Hir6 3m

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben. A rendezvényt követő sajtótájékoztatón Horváth Péter, a Tudományos és Technológiai Minisztérium tudományér»»»

hir6.hu
Hvg 4m

A saját sírja megásására kényszerítette élettársát egy győri férfi

Vádat emeltek egy 49 éves győri férfivel szemben, aki arra kényszerítette az élettársát, hogy ássa meg a saját sírját – közölte a Győri Járási Ügyészség. A vádirat szerint a pár másfél éve élt együtt, amikor 2025 novemberében összeveszett. A férfi többször megpofozta a nőt, majd pisztollyal fenyege»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 5m

Megijedhetett Magyar Péter a pedagógusok haragjától: sztrájkfenyegetés után jelentett be béremelést – konkrétumok nélkül

Miközben a pedagógus-szakszervezetek már a sztrájk lehetőségét is felvetették, Magyar Péter az országos tanévnyitó ünnepségen béremelést ígért a pedagógiai asszisztenseknek és más, oktatást segítő dolgozóknak. A miniszterelnök szerint hamarosan bejelentik az emelés ütemezését és várható kezdő időpo»»»

vg.hu
Index 9m

Kalasnyikovval lőttek a svájci rave partin, terrorizmus gyanúja is felmerült

Újabb részletek derültek ki svájci rave-partin történt lövöldözésről: a támadásban egy olasz nő meghalt, egy német nő és négy svájci férfi férfi pedig megsebesültek. A szemtanúk két támadóról számoltak be, akik az adatok szerint gépkarabéllyal lőhettek a tömegbe. Vasárnap beszámoltunk róla, hogy a »»»

index.hu
Infostart 9m

Közzétette MOB-os jelentését az ÁSZ

Több esetben nem tett eleget a közbeszerzési kötelezettségének a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) – derül ki az Állami Számvevőszék jelentéséből, ezt az Mfor.hu vette észre. A cikk szerint súlyos hibát találtak a 2024-es párizsi olimpia megnyitóünnepségére utazó magyar csapat formaruhájának megrende»»»

infostart.hu
Profit Line 11m

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött. A francia tőzsdén azt követően érkezett a korrekció, hogy az előző napon a költségvetéssel kapcsolatos »»»

profitline.hu
Index 14m

Megszólalt Unger Anna férje: Vissza fogok jönni a most vicsorgók elnézéséért

Megszólalt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) új elnökének férje a feleségét érő politikai bírálatokra reagálva. Ziegler Dezső Tamás jogász kijelentette: Unger Anna nem fog megtörni a támadások alatt, pártatlanul végzi majd a munkáját, a hivatal eredményes működése után »»»

index.hu
Index 14m

Súlyos sérülésekkel vittek kórházba egy férfit a Pontoon közeléből, nyomozást indított a BRFK

Súlyos sérülésbe torkollott egy verekedés történt vasárnap hajnalban a budapesti Pontoonnál: a rendőrség szerint egy férfi a rakpart kövezetére zuhant, majd kórházba vitték. A BRFK csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt nyomozást indított az ügyben. Vasárnap este egy olvasói levél érkezett»»»

index.hu
Index 14m

Magyar Péter szerint ő lesz a korrupcióellenes hivatal legfontosabb vezetője

Magyar Péter szerint valószínűleg Tasnády Katalin lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal legfontosabb vezetője. A főügyészségi ügyész, akit augusztus 28-án választott meg az Országgyűlés nyomozati elnökhelyettesnek, eddigi pályafutása során dolgozott a rendőrségen, a Fővárosi »»»

index.hu
Hvg 16m

A rakpartra zuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba

Átesett a korláton, és a rakpart köveire zuhant egy férfi a Lánchíd pesti hídfőjénél található szórakozóhelynél, a Pontoonnál vasárnap hajnalban – írja a Telex több, egymástó független forrásra hivatkozva. A lap megkeresésére az Országos Mentőszolgálat azt írta, hogy a mentők egy 40 év körüli férfi»»»

hvg.hu
Portfolio 16m

Nem házakat kell építeni, hanem működő településeket

Az európai moduláris építési piac a következő évek egyik növekvő építőipari szegmense lehet, és az Európai Unió lakhatási stratégiája is egyre komolyabban számol az üzemen kívüli gyártással és a moduláris megoldásokkal. Magyarországon azonban a technológia valódi jelentősége nem abban áll, hogy gyo»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 17m

