Demokrata 5m

Belső hatalmi harc a Tisza-frakcióban is?

A Sándor-palota és a kormánypárt vezetése előzetesen, informális keretek között már egyeztetett a jelölt személyéről. Ezeket a megbeszéléseket Magyar Péter és szűk környezete folytatta le. A hét elején megtartott, zárt frakcióülésen azonban a Ruff Bálint köréhez tartozó politikusok határozottan fel»»»

demokrata.hu
Hvg 6m

Direkt36: A 4iG űrbiznisze körül dúlt az Orbán-kormány egyik titkos belháborúja

Orbán Viktor személyes döntése volt 2023 végén, hogy az állam helyett a Fidesz-kormányhoz kötődő vállalatra, a 4iG-ra bízza a nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú műholdrendszer kiépítését, ez pedig komoly feszültséget okozott a kormányon belül – derül ki a Direkt36 tényfeltáró cikkéből, am»»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 9m

Egy újabb jelentés szerint csak a rászorulóknak kellene rezsitámogatást adni

Az energiadrágulás ellensúlyozását célzó állami intézkedéseknél az OECD célzott támogatásokat javasol. A támogatásoknak a leginkább rászoruló háztartásokat és a pénzügyileg életképes kis- és középvállalkozásokat kell segíteniük, miközben fenn kell tartaniuk az energiatakarékossági ösztönzőket és eg»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 13m

Döbbenetes dolog történt: a világtörténelemben először hekkelt meg egy kormányzati intézményt a mesterséges intelligencia – "Rendkívüli aggodalomra ad okot"

Egy OpenAI által fejlesztett mesterséges intelligencia-ügynök hozzáfért egy ausztrál kormányzati egészségügyi adatbázis nyilvános és nem nyilvános fájljaihoz, sőt adatokat is írt a rendszerbe – közölte Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök. A vállalat szerint betegadatokhoz nem fértek hozzá, az »»»

vg.hu
24 Ponthu 15m

Egy nő bekristályozva próbált megkéselni egy arra sétálót a mezőtárkányi templomkertben

A vádlott a 6 cm pengehosszúságú késsel több helyen megsebesítette az áldozatot.»»»

24.hu
Portfolio 27m

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, új oktatási stratégia jön

Csütörtökön vatikáni látogatást tesz Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt 10:45-kor négyszemközti magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyal. Közben itthon a politikai napirenden inkább a ko»»»

portfolio.hu
Hvg 27m

Az USA és Kína megállapodott a kereskedelmi tűzszünet fenntartásában

Az Egyesült Államok és Kína január 10-ig, további két hónappal meghosszabbítja a november 10-én lejáró kereskedelmi tűzszünetet – jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerdán. A pénzügyminiszter a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta: a megállapodásról a kínai miniszterelnök-helyettess»»»

hvg.hu
Index 31m

Karácsony Gergely: Miniszterelnök urat azért szeretjük, mert mindig van egy epés megjegyzése mindenről

A főpolgármester szerint az Alkotmánybíróság döntése után a szolidaritási hozzájárulás teljes rendszerét újra kell gondolni, de a lehetetlennel határos, hogy január 1-jéig jó szabályozás szülessen. A főváros pereskedés helyett politikai megállapodásra törekszik az új kormánnyal, a tárgyalások szeri»»»

index.hu
Magyar Nemzet 36m

Óriási a botrány, kormányzati rendszert tört fel az OpenAI mesterséges intelligenciája

A helyzetet tovább mérgesítette az OpenAI és az ausztrál kormány közötti kommunikációs fiaskó, amely komoly politikai felháborodást váltott ki. Maga a behatolás még júniusban történt, ám a kaliforniai vállalat csak augusztusban, egy belső rutinvizsgálat során észlelte a rendellenes viselkedést. Az »»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 39m

