Diákkezdeményezés indult az MCC megőrzéséért
Orbán Balázs – aki Orbán Viktor, korábbi miniszterelnök politikai igazgatója volt, és a Fidesz kampányát irányította a 2026-os választáson – azt írta: az elmúlt 30 évben az MCC Kárpát-medence-szerte vált meghatározó oktatási és tehetséggondozó intézménnyé és különböző programjain keresztül több min»»»
Donald Trump falatozik, Hszi Csin-ping a menüt írja, Európa pedig az étlapra került
A pekingi Trump–Hszi csúcstalálkozó nem egyszerű kereskedelmi egyeztetés volt, hanem két, gyökeresen eltérő világlátás találkozása – véli György László egyetemi docens. Míg az amerikai elnök rövid távú üzleti és belpolitikai eredményeket keresett, a kínai vezető a következő világrend fogalmait veze»»»
Nem győzte meg a piacot a BÉT autókereskedőjének javuló működési hatékonysága
Javult a működési hatékonyság, de zsugorodott az árbevétel és veszteséges lett az idei első negyedév. Az AutoWallis árfolyama 1 százalékos eséssel reagált a befektetői prezentációra. A kurzus lehorgonyzott 150 forintnál, miközben az elemzői célárak 200 forintot vetítenek. Javította működési hatékon»»»
Vádat emeltek a 16 éves fiú ellen, aki egy kaposvári mosdóban erőszakolt meg egy védekezésre képtelen lányt
Minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki tavaly februárban egy kaposvári nyilvános mosdójában erőszakolt meg egy erősen ittas, védekezésre képtelen 14 éves lányt. A vád szerint a fiú később egy park nyilvános vécéjébe is beterel»»»
Mekkora csapást mér a csapongó Trump az amerikai gazdaságra?
Amióta Donald Trump múlt év januárjában hivatalba lépett, Amerika gazdasága továbbra is a fejlett világ irigységének tárgya. 2025-ben, miközben Nagy-Britannia, Franciaország és Japán éves GDP-növekedése 1% körül alakult, Németország pedig lényegében stagnált, az amerikai kibocsátás 2,1%-kal bővült.»»»
Kampányeseményre költhette az NKA-támogatást egy békés megyei alapítvány
„A több száz ilyen szervezet egyike például a Magyar Sámsonok Alapítvány, ami idén áprilisig két alkalommal is elnyert 50–50 millió forintot »értékőrző kulturális, zenei és közösségépítő programsorozat megvalósítására«. Az alapítványnak se honlapja, se semmilyen nyilvános felülete nincs, egyedül a »»»
Közel fél évszázada tudhattak az osztrák hatóságok a burgenlandi azbesztszennyezés veszélyeiről
A magyar kormány korábban már bejelentette: országos szintű feltárás és kármentesítés indul az ügyben. A kabinet tárcaközi munkacsoportot hoz létre az érintett területek feltérképezésére, az egészségügyi és környezetvédelmi intézkedések koordinálására, valamint a felelősségi viszonyok tisztázására.»»»