Újabb intézményre szállt rá az állam: ezúttal a Magyar Olimpiai Bizottságot vádolták meg szabálytalan közbeszerzéssel

Az Állami Számvevőszék szerint megsértette a közbeszerzési előírásokat a Magyar Olimpiai Bizottság. Ugyanakkor a MOB bíróságon támadta meg a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatait. Jogtalanul mellőzhette a közbeszerzési eljárást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) több százmillió forint értékű spo»»»

vg.hu
Magyar Nemzet 20m

Ki mint vet, úgy arat: már a tiszás képviselőket fenyegetik a kormánypárti szimpatizánsok

A tiszások ellen fordulhat a Magyar Péter által felkorbácsolt gyűlöletAkadt azonban, aki meglehetősen sajátos módját választotta a reakciónak. Ferenczi Gábor tiszás képviselő – aki arról panaszkodik, hogy egy tiszás éjjel 11-kor üzenetben mocskolta a szavazás után – például azt is közölte, hogy nem»»»

magyarnemzet.hu
Privat bankar 20m

Több százezer magyar fog Revolut-érmével fizetni?

Bevezetjük az EURR-t, az első euróalapú stabilérménket a Revolut-alkalmazásban – jelentette be a magyarok kedvelt fintech-szolgáltatója az X-en augusztus 26-án. Úgy terveztük, hogy értéke 1,00 eurón maradjon, és fedezetét az EU-engedéllyel rendelkező kibocsátónk, a Bridge Building S.A. őrzi és keze»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 20m

Most épp nem hasít a BYD

Az első félév egészét tekintve jóval gyengébb a kép A BYD-nél. A bevétel 7,1 százalékkal 51,3 milliárd dollárra, a részvényesekre jutó nettó nyereség pedig 20,5 százalékkal 1,8 milliárd dollárra esett vissza, vagyis a második negyedéves javulás egy rendkívül gyenge első negyedévet korrigált. A váll»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 20m

Toxinos a magyar kukorica? Már beindult a rémhírkeltés, de a gazdák kezében is van eszköz

Egyelőre nincs olyan átfogó vizsgálati eredmény, amely alapján toxinosnak lehetne minősíteni az idei magyar kukoricatermést, a Magosz szerint azonban máris megjelentek az erről szóló piaci híresztelések. A gazdaszervezet arra figyelmeztet: a termelőknek a „toxinos kukorica" vád esetében ragaszkodni»»»

vg.hu
Portfolio 21m

Tisza-kormány: hamarosan bejelentik a béremelést az oktatásban, éjfélkor lejár egy fontos határidő

Magyar Péter miniszterelnök a nagykanizsai országos tanévnyitón arról beszélt, hogy a kormány az oktatást és az egészségügyet helyezi költségvetési és politikai stratégiája középpontjába, az oktatásban pedig iskola- és kollégiumfejlesztéseket, valamint az iskolai menzák minőségének javítását ígérte»»»

portfolio.hu
Demokrata 24m

Éheznek a magyar méhek: a forróság és az aszály miatt elfogytak a virágzó növények

A rendkívüli hőség és a hosszú ideje tartó szárazság nemcsak a növényzetet viselte meg, hanem a méhcsaládokat is súlyosan nehéz helyzetbe hozta. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) szerint augusztus végére az ország jelentős részén gyakorlatilag elfogytak a természetes nektár- és virágpor»»»

demokrata.hu
Maszol 25m

Egy fiatalember betört a szomszédaihoz, eszméletre verte őket és megerőszakolta a nőt

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 21 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint betört Țibucani településen élő szomszédaihoz, eszméletlenre verte őket, megerőszakolta a háztulajdonos élettársát, majd egy mobiltelefonnal és 500 lejjel menekült el a helyszínről.A Neamț Megyei Rendőr-főkapitányság h»»»

maszol.ro
Maszol 25m

Grindeanut javasolhatja miniszterelnök-jelöltnek a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) egyedüli miniszterelnök-jelöltje Sorin Grindeanu pártelnök - jelentette ki hétfőn az alakulat főtitkára, Claudiu Manda. Mandát a PSD országos politikai tanácsának sinaiai ülése előtt arról kérdezték, hogy továbbra is Grindeanu-e a párt jelöltje, vagy megváltoztathatják»»»

maszol.ro
Index 26m

Fotelben ülve verte véresre volt barátnője új élettársát egy 28 éves férfi Nógrádban

