Felvételeket foglalt le és elemez a rendőrség a DJ Oti-bulin történtek ügyében
Tanúkat hallgattak ki és felvételeket foglaltak le a rendőrök a Sziget szombat esti DJ Oti-koncertje után, ahol mintegy húsz fiatal került önkívületi állapotba. A BRFK kábítószer birtoklása miatt nyomozást indított, a fesztivál pedig gyorstesztekkel igyekszik segíteni az italba kevert drog kiszűrés»»»
Köztársasági elnökké választották Baka Andrást – a nap hírei
Megválasztotta Baka Andrást köztársasági elnöknek az Országgyűlés, 140 igen szavazattal, 6 nem ellenében. Az új államfőt a Tisza-frakció támogatta, a Mi Hazánk szavazott nemmel, a Fidesz és a KDNP bojkottálta a voksolást. A szavazás után Baka András letette az esküt. A megválasztott államfő beszédé»»»
Bóka János szerint a Fidesz az „ősrobbanás utáni kezdeti időszakban” van, képlékeny a párt jövője
„Nem biztos, hogy a jövőben működőképes lesz a Fidesz eddigi stratégiája” – vallotta be Bóka János a Partizán stúdiójában. A frakcióvezető el tudja képzelni azt is, hogy a párt akár koalícióként, vagy egyesületek halmazaként képviseltesse magát a következő választáson. „Lehet, hogy egy koalíció, le»»»
Humanitárius okokból négy év után elengedtek az oroszok egy amerikai foglyot
Humanitárius okokból elengedtek az oroszok egy amerikai volt tengerészgyalogost – írja a Reuters. A most 32 éves Robert Gilmant még 2022 januárjában szedték le a vonatról Voronyezsben és vádolták meg azzal, hogy részegen megrúgott egy rendőrt. A bíróság ezt követően négy és fél év börtönre ítélte. »»»
Brit, francia, holland és szlovák rendőrök is vigyázzák a Szigetet
Bár a Budapesti Rendőr-főkapitányság évek óta részt vesz a Sziget Fesztivál biztosításában, a szóvivő fontosnak tartotta elmondani, hogy ez elsősorban nem rendőrségi feladat. A külső biztosításban résztvevő egyenruhások elsődleges feladata a közrend, a közbiztonság fenntartása, valamint a közlekedé»»»
„Mi lesz, ha ti is a levesbe mentek?” – Szinetár Dóra nekiment Dúró Dórának
Felháborította Szinetár Dórát a Mi Hazánk frakciójának hétfői megnyilvánulása, amikor a parlamentben nem álltak fel megemlékezni a roma holokauszt áldozatairól. Az ügy előzménye, hogy hétfőn Gyöngyösi István, a Tisza képviselője a romák üldöztetéséről beszélt, felszólalása után pedig a Fidesz és a »»»
Augusztus a páratlan égi jelenségek hónapja
Az idei augusztus különösen izgalmasnak ígérkezik a csillagászat iránt érdeklődők számára. A nyár utolsó hónapjában több látványos égi jelenséget is megfigyelhetünk Magyarországról: augusztus 12-én részleges napfogyatkozás következik, ugyanezen az éjszakán tetőzik a Perseidák meteorraj, a hónap vég»»»
Tarjányi Péter kimondta, mi lehet Baka András legnagyobb próbatétele
Baka András köztársasági elnökké választása után Tarjányi Péter biztonságpolitikai elemző értékelte a nap történéseit. A szakértő szerint a legfontosabb üzenet nem a szavazás körüli politikai manőverekben, hanem az új államfő beszédében hangzott el. Facebook-bejegyzésében bírálta Tarjányi, hogy a F»»»
Netanjahu szembemegy Donald Trumppal, nincs béke, Izrael nem vonul ki Gázából
Benjamin Netanjahu vasárnap nyíltan elutasította Donald Trump 15 pontos gázai béketervét, és kijelentette: az izraeli hadsereg addig nem vonul ki a térségből, amíg a Hamász teljes és valódi lefegyverzése meg nem történik. A lépés kockázatos szakítást jelenthet a régi szövetségesek között, ám az izr»»»
Van megoldás a hőhullámra és a vízhiányra, de komoly áldozatot kellene hoznunk érte
