15 éve nem volt ilyen erős a növekedés az Intelnél - Szárnyal az árfolyam
Az Intel csütörtökön, piaczárás után tette közzé idei második negyedéves gyorsjelentését. A chipgyártó minden várakozást felülmúlt: a bevétel és az eredmény is jelentősen meghaladta az elemzői konszenzust, ennek eredményeként pedig közel 10 százalélkot ugrott a cég részvényei a zárás utáni keresked»»»
A személyi kölcsönök forradalma: ami 20 éve elképzelhetetlen volt, ma természetes
Az elmúlt bő másfél évtizedben alapjaiban alakult át a szabad felhasználású hitelek piaca. Míg a 2000-es évek végén a nagyobb összegű finanszírozást elsősorban a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentették, mára ezt a szerepet egyértelműen a fedezetlen személyi hitelek vették át. A Magyar Nemz»»»
Így megy neki az Állami Számvevőszéknek a Tisza-kormány
Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki bejelentése után meg is jelent a közlönyben a kormány határozata, ami az Állami Számvevőszéket érinti. A Kormány 1231/2026. (VII. 23.) Korm. határozata az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény felülvizsgálatáról című határozat két pontból áll. E»»»
Megérkezett az Alkotmánybírósághoz az 50 ellenzéki beadványa az Alaptörvény-módosítás miatt
Az Index azt írta, a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciójának ötven képviselője utólagos normakontroll iránti indítványában kéri, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg az Alaptörvény-módosítás 6. cikk (2) bekezdésével az Alaptörvény záró és vegyes rendelkezéseibe beiktatott 34. pont megalkotásának»»»
Szeptember 1-jétől áfamentessé teszi a vényköteles gyógyszereket a kormány – a nap hírei
Szeptember 1-jétől áfamentessé teszi a vényköteles gyógyszereket a kormány – erősítette meg a kormányszóvivői tájékoztatón a miniszterelnök. Magyar Péter hangsúlyozta: az árváltoztatások a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő előzetes engedélyével történhetnek meg, ezért a gyógyszertárak nem nyel»»»
A szálak Orbán Viktorig érhetnek
Az aranykonvoj-ügy miatt mondott le a legfőbb ügyész és ez lesz az az ügy, amely a végén elérhet Orbán Viktorig is - erről az Ügyvédkörnek, az Ügyvédek Országos Szakmai Egyesületének elnöke beszélt a Konkrétan Rónai Egon című műsorban csütörtökön. Horváth Lóránt ügyvéd, akinek irodája az ukrán pénz»»»
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással tárgyalt: ezt mondta a volt államfőről
Forsthoffer Ágnes csütörtökön Sulyok Tamással találkozott, amelynek keretein belül az elnöki feladatok folytatásáról tartottak megbeszélését. A volt köztársasági elnök a hivatal munkatársainak szakmai felkészültségét dicsérte, az ideiglenes államfő pedig minden jót kívánt neki. Forsthoffer Ágnes me»»»
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
„Megbeszélést tartottunk Dr. Sulyok Tamás volt köztársasági elnök úrral a Sándor-palotában az elnöki feladatok folytatásáról” – írta csütörtök este Facebook-oldalán Forsthoffer Ágnes, aki az Országgyűlés elnökeként vette át a köztársasági elnöki megbizatást, miután elődje a 17. alkotmánymódosítás é»»»
Komoly mínuszok Amerikában a szárnyaló olajár miatt
Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olaj- és gáz árak ma újra emelkednek, a Brent jegyzése pedig már a 100 dolláros hordónkénti szintet is átlépte, ennek következtében jelentősen elromlott a hangulat a részvénypiac»»»
A vidéki nagyvárosok piacát is megrohanják az egyetemisták – Hol mennyiért találni albérletet?
