Kellemes időjárással búcsúzik a hét
Az ország nagy részében érdemes lesz szabadtéri programokat választani.»»»
Elszabadult a pokol Franciaországban: épületeket gyújtottak fel, és több mint ezer embert tartóztattak le
Könnygázzal oszlatta a rendőrség a szombati párizsi tüntetésen randalírozó álarcosokat, akik tűzijátékokat és köveket dobáltak, megtámadtak egy bankot és kifosztottak egy sportboltot a Place de la République környékén. Súlyos kár keletkezett Limoges-ben, ahol a 143 éves városháza épületének tetősze»»»
Időzített bombán ül Hszi Csin-ping, súlyos katasztrófa felé tart Kína
Kína 2021 óta évente 3–4 millió lakost veszít, a 65 év felettiek aránya pedig húsz éven belül megduplázódik. A hatalmat egyre inkább egy kézben összpontosító Peking azonban reformok helyett a hagyományos családmodellhez és a megfigyeléshez nyúl, ez pedig a gazdaságot és a rendszer stabilitását is v»»»
Esővel indul a vasárnap, de akár 19 fok is lehet
Vasárnap hajnaltól szakadozik a felhőzet, de keleten délelőttig még kisebb eső, zápor is előfordulhat. Napközben élénk lehet az északias szél, a hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul. Hajnalban 2 és 10 fok közé hűl a levegő, a fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Vasárnap hajnaltól elkezd szakado»»»
Ruszin-Szendi Romulusz: lesz Magyarországnak lézerfegyvere
Drónok megsemmisítésére képes lézerfegyvert kaphat egy éven belül a Magyar Honvédség, jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter. A tárcavezető a várpalotai gyakorlótéren tartott haditechnikai bemutató után Facebookon méltatta a magyar cégek fejlesztéseit, és azt mondta, büszkék lehe»»»
A visszaváltott sörösdoboz két hónap múlva, újjászületve újból a boltban lehet
Lendít egyet a hazai környezetkímélő gazdálkodáson az Alteo azáltal, hogy újabb üzemben alakítja ipari alapanyaggá az italcsomagolásokat. A cég piacvezetővé szeretne válni a hulladékgazdálkodás érintett szegmensében. Tonnaszámra alakítja a PET-palackot, a fém italosdobozt és az üveget ipari alapany»»»
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége
Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián»»»
Havi több tízezer forint kiegészítő támogatás járhat a nyugdijasok egy részének
A súlyosan fogyatékos, 18. életévüket betöltött érintettek fogyatékossági támogatást igényelhetnek, amelynek összege 2026-ban havonta 38 251 forint, az önkiszolgálási képesség hiánya vagy halmozott fogyatékosság esetén pedig 47 081 forint. A kérelmet a vármegyei kormányhivatalnál, kormányablakban v»»»
Kivégzések haláltusája: fellángolt a legsúlyosabb büntetésről folytatott vita az Egyesült Államokban
A méreginjekciós kivégzések áldozatait ilyen hordágyra szíjazva teszik mozgásképtelenné. Forrás: FacebookAz Egyesült Államokat azonban továbbra is élesen megosztja a halálbüntetés kérdése, amit nemcsak a közvélemény-kutatások, hanem az egyes államok eltérő gyakorlata is tükröz. Míg huszonhárom szöv»»»
Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n
Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés»»»
NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
„Ez volt életem legizgalmasabb időszaka. KGB, Stasi, minden mozgásban volt. Fiatal és könnyelmű voltam, és tettem néhány olyan dolgot, amit ma már nem tennék. De igazságosan cselekedtem” – így kezdte élménybeszámolóját Axel Hartmann, aki 1982 és 1985 között volt a budapesti német nagykövetség jogi »»»
Iskolai stressz veszélye: gyanús lehet a hasfájós gyerek
A Semmelweis Egyetem kutatói egy országos, reprezentatív vizsgálatban 522, 11 és 18 év közötti magyar iskolás adatait elemezték. Eredményeik szerint a funkcionális hasi fájdalomzavarral – vagyis olyan visszatérő vagy tartós hasfájással, amelyet nem magyaráz szervi betegség – élő serdülőknél a hasfá»»»
Felkészült-e Magyarország az iszlamizációra?