„Nem távoli disztópia, hogy 40 °C van, nem folyik a csapból a víz, és energiahiánnyal küzdünk” – jelentette ki lapunknak Pribéli Levente, a Greenpeace biodiverzitás kampányfelelőse. A biológus és humánökológus végzettségű szakembert az éghajlatváltozásról és a vízhiányról kérdeztük. „Ha azt vizsgál»»»
Fél hatkor megrohamozták a pultokat a Szigeten: így tankolnak be a 18 órás drágulás előtt – mutatjuk, mennyivel jár jobban
A fesztiválozók gyorsan alkalmazkodtak a bevezetett kétlépcsős italárakhoz. Sokan közvetlenül a délutáni határidő előtt vásárolnak több italt a Szigeten, hogy még az olcsóbb időszakban töltsék fel készleteiket – és nem csak alkoholos sörből fogy ilyenkor több. Fél hat körül valósággal megrohanták a»»»
Magyarország nem a legfényesebb gyöngyszem, de a magyar állampapír és részvény is ráfért a külföldiek bevásárlási listájára
Visszaesett a feltörekvő piaci tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) értékesítése augusztus elején. Az feltörekvő piaci ETF-befektetők elsődleges célpontjai az MI-láz miatt a TSMC részvényei voltak, amely rekordszintű tőkebeáramlást eredményezett a tajvani eszközökbe. A magyar befektetések közel 10 m»»»
Országos hiány van a napfogyatkozás-néző védőszemüvegekből
Augusztus 12-én késő délután részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról. A Napba ilyenkor sem szabad szabad szemmel nézni: az Amerikai Csillagászati Társaság (AAS) szerint ehhez speciális napmegfigyelő szűrő, például napfogyatkozást-néző szemüveg szükséges, a sima UV-szűrős napszemüveg n»»»
Novák Előd a roma holokauszt-vita után: "A mohácsi vész áldozatai úgy tűnik, hogy nem olyan fontosak..."
Novák Előd bár kitérő választ adott, azt azért hangsúlyozta, hogy minden áldozatról való megemlékezést fontosnak tart, és a Tisza által a házszabály újbóli megsértése miatt maradtak ülve. Feltettük a kérdést a képviselőnek, hogy mégis nem érzi-e visszásnak azt, hogy a Mi hazánk egy olyan kérdés kap»»»
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal (ők feltehetően a Mi Hazánk képviselői voltak) választották meg. (A Fidesz nem vett részt a szavazáson, tiltakozásul Baka András jelölése ellen.) A megválasztott kö»»»
Tőkés László a Tisza-kormánynak üzent, Tarr Zoltánt bírálta
„A Valaszonline.hu-nak adott interjújában „Tusványos erdélyi szervezője”, Toró T. Tibor, aki egy személyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és az Erdélyi Magyar Szövetség stratégiai bizottságának is elnöke, lebecsülő módon nyilatkozott az idei rendezvényről és annak egyes s»»»
Kiderült, hol volt a Fidesz-frakció, miközben az új köztársasági elnököt megválasztották
Baka András köztársasági elnökké választása helyett Tatára ment a Fidesz-frakció, hogy megkoszorúzzanak egy 1956-os emlékművet. Az ellenzéki párt élesen kritizálta a Tisza jelöltjét a pozícióra, miután strasbourgi bíróként kiállt 2008-ban a tatai sortűzper egyik elítéltje mellett. A Fidesz-frakció »»»
Valóra vált rémálom: megrepedt a pilótafülke ablaka a levegőben
Megszakította útját, majd kényszerleszállást hajtott végre Bostonban a United Airlines hétfői járata, amely a Washington Dulles nemzetközi repülőtérről tartott Münchenbe. A Bild szerint a pilótafülke szélvédője útközben megrepedt. A UA 108-as utasszállító járata helyi idő szerint hétfőn 17:30-kor i»»»
Befogadta az ügyészség a Magyar Péter elleni feljelentést
Újabb szakaszába lépett a Magyar Péter ellen kezdeményezett ügyészségi eljárás. A Központi Nyomozó Főügyészség befogadta Filep Dávid feljelentését, és a tájékoztatás szerint 30 napon belül dönt arról, hogy milyen további lépések indokoltak az ügyben. Állami és uniós pénzből készült videók miatt jel»»»
Ruff Bálintnak üzent Orbán videósa a Tisza-kormány feljelentése miatt