Csütörtök este kiderülnek a felvételi ponthatárok, így sok diák és szülő lélegezhet fel. A megkönnyebbülést azonban sokaknál azonnal váltja a feszített tempójú lakáskeresés, hiszen a szeptemberi tanévkezdésre és beköltözésre már most meg kell találniuk a megfelelő albérletet. Az OTP Ingatlanpont a »»»
Az egyetemre jelentkezők 72 százalékát vették fel
A 2026-os tanév nemcsak a felvételi eredmények miatt jelent mérföldkövet, ugyanis az új tanévvel megkezdődik a magyar felsőoktatás megújítása is – közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felvételi ponthatárok kihirdetését követően csütörtökön este az MTI-vel. A tárca közleményében azt írták»»»
Romsics Ignác történésszel találkozott Magyar Péter és Ruff Bálint
„Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral beszélgettünk a nemzetünk előtt álló sorskérdésekről. Professzor úrnál talán senki nem ismeri jobban a magyar történelmet” – írta Magyar Péter miniszterelnök csütörtök este közzétett Facebook-posztjában, amiben köszönetet»»»
Életfogytiglant kapott Nagy-Britanniában egy férfi terrortámadás előkészítése miatt
Azzal a férfival tervezett terrortámadást az életfogytiglan börtönbüntetésre elítélt Mohammad Bashir, aki a manchesteri zsinagógánál késeléses támadást hajtott végre. Az ügy nyomozása során derült ki, hogy Bashir és társa egy katonai akadémia ellen tervezett hasonló merényletet. Életfogytiglani bör»»»
Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői
Az Ab honlapján olvasható, július 22-én érkezett több mint 40 oldalas utólagos normakontroll indítvány végső kérelme tartalmazza többek között, hogy az Ab állapítsa meg: az Országgyűlés az alkotmánymódosítási eljárást az alkotmánymódosító hatáskör tárgyi körén kívül eső, zárt személyi körre szabott»»»
Donald Trump most fogja lángba borítani a Közel-Keletet: durván megfenyegette Iránt – "Egy hatalmas támadást fontolgatok"
A világpiacok is feszült figyelemmel követik az amerikai-iráni konfliktus alakulását. Donald Trump szerint minden készen áll egy nagyszabású hadműveletre, és már közel van a döntéshez. Donald Trump közölte, komolyan fontolgat egy újabb, az eddigieknél is nagyobb katonai támadást Irán ellen, de a vé»»»
Mozgó vonatra ugrott fel két fiatal Érden, szabálysértés miatt indult ellenük eljárás
Saját életüket veszélyeztetve utazott egy mozgó vonaton két fiatal, akik az érdi vasútállomás peronjáról ugrottak fel a járműre, majd az oldalába kapaszkodva utaztak tovább. Az Érdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kérte a tettesek azonosításában, szabálysértés miatt indult ellenük eljárás. »»»
Itt a bejelentés: a Fidesz nem vesz részt az új alkotmánybírók jelölésében
A Fidesz nem vesz részt az Alkotmánybíróság új tagjainak jelölési folyamatában és megválasztásában sem – közölte az ellenzéki párt parlamenti frakciója csütörtökön. A közleményükben azt írták a képviselők, hogy a „Tisza Párt önkényesen megfosztotta Hende Csabát az alkotmánybírói tisztségétől. Helyé»»»
Egy tanárnő a tízéves tanítványával létesíthetett szexuális kapcsolatot
Egy 65 éves tanárnő áll bíróság előtt, mert egy férfi azt állítja, hogy tízéves korában szexuális kapcsolata volt az akkor 40-es éveiben járó nővel. Ráadásul a nő nemcsak intim kapcsolatot létesített vele, de az ágyhoz kötözte és csiklandozta is, mindezt éveken keresztül. A bíróság szerint a nő tag»»»
Kaja Kallas felszólította a húszikat
Kallas arra reagált, hogy az Irán támogatását élvező, jemeni húszi felkelők csütörtökön rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren. A húszik közlése szerint az Encelia és a Layla nevű tartályhajókat ballisztikus rakétákkal, manőverező robotrepülőgé»»»
Magyar négyesikrek születtek Csíkszeredában
