Magyar Péter szégyent emleget, a Fidesz genderlobbiról beszél, megszavazta a parlament a gyermekvédelmi csomagot
Az Országgyűlés hétfői ülésén több előterjesztésről is szavaznak a képviselők. Cikkünk frissül... A parlament hétfői ülésén – amelynek napirend előtti összecsapásairól itt tudósítottunk – javaslatok soráról döntenek a képviselők. Elsőként megszavazták a Baka András köztársasági elnök által megfonto»»»
Komoly dicséretet kapott Brüsszelből Magyarország
Elismerését fejezte ki a jogállamiság helyreállítása terén elért "jelentős előrelépésért", valamint a magyar kormány és az Európai Unió intézményei közötti "kiváló együttműködésért" Michael McGrath igazságszolgáltatásért és jogállamiságért felelős uniós biztos kedden Luxembourgban. A tagországok eu»»»
Jobb lesz-e a hátrányos helyzetű lánynak, ha sejtcsomónak minősítjük a magzatot?
„Mit tud a főleg férfiakból álló egyház, amit a nőjogi civil szervezetek, az érintettekkel dolgozó szakemberek és az orvosok nem?” – teszi fel a kérdést a PATENT Egyesület, miközben feministák a sajnos igen hisztérikusnak ható „Papok, kifelé a méhünkből!” címmel petícióban követelik az isztambuli e»»»
Megszületett a várva várt döntés: megnyílnak az újabb pénzcsapok Magyarország számára és a kapuk a diákok előtt
Jóváhagyta az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsa (GAC) keddi, luxembourgi ülésén a Magyarországnak járó 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás felszabadítását, egyúttal megszüntette a modellváltott magyar egyetemeket az Erasmus+ és a Horizont Európa programokból kizáró korlátozásokat. A tagállamok »»»
Nekiment a roncsautó programnak a Renault első embere
Nem tartja normálisnak, hogy a bukaresti kormány közpénzből finanszírozza a kínai személygépkocsik importját. Heves kirohanást intézett a roncsautó program aktuális formája ellen Francois Provost, a Renault Group vezérigazgatója, adta hírül a profit.ro. „A kínaiak a teljes piac 10 százalékát teszik»»»
Öngyilkos lett a Breaking Bad színésze, RJ Mitte
A színész október 12-én halt meg a texasi Brownsville-ben. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja, sajtósa azonban a People magazinnak megerősítette, hogy a színész öngyilkosság következtében hunyt el – számolt be róla a Variety. Walter White fiaként vált világhírűvé RJ Mitte a Breaking Bad m»»»
Újabb hajókat ért támadás Bulgária partjainál
A kormányfő tájékoztatta a történtekről a NATO-t és az Európai Uniót, segítséget kérve tőlük, hozzátéve, hogy Bulgáriának nincs egyértelmű bizonyítéka arra, hogy ki a felelős. Közölte, hogy szándékában áll bekéretni az orosz nagykövetet az „elfogadhatatlan” támadások miatt. A miniszterelnök azt írt»»»
Fordulat jöhet az európai telekompiacon
Az elmúlt öt évben az európai telekommunikációs szektor indexe többnyire alulteljesítette a széles európai részvényindexet. Az idei év kiválóan indult, az év eleji jelentős felülteljesítés azonban a nyár elejére teljesen elolvadt. Egyes vállalatspecifikus hírek mellett a profitrealizálás, valamint »»»
713 millió forintos közbeszerzést nyert az Orbán-kormány volt államtitkárának felesége
Nettó 713 millió forintos megbízást nyert a MAVIR telephelyeinek takarítására Kovács Zoltán volt államtitkár feleségének cége. A tenderre 18 ajánlat érkezett, közülük 13 érvénytelennek bizonyult, így mind az öt régióban a cég ajánlata maradt az egyetlen érvényes. A győztesről augusztus végén döntöt»»»
Vészjelzést adott ki az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden közzétett Globális pénzügyi stabilitási jelentésében arra figyelmeztetett, hogy a pénzpiacok ellenállóképessége nem jelent egyet a biztonsággal, és számos kockázati tényező – a mesterséges intelligencia körüli korrekciótól a kötvényhozamok emelkedésén át a kiber»»»
Halálos baleset történt a hullámvasúton
🚨#BREAKING: A father has just FALLED TO HIS DE@TH off of a rollercoaster at Six Flags near Atlanta GA.Witnesses say the father was riding with his child and then flew out of seat, smashed into riders behind him, and hit the rollercoaster several times before ultimately falling… pic.twitter.com/mww7»»»
Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóra történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe. Az RTL.info francia nyelvű belga hírportál tájékoztatása szerint a brüsszeli ügyészség kedd reggel A két »»»
Megbénult a vasúti közlekedés, nem lehet bejutni a Keleti pályaudvarra kedd délelőtt
A Rákosról a Keletibe tartó pótlóbuszok szintén a 161-es busz megállójából indulnak, Kőbánya felsőn a 10-es autóbusz megállóhelyét érintik, a Keletinél pedig a troliterminálnál állnak meg. Rákos vasútállomásnál valamennyi, az Örs vezér tere és a Stadion felé tartó Volán-járat, valamint a 97E és a 1»»»
„Jó Gazdálkodj okosan! játékot" – Magyar Péter keményen beszólt a fideszes képviselőnek a parlamentben
Palóc André, a Fidesz képviselője napirend előtti felszólalásában a Tisza-kormány gazdasági eredményeiről beszélt. Az ellenzéki politikus szerint aggasztóak a munkanélküliségi mutatók, az építőipar drámai mértékben esett vissza az elmúlt időszakban, gyárak zártak be, és több ezer újabb munkahely sz»»»
Csődvédelemben omlik a Disney karjaiba a Character.AI
Csődvédelmet kért az Egyesült Államokban a Character.AI platform mögött álló Character Technologies, mely főleg a fiatalokra épített olyan szolgáltatást, mellyel a jellemzően tinédzserkorú felhasználók chatelhettek különféle személyiségekkel és karakterekkel amolyan szerepjáték jelleggel. Elégedett»»»
Moszkva szerint 320 milliárd dollár értékben szállított energiatermékeket Európának 2022 óta
Oroszország 2022 óta 320,7 milliárd dollár értékben szállított energiatermékeket az Európai Unóba – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes a Vesztyi hírszolgálatnak nyilatkozva. Novak rámutatott, hogy az összeg meghaladja a Donald Trump amerikai elnök által közölt adatot, ame»»»
Gyengült az euró a dollár ellenében; a forint a 365-ös szint alá erősödött az euróval szemben
Továbbra is többéves csúcsok közelében mozognak a hosszú hozamok az eurózónában; a tegnapi kereskedés nem hozott jelentős elmozdulásokat. A francia kötvénypiacon továbbra is nagyon feszült a hangulat, ahol a befektetők a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat és a közelgő elnökvá»»»
Itt a bejelentés: így alakul a benzin és a dízel ára
Kedden sem változtak a hazai üzemanyagárak - írja a holtankoljak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt. A hét második munkanapján így változatlan árakkal találkozhatnak az autósok a hazai töltőállomásokon. A mai átlagárak az alábbiak szerint alakuln»»»
Koplovsky: ne legyünk nosztalgikusak, a régi rendszer eltűnt, valami új felé haladunk!
A második világháború után kiépült, szabályalapú kereskedelmi rend a régi formájában véget ért, mert a két legnagyobb szereplő, az Egyesült Államok és Kína egyre inkább eltér a közös szabályoktól – mondta el Michael Koplovsky, korábbi magas rangú amerikai diplomata, nemzetközi kereskedelmi tárgyaló»»»
Milliárdos vagy? Így kalkuláld ingatlanod értékét a vagyonadó befizetéséhez
Éles vitát váltott ki a múlt héten társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet. Egy korábbi cikkünkben jogászok segítségével boncoltuk a leendő törvény hatásait, most a lakóingatlanok értékének kalkulációját végezzük el. Főszabály, hogy a Magyar Nemzeti Bank településtípusonkénti lakásárin»»»
Átmenetileg szünetel egyes könyvek értékesítése
Mint a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium közölte, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) megszűnése miatt szükségessé vált a könyvek terjesztési jogainak rendezése, valamint az érintett jogi személyekkel kötött szerződések megújítása. Az admini»»»
Európa szembemegy Donald Trumppal, újabb lépésre készülnek Vlagyimir Putyin ellen
Egyre élesebb az ellentét az Egyesült Államok és az európai vezetők között az Oroszország elleni fellépés ügyében. Miközben Donald Trump amerikai elnök az üzemanyagárak csökkentése érdekében enyhített az orosz gázolajexportot érintő szankciókon, az Európai Unió újabb korlátozásokkal szorítaná tárgy»»»
Erősödni kezdett a forint - Most jön a menetelés?