„A Triton Communications szerződésben vállalt feladata messze nem csupán fényképek és videók készítéséből állt” – írja Kaminski Fanny, Orbán Viktor egykori videósa arra reagálva, hogy a kormány hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a korábbi m»»»
„Tusványos saját lábon?” – Tanács Zoltán durván nekiment Németh Zsoltnak, a rendezvény jövője a tét
Tanács Zoltán szerint nehéz lesz Tusványost közpénz felhasználása nélkül megoldani a jövőben, miután Magyar Péter Németh Zsolt keddi parlamenti felszólalása után egyértelműen leszögezte: csak saját pénzből rendezhetik meg innentől az eseményt. A tudományos és technológiai miniszter a Fidesz propaga»»»
Szombathelynyi mobilhálózat épült a Szigetre
Egy fesztiválon nemcsak a felhasználók száma ugrik meg hirtelen, hanem az adatforgalom iránya is megváltozik: a látogatók tömegesen töltenek fel videókat, fényképeket és élő közvetítéseket. A Sziget mobilhálózatának teljes kapacitását ezért húsz, az 5G-kapacitást pedig negyven százalékkal növelték.»»»
Az Országgyűlés megválasztotta Magyarország új köztársasági elnökét
A parlament keddi ülésén a kormánypárti többség az egyetlen jelöltet, Baka Andrást választotta köztársasági elnöknek. Cikkünk frissül... Az Országgyűlés ülésén 14 órakor kezdődött az államfő-választási folyamat. Hallerné Nagy Anikó levezető elnök először bejelentette az államfő-választáshoz leadott»»»
Döntött az Országgyűlés: Baka András Magyarország nyolcadik köztársasági elnöke
Baka Andrást, a Tisza Párt képviselőcsoportja által jelölt jogtudóst, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta meg kedden az Országgyűlés Magyarország nyolcadik köztársasági elnökévé. A titkos szavazás első fordulójában 146 képviselő szavazott, Baka András 140:6 arányban, 0 tartózkodás mell»»»
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből
Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás ered»»»
Megválasztották – Baka András a következő köztársasági elnök
146 képéviselő adta le szavazatát 140 igen, 6 nem, 0 tartózkodó és 0 érvénytelen szavazattal Baka András Bálintot Magyarország következő köztársasági elnökévé a magyar Országgyűlés megválasztotta. A jelöltet a Tisza Párt javasolta, a szavazástól a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja fizikailag is t»»»
Havasi Bertalan után Kaminski Fanny is reagált a cégét ért támadásokra
Nyilvánosan válaszolt Kaminski Fanny arra, hogy a Miniszterelnökség feljelentést tett az Orbán Viktor közösségi médiás tartalmait gyártó cége szerződései miatt. A Triton Communications tulajdonosa szerint a kormányzati közlésből kimaradt, hogy a vállalkozás nem csupán fotókat és videókat készített,»»»
Bojkott: a parlament helyett Tatán van a Fidesz-frakció – lapértesülés
A Fidesz-frakció nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásáról szóló parlamenti szavazáson, helyette tagjai a tatai '56-os emlékművet koszorúzzák meg – értesült a Telex. A Tisza szombaton döntött arról, hogy Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli az államfői posztra. Magya»»»
Szavaznak, köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – íme a menetrend
Az Országgyűlés honlapjára is felkerült napirend szerint 14 órától kezdődik a köztársasági elnök megválasztásának procedúrája. Az elnök megválasztásához az első körben a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Mivel ez 133 mandátum, és a Baka Andrást egységesen ajánló Tiszának 140 képviselője»»»
Itt az idő, hogy tisztázzuk végre, hol a helye a Mi Hazánknak
