Az ukrán állami tévében beszéltek a budapesti felforgatásról + videóLegolvasottabb
Az ukrán állami televízió egyik műsorában hangzottak el azok a kijelentések, amelyek új megvilágításba helyezhetik a magyar belpolitikai folyamatokat – számolt be róla az Ellenpont. A Freedom csatornán szereplő ukrán politológus, Oleg Lisznyij arról beszélt, hogy a magyar társadalom számára akár kö»»»
Leó pápa szerint egyes politikai vezetők vallási retorikával próbálják igazolni a háborút
Határozott békeüzenetet fogalmazott meg XIV. Leó pápa a Vatikánban tartott imavirrasztáson, ahol a háborúk mögött álló „mindenhatóság illúzióját” bírálta, és a világ vezetőit a fegyverkezés helyett párbeszédre szólította fel. Bár konkrét konfliktust nem nevezett meg, szavait sokan az amerikai–iráni»»»
Új kutatás érkezett, amely szerint a Fidesz mozgósíthatta a tartalékait
A McLaughlin & Associates kutatócég vezetője szerint a Fidesz 44 százalékon, a Tisza Párt pedig 40 százalékon áll a biztos választók körében, a magas választási részvétel a Fidesznek kedvez és azok között, akik kevésbé voltak biztosak a részvételben, magasabb a Fidesz tartaléka - írta vasárnap az I»»»
A magas részvétel eddig mindig a kormánypártoknak kedvezett a választásokonLegolvasottabb
– Az eddigi országgyűlési választásokon a magas részvétel a kormánypártoknak kedvezett – mondta a Magyar Nemzetnek Talabér Krisztián, a Magyar Társadalomkutató kutatási igazgatója a vasárnapi voksolás eddigi adatait értékelve. Forrás: Hír TVMint beszámoltunk róla, délután 13 óráig a választásra jog»»»
A magyarverő antifák is tűkön ülve várják a választások végeredményétLegolvasottabb
A 2023. februárjában a puszta kinézetük alapján csoportosan, hátulról, brutálisan, magyar és más nemzetiségű járókelőkre támadó kalapácsos banda két tagja is jelezte, nagyon várja Orbán Viktor bukását és Magyar Péter győzelmét. Ilaria Salis és Maja T. Montázs: Magyar NemzetIlaria Salis mozgósítAz o»»»
Mutatjuk, hol a legmagasabbak és a legalacsonyabbak a részvételi adatok
A 2026-os országgyűlési választáson minden korábbi részvételi rekord megdőlni látszik: a Nemzeti Választási Iroda legfrissebb, 13 órás adatai szerint a 8,1 millió választásra jogosult polgár 54,14 százaléka, összesen több mint 4 millió ember adta le már a szavazatát. A legmagasabb részvételt Pest é»»»
Kiderült, miért hajlandóak hatalmas felárat fizetni az ingatlanokért a vevők és a bérlők Európában és itthon
Egyes európai országokban már hitelt sem kap az, aki nem teljesíti az fenntarthatósági elvárásokat, mások pedig egyszerűen csak az energiaköltségen vagy a vízen spórolnának. Az ESG-szempontok alapvetően formálják át a befektetői és bérlői döntéshozatalt: a fenntartható ingatlanok iránti kereslet, a»»»
Csercsa Balázs szerint Magyar Péter forradalomra készül este
A dokumentum szerint a tanácsadók javaslata az, hogy Magyar Péter április 12-én a választás végeredményét ne várja meg, korán hirdesse ki magát győztesnek. Az is szerepel benne, hogy ki kell jelenteni, hogy minden szavazat, amit később számolnak össze, az csalás eredménye. A Csercsa által közzétett»»»
„Mi van, te fehér seggfej?” – pattanásig feszült a hangulat a hevesi romatelepen, ahol négy éve 97 százalékkal nyert a Fidesz
Gyanús fekete BMW szállít szavazókat Hevesben egy többségében romák lakta városrész szavazóköréhez, ahol több helyi lakos is elárulta: húsvéti csomagot osztottak Szabó Zsolt fideszes képviselő nevében a választás előtt. Akad, aki minden körülmények között Fidesz-szavazó marad, akad, aki attól rette»»»
Orbán Viktor nemzetközi súlya tovább erősödik: a globális jobboldal meghatározó alakjaként figyel rá a világ, a kritikusok sem találnak fogást
A magyar választások ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerültek, miközben a vezető nyugati médiumok Orbán Viktort egyre inkább a globális jobboldal meghatározó alakjaként írják le. A sajtóvisszhang alapján a magyar miniszterelnök politikai modellje túlmutat az országhatárokon, és iránytűkén»»»
Az amerikai kutató szerint a Fidesznek kedvez a magas részvétel
A Donald Trump amerikai elnök mellett dolgozó kutató a 9 órai választási részvételi adatok napvilágra kerülése után a csatornának azt nyilatkozta, hogy az utolsó, személyes megkérdezésen alapuló felmérésük szerint, amelyet 1000 magyarországi, politikailag aktív választó körében végeztek, a biztos s»»»
