Portfolio 1h

A Volkswagen új védőhálót kér Brüsszeltől a kínai árverseny ellen

Közel 150 ezer megrendelés érkezett a Volkswagen új, olcsó villanyautó-családjára még az első kiszállítások előtt. A német konszern ezzel azt akarja bizonyítani, hogy Európa képes lehet megvédeni autóipari súlyát a kínai árversenyben, Oliver Blume vezérigazgató szerint azonban ehhez Brüsszelnek oly»»»

portfolio.hu
Maszol 1h

Modell a gazdaság hullámvölgyei ellen – Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

„A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjaiért" két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémiától, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban. Az indoklás szerint a díjazottak új makrogaz»»»

maszol.ro
Index 4h

Megérkezett a teleshop utódja, így tukmálnának ránk mindent

Ha a mesterséges intelligencia által generált tartalom megkülönböztethetetlenné válik a valóságtól, a valódiság egyetlen biztosítéka az marad, hogy személyesen ott voltunk – világított rá Hidvégi Zoltán, az Umbrella Collective filmes és reklámgyártó cég alapító-vezérigazgatója. A reklámfilmes szeri»»»

index.hu
Privat bankar 4h

Ő lehet az ügyészség új feje

Baka András hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Fejes Pétert jelöli a legfőbb ügyész pozíciójára. A köztársasági elnök első jelöltjét nem támogatta a parlament kormánypárti többsége. Kapcsolódó cikk Nem támogatta az Országgyűlés Baka András legfőbbügyész-jelöltjét Az államfő reagált a dön»»»

privatbankar.hu
Blikk 4h

Baka András bejelentést tett: őt jelöli a legfőbb ügyészi posztra

Cikkünk frissül... Baka András hétfőn a Sándor-palotában tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy kit jelölt a legfőbb ügyész megüresedett posztjára. A köztársasági elnök új választottja, Fejes Péter, 39 éves szakmai pályafutását az ügyészi szervezetben töltötte, ahol fogalmazóként»»»

blikk.hu
Index 5h

Maradandó szemkárosodást okozhat egy népszerű játék, azonnal vegyék el a gyerektől

Súlyos és akár maradandó látáskárosodást is okozhat egy, a TEMU-n árult, villogó kék LED-del felszerelt játék markoló, ezért a terméket visszahívták. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság arra figyelmezteti a vásárlókat, hogy az érintett játékot azonnal vegyék el a gyermekektől, távolí»»»

index.hu
Demokrata 6h

Rendkívüli nyilatkozatot tesz Orbán Viktor

„Fél évvel a választás után. Hol tart Magyarország, hol tart a magyar jobboldal? Nézzétek este a Bayer Show-t a HírTV-n!” – írta Orbán Viktor a közösségi oldalán. A volt miniszterelnök bejegyzésére Deák Dániel politikai elemző is felhívta a figyelmet, aki szerint a beszélgetés két fő témája az orsz»»»

demokrata.hu
Vilaggazdasag 6h

Rendkívüli közgyűlés: beülteti emberét az egyik legnagyobb hazai bankba a Tisza-kormány – kiderült, honnan lehet ismerős

Rendkívüli közgyűlést tart ma az MBH Bank, ahol egy új felügyelőbizottsági tag megválasztásáról döntenek. A jelölt személye azért különösen érdekes, mert az állami tulajdonos képviseletében érkezhet, és neve már korábban is többször felbukkant a Tisza-kormány gazdaságpolitikai környezetében. Rendkí»»»

vg.hu
Portfolio 8h

Olyan adat jön a héten, ami megboríthatja a piacokat

Az előző héten a francia politikai feszültségek és ennek kötvénypiaci következményei, valamint az olajpiaci helyzet tartották feszültségben a piacokat, de eközben továbbra is azt találgatják a befektetők, hogy mi lehet a következő lépése az amerikai jegybanknak. A héten több olyan adat is érkezik, »»»

portfolio.hu
Infostart 8h

Orbán Viktor bejelentést tett közösségi oldalán

„Fél évvel a választás után. Hol tart Magyarország, hol tart a magyar jobboldal? Nézzétek este a Bayer Show-t a HírTV-n!” – írta Orbán Viktor a közösségi oldalán. A volt miniszterelnök bejegyzését Deák Dániel politikai elemző is értelmezte, aki szerint a beszélgetés két fő témája az ország jelenleg»»»