Ennek nem fognak örülni a befektetők
Az elsődleges forgalmazók 118,5 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot, amelyből az ÁKK 54,0 milliárd forintot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 5,66 százalék volt, 16 bázisponttal alacsonyabb az előző aukción kialakult átlaghozamnál. A szerdai másodpiaci referenciahozam 5,61 százalék vo»»»
Újra szól a Tihanyi visszhang, de már soha nem lesz olyan, mint régen
A Tihanyi-félsziget valaha híres visszhangja évszázadokon át vonzotta a látogatókat. Mára azonban csak legendák és archívumok őrzik ennek a különleges jelenségnek az emlékét. A technológia fejlődésének köszönhetően azonban a legendás tihanyi visszhang mostantól a digitális térben él tovább, és napi»»»
Esőt jeleznek az ország felében – Több megyére sárga riasztást adtak ki erős szél miatt
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön újabb sárga jelzésű figyelmeztetéseket adott ki az erős szél miatt, amelyek több megyét érintenek. Emellett légköri instabilitásra vonatkozó tájékoztatást is közzétettek: az ország keleti felében esőre, villámlásokra és jelentős mennyiségű csapa»»»
Csoda történt! Nyereséges lett egy MI-fejlesztő
Vagy legalábbis lesz a most futó negyedévben, ha hinni lehet az Anthropic befektetők elkápráztatását célzó bemutatójának. A folyamatos profitabilitás azonban középtávon még náluk sem reális. Egyik negyedévről a másikra több mint kétszeresére ugorhat az Anthropic bevétele, ami egyben ahhoz is elég l»»»
Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit
Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség»»»
Nehezen találnak vissza a munka mezejére a hazai munkanélküliek
Közel 200 ezren vannak azok, akik munkaképesek, mégsem próbálnak meg elhelyezkedni. Azoknak a hazai dolgozóknak, akik 2024-ben veszítették el a munkahelyüket, 2025 folyamán csak alig 20 százalékuk állt újra munkába, írja a cursdeguvernare.ro. Az Eurostat adatai szerint a romániai a legrosszabb muta»»»
Bomló állattetemeket és veszélyes hulladékot találtak, nyomozás indult – videó
Bomlásnak indult állattetemeket és veszélyes hulladékot találtak Nagykátán; nyomozás indult az ügyben – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség. Azt írták, hogy az ügyészség kiemelten ellenőrzi a környezetet és az emberi egészséget veszélyeztető tevékenységet, így figyelemmel kíséri a hulladékok helye»»»
Hatalmas baki: halálhírét költötték Károly királynak
Peter Moore, az állomás vezetője a Facebookon ezt írta: „Fő stúdiónk számítógépes hibája miatt kedden (május 19-én) délután véletlenül aktiválódott az »Uralkodó halála« eljárás – amelyet az összes brit állomás készenlétben tart, bár remélik, hogy nem lesz rá szükség –, és tévesen bejelentette, hogy»»»
Riaszani kellett a tűzoltókat: egy rab felgyújtotta a matracot a Gyorskocsi utcai börtönben
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Baon.hu/Pozsgai Ákos) További játékainkhoz kattintson ide!»»»
Magyar Péter és Christian Stocker bécsi sajtótájékoztatója: Magyarország a „szennyező fizet” elvet fogja alkalmazni azbesztügyben
Cikkünk frissül. „A magyar lakosság egyértelmű döntő többséggel nemet mondott a blokádra és az elszigetelődésre, ehelyett az európai értékek mellett döntött, ami mindenkinek jó: Magyarországnak, Ausztriának és az Európai Uniónak is” – így kezdte csütörtöki, Magyar Péterrel közös sajtótájékoztatóját»»»
Ebola-fertőzött beteget kezelnek Berlinben
Teljesen zárt rendszer, amely nem engedi ki a kórokozókatA klinika közlése szerint az izolációs egység egy önálló, hermetikusan zárt rendszerként működik, amelyben egyszerre akár 20 beteg ellátása is biztonságosan megoldható. A részleg saját műtővel és laboratóriummal is rendelkezik. A biztonságot »»»
Ukrán-gabonabotrány: összekevert két döntést a Tisza, döbbenetes számokról érkezett jelentés pár nap alatt – „Az nagyon nem ugyanazt jelenti!”
A Tisza-kormány tudatosan döntött arról, hogy egyes veszélyhelyzeti rendeleteket törvényi szintre emel, másokat viszont nem – erről beszélt Dömötör Csaba közösségi oldalán az ukrán gabonaimport ügyével kapcsolatban. A politikus szerint az import bejelentési kötelezettségét törvényi szintre emelték,»»»
A harkivi Sesztyerivka elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
A csütörtökön kiadott hadijelentés szerint az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni, és a harcokban több mint 1200 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.»»»
