Miért nem mindig az a legjobb iskola, amelyik a hivatalos rangsort vezeti?
A képességfelmérő vizsgán részt vett nyolcadikosok számítógépes elosztásának eredményeinek közzététele után minden évben elkészülnek azok a rangsorok, amelyekből a kilencedik osztályba felvételizők megtudhatják, hogy egy-egy középiskolába milyen átlag kell a bejutáshoz. Ezek a listák azonban nem fö»»»
Meghalt egy 18 éves magyar túrázó, 150-200 métert zuhant a Nordkette-hegységben
Egy 18 éves magyar fiatal szerdán délután halálos balesetet szenvedett az ausztriai Innsbruck feletti Nordkette-hegységben – számolt be a helyi sajtó. A háromfős magyar csapat tagjaként túrázó fiatal azután zuhant 150–200 métert, hogy eltévedtek, és úttalan terepen próbáltak leereszkedni. A baráti »»»
Az oktatási miniszter kinevezte a Klebelsberg Központ új vezetőjét
A tárcavezető megfogalmazása szerint Sinka Edit kinevezése nem egyszerű vezetőváltás, hanem szemléletváltás a Klebelsberg Központ élén. A fenntartó működésében a politikai szempontok helyett a szakmaiság, az együttműködés és a gyermekek érdeke kerül középpontba – írta Lannert Judit a közösségi olda»»»
Emiatt nőhetnek a bérleti díjak néhány városban
Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője hozzátette, hogy az albérleti áraknál az egyetemi városokban – amelyek foglalkoztatási központok is egyben – folyamatos az emelkedés, mert verseny van az egyetemisták és a munkavállalók között. A nyári időszakban az egyetemi városokban további 1»»»
Nyolcéves csúcsra ugrott a fogyasztói bizalom Magyarországon, de van egy komoly bökkenő
A GKI júliusi felmérése alapján többéves csúcsot ért el a hazai konjunktúraindex és a fogyasztói bizalom is. Bár a lakosság egyre optimistább a saját anyagi helyzetével kapcsolatban, a vállalkozások óvatosak maradnak, hiszen nem terveznek jelentős létszámbővítést, miközben az áremelési szándékuk is»»»
Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
A GKI üzleti bizalmi indexe júliusban három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Ezzel a mutató 38 havi csúcsára jutott fel. Az ipari bizalmi index nyolc ponttal nőtt havi összevetésben, a kereskedelmi lényegében nem változott. Viszont az építőipari index 2 ponttal, a szolgáltatói 4 ponttal»»»
Újabb bejelentésekre készül Magyar Péter, mutatjuk a részleteket: spórolásról, azbesztről és áfacsökkentésről is beszél a kormányfő
A szerdai kormányülés után tart sajtótájékoztatót a miniszterelnök. Magyar Péter várhatóan több gazdaságpolitikai témáról is beszélni fog. Cikkünk frissül. Azbesztalap létrehozását jelentette be Köböl Anita kormányszóvivő a kormány csütörtöki sajtótájékoztatóján. A hárommilliárd forintos keretből a»»»
Stabilcoin érkezhet a Samsung Walletbe
A Samsung Electronics stabilcoin-támogatással bővítené a Samsung Wallet szolgáltatását, így a Galaxy készülékek digitális tárcája a bankkártyák, belépők és hűségpontok mellett idővel dollárhoz kötött digitális eszközök kezelésére is alkalmassá válhat. A terv fontos lépés lehet a stabilcoinok hétköz»»»
Visszahívtak egy vegán terméket, nem szabad enni belőle
A Real Nature Kft. visszahívta a Bert C’mon Bert bio, kesudió-alapú, camembert jellegű készítmény egyik tételét, miután önellenőrzés során romlásra utaló érzékszervi eltérést észleltek. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azt kéri, hogy a 1160714-es tételszámú, 2026. augusztus»»»
Ismét elmarad a Balaton-átúszás, ezúttal nem közvetlenül az időjárás miatt
Már másodszorra kell elhalasztani a 44. Lidl Balaton-átúszást. Míg a július 18-19-i hétvégére tervezett átúszást a rossz időjárás, a július 25-26-i hétvégére tervezettet a várhatóan túl alacsony vízhőmérséklet miatt fújták le. A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján – »»»
Lannert Judit kinevezte a Klebelsberg Központ új vezetőjét
A miniszter szerint ez nem vezetőváltás, hanem szemléletváltás.»»»