infostart.hu
Portfolio 8h

Olyan adat jön a héten, mai megboríthatja a piacokat

Az előző héten a francia politikai feszültségek és ennek kötvénypiaci következményei, valamint az olajpiaci helyzet tartották feszültségben a piacokat, de eközben továbbra is azt találgatják a befektetők, hogy mi lehet a következő lépése az amerikai jegybanknak. A héten több olyan adat is érkezik, »»»

portfolio.hu
Portfolio 9h

Hol lehet pénzt keresni 2027-ben? A profik elárulják, mire figyelnek most

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, »»»

portfolio.hu
Blikk 9h

Orbán Viktor interjút ad este nyolctól – kiderült, miről fog beszélni a volt miniszterelnök

Orbán Viktor hétfőn reggel a közösségi oldalán jelezte, este a Bayer Show vendége lesz a Hír TV-n, ahol arról beszél majd, hogy hol tart Magyarország és a magyar jobboldal fél évvel a választás után. Deák Dániel részleteket is közölt a hétfőn este nyolc órától esedékes interjúról. Mint fogalmazott,»»»

blikk.hu
Vilaggazdasag 9h

Valami készül hétfő este, Orbán Viktor a Facebookon tette közzé: bejelentést tesz a tévében fél évvel a választás után – erről beszélhet a volt miniszterelnök

Fél évvel a választás után. Hol tart Magyarország, hol tart a magyar jobboldal? Nézzétek este a Bayer show-t a HírTV-n! -írta Orbán Viktor Fotó: AFP»»»

vg.hu
Index 10h

Késsel rendezte a vitát egy férfi Hajdúhadházon, emberölési kísérlettel gyanúsítják

Életveszélyes szúrt sérüléseket szenvedett egy 26 éves férfi, miután összeveszett ismerősével Hajdúhadházon. A két férfi előre megbeszélt találkozón került konfliktusba, amely verekedésbe torkollott. A fiatalabb férfi kést rántott, és megszúrta a másikat. A rendőrök a helyszínen elfogták a 24 éves »»»

index.hu
Index 11h

„A Facebook-kormányzás anatómiája az, hogy nem működik az állam”

Hónapok óta azt harsogja az ellenzék, hogy „Facebook-kormányzás” zajlik a Tisza Párt által. Hogy ennek utánajárjunk, hét név nélkül nyilatkozó, álnéven fantázianevekkel jelölt emberrel kísérletet teszünk arra, hogy felemeljük ennek a furcsa kormányzásnak a szoknyáját, és belessünk a kulisszák mögé.»»»

index.hu
Infostart 11h

„A barátság nem élet-halál kérdése” – Hajdú Péter is gratulált az új pásztói polgármesternek

A vasárnapi pásztói időközi polgármester-választáson Dömsödi Gábor független jelöltként a szavazatok 47,42 százalékát (1596 voks) szerezte meg, ezzel megelőzte két független kihívóját, Kerekes Lórántot (36,07 százalék) és Zeke Tamást (16,52 százalék). A választási eredményekről az Infostart számolt»»»

infostart.hu
Infostart 12h

Szomorú látványt nyújt a kiszáradt tó Magyarország egyik legszebb vidékén

A SEFAG Zrt. tájékoztatása szerint a jelentős vízszintcsökkenés többéves ciklusokban visszatérő probléma a területen. Az idei tél gyér csapadéka miatt már a szezon kezdetén hiányzott a vízmennyiség mintegy fele, a nyári tartós kánikula és aszály pedig tovább súlyosbította a helyzetet. A víz oxigént»»»

infostart.hu
Profit Line 16h

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe. Az új pénzmosásellenes szabályozás a nagy összegű kereskedelmi fizetésekre összpontosít. Célja, hogy nehezebb legyen bűncselekményből származó pénzeket áruk és sz»»»

profitline.hu
Portfolio 20h

Tanács Zoltán: jövő héten távozhatnak a kutatóhálózat vezetői, megfontolandó az űrprogram folytatása

Küszöbön áll a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetőinek lemondása és a szervezet átalakítása, derült ki Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter legújabb interjújábó, amit a Kontrollnak adott. A tárcavezető emellett beszámolt a kormányváltás nyomán indult vizsgálatokról, köztük a Gondos»»»

portfolio.hu
Demokrata 11.10. 13:26

Ne építsenek több szélerőművet!