A sajtóban, a politikában vagy az oktatásban kommunikációs eszközökkel kialakított egy csoportnyomás alatti konformitást, csoportgondolkodást, érzelmi polarizációt és az úgynevezett motivált érvelést. Ezeket hihetetlen hatékonysággal tudták felerősíteni és célzottan, beidőzítve eljuttatni a polgáro»»»
Sok helyen fizettek nagy árat az IMF beavatkozásáért – most ez a szervezet ajánlott megszorításokat a Tisza-kormánynak
Ezek fényében a Magyar Nemzet hetilapjában megjelent írásunkban a valutaalap főbb beavatkozásait tekintettük át és azt, végül ki fizette meg a tanácsok árát. Tüntetés az IMF és a Világbank ellen 2024-ben Washingtonban. Sok helyen nem örülnek a módszereknek Fotó: X02934/Celal GunesDél-Korea: sikerAz»»»
Olcsóbb és könnyebb: innovatív napelemtartó rendszert mutatott be egy holland startup
Egy holland startup, a Rable olyan újfajta napelemtartó rendszert fejlesztett ki, amely kifejezetten a gyenge teherbírású, sérülékeny tetőkre kínál megoldást. A Rable4Roofs névre keresztelt szerkezet lapos és legfeljebb 10 fokos dőlésszögű tetőkön alkalmazható, és teljesen új megközelítéssel hidalj»»»
Orbán Viktor beszédével zárul a DPK első országos tábora Lakiteleken
Közélet, kultúra és közösségépítésA szombati nap programja is széles tematikát ölelt fel. Szó esett többek között a jobboldali média jövőjéről, a fiatal patrióták közéleti szerepvállalásáról, a nemzeti digitális stratégiáról, a magyar kulturális élet kihívásairól, a Tisza egészségpolitikájáról, val»»»
Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás
Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá v»»»
Szakad az eső, tőlünk 1000 kilométerre
Délkelet-Európa felett hidegörvény található, amely a térségben még mindig sokfelé okoz esőt, záport, zivatart, de kiadósabb, 10 mm-t meghaladó mennyiség kevés helyen, főként Törökországban fordul elő. Isztambul, 2026. október 15. Haltetem fekszik egy árvízzel elöntött úton Isztambulban 2026. októb»»»
November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében
November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni. A változások az uniós gazdaság és a fogyasztók védelmét szolgálják»»»
Magyar Péter holnap ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben | Délhír Portál
Magyar Péter miniszterelnök holnap délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben. Tegnapi Facebook-bejegyzésében az eddigi talán legfontosabb felszólalásnak nevezte költségvetési expozéját, melyben bemutatja az alapokat, amire “a működő és emberséges Magyarországot fogják»»»
100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak
A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet. „Akár olyan szuperkiugrást is láthatunk, a»»»
Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?
Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot. A hosszabb munkában töltött élet az egyik lehetséges válasz, de korántsem mindegy, mikor, milyen ütemben és milyen feltételekkel eme»»»
Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől
A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére. A kristálycukor hónapokon át tartó olcsóbbodása szeptemberben megtorpant, a finomliszt pedig egész évben alig mozdult el a 230 forint körüli szintről. A legfrissebb hivatalos adatok és a késő őszi piaci hatások »»»
Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?
Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a C»»»
Deutsch Tamás: a Fidesz jelenti a biztos pontot a magyar politikában
Deutsch Tamás a DPK-tábor Lakitelek ’89 – ’26 című pódiumbeszélgetésén – amelyen Rácz András kulturális újságíró kérdezte a politikust, valamint Bayer Zsolt újságírót, publicistát és Rákay Philip kommunikációs és médiaszakembert, producert – az értékalapú politizálásról szólva kijelentette: egyálta»»»
Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében
Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében. Az alkotmánybíróság székhelyénél tartott tiltakozás a kormánykoalíció azon lépéseivel függ össze, am»»»
Védelem a hőség ellen és ingyen áram: Forradalmasítja a mezőgazdaságot a napelem!