Vannak helyzetek, amikor fölösleges szaporítani a szót, egyrészt-másrésztekbe bocsátkozni, más és más aspektusokat nézni, narratívákon keresztül valóságot szűrni és mélyen keretezni: a Mi Hazánknak nincs helye a Parlamentben. Bár az úgynevezett választói akarat odaküldte a hatost – ezt el kell foga»»»
Új köztársasági elnököt választ az Országgyűlés – már zajlik a szavazás
Elkezdődött a titkos szavazás az Országgyűlésben Magyarország következő köztársasági elnökéről. A képviselők a Tisza által jelölt Baka Andrásról döntenek. Az Országgyűlés keddi, rendkívüli ülésén köztársasági elnökké választhatja a Tisza által jelölt Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét »»»
Tisza-kormány: most szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből
Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás ered»»»
Novák Előd szerint a Tisza azt hiszi, hogy náluk a Bölcsek Köve
Novák Előd kijelentette, hogy a jelenlegi ciklusban a legkisebb frakció, a Mi Hazánk nyújtotta be a legtöbb – összesen 24 – törvény- és határozati javaslatot, megelőzve ezzel a Tiszát (22) és a Fidesz–KDNP-t (4), miközben az Országgyűlés a héten mindössze egyetlen új előterjesztést tud tárgyalni, é»»»
Tisza-kormány: hamarosan szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből
Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás ered»»»
Ellepték a Szigetet a rendőrök, több külföldi járőr is a helyszínen van
Itt a Sziget, és vele együtt a K-hídi araszolás is a tömegben, de a rendőrség sem bízza a szerencsére a fesztiválozók biztonságát: a BRFK a szárazföldön, a Dunán, sőt civil ruhás nyomozókkal a tömegben elvegyülve is 24 órás szolgálatot teljesít, munkájukat pedig külföldi járőrök is segítik. Mutatju»»»
Az RTL hősei
Zámbó Jimmy után Kovit, a pornórendezőt – és külön jelenségként érdemes beszélni a Balázs Kicks nevű cipőárusról, akiről még nem készült sorozat, de ő a fiatalok népi hőse, ezért figyelemre érdemes. Kezdjük azzal, hogy Magyarország nem Amerika, Magyarországon a filmet és tömegszórakoztatást nem a p»»»
Radnai Márk: Ami eddig társadalmi egyeztetés címszóval történt, az finoman szólva sem fedi a fogalmat
Radnai Márk, a működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos, a Tisza Párt alelnöke szerint az, ami eddig társadalmi egyeztetés címszóval történt, „finoman szólva nem fedi le a fogalmat”, az államfőjelölt személyénél pedig fel sem merült ilyen egyeztetés. Augusztus végére egy új online»»»
Nagy pofon: felfüggesztették a tiszás képviselő mentelmi jogát
Az Országgyűlés kedden 100 százalékos többséggel felfüggesztette Varga Lőrinc Mihály tiszás országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Varga esetében közvádas bűncselekményről van szó, bár a 2024-es ittas vezetése idején még nem volt sem képviselő, sem képviselőjelölt. Az eset kapcsán korábban ő maga »»»
DJ Oti bulija miatt akadt ki a polgármester: Meg se tilthatjuk
„Szerintem nincs rendben az, hogy a kerület egy giga buliján bedrogoznak embereket. Szerintem nincs rendben, hogy az érintettek csak pingvineznek, hogy ki a felelős, és hogy mi történt. Szerintem nincs rendben, hogy a Fidesz annyira kiüresítette a jogköreinket, hogy meg se tilthatjuk az ilyen rende»»»
Azonnali vizsgálatot követel Óbuda polgármestere, szerinte DJ Oti bulija „nem volt rendben”
Kiss László óbudai polgármester Facebook-bejegyzésben követelt vizsgálatot a DJ Oti-koncerten történt rosszullétek ügyében, és felszólította a Fővárost, hogy ne legyen rendszeres a Hajógyári-sziget ilyen méretű rendezvényekre való átadása, mert „kipróbáltuk, nem jött be”. „Óbuda polgármestereként k»»»
Mi lesz az áramszolgáltatással, ha teljesen leáll a cernavodai erőmű?