Összeesett és meghalt egy 15 éves fiú az iskolában a szünetben
Meghalt egy 15 éves gyermek az iskolában csütörtök délelőtt a Bákó megyei Buhoci (Buhócs) településen – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A tájékoztatás szerint a tanulók épp szüneten voltak, amikor a tragédia történt. A 15 éves fiú két társával volt, hirtelen rosszul lett majd összeesett. A m»»»
Mentőhelikopterrel szállították kórházba a kissebesi autóbaleset egyik áldozatát
Súlyos baleset történt az 1-es jelzésű országúton, a Kolozs megyei Kissebes (Poieni) község környékén. A Kolozs megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az első vizsgálatok arra utalnak, hogy egy 50 éves Bihar megyei nő okozta szerda este a balesetet az 1-es jelzésű országúton, Kissebes kö»»»
Megjött a Tisza válasza: „Jogalkotási hiba” miatt tettek keresztbe a magyar gazdáknak
Dömötör Csaba fideszes képviselő közleményt adott ki az esettel kapcsolatban: Megjött a Tisza-kormány válasza az ukrán gabonaimport ügyében (május 13-án megszűnt a magyar gazdák védettsége az ukrán gabonaimporttal szemben). Azt mondják, hogy jogalkotási hiba miatt törölték a szankciókat. De ugyanez»»»
Negyed század után írt történelmet a Magyar Telekom
A dotkom-lufi idején elért árfolyam megdöntése sokáig lehetetlennek tűnt, de mára minden összeállt a távközlési cégnél. A Magyar Telekom részvényesei szerdán még csak az osztalék érkezésének örülhettek, ám csütörtökön megdőlt a korábbi történelmi csúcs is. Sokat kellett várniuk a Magyar Telekom rés»»»
Az egyik 25 év alatti tiszás képviselő hivatalosan is lemondott adómentességéről
Hivatalosan is lemondott a 25 éven aluliaknak járó SZJA-mentességről Berki Ákos, a Tisza Párt legfiatalabb országgyűlési képviselője, aki az erről szóló nyilatkozatot már be is nyújtotta az Országgyűlési Hivatalnak. A politikus kijelentette, hogy pártja minden fiatalokat segítő és jó lakossági inté»»»
Agresszív utas vert meg egy taxisofőrt Kecskeméten
Egy agresszív utas vert meg egy 70 éves taxisofőrt Kecskeméten. A támadó a taxis egyik kollégáját szidta az autóban, majd a vezetőbe is belekötött, aztán meg is ütötte. A sofőrnek egy fiatal nő állt meg segíteni, az ámokfutó az ő autójának is nekiesett. A férfinél a hatóságok kábítószert is találta»»»
Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne? 2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot»»»
Kitört a kamcsatkai Sivelucs vulkán, 4,5 kilométeres hamuoszlopot lövellt a magasba
Narancssárga veszélykódot rendeltek el a légi közlekedésben, miután kitört Kamcsatkán a Sivelucs vulkán. Csütörtök reggel 4,5 kilométeres hamufelhőt regisztráltak a környéken, amely 30 kilométerre nyúlik el a tűzhányótól keletre és délkeletre. Kitört a Sivelucs vulkán Kamcsatkán 4,5 kilométer magas»»»
Arra készültek az emberek, hogy nyirokmasszázsra mennek, de nem úgy alakult, ahogy tervezték
A masszőr kezdetben magyarázkodott, ígérgetett és új időpontokat adott, később viszont egyszerűen nem válaszolt az üzenetekre, nem vette fel a telefont. A debreceni nyomozók módszeresen kezdték felgöngyölíteni az ügyeket. Eddig közel 30 sértettet sikerült azonosítani, őket pár hónap alatt 3 millió »»»
Halottak maradtak az ukrán drónok után, baj van az atomerőmű környékén is
Két ember életét vesztette, többen pedig megsebesültek ukrán drónok Szizrany elleni támadása során – közölte Vjacseszlav Fedoriscsev, a szamarai régió vezetője csütörtökön a Max üzenetküldő alkalmazáson. Fedoriscsev szerint károk keletkeztek lakóházakban. A helyi reptér forgalmát a reggeli órákban »»»
Lakossági egyeztetést tartott a szolnoki elektrolitgyár kínai beruházója
A környezet védelmét elsődleges szempontnak nevezte a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár létesítésekor a kínai beruházó, a KunlunChem Hungary Kft. vezetője a Szolnokon meghirdetett lakossági egyezetésen. Lex Gao a cég szerdán megnyílt irodájába egyeztetésre hívta a lakosokat, azonban a sajtón k»»»
Bemutatkozott a Titanfallra hajazó lövölde, az Empulse, amit a Splitgate fejlesztői hoznak el
szöveges hirdetés Miután a svéd konglomerátum a héten bejelentette, hogy leválasztja játékfejles... Az elmúlt években virágzott a craftolós túlélőjátékok műfaja, ám a Neojac Ente... A Genesis Configuration egy apró rejtvénydoboz, amely nem kérdezi meg, mire vá... Mint ismert, hosszú évek után idén »»»
Magyar Péter partnert lát Ausztriában, de azbesztügyben keményen odacsap: „a szennyező fizetni fog”
Második hivatalos útján Bécsbe látogatott az új magyar miniszterelnök. Magyar Péter Cristian Stocker osztrák kancellárral tartott közös sajtótájékoztatót. Terítékre került a Burgenlandból indult azbesztszennyezés ügye is. Sűrű napjai vannak Magyar Péternek. Az újdonsült magyar miniszterelnök a hét »»»
Sötét képet festettek fel: Európának szembe kell néznie további támadásokkal – „Alkalmazkodnunk kell!"