Minimális elmozdulással kezdett kedd reggel a forint az euróval és a dollárral szemben, a jelek szerint a nemzetközi devizapiac is lecsendesedett kicsit. A dollár továbbra is az erősödés felé hajlik, ami nem jó hír a forint számára, viszont a kormány a jövő héten mutathatja be a jövő évi költségvet»»»
Milliárdok az adóhálóban? – A magyar vagyonadó tervezetének főbb szakmai kérdései és a digitális vagyonmérleg lehetősége
2026-ban társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonadó törvénytervezetét. A javaslat az 1 milliárd forint feletti vagyonra évi 1 százalék, a 100 milliárd forint feletti részre pedig 1,5 százalék vagyonadót irányoz elő. Az adó hatálya kiterjed a bankszámlákra, pénzügyi befektetésekre, ingatlanokra»»»
Halálos lövöldözés az Európai Parlament épületénél
Az RTL.info francia nyelvű belga hírportál tájékoztatása szerint a brüsszeli ügyészség kedd reggel megerősítette a belga főváros Ixelles nevű kerületében – az Európai Parlament szomszédságában – történt, halálos áldozattal járó lövöldözést, valamint beszámolt a brüsszeli Jette kerületben történt, e»»»
Tarr Zoltánék megszólaltak a Terror Háza visszahívott könyveiről
Borítókép: Terror Háza múzeum (Fotó: Mirkó István)»»»
Kaprinyák Tibor után újabb tiszás politikus vadászatai miatt áll a bál Magyar Péteréknél
„Nagytestű szuka borzot ejtettem el”A honvédelmi államtitkár finoman szólva nem is próbálta leplezni vadászszenvedélyét. A vadászattal foglalkozó Agro Jager News oldalán 2023. október 25-én Péntek 13. címmel jelent meg saját élménybeszámolója egy bogács-szomolyai portyáról. Kürtös leírta, hogy egy »»»
Benkő Tibor lett a Budapest Honvéd új elnöke
Hadházy Ákos tájékoztatása szerint a kinevezés bírósági nyilvántartásba vétele még folyamatban van, ám a sportszervezetnél már átvette a feladatokat a korábbi tárcavezető. A politikus értesülései szerint Benkő Tibort a jelenlegi honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz javasolta a sportegyesüle»»»
Két hajót ért találat a Fekete-tengeren – Bulgária nemzetközi segítséget kér
Két kereskedelmi hajót ért találat különálló incidensekben a bolgár felségvizek közelében a Fekete-tengeren keddre virradó éjszaka – derült ki a minisztertanács mellett működő Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén bemutatott tájékoztatásból, amiről a BGNES hírügynökség számolt be.A máltai zászló alat»»»
Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése
Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miköz»»»
Beszakadt Mol, elhappolják tőle a szerb olajcéget?
Addig-addig tárgyalt a magyar olajcég az oroszokkal, míg végül az amerikaiaké lehet a NIS. A Mol-részvények zuhanása mínuszba taszította kedden reggel a BUX-ot is. A fejlett piacokon kedden is nyomás alatt maradhat a technológiai szektor, míg a BÉT-en iránykereséssel indulhat a kereskedés a közelmú»»»
62 jogszabálytervezetet tett közzé hétfőn a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium
Szokatlan jelenséggel szembesülhetett hétfőn a kormány oldalára tévedő látogató. Az oldalon ugyanis elképesztő mennyiségű új szabálytervezet jelent meg, a lehető legkülönfélébb témákban. Találhattunk például az uniós forrásokról, rendőrök lakhatásáról, a munkáshitelről szóló kormányrendelet-módosít»»»
A nagyhatalmak kezében van a NIS sorsa
A Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti megállapodás kedvezően befolyásolhatja a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzetét, de egyelőre nem jelent megoldást a céget sújtó szankciókra. Željko Marković energetikai szakértő szerint a NIS jövője továbbra is nagymértékben Was»»»
Ukrajna elnöke aláírta a nemzeti kisebbségek oktatási jogait érintő törvényjavaslatot, de maradtak kérdések
Dömötör Csaba emlékeztetett, hogy Az ukrán kormány évek óta súlyosan korlátozta a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati jogait. A mostani módosításokkal sincs semmilyen garancia nincs arra, hogy a jövőben ne éljen hasonló korlátozó lépésekkel. Így amit látunk, az leginkább egy szemfényvesztés, és az»»»
Véget ért a lakásbiztosítási árstop - Kiderült, mi történt azóta a díjakkal
Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására – derült ki az egyik alkuszcég frissen közzétett adataiból. Az Ins»»»
Volt, ahol jégkaparással indult a reggel – térkép
Ahogy arról az Infostart is beszámolt, nyugodt, sajnos jelentős csapadék nélküli, napsütéses nappalok állnak előttünk, de a hajnali órákban az ország több területén fagypont alá csökken a hőmérséklet. Az Időkép térképe szerint a korábbiaknál is több helyen volt zimankó kora reggel. A Metfigyelő ped»»»