Megvan, mikortól kezdenek jönni a választási eredmények
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az országgyűlési választás eredményeinek közlését; a szavazatszámláló bizottságok először az egyéni jelöltek szavazólapjait számolják össze. A vasárnapi választások előzetes »»»
Van egy település, ahol mindenki leszavazott már 13 óra előtt
Tornakápolna az ország egyik legkisebb szavazóköre, a választói névjegyzékben 20 választópolgár szerepel, az NVI adatai szerint 13 órára valamennyien leadták szavazatukat. Az ország legkisebb szavazóköre Budapesten van: az 1. számú (V. kerületi központú) egyéni választókerület 25. számú szavazóköré»»»
Érkezik a sivatagi por Magyarország felé, és vele együtt a sáros eső
Sivatagi por érkezik Magyarország fölé, ami felhősebb, szűrt napsütést és hétfőtől akár sáros esőt is okozhat. A legnagyobb koncentráció szerdán várható, és a finom részecskék az egészségre is hatással lehetnek. Egy légörvény szállít finom szemcséjű szaharai port Magyarország felé, a por miatt eset»»»
Történelmi találkozó: Kína elnöke a tajvani ellenzéki vezetőjét fogadtaLegolvasottabb
Kína és Tajvan viszonya ismét a figyelem középpontjába került, miután Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben egyeztetett a tajvani ellenzék, a Kuomintang vezetőjével. A megbeszélésen a béke és a stabilitás fontossága került előtérbe, ugyanakkor világossá tették: Peking továbbra is saját területének t»»»
Szaharai por tart Magyarország felé, sáros esőre is készülni kell
Egy légörvény szállít finom szemcséjű szaharai port Magyarország felé, a por miatt esetenként vastagabb felhőzetre, homályosabb, szűrtebb napsütésre és hétfő estétől helyenként sáros esőre kell készülni. Afrikai por érkezik a Szaharából, ezért fátyolosabb lesz a napsütés, hétfő estétől pedig több h»»»
Vasárnap 16 óráig kell megsemmisíteni a választói névjegyzéki adatokat
Legkésőbb vasárnap 16 óráig kell semmisíteniük az országgyűlési választáson induló pártoknak, nemzeti önkormányzatoknak és jelölteknek a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok választási irodától kapott adatait. A választási eljárásról szóló törvény lehetővé teszi az országgyűlési vála»»»
Rosszul lett a szavazatszámláló bizottság egyik tagja az egyik Fejér vármegyei településen
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) közleménye szerint az eset a Fejér vármegyei Előszállás 001-es számú szavazókörében történt. A szavazatszámláló bizottság egyik delegált tagja rosszul érezte magát; nem igényelt orvosi ellátást, de elhagyta a szavazóhelyiséget déli 12 óra után 15 perccel. Az NVI sze»»»
Egy 76 éves elítélt lányhálózatot segített működtetni
Emellett a Veszprémi Járásbíróság Balatonfüredi Törvénykezési Helye 2 820 000 forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben, valamint kötelezte 56 000 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ügy két balatonfüredi éjjeli klubban folytatott prostitúciós tevékenységgel függ össze. Az I. rendű vádlot»»»
Választás 2026: Megjöttek a 11 órás, gigantikus részvételi adatok
Az óriási szavazási kedv nem csak a rekord részévtelben, hanem abban is megnyilvánul, hogy sokkal többen akartak minél korábban szavazni. Bár a részvételi arányból továbbra is nehéz választási esélyekre következtetni, úgy tűnik, a délelőtti mozgósítás a Tisza Pártnak sikerülhetett jobban. 11 óráig »»»
Nagyon rossz hírt közöltek a meteorológusok
Jelentős felmelegedést és nagy mennyiségű szaharai port hoz térségünkbe egy Észak-Afrika felől érkező mediterrán ciklon. A fagyos éjszakák lassan véget érnek, a termőföldek számára égetően szükséges kiadós csapadékra azonban továbbra sincs esély - írta az Időkép. Az Algéria felett kialakult, észak »»»
Új Medián előrejelzés terjed, kitart a számai mellett a kutatóintézet
Este teszi közzé legutolsó felmérését a Medián - a kutatócég erről küldött levelet a támogatóinak. Ebben annyit írnak, hogy nagy változásra nem kell készülni az eddigiekhez képest. A Medián szerint a Tisza Párt győzelme nem lehet kétséges, ám az, hogy kétharmados többséghez jut-e, egyelőre valószín»»»
Választás 2026: őrületes 13 órás adatok, mi lesz így a vége?
