Profit Line 8m

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét. „Nem tudok még egy egyetemről, ahol ennyiféle versenycsapat van, mint a BME-n, és ezek a kollektívák mind sikeresek. Ha egy csapattag szülei azt látjá»»»

profitline.hu
Hvg 11m

Titokban Orbán Viktor is országjárásba kezdett

Orbán Viktor ismét országjárásba kezdett – adta hírül címében a Magyar Nemzet. A Fidesz elnöke a megyei választmányok tagjaival találkozik és folytat politikai egyeztetéseket választmányi ülések keretében – erősítette meg Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az egykori napilap értesül»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 52m

Most lepték meg a világot a németek: leültek tárgyalni Moszkvával – de senki sem érti, mi történt

Nem történt ilyen az ukrajnai háború kitörése óta. Németország külügyminisztere leült megbeszélni a helyzetet orosz kollégájával, és most az egész viláh azt találgatja: ennek mi értelme volt? Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén Ukrajna helyzetéről és a ké»»»

vg.hu
Infostart 54m

A vagyonadó bevezetéséről, a KATA adózás kiterjesztéséről és a kórházi várólistacsökkentési programról is beszámolt a miniszterelnök szolnoki országjárásán – a nap hírei

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt a kampányban vállalták – jelentette be a kormányfő országjárásának szolnoki állomásán. Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy egy bizonyos összeghatár – például 500 milliárd forint – felett egy százaléknál is több lehet »»»

infostart.hu
Demokrata 55m

Fritz turbinák

Pedig azért gyűltek össze száznál is többen a városi kultúrház sátra alatt, hogy jöjjön már velük szembe az a Kapitány miniszter, és győzze meg őket, ha tudja, ne csak a számítógépén üzengessen azokról az átkozott és rossz hírű szélmasinákról. Mondja el mégis, mi jogon és miért akarja 200 méteres s»»»

demokrata.hu
Demokrata 1h

Biztos választás

A mezőtúri Buona Sera Étterem regionálisan már évek óta kimagasló vendéglátóegységnek számít, amit az is jelez, hogy bekerültek a Dining Guide „alternatív” válogatásába, idén pedig a Street Kitchen kalauzba Éttermek és bisztrók kategóriában. A beltér meghitt, rusztikus, otthonos, családias. Lambéri»»»

demokrata.hu
Index 1h

Több mint 40 millió ember készül a legrosszabbra, hatalmas vihar közelít New York felé

Több mint 40 millió ember készül heves esőzésre és viharos szélre az Egyesült Államok északkeleti részén, ahová szokatlanul erős, úgynevezett nor'easter vihart jeleztek előre. New York, Boston és Philadelphia is a vihar útjában áll, a hatóságok áradásokra figyelmeztetnek. A vihar miatt elmaradnak E»»»

index.hu
Delhir 1h

Magyar Péter: januártól jön a vagyonadó, szigorúbb feltételekkel, mint korábban tervezték | Délhír Portál

A miniszterelnök szombaton, Szolnokon folytatta országjárását, ahol a kormány eddigi intézkedéseiről, a vízgazdálkodásról, az egészségügyről és az elszámoltatásról is beszélt. Magyar Péter bejelentette, hogy 2027. január 1-jétől bevezetik a vagyonadót, amelynek feltételei szerinte szigorúbbak lehet»»»

delhir.info
Vilaggazdasag 1h

Letarolta az iPhone App Store-ját a Meta új AI-asszisztense, de vajon mire képes: mi, emberek feleslegessé válunk?

Hangos sikert aratott a Facebook anyavállalatának új AI-asszisztense. A Meta Platforms Muse nevű ügynöke alig néhány héttel az indulása után az iPhone App Store legnépszerűbb ingyenes alkalmazása lett, de vajon mire képes. A Meta Platforms új mesterségesintelligencia-alkalmazása, a Muse a vállalat »»»

vg.hu
Index 1h

Tarjányi Péter Magyar Péter tojásdobálásáról: Az elkövetők megtanulták, hogy közel lehet jutni a miniszterelnökhöz

Tojást dobott a közönség soraiból egy ismeretlen férfi Magyar Péter felé a szolnoki országjáráson, amely legutóbb Szekszárdon borral való leöntéssel végződött. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint az ismétlődő incidensek veszélyes mintát mutatnak: az elkövetők megtanulták, hogy közel »»»

index.hu
Index 1h

Lángolt a szaúdi főváros, elszabadult a pokol, amikor megnyílt a második front az iráni háborúban