Vádat emeltek egy 28 éves kelet-nógrádi férfi ellen, aki féltékenységből súlyosan bántalmazta volt barátnője új élettársát. A visszaeső elkövető egy fotelben ülő férfira támadt rá ököllel és rúgásokkal, a bántalmazás során pedig az életveszélyes sérülés keletkezésének lehetősége is fennállt. A szer»»»

index.hu
Hvg 28m

Átadták az FBI-nak a gyermekpornográfia miatt körözött magyar férfit

Kiadták az amerikai hatóságoknak azt márciusban Győrben elfogott, 48 éves magyar férfit, akit az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) 2022 óta keresett gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt – közölte a rendőrség. A szökevény reptéri átadásáról és repülőre szállításáról felvételt is közzéte»»»

hvg.hu
Maszol 32m

Lanyhult az építési kedv

A második nyári hónapban lakásokra, közigazgatási, valamint nem lakás jellegű épületekre is a tavalyinál sokkal kevesebb építési engedélyt adtak ki. Júliusban 20,8 százalékkal kevesebb lakásépítési engedély bocsátottak ki, mint egy évvel korábban, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) ada»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 32m

Újabb Ruff Bálint-féle partizános miniszter ugorhat be Magyar Péter kormányába

– Közben helyettese, a szegedi Ruff-kedvenc Stumpf Péter örömmel nézi főnöke vergődését, akinek szívesen ülne a székébe – állítja bejegyzésében Panyi Miklós. Szeirnte Stumpf fúrja is főnökét, és a miniszteri posztra egyébként minden esélye megvan, hiszen Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes ebben t»»»

magyarnemzet.hu
Privat bankar 32m

Nem két fillér a tanvékezdés

A PwC iskolakezdési kutatásának legfontosabb megállapításai: „Az oktatás digitalizációja ma már egyértelműen megjelenik a családok költéseiben is. Bár a legtöbben továbbra is tanszereket és ruházatot vásárolnak, a legnagyobb kiadási tételt a technológiai eszközök jelentik. Különösen a középiskolás »»»

privatbankar.hu
Privat bankar 32m

Belgorod tovább szenved az ukrán dróncsapásoktól

Jekatyerinburgot, az uráli Szverdlovszk megye központját mára virradóra ukrán dróntámadás érte, aminek következtében egy logisztikai központban és lakóházakban károk keletkeztek. Az orosz védelmi tárca szerint a légvédelem az éjjel 239 repülőgéptípusú pilóta nélküli repülőszerkezetet lőtt le 15 rég»»»

privatbankar.hu
Portfolio 33m

Háborús feszültség hajtja fel az árakat: akár néhány év alatt visszahozhatja az árát egy különleges befektetés

A közel-keleti konfliktus elhúzódása és a hajózási piac történelmi csúcsok közelében alakuló hozamai egyre több hosszú távú intézményi befektetőt vonzanak a szektorba, ahol a vagyonkezelők a nyugdíjalapok és a nagybefektetők fokozott érdeklődését tapasztalják – írja a Financial Times. A hajózási po»»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 37m

Hurráoptimista a ritka népszerűtlen kancellár, de vasárnap nagy pofonba futhat + videó

Az ARD Friedrich Merz-interjúját eredetiben alább nézhetik meg: Borítókép: Friedrich Merz német kancellár (Fotó: Tobias SCHWARZ /AFP)»»»

magyarnemzet.hu
Blikk 42m

Béremelést ígért be az országos tanévnyitón az oktatási miniszter

„Hamarosan bejelentjük a nevelést-oktatást közvetlenül segítők béremelését, köszönjük, hogy eddig türelemmel vártak” – fogalmazott Lannert Judit a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban megrendezett országos tanévnyitón. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a kormány nem „dirigálni” szeretne, vagy m»»»

blikk.hu
Hvg 45m

Lavrov: A NATO sarkvidéki tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Oroszországra

