Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük
Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot leh»»»
Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?
A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még »»»
175 millió eurós hitelből fejlesztik Szerbia gázhálózatát
A Világbank 175 millió eurós hitelt hagyott jóvá a szerbiai gázinfrastruktúra fejlesztésének első szakaszára – közölte Dubravka Đedović Handanović ügyvezető bányászati és energiaügyi miniszter. A beruházás egy szélesebb körű fejlesztési program első lépése, amelynek keretében új gázvezetékek és tár»»»
Állampapír: Romániában bevált a vérért kötvény program, miközben idehaza egyre csökkentik a kamatokat
Első hallásra kissé bizarrnak tűnik ez a román innováció, de állítólag bejött. Extra kamatozásban részesülnek a román véradók, ha állampapírokat vásárolnak. A román állampapírprogram egyszerre próbálja kezelni az ország krónikus vérhiányát és az államháztartás finanszírozási igényeit. A kezdeményez»»»
Magyarország számára is fontos megállapodás született a kis moduláris atomreaktorok piacán
Együttműködési megállapodást írt alá az amerikai GE Vernova, a japán Hitachi, a dél-koreai Samsung C&T és a lengyel SGE, hogy közösen terjesszék a BWRX-300 típusú kis moduláris atomreaktort Közép- és Kelet-Európában, valamint Nagy-Britanniában – közölték a cégek. A régióban a lengyel SGE viszi a pr»»»
Rémálom a Csillagban
Június 23-án vették őrizetbe többedmagával Bús Balázst, miután Molnár Áron színész botrányt robbantott ki a Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által tavaly és idén közösségi kulturális programokra megítélt összesen 17,6 milliárd forintos támogatások miatt. Fi»»»
Bővülnek az egészségügyi és szociális szolgáltatások Krasznán
Bővül a közösségi és szociális szolgáltatások köre Krasznán. Máronban elkészült az Integrált Közösségi Egészségügyi Központ, amelynek hivatalos átadását a közeljövőben tartják meg. A projekt részeként egy egészségügyi asszisztenst alkalmaztak, aki alapvető, szükséges egészségügyi ellátást végez a k»»»
Mintegy tízezer rászoruló diák ösztöndíja akadt el a kormányváltás utáni átállásban
Nyár óta csúsznak a hátrányos helyzetű diákoknak járó Útravaló ösztöndíjak, az utolsó részletet a határidő lejárta után három héttel sem utalták el, a mentorok petíciót indítottak. A Szociális és Családügyi Minisztérium az Index megkeresésére elismerte, hogy bár a kifizetéshez szükséges keretet még»»»
Karácsony Gergely: Nagyon közel van a megállapodás a kormánnyal
Helyettes államtitkári és szakértői szinten folytatódnak a kormány és a főváros tárgyalásai Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről, Karácsony Gergely szerint pedig már "nagyon közel" vannak a megoldáshoz. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén arról beszélt, hogy heteken belül meg»»»
Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
A lap kiemeli a Limitless Medical Kft. történetét. A céget 2020. április 14-én alapították gyógyszer- és gyógyászati termékek nagykereskedelmére, miközben tulajdonosa, Bócsi Noémi más érdekeltségei addig kizárólag az autóiparhoz kapcsolódtak. A vállalkozás 120 lélegeztetőgép szállítására 2,3 milliá»»»
Az Orbán-kormányok soha nem mertek hozzányúlni, Magyar Péterék pár hónap alatt meghozhatják a döntést
Évtizedek óta minden parlamenti évadban megpróbálkoztak szenteste napjának munkaszüneti nappá tételével, de a hivatalban lévő kormányok – főként a Fidesz–KDNP – minden alkalommal útját állta a javaslatnak. Többnyire gazdasági okokra hivatkozva söpörték le az asztalról a témát, amiről Orbán Viktor n»»»
Itt vannak a Prima Primissima díj 2026-os jelöltjei
Több mint 900 jelölés érkezett a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől a kimagasló teljesítményeket elismerő díjra - olvasható az OTP közleményében. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a jelöltek életművét mérlegelve kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, ú»»»
Karácsony Gergely bejelentést tett napirend előtt
Karácsony Gergely napirend előtti felszólalásában elmondta: a főváros jelenlegi pénzügyi helyzete a „jogtipró, (...) konfiskáló jellegű állami pénzelvonás miatt alakult ki alapvetően”, és az előző kormány okozta bajt a jelenlegi kormányzatnak és a fővárosnak kell közösen orvosolnia. A tárgyalások m»»»
Itt vannak a Prima Primissima díj 206-os jelöltjei
