Többnapi sodródás után kimentették egy hajótörés több túlélőjét Indonéziában – videó
A tájékoztatás szerint a túlélők között volt egy 7 éves kislány is. A fából készült vízi jármű szerdán süllyedt el Polassi szigettől nyugatra. A fedélzeten lévők közül 18-nak továbbra sincs nyoma – közölte az indonéz kutató- és mentőszolgálat. A bárkán 78-an utaztak. Két túlélőt, egy férfit és az a»»»
Kiadták az elsőfokú riasztást a fél országra: jégesővel, zivatarral érkezik a lehülés Magyarországra
Északnyugat felől érkező hidegfront hoz záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket Magyarországra, miközben a délnyugati és déli tájakon hevesebb viharokra, jégesőre is készülni kell, a kánikula pedig az ország keleti felében is mérséklődik - írta a HungaroMet. A késő estig átvonuló hidegfront»»»
Épülő iráni atomerőművet is bombáztak az amerikaiak?
A The Guardian összefoglalója alapján igencsak mozgalmasan telt a vasárnap első fele az amerikai-iráni konfliktusban. Az iráni atomenergia-ügynökség közölte, hogy az amerikai erők támadást intéztek egy építés alatt álló atomerőmű ellen az ország délnyugati részén, Kuzesztán tartományában, Darkovin »»»
Aki az aranygaluskában találta meg a nemzet egységét – Sulyok Tamás elnökségének megrázó, kínos és abszurd pillanatai
„Végtelenül közvetlen, nagyon szereti az embereket és az életet, jó a humora, jópofa, nem híve a formalitásoknak, szabad lélek” – így jellemezte Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás felesége első interjújában az államfőt, aki most távozásra kényszerül. A first lady azt is megjegyezte, nagy erőforrásuk a hu»»»
Bejelentette döntését Sulyok Tamás, új köztársasági elnöke lesz Magyarországnak
A köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását szombaton - közölte Sulyok Tamás a Facebook-oldalán. Különös jelentőséget ad a bejelentésnek, hogy az alkotmánymódosítás hatálybalépését követő napon megszűnik a hivatalban lévő államfő megbízatása, így sor kerülhet Magyarország ú»»»
Sulyok Tamás aláírta, ezzel vége a köztársasági elnökségének
„Tisztelt Honfitársaim! A magyar csodálatos nép, Európa erős és nagyszerű nemzete. Ez a nép számos nehézségen esett már át, de minden küzdelmében biztos pillérekre tudott támaszkodni. Az egyik ilyen biztos pillér az ezeréves alapokon nyugvó magyar jogfejlődésből adódott. A jog szeretete és tisztele»»»
Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény-módosítást, megszűnik államfői megbízatása
A héten az Országgyűlés kormánypárti többsége elfogadta az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, amely többek között Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszüntetéséről is rendelkezik. A döntést hónapokig tartó politikai és közjogi vita előzte meg. A köztársasági elnöknek az elfogadott»»»
Magyar Péter csendesen bedobta a politikai kézigránátot, felkavarhatja a magyar politikát
Magyar Péter miniszterelnök az alkotmányozási folyamatban támogatná a választási korhatár 16 évre csökkentését, mivel meggyőződése szerint a fiatalok kellően felkészültek a közös döntésekbe való beleszólásra. Összeállításunkból kiderül, hogy Magyarországon 1953 óta változatlanul 18 év a választási »»»
Kiskorúak voksai – milyen érvek szólnak mellette és ellene?
