Hvg 25m

A szerb titkosszolgálat újságírókat, ügyészeket és egyetemistákat is megfigyelhetett

Újságírókat, ügyészeket, egyetemistákat és ellenzéki politikusokat is megfigyelt a szerbiai Biztonsági és Információs Ügynökség (BIA) az előző kormányzat idején – derül ki a Radar oknyomozó újságírói hetilap által nyilvánosságra hozott dokumentumokból és sajtóértesülésekből. Az október 25-i parlame»»»

hvg.hu
Portfolio 27m

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön egyelőre megállt, miközben ma a »»»

portfolio.hu
Portfolio 47m

Concorde: jelentős hozampotenciált nyújt még a Magyar Telekom részvénye

Összességében megfelelt a piaci várakozásoknak a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentése - kommentálta a távközlési cég számait a Concorde. Az elemző 3160 forintos célárat adott a részvényekre a jelentés után, ami a következő évben várható részvényesi kifizetéssel együtt 16 százalékos tel»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 47m

Tovább folyik a háború az ÁSZ és az Irányító Hatóság között: Windisch László újabb lépést tett Bíró Ferenc kirúgása érdekében

Fellebbezett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Integritás Hatóság elnöke, Biró Ferenc Pál hivatalvesztését célzó per megszüntetése miatt. Windisch László, az ÁSZ elnöke vitatja a Fővárosi Törvényszék döntésének indokát, amely szerint elkésett a kereset, és most az ítélőtáblától várják annak eldöntésé»»»

vg.hu
Portfolio 51m

Szabadesésben a dollár Trump veresége után, amivel a forint is jól jár

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán beszakadt a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön is folytatódhat, miközben ma a »»»

portfolio.hu
Demokrata 56m

A békefeltételekről egyeztetett Trump különmegbízottjával telefonon Zelenszkij

Az ukrán elnöki hivatal közlése szerint a 90 perces megbeszélésen a diplomáciai folyamat felgyorsításáról, a légvédelem megerősítéséről és a háború utáni biztonsági garanciákról is szó esett. Tudatták: folyamatban vannak az előkészületek egy Ukrajna, az Egyesült Államok és Oroszország részvételével»»»

demokrata.hu
Portfolio 59m

Concorde: jelentős felértékelődési potenciált nyújt még a Magyar Telekom részvénye

Összességében megfelelt a piaci várakozásoknak a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentése - kommentálta a távközlési cég számait a Concorde. Az elemző 3160 forintos célárat adott a részvényekre a jelentés után, ami a következő évben várható részvényesi kifizetéssel együtt 16 százalékos tel»»»

portfolio.hu
Portfolio 59m

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett.»»»

portfolio.hu
Maszol 1h

Kelemen Hunor: „Bálványost nem lehet és nem kell lefordítani. Bálványos az Bálványos!” (VIDEÓ)

A Bálványos nevet nem lehet lefordítani, szögezte le Kelemen Hunor az AUR megbukott kezdeményezése kapcsán. Az RMDSZ elnöke kifejtette, még a kommunista rezsim sem járt el úgy, ahogyan az AUR. „Még Ceaușescut sem zavarta Bálványos neve. Bálványost sem lehet lefordítani” – tette hozzá Kelemen Hunor.»»»

maszol.ro
Portfolio 1h

AUTO: Piaci összefoglaló percről-percre

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett.»»»

portfolio.hu
Index 1h

Kínában találkozhat egymással Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin

Kína egyeztetéseket folytat az Egyesült Államokkal és Oroszországgal Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin esetleges sencseni csúcstalálkozójáról a novemberi APEC-fórum keretein belül. A három hatalom vezetőinek példátlan, modern kori előzmény nélküli megbeszélése áttörést jelenthet Oros»»»

index.hu
Hvg 1h

Kocsis Györgyi: Kiveszik a „téglákat”

„H. L. társadalmi kapcsolat, aki egy házban lakik nevezettel, f. hó 12-én tájékoztatott minket, hogy Szász Ádám a László Gimnáziumból többedmagával készül a Múzeumkertbe kimenni március 15-e megünneplése céljából” – olvasható az illetékes rendőr hadnagy 1972-es jelentésében az akkor 17 éves középis»»»

hvg.hu
Portfolio 1h

Demográfia-dráma: a magyar népesség több mint ötöde 65 év feletti

Az Európai Unió statisztikai hivatala által megjelentetett „Európa demográfiája – 2026-os kiadás” című interaktív kiadvány egy helyen gyújti össze az EU népességére vonatkozó legfontosabb adatokat. Az Eurostat számaiból szemezgettünk és meglehetősen drámai folyamatokra bukkantunk. 2025-ben az EU-ba»»»