Több mint 900 jelölés érkezett a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől a kimagasló teljesítményeket elismerő díjra - olvasható az OTP közleményében. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a jelöltek életművét mérlegelve kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, ú»»»
Az óvatos AI is manipulálható - és rajta keresztül az ember is
Ha egy AI-ügynök válogat helyettünk termékek, állások vagy lakások között, akkor már nemcsak minket lehet meggyőzni, hanem az ügynököt is. Egy friss workshop-tanulmány laboratóriumi körülmények között megmutatta, hogy az ügynök rangsora egy ártatlannak látszó mondattal és kitalált, veszélyt sugalló»»»
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Tavaly ősszel, év végén több kriptovaluta-szolgáltató kivonult Magyarországról a túl szigorú kriptovaluta-szabályozás miatt. Az előző kormányzat által hozott kemény kriptovaluta-rendelkezések, főleg az európai jogszabályokon túlmenő tranzakció-átvilágítási (validálási) előírások eltörlése után ugya»»»
Tételesen cáfolták Magyar Péter állításait a megyei önkormányzatokról
Nem kifizetőhelyek a megyei önkormányzatokA Pest Vármegyei Önkormányzat szerint nem helytálló az az állítás, hogy a megyei önkormányzatok több tízmilliárd forintos központi működési támogatásból gazdálkodnak. A helyi önkormányzatok működésére biztosított mintegy 1 408 milliárd forintos központi köl»»»
Távozik az MCC éléről Szalai Zoltán
Szalai Zoltán levélben búcsúzott el diákjaitól és kollégáitól, miután kiderült, hogy már nem ő a Matthias Corvinus Collegium (MCC) főigazgatója. A kultúrtörténész kiemelte, megtiszteltetés volt látni, ahogyan az MCC egy nemzetközileg is elismert műhellyé nőtte ki magát. Jelezte, nem ő döntött a táv»»»
Egy lépéssel közelebb a magyar euróhoz, de megfizetjük az árát?
Szeptember 22-én a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa úgy döntött, hogy 2028. január 1-jétől 3 százalékról 2,5-re csökkenti a középtávú inflációs célt, miközben fenntartja a ±1 százalékpontos toleranciasávot. A célt legutóbb több mint 20 évvel ezelőtt módosították, és ugyan 2015-ben történt egy »»»
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Aragcsi szerint a tervet közvetítőkön keresztül juttatták el az amerikai félhez. A hét napos időszak akkor indulna el, amikor Washington elfogadja az iráni ajánlatot, és teljesíti az ahhoz kapcsolódó feltételeket. A külügyminiszter ezek részleteit nem ismertette, de azt mondta, Teherán nem kér több»»»
Felkészülten várják a telet a Szilágy megyei utakon
Az országos és a megyei úthálózat téli karbantartásáról, a hóeltakarítás megszervezéséről és a szükséges erőforrásokról tárgyaltak a Szilágy megyei prefektusi kollégium ülésén. A következő téli időszakra több száz kilométernyi útszakasz megfelelő állapotának biztosítására készülnek a hatóságok. Dar»»»
Beindult az ország legnagyobb hibrid erőműve, amit később szélerőművekkel bővítenének
Átadták Hódmezővásárhelyen Magyarország legnagyobb hibrid naperőművét, amely 70 megawatt beépített napelem-teljesítményt és 80 megawattóra akkumulátoros tárolót kombinál. A tudatos túlméretezés és az energiatárolás révén a projekt a hálózati csatlakozási pont maximális kihasználására törekszik, az »»»
Ledolgozott évtizedek, szerény nyugdíjak
Jelentős különbség alakult ki Szerbiában a munkából származó jövedelmek és a nyugdíjak között. A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap legfrissebb adatai szerint augusztusban az átlagnyugdíj 56.813 dinár volt. Összehasonlításként: a júniusi nettó átlagkereset 120.401 dinárt tett ki, vagy»»»
Visszaszóltak Magyar Péternek a megyei önkormányzatok, súlyos kérdéseket vetne fel a megszüntetésük
Hosszú közleményben reagált a Pest Vármegyei Önkormányzat arra, hogy a Tisza-kormány átalakítaná a megyei önkormányzatok és a közgyűlések működését. Szerintük komoly legitimációs kérdéseket vet fel egy ilyen beavatkozás, emellett pénzügyi kérdéseket is megcáfoltak. Ugyanakkor a középszintre vonatko»»»
Szakértő figyelmeztet: nagyon sokba fog kerülni, amit most csinálunk a vízzel
A magyar cégek egy része már kiszámolta, mennyi vizet tudna visszaforgatni, aztán a terv elakad a pénzügyi vezetőnél – a víz egységára itthon olyan alacsony, hogy a beruházás megtérülése beláthatatlan messzeségbe csúszik. Torma András egyetemi docens szerint ez ma a hazai ipari vízgazdálkodás egyik»»»
Már Ausztria is attól hangos, hogy Magyarországon valami nagyon nincs rendben: rendkívül súlyos vizsgálatra derült fény – annál is durvább az azbesztszennyezés, mint gondoltuk