A 13 órás adatok alapján elsősorban az lehet a kérdés, hogy meglesz-e a 80%-os részvétel. 13 óráig a választásra jogosultak 54,1%-a jelent meg a szavazókörökben az országgyűlési választáson. A részvétel továbbra is kimagasló, négy éve 40, nyolc éve 42,3%-os volt az arány. Az előző két jelentéskor a»»»
Az elnököket lecsukják, ugye?
Ma Peruban is történelmi jelentőségű parlamenti és elnökválasztásokat tartanak, miután az országot éveken keresztül senki által meg nem választott, ideiglenes elnökök vezették. Legtovább az egykori alelnök, Dina Boluarte, aki akkor került hatalomba, amikor Pedro Castillo megválasztott elnököt egy p»»»
Por érkezik a sivatagból, megszűnnek a hajnali fagyokLegolvasottabb
Egy légörvény szállít finom szemcséjű szaharai port Magyarország felé, a por miatt esetenként vastagabb felhőzetre, homályosabb, szűrtebb napsütésre, és hétfő estétől helyenként sáros esőre kell készülni – hívta fel a figyelmet a HungaroMet a közösségi oldalán. Várhatóan szerdán lesz Magyarország f»»»
Veszélyzónába került az egyik párt a rendkívüli adatok után
Minden jel arra utal, hogy rendkívüli választási nap zajlik: a részvétel nemcsak kitart, hanem az ebédidőben megszokott visszaesés helyett tovább gyorsul, és már a választók több mint fele leadta a szavazatát. A 13 órás adatok alapján rekordközeli, sőt akár történelmi részvétel is kirajzolódhat, mi»»»
Trump-közeli cég felmérése: a Fidesznek kedvez a magas részvételi arány
A McLaughlin & Associates kutatócég vezetője szerint a Fidesz 44 százalékon, a Tisza Párt pedig 40 százalékon áll a biztos választók körében, a magas választási részvétel a Fidesznek kedvez és azok között, akik kevésbé voltak biztosak a részvételben, magasabb a Fidesz tartaléka – írta vasárnap az I»»»
Szívszorító jelenetek Ukrajnában: orosz drón csapódott egy mentőautóbaLegolvasottabb
Egy orosz pilóta nélküli eszköz támadást hajtott végre egy mentő ellen Ukrajna északkeleti részén, a Szumi régióban április 12-re virradó éjszaka, amelynek következtében három mentős megsérült, noha ekkor húsvéti fegyvernyugvás volt érvényben – számolt be cikkében az Origo. Hiába a húsvéti fegyvern»»»
Zelenszkij egyeztetéseket kezdeményez Magyar Péterrel?Legolvasottabb
Magyar Péter is érintett lehet? Volodimir Zelenszkij szombat esti videóüzenetében arról beszélt, hogy Ukrajna európai partnereivel együtt intenzív diplomáciai lépésekre készül. Zelenszkij egyeztetéseket kezdeményez Magyar Péterrel? Fotó: MTI Fotószerkesztőség Zelenszkij kiemelte, hogy Kijev folyama»»»
Fürdőköpenyben, fogkefével a szájában szavazott a budapesti képviselőjelölt - Kitalálja, melyik párté?
