Hvg 3h

Több milliós sérelemdíj járhat a tévedésből ügynökként feltüntetett Lezsák Sándornak

Lezsák Sándor pert tervez, Borbély Zoltán ügyvéd szerint több milliós sérelemdíjat kaphat – derül ki az RTL Híradójából. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke szerint adatvédelmi szempontból az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának felelőssége, »»»

hvg.hu
Blikk 12h

Tisztázta a Fidesz, milyen kérdésekre várnak választ az ügynökbotránnyal kapcsolatban

Szűcs Gábor szerint az ügynökbotrányban összemosták az áldozatok nevét az elkövetőkkel, éppen így járt Lezsák Sándor is, és ezzel a nyitottaktak.hu oldal a hitelességét egy pillanat alatt elveszítette. Felsorolta azt is, pontosan milyen kérdésekre várnak választ a kormánytól: Milyen politikai nyomá»»»

blikk.hu
Index 14h

Magyar Péter reagált az ellenzék vádjaira: Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved

Magyar Péter Facebook-bejegyzésében bírálta a Fideszt, amiért szerinte éppen azok kérik számon rajtuk a hibákat, akik éveken át közpénzből finanszírozott lejáratókampányokat folytattak. A miniszterelnök felidézte az ellene szerinte terjesztett hazug vádakat, és azt állította, hogy a támadások ember»»»

index.hu
Blikk 05.11. 13:27

Lezsák Sándor lánya: A bocsánatkérés nem elég, nem helyettesíti a felelősségre vonást

Lezsák Sándort tévesen szerepeltették az ügynöklistákon, emiatt pert indít a család A család szándékos manipulációt sem zárt ki, ezért teljes körű vizsgálatot és felelősök megnevezését követeli. Kormányzati politikusokat is felelősnek tartanak, Ruff Bálint, Tarr Zoltán és Tanács Zoltán lemondását k»»»

blikk.hu
Blikk 05.11. 11:26

Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól

"Mivel telefonon nem sikerült elérnem Lezsák Sándort, ezért itt szeretnék tőle bocsánatot kérni, amiért a Levéltár informatikai rendszerének hibája miatt tévesen bekerült a neve a hálózati személyek nyilvántartásába" - olvasható a miniszterelnök csütörtökön délelőtt megjelent bejegyzésben. Az ügy e»»»

blikk.hu
Index 05.11. 08:54

Windisch László fellebbezett, hogy elmozdítsa Biró Ferencet az Integritás Hatóság éléről

Az Állami Számvevőszék elnöke fellebbezett az Ítélőtáblán a Fővárosi Törvényszék döntésével szemben, amely megszüntette az Integritás Hatóság hűtlen kezeléssel vádolt elnökének hivatalvesztésére irányuló pert. A törvényszék döntése szerint a kereset elkésett, mert Windisch László csak a vádemelés u»»»

index.hu
Vilaggazdasag 05.11. 08:39

Tovább folyik a háború az ÁSZ és az Irányító Hatóság között: Windisch László újabb lépést tett Bíró Ferenc kirúgása érdekében

Fellebbezett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál hivatalvesztését célzó per megszüntetése miatt. Windisch László, az ÁSZ elnöke vitatja a Fővárosi Törvényszék döntésének indokát, amely szerint elkésett a kereset, és most az ítélőtáblától várják annak eldöntésé»»»

vg.hu
Hvg 05.11. 05:48

Windisch László nem hagyja annyiban: fellebbezett Biró Ferenc IH-elnök kirúgatása érdekében

Fellebbezést nyújtott be az Ítélőtáblához az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, ebben Windisch László vitatja annak a törvényszéki végzésnek az indokát, amely október elején megszüntette a kérésére indult, Biró Ferenc Pálnak, az Integritás Hatóság (IH) elnökének hivatalvesztését célzó eljárást – tud»»»

hvg.hu
Infostart 04.11. 20:53

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Az 1956-os forradalom szovjet leverésének 70. évfordulóján, a kormány ígéretének megfelelően megnyíltak az úgynevezett ügynökakták: szerda délelőtt elindult a kereshető Nyitott Akták online adatbázis, amelyben első körben mintegy 60 ezer 6-os karton adatai váltak nyilvánossá. Az adatbázis megnyitás»»»

infostart.hu
Index 04.11. 19:26

Az egyházmegye közölte: a Kiss-Rigó László ügynöki beszervezéséről szóló híresztelés valótlan, megtévesztő és jogsértő