Riasztották a NATO vadászgépeit Litvániában, miután egy ismeretlen drón hatolt be a légterébe. A lakosságot felszólították, hogy húzódjanak óvóhelyre, az államfőt és a miniszterelnököt pedig bunkerbe menekítették. A vilniusi repülőtér leállását is okozó drónincidens nem egyedi eset, a Baltikumban e»»»
Meggyújtotta a matracát egy női fogvatartott a Gyorskocsi utcai börtönben
Tűz ütött ki csütörtökön a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületének zárkájában, miután egy női fogvatartott meggyújtotta a matracát. A BVOP kommunikációs főosztályának vezetője kijelentette, az intézmény munkatársai kezdték el megfékezni a lángokat. A tüzet a tűzoltók olto»»»
„A házelnök nem uralkodó” – múzeumba küldi Tisza István történelmi elnöki székét Forsthoffer Ágnes
Múzeumba költözik a Parlament ülésterméből az az eredeti, 1902-ben készült házelnöki szék, amelyet Kövér László után az alakuló ülésen még Forsthoffer Ágnes is használt. Az új házelnök a közösségi oldalán közzétett videójában bejelentette: a kiemelkedő történeti értékű bútordarab megóvása érdekében»»»
Útra keltek a háromszéki lovas és gyalogos zarándokok: imaszalagokkal tartanak Csíksomlyóra
Idén is elindultak a háromszéki lovas zarándokok a csíksomlyói pünkösdi búcsúba, hogy elvigyék a helyi közösségek fohászait és kéréseit. A IX. Márton Áron Pünkösdi Lovas Zarándoklat ezúttal Erdély legendás püspöke születésének 130. évfordulója előtt tiszteleg, felidézve azt az 1949-es esztendőt is,»»»
HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét
A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés,»»»
Telex: Tényleg nincs meg a költségvetésben az a 286 milliárd forint, amit Magyar Péter szerint elrejtett az Orbán-kormány
Az Orbán-kormány meghamisította a költségvetést – ezzel a váddal állt elő Magyar Péter a május 18-i sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök arról beszélt, hogy csak a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnál 286 milliárd forint olyan költséget találtak, amely nem szerepel a költségvetésben. Utána pe»»»
Mérgező virághagyma miatt került kórházba több óvodás
Több mentőautó is érkezett szerdán egy várpalotai óvodához, ahonnan végül öt gyereket, négy lányt és egy fiút szállítottak kórházba mérgezés miatt – számolt be róla az RTL. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint a gyerekeket megfigyelés céljából vitték be, de mindannyian stabil állapotban voltak, ha»»»
Itt a fordulat: a sokk után újra szerelembe esett a világ a csillogó tőzsdesztárral
Ugyan az arany világpiaci ára egész áprilisban egy mindössze másfél százalékos csökkenésen ment keresztül, ez mégsem szegte kedvét a befektetőknek. Az Arany Világtanács, az úgynevezett World Gold Council (WGC) lehutóbbi adatai alapján a legfényesebb nemesfém esetében a háttérben éles, pozitív folya»»»
Magyar Péter: Gödöllőn együttes kormányülést tart az oszták és a magyar kormány
A miniszterelnök programjában sajtótájékoztató is szerepelt, amelyen ismertették a tárgyalások legfontosabb eredményeit és álláspontját. Elsőként Christian Stocker osztrák kancellár szólalt fel, aki a magyar–osztrák gazdasági kapcsolatok, valamint a regionális együttműködés jelentőségét emelte ki. »»»