Hónapok óta húzódik az ügy, de megoldás még mindig nincs. Immár Ausztriában is téma lett a magyarországi azbesztszennyezés, és annak mértéke. Az azbesztszennyezés ügyének egyelőre nemhogy lezárása nincs, de egyre súlyosabbá válik a helyzet. Miután a Greenpeace 22 iskola és óvoda környezetében tárt »»»
Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak
A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben. Ami az Irán és az Egyesült Államok közötti konfliktust ille»»»
Naponta jelennek meg új kínai autók a magyar utakon, már azt sem tudjuk, mit látunk: Európát letarolták, most mi következünk – ezek a legnépszerűbb márkák
Az európai autóipar szenved, a forgalomba állított járművek száma mégsem csökken. A kínai márkák térnyerése egyre nagyobb, és már Magyarországon is látványos. Miközben Európa legnagyobb autógyártói költségcsökkentéssel, gyárbezárásokkal és kereslethiánnyal küzdenek, a legnagyobb a kínai versenytárs»»»
Aláírni könnyű, betartani már nehezebb: miért akadt el a világ első nemzetközi AI-egyezménye?
Kevés technológiai téma körül van ma akkora politikai verseny, mint a mesterséges intelligencia körül. A kormányok egyszerre akarnak innovációt, versenyképes hazai cégeket, erős nemzetbiztonsági képességeket és biztonságos, emberi jogokat tiszteletben tartó mesterségesintelligencia-rendszereket. Ez»»»
Tízezer eurós fizetések a milliárdos veszteséget termelő állami vállalatoknál
Havonta több tízezer lejes fizetést vesznek fel olyan állami vállalatok vezetői, amelyek milliárdos veszteségeket halmoznak fel. A kormány által frissen elindított platformnak köszönhetően az állami cégek adatai és a vezetőik javadalmazásai mostantól bárki számára elérhetőek. Mint megírtuk, a kormá»»»
Erről elfelejtett szólni Orbán Anita, a C8-botrány kitakarta a szemek elől: Magyarország szép csendben csatlakozott egy Ukrajna melletti szövetséghez – 51 ország közösen szólította fel az oroszokat
Ukrajna békét akar, és Oroszországot is arra szólítja fel, hogy hagyjon fel az agresszióval, fogadja el a tűzszünetet, és kezdjen érdemi tárgyalásokat a tartós béke érdekében – áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet az Európai Unió és további 50 ország, köztük Magyarország is támogatott az ENSZ »»»
Agrárium: a gazdák nincsenek jó helyzetben az uniós támogatás ellenére a szakértő szerint
Petőházi Tamás elmondta: sajnos nem termett annyi gabona, amennyinek a terményértékesítése fedezné a költségeiket, így veszteségeket fognak elszenvedni, ráadásul ennek mértéke nagyobb lesz a 2022-es évinél. Hozzátette: ez azért sem jó, mert a gabonaszektor nagyon sok gazda megélhetését biztosítja, »»»
Ukrajnai fegyverek jelenhetnek meg az EU-ban, Brüsszel már készül a veszélyre
Az ukrajnai háború egyik késői biztonsági következményére kezd készülni az Európai Unió: mi történik azzal a rengeteg fegyverrel, amely évek óta forog a fronton, ha egy részük eltűnik a katonai nyilvántartásokból? Az Európai Unióban egyre komolyabban készülnek arra, hogy az ukrajnai háború fegyvere»»»
Teljes pánikban Ursula von der Leyenék, és most Magyarország is joggal félhet: Amerika 90 napos poklot szabadíthat el Európában – a gatyáját is ráfizetheti mindenki a benzinkutakon
Az uniós tisztviselők csütörtökön arra figyelmeztettek, hogy jelentős hatással lehet az európai piacokra a legújabb amerikai terv, amely 90 napra megtiltaná a dízel exportját. Az Európai Unió egyeztetéseket folytat a Trump-kormányzattal annak érdekében, hogy tegyen le a tilalom bevezetéséről. Ursul»»»
Örülhetnek a nyugdíjasok, nagy szorzóra számíthatnak
A valorizáció minden új megállapítású nyugdíjnál kulcstényező, mert ez az értékkövetési szorzótáblázat – magyarázta Farkas András nyugdíjszakértő az InfoRádióban, hozzátéve: a valorizáció értékkövetést jelent, a nyugdíjmegállapításnál a korábbi években keresett nettó kereseteket kell megállapítani »»»
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
Megszokhattuk, hogy amíg Orbán Viktor volt kormányon Magyarországon, az Oroszország elleni uniós szankciók újabb és újabb köreinek elfogadása körül mindig állt a bál. Igaz, végül aztán a magyar kormány is megszavazta ezeket, némi csúszás, alkudozás, vétóval fenyegetés és nyilvános bírálatok után. A»»»
Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben
A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online »»»
Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?
Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres »»»
Az Oktatási Minisztérium arról kérdezi az egyetemistákat, mi miatt szoronganak
Szeptember 23-án az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Neptun online tanulmányi rendszeren keresztül megosztotta a hallgatóival az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának kérdőívét, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja, de a korábbi kérdőív»»»
Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!
2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Bu»»»
OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon
Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján. A szervezet általában is a költségvetési fegyelem erősítését, a célzot»»»
Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet
Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érd»»»
Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?
Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot. A Duna House adatai szerint az »»»
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni
A kérdésre, hogy teljesen biztosra vehetjük-e ezt a 4,2 milliárd eurónyi, mintegy 1500 milliárd forintnyi pénzt, Zsíros Sándor, az Euronews brüsszeli tudósítója azt mondta: azután, hogy a bizottság áldását adta arra, hogy Magyarország teljesítette az előírt korrupcióellenes intézkedéseket, a pénz f»»»
Megállapodás született Patriot rakéták átadásáról Ukrajnának
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Egyesült Államokban élő ukrán közösség képviselőivel és vezetőivel tartott találkozóján számolt be arról, hogy megállapodás született egy Patriot légvédelmi rendszerekhez szükséges rakétacsomag átadásáról. A találkozóról Telegram-csatornáján is beszámolt. „Megáll»»»
Starlink-állomás gyulladt ki Lengyelországban, Európa az orosz hibrid fenyegetés miatt aggódik
A lengyel kormány szerint szándékos szabotázsakció állhat egy közép-lengyelországi Starlink-állomáson keletkezett tűz hátterében. A létesítmény Ukrajna felé is továbbít internetes forgalmat. Varsó vizsgálja az esetet, miközben Dánia hírszerzése arra figyelmeztetett: az elkövetkező hónapokban fokozó»»»
„Ez a kormányzás, ez nem változik” – erős választ adtak Magyar Péter tevékenységének vitatott kérdésére
A Republikon Intézet „Új seprű, jól seper?!” felütéssel rendezett konferenciát, amelyen Király Dávid moderálása mellett Virág Andrea, Dull Szabolcs, Hoppál Hunor, valamint Mikecz Dániel értékelte a Tisza-kormány első hónapjait. Az esemény első témája a kormányváltás óta eltelt időszak megítélése vo»»»
Négy év munka után megújult a kézdiszentkereszti templom belseje
Mintegy 1,8 millió lejes beruházással zárult le a kézdiszentkereszti Szent Kereszt megtalálása római katolikus templom felújításának első nagy szakasza. A négy éven át, több ütemben végzett munkálatok során újrafödték az épületet, kicserélték az ablakokat, majd gyakorlatilag a teljes templombelsőt »»»
Baka András az ENSZ-ben: az 1956-ban követelt szabadság ugyanaz a szabadság, amelyért ma az ukránok küzdenek
A magyar köztársaság újjáépítéséről és Magyarország nemzetközi szerepéről beszélt az államfő New Yorkban, az ENSZ 81. Közgyűlésén. Baka András szerint a nemzeti érdek és a nemzetközi együttműködés nem zárja ki egymást. Az ENSZ 81. Közgyűlésén szólalt fel csütörtökön Baka András köztársasági elnök, »»»
Baka András az ENSZ bizalmi válságáról beszélt a szervezet közgyűlésén
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat – jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében. Magyarország nevében f»»»