Nemrégiben villámgyors offenzívával foglalták el a jemeni lázadók a Vörös-tenger stratégiai fontosságú partvidékét, beleértve Mokka kikötővárosát és a Bab el-Mandeb tengerszorost ellenőrző szigeteket. A szaúdi fővárost, Rijádot ért legutóbbi rakétatámadás után Mohammed bin Szalmán trónörökös amerik»»»

index.hu
Index 1h

A Fidesz azt ígéri, hogy Hankó Balázs felelősségre vonói is felelősségre lesznek vonva

A Fidesz elnöksége kiáll Hankó Balázs mellett, és „újkommunista önkény megnyilvánulásának” nevezi, hogy hétfőn a parlament tárgyalja a volt kulturális miniszter mentelmi jogának kiadását. A párt szerint képtelenség a megvalósult kulturális produkciók támogatását hűtlen kezelésnek minősíteni, és fen»»»

index.hu
Privat bankar 1h

Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton. Fontos változások jönnek a katábanFotó: MTI / MTVA / Bodnár Boglárka Magyar Péter közölte, ismét továbbá kit»»»

privatbankar.hu
Infostart 2h

Fontos hírt közölt a MÁV a diákbérletekkel kapcsolatban

Kiemelték: az oktatási, azaz OM-azonosító szám már nem használható a kedvezményes diákbérletekhez, az erre vonatkozó türelmi idő a 2025/26-os tanév végén, június 19-én lejárt, ezért az ezzel kitöltött bérletet ellenőrzéskor már nem fogadják el. Állandó diákigazolvány hiányában a személyazonosításra»»»

infostart.hu
Demokrata 2h

Szergej Lavrov: Európa mindent megtesz, hogy meghiúsítsa a béketárgyalásokat

„Európa mindent megtesz, ami csak a hatalmában áll, hogy akadályozza a békés megoldást, és meghiúsítsa a reményt a béketárgyalásra, amely sokak, köztük a Trump-kormányzat érdeke is lenne” – jelentette ki Lavrov. Az orosz külügyminiszter leszögezte, hogy Oroszország „minden körülménytől függetlenül”»»»

demokrata.hu
Profit Line 2h

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel. A közlemény sz»»»

profitline.hu
Blikk 2h

Videó: Földre vitték a Magyar Pétert megdobáló férfit

A repülő italos flakon senkit sem talált el, csupán a benne lévő folyadék spriccelt szét. A miniszterelnök mögött azonnal megjelent két testőr, Magyar Péter pedig rövid időre félbeszakította a beszédét, és higgadtságra intette a provokátorokat, valamint a jelenlévő közönséget. Az esetről most egy v»»»

blikk.hu
Magyar Nemzet 2h

Az olaj szabad áramlása lángba boríthatja Afrika szarvát

Csakhogy Eritrea partjai mentén ott van a világ egyik legfontosabb kőolajszállító csatornája, a Báb el-Mandeb-szoros, annak túlpartján pedig az a Jemen, amely a szakadár húszikkal harcol. A zűrzavaros régió AfrikábanAz Egyesült Államoknak pedig szüksége van az olaj áramlására, most, a Hormuzi-szoro»»»

magyarnemzet.hu
Hvg 2h

Berlin és Hamburg visszalépése után újabb várossal pályáznak az olimpiára a németek

„Az olimpia hatalmas lehetőséget jelent egész Németország számára. Mutassuk meg, hogy a lehetőségek országa vagyunk!” – mondta Steinmeier. München a 2018-as és a 2022-es téli játékokra benyújtott két sikertelen pályázat után vágott neki az újabb megméretésnek. A mostani szavazáson a Köln központú R»»»

hvg.hu
Index 2h

„Kettőből nulla” – Magyar Péter gúnyosan reagált a szolnoki tojásdobálásra

Magyar Péter szolnoki országjárásán tojást dobtak a színpad felé, de szerencsére senkit sem talált el az ismeretlen férfi. A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a következő alkalomra kislabdával gyakoroljanak a „Fidesz által kirendelt emberek”, mivel a mai próbálkozással kettő–nu»»»

index.hu
Demokrata 3h

Donald Trump nem kért Irán javaslatából a Hormuzi-szoros megnyitására

Az iráni javaslat a Hormuzi-szoros megnyitása mellett az Egyesült Államokkal az atomprogramról folytatott tárgyalások újrakezdését is kilátásba helyezte, amennyiben Washington teljesíti Teherán feltételeit. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter pénteki közlése szerint egy Libanonra is kiterjedő tűzs»»»

demokrata.hu
Index 3h

Újra átírná a világtérképet Donald Trump, ezúttal a Hormuzi-szorost nevezné el magáról