A NATO sarkvidéki katonai tevékenysége „közvetlen fenyegetést jelent Oroszország biztonságára. Növekszik az olyan incidensek kockázata, amelyek potenciálisan katasztrofális következményekkel járó fegyveres konfrontációt válthatnak ki” – írta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Nemzetközi együttműk»»»

hvg.hu
Infostart 45m

Felborult egy sertésekkel teli kamion, hatalmas mentés kezdődött Cecén

Tájékoztatásuk szerint a sárbogárdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyhez Székesfehérvárról egy tűzoltódaru is elindult. A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Ribi Márk az MTI érdeklődésére elmondta, hogy körülbelül száz disznó volt a szerelvényen,»»»

infostart.hu
Demokrata 48m

Felborultak a sertések a 63-as főúton

Tájékoztatásuk szerint a sárbogárdi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyhez Székesfehérvárról egy tűzoltódaru is elindult. A Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője, Ribi Márk az MTI érdeklődésére elmondta, hogy körülbelül száz disznó volt a szerelvényen,»»»

demokrata.hu
Portfolio 52m

Erősödik a forint

A múlt héten gyengült a forint mind az euróval, mind a dollárral szemben, hétfő reggel egyelőre nem látszik érdemi elmozdulás. Az euró-forint árfolyam 365,3 körül, a dollár-forint pedig 315,2 körül alakul. A forint délelőtt erősödni kezdett az euróval szemben, az árfolyam 364,3-ig ment a reggeli 36»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 53m

Zelenszkij kihagyja, Magyar Péter és Orbán Anita viszont ott lesz Bledben

Hétfőn veszi kezdetét a 21. Bledi Biztonsági Fórum, amelyen Volodimir Zelenszkij ezúttal sem vesz részt. A rendezvényen ugyanakkor Magyar Péter és Orbán Anita is felszólal egy-egy panelbeszélgetésen. Orbán Anita már a fórumot megelőzően is feltűnt: csütörtökön részt vett a szlovén diplomaták tanács»»»

vg.hu
Magyar Nemzet 56m

Újabb furcsaságok a paksi fenékküszöb megépítése körül

A kivitelezéshez azonnal rendelkezésre álló vízépítési kapacitásra, bárkákra, pontonhíd kialakítására, nagy mennyiségű terméskő gyors beszerzésére és szállítására, valamint a Paksi Atomerőmű területén szükséges speciális szervezési és biztonsági feltételek teljesítésére volt szükség. Az OVF álláspo»»»

magyarnemzet.hu
Infostart 57m

Füzet, cipő, laptop: ennyit kell előteremteniük a magyar szülőknek

Közleményük szerint a legtöbben továbbra is papír-írószert vásárolnak: füzetet, tollat vagy más taneszközt az iskolás korú gyermeket nevelő családok 76,1 százaléka szerez be. Ruházatra és sportfelszerelésre 56,9, egyéb iskolai felszerelésre 44,2 százalékuk költ. Műszaki eszközt az idei évben kevese»»»

infostart.hu
Portfolio 57m

Ellepik a bordásmedúzák a horvát vizeket

Új megfigyelő- és korai előrejelző rendszert fejlesztenek horvát és olasz kutatók az Adriai-tengerbe behurcolt idegenhonos fajok nyomon követésére. Az ALIENA elnevezésű projekt célja, hogy feltérképezze az inváziós élőlények megjelenési helyeit, egyedszámát és terjedési ütemét - közölte a Croatia W»»»

portfolio.hu
Portfolio 57m

Kiderül az igazság: egyáltalán nem méregdrága az egészséges étkezés Magyarországon

Új, ingyenes táplálkozási edukációs sorozatot indított közösségi oldalain a Semmelweis Egyetem "Semmelweis HELP a tányéron" címmel. A havonta kétszer megjelenő tartalmak célja, hogy tudományos alapokon nyugvó, a mindennapokban is könnyen megvalósítható étrendi tanácsokkal segítsék a lakosságot, hit»»»

portfolio.hu
Portfolio 57m

Jön a magasabb nyugdíjminimum, de kik járnak vele igazán jól?