– Önt az Európai Parlamentben az uniós szintű szélenergia-fejlesztés egyik legkövetkezetesebb bírálójaként tartják számon. Miért éppen ezt a témát tűzte zászlajára? – Az utóbbi időben több szélerőműpark létesítését is tervezték a szülőföldemen, Kelet-Tirolban. Egy nemzeti parkhoz tartozó települése»»»

demokrata.hu
Profit Line 11.10. 10:00

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont,»»»

profitline.hu
Index 11.10. 06:15

Egymásnak eshetnek a tagállamok, mintegy 170 milliárd euróval faragnák le a következő uniós költségvetést

Újabb mérföldkőhöz érkezett a következő, 2028-tól esedékes uniós költségvetésről szóló vita a tagállamok között, a soros elnökséget betöltő Írország ugyanis előállt a tagállamok egymással ellentétes igényeit összefésülő kompromisszumos javaslattal. Ahogy várni lehetett, a nettó befizetők kérésére a»»»

index.hu
Vilaggazdasag 10.10. 15:35

Újabb balhé alakul egy gyár körül: alig két hete jelentette be az amerikai multi a beruházását, máris akciózik a Budapest melletti Tisza sziget – korábban akkugyár épült volna a helyszínen

Újabb helyszínen formálódik ellenálás a helyiek részéről egy tervezett beruházás ellen. Alig több mint egy hete jelentette be az amerikai Belden, hogy kábelkorbácsgyárat épít a Budapest melletti Pátyon, máris elégedetlenségének adott hangot a helyi Tisza sziget. Magyarországra helyezi hollandiai gy»»»

vg.hu
Portfolio 10.10. 14:12

Erős kritikák és grandiózus tervek fogalmazódtak meg a Portfolio őszi energetikai csúcskonferenciáján

Számos égető kérdés került napirendre csütörtökön a Portfolio Energy Investment Forum 2026 konferencián. Új energiastratégia, a rezsicsökkentés átalakítása, az orosz gáz kiváltásának ára, szélerőművek és kis moduláris reaktorok - a döntéshozók és vállalatvezetők konkrét terveket ismertettek, miközb»»»

portfolio.hu
Portfolio 10.10. 11:23

Bejelentette a minisztérium: 10 pontos csomaggal alakítják át a magyar oktatást

Elkészült az a tízpontos javaslatcsomag, amely a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek hatékonyabb ellátását és a gyógypedagógusok terheinek csökkentését célozza. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a minisztériumban működő szakmai munkacsoport hónapok óta a legégetőbb g»»»

portfolio.hu
Portfolio 10.10. 11:19

Nagyot vágnának Ursula von der Leyen 1800 milliárd eurós csomagján, még a tagállamok is lázadoznak

Az Európai Unió Tanácsának soros, Írország adta elnöksége közel 160 milliárd euróval faragná le az EU 2028–2034-es költségvetését, amelyről a jövő heti uniós csúcson folytatódnak a viták. A Politico által ismertetett javaslat megkímélné a mezőgazdasági és a regionális fejlesztési forrásokat, a megt»»»

portfolio.hu
Profit Line 10.10. 09:09

Javaslatokat dolgozott ki a LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége a vendégmunkások foglalkoztatásának szigorításáról

Javaslatcsomagot dolgozott ki a LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége a vendégmunkások foglalkoztatásának szigorításáról és a magyar munkaerő-tartalék mozgósításáról - tájékoztatta az érdekképviselet pénteken az MTI-t. A szervezet szerint a gazdaság fenntartható fejlődésének nem az alacsony bérű külföld»»»

profitline.hu
Portfolio 10.10. 08:30

Feljelentést tett a kormány a 166 milliárdos ügyletben – megszólalt az Indotek-csoport

Az Indotek Group állítja, hogy az Exim-finanszírozás során szabályosan járt el, és egyetlen forint sem veszett el. A cégcsoport így reagált Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter bejelentésére, aki két, összesen 166 milliárd forintos Exim-ügylet miatt tesz feljelentést hűtlen kezelés, h»»»

portfolio.hu
Index 10.10. 08:25

Leestek az oxigénmaszkok, megszólalt a vészjelző, aztán hozták az ebédet – magyar utas mesélt a fedélzeti drámáról