A Szeged-Csanádi Egyházmegye az ügynökakták egy részének megnyitását követően tisztázta, hogy a Kiss-Rigó Lászlóval kapcsolatos híresztelések valótlanok, megtévesztőek és jogsértőek. Ahogy arról az ügynökakták egy részének nyilvánosságra hozása után beszámoltunk, Kiss-Rigó László szeged-csanádi püs»»»

index.hu
Portfolio 04.11. 19:13

Ügynökakták: bocsánatot kérnek a katolikus püspökök

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a szerdán nyilvánosságra hozott ügynökakták kapcsán bocsánatot kért az áldozatoktól mindazon egyházi személyek nevében, akik a kommunizmus idején valóban együttműködtek a pártállammal. A testület ugyanakkor óva int az elhamarkodott ítélkezéstől, és hangsúlyozz»»»

portfolio.hu
Index 04.11. 18:55

Nincs alku a Matolcsy Ádám körével, Varga Mihályék újabb csapást mérhetnek rájuk

Újabb csapás a Matolcsy-kör ügyeinek feltárásában: Varga Mihályék most akár perdöntő jelentőségű dokumentumot nyújthattak be a nyomozóhatósághoz a Magyar Nemzeti Bank és a Somlai Bálinthoz köthető Raw-csoport között kialakult, több milliárd forintos elszámolási vitában. A 105 milliárd forintos szék»»»

index.hu
Demokrata 04.11. 18:02

Kiss-Rigó László és az ügynökvád: a püspök már 2009-ben jogerősen pert nyert ez ügyben

A sajtóban több helyen megjelent, a Kiss-Rigó László személyi adatait tartalmazó 6-os karton létezéséből ügynöki beszervezésre és tevékenységre vonatkozó híresztelések valótlanok, megtévesztőek és jogsértőek – írták az MTI-nek. Közölték: Kiss-Rigó László korábban személyiségi jogi pert indított has»»»

demokrata.hu
Portfolio 03.11. 15:14

Riasztást adtak ki a jogvédők: bírósági eljárás nélkül kerülhetnek utcára ezek a magyar bérlők

A Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumhoz fordult az Utcajogász Egyesület, mivel számos önkormányzat törvénysértő módon közjegyzői kiköltözési nyilatkozathoz köti bérlakásai kiadását - ez derült ki országos kutatásukból. Ez a gyakorlat jogtalan előnyhöz juttatja a településeket, és megfosztj»»»

portfolio.hu
Index 03.11. 14:55

Magyar Péter páros lábbal szállt bele Csányi Sándorba, de kinek van titkolnivalója?

Magyar Péter a parlamentben a rendszerváltás során eltűnt állami vagyont említve Csányi Sándort is célba vette. Mit mutat az OTP privatizációjának története ahhoz képest, amit a kormányfő szavai sugallnak? Hogyan lett az állami takarékpénztárból nemzetközi bankóriás, kik szerezték meg a részvényeit»»»

index.hu
Index 03.11. 12:14

Nem búcsúzhatott el haldokló fiától – bocsánatkéréssel tartozik a szombathelyi börtön egy apának