Kiszámolták a magyar gazdák, hogy mekkora kárt okozott az idei aszály: elvitte az afrikai szárazság a GDP közel 1 százalékát, egyből üzentek a kormánynak – „Határozottan kérjük”

Már több mint 1,5 millió hektárra jelentettek be aszálykárt Magyarországon. A gazdák becslése szerint csak a növénytermesztésben 600–800 milliárd forintos kár keletkezhetett, ezért most jelentős pluszforrást kérnek a kárenyhítésre. a mostani aszály a 2022-es évi válságnál is nagyobb gondokat okoz a»»»

vg.hu
Maszol 39m

Akár 200 ezer eurós támogatásra is pályázhatnak a fiatal gazdák a DR-12 kiírásban

Megjelent az idei DR-12-es alintézkedés végleges pályázati útmutatója, ami a letelepedett fiatal, illetve a legfeljebb 45 éves gazdák farmjainak fejlesztését és megerősítését célzó beruházási lehetőségeket foglalja össze. Az uniós források lehívásához nyújtott segítség kulcsfontosságú lehet a vidék»»»

maszol.ro
Hvg 39m

új rakéta-sorozatvetőt tesztelt Észak-Korea, a déli határra tervezik telepíteni

Sikeres tesztindítást hajtott végre Észak-Korea egy továbbfejlesztett, 240 milliméteres irányított rakéta-sorozatvető rendszerrel, amelyet a dél-koreai határ közelében kíván telepíteni – jelentette csütörtökön a KCNA állami hírügynökség. A beszámoló szerint a keddi teszt célja a megnövelt hatótávol»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 43m

A Mol, az OTP és a Richter már bizonyított – most a kispapírokon a sor: brutális hozamokat kínálnak ezek a hazai részvények

A blue chipek szárnyalása hajtja idén a pesti tőzsdét, háttérbe szorítva a többi magyar papírt. A hazai parketten jelenleg is akad számos ígéretes kisebb- és közepes méretű részvény. A PannErgy 60 százalékos ralival már bizonyított, hamarosan több kisrészvény is begyújthatja a rakétát. Meglehetősen»»»

vg.hu
Maszol 48m

Németország megelégelte, hogy  romániai bandák visszaélnek a szociális támogatásokkal

Németország erősíti a szociális juttatásokkal való visszaélések elleni küzdelmet, különös tekintettel az egyes uniós bevándorlók által elkövetett visszaélésekre – számolt be az AFP hírügynökség.„Elfogadhatatlan, hogy a szabad mozgáshoz való joggal visszaéljenek az Európai Unión belül. Sajnos ez oly»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 49m

Most fog teljesen kiakadni Von der Leyen és Zelenszkij: Trump simán meghívta a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-as csúcsra Putyint – "Reméljük, elfogadja"

Vlagyimir Putyin meghívást kapott az Egyesült Államoktól a decemberi, Miamiban rendezendő G20-csúcstalálkozóra, ami jelentős fordulatot jelezhet a Trump-adminisztráció Oroszországgal szembeni politikájában. A G20-csúcstalálkozó lehet az első nagy nemzetközi csúcs 2022 óta, amelyen az orosz elnök sz»»»

vg.hu
Hvg 50m

Dobszay János: Minden napra egy lopás

Ha húszezreseket tennénk egymás mellé, négy és félszer érné körbe az Egyenlítőt; 46 kamiont lehetne megtölteni ennyi bankjeggyel. Nem telik el nap anélkül, hogy Magyar Péter ne hozna fel ilyen és ehhez hasonló érzékletes példákat a NER vezető politikusai és a hozzájuk köthető családtagok, oligarchá»»»

hvg.hu
Profit Line 53m

Év végére elkészül a magyar oktatás stratégiája

Év végére készül el a magyar oktatás stratégiája - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán. Lannert Judit már korábban bejelentette, hogy Vissza a jövőbe munkacímmel dolgozni kezdtek egy oktatási stratégián. Szerdai bejegyzésében a tárcavezető a stratégia részleteirő»»»

profitline.hu
Portfolio 60m

Jöhet a nagy fordulat: Zuckerberg bemutatta az okostelefonok új riválisát, amiért megőrülnek a felhasználók