portfolio.hu
Infostart 1h

Közelebb került a Petőfi híd felújítása

Közleményük szerint a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén születetett döntés a tervezésre kiírt közbeszerzési eljárás lezárásáról, és a BKK javaslatára a legelőnyösebb ajánlatot adó Speciálterv Kft.-t nyilvánították nyertesnek. A tervezőnek a keretmegállapodás hatálybalépésétől számított 350 nap ál»»»

infostart.hu
Portfolio 1h

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek »»»

portfolio.hu
Portfolio 1h

Egymilliárd dolláros veszteség: megroppant a tőzsdére készülő brit AI-cég

Komoly akadályba ütközött a legértékesebb brit AI-startupnak számító Nscale tőzsdei bevezetése, miután a Microsoft visszautasított egy több tízmilliárd dolláros újabb megállapodást. Az amerikai technológiai óriás nem élt azzal a lehetőséggel, hogy több mint kétszeresére bővítse a meglévő szerződésé»»»

portfolio.hu
Portfolio 2h

Mi okozza a HR-vezetők legnagyobb fejtörését ma Magyarországon?

A demográfiai kihívások, a mesterséges intelligencia térnyerése, az uniós bértranszparencia és a generációs különbségek alapjaiban alakítják át a hazai munkaerőpiacot. Bán Zoltán, a Mol Magyarország HR-vezetője szerint a külföldi munkaerő bevonása csak részmegoldást jelent, a jövő ugyanis a folyama»»»

portfolio.hu
Infostart 2h

Önálló tűzoltóság, több szabadság, gyors bíróság balesetek után – benyújtja a rendészeti törvénycsomagot a belügyminiszter

A tárcavezető elmondta: a kormány honlapján is megtalálható változtatások a közbiztonságot és a belső rendet szolgálják, céljuk a rendvédelmi szervek működésének hatékonyabbá tétele. A javaslatok többek között a rendőrség feladatellátását, az állomány szolgálati feltételeit és a katasztrófavédelem »»»

infostart.hu
Hvg 3h

A békefeltételekről egyeztetett Zelenszkij Trump különmegbízottjával

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnök különmegbízottjával, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel az Ukrajna, Oroszország és az Egyesült Államok részvételével tervezett abu-dzabi tárgyalások előkészítéséről az ukrán államfő hivatalának tájékoztatása szeri»»»

hvg.hu
Index 3h

Így beszélnek Magyarországról Londonban: a legbiztonságosabb kikötő

Nagyot fordult a világ: néhány éve még Lengyelországot állították példaként Magyarország elé a nemzetközi befektetők, most viszont már a magyar piacot emlegetik a régió biztonságos kikötőjeként. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a nyári fellángolásból tartós kapcsolat lehet a piac»»»

index.hu
Privat bankar 3h

Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú

A nagykövet legfontosabb kijelentései: Nagykövet úr, Ön augusztus elején váltotta Julia Grosst a budapesti Német Nagykövetség élén, ezt megelőzően az Egyesült Arab Emírségekben volt nagykövet. Mik az eddigi benyomásai Magyarországról? Amikor a feleségem és én kiszálltunk a repülőből, azonnal észrev»»»

privatbankar.hu
Hvg 3h

Windisch László nem hagyja annyiban: fellebbezett Biró Ferenc IH-elnök kirúgatása érdekében

Fellebbezést nyújtott be az Ítélőtáblához az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, ebben Windisch László vitatja annak a törvényszéki végzésnek az indokát, amely október elején megszüntette a kérésére indult, Biró Ferenc Pálnak, az Integritás Hatóság (IH) elnökének hivatalvesztését célzó eljárást – tud»»»

hvg.hu
Magyar Nemzet 4h

Tanács Zoltán az igazi politikai túlélő, már a Gyurcsány-kormány alatt nagyot szakított a cégeivel

A vagyonkezelő további 39,7 millió forintért rendelte meg a nemzeti vagyon nyilvántartási rendszereinek és zárómérlegeinek értékelését. A 2010-es kormányváltásig tartó megállapodást ugyancsak közbeszerzés nélkül kötötték meg, amit az MNV a biztonsági és nemzetbiztonsági érdekeket érintő beszerzések»»»

magyarnemzet.hu
Portfolio 11h

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, 3% feletti pluszban zárt a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a tech»»»

portfolio.hu
Blikk 11h

Patyi Andrásról is előkerült egy hatos karton, itt az Alkotmánybíróság reakciója

A Nyitott Akták adatbázisában két találat is szerepel Patyi András alkotmánybíró nevére – írja a 24.hu. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által létrehozott oldalon elérhető hálózati nyilvántartó karton, az úgynevezett hatos karton szerint Patyit 1988. augusztus 5-én, hazafia»»»