A londoni Heathrow-ról Chicagóba tartó British Airways-járat hétfőn Írország közelében percek alatt 11 ezer méterről nagyjából 2700 méterre süllyedt. Az utastérben leestek az oxigénmaszkok, a pilóták vészjelzést adtak, és a gép négyórás körözés után visszatért Londonba. A fedélzeten utazott egy mag»»»

index.hu
Portfolio 10.10. 06:04

Nem kell 150 dolláros olaj ahhoz, hogy nagyon fájjon

Az olajsokk első heteiben a piac elsősorban a "headline" inflációt és a geopolitikai prémiumot árazza. Ha azonban az energiaárak hónapokon át magasak maradnak, megváltozik a helyzet: a magasabb energia költségek fokozatosan megjelenhetnek az árképzésben, a vállalati marzsokban, a bérekben és végül »»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 22:59

Itt van a magyar egészségügy plusz 500 milliárd forintos nagy terve

Szivárognak a hírek az utolsó simításokon áteső 2027-es költségvetés érdekesebb elemeiről. Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati sajtótájékoztatón jelezte, hogy jövőre plusz 500 milliárd forintból gazdálkodhat az egészségügy, péntek este pedig Hegedűs Zsolt ágazati miniszter ismertette a pénz e»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 22:47

Itt van az egészségügy plusz 500 milliárd forintos nagy terve

Szivárognak a hírek az utolsó simításokon áteső 2027-es költségvetés érdekesebb elemeiről. Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati sajtótájékoztatón jelezte, hogy jövőre plusz 500 milliárd forintból gazdálkodhat az egészségügy, péntek este pedig Hegedűs Zsolt ágazati miniszter ismertette a pénz e»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 22:11

Lehullott a lepel a 2027-es költségvetés fontos részletéről

Jelentős forrásbővítés várható a kutatás-fejlesztési szektorban, miután a 2027-es költségvetés tervezése során megállapodás született a K+F és innovációs célú keret érdemi növeléséről. A lépéssel a kormány a hazai vállalkozások versenyképességét kívánja ösztönözni – derült ki Tanács Zoltán tudomány»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 21:59

Megegyezett Putyinnal Trump: hatalmas segítséget küld Oroszország

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy Oroszország azonnali hatállyal több mint 300 ezer tonna gázolajat fog az amerikai és a világpiacra szállítani. Az elnök erről azután számolt be, hogy saját értékelése szerint "rendkívül sikeres" egyeztetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz el»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 21:23

Hatalmas vakcinaprogram indulhat az Egyesült Államokban: egyből megugrott a Moderna árfolyama

Az Egyesült Államokban nagyszabású, az állami és a magánszféra közötti együttműködés indul a rákellenes vakcinák fejlesztésének felgyorsítására. A Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) vezetése szerint az új típusú, személyre szabott terápiás vakcinák annyira ígéretesek, hogy széles körű nemzeti összefog»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 21:11

Megegyezett Putyinnal Trump: hatalmas gázolajszállítmány érkezik Oroszországból az Egyesült Államokba

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy Oroszország azonnali hatállyal több mint 300 ezer tonna gázolajat fog az amerikai és a világpiacra szállítani. Az elnök erről azután számolt be, hogy saját értékelése szerint "rendkívül sikeres" egyeztetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz el»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 19:47

Lenyűgözte a neves külföldi elemzőket Magyarország: ők már látják, mikor búcsúzhatunk el a forinttól

Meglehetősen pozitív hangvételű elemzést adtak ki a Bank of America közgazdászai Magyarország kilátásairól, miután személyesen Budapesten tettek látogatást. Szerintük javultak Magyarország euróövezeti csatlakozási esélyei, miután a kormány várhatóan 5 százalék alatti GDP-arányos hiánycélt tűz ki 20»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 18:23

Rendkívüli bejelentést ígér Trump az elszabadult dízelárak miatt

Donald Trump amerikai elnök pénteken "nagy bejelentést" ígért a dízelárak kapcsán, miközben az Egyesült Államokban a gázolaj ára továbbra is a történelmi csúcsok közelében mozog, mindössze néhány héttel a novemberi kongresszusi választások előtt. A Fehér Házban tartott rendezvényen Trump jelezte, h»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 17:59

Külföldi vendégmunkások: radikális javaslatcsomag érkezett a kormány asztalára

A LIGA Vas- és Fémipari Szövetsége ötpontos javaslatcsomagot dolgozott ki a harmadik országbeli vendégmunkások foglalkoztatásának szigorítására és a hazai munkaerő-tartalék mozgósítására. Az érdekképviselet szerint a magyar munkaerőpiac védelme és a bérnövekedés elősegítése érdekében meg kell szünt»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 15:59