A Meta éves fejlesztői konferenciáján Mark Zuckerberg bemutatta a Muse Charm nevű, zsebóra méretű eszközt, amely a cég gyorsan népszerűsödő Muse MI-asszisztensét ülteti át a fizikai világba. Arról is beszélt, hogy a vállalat stratégiai fókusza a metaverzumról a "személyes szuperintelligenciára" hel»»»

portfolio.hu
Hvg 1h

150 milliárdba kerültek az iskolai laptopok, amelyekkel a Fidesz kampányolt

Az idei tanévben is lehet oktatási célú, személyes használatba adható laptopokat igényelni a tanulók számára – írja a Népszava a Klebelsberg Központ tájékoztatása alapján, felhívva a figyelmet, hogy ezek nem új gépek. A notebookokat előzőleg már más diákok használták, majd visszaadták – újként még »»»

hvg.hu
Maszol 1h

Elbocsátásokba kezd a legnagyobb hazai telekommunikációs cég

A piaci kihívásokkal magyarázzák, hogy csökkenteni akarják a munkavállalók számát. A munkatársak közös megegyezéssel történő önkéntes távozását, illetve előnyugdíjazását ösztönző programokkal kívánja csökkenteni dolgozói állományát az Orange Romania SA. Erről maga Julien Ducarroz, a vállalat vezéri»»»

maszol.ro
Index 1h

475 ezres fogas, 15,7 milliós asztal – kiderült, mennyi pénzből bútorozták be Pintér Sándor minisztériumát

A Szentháromság téri palota felújítása több milliárd forintba került, az épületet végül a Belügyminisztérium vette használatba. A berendezésre is jelentős összegeket költöttek, többek között 220 fotelre 187 millió, 95 kanapéra pedig 125 millió forintot. A bútorbeszerzések között 15,7 millió forinto»»»

index.hu
Portfolio 1h

Robban a botrány, megint elszabadult egy AI-ügynök: most először kormányzati rendszerbe tört be a mesterséges intelligencia

Az ausztrál kormány bejelentése szerint az OpenAI egyik mesterségesintelligencia-ügynöke júniusban jogosulatlanul férkőzött hozzá az ország egészségügyi adatportáljához. Ez lehet az első dokumentált eset, amikor egy MI-ügynök kormányzati weboldalra hatolt be. Erről a témáról is szó lesz november 26»»»

portfolio.hu
Maszol 1h

Az anyanyelv használata alapvető jog – RMDSZ-válasz Dan Tănasă magyarellenes kirohanására (VIDEÓ)

Az anyanyelv használata alapvető jog, amely nem lehet politikai alkudozás tárgya – szögezték le az RMDSZ politikusai, arra reagálva, hogy Dan Tănasă, az AUR képviselője a képviselőház szerdai ülésén hevesen támadta a szövetség törvényhozási kezdeményezését. A szövetség politikusai közösségi oldalai»»»

maszol.ro
Blikk 1h

Orbán Balázs felfedte, mire készül az Európai Parlamentben

Elsőként levelet fog írni az Európai Unió tagállamai parlamenti képviselőinek számára, hogy összefoglalja a magyarországi eseményeket. „Politikusokat tiltottak el a választáson való indulástól. Alkotmányos intézmények vezetőinek mandátumát szüntették meg. Hatóságokat küldtek az ellenzéki pártokra. »»»

blikk.hu
Hvg 1h

Miért éppen most jutott el Magyar Péter mentelmi jogának kikérésééig az ügyészség?

