Tiszta vizet öntött a pohárba Kapitány István: akár ötmillió forint járhat minden lakás után, de van egy csavar – a társasházak felújítását is támogatja a Wekerle Plusz
Nem kell többé kizárólag a lakástulajdonosoknak külön-külön finanszírozniuk az energetikai korszerűsítést. Kapitány István szerint a társasházak egészének felújítása is bevonható a Wekerle Plusz programba. Újabb területre terjeszti ki a kormány a Wekerle Plusz Programot: a társasházak teljes energe»»»
Kiderült, mit kaptak a HUN-REN vezetői a 6-7 milliós alapbéren felül
Gulyás Balázs, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat múlt hónapban távozott elnöke habi bruttó 7,05 millió forintot keresett – derült ki a Telex közérdekű adatigénylésőbl. Gulyás fizetése 2025. október 28. és 2026. február 28. között még csak bruttó 6,47 millió forint volt, ezt követően a szerződésében»»»
A PSD minisztereinek eredményeit sorolta Marius Budăi képviselő
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni. A politikus szombati Facebook-bejegyzésében összegezte a PSD-s miniszterek heti tevékenységét. Kiemelte, hogy: a fejlesztési miniszté»»»
Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Beiktatták hivatalába pénteken Paraguay új elnökét, Pedro Allianát, elődje, a héten lemondott Santiago Pena ellen pedig eljárás indult. A mostanáig az alelnöki tisztséget betöltő Alliana 2028 augusztusáig látja el az államfői teendőket. Pena a paraguayi Ueno Bank bedőlése okozta belpolitikai válság»»»
Orbán Anita bejelentette, 2028-ban ismét Magyarország védheti Európa keleti határait
Magyarország 2028-ban ötödik alkalommal vállal szerepet a Balti Légtérrendészeti Misszióban – jelentette be Orbán Anita legújabb videójában. A magyar légierő ezúttal is egy másik NATO-tagállam légierejével közösen biztosítja majd a balti országok légterét. Kestutis Budrys litván külügyminiszter a k»»»
Évszázadok óta nem történt ilyen rejtélyes haláleset a monacói elit soraiban
A törpeállam biztonsági kameráinak felvételei alapján a nyomozók pontosan fel tudták térképezni a férfi utolsó útját, a zuhanás előtti, döntő percekről azonban nem készült felvétel. Antoine de Massy egy luxus lakópark mögött található virágágyásra zuhant, a tragédia előtti pillanatokban pedig egy 4»»»
Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P
Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai»»»
Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét a szegénység visszaszorítását célzó operatív program bizottságának éléről
Felmentette Rétvári Bencét az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) monitoring bizottságának elnöki tisztségéből Magyar Péter miniszterelnök. A Magyar Közlönyben péntek este megjelent miniszterelnöki határozat sze»»»
Újra felbukkant Orbán Viktor, fontos dologról döntött a Fidesz
Pénteken önkormányzati fórumot tartott a Fidesz, amelyen Orbán Viktor pártelnök és Navracsics Tibor, a párt önkormányzati munkacsoportjának vezetője is köszöntötte a résztvevőket. A rendezvényen egy tizenegy pontos országgyűlési határozati javaslat elfogadásáról döntöttek – közölte az ellenzéki pár»»»
Tánczos Barna a PSD-nek: Ne túlozzanak, ők is hagytak hátra adósságokat
Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor arra kéri a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőit, hogy ne túlozzanak, amikor az Ilie Bolojan vezette korábbi kormányt bírálják a költségvetési hiány és a hátrahagyott adósságok miatt. A politikus szerint a szociáldemokraták korábbi kormányzati szerepvállalásaik vé»»»
Újabb váratlan és rejtélyes haláleset a Tupac-ügyben
🔥🚨BREAKING: Michael Sanft, the Las Vegas attorney who defended Duane "Keffe D" Davis for free in the Tupac Shakur murder trial, has died at 55.The Clark County coroner's office confirmed his death on November 6. Davis was convicted in August in the 1996 killing of Tupac.… pic.twitter.com/QdCDaMpBMA»»»
Putyin kulcsembereivel bővült a béketárgyalásokra készülő orosz delegáció
Magas rangú katonai vezetők és diplomaták, köztük Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes is helyet kapott abban az orosz küldöttségben, amely a jövő héten tárgyalóasztalhoz ül az Egyesült Államok és Ukrajna képviselőivel. Az Abu-Dzabiban megrendezendő háromoldalú találkozó célja az ukrajnai hábo»»»
Ez kész, nem állt meg a kirúgási úthenger a minisztériumoknál: Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét
Felmentette Rétvári Bencét az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) monitoring bizottságának elnöki tisztségéből Magyar Péter miniszterelnök. A Magyar Közlönyben péntek este megjelent miniszterelnöki határozat sze»»»
„Együtt erősebbek vagyunk” – a PNL és az USR közös céljairól írt Siegfried Mureșan
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) európai parlamenti képviselője, Siegfried Mureșan szombaton a Facebook-oldalán közölte, hogy megpróbálják egymás ellen fordítani a PNL-t és a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), de a két párt együtt fog dolgozni „Románia jó kormányzásáért”. A politikus bejegyzés»»»
Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Megérkezett pénteken Montevideóba XIV. Leó pápa, Uruguay, Argentína és Peru tizenegy városát érintő dél-amerikai körútja első állomására – jelentették az AFP tudósítói a pápai különgép fedélzetéről. A katolikus egyházfő, akit három hete műtöttek tüdőrákkal, a repülőút során közölte, hogy „elég jó f»»»
Új technológiát vezet be a MÁV, ezzel próbálja elejét venni a halálos baleseteknek
A MÁV 2026 végétől mesterséges intelligenciával felszerelt drónokkal erősíti a vasúti üzemi területek védelmét. Az eszközök automatikusan felismerik a veszélyes mozgásokat, és azonnal riasztják a biztonsági szakembereket. Az intézkedésre azért van szükség, mert az elmúlt évben tíz alkalommal mászta»»»
Új országos környezetvédelmi hatóság jön létre 2027-ben Magyarországon
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben kihirdetett kormányrendeletből. A kormányrendelet értelmében a főhatóság az élő környezetért felelős miniszter irányítás»»»
Török Gábor: Az Orbán-korszak nem volt diktatúra
Török Gábor szerint az Orbán-korszak nem volt diktatúra, idén tavasszal pedig nem történt sem forradalom, sem rendszerváltás – a politológus erről a Facebookon írt. Már sokszor elmondtam, hogy mit gondolok: az Orbán-korszak nem volt diktatúra vagy autokrácia, 2026-ban nem történt sem forradalom, se»»»
A törvénytervezet részletei: így nőhet akár több ezer lejjel a kisgyermekes családok havi bevétele
Jelentősen növelné a gyermeknevelési szabadság után munkába visszatérő szülőknek járó juttatást egy, a parlament asztalán heverő törvénytervezet. Mint arról korábban beszámoltunk, a kezdeményezés értelmében a szülők a fizetésük mellett a gyermeknevelési támogatással megegyező összegű visszailleszke»»»
Megsérült a stratégiai fontosságú adriai kőolajvezeték
A hirtelen kiömlő olajat a munkások egy korábban ásott árokba terelték. A hálózatot üzemeltető cég közlése szerint a szakemberek rövid időn belül megállították a szivárgást. Az esetről azonnal értesítették a helyi hatóságokat és a katasztrófavédelmet. A helyszínt a szakemberek lezárták, a kármentes»»»
Holtan találtak rá otthonában a mindössze 52 éves, Oscar-díjas rendezőre
A hírt a művész élettársa, Amalia Kassai tette közzé az Instagramon. Francisco Undurraga chilei kultuszminiszter kiemelte: a rendező alkotásai a világ élvonalába emelték a chilei filmművészetet. A chilei színészek szakszervezete hatalmas veszteségként írta le a rendező halálát. Sebastián Lelio legn»»»
A megértés infrastruktúrája
Munkatársunktól Miközben az emberiség korábban soha nem tapasztalt mértékben összekapcsolódott, a társadalmak egymásról alkotott képe gyakran továbbra is közvetett és hiányos. Európában sokan úgy alkotnak véleményt Kínáról és a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban meghirdetett Övezet és Út Kez»»»
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték egyik szakasza Sziszek (Sisak) és Szlavónbród (Slavonski Brod) között, aminek következtében kőolaj szivárgott ki a vezetékből. A szivárgást megállították, a lakosság és az ivóvízellátás nincs veszélyben - közölte szombaton a vezetéket üzemeltető vállalat. A tá»»»
Magyar Péter két elnöki tisztségből is felmentette Rétvári Bencét
Az EFOP és az EFOP Plusz az európai uniós fejlesztési időszakokhoz kapcsolódóan jött létre, céljuk a társadalmi felzárkózás, a szegénység csökkentése, az esélyegyenlőség előmozdítása, valamint az oktatási, egészségügyi és szociális ellátórendszerek fejlesztése. Az EFOP a 2014-2020-as időszakban műk»»»
Dráma Zágrábban
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték egyik szakasza Sziszek (Sisak) és Szlavónbród (Slavonski Brod) között, aminek következtében kőolaj szivárgott ki a vezetékből. A szivárgást megállították, a lakosság és az ivóvízellátás nincs veszélyben – közölte szombaton a vezetéket üzemeltető vállalat. A tá»»»