Hódítanak a kínai elektromos autók az unióban
Az amerikai Tesla a tavalyi visszaesés után szintén jelentős növekedést mutatott, első féléves eladásai 75,4 százalékkal emelkedtek, piaci részesedése 2,1 százalékra nőtt.»»»
Súlyos összeget fizetne Csányi Sándor cége, a Bonafarm a román tejipar egyik legismertebb márkájáért – de van egy bökkenő
A Bonafarm mintegy 76 millió dollárért szerezheti meg a FrieslandCampina romániai érdekeltségét, s ezen belül a Napolact márkát. A magyar élelmiszeripari csoport terjeszkedését azonban továbbra sem hagyták jóvá a román hatóságok. Mindeközben a Bonafarm által kiszemelt cég friss beszámolója már érté»»»
Újabb személyi változás a Fidesz-frakcióban
A Fidesz-frakció azt írta: Bóka János frakcióvezetővé választásával és Szijjártó Péter mandátumának megüresedésével a Fidesz eddigi frakcióvezető-helyettesi helyeiből kettő megüresedett. Bóka János frakcióvezető ajánlására a képviselőcsoport egyhangúlag döntött arról, hogy eggyel csökkenti a frakci»»»
Turisták ezreit kellett kitelepíteni az erdőtűz miatt
A hatóságok közlése szerint több mint tízezer embert, köztük sok turistát kellett evakuálni a Bordeaux-tól nyugatra mintegy kétezer hektárt felperzselő tűz miatt. Nyolc üdülőközpontot és három kempinget kellett kiüríteni, köztük egy felkapott naturista kempinget Cap Ferret-től északra. A kedden a B»»»
Kiderült, ki lesz Bóka János jobbkeze
A Fidesz-frakció azt írta: Bóka János frakcióvezetővé választásával és Szijjártó Péter mandátumának megüresedésével a Fidesz eddigi frakcióvezető-helyettesi helyeiből kettő megüresedett. Bóka János frakcióvezető ajánlására a képviselőcsoport egyhangúlag döntött arról, hogy eggyel csökkenti a frakci»»»
„Nem érdemes próbálkozni!” – lebuktak a magyar börtönben akciózók
Közleményt adott ki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) miután újabb látogatók próbáltak mobiltelefont juttatni a börtönbe. Látogatáskor adták át az eszközt a fogvatartottnak a plexifal mögött. A BVOP felhívja a figyelmet arra, hogy a tiltott tárgy bejutása súlyos biztonsági kocká»»»
Meghalt a százhalombattai rendőri intézkedés után kómába került kétgyermekes férfi
A Roma Sajtóközpont tájékoztatása szerint meghalt B. Tamás, aki július elején egy százhalombattai rendőri intézkedést követően került kómába. Az ügyben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás gyanúja miatt nyomozás folyik, miközben a család és a rendőrség eltérően ítéli meg a történteket. Elhun»»»
„Kevesebb Mónika show-t a parlamentben, több kormányzást!” – Nyílt levélben kritizálta Magyar Péter a korábbi magasrangú tisztviselő
Nem tetszik neki az „óellenzéki” címke „Nem hangzik hitelesen az »óellenzékizés« annak a szájából, aki négyszer, de legalább háromszor megszavazta Orbán Viktor rendszerét. Ezzel a háttérrel nincs meg az erkölcsi alapja ahhoz, hogy megszabja, kik vehetnek részt és kik zárhatók ki a politikai főáramá»»»
Fontos döntéseket hozott Magyar Péter kormánya, csökken az áfa, itt vannak a részletek – videó
Cikkünk folyamatosan frissül... Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy a szerdai kormányülésen többek között az áfacsökkentésen is dolgoztak. Csütörtökön délelőtt a kormányfő újabb részleteket közölt. Eszerint a kormány úgy döntött, hog»»»
Megszólalt a polgármester a keszthelyi kutyás strandról
A mostanában megjelent hírekkel és közleményekkel szemben mégsem szűnik meg a keszthelyi kutyás strand, csupán az azt üzemeltető vállalkozóval bontanák fel a szerződést – jelentette be Tóth Gergely, a Zala megyei település polgármestere Facebook-oldalán. Mint a HVG tegnapi írása beszámol róla, Kesz»»»