Az ügyészségen kívülről nem megítélhető, hogy milyen eljárási, munkaszervezési okokból, szakmai vagy esetleg politikai megfontolásokból került sor ugyanaznap Seszták Miklós, Hankó Balázs és Magyar Péter mentelmi jogának kikérésére, de kommunikációs szempontból nagyon szerencsétlen hatást kelt a hár»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 1h

Repedezik az AI és az atomenergia nagy befektetési sztorija?

Az elmúlt hónapokban több tényező is együttesen gyengítette a nukleáris energiához kapcsolódó részvények iránti piaci hangulatot, ami egyértelműen látható a szektorhoz széles körben kapcsolódó vállalatok – köztük az Uranium Energy Corp, a Cameco, az Oklo, a Kazatomprom, a Denison Mines, a NuScale, »»»

vg.hu
Maszol 1h

Drón hatolt be a román légtérbe – RO-Alert riasztást adtak ki

Csütörtök reggel egy drón hatolt be Románia légterébe Botoșani megye északi részén, ami miatt RO-Alert lakossági riasztást adtak ki Botoșani és Suceava megyékre – közölte a védelmi minisztérium (MApN). Ezzel párhuzamosan a hatóságok további drónokat észleltek az ukrán oldalon, Chilia Veche települé»»»

maszol.ro
Maszol 1h

Nincs még vége az „önjelölt nemzeti guru” politikai zavarkeltésének

Csalással is meggyanúsították a fasiszta propaganda, illetve az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt egy évvel ezelőtt már bíróság elé állított Călin Georgescut. A súlyos politikai válságban lévő Romániában a kérdés most az, hogy erősítheti-e a hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezett v»»»

maszol.ro
Infostart 1h

Alzheimer-vértesztet fejlesztenek szegedi kutatók

Az Európai Bizottság Innovációs Radar programja „piacra kész” fejlettségi szintűnek minősítette a szegedi Pharmacoidea Kft. Alzheimer-kór korai felismerését célzó fejlesztését – közölte a társaság. A bizottság a fejlesztés piacteremtési lehetőségét egyúttal „nagyon magasnak” értékelte – írta a hvg.»»»

infostart.hu
Maszol 2h

Tragédia: hárman haltak meg, köztük egy kislány, miután teherautóval ütközött az autó

Hárman életüket vesztették – köztük egy gyermek –, négyen pedig kórházba kerültek abban a súlyos közúti balesetben, amely Pașcani és Brătești között, Stolniceni-Prăjescu község területén történt a DJ 208L jelzésű úton – tájékoztatott a Iași Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.A hatóságokat szerd»»»

maszol.ro
Index 2h

Életveszélyesen megsebesítette magát egy beteg a Szent Imre Kórházban

Szeptember 16-án egy beteg életveszélyes sérülést okozott magának a Szent Imre Kórház egyik belgyógyászati osztályán, állapotát az egészségügyi dolgozók gyors beavatkozással stabilizálták. A férfit ezt követően egy másik intézménybe szállították, a kórház pedig belső vizsgálatot indított az eset kö»»»

index.hu
Privat bankar 2h

Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott

Az Egyesült Államok és Kína január 10-ig, A pénzügyminiszter a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta: a megállapodásról a kínai miniszterelnök-helyettessel, Ho Li-fenggel folytatott washingtoni tárgyalásain állapodtak meg. A bejelentés egy időben történt azzal, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök háromnapos»»»

privatbankar.hu
Maszol 2h

Távollétében adtak ki elfogatóparancsot a bőröndös gyilkosság gyanúsítottja ellen

A Vâlcea Megyei Törvényszék szerda este távollétében elrendelte annak a 30 éves férfinak az előzetes letartóztatását, aki a hatóságok szerint a gyilkosság fő gyanúsítottja. Az áldozat egy 28 éves, eredetileg Dolj megyei származású nő, akinek a meztelen holttestét kedden találták meg egy műanyag bőr»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 2h

Senki nem vette észre: nem csak a budai várban állította le az építkezést Vitézy Dávid, a Kossuth tér egyik legfontosabb beruházását is megváltoztatták – videón a mostani állapotok