A szombathelyi börtön nem értesítette időben az apát arról, hogy fia életveszélyes állapotba került, és nem engedte, hogy a még eszméleténél lévő gyerekével beszélhessen a kórházban. Mire a férfi végre engedélyt kapott a látogatásra, fia már mesterséges kómában volt, és többé nem tért magához. A bí»»»

index.hu
Index 03.11. 12:02

Gulyás Gergely megkapta és tovább is utalta a csaknem 16 milliós végkielégítését

Beváltotta ígéretét Gulyás Gergely: a Miniszterelnökséget vezető korábbi miniszter a végkielégítését a kárpátaljai nagydobronyi gyermekotthonnak ajánlotta fel, miközben azt továbbra sem árulta el, hogy meddig marad parlamenti képviselő. Mintegy 16 millió forint végkielégítést kapott Gulyás Gergely,»»»

index.hu
Vilaggazdasag 03.11. 06:34

Órákkal a sorsdöntő félidős választások előtt lecsapott Donald Trumpra az amerikai Legfelsőbb Bíróság: nehéz nap előtt az elnök, mélyponton a támogatottsága

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította a Trump-kormányzat rendkívüli kérelmét, így Kalifornia valamennyi levélszavazatát beszámíthatja a keddi félidős választáson. A döntés több mint húszezer választópolgár szavazatát érinti, akikről a szövetségi hatóságok azt állították, hogy feltehetően nem »»»

vg.hu
Vilaggazdasag 02.11. 19:29

Magyar Péter váratlanul durván nekiment Csányi Sándornak: a magyar miniszterelnök Lázár Jánost hívta segítségül a második leggazdagabb magyar ellen – „Mit is mondott róla, uzsorás?”

Keményen odaszólt a kormányfő az egyik leggazdagabb magyarnak. Magyar Péter érdekes összefüggésben utalt Csányi Sándorra, az OTP Bank elnökére. Erre nem sokkal azt követően került sor hogy a pénzintézet vezérigazgatója, Csányi Péter a Tisza-kormány tervezett vagyonadójával kapcsolatban fogalmazott »»»

vg.hu
Magyar Nemzet 31.10. 12:10

„Orbán Viktor mellett állok, ennyi a bűnöm” – Rákay Philip nem tűri tovább, hogy köztörvényes bűncselekményekkel vádolják alaptalanul

Így vásárolta meg a rácalmási földeket Rákay PhilipA másik vitatott ügy a rácalmási ipari parkhoz kapcsolódik. A sajtóban megjelent feltételezések szerint Rákay cége bennfentes információk birtokában vásárolhatott földterületet a Hankook gumigyár közelében, majd annak egy részét később a vállalatna»»»

magyarnemzet.hu
Vilaggazdasag 31.10. 05:58

Megszólalt az MVM az orosz gázról való leválásról, így állhat át az ország más energiaforrásra: román és amerikai LNG-t kaphatnak a magyarok? Orbánék gondoskodtak egy utolsó esélyről

Magyarország 2027 október 1-től nem vásárolhat orosz gázt az Oroszország elleni szankciók miatt. A Világgazdaság megkérdezte a hazai lakossági ellátásért is felelős MVM-et, hogy a jelzett dátumtól milyen forrásokból és mennyi földgáz érkezik a magyar piacra. Amennyiben nem szűnik meg 2027 október 1»»»

vg.hu
Infostart 30.10. 19:59

Schiffer András részletesen elmondta, miért tiltakoznak jogászok az alapvető emberi jogokért

Az állásfoglalás azt írja, hogy „hiszünk a rendszerváltás vívmányában, amelyek világos határvonalat húztak a jogállam és a rendőrállam közé. Ezek a 37 esztendős vívmányok veszélyben vannak.” A kérdésre, hogy ez a felvetés nem kérdőjelezi-e meg a Tisza legfőbb kampányígéretét, amely így szólt: „bili»»»

infostart.hu
Index 30.10. 13:18

Üzenet jött Matolcsy Ádám barátjának az MNB-ből: nincs alku

Újabb fordulatot vett a Magyar Nemzeti Bank székházának felújítása körüli milliárdos vita. A Matolcsy Ádám barátjához, a fényűző életmódjáról és méregdrága luxusautóiról is ismert Somlai Bálinthoz köthető Raw-csoport feljelentette a jegybank ingatlancégét, és 3,2 milliárd forintos károkozással vádo»»»

index.hu
Index 29.10. 20:12

Jogerős döntés született a debreceni CATL-gyár ügyében, a bíróság elutasította a civilek keresetét

