimir Putyint is tárgyalóasztalhoz kény»»»

index.hu
VajdasagMA 12h

Horvátország: Egyes szakorvosi vizsgálatokra két évet is kell várni

Horvátországban egyes szakorvosi vizsgálatokra csaknem két évet kell várni, és jelentős különbségek vannak a kórházak között - írta az Index.hr horvát hírportál hétfőn. Splitben például egy kardiológiai kontrollvizsgálatra az október végi adatok szerint csak 650 nap múlva, 2028 augusztusára lehetet»»»

vajma.info
Privat bankar 12h

A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion

Magyarországon a második Orbán-kormány beiktatása után, vagyis 2010-től fokozatosan felpörgő futballstadion-építési láz 2014-től hozta meg az első, igazán látványos eredményeit – erről ír laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu. Az ezt követő öt évben, a teljesség igénye nélkül, á»»»

privatbankar.hu
Hwsw 12h

A vártnál kevesebb pénzt kalapozhat össze az OpenAI

A rossz befektetői hangulat miatt kénytelen volt csökkenteni legújabb tőkebevonási célját az OpenAI. Tízmilliárd dollárral csökkentette korábbi tőkebevonási célját az OpenAI a cég legújabb, most záruló befektetési körében - írta meg a hétvégén a Financial Times. A lapnak név nélkül nyilatkozó forrá»»»

hwsw.hu