Tokenizáció igen, kriptovaluták nem?
A Binance a világ legnagyobb kriptokereskedési platformja, közel 340 millió ügyféllel rendelkezik ma. 2025 nyara óta közel 50 millióval tudta növelni ügyfelei számát. Hiába akadtak el az emelkedő, erősödő árfolyamtrendek – vagy akár váltottak medvepiacba – a kriptók népszerűsége és az ügyfelek érde»»»
Mit csinál a dollár a választás napján?
Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esély»»»
Tovább száguld a Magyar Telekom, de felpörgött a Mol és a 4iG is
Felemás nemzetközi hangulatban emelkedett a BUX. A Magyar Telekom és a Mol is kiváló formában volt, sőt még a 4iG is sprintelt egy nagyot. Vegyes és bizonytalan hangulat uralkodott kedden a globális tőkepiacokon, miközben a befektetők figyelme a mai amerikai félidős választásokra és a technológiai »»»
Kapaszkodik a forint
Kedden reggel mérsékelt eséssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben, napközben azonban visszakapaszkodott a hazai deviza. Napközben 364,5-ig kapaszkodott vissza a forint az euróval szemben. Hároméves mélypontra gyengült a lengyel zloty az euróval szemben, miután a lengyel belpolitik»»»
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn
Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely»»»
Mi van most a "magyar emberek vérével"?
„A Prothya Biosolutions Netherlands B.V. egy nemzetközi háttérrel rendelkező, humán vérplazma-frakcionálásra és plazmából származó gyógyszerek gyártására specializálódott gyógyszeripari és biotechnológiai vállalat. Az immunológiai és intenzív terápiás készítmények piacának egyik jelentős európai sz»»»
Európa nem fagyott meg, de az energiaszámlától még mindig kirázza a hideg
Az Európai Számvevőszék szeptemberi jelentése szerint akadozik az orosz energiától való leválást célzó REPowerEU terv végrehajtása, hiszen a 300 milliárd eurós keretből a tagállamok mindössze 54,3 milliárd eurót különítettek el ténylegesen. A legfőbb cél ennek ellenére teljesülni látszik, mivel az »»»
VIG Alapkezelő: Élesedik a globális verseny a tőkéért
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a VIG Alapkezelő írása olvasható. "Októberben a pénz- és tőkepiaci képet három, egymást»»»
Az EKB a vártnak megfelelően változatlanul hagyta irányadó kamatát, Christine Lagarde idő előtt távozhat a bank éléről
Emelkedéssel zártak tegnap a vezető európai részvényindexek: a STOXX 600 0,8%-kal került feljebb, miután a kereskedés első felének visszafogott teljesítményét követően javult a befektetői hangulat. A piacok a vállalati gyorsjelentésekre, valamint az EKB kamatdöntésére figyeltek. Az Európai Központi»»»
Letépte láncait a Rába, de száguldott a 4iG és az OTP is
Begyújtotta a motort a BUX. Az OTP szárnyain repült a pesti börze vezető indexe, de robbantott a Rába és a 4iG is. Felemás piaci környezetben zajlott a csütörtöki kereskedés a globális tőzsdéken, hiszen míg a Wall Street lefordult, a meghatározó európai tőzsdeindexek a BUX-szal egyetemben dinamikus»»»
Előrejelzés: olcsóbb lesz jövőre a kőolaj és a földgáz, tovább drágulnak az élelmiszerek
A nyersanyagárak átlagosan 23 százalékkal emelkednek globálisan az idén, 2027-ben pedig várhatóan 7 százalékkal csökkennek a Világbank „Commodity Markets Outlook 2026” nyersanyagpiaci előrejelzése szerint. Az idei drágulást elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt kialakult energiaellátási zavaro»»»
Szépen erőre kapott a forint a lefejezett európai jegybank bejelentése előtt, az OTP és a Mol is jól húz – egy kisrészvény nagy ralijától hangos a tőzsde
Optimistán várják az európai piacok az EKB délutáni kamatdöntését és iránymutatását. A forint jelentősen erősödött, a pesti tőzsdén is a vevők diktálják a tempót. Egy hazai kisrészvény már 10 százalék feletti ralinál jár kora délután. Jó hangulat csütörtök kora délután az Európai Központi Bank (EKB»»»
Világbank: Jövőre csökkenhetnek az energiaárak, de az élelmiszerek tovább drágulnak
Míg az idén átlagosan 23 százalékkal emelkedő nyersanyagárak jövőre 7 százalékkal mérséklődhetnek, az élelmiszerek drágulása tovább folytatódik a globális piacokon – derül ki a Világbank szerdán közzétett friss jelentéséből. A szervezet szerint az energiaárak a Közel-Kelet és a Fekete-tenger körüli»»»