Döntéssé vált a Tisza egyik fontos nyugdíjígérete: januártól emelkedik az öregségi nyugdíjminimum - erről beszélgettünk a pénteki Checklistben. De kik járnak jól ezzel, mennyibe kerülhet, és mennyit old meg mindez a nyugdíjrendszer problémáiból? Farkas András független nyugdíjszakértőt kérdeztük. A»»»

portfolio.hu
Demokrata 1h

Menekülés a szürke hétköznapokból

„Egy jó film minden nehézséget megold” – tartja a Charlie Chaplinnek tulajdonított mondás. Persze a némafilmek sztárja ebben túlzott, így, ha nem is old meg mindent, de az biztos, hogy képes kiragadni bennünket a szürke hétköznapokból. Éppen ezért van fontos küldetése a 2017-ben alapított Budapesti»»»

demokrata.hu
Maszol 1h

Hőségriasztás van érvényben 13 megyében

Tizenhárom megyére érvényes sárga jelzésű hőségriasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az előrejelzések szerint a Bánságban, Körösvidéken, Máramarosban, Nyugat-Erdélyben, Olténia nyugati és déli területein, valamint Délnyugat-Munténiában hétfőn 33 és 37 Celsius-fok közötti csú»»»

maszol.ro
Index 1h

Magyar Péter meglátta Takács Péter bejegyzését, azonnal nekiment: Nem szégyelled magad?

Unger Anna külsejét firtatta Takács Péter, aki szerint a Tiszában az számít, hogy a nők igényesen jelenjenek meg, a szakmai tudásukat háttérbe helyezve. Az egykori miniszter megjegyzéseit nem hagyta szó nélkül a kormányfő, Magyar Péter a kommenteknél fejtette ki ellenérzéseit. „Unger Anna Rózát 24 »»»

index.hu
Index 1h

Vádat emeltek a Szőlő utcai javítóintézet egyik rendésze ellen, egy 12 éves fiú bántalmazásával vádolják

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 50 éves férfival szemben, aki javítóintézeti rendészként bántalmazott egy 12 éves gyermeket. A vádirat szerint a férfi rendészként dolgozott a III. kerületi, Szőlő utcában működő Budapesti Javítóintézetben, így közfeladatot ellátó személynek minősül. A vádlott»»»

index.hu
24 Ponthu 1h

Lezuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes állapotban vitték kórházba

Tavaly már történt haláleset a szórakozóhely közelében.»»»

24.hu
Vilaggazdasag 1h

Rábíznád a vásárlást egy AI-ügynökre?

Ez nem a jövő zenéje, hanem az e-kereskedelem idei slágertémája: a Visa arra számít, hogy már az idei ünnepi szezonban vásárlók milliói engednek AI-ügynököt a pénztárcájuk közelébe. A kérdés csak az, hogy odaadnád-e a bankkártyád egy szoftvernek – és ha igen, milyen feltételekkel. AI-ügynök: rábízn»»»

vg.hu
Profit Line 1h

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz. A KSH pénteken közzétett gyorstájékoztatója növekvő foglalkoztatottsági adatokról számol be: júliusban 4 millió 675 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma, ami 29 ezer fővel haladja meg az eg»»»

profitline.hu
Hvg 1h

Lannert Judit megígérte, hogy hamarosan bejelentik az iskolai dolgozók béremelését

„Hamarosan bejelentjük az oktatást és nevelést segítők béremelését” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter hétfő reggel az országos tanévnyitón a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban. Vasárnap számolt be arról az RTL Híradó, hogy egyelőre késik a Tisza Párt által a választási»»»

hvg.hu
Hwsw 1h

Videón a The Expanse: Osiris Reborn egyik küldetése

szöveges hirdetés A Gamescomon tartott prezentáció során már láthattuk mozgásban az új DLC-t, de... Az új gameplay-felvétel most végre részletesebben megmutatja, hogyan működik m... Több fejlesztő is arról számolt be, hogy felszereléseket loptak el a kölni Koe... A Gamescom nagy meglepije volt, hog»»»

gamekapocs.hu
Maszol 1h

Negyed évszázadra szól az USA és Venezuela „történelmi” olajmegállapodása

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből, írja az MTI. A F»»»

maszol.ro
Portfolio 1h

A cég, akiért megvárta a norvég vevő a NER-végét: tulajdonost vált a Dorsum

Egy norvég szakmai befektető veszi meg a Dorsum Zrt. többségi tulajdonrészét– tudta meg a Portfolio széles körű IT-piaci forrásoktól. Az ügylet teljes értékét legalább 15 milliárd forintra becsüljük. Az ügylet korábban is létrejött volna, azonban a nemzetközi szereplővé fejlődött fintech eladását a»»»

portfolio.hu