Magyar Péter bejelentette: radikális fizetéscsökkentés jön az állami cégeknél
A szerdai kormányülést követően tart sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök. Az eseményről élőben tudósítunk. Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A régiós rangsort Bulgária vezeti, miközben a várható élettartamban az utolsók... The »»»
Kormányülés utáni sajtótájékoztatót tart Magyar Péter
Csütörtökön 12:30-tól sajtótájékoztatót tart Magyar Péter, ahol a délelőtti kormányülésen született döntésekről lesz szó. Kövesse velünk élőben az eseményt.»»»
Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot – Folytatódik a kínaiak térnyerése
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte »»»
Kiderült, mekkora megtakarítással lép le Sulyok Tamás a színről
A Sándor-palota közzétette Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozatát. A dokumentum alapján a volt köztársasági elnöknek továbbra sincs autója, illetve nagy értékű ingósága – szúrta ki az Index.hu. Kapcsolódó cikk A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot A július 20-ai távozását »»»
Magyar Péter friss bejelentései élőben – percről percre
2026.07.23. 12:37 Köböl Anita bevezetője a friss kormánydöntésekről - iskolakezdési támogatás a rászorulóknak: 100 ezer forint értékben- Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv: 3550 milliárd forint értékben- zajlik a költségvetés átalakítása, a kórházi klímarekonstrukciós program és a kormányzati átvil»»»
Magyar Péter bejelenti a kormány legújabb döntéseit
A szerdai kormányülést követően tart sajtótájékoztatót Magyar Péter miniszterelnök. Az eseményről élőben tudósítunk. Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A régiós rangsort Bulgária vezeti, miközben a várható élettartamban az utolsók... The »»»
Rossz hír a magyar autósoknak: szinte biztos, hogy a nyáron még szólnak a fegyverek Iránban
A hatvandolláros olajár jelenleg csak álomA magyar autósokat leginkább az érdekli, miként alakulhat az olaj világpiaci ára, a védett ár kivezetése óta immár elsősorban az határozza ugyanis meg, mennyiért tankolhatnak a hazai kutakon. – A háború márciusi kitörése idején 60 dollár körül volt az ár, a»»»
Elhajtott a baleset helyszínéről a fiatal sofőr Székelyudvarhelyen
Őrizetbe vettek egy 21 éves fiatalt, aki egy székelyudvarhelyi baleset után elhagyta a helyszínt. A Hargita megyei rendőrök egy másik akció során több mint 23 köbméter, eredetét igazoló dokumentumok nélküli faanyagot foglaltak le. Szerdán hajnali 4 óra körül a 112-es segélyhívón értesítették a szék»»»
Nem a legolcsóbbat keresik a magyar utazók: kiderült, mire nem sajnálják a pénzt
Nőtt a kereslet az utasbiztosítások iránt, és egyre kevésbé az ár alapján választanak a magyarok. A Netrisk tavaly közel 400 ezer utasbiztosítási szerződés adatait elemezte, és 10-ből 9 utas a szolgáltatás színvonalát tartotta a legfontosabbnak, miközben a legalacsonyabb díjjal elérhető konstrukció»»»
Közös atomprogramot indít az USA és Szaúd-Arábia
Az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia megállapodást írt alá egy közös, polgári célú atomprogramról – számolt be a BBC. A dokumentum tárgya egy „békés atomenergiai együttműködési megállapodás” az amerikai energiaügyi minisztérium tájékoztatása szerint. Az amerikaiak azt is közölték, hogy ezzel párhuza»»»
Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak
Nem mindenki elégedett a Vitézy Dávid által szerdán maratoni, három és fél órán át bemutatott Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteivel. Az előző kormány területfejlesztési minisztere, Navracsics Tibor a Balaton környékére tervezett fejlesztéseket kritizálta Facebook-oldalán. Ilyen az, amikor»»»