Úgy tűnik, hogy a Nemzeti Hauszmann Program után a Kossuth-tér felújítását tartalmazó Steindl Program sem ússza meg a Tisza-kormány beruházásstopját. Még szeptember elején jelent meg az a kormányhatározat, aminek értelmében Vitézy Dávid minisztéruma elrendelte a Kúria vagyonkezelésébe kerülő, egybe»»»

vg.hu
Infostart 2h

Új pláza épül Budapesten

A tervek szerint élelmiszeráruház, gyorsétterem és több nagy üzlet is helyet kaphat a XVI. kerületi Bökényföldi út melletti területen. A beruházás kereskedelmi része optimista becslés szerint 2028 végére készülhet el, így új bevásárlóközponttal gazdagodhat a környék – írja a vg.hu Kovács Péter kerü»»»

infostart.hu
Profit Line 2h

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését

Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről. Erről Magyar Péter írt szerda esti Facebook-bejegyzésében. A miniszterelnök azt írta: hétfő reggel fél»»»

profitline.hu
Index 2h

Százezrek halhatnak meg fél éven belül, és semmit se tehetünk ellene

Klímakutatók becslése szerint a rekordokat döntő El Nino okozta hőség a következő hat hónapban több mint 450 ezer ember halálát okozhatja világszerte. A tudósok szerint a jelenség ízelítő a jövőből: húsz év múlva a mostani szélsőséges hőség lehet az új normális. Egy új jelentés szerint az El Nino o»»»

index.hu
Infostart 2h

Elkeserítő fotók: 1100 gumiabroncs került elő egy szegedi tóból

A szegedi Gumis-tó annyira kiszáradt, hogy előbukkantak az évtizedekkel ezelőtt beledobált gumiabroncsok. Elég siralmas volt a látvány, a szomszédos Tejes, Keramit sem éppen derít mosolyra senkit még most sem. A Keramit csontszáraz, a Tejesben még lötyög az alján valamennyi víz mutatóba, de elég sz»»»

infostart.hu
Index 2h

Megszólalt a megölt taktakenézi képviselő özvegye, simogatta és szorongatta férje kezét

Előzmény nélkül támadhatott az a közmunkás, aki kedden megölte a taktakenézi önkormányzati képviselőt. A helyiek szerint a támadó részegen ment dolgozni, amit főnöke szóvá tett. A férfi felesége elárulta, simogatta és szorongatta a kezét, mivel nem akarta elhinni, hogy mi történt. A család egy régi»»»

index.hu
Index 2h

Orbán Balázs bejelentette, mivel kezdi európai parlamenti munkáját

Orbán Balázs három dolgot döntött el az első napján az Európai Parlamentben. Egyrészt levelet fog írni, hogy bemutassa a magyarországi helyzetet, másrészt utánajár az EP által rendelt közvélemény-kutatásoknak, harmadrészt pedig arra szeretne választ találni, hogy mekkora szerepet tölt be a genderpo»»»

index.hu
Privat bankar 2h

Magyar Péter nem akármivel sietett Őszentségéhez

Az egyik diszkont légitársaság gépével utazott XIV. Leó pápához a Vatikánba Magyar Péter és a magyar delegácció. A kormányfő közösségi oldalán jelentette be, hogy a látogatás alkalmából nem mindennapi ajándékot is visznek Őszentsége részére. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy egykori piarista d»»»

privatbankar.hu
Maszol 2h

Nicușor Dan: Az előrehozott választások négy-öt-hat hónapnyi pártcsatározást jelentenének