A Debreceni Törvényszék jogerősen elutasította a CATL akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét megtámadó helyiek és civil szervezetek keresetét. A bíróság szerint a gyár jelenleg a 2025-ben jóváhagyott, módosított engedély alapján működhet. A kormányhivatal továbbra is ellenőrizheti a működés»»»

index.hu
Hvg 29.10. 19:18

Elutasította a bíróság a debreceni civilek CATL-gyárral szembeni keresetét

Jogerősen elutasította a civilek keresetét a debreceni CATL akkumulátorgyár egységes környezethasználati engedélyének perében a Debreceni Törvényszék csütörtökön kihirdetett ítéletében. A több civil szervezet és helyi magánszemély által 2023 márciusában indított közigazgatási perben a Hajdú-Bihar m»»»

hvg.hu
Maszol 29.10. 12:42

Holland tulajdonba került a legnagyobb hazai nyíltvízi gáztermelő

A Carlyle Group és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro. A vásárló a holland olaj- és gázipari vállalat, a Mazarine Energy. A felek a tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra. A»»»

maszol.ro
Index 28.10. 20:41

Gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt indítanak pert a spanyolországi balesetben

Már legalább 68-ra emelkedett a szerda reggeli toledói nagysebességű vonatbaleset halálos áldozatainak száma, miközben 77 sérültet ápolnak kórházban, közülük 18 ember állapota kritikus. A spanyol hatóságok a vasúti irányítóközpont munkatársát hallgatják ki, miután kiderült: a biztonsági rendszer me»»»

index.hu
Index 27.10. 12:36

Harminc év után megvált a Népszava karikaturistájától az új Népszabadság

Közel három évtized után távozik Pápai Gábor karikaturista a Népszavától, miután a lap szerkesztősége csatlakozott az újonnan induló Népszabadsághoz. A művész a Media1-nek megerősítette, hogy Tóth Ákos főszerkesztő megszüntette vele az együttműködést, ő azonban továbbra is publikálni fogja rajzait.»»»

index.hu
Vilaggazdasag 27.10. 09:10

Meghátrált az állam, megszüntet egy adót: ez nagyon jó hír a Molnak – százmilliárd forint érkezik még idén az olajcég kasszájába

Visszamenőleg megszűnt az Európai Unió által is kifogásolt hazai szén-dioxid-kvóta adó. A Mol több mint 100 milliárd forintot kap vissza a magyar államtól. Visszaigényli az elmúlt években a magyar költségvetésbe befizetett szén-dioxid-kvótaadót a Mol. A magyar olajtársaság több mint 100 milliárd fo»»»

vg.hu
Maszol 27.10. 08:41

Pert nyert egy nyugdíjas – Ki kell fizesse a betegbiztosító a robotsebészeti műtétjét

Jogerősen pert nyert a Gorj Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral (CAS) szemben egy nyugdíjas férfi, aki több mint 72 000 lejt fizetett egy kolozsvári magánklinikán végrehajtott robotsebészeti beavatkozásért. A Craiovai Táblabíróság döntése értelmében a férfinak visszajár a teljes összeg, amely a k»»»

maszol.ro
Index 26.10. 08:20

Meghalt egy háziorvos, mielőtt befejeződött volna az ügyeleti rendszer miatt indult pere

Módosítana a kormány a háziorvosok kötelező ügyeleti rendszerén – ezt még a fideszes parlamenti többség szavazta meg négy éve. Most viszont a területért felelős államtitkár beszélt erről azután, hogy nemrég pert nyert egy háziorvos, aki időközben 74 éves korában, daganatos betegségben meghalt. Az á»»»

index.hu
Portfolio 25.10. 19:43

Nagy változást tervez a Tisza-kormány a háziorvosoknál

A Tisza-kormány módosítaná a háziorvosok kötelező ügyeleti rendszerét: bizonyos élethelyzetekben mentességet lehet majd kérni, és az ügyeleti óradíj emelését is tervezik – mondta a területért felelős államtitkár az RTL Híradónak. A változtatásról azután beszélt, hogy pert nyert egy 74 éves háziorvo»»»