Donald Trump a Truth Social-on közzétett egy olyan képet, amelyen a Hormuzi-szoros „Trump-szorosként" szerepel, miután Irán jelezte, hajlandó lenne megnyitni a szorost, ha az Egyesült Államok csökkenti a katonai nyomást. Az amerikai elnök azonban szombaton elutasította a szoros megnyitására vonatko»»»

index.hu
Hvg 3h

Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról

Donald Trump szombaton elutasította a Hormuzi-szoros egy héten belüli megnyitására tett iráni javaslatot, amelyért cserébe Teherán többek között az iráni kikötők tengeri blokádjának megszüntetését és az iráni olajexport szankciók alóli felmentését kérte. Az iráni javaslat a Hormuzi-szoros megnyitás»»»

hvg.hu
Index 3h

Gajdos László elárulta, hogy volt egy sport, amit fiatalon messziről elkerült

Családi futóversennyel és erdei programokkal várták a látogatókat a Nyírerdő Napon, amelyen Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter is részt vett. A verseny fődíja 10 mázsa akáctűzifa volt, a legtöbb diákot mozgósító iskola pedig 200 ezer forint értékű fásítást nyerhet. A miniszter az »»»

index.hu
Hvg 3h

„Sajnálom, hogy nem a fején találtam el” – videón a Magyar Pétert tojással megcélzó férfi lefogása

Tojással próbálták megdobni Magyar Pétert szolnoki országjárásán, a miniszterelnök reakciójáról ebben a cikkünben számoltunk be: https://hvg.hu/itthon/20260926_magyar-peter-szolnokon-nyugodtan-jojjon-ide-es-engem-ontson-le-ne-a-civileket-ebx A Kontroll videóra vette, ahogy előbb kettő, majd négy ci»»»

hvg.hu
Blikk 3h

Flakonnal dobták meg Magyar Pétert Szolnokon

A repülő tárgy senkit sem talált el, csupán a belőle kiömlő folyadék spriccelt szét – írta az index.hu. A miniszterelnök mögött azonnal megjelent két testőr, Magyar Péter pedig félbeszakította a beszédét, és a támadókhoz fordult: „Szeretném kérni a fideszes trollokat, hogy ne dobáljanak italokat, m»»»

blikk.hu
Infostart 3h

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

„Soha ne feledjük el, hogy mi mind magyarok vagyunk, lehet különböző a véleményünk, de nem a magyar ember áll szemben a magyar emberrel” - jelentette ki Magyar Péter, miután ellentüntetők megpróbálták tojással megdobálni. Magyar Péter közölte, ismét lehetővé tennék, hogy a katázó vállalkozók ne csa»»»

infostart.hu
Maszol 4h

Továbbra is nagyon megbízható adós az Európai Unió

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb, „Aaa” szintű hosszú távú besorolását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte a 27 EU-tagállam „nagyon erőteljes képességét és hajlandóságát” az uni»»»

maszol.ro
Profit Line 4h

Közel a 2,5 milliárd dollárhoz a Ripple stabilcoinja: mit jelent az RLUSD növekedése az XRP számára?

Új mérföldkőhöz közelít a Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja: az RLUSD forgalomban lévő mennyisége mintegy 2,49 milliárd token. Közben az XRP Ledgeren nyilvántartott stabilcoinok összértéke egy hét alatt nagyjából 6 százalékkal emelkedett. A két szám azonban mást mér, és az RLUSD terjedéséből sem»»»

profitline.hu
Maszol 4h

Számít a PSD szavazataira Siegfried Mureșan

Ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavazza meg az új kormányt, tovább mélyül a válság, és megnyílik az út az előre hozott választások előtt - jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök. Mureșan a kormányprogram és a miniszterjelöltek névsorának benyújtása után elmondta, ho»»»

maszol.ro
Infostart 4h

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

A tájékoztató szerint ennek részeként megrendezték az SZGYF-napot, ahol a Szociális, Család- és Idősügyi, a Gyermekjogi és Gyermekvédelmi, illetve az Esélyegyenlőségi és Akadálymentesítési Államtitkárságok fogadták az SZGYF képviselőit. Hat intézmény mutatta be működését a gyermekvédelem, az idősel»»»