Az előrehozott választások négy-öt-hat hónapnyi utcai plakátot, tévéreklámot és pártok közötti csatározást jelentenek, a román állampolgárok pedig semmiképpen sem ezt akarják. A pártoknak azt kell tenniük, amit a szavazóik elvárnak tőlük – nyilatkozta Nicușor Dan államfő az Agerpres hírügynökségnek»»»

maszol.ro
Portfolio 2h

Megérkezett Amerikába Kína vezetője - Máris megszületett egy fontos megállapodás

Az Egyesült Államok és Kína január 10-ig, további két hónappal meghosszabbítja a november 10-én lejáró kereskedelmi tűzszünetet - jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerdán. A pénzügyminiszter a Fox Newsnak nyilatkozva elmondta: a megállapodásról a kínai miniszterelnök-helyettess»»»

portfolio.hu
Hvg 2h

Választásokat ígér Venezuelában Maduro elnök utóda

Választásokat tartanak Venezuelában a teljes demokráciába való átmenet részeként – jelentette ki Delcy Rodríguez ügyvezető venezuelai elnök az ENSZ Közgyűlésének szerdai ülésén. Időpontot nem közölt a voksolásra, annyit mondott, hogy a megfelelő időzítésről a venezuelai nép dönt. Rodríguez – aki az»»»

hvg.hu
Index 2h

Történelmi pillanat, XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadja Magyar Pétert

Magyar Péter szeptember 24-én első alkalommal látogat miniszterelnökként a Vatikánba, ahol XIV. Leó pápa fogadja magánaudiencián, majd Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék államtitkárával tárgyal. Az Indexnek nyilatkozó két olasz vatikáni szakújságíró szerint a látogatás egy új magyar–vatikáni ka»»»

index.hu
Index 2h

Donald Trump váratlan lépése: az elvesztett vámháború után vörös szőnyeggel várta a kínai elnököt

Miközben az ENSZ-közgyűlése zajlik New Yorkban, Donald Trump csütörtökön Washingtonban fogadja Hszi Csin-pinget. A korábbi vámháború és éles bírálatok után most inkább a jó viszony látszatára törekszik, noha szakértők szerint éppen ez akadályozza, hogy az Egyesült Államok valódi versenyelőnyre tegy»»»

index.hu
Portfolio 2h

Dízelár-sokk Európában: mi lehet a következő lépés?

Két geopolitikai sokk miatt rendkívül szűkössé vált a globális dízelpiac, Magyarországon pedig tovább nehezíti a helyzetet, hogy az árképzésben korábban meglévő tartalékok szinte teljesen elfogytak. A dízelpiaci nehézségek egész Európát érintik, a kontinensen egyre több kormány avatkozik be valamil»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 2h

Így váltaná ki Kapitány István az orosz gázt: több alternatívát emleget a miniszter Magyarország számára – sorra vettük, mi velük a nagy probléma

Magyarország 2027 őszéig válthatja ki teljesen az orosz földgázt. A kormány – legalábbis Kapitány István erre utalt egy most lezajlott rendezvényen – három fontos alternatív forrással számol: a romániai Neptun Deep mezővel, a horvátországi Krk LNG-terminállal és a görög, a szárazföldön vezetékre vá»»»

vg.hu
Infostart 2h

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A legfőbb ügyészi pozícióra új jelölt állítását várja a köztársasági elnöktől a Tisza-frakció. A képviselőcsoport előzőleg egyhangúlag úgy döntött, hogy nem támogatja a Baka András által javasolt Szathmáry Zoltán megválasztását. Értesülések szerint a Tisza azért nem támogatta Szathmáry Zoltán jelöl»»»

infostart.hu
Profit Line 2h

Már tényleg mindene megvan? – Mit adjunk annak, akinek lehetetlen ajándékot venni?

Mit vegyünk annak, akinek tényleg mindene megvan? A kérdés sokaknak ismerős: parfümöt már kapott, ruhát nem merünk választani, lakásdekorból pedig valószínűleg több van neki, mint amennyit valaha fel tud használni. Ráadásul vannak, akik ha valamire vágynak, egyszerűen megveszik maguknak. Ilyenkor n»»»

profitline.hu