Bombicz Tamás, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) budapesti jelöltje a XVI. kerületében, a 14. számú egyéni választókerületben indul, mint képviselőjelölt. Arról pedig már maga a párt számolt be vasárnap reggel, hogy "nem bírt várni és még a fogmosás befejezése előtt jó helyre húzta az X-et!" Ez i»»»
Kígyózó sorokban várják az emberek Zuglóban, hogy szavazhassanak – fotókKígyózó sorokban várják az emberek Zuglóban, hogy szavazhassanak – fotók
A XIV. kerületben 7 ezernél is több átjelentkező van. A Szent István Gimnáziumnál rengetegen várnak arra, hogy leadhassák a voksukat.»»»
Több helyen komoly sorbanállás alakult ki, volt, ahol spanyolul beszélgettek a szavazók
A déli órákra országszerte sorok alakultak ki több szavazóhelyiségeknél. Budakalászon, a 4. számú szavazókörben a választópolgároknak átlagosan 50 percet kell várakozniuk a bejutásig. A helyszínen egy rendkívüli eseményt is jegyzőkönyvbe vettek: egy átjelentkezéssel szavazni kívánó, ukrán-magyar ke»»»
Rendeződhet a viszony Kína és Tajvan között
A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala. A közlemény szerint a cél a kétoldalú kapcsolat»»»
Újabb helyszínt keres üzemének a kínai autógyártó
A kínai Chery autógyártó meglévő európai üzemek bevonásával bővítené a kontinensen lévő gyártókapacitását. A vállalat vezetői egy párizsi rendezvényen bejelentették, hogy ehhez más autógyártókkal is partnerségre lépnének. Lionel French Keogh, a Chery franciaországi kereskedelmi igazgatója a Reuters»»»
Választás 2026: itt a friss 13 órás eredmény, hatalmas a részvételi kedv
Ma reggel elkezdődött a 2026-os országgyűlési választás, ami alapján eldől, ki vezetheti az országot a következő négy évben. A 13 órás részvételi adat rekord magas, ez alapján minden korábbit meghaladó részvétel lehet a választáson, de az első ilyen jelentések még nem tökéletesen irányadók. A szava»»»
Hivatalos: ekkor jönnek az eredmények
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az országgyűlési választás eredményeinek közlését; a szavazatszámláló bizottságok először az egyéni jelöltek szavazólapjait számolják össze. A vasárnapi választások előzetes »»»
A jövő héten leplezhetik le az új Metro-játékot
szöveges hirdetés Az eredeti tervek szerint vasárnap véget ért volna a teszt, azonban most megny... Egy ismert bennfentes szerint az Xbox erősen fontolgatja, hogy beszünteti a Ca... Egy hackercsoport fenyegette meg a stúdiót, hogy ha nem fizetnek, akkor nyilvá... A Nekki fejlesztés alatt álló egyed»»»
Itt a Tisza Párt titkos dokumentuma – zavargásokat szervezhetnekLegolvasottabb
Ahogyan arról a Magyar Nemzet beszámolt, Csercsa Balázs, a Tisza Párt egykori munkatársa egy – belső forrásból származó – dokumentumot hozott nyilvánosságra, amely szerint a Tisza Párt egy olyan választási forgatókönyvre készülhet, amelyben nem várná meg a hivatalos eredményeket, hanem már korán gy»»»
Amerikai kutatócég: A magasabb részvétel azt mutatja, hogy azok mozdultak meg, akik kevésbé voltak biztosak a részvételben, náluk magasabb a Fidesz tartaléka
John McLaughlin, a több évtizedes tapasztalattal rendelkező amerikai McLaughlin & Associates kutatócég vezetője szerint a magyarországi országgyűlési választáson eddig tapasztalható magas részvétel összességében a kormányzó pártnak kedvez. Feltehetőleg azok mozdultak meg, akik kevésbé voltak biztos»»»
Hujber Feri önkéntes őrszemnek állt: „Pénzzel, droggal, tűzifával, fenyegetéssel próbálják megszerezni a legszegényebbek szavazatait”
A választási hangulatot nemcsak a politikai csatározások, hanem a különböző incidensekről szóló hírek is fűtik. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, Novák Előd is komoly vádakkal állt elő bizonyos választási visszaélések kapcsán, ami jelzi: országszerte feszült a figyel»»»
Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re
A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet. Drámai növekedést vetít előre a Chainalysi»»»
Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
A választásra jogosultak 54,14 százaléka volt voksolni délután 1 óráig a Nemzeti Választási Iroda friss adatai szerint. Ez továbbra is elképesztően kimagasló részvételt jelent: 2018-ban voltunk ehhez a legközelebb ilyenkor, de akkor is csak 42,32 százalékon járt a részvétel. Hogy mennyire kiemelked»»»
A választásra jogosultak 54,14 százaléka szavazott 13 óráigLegolvasottabb
Délután 13 óráig a választásra jogosultak 54,14 százaléka, azaz 4 075 272 polgár járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Mindez kiemelkedő részvételi aránynak számít. Négy évvel ezelőtt 13 óráig ugyanis a választók 40,01 százaléka ment el szavazni. A részvételi arány tov»»»
Újabb gyanú a tiszás csalásra: azonnal leállították a szavazást Nyírbogáton!Legolvasottabb
Az idősotthon lakóját faggatta egy tiszás delegált olyasmiről, amiről a törvény szerint senkinek sem kellene beszélnie. Kínos incidens zavarta meg a választás nyugalmát Nyírbogáton – azonnal leállították a szavazást, számolt be róla a Szon.hu vármegyei lap. Ami egy rutinszerű, békés vasárnapi szava»»»
Diplomáciai aranykor: Ez a hat terület lép szintet Orbán Viktor és J. D. Vance egyezsége után
Több mint harminc év után először érkezett hivatalban lévő amerikai alelnök Magyarországra, hogy új szintre emelje a két ország szövetségét. J. D. Vance budapesti látogatása alatt politikai támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt, valamint egy gigantikus, 21 milliárd dolláros gazda»»»
Tilla szavazásra buzdít, ő mag a Tiszára szavaz
A Megasztár, A Nagy Duett, a 100 milliós játszma, a Kincsvadászok és számos más műsor vezetője, tévés személyiség. Videójában ezt mondta: „Megyek szavazni, aki még mindig hezitál, annak javaslom, menjél, menjél, szükség van minden szavazatra. Én a változásra fogok szavazni, mert szerintem nagyon me»»»
Kormányváltás? Program? Béke? Juttatások? Megkérdeztük, mi alapján döntenek szavazatukról az emberekKormányváltás? Program? Béke? Juttatások? Megkérdeztük, mi alapján döntenek szavazatukról az emberek
A 21 Kutatóközpont lapunk számára készített felmérését ismertető cikksorozatunk utolsó részében, a választás napján arra keressük a választ: mi alapján döntötték el az emberek, hogy kire szavaznak?»»»
Bőven 50 százalék felett - újabb részvételi adat érkezett
Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 271 ezer választópolgárból 3,45 százalék, 43 889 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 15,96 százaléka (202 934 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 36,98 százaléka (470 230 választó), 13 órára a j»»»
Dömötör Csaba: Kiállunk magunkért, kiállunk a békéért és kiállunk Magyarországért!Legolvasottabb
– Az elmúlt hónapokban sokat tűrtünk és sokat hallgattunk. Weberék sértegetéseit, Zelenszkij fenyegetését, Ursula pénzügyi zsarolását – jelentette ki Dömötör Csaba a hivatalos közösségi oldalán. SzavazólapA Fidesz európai parlamenti képviselője hozzátette: Kívántak nektek jó vergődést, számlálták a»»»
Deutsch Tamás: Ha Magyar Péteren múlik "g*ci nagy háború” lesz + videóLegolvasottabb
– Ha Magyar Péteren múlik, „g*ci nagy háború lesz” – idézte a Tisza-vezér ominózus kijelentését a Facebook-oldalán közzétett legújabb, mozgósító videójában Deutsch Tamás. – Brüsszel diktálna, Ukrajna követelne, a Tisza pedig teljesítene – hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti képviselője. Ha raj»»»