Magyar Péter döntött, Rétvári Bencének mennie kellett
A Magyar Közlönyben péntek este megjelent miniszterelnöki határozat szerint a KDNP-s politikus felmentése november 6-i hatállyal történt. Utódjául mindkét monitoring bizottság élére november 7-i hatállyal Kókayné Lányi Mariettát, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium közoktatásért felelős államti»»»
Sofőr, szolgálati autó és luxusszálloda is járt a HUN-REN korábbi milliós fizetésű vezetőinek
Havi többmilliós fizetést, szolgálati autót sofőrrel és számos egyéb juttatást kaptak a HUN-REN október 21-én távozó vezetői. A Telex által kikért szerződésekből az is kiderült, hogy az egykori elnök szolgálati lakásra is jogosult volt. Gulyás Balázs, a HUN-REN korábbi elnökének havi alapbére 2025 »»»
Magyar Péter két tisztségéből is felmentette Rétvári Bencét
Magyar Péter miniszterelnök felmentette Rétvári Bencét az EFOP és az EFOP Plusz monitoring bizottságainak elnöki tisztségéből. A KDNP-s politikus megbízatása november 6-án szűnt meg a pénteken megjelent miniszterelnöki határozat alapján. A két testület élére november 7-i hatállyal Kókayné Lányi Mar»»»
Karbantartás jön a BudapestGO-ban, több funkció elérhetetlen lesz
Karbantartás miatt november 7-én késő este és másnap reggel között átmenetileg szünetel a jegy- és bérletvásárlás, valamint a digitális jegyek érvényesítése a BudapestGO alkalmazásban. Az érvényes bérletek bemutatása és az útvonaltervezés a leállás idején is működik. A Budapesti Közlekedési Központ»»»
Tisza-kormány: újra szerepet vállalunk a balti államok légtérvédelmében
Szombati videójában Orbán Anita külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk újra részt vesz a balti államok légtérvédelmében. Pénteken a belpolitikai nap egyik legfontosabb fejleménye a bicskei gyermekotthon ügyét vizsgáló parlamenti bizottság ülése volt. Szabó Máté volt ombudsman szerint már 2012-be»»»
Az RMDSZ ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
Határozottan elutasítja az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét. A szövetség pénteken, Torockón tartott tanácskozásán leszögezte: a közigazgatási reform nem járhat a magyar közösségek önrendelkezésének és kisebbségi jogainak csorbításával. A november 6-i találkozón Kelemen»»»
Biznisszel a békéért
Raimondo Montecuccoli osztrák hadvezérnek tulajdonítják a híres maximát, miszerint a háborúhoz három dolog kell, pénz, pénz és pénz. Tény, hogy a hadviselés ma is az egyik leginkább tőkeigényes emberi tevékenység. Mint ahogy az is igaz, hogy a háború hatalmas üzlet is. Legalábbis egyeseknek, akik a»»»
Csontig hatoló hideg: újabb rekordszintre zuhant a hőmérséklet az ország leghidegebb településén
Az ország döntő részén fagyott szombat hajnalban, csak kisebb körzetekben maradt 0 fok felett a hőmérséklet. A leghidegebb ismét Zabaron mérték, ahol még mélyebbre süllyedt a hőmérséklet, ezúttal mínusz 9,3 fokig – közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. egy Facebook-bejegyzésben. Szombat reggel is meg»»»
Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására
A metán a szén-dioxid után a globális felmelegedés második legjelentősebb okozója, üvegházhatása rövid távon akár 80-szor erősebb is lehet a szén-dioxidénál. A globális metánkibocsátás eközben folyamatosan növekszik, miközben jelentős része olyan emberi tevékenységekhez – a mezőgazdasághoz, a fossz»»»
Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből. A PRA Communications a KIA Hungary megbízásából vé»»»
Továbbra is sok a mozgás néhány minisztérium vezetői között
A Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumból felmentette az alig öt hónapja kinevezett Szabó Mátyás államtitkárt Baka András köztársasági elnök, utódja Szabó Tibor – derül ki a péntek esti Magyar Közlönyből. Mivel a minisztériumi honlapok többsége még fél év után sem mutatja be a vezetőket, csa»»»
Módosítanák a B kategóriás jogosítvánnyal vezethető motorokra vonatkozó szabályokat
A B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező autóvezetők a jövőben kézi sebességváltós, A1 kategóriájú motorkerékpárokat is vezethetnek, nem csak automata váltós modelleket, ahogyan azt a jelenlegi szabályozás lehetővé teszi. Az erről szóló törvénymódosító javaslatot november 4-én iktatták a szenátusba»»»
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
Felmentette Rétvári Bencét az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) monitoring bizottságának elnöki tisztségéből Magyar Péter miniszterelnök. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program a 2014–2020-as európai»»»