Az igazi súlyt azonban nem a statisztikák, hanem a bírói gyakorlat adja meg. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az Emberi Jogok Európai Egyezménye 1. jegyzőkönyvének 3. cikkét (szabad választásokhoz való jog) értelmezve ismételten hangsúlyozza, hogy az államoknak széles mérlegelési mozgásterük»»»
Órás késésről ír a MÁV, osztrák fennakadás miatt
Pénteken Linz közelében leszakadt a felsővezeték, ami tüzet okozott és megrongálta a biztosítóberendezés kábeleit is. Az osztrák vasúttársaság, az ÖBB nagy erőkkel dolgozik a hiba elhárításán, de a Weststrecke St. Valentin–Linz szakaszán csak korlátozásokkal közlekedhetnek a vonatok. A Magyarország»»»
Karácsony Gergely társadalmi vitát indít arról, mi legyen a Szabadság téri német megszállási emlékművel
A kormányváltás után Karácsony Gergely elérkezettnek látja az időt arra, hogy Budapest kezdjen valamit a tizenkét éve átadott Szabadság téri német megszállási emlékművel. A főpolgármester szombati Facebook-videójában azt mondta, a szobor egyrészt komoly vizuális környezetszennyezés, másrészt velejé»»»
Telex: Meglepte Merkely Béla fiának cégét, hogy a minisztérium indokolatlannak tartja a százmilliós állami támogatást
Bár a Tudományos és Technológiai Minisztérium utólag szakmailag indokolatlannak és aggályosnak minősítette a Merkely Béla rektor fiának résztulajdonában álló KinaviX Kft. egyedi állami támogatását, a társasághoz egyelőre semmilyen hivatalos tájékoztatás nem érkezett a felülvizsgálatról. Az ügyvezet»»»
Szécsényi Gábor az átlagsebesség-mérő rendszerről: ahol már bevezették, kevesebb lett a baleset
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, valamint Magyar Péter miniszterelnök is bejelentette, hogy a kormány társadalmi konzutációt indít a KRESZ rövid távú módosítása kapcsán, miközben dolgoznak a KRESZ teljes átalakításán is. Az e-rollerek kérdésköre, a gyorshajtók, illetve közúton „ver»»»
Nagy változást hoz a Tisza-kormány döntése: külön államtitkárt kap a hazai lakáspolitika és a vasút
A hivatalos értesítő pénteki számában jelent meg Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter utasítása a tárca szervezeti és működési rendjének ideiglenes meghatározásáról. Ennek legfontosabb újdonsága, hogy a felsorolásban két új államtitkárság is megjelenik. Ebben az utasításban a miniszter »»»
Tarr Zoltán: jelentős változások jönnek a külhoni magyarok támogatásában
Jelentősen átalakítja a kormány a külhoni magyar közösségek támogatási rendszerét: átláthatóbbá és egyszerűbbé tennék a pályázatokat, miközben megszüntetnék a közpénzek pártpolitikai célú felhasználását – mondta Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken a felvid»»»
Elmarad a legrosszabb? Fordulatot vett az időjárás Magyarországon
Jelentősen csökkent a heves zivatarok kialakulásának valószínűsége, így a korábban vártnál jóval kisebb területen kell csapadékra számítani - írta a HungaroMet Nonprofit Zrt. A HungaroMet tájékoztatása szerint a legfrissebb meteorológiai modellek, valamint az aktuális műhold- és radarképek alapján »»»
Szülőfalujában képzeli el jövőjét Fehér megye legjobb magyar érettségizője
Szabó Dávid, a Bethlen Gábor Kollégium matematika-informatika szakos tanulója lett Fehér megye legsikeresebb magyar érettségizője, 9,33-as általánossal. A hagyományok iránt elkötelezett ifjú matematika és informatika szakos tanár szeretne lenni. Szabó Dávidot komoly, kiegyensúlyozott, jószívű fiata»»»
A fideszes Németh Zsolt szerint el kell indulni az Oroszországtól való függetlenedés útján
Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő is azok közé tartoztott, akik igyekeztek megfejteni, mi okozta az Orbán-kormány áprilisi nagy bukását. Az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke nemrég úgy vélekedett, hogy a pártjának most egy, „a jövő felé mutató félfordulatot” kellene végrehajta»»»
Kiadták a narancs riasztást: felhőszakadás és jégeső közeledik, mutatjuk, hol kell készülni a legdurvább viharra
Négy megyére narancs riasztást adott ki a HUngaroMet. A délutáni órákban ugyanis nyugat felől heves zivatarrendszer éri el az országot, amely viharos széllel, jégesővel és intenzív csapadékkal vonul majd kelet felé. A viharveszély mellett ráadásul az ország jelentős részén a kánikula is folytatódik»»»
Újabb részletek derültek ki a Velencei-tó kormányzati megmentéséről, Gajdos László már felkérte a szakértői csapatot
Szigorítják a Natura 2000 területek beépíthetőségét, és felülvizsgálják a korábbi kormány által kiadott engedélyeket, közölte Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter a Magyar Hangnak adott interjúban. A tárcavezető emellett átfogó állatvédelmi intézkedéseket, a beruházások zöld szempon»»»
Nagy csalódást okozott a Volvo, Kínában villámgyorsan romlik a helyzet
A vártnál jóval gyengébb második negyedéves eredményekről számolt be a Volvo, a kínai tulajdonban lévő autógyártót többek között a kínai autópiac gyengülése, az elektromos autók iránti lanyhuló kereslet és az új modellek gyártásának felfuttatásával járó költségnövekedés is sújtja. A svéd autógyártó»»»
Hamarosan több ezer fiatal örülhet, de mire számíthatnak az albérletpiacon?