A Spar ismét Brüsszelhez fordult
Újabb fordulatot vett a kiskereskedelmi különadó ügye: az osztrák Spar ismét az Európai Bizottsághoz fordult, mert álláspontja szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú áruházláncokat. A Tisza-kormány ugyan módosította az adó szabályait, de nem szüntette meg a»»»
Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
A hét második napjára vonatkozóan is megérkeztek az aktuális üzemanyagár-információk a Holtankoljak.hu-tól. Az oldal arról ír, hogy kedden sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt. A hét második munkanapján így válto»»»
Kiderült, mennyibe került az adófizetőknek Orbán Viktor kipcsak álma
Közérdekű adatigényléssel fordult a HVG a Külügyminisztériumhoz, hogy kiderítsék, mennyibe került az adófizetőknek az Orbán-kormány, a Türk Államok Szervezetében való megfigyelői részvétele. Az adatokból kiderült, hogy a számok jelentősek, hiszen nemcsak önkéntesen járultak a szervezethez, de többe»»»
Új központ segítheti a családon belüli erőszak áldozatait Hargita megyében
Hat férőhelyes, ideiglenes elhelyezést és átfogó támogató szolgáltatásokat biztosító központ létesülhet Hargita megyében a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére. A beruházás egy országos, európai uniós finanszírozású projekt részeként valósulhat meg, amelyben partnerként vesz részt Har»»»
Egy jelentős ügyfélcsoport nagyon megcsúszhatott, nyugtalanító bejelentést tett a Gránit Bank
Brutális hitelkockázati tartalékot számoltak el egy meg nem nevezett ügyfélcsoportra. Az egyszeri hitelkockázati tartalék elszámolása ugyan csökkenti a Gránit Bank 2026. évi számviteli eredményét, azonban a bank tőkehelyzete, digitális üzleti modellje, költséghatékony működése biztosítja a bank ere»»»
Forradalmi javaslat született a vagyonadóról – Mit lép erre a kormány?
A Családi Vállalkozások Országos Egyesülete elkészítette javaslatát a vagyonadóról szóló törvénytervezethez – írja a szervezet Facebook-oldalán. Az évtizedek óta működő családi vállalkozások a megtermelt nyereség jelentős részét visszaforgatták, munkahelyeket teremtettek, válságokat vészeltek át, é»»»
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?
Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután»»»
Civilek haltak meg Harkivban
Harkivban orosz rakéta csapódott egy négyszintes lakóházba, az épület egyik lépcsőháza összeomlott, a romok alól eddig három holttestet emeltek ki a katasztrófavédők – tette közzé Oleh Szinyehubov katonai kormányzó és Ihor Terehov polgármester kedden reggel a közösségi médiában. A mentés folytatódi»»»
Bolojan a PSD-t bírálja, de kész támogatni egy új kormány beiktatását
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfő este megerősítette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hajlandó támogatni egy kormány parlamenti beiktatását, még akkor is, ha nem vesz lesz annak tagja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a PNL nem kíván újra együtt kormányozni a Szociáldemokrata Párttal (PSD)»»»
Pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek
Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került felj»»»
Magyar Péter börtönt ígért, de a jogerős ítéletekig még hosszú út vezet
A „bilincs, bilincs, rács, rács” jelmondatot már volt miniszterek letartóztatása kíséri, az elszámoltatás mérlege azonban jóval összetettebb a látványos vezetőszáras képeknél. A tárcák sorra teszik a feljelentéseket, megkezdte munkáját a vagyonvisszaszerzési hivatal, miközben több nagy horderejű üg»»»
Újabb fideszes tiltakozó akció a Parlamentben
Megválaszthatja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét kedden az Országgyűlés. Ezzel kapcsolatban a Fidesz-frakció azt közölte, hogy nem vesz részt a folyamatban. „Az új ÁVH a Tisza Párt politikai rendőrsége, egy újkommunista önkényuralmi erőszakszerve»»»
A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
21,9 százalékkal bővült az építőipari termelés augusztusban az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból. Az épületek építésének termelése 9,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké viszont megduplázódott, itt 102,4 százalékos bővülést mért a hivatal»»»
Kiderült, mennyi pénzt akart Budapest a kormánytól, és miért nem kapta meg
A főváros eredetileg 144 milliárd forintot szeretett volna kialkudni a kormánnyal folytatott tárgyalásokon, végül azonban be kellett érnie 120 milliárddal. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója most elárulta, hogyan jutottak el ehhez az összeghez. A megállapodás ellenére Budapest pénz»»»