Kazahsztán új korszakra készül, de a régi függőségeitől nehezen szabadul
Kazahsztán az elmúlt évtizedekben elsősorban jelentős nyersanyagkészleteire építette gazdasági fejlődését, a következő évek azonban fordulatot jelenthetnek: Kaszim-Zsomart Tokajev elnök október végi évértékelő beszédében a technológiai modernizációt, az ipari termelés bővítését és az ország kedvező»»»
Apám ügynök volt
Az elmúlt napokban magyarok ezrei szembesültek azzal a megrendítő ténnyel, hogy szeretett nagyapjuk, régi jó barátjuk, tisztelt tanáruk, szomszédjuk vagy bizalmasuk titokban ügynök volt – sőt, nem egy esetben éppen róluk szolgáltatott ki bizalmas információkat. Az évtizedek óta elhallgatott családi»»»
Őrizetbe vettek egy férfit a Fehér Ház környékén, aki Trummpal akart végezni
Őrizetbe vettek csütörtökön egy venezuelai állampolgárt a Fehér Ház környékén, aki az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteki közlése szerint azt mondta, „a fejében lévő hangok utasították”, hogy végezzen Donald Trump amerikai elnökkel – közölte az amerikai belügyminisztérium. A közlés szerint »»»
Idén Bukarestben indult a legtöbb új vállalkozás, Kovászna megyében a legkevesebb
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból, amelyeket az Agerpres ismertetett. Az újonnan bejegyzett vállalkozások közül»»»
Vigyázó szemeink Párizson
Batsányi János 1789-ben azt üzente, hogy vigyázó szemünket Párizsra vessük. A mozdulat begyakorolva: Magyarországon azóta is fegyelmezetten Nyugat felé csavarodik a fej, figyelünk. 1968-ban is figyelni kellett volna, de akkor nem engedték a szemnek a látást, mára viszont legfeljebb önködünk zavarha»»»
Lezárult Románia KEK-elnöksége, elfogadták a szervezet 2027–2030-as cselekvési tervét
Bukarestben tartották meg pénteken a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) tagállamai külügyminisztereinek találkozóját, amelyen elfogadták a Bukaresti Közös Nyilatkozatot és a szervezet 2027–2030-as cselekvési tervét. A külügyminisztérium közleménye szerint a Victoria-palotában rendezett értekezlettel»»»
Tüdőrákműtétje után megszólalt XIV. Leó pápa
XIV. Leó pápa alig egy hónappal tüdőrákműtétje után kezdte meg tizenkét napos dél-amerikai körútját, amelynek első állomásán, Uruguayban mintegy harmincezren köszöntötték. Az egyházfő saját betegségének tapasztalataiból kiindulva az egészségügyi ellátás egyenlő hozzáférhetőségét sürgette, emellett »»»
Így bódították el a gyermekáldozatokat a halálos rituálé előtt
A tudósok nyolc gyermekmúmia haj- és körömmintáit elemezték tanulmányukban, amely szerint a kiszemelt gyermekek szervezetében több különböző bódítószer nyomára bukkantak. Johan Reinhard kutató 1995 áprilisában Peruban, a 6380 méter magas Ampato vulkán lejtőjén talált rá az első, szövetbe csavart te»»»
Ezer napja adott interjút Magyar Péter a Partizánban, szerinte azóta történelem íródott
Pontosan ezer nappal ezelőtt ült be Magyar Péter a Partizán stúdiójába, ahol a kegyelmi botrány után először beszélt nyilvánosan a kormányzati rendszer működéséről. A Tisza Párt elnöke egy friss Facebook-bejegyzésben idézte fel a fordulópontot, amely saját megfogalmazása szerint mindent elindított.»»»
Afrikai vagy télen rendezett nyári olimpia, esetleg újra München? – amit Budapest 2036-os versenytársairól tudni lehet
Október 31-ig bővülhetett volna azoknak az országoknak a köre, amelyek jelezték, hogy érdeklődnek a 2036-os nyári játékok megrendezése iránt. A szakértők nem számítottak új jelentkező(k)re, és mostanáig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) sem jelezte, hogy második is csatlakoztak volna Magyaro»»»
Műszaki módosításokra és pótmunkákra van szükség a zilahi másodlagos autóbusztelep építésénél
A helyszíni adottságokhoz kell igazítani a zilahi másodlagos autóbusztelep építési terveit. A módosítások többek között a támfal, a vízelvezetés, a közvilágítás és az irányítóépület kialakítását érintik. A kivitelezési határidő a munkálatok megkezdésétől számított 24 hónap, a szerződésben feltüntet»»»
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Őrizetbe vettek egy venezuelai állampolgárt a Fehér Ház környékén, aki az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteki közlése szerint azt mondta, „a fejében lévő hangok utasították”, hogy végezzen Donald Trump amerikai elnökkel. A közlés szerint az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodó férfit »»»