A jelenlegi budapesti albérletpiac sajátossága, hogy nem klasszikus, meredeken emelkedő árakkal indul neki a nyári szezonnak és az egyetemisták rohamának. A KSH és az Ingatlan.com lakbérindexe alapján bár júniusban két hónap csökkenés után ismét nőttek az árak a fővárosban, az éves 4,7%-os drágulás»»»
E-autók: újabb magyar város vet véget az ingyen parkolásnak
Jelentősen átalakul a szolnoki parkolási rendszer idén augusztus 1-jétől a helyi közgyűlés döntése alapján. A növekvő parkolási terhelés miatt emelkednek a zónadíjak és a bérletárak, szigorodnak a pótdíjak, a jövőben bevezetik az inflációkövető árazást, emellett teljesen megszűnik a zöld rendszámos»»»
Vizsgálják Szijjártó Péter orosz kapcsolatait – ezek voltak a bejelentések a kormányszóvivői tájékoztatón
A szerdai kormányülés után a csütörtöki tájékoztatón a rendkívüli vendég Magyar Péter miniszterelnök és Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter volt. Több fontos téma is előkerült – a teljes percről percre közvetítést laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor oldalán olvasha»»»
Letartóztatták a pécsi önkormányzati képviselőt, akinek 350 gramm kristályt találtak az autójában
Egy hónapra rendelték el annak a pécsi önkormányzati képviselőnek a letartóztatását, akinél egy hétfői rendőri ellenőrzés során több mint 350 gramm kristályos anyagot találtak. Sajtóhírek szerint a gyanúsított Hankó Viktória, aki 2024-ben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listáján szerzett mandátumot. P»»»
Visszatért a körbetartozás szelleme
Az Atradius legfrissebb, 2026-os Fizetési Szokások Barométer jelentésének adataiból kirajzolódik, hogy a magyarországi vállalati szférában (B2B) ismét megjelent a körbetartozás jelensége. „A tartósan magas kamatkörnyezet, a kulcsfontosságú állami támogatások (mint a Széchenyi Hitel program) kamatai»»»
Határérték feletti növényvédőszer-maradékot találtak egy BBQ-fűszerben, azonnal visszahívták
Növényvédőszer-maradékok határérték feletti jelenléte miatt visszahívták a TYM márkájú, Kínából származó BBQ-fűszerport, amelyből Magyarországra is került forgalomba. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy az érintett terméket ne használják fel, a forgalmazó»»»
Nem jön ki a matek - Alapjaiban változhat meg minden, ha bejön az AI-cégek mesterterve
A Magyar Telekom tudatosan szelektívebb stratégiát követ a rendszerintegrációs piacon: az első negyedéves bevételcsökkenés ellenére a nagyvállalati szegmens profitja nőtt a magasabb hozzáadott értékű projektek arányának köszönhetően – mondja lapunknak Gonda Gábor. A Telekom nem szeretné a 4iG koráb»»»
Haaland öltönye és Szoboszlai csodanadrágja: így lesznek divatikonok a sztárfocistákból
Hetven évvel ezelőtt meglepődtek volna azon a magyar focidrukkerek, hogy egy futballista stylistot alkalmaz, igaz, akkor tájt Magyarországon még a fogalom is ismeretlen volt. Hasonlóképp megdöbbentek volna azon, hogy az imádott kedvencnek a felesége is focizik, mint azt a norvégok nemzeti büszkeség»»»
Üzent a Mol az autósoknak, miután az árak megközelítették a korábbi védett árat
A Mol szerint a lakosságnak nem a nagykereskedelmi árakat, hanem a töltőállomási, kiskereskedelmi árakat érdemes figyelnie, és a hazai üzemanyagárak „belesimulnak a szomszédos országok áraiba”. Az olajtársaság szerkesztőségünknek küldött közleményében azt írta: a piaci szereplők döntő többsége egy-»»»
Korlátozásokra figyelmezteti a budapesti autósokat a rendőrség – térképek