Minden részlet kiderült a vagyonadóról: rögtön ráugrottak az internetezők a témára

A Pénzügyminisztérium tervezete szerint 2027. január 1-jétől vezetik be a vagyonadót, amely a tárca tájékoztatása szerint négy év alatt 800 milliárd forint bevételt hozhat az államnak. Az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonrészt évi 1 százalékos, a 100 milliárd forint feletti vagyonokat pedig 1,»»»

portfolio.hu
Profit Line 09.10. 14:30

A vállalkozók fele az új kata szerinti adózást választaná egy kutatás szerint

A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár a döntéshez - derül ki a Billingo online számlázó kutatásából, amelyet az MTI-nek pénteken juttattak »»»

profitline.hu
Portfolio 09.10. 13:47

Az NVVH ügynökeinek adták ki magukat a csalók, így zsaroltak és raboltak el egy férfit – Letartóztatták őket

Zsaroltak és elraboltak egy férfit álrendőrök a Nemzeti Vagyonvédelmi és Vagyonvisszaszerzési Hivatalra (NVVH) hivatkozva bűnözők. A hatóságok elfogták az elkövetőket - tájékoztatta Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) pénteken az MTI-t. A nyomozó ügyészek hivatalos személyi jelleg színlelésével elk»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 13:29

Kimaradt Magyarország az Európai Unió gigantikus programjából, miközben a szomszédaink milliárdos fejlesztéseket kaptak

Az Európai Bizottság 46 új stratégiai nyersanyagipari projektet választott ki 16 tagállamban, ezek megvalósítása összesen mintegy 21,1 milliárd eurós beruházást igényelhet. Ezzel már 93 európai fejlesztés rendelkezik uniós stratégiai státusszal, Magyarországról azonban ezúttal sem került fel egyetl»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 13:11

Trailer: Út a magyar euróhoz - október végén érkezik a Portfolio riportfilmje

Van egy ország Európa közepén, ahol mindig majd öt év múlva vezetik be az eurót. Magyarország több mint húsz éve úgy lépett be az Európai Unióba, hogy egyszer a közös pénzt is használni fogja. Volt idő, amikor akartuk, de nem tudtuk. És volt, amikor már majdnem tudtuk volna, de nem volt hozzá polit»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 12:11

Magyar Péter és Vitézy Dávid kőkeményen beleszállt Mészáros Lőrincbe és az Állami Számvevőszékbe

Pénteken 11 órakor közös sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A tájékoztatóról a Portfolio élőben tudósít. Vitézy Dávid elmondta, hogy az éppen kivitelezés alatt álló Déli Körvasút beruházásával kapcsolatos közbeszerzésekben jelentő»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 11:47

Magyar Péter: már 2027-ben 500 milliárd forinttal több forrás jut az egészségügyre, nem lesz több bevétele a kormánynak az új katából

Pénteken 11 órakor közös sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A tájékoztatóról a Portfolio élőben tudósít. Magyar Péter elmondja, hogy a 2027-es költségvetés tervezése jelenleg is zajlik, a törvényi kötelezettségek pedig azt jelenti»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 11:27

Veszélyben az amerikai innováció? Lecsapott a Microsoftra Trump, amiért állítólag visszaél a rendszerrel

A Trump-kormányzat határozatlan időre felfüggesztette a Microsoft, az Adobe és hat másik nagyvállalat részvételét az úgynevezett PERM-programban, amely lehetővé teszi a külföldi munkavállalók számára az állandó tartózkodási engedély megszerzését az Egyesült Államokban - írja a Bloomberg. A döntést »»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 10:59

Nagy bejelentésekre készül a kormány: az autópálya-koncesszió és vagyonadó is terítékre kerülhet

Pénteken 11 órakor közös sajtótájékoztatót tart Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A tájékoztatóról a Portfolio élőben tudósít. Pénteken 11 órakor kormányzati sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnökségen Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közle»»»

portfolio.hu
Portfolio 09.10. 08:38

Itt lehetnek a következő nagy befektetési sztorik – A piac még nem árazott be mindent!

Hol vannak még olyan befektetési lehetőségek, amiket nem fedezett fel teljesen a piac? Október 21-én a Portfolio Investment Day-en erre is keressük a választ. Pletser Tamás, az OTP Alapkezelő senior portfóliómenedzsere és Molnár Péter, az Erste Investment nyersanyagpiaci specialistája mutatja meg, »»»

portfolio.hu