Az olaj ára 100 dollárhoz, a Mol történelmi csúcsához közelít – hánykódik a devizapiacon a forint
Az eladók diktálják a tempót az európai tőzsdéken, itthon csak a Mol mutat erőt. Az olaj ára ismét kilőtt az iráni feszültségek miatt, a forint nem képes erősödni csütörtökön. Hullámzó teljesítményt nyújtott a forint csütörtök délelőtt, az amerikai-iráni háború éleződő feszültségei, az energiaárak »»»
Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte
Hiába riogattak vele, nincs veszélyben Orbán pártelnöksége a mandátumkorlátozás miatt – hívta fel a figyelmet a Telex. A portál annak járt utána, hogy Répássy Róbertegykori fideszes igazságügyi államtitkár – aki a politikától visszavonult, de a közélettől nem – a minap arról posztolt a Facebookon, »»»
Pócs János szerint politikai leszámolás zajlik, furcsa dolgot kért Magyar Péteréktől
– Szeretném azt is hozzátenni, hogy egy ilyen rendezvény megszervezése nem jutalom, vagy ajándék (ilyet csak az állít, aki még soha nem szervezett meg ekkora rendezvényt), hanem több hétnyi kemény munka. A rendezvény lebonyolítása mellett csak az előkészítő és a lezáró munkálatok legalább egy-egy h»»»
Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Kereskedők és elemzők szerint Ukrajna az orosz rakétás és drónos támadások miatt a Fekete-tengeri kikötőkön keresztül történő gabonaexport-kapacitásának körülbelül egyharmadát elvesztette. „A mai naptól kezdve a hajók befutását felfüggesztették. Ezt a döntést a hajótulajdonosok hozták. Ukrajna, min»»»
Meghalt a kigyulladt tartályhajón megsérült egyik tengerész
Meghalt csütörtök reggel a Gas Lisbon tartályhajón keletkezett tűzben megsérült három tengerész egyike – közölte az egészségügyi minisztérium. A 46 éves férfi testfelületének mintegy 30 százalékán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, és a tulceai megyei kórházban ápolták – idézi a közleményt az »»»
Meghalt a francia modellügynök, aki fiatal nőket közvetített Jeffrey Epsteinnek
Holtan találták párizsi otthonában Daniel Siad francia modellügynököt, aki éveken át fiatal nőket mutatott be Jeffrey Epsteinnek. A férfi szerepe a néhai amerikai pénzemberrel kapcsolatos emberkereskedelmi nyomozásokban is felmerült, halálának okát boncolás vizsgálja. Hétfőn holtan találták a Páriz»»»
Már csak néhány óra, és minden eldől a felvételizők számára
Az OH az MTI-vel azt közölte: a rendezvény központi helyszíne idén az ELTE Lágymányosi Campusa lesz, és további 11 helyszínen szerveznek hivatalos ponthatárvárót. Csütörtökön 20 órakor Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár és Vanó Renáta, az OH felsőoktatásért felelős elnökhelyettese indí»»»
Shigeru Miyamoto a Nintendo-játékok globális sikerének titkáról beszélt
szöveges hirdetés Ma érkezik a népszerű animációs sorozat újabb játékadaptációja, azonban az uto... Továbbra is a Nintendo jelenlegi konzolja fogy a legjobban az USA-ban, azonban... Az egy éve korai hozzáférésben lévő túlélő, kraftolós játék szeptemberben jele... A héten sok helyen felbukkant a GSC»»»
Forsthoffer Ágnes aláírta az első törvényt államfőként
A köztársasági elnök jogkörének gyakorlójaként elsőként az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvények módosításáról szóló törvényt írtam alá – jelentette be Forsthoffer Ágnes, aki július 20-án vette át ideiglenes államfőként a Sándor-palotában a 17. Alaptörvény-módosítás miatt idő e»»»
Rétvári Bence: Tatárjárás a közmédiában?