A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a közlekedőket, hogy 2026. július 16-án az alábbi forgalmirend-változások lesznek a főváros területén: a VIII. és IX. kerületben 15 órától 24 óráig, az V. kerületében 12 órától 21 óráig várható korlátozás a térképeken jelzett helyszíneken. A BRFK kéri a jár»»»
Váratlant húzott a nagyhatalom, enélkül az egekig emelkednének az olajárak
A Hormuzi-szorosban kiújult a háború, Irán olajszállító tankereket vett célba, ami ismét lebénította a kereskedelmet. Ennek ellenére az olaj világpiaci árai nem szálltak el drámaian. A Middle East Eye szerint egy kiemelkedő oka van ennek. Korábban Kína számított a közel-keleti olaj egyik legnagyobb»»»
Budapesten már harmadik hónapja csökkennek a lakásárak
Tovább tart a lakáspiaci árkorrekció: bár az ingatlan.com lakásárindexe szerint bár országosan 0,6 százalékkal emelkedtek a használt lakások és házak kínálati árai júniusban, Budapesten 0,1 százalékos csökkenés következett be. A fővárosban ezzel már a harmadik egymást követő hónapban mérséklődtek a»»»
Azbesztszennyezés: segítettek az ideiglenes intézkedések Szombathelyen, de még nem sikerült megoldani a helyzetet
Nemény András, Szombathely polgármester szerdán a közösségi médiában megosztott videóban számolt be arról, hogy megérkeztek az önkormányzathoz a levegő azbesztrost tartalmára irányuló mérések eredményei. https://www.facebook.com/watch/?v=1588506129458101 Elmondása szerint a számok igazolták, hogy a»»»
„Jövő héten igazán rosszra fordul a helyzet számukra” – Trump bejelentette, hogy az USA az iráni kritikus infrastruktúrát fogja támadni
Donald Trump amerikai elnök ismét kilátásba helyezte, hogy az Irán elleni csapásokat kiterjeszti az ország civil és kettős felhasználású infrastruktúrájára. A Fehér Ház ura a világ értésére adta, hogy amennyiben Teherán nem állapodik meg vele a Hormuzi-szoros körüli vitában, célkeresztbe kerülnek a»»»
Videón, ahogy a kölni lövöldözőt elfogja a TEK Budapesten
Budapesten fogták el a rendőrök a Terrorelhárítási Központtal közös akcióban a kölni lövöldözőt, aki ellen európai elfogatóparancs volt érvényben, miután május 31-én Kölnben többször rálőtt egy emberre, aki életveszélyesen megsebesült – írja a police.hu. A kiemelten veszélyes bűnözőt, a 33 éves ném»»»
Tisza-kormány: folytatódnak a személycserék, sorjáznak a szakpolitikai döntések
Kedden Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásában bírálta az ellenzéket, amiért az alkotmánymódosítás elleni tiltakozás után a Fidesz és a Mi Hazánk távol maradt a szavazástól, és hangsúlyozta, hogy az ország nem lehet egyetlen párt tulajdona. Az Országgyűlésben lezárták a Nemzeti »»»
Megvan, ki rendezheti az idei augusztus 20-át Balásy cége helyett: látványosan kisebb lesz a költség, de a show is
Már bírálati szakaszban van az idei augusztus 20-i állami rendezvénysorozatra sebtében kiírt új közbeszerzés, és mivel az állami Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) által az időszűke miatt hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban talált cég az egyetlen ajánlattevő volt, jó eséllyel a budap»»»
Rossz hír az albérletet keresőknek: már a szezon előtt kilőttek az árak
260–285 ezer forint egy átlagos budapesti albérletért – a fővárosi albérletpiac olyan jelzést adott júniusban, amelyre a bérlőknek érdemes odafigyelniük. Az átlagos bérleti díj egyetlen hónap alatt 6,4 százalékkal emelkedett, miközben fél év után először a mediánár is jelentősen megugrott. Ez azt j»»»
Vučić új tervvel állt elő, új szerepre készül a szerb államfő
Új politikai szerepre készül Aleksandar Vučić. A szerb államfő a Financial Timesnak azt mondta, hogy az év végéig előrehozott parlamenti választásokat tartanak, ezt követően pedig ismét miniszterelnök szeretne lenni. Közben azt is sürgeti, hogy a Nyugat Balkán országai egyszerre csatlakozhassanak a»»»