infostart.hu
Index 4h

Lejárt a türelmi idő, bajba kerülhet, aki így tölti ki a diákbérletét

A kedvezményes diákbérletek vásárlásakor mostantól kizárólag az állandó diákigazolvány 10 jegyű kártyaszámát fogadják el, az OM-azonosítóra vonatkozó türelmi idő június 19-én lejárt, az ezzel kitöltött bérleteket ellenőrzéskor már érvénytelennek tekintik. Állandó diákigazolvány hiányában személyazo»»»

index.hu
Infostart 4h

Nem kérek esernyőt, mondta Magyar Péter miután tojással akarták megdobálni

A miniszterelnök Rost Andreával, a térség tiszás képviselőjével lépett színpadra, és rögtön valamilyen italt dobtak felé. Egy kis víztől vagy fröccstől még nem lett senkinek baja – reagált Magyar. Később derült ki, hogy tojással próbálták megdobni a miniszterelnököt – számolt be róla a 24.hu. Szeri»»»

infostart.hu
Demokrata 4h

Az OpenAI-ügynök behatolása az ausztrál kormányzati portálba

Az OpenAI azonban csak augusztusban fedezte fel az esetet egy „misaligned model activity” (összehangolatlan modelltevékenység) átfogó vizsgálata során, és mindössze szeptember 10-én értesítette az ausztrál hatóságokat. A késedelmet elfogadhatatlannak minősítették, az ausztrál miniszterelnök pedig s»»»

demokrata.hu
Privat bankar 4h

Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?

Ukrajna tíz évre szóló pénzügyi büntetéseket és jogkorlátozásokat foganatosított a stáb egy része – öt személy – és négy cég ellen, akik részt vettek a Mása és a medve című gyermek animációs széria készítésében és forgalmazásában. A szankciókat az ukrán elnök honlapján tették közzé. Az ukrán hatósá»»»

privatbankar.hu
Maszol 4h

A gyermekeknek a mesterséges intelligenciával szembeni megóvására szólított fel a pápa

A gyermekeknek és a fiataloknak a mesterséges intelligenciával és az új digitális technológiákkal szembeni megóvására kérte a nemzetközi közösséget XIV. Leó az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) párizsi székházában. A pápa szerint az új technológiáknak a »»»

maszol.ro
Index 5h

Bóka János közokirat-hamisítás miatt tenne feljelentést a tiszás szavazógombos ügy miatt

A Fidesz frakcióvezetője kezdeményezte a Házbizottság haladéktalan összehívását, miután egy parlamenti szavazás során Schummer Orsolya tiszás képviselő megnyomta a mellette ülő frakciótársa, Csézi Erzsébet szavazógombját. Bóka János szerint nem egyszerűen szabálysértés történt, Schummer Orsolya mél»»»

index.hu
Portfolio 5h

Csípős fordulat jön az időjárásban: ez vár Magyarországra az előttünk álló héten

A következő bő egy hétben egy anticiklon határozza meg Magyarország és Európa nagy részének időjárását, ami száraz, nyugodt, napos időt hoz jelentős csapadék nélkül, a hűvös éjszakákat pedig kellemesen meleg nappalok követik majd – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. Facebook-videójából. A Hungar»»»

portfolio.hu
Index 5h

Balhé Magyar Péter országjárásán, próbálták megdobni a miniszterelnököt

Pécsi országjárása után Szekszárdon öntötték le borral Magyar Pétert, aki ezúttal Szolnokra látogatott el, de ez az állomás sem múlt el balhé nélkül. A közönség soraiból egy ismeretlen a színpadra dobott egy italos flakont, de nem talált el senki. A miniszterelnök félbeszakította beszédét, majd ink»»»

index.hu
Privat bankar 5h

Gázrobbanás történt egy turistanegyedben

Hat ember vesztette életét az Athén Plaka turistanegyedében pénteken történt házrobbanásban, miután a mentőegységek szombaton megtalálták az utolsó két eltűnt holttestét is – jelentette az ERT görög közszolgálati média. A robbanás után hat embernek veszett nyoma: az épületben élő idős házaspárnak, »»»

privatbankar.hu
Demokrata 5h

Pártelnököt és elnökséget választott a Mi Hazánk

A szervezetet annak 2018-as alakulása óta irányító politikus egyetlen jelöltként indult a tisztségért. Ismét az elnökség tagja lett Apáti István, Dócs Dávid, Dúró Dóra, Novák Előd és Pakusza Zoltán. Új tagként került a két fővel kibővített testületbe Balog Csaba és Tóth Máté. Toroczkai László a saj»»»