portfolio.hu
Privat bankar 25.10. 09:53

Orbán Balázs volt szakkollégiuma is busásan kapott az MNB-alapítványoktól

A PADME csak 2021 szeptembere és 2023 májusa között összesen 750 millió forintnyi támogatást adott az MCC-nek, arról azonban kevés információt találni, hogy pontosan mire is költötte a szakkollégium a pénzt – számol be róla a portál. Kapcsolódó cikk Matolcsy Györgyék hiába ajánlották, nem kért a bí»»»

privatbankar.hu
Index 24.10. 11:05

Magyarországon már megtörtént, most Amerikában okoz politikai vihart a névazonosság

Donald Trump saját bevallása szerint ő kezdeményezte azt a pert, amellyel az amerikai igazságügyi minisztérium megakadályozná az alaszkai szenátusi választás eredményének hitelesítését, ha a republikánus Dan Sullivan elveszíti a választást a névazonosság miatt kialakuló szavazói zavar következtében»»»

index.hu
Index 24.10. 06:23

A forradalom nem abszolút filmszínház – az igazi '56 túl véres a politikai kasszasikerhez

Egyszer tényleg meg kéne játszani azt a csínyt, hogy nem hallgatjuk vagy olvassuk a politikusok október 23-i beszédeit, és anélkül írjuk meg a cikket. Jó kis hecc lenne – egyben tanulságos kísérlet, mennyire találjuk el az ott elhangzottakat. Félig én is ezt csináltam most, hisz már a beszédek elha»»»

index.hu
Magyar Nemzet 23.10. 11:17

Súlyos intő jel Paksnak a finn kudarc: milliárdos pert és áramhiányt hozott a Roszatom kiebrudalása

A finn Hanhikivi atomerőmű visszamondása a Paks II projekt előtt komoly tanulsággal szolgál (Fotó: Rosatom)A választottbíróság kimondta: jogellenes volt a felmondásA döntő fordulat 2022. május 2-án következett be, amikor a Fennovoima felmondta az oroszokkal kötött szállítási szerződést. A finn fél »»»

magyarnemzet.hu
Index 23.10. 07:50

Ultimátumot kapott Donald Trump, eskü alatt kell vallania a 10 milliárdos BBC-perben

A miami szövetségi bíró elrendelte, hogy Donald Trump december 11-ig eskü alatti meghallgatáson vegyen részt a BBC ellen indított, 10 milliárd dolláros rágalmazási perében, különben szankciókra, akár a kereset elutasítására is számíthat. A BBC kezdeményezte a bíróságtól, hogy kötelezze a megjelenés»»»

index.hu
Hvg 22.10. 16:17

Pluszban van a főváros

Nagyon régen nem volt már ilyen, hogy jelenleg nagyjából 30 milliárd forint pluszban van a főváros – mondta el Kiss Ambrus a városháza főigazgatója egy csütörtöki háttérbeszélgetésen. Hozzátette: az október 1-jén megtartott, Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának ülése után több döntés már végigfutott»»»

hvg.hu
Portfolio 22.10. 12:04

Picasso-festményeket és magánrepülőt is eladtak, hogy mentsék a menthetőt a bukott ingatlanóriásnál

Közel három évvel az eljárás megindítása után az Evergrande felszámolói a hitelezők által követelt 46 milliárd dollár még egy százalékát sem tudták visszaszerezni – derül ki a csütörtökön közzétett második helyzetjelentésből, amely először ad részletes bontást a megtérült vagyonelemekről, és amelyr»»»

portfolio.hu
Magyar Nemzet 22.10. 11:29

Még mindig nem kapott fizetést Havasi Bertalan, váratlan helyről segítenek a Miniszterelnökségnek

A felmentési időre járó pénz olyan illetménynek minősül, amelyet a kormányzati szolgálati jogviszony szabályai alapján havonta, a tárgyhót követő hónap elején kellene folyósítani. Havasi közölte, a Miniszterelnökség korábban nem vitatta sem a kifizetés jogalapját, sem az összegét, ezért számára kül»»»

magyarnemzet.hu