Eltérő irányban mozogtak a nemzetközi és a hazai kötvénypiacok
A hosszabb lejáratú amerikai állampapírhozamok emelkedtek, miután a Fed javította a gazdasági helyzetértékelését; a 10 éves hozam 5,2 bázisponttal 5,05%-ra nőtt. Eközben a 2 éves érdemben nem mozdult el az előző naphoz képest, így a két lejárat közötti hozamkülönbség 31 bázispontra tágult, ami a pi»»»
Pluszban zártak az európai tőzsdék
Többségükben indexemelkedéssel zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben jelentősen drágult az olaj és az európai földgáz, az arany ára pedig enyhén csökkent. A befektetők figyelme elsősorban az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntésére, az Európai Központi Bank csütörtöki ülésére, valamint a»»»
A magyar tőzsde gyengült, az európai erősödött szerdán
A Richter és az OTP húzta le a BUX-ot, amely az európai piacokhoz képest alulteljesített – mondta Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerdán az MTI-nek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1298,88 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel 145 330,87 ponton zárt szerdá»»»
Nincs megállás: drámai áremelkedést jósol a Világbank, az élelmiszereket is eléri az infláció
A nyersanyagárak az idén globálisan átlagosan 23 százalékkal emelkednek, jövőre viszont 7 százalékkal csökkenhetnek a Világbank szerdán közzétett nyersanyagpiaci kiadványa, a Commodity Markets Outlook 2026 szerint. A szervezet előrejelzése alapján az energia az idén még drágul, jövőre azonban olcsó»»»
Emelkedtek a vezető európai indexek; pluszban zárt a BUX
Emelkedéssel indították a hetet a vezető európai részvényindexek, amikor a kedvező vállalati hírek ellensúlyozni tudták a magas energiaárak és geopolitikai feszültségek okozta aggodalmakat. A páneurópai Stoxx600 0,8%-kal került feljebb, melyben szektor szinten a védelmi ipar részvényei vezették az »»»
Pocsék hírek érkeztek a gáz- és olajpiacról
A páneurópai STOXX 600 index 0,04 százalékkal emelkedett a nyitásban, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index pedig 0,05 százalékos pluszban kezdte a napot. A frankfurti DAX 0,33 százalékkal, a párizsi CAC40 0,43 százalékkal, a milánói FTSE MIB pedig 0,38 százalékkal erősödött. A londoni FTSE 100 index »»»
Zuhan a forint, szárnyal a Mol
Nagyjából stagnálással startolt el a BUX. A blue chipek közül a Molnak áll a zászló, a többiek lefelé vették az irányt. A pesti börzén hétfőn nagyjából ott folytatódott a kereskedés, ahol csütörtökön abbamaradt, csakhogy ezúttal a hosszú hétvégén megugrott olajárak szárnyán vitorlázó Mol vette át a»»»
Kéthetes mélypontjára gyengült a forint nemzeti ünnepen
Gyengült a forint pénteken a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A mai nap a bankközi piac a nemzeti ünnep miatt nincs nyitva, ezért nincs is akkora kereskedési volumen, és azt is fontos látni, hogy ebben az illikvid kereskedési környezet»»»
Beszorították a forintot estére
Harmadik napja gyengül a forint az euróval szemben, reggel az euró 365,7, a dollár pedig 325 forint körül állt. A befektetők egyre idegesebbek a francia kötvénypiac helyzete miatt, és az olajpiacon is nő a feszültség. Egyes elemzők szerint az ERM-2-be való belépés időpontja körüli bizonytalanság is»»»
Kilőtt a Mol a szenzációs hírre, hatalmasat nőhet a magyar olajvállalat
Markáns emelkedés a pesti tőzsdén. Zsákolják a Molt, de emelkedik az OTP és a Richter árfolyama is. Enyhült a nyomás a globális tőzsdéken szerda reggelre, a piacok igyekeznek magukhoz térni a technológiai szektor korábbi jelentős eladási hulláma, valamint az európai zavargások miatti aggodalmak utá»»»
Robusztus európai profitbővülés
Az SAP ma este publikálja negyedéves pénzügyi jelentését, ezzel Európában is kezdetét veszi a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon. Így a következő hetekben a makrogazdasági hírek helyett ismét az európai vállalati eredmények kerülhetnek a befektetői figyelem középpontjába. A LSEG elemzése sze»»»