Ahogy a nap nyugat felé halad a spanyolországi Murcia egén, a napelemek nemcsak elnyelik a napsugarakat, hanem árnyékot és védelmet is nyújtanak a alattuk növekvő kápia paprikának, borszőlőnek és sárkánygyümölcsnek. A mezőgazdaságáról és bőséges napsütéséről ismert délkelet-spanyolországi régió jel»»»
Elindult a távfűtés Budapesten – a nap hírei
Hétfőn (10.19) ismerteti a parlamentben a jövő évi költségvetés tervezetét a kormányfő. Magyar Péter úgy fogalmazott: az igazságosság és a fejlődés költségvetése Magyarország újjáépítéséről szól majd. A miniszterelnök azt is közölte: az oligarchák, a multicégek és a lobbisták helyett a TISZA-kormán»»»
Belga külügyminiszter: álarcos telepesek palesztinokra és nyugati diplomatákra támadtak Ciszjordániában
Álarcos telepesek az Izrael által megszállva tartott Ciszjordániában palesztinokra, katolikus tisztségviselőkre és nyugati diplomatákra támadtak – közölte szombaton a belga külügyminiszter. Maxime Prévot elmondta, hogy a megtámadottak között van a belga főkonzul, francia és lengyel diplomaták, vala»»»
Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk
Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatói»»»
Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
Az egykori pap szerint a most templomban térdelőknek eszükbe se jutott inkább a héten műtött Leó pápáért imádkozni, Hankó Balázsékért viszont igen.»»»
Az ötös lottó nyerőszámai
A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki szombaton az ötös lottón: Nyerőszámok 29 (huszonkilenc) 45 (negyvenöt) 52 (ötvenkettő) 62 (hatvankettő) 69 (hatvankilenc) Joker: 055665 Nyeremények 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 35 darab, nyereményük e»»»
Ellátási nehézségekről és szakemberhiányról beszélt a Nyírő Gyula pszichiátriai intézet új igazgatója
A pszichiáterhiány is nehezíti a működést, miközben a korábbi vezető távozása után a bizalom helyreállításán dolgoznak – mondta az RTL Híradójának Váradi Enikő, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet új igazgatója. Váradi közölte, hogy az épületek rossz állapota miatt már bet»»»
Bár a hivatalos programban nem szerepel, de mégis ott lesz Orbán Viktor vasárnap a lakitelki DPK-táborban
„DPK-tábor, érkezem. Kövessétek élőben itt, vasárnap 10 órakor, a Facebook-oldalamon” – írta a Fidesz elnöke. https://www.facebook.com/reel/1129169349767652 Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember közepén derült ki, hogy tábort szerveznek a Fidesz által létrehozott, de voltaképpen azóta is ism»»»
Szétesett az egység az EU-csúcson: veszélyben a kohéziós és az agrártámogatások – Magyar Péter készülhet az ádáz vitákra
Komoly nézetkülönbségekkel zárult az Európai Unió október 15–16-i brüsszeli csúcstalálkozója. A tagállamok már a következő hétéves költségvetésről sem tudtak közös nevezőre jutni, így egyre bizonytalanabb, hogy év végéig megszülethet-e a megállapodás. Magyarország számára különösen fontos a kohézió»»»
Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba
A Fidesz és a KDNP politikusainak, valamint a jobboldali holdudvarnak részvételével zajlik a Digitális Polgári Körök (DPK) első országos tábora a lakiteleki Hungarikum Ligetben. A szombati panelbeszélgetéseken éles kritikák érték a Tisza-kormányt. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazg»»»
Elhunyt Kollár Lajos
Az írták, az egyetemi tanár neve egybeforrt a magyarországi érsebészet és a vér áramlási tulajdonságait, deformációs jellemzőit tanulmányozó orvostudományi és biofizikai szakág, a hemoreológia modernizációjával. Kollár Lajos Magyarországon elsőként vezetett be számos éren belüli, érben végzett úgyn»»»
A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált
Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t. A hagyományoknak megfelelően idén is a csabai kolbász és a hagyományőrző programok kerülnek középpontba, a fesztivál minden n»»»
Gyökeresen átalakulnak a sportesemények, nemzeti rendezvények közbeszerzései