demokrata.hu
Portfolio 5h

Ennyibe kerül egy gyermek felnevelése Magyarországon

Modellszámításaim szerint az első gyermek vállalása jelenleg mintegy 101 millió forintos terhet jelent egy átlagkeresetű pár számára, a második, harmadik és negyedik gyermek pedig egyenként további 66 milliót. Ebből a pénzbeli ellátások és adókedvezmények az első gyermeknél nagyjából 19, a másodikn»»»

portfolio.hu
Hvg 5h

Több tízmilliós végkielégítést kérhetnek a HUN-REN vezetői, nem tudnak megállapodni a kormánnyal

A HUN-REN két vezetőjének végkielégítése a legfontosabb vitapont a kutatóhálózat és a Tanács Zoltán vezette Tudományos és Technológiai Minisztérium között a Magyar Narancs forrásai szerint. Bár a lap különböző összegekről hallott, a beszámolókban közös, hogy a fejenkénti végkielégítés több tízmilli»»»

hvg.hu
Maszol 6h

Szerdán dől el a Mureșan-kormány sorsa

Szerdán szavaz a parlament a Mureșan-kormányról - döntötte el szombaton a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága. A két ház együttes ülése szerdán 13 órakor kezdődik majd, adta hírül az Agerpres. A miniszterjelölteket hétfőn 14 és 20 óra, illetve kedden 10 és 20 óra között hallgatják me»»»

maszol.ro
Index 6h

Elnököt választott a Mi Hazánk, két új alelnök is bekerült a párt vezetésébe

Két új alelnöke lett a Mi Hazánk Mozgalomnak – jelentette be Toroczkai László újonnan megválasztott pártelnök a szervezet tisztújító kongresszusán. Az egyik új alelnök Tóth Máté energiajogász, akinek döntenie kell, hogy vállalja ezt a pozíciót, vagy a Médiatanács tagja marad. Szombaton tartotta tör»»»

index.hu
Hvg 6h

Összehívná a Fidesz a Házbizottságot a gyanús parlamenti gombnyomás miatt

„Ami a parlamenti szavazás során történt, nem maradhat következmények nélkül. (…) Schummer Orsolya nem egyszerűen megsértette az Országgyűlés működésére vonatkozó szabályokat: képviselőtársa szavazatának módosításával méltatlanná vált arra, hogy a magyar törvényhozás munkájában részt vegyen” – több»»»

hvg.hu
Portfolio 6h

Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Hatalmas különbségek vannak abban, mennyit veszít az értékéből egy autó öt év alatt: egyes modellek alig kerülnek kevesebbe, mások eredeti értékének közel kétharmada eltűnik. Az iSeeCars felmérésében sportautók és hétköznapi modellek egyaránt bekerültek a legjobbak közé, miközben több drága luxusau»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 6h

Magyar Péter érkezik, máris közölték vele, mit várnak tőle: Szolnok nem akar Mohács sorsára jutni

A Tiszához húzó önkormányzatok is aggódnak, hogy a kormányzati megszorítások elérik őket – ez olvasható ki az országjárásra érkező kormányfőhoz intézett polgérmesteri üzenetből. Magyar Péter ezreket mozgató helyi fesztiválhoz időzítette szolnoki látogatását, a helyiek azonban többre számítanak tőle»»»

vg.hu
Blikk 7h

Ítéletet mondott a Fidesz Hankó Balázsról

A párt azok után mondott ítéletet a volt miniszterről, hogy a politikus mentelmi jogának kiadását tárgyalja a parlament "Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása" - fogalmaztak. Mint írták, Hankó Balázs egyetemi tanár köztiszteletben álló, elismert tagja a nemzeti, kereszté»»»

blikk.hu
Portfolio 7h

Fordulóponthoz érkezett a hazai fejlesztéspolitika: új rendszerre van szükség

Kiemelt beruházások felülvizsgálata, visszaeső építőipari teljesítmény és elakadó projektek az egyik oldalon, új vasúti, lakhatási és más fejlesztési programok a másikon. Az elmúlt évek hazai beruházáspolitikai gyakorlata átalakulóban van, miközben az új rendszer még nem állt össze. Négyrészes cikk»»»

portfolio.hu