Döntött a kormány: lecserélik a MÁV vezetését
Teljesen megújul a MÁV igazgatósága, miután a testület öt tagja lemondott, az elnököt és egy további tagot pedig felmentettek tisztségéből. Az állami vasúttársaság új vezetésének kinevezéséről rövidesen intézkednek - közölte mindezt Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A személyi válto»»»
Ruszin-Szendi Romulusz: Indokolt lenne bocsánatot kérnünk Svédországtól és Finnországtól
„Be kell csukni Oroszország előtt az ajtót” – mondta Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter az Egyensúly Intézet által rendezett Budapest Energy and Security Talks konferencián tartott panelbeszélgetésen. A volt vezérkari főnök úgy érzi, hogy a magyar kormány részéről az elvesztett bizalom vis»»»
Pottyondy Edina: Le kell vágni a polip összes csápját
„Jó hír a DK-soknak, hogy az exnemzetvezető politikai emlékezetében már a Gyurcsány-korszak is demokráciává nemesedett. Kevésbé zavarják a kilőtt szemek, az összevert emberek, mint az, hogy számot kell adnia arról, hogyan került a családja birtokába a Gellért Szálló, a Marriott, Hatvanpuszta és Més»»»
Megszólalt a győri Audi az elbocsátásokról: keményebb fizikai munka és maximális lojalitás – ezekkel a munkavállalókkal számol az autógyár
A Volkswagen-csoport előtt álló kihívások, a vállalat globális átalakítási hulláma a győri Audi Hungariát is elérte. A cégvezetés maximális rugalmasságot és lojalitást vár el a dolgozóktól a munkahelyük megőrzéséért cserébe. Ez a gyakorlatban komoly és megterhelő váltást jelenthet, hiszen olyan mun»»»
Felgyorsítanák az AI-boomot a gyorsabb gazdasági növekedés érdekében
A dél-koreai kormány a januárban várt 2 százalékról 3 százalékra javította fel az ország idei GDP-növekedésével kapcsolatos előrejelzését kedden. Amennyiben sikerül elérni a 3 százalékot, akkor öt éven belül a legnagyobb gazdasági növekedés lenne és jócskán meghaladná a tavalyi 1,1 százalékos bővül»»»
Különös időjárási jelenség alakult ki: hidegcsepp hozhat hirtelen felhőszakadást Magyarországra
Térségünket egy úgynevezett hidegcsepp közelíti meg, amelynek hatására az éjszaka folyamán és szerdán szórványosan záporok és zivatarok alakulhatnak ki. Országos, áztató esőre nem kell számítani, de helyenként hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék, akár felhőszakadás is előfordulhat - jelente»»»
Pottyondy Edina kemény üzenetet küldött Orbán Viktornak: Le kell vágni a polip összes csápját
Éles hangvételű Facebook-bejegyzésben ment neki Orbán Viktornak és a Fidesznek Pottyondy Edina. Az influenszer történelmi párhuzamokat vont, a miniszterelnököt, Gulyás Gergelyt és több állami intézmény működését is bírálta, majd azt állította: valódi jogállam csak akkor jöhet létre Magyarországon, »»»
Erre kell készülnie Magyar Péteréknek: fordulat jött a lakáspiacon
Látványosan lassul a lakáspiaci drágulás, Budapesten pedig már harmadik hónapja csökkennek az árak. Az ingatlan.com friss elemzése szerint a fővárosban 2020 vége óta nem volt példa ilyen hosszú visszaesésre, miközben az ország keleti felében továbbra is kitart az áremelkedés. Tovább folytatódik a k»»»
A Dnyesztertől a Tiszáig
„A Dnyesztertől a Tiszáig” – az évtizedfordulóig megvalósulhat a nagyromán álom egyik fele: Románia keleti határa a Dnyeszternél húzódhat majd; ami pedig – a legnagyobb román költő, Eminescu verse szerint – a nyugati határt illeti, az még a jövő zenéje. Romániának már a Szovjetunió összeomlása óta »»»