A székelyföldi egészségügyi intézményben először fordul elő, hogy négyesikrek születnek – írták a kórház közösségi oldalán közzétett közleményben. A bejegyzés szerint a négy csecsemőt egy 31 éves málnásfürdői édesanya hozta világra, aki mesterséges megtermékenyítés eredményeként lett várandós. Az ú»»»
Árulkodó találkozó: Magyar Péter a Széchenyi-díjas történésszel egyeztetett – ő lehet a következő köztársaságielnök-jelölt Polgár Judit után
Magyar Péter miniszterelnök csütörtök este közösségi oldalán megjelent bejegyzésében arról számolt be, hogy Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal és egyetemi tanárral találkozott. Bejegyzése szerint a megbeszélésen „a nemzetünk előtt álló sorskérdésekről” beszélgettek, és megkös»»»
A Tiszában találták meg egy idős szegvári férfi holttestét, búvárokkal és keresőkutyával bukkantak a nyomára
Szerdán találta meg a rendőrség annak a szegvári férfinak a holttestét, aki kedden indult el motorkerékpárral otthonról, majd nyoma veszett. A keresésben búvárok és keresőkutyák is segítettek, végül a Tiszában bukkantak az eltűnt férfi holttestére. Július 21-én motorkerékpárral indult el otthonról »»»
Módosul a migrációs alap, több mint egy éves türelmi idő jön az e-beutalók esetében
Csütörtökön este kiadták a legfrissebb Magyar Közlönyt, amelyben többek között arról is határoztak, hogy a kormány módosítja a migrációs alap éves fejlesztési keretét. Emellett az is kiderült, hogy 2027 augusztusáig elhalasztják az e-beutalók kötelező alkalmazásának határidejét, ezzel pedig több id»»»
Nőtt a minimálbér és a GDP, de Szerbia továbbra is elmarad az uniós életszínvonaltól
Az elmúlt tíz évben Szerbia számos gazdasági mutatója javult: megháromszorozódott a minimálbér, csaknem felével nőtt az egy főre jutó GDP, és csökkent a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett lakosság aránya. Ennek ellenére az ország továbbra is elmarad több uniós tagállamtól »»»
Száz milliárdos álomhatárt céloz az AKKO Invest – új növekedési pályára áll a cég
Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, »»»
Íme, a legmagasabb ponthatárok, legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok
Az általános felvételi eljárásban összesen 140 427 jelentkező vett részt, közülük 71 467 felvételiző jutott be az első helyen megjelölt képzésre. A szeptemberben induló tanévben 10-ből 8 diák kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait állami finanszírózásban. A friss adatokat az Oktatási és Gyermekügy»»»
Von der Leyennek panaszkodnak a betiltott nagyváradi Pride szervezői
Az Európai Bizottság elnökének küldött nyílt levélben a nagyváradi rendezvény szervezői ahhoz kérnek hathatós közbelépést, hogy a szombati felvonulást „biztonságos, központi és látható” útvonalon tarthassák meg. A levélben hangsúlyozzák, hogy Nagyvárad jelentős mennyiségű európai uniós pénzforrásba»»»
Megvannak a felvételi ponthatárok: kiderült, hány pont kellett a legnépszerűbb szakokra
Lezárult a hónapok óta tartó várakozás: az Oktatási Hivatal ma 20 órakor nyilvánosságra hozta a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az eredmények több mint 140 ezer jelentkező, illetve felvételiző számára döntik el, hogy szeptembertől melyik egyetemen és szakon kezdhetik meg tanulmányaik»»»
Hamarosan megnyithatjuk saját elektronikai szervizünket a ReStoryban
szöveges hirdetés Elég nagy átalakulások mennek így is az XBOX háza táján, és mi még csak arról ... A Cold Iron Studios kooperatív Alienes játéka augusztus 25-én folytatódik PC-n... Ráadásul ez a cím az ingyenes játék a mobilos applikációban is. Attól még nem ... Az Electronic Arts egy új technikai»»»
Megérkeztek a felvételi ponthatárok - Ezek lettek a top szakok
Kihirdették a szeptemberben induló felsőoktatási képzések ponthatárait - közölte a felvi.hu. Az egyetemek közben este 8 óra után elkezdték kommunikálni a legfontosabb adataikat az idei felvételiről. Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium csütörtök esti tájékoztatójában pedig azt hangsúlyozta: az i»»»