Szakít a korábbi, egyetlen nyertesre épülő közbeszerzési gyakorlattal a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH), így a jövőben több szereplőnek biztosít versenyzési lehetőséget a sportesemények, valamint a nemzeti rendezvények kommunikációs és szervezési feladatainál. A közpénzek átláthatóbb és hatéko»»»
Ez történt este a DPK táborának első napján - fotók a helyszínről
A programok közül a legnagyobb érdeklődést az a pódioumbeszélés váltotta ki, melyen együtt állt színpadra Deutsch Tamás, Bayer Zsolt, Rákay Philip és Rácz András. A zsúfolásig megtelt teremben a közönség hatalmas tapssal fogadta az előadókat. A közönség többször hatalmas tapssal, néha vicces beszól»»»
Holoda Attila: Végleg el kell felejteni, hogy az energia újra olcsó lesz
Súlyos finanszírozási és infrastrukturális kihívásokkal néz szembe a magyar energiaellátó rendszer, hiszen a távhőszolgáltatás éveken belül válságba kerülhet, a független benzinkutak egy része a csőd szélén áll, Paks II. folyamatos csúszása miatt pedig elkerülhetetlen a meglévő atomerőművi blokkok »»»
„A tanítás a lelkemnek kell, az OnlyFans a számláimra”
Ugyan a tanítás sokak számára szívből jövő hivatás, a számlákat aligha lehet elkötelezettséggel kifizetni. Egy amerikai tanár esete, akit az OnlyFans-en futó másodállása miatt bocsátottak el, rávilágít arra a világszerte tapasztalható problémára, miszerint a pedagógusi pálya – néhány ország üdítő k»»»
Megvannak az ötös lottó nyerőszámai
A nyerőszámok: 29 (huszonkilenc) 45 (negyvenöt) 52 (ötvenkettő) 62 (hatvankettő) 69 (hatvankilenc) Joker: 055665 Nyitókép: MTI / Mónus Márton»»»
Schmidt Mária: feljelentők országává tették Magyarországot
A történész az Újkommunisták akcióban - Mit üzen a Terror Háza Múzeum elleni támadás? című beszélgetésen kifejtette: azért szavaztak ennyien Magyar Péterékre, mert bíztak bennük. Elhitték, hogy választási ígéretükhöz hűen az előző 16 évben elért minden eredményt megőriznek. "Még tart ez a bizalom, »»»
Meglepetésvendégként bukkanhat fel Orbán Viktor vasárnap a DPK-táborban
Lakiteleken rendezik meg a Digitális Polgári Körök (DPK) első országos táborát, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali közélet ismert szereplői találkoznak. Bóka János szombaton A gyermekvédelmi törvény módosításával hozta összefüggésbe az európai uniós pénzek Magyarországra hoz»»»
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elmondta, több mint 40 különböző területet érint majd az 500 milliárd forintos pluszforrás
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn mutatja be a 2027-es költségvetést, amelyben a kormány 500 milliárd forintos többletforrást biztosít az egészségügy számára. A történelmi léptékű finanszírozás célja az évtizedes lemaradások behozása, a betegellátás felgyorsítása, valamint az ágazatban dolgozók me»»»
Kiakadtak a rendőrök a tiszás belügyminiszter legújabb felesleges bejelentése után
Hasonló véleményen volt Gergő is, aki szerint „Ezekkel, még nem kapunk kenyeret! Ezek semmit nem érnek, csak porhintés”. Anna szintén szarkasztikusan reagált: „Nagy segítség ez minden kisrendőr családjának!”. Attila pedig a korábbi, sokat bírált születésnapi szabadságnapra utalva jegyezte meg: „Ezz»»»
Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben
Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben. Magyar Péter szombati Facebook-bejegyzésében az eddigi talán legfontosabb felszólalásnak nevezte költségvetési expozéját, melyben bemutatja az alapokat, amire a működő és emberséges Magyarors»»»
Ruszin-Szendi Romulusz: Úgy tűnik, lesz Magyarországnak lézerfegyvere
„Büszkék lehetünk a magyar agyra, büszkék lehetünk a magyar fejlesztésre, én meg büszke vagyok a magyar katonákra” - fogalmazott a honvédelmi miniszter a várpalotai gyakorlótéren tartott szakmai expó tapasztalatairól a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videoüzenetében. A videón megjegyezte, ho»»»