Csak a kormányváltás és a brüsszeli jóindulat mentette meg Magyarországot az uniós kalodától
A magyar költségvetés helyzete érdemben romlott az elmúlt hónapokban, így az Európai Bizottság az uniós túlzottdeficit-eljárás alatt álló országok egyik legkockázatosabb eseteként kezeli Magyarországot – derül ki az Európai Bizottság csütörtökön kiadott tavaszi előrejelzéséből. A jelentés világossá»»»
Tajvan is nyomozást indított a Super Micro háza táján
Egymást érik a hatósági intézkedések az egyik ismert amerikai szervergyártó, a Super Micro háza táján: a cégnél most a tajvani ügyészség nyomoz, illetve gyanúsít három, a szerverek kínai exportjára vonatkozó tiltó rendelkezéseket megkerülő alkalmazottat. Ismét botrányba keveredett a szerverpiac egy»»»
Meggyújtotta a matracát egy női fogvatartott a Gyorskocsi utcai börtönben
Gyorsan sikerült megfékezni a tüzet a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai épületében, miután egy női rab felgyújtotta a matracát. Hat bv-s dolgozót és az érintett fogvatartottat is orvosi kivizsgálásra szállítottak füstmérgezés gyanújával. Meggyújtotta a matracát egy női fogvata»»»
Egy igazi cápa segítette Orbán Viktorék leváltását
A Cápák között című műsorból ismert üzletasszony, Tóth Ildikó gyűjtötte össze a NER fényűzéséről az információkat Hadházy Ákos egykori független országgyűlési képviselőnek – állította Tóth egy interjúban. Az ingatlanbefektető emellett beszélt arról, miért támogatta a Tisza Pártot, miért segítette a»»»
Magyar Péter és az osztrák kancellár közös sajtótájékoztatója - "Ez jó Ausztriának és jó Magyarországnak is"
Cikkünk folyamatosan frissül! A fogadáson Magyar Péter miniszterelnök és Christian Stocker kancellár együtt hallgatták meg Magyarország és Ausztria himnuszát, majd mindkét fél bemutatta kormányának jelenlévő tagjait. A magyar delegációban jelen volt többek között Orbán Anita külügyminiszter, Vitézy»»»
Mozgó délután Kézdivásárhelyen: ismét a sporté és a játéké volt a főszerep
Immár tizenkét éve ösztönzi rendszeres mozgásra a kézdivásárhelyieket a Zöld Nap Egyesület és a Sportiroda közös kezdeményezése, a Mozgó Délután. A népszerű programsorozat hatvankilencedik alkalommal várta az érdeklődőket május 19-én, kedden, amikor ismét sporttal, játékkal és vidám közösségi progr»»»
Orosz drónpilóta-kiképzőre mértek dróntámadást az ukránok – videó
Ukrajna megszállt területén működő orosz drónpilóta-kiképző intézmény ellen hajtottak végre dróncsapásokat szerda éjjel az ukrán erők – számolt be róla csütörtök reggel a CNN. A Donyeck megyei Sznizsnye városában működő kiképzőtábor elleni, több drón sorozatos bevetésével végrehajtott támadásról, a»»»
Azbesztügy, közös kormányülés – Magyar Péter Bécsben új kezdetről beszélt Ausztria és Magyarország között
Christian Stocker osztrák kancellár Magyar Péterrel folytatott közös bécsi sajtótájékoztatóján ismertette: gratulált a Tisza Párt választási győzelméhez, szerinte a magyar választók az európai értékek mellett döntöttek, a szomszédok közötti bizalmi kapcsolatok márpedig nagyon fontos, nem utolsó sor»»»