Megint Fed-kamatemelést áraznak az olajár emelkedése után
A befektetők egyre határozottabban árazzák az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve újabb kamatemelését a folyamatosan dráguló olajárak miatt. A kötvénypiaci várakozások alapján a szeptemberi kamatdöntő ülésen már komoly esély mutatkozik a monetáris szigorításra, ami néhány héttel korá»»»
Magyarország meghatározó integrált ingatlanszolgáltatási csoportjává kíván válni az AKKO Invest
Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában. Az AKKO célja, hogy a Wallis Csoport tőkeerejére, »»»
Ősszel visszakerülnek a javítóintézetek a gyermekvédelemhez – kiürülhet a milliárdokból felépített tököli intézet
A büntetés-végrehajtástól a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz kerülnek vissza a javítóintézetek 2026 őszén. Ezzel az Orbán-kormány által Tökölön felhúzott, közel négymilliárd forintból elkészült központi javítóintézetbe végleg nem költöznek be fiatalok. A jövőben várhatóan börtönként fog»»»
Schiffer András: Ha egy-két napra leállna a Facebook, nem lenne kormányzás
Schiffer András szerint odáig jutott a magyar politika, hogy ha egy-két napra leállna a Facebook, gyakorlatilag a kormányzás is megbénulna. A tusványosi beszélgetésen Dúró Dóra arról beszélt, hogy a parlamentből eltűntek a szakpolitikai viták, helyüket a politikai „valóságshow” vette át, míg Szűcs »»»
Megjelent az iskolakezdési támogatásról szóló törvény, amit már Forsthoffer Ágnes írta alá
A csütörtök esti Magyar Közlönyben hirdette ki az ideiglenes államfő, azaz Forsthoffer Ágnes az iskolakezdési támogatásról szóló jogszabályt, amelyet egyébként a nagyon heves viták közepette egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül szavazott meg kedden az országgyűlés. https://hvg.hu/360/20»»»
Bejelentették, mikor találkozik Trump és Hszi Csinping
Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök a mesterséges intelligencia kérdésköréről tárgyal majd a kínai államfő szeptember 24-i egyesült államokbeli látogatása során. A két vezető legutóbb Donald Trump korábbi pekingi látogatása alkalmával találkozott, ahol már érintették a technológiai »»»
Zelenszkij átszervezné az ukrán hadsereg személyi állományát
„Egységre van szükség a védelmi minisztérium és az országunk katonai vezetése között. A hadseregben a személyi állomány átszervezésére kerül sor. Erre várok javaslatokat az új főparancsnoktól” – jelentette ki Zelenszkij Micheál Martin ír miniszterelnökkel közösen tartott csütörtöki kijevi sajtótájé»»»
Megszólalt Zelenszkij kirúgott minisztere: Fedorov ultimátummal felérő üzenet küldött ukrán államfőnek, csak egy feltétellel térne vissze
A leváltott ukrán védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov kijelentette, hogy kizárólag a honvédelmi miniszteri tisztségbe hajlandó visszatérni, más állami pozíciót nem kíván elfogadni. Korábban Jaroszlav Zseleznyak, a Legfelsőbb Tanács (Verhovna Rada) képviselője azt állította, hogy Volodimir Zelenszkij»»»
Újabb helyről támadják Vitézy Dávidot és a vasútfejlesztési programot
Újabb kritikát kapott a hétfőn bemutatott Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv: ezúttal a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) bírálta élesen a bejelentéseket. A szervezet szerint a sajtótájékoztatót önfényezés, politikai üzengetés és korábbi fejlesztési tervek kisajátítása jellemezte. Úg»»»
Ne törölje a levelet: 882 millió forintot fizet vissza a Temu, de csak akkor kapjuk meg a részünket, ha lépünk
Több százezer magyar vásárló kaphat vissza pénzt a Temutól, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtévesztő akciózáson kapta a kínai online piacteret. A hivatal az Indexnek elmondta, a kompenzáció összesen legalább 882 millió forint, fejenként 2000 forint – de a hatóság szerint a pénz csak azé »»»