Még több import és üzembe helyeznek tartalékos erőművet. Az energiaügyi minisztérium kedden közleményben erősítette meg, hogy megkezdték a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállítását megelőző műszaki eljárásokat. Mint azt a nap folyamán írtuk, a Duna vízszintje elérte a kritikus szintet, ezér»»»
Kiesett három óra az életéből – horrorisztikus élményről mesélt a DJ Oti-koncert résztvevője
Az egyik pillanatban még a barátaival bulizott, a következő emlékképe már az, hogy egy szobában fekszik, és egy orvos áll az ágya mellett. A DJ Oti augusztus 8-i koncertje után rosszul lett fiatalok egyike az Indexnek mesélte el, mire emlékszik – és főleg mire nem – az Óbudai-szigeten töltött éjsza»»»
Felfüggesztette az Országgyűlés egy tiszás képviselő mentelmi jogát, három másik ügyben nemmel szavaztak
Varga Lőrinc Mihály (Tisza Párt) mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a parlamenti mentelmi bizottság, melynek üléséről kedden az Országgyűlésben elhangzott: a képviselő a vád szerint 2024 decemberében ittasan vezetett, ezt igazoltatásakor alkoholszonda mutatta ki, az érték elérte a bűncselek»»»
A Mi hazánk közvetlen köztársasági elnökválasztást akar
Toroczkai László elképzelhetetlennek tartja, hogy például ő induljon egy közvetlen köztársasági elnök választáson, mert pont azok a javaslatai, hogy ne pártember, hanem valódi pártokon átívelő köztársasági elnök jelölt legyen. De akkor kit jelölnének ők egy közvetlen köztársasági elnöknek? Toroczka»»»
Valami új kezdődik? Ha ez igaz, sokakat gazdaggá tehet az űrtakarítás
Napjainkban a Föld körül keringő, elhasználódott műholdak és rakétaelemek, azaz az űrszemét egyre súlyosabb káoszt és veszélyt okoz az úgynevezett alacsony Föld körüli pályán (LEO). Hogy ez mennyire valós probléma, azzal kapcsolatban alig néhány napra kell visszatekintenünk. Augusztus első napjaiba»»»
Titokban követhet minket a Meta
Komoly adatvédelmi vita bontakozott ki Németországban a Meta adatgyűjtési gyakorlata miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatát azzal vádolják, hogy nemcsak saját platformjain követi a felhasználókat, hanem külső weboldalakon tett látogatásaikról is információkat gyűjt. A német ügy akár több »»»
Felfüggesztették az egyik tiszás képviselő mentelmi jogát, elismerte, hogy hibázott
Az Országgyűlés keddi ülésén úgy döntött, hogy felfüggeszti Varga Lőrinc Mihály tiszás képviselő mentelmi jogát. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész augusztus 25-én távozhat hivatalából. A parlament kedden szavazott Varga Lőrinc Mihály (Tisza), Takács Péter (Fidesz), valamint Toroczkai László (Mi Hazá»»»
Toroczkai László szerint hatalmas hibát vétett a Fidesz, a roma holokauszt körüli botrányról és az új államfőről is megszólalt
Gusztustalan politikai színháznak nevezte Toroczkai László a roma holokauszt körüli hétfői parlamenti botrányt, és azt mondta, Baka András nem lesz független köztársasági elnök, hanem a Tisza Párt bábja. A Mi Hazánk elnöke szerint semmilyen társadalmi egyeztetés nem előzte meg a jelölést, ugyanakko»»»
Toroczkai László: Micsoda egy elképesztő színtársulat maguk! (Videó!)
Az elnöklő Hallerné Nagy Anikó kérésére a képviselők egyperces néma felállással emlékeztek meg az ülés kezdetén a roma holokauszt áldoztairól. Botrányosnak nevezte az új köztársasági elnök kiválasztásának folyamatát napirend előtti felszólalásában Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője, közö»»»
Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek
Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében. A páneurópai Stoxx600 gyakorlatilag stagnált; szektor szinten az olaj árával együtt emelkedő energia, valamint a nemesfémek és a réz árával együtt felfelé kap»»»