A Hazajáró című műsort méltatta a KDNP-képviselője.»»»
A tanügyi szakszervezetek is bojkottálják a bértörvényről szóló egyeztetéseket
Az egyészségügyben dolgozók érdekképviselete után a tanügyi szakszervezetek sem vesznek részt a bértörvény csütörtök délutánra tervezett egyeztetésén a munkaügyi minisztériummal. A szakszervezetek a nap folyamán kiadott közleményében hangsúlyozták, több mint 300 ezer alkalmazottat képviselnek, állá»»»
Betiltották a szerencsejáték-termek és a sportfogadási irodák működését Zilahon
Jelentős döntést hozott csütörtökön Zilah önkormányzata: betiltják a szerencsejáték-termek és sportfogadási irodák működését a város területén. A döntés a szerencsejátékok szervezéséről és működtetéséről szóló 77/2009-es sürgősségi kormányrendelet, valamint annak a 7/2026-os sürgősségi rendelettel »»»
A háttérben is verseny zajlik: így megy a logisztika a Forma-1 világában
Hétvégén rajtol a Forma-1 a Hungaroringen, ahol a Portfolio kollégái is beleshettek a színfalak mögé. A DHL meghívására bejártuk a paddock részt, vagyis a versenypálya zárt, operatív központját. Itt sorakoznak a csapatok kamionjai, a többszintes motorhome-ok, vagyis a vendéglátó- és irodaépületek, »»»
Általános fogyasztói kosár ellenőrzés: az akciós árak többsége megfelelt a szabályoknak
Az elmúlt hónapokban a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányítása mellett a fogyasztóvédelmi hatáskörben eljáró kormányhivatalok országos ellenőrzést folytattak annak érdekében, hogy feltárják az akciós árak feltüntetésével kapcsolatos esetleges szabálytalanságokat a»»»
Medgyessy idején voltak annyira optimisták a magyarok, mint most a kormányváltás után
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és f»»»
Megállíthatatlan olajárak: nagyon közel a 100 dolláros szint
A BUX 11.30 órakor 144 320,63 ponton állt, ami az előző, szerdai záró értékéhez képest 444,78 pontos, 0,31 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 449,87 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző na»»»
Eljött a nagy nap, jönnek a felvételi ponthatárok
Már csak órák választják el a felvételizőket a ponthatárok kihirdetésétől, miközben az E-felvételiben folyamatosan frissülnek a kiszámított pontszámok. Idén több mint 140 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, és már az is látszik, mely intézmények vonzották a legtöbb első helyes jelentkezőt. Mutatju»»»
Szélesebbre nőtt a Galaxy Z Fold8, amiből már Ultra is van
A Samsung kettő különböző méretben és formában tervezte meg a Galaxy Z Fold8 sorozatot: az alapmodell egy teljesen új méretet és arányt hoz, míg a vonalt kiegészítő Ultra gyakorlatilag a Z Fold 7 utódja. A Flip8 továbbra is a kompakt, zsebbarát kialakítású választás. Az Apple várhatóan szeptemberbe»»»