Soha nem látott számok láttak napvilágot: 4,5 millió ember a Tisza mögött
Évtizedek óta nem volt olyan alacsony a Fidesz támogatottsága, mint most. Závecz Tibor az RTL Híradónak azt mondta, a Tisza mintegy 4,5 milliós támogatói tábora „unikális adat”, ilyenre nem volt példa a rendszerváltás óta. A biztos szavazók körében a Tisza Párt 74%-on, a Fidesz pedig 19%-on áll - i»»»
Utólagos normakontrollt kérnek fideszes képviselők
Ötven Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult, utólagos normakontrollt kérve az Alaptörvény tizenhetedik módosításának azon szakaszára, amely a köztársasági elnök megbízatásának megszűnéséről rendelkezik. Az ellenzéki politikusok az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezé»»»
Mezítlábas szentek
Méltóságteljes az esztergomi Mindszenty téren álló Keresztény Múzeum neoreneszánsz épülete, hát még a mögötte felsejlő látkép: a házak felett magasodó domb tetején a Vár rusztikus tömbje trónol, mögötte a Bazilika kupolájának monumentális félgömbje, amely egyszerre szimbolizálja a kereszténység meg»»»
Különös találkozóról számolt be Magyar Péter, Romsics Ignác is ott volt
Magyar Péter és Ruff Bálint ezúttal Romsics Ignáccal találkozott, akivel a magyar nemzet előtt álló sorskérdésekről beszélgettek. A miniszterelnök leszögezte, a Széchenyi-díjas történészbél jobban senki sem ismeri a magyar történelmet. „Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egy»»»
Megjelentek a felsőoktatási felvételi ponthatárok
Cikkünk frissül! A felvételi ponthatárok ide kattintva nézhetők meg, egyetemenként és szakonként lebontva. A felvi.hu adatai alapján a jelentkezőknél ezek a szakok voltak a legnépszerűbbek: gazdálkodási és menedzsment: 4571 általános orvos: 2792 pszichológia: 2782 jogász: 2653 kereskedelem és marke»»»
Erre nem számított Magyar Péter: helyrerakta a megtámadott állami intézmény a kormányfőt – „Az ÁSZ szokta ellenőrizni a kormányt és nem fordítva”
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) üdvözli a működésére, hatáskörére, ellenőrzési jogosítványaira vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát, de hangsúlyozza, hogy a mindenkori kormánynak tiszteletben kell tartania a hatalmi ágak elválasztásának elvét. Az ÁSZ arra a csütörtöki kormányzati közlésre reagált, a»»»
A rendőrséggel egyeztet a roma érdekképviselet a százhalombattai haláleset miatt
Egyetlen szakszerű és jogszerű rendőri intézkedésnek sem lehet olyan következménye, hogy valaki súlyos sérüléseket szenvedjen, vagy életét veszítse – hívta fel a figyelmet közleményében Aba-Horváth István, az Országgyűlés roma nemzetiségi szószólója és Dancs Mihály, a Magyarországi Romák Országos Ö»»»
„Újra teljes értékű nőnek érzem magam” – Budapesten kapnak új lábat az ukrán háború sérültjei
Öt szakaszban, év végéig mintegy száz ukrán páciens kap egyénre szabott művégtagot Budapesten, a zuglói Pillangó Egészségcentrumban. A programot a szaúdi állam hivatalos segélyszervezete, a King Salman Humanitarian Aid and Relief Centre (KSrelief) finanszírozza, a betegek között háborús sérült kato»»»
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordot döntött idén a felsőoktatásba jelentkezők száma, a 2026-os felvételni összesen 140 427-en jelentkeztek egyetemi képzésre – írta az Eduline. Ez több mint tízezer fővel több, mint tavaly, amikor 129 730-an jelentkeztek. Csütörtökön este nyolc órakor közzé is tették a ponthatárokat, ezt az al»»»
Fontos találkozóról posztolt Magyar Péter: Romsics Ignáccal beszélgetett a nemzet sorskérdéseiről
Romsics Ignác Széchenyi-díjas történésszel, akadémikussal, egyetemi tanárral beszélgettünk a nemzetünk előtt álló sorskérdésekről - jelentette be a Facebook-oldalán a miniszterelnök. A kormányfő szerint "professzor úrnál talán senki nem ismeri jobban a magyar történelmet". A kép szerint a találkozó»»»