blikk.hu
Portfolio 11h

A mélybe lökte az olaj árát Trump történelmi veresége

Több mint nyolc százalékkal zuhantak a kőolajárak szerdán, miután Donald Trump elnök Republikánus Pártja elveszítette a kongresszusi többséget a félidős választásokon. A jegyzések több mint két hónapos mélypontra süllyedtek, a befektetők ugyanis arra számítanak, hogy a belpolitikai erőviszonyok áta»»»

portfolio.hu
Infostart 11h

Megnyíltak az ügynökakták, elindult a keresés – a nap hírei

Országszerte megemlékezéseket tartottak ma, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének 70. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon. A fővárosban és több vidéki városban koszorúzásokkal, gyertyagyújtással emlékeznek az áldozatokra. Az Országház előtt katonai tiszteletadással félárbócra eresztetté»»»

infostart.hu
Portfolio 11h

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1600 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a tech»»»

portfolio.hu
Portfolio 12h

Megszólalt a neves hitelminősítő: veszélyes folyamat indult el Európában, Magyarországot is érinti

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében. A nemzetközi hitelmi»»»

portfolio.hu
Index 12h

„Bármelyik országgal megtehetjük”: így buktatná meg az európai kormányokat Donald Trump

Egy volt amerikai nagykövet, Kimberly Guilfoyle azzal dicsekedett, hogy Washington bármely kormányt képes megbuktatni – Anne Applebaum szerint ez nem üres fenyegetés volt. A Pulitzer-díjas történész három példát sorolt fel, hogyan próbálta meg a Trump-kormányzat a szélsőjobbot hatalomba segíteni Eu»»»

index.hu
24 Ponthu 12h

A nap legfontosabb hírei – 2026. november 04.

Komoly ütést kapott Trump, megnyíltak az ügynökakták.»»»

24.hu
Demokrata 12h

Donald Trump: „Olyan építmény lesz, amilyet még senki nem látott!”

Trump, akinek szerdán eredetileg nem volt nyilvános esemény a napirendjén, váratlanul a tágas építési területre hívta a média képviselőit, majd csaknem húsz percig beszélt a projekt szükségességéről a történelmi vereség említése nélkül. „Olyan építmény lesz, amilyet még senki nem látott” – fogalmaz»»»

demokrata.hu
Hvg 13h

Donald Trump szerint „nagyrészt igaz”, hogy az iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget a republikánusok a félidős választáson

Donald Trump amerikai elnök reagált alelnöke, J.D. Vance szerdai kijelentéseire, és habár lát bennük igazságot, elmondta, utólag sem kezelné máshogy az iráni helyzetet – írja a Sky News. Trump, miután kedden a republikánusok történetük legnagyobb félidős választási vereségét szenvedték el, a Fehér »»»

hvg.hu
Demokrata 13h

A Kreml reméli, hogy Donald Trump folytatja erőfeszítéseit

„Trump elnök továbbra is betölti tisztségét. Őszintén bízunk abban, hogy béketeremtő erőfeszítéseit is folytatni fogja” – nyilatkozott a Kreml szóvivője. Peszkov, aki szerint történt már haladás, rámutatott, hogy hamarosan megrendezik az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások újabb fordulóját»»»

demokrata.hu
Portfolio 13h

Már a vérellátókat is elérte a legújabb kibertámadás-hullám

Francia vérellátó központokat is elért az európai hűtőrendszerek ellen hétfőn indult kibertámadás-hullám. A Francia Vérellátó Szolgálat (EFS) szerdai megerősítése szerint a támadók három telephelyen fértek hozzá a külső szolgáltatók által üzemeltetett hűtőegységekhez, és megemelték bennük a hőmérsé»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 13h

Ezzel Trumpnak is szembesülnie kell: a saját alelnöke pakolt ki, miért veszítették el igazából az amerikai választást – JD Vance pontosan megnevezte az okokat

Saját szavazóik fordultak Donald Trump és a republikánusok ellen az amerikai félidős választásokon, JD Vance pedig most részletesen elmagyarázta, mi állhat a történelmi vereség hátterében. Az amerikai alelnök szerint négy olyan követelés fogalmazódott meg a csalódott Trump-szavazókban, melyeket a k»»»

vg.hu
Index 13h

Határérték feletti anyagot mutattak ki az Auchan mákjában, visszahívták a terméket

Visszahívják az Auchan darált mákját: a Nébih szerint a termék alkaloidtartalma meghaladja a megengedett határértéket. Határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták az „Auchan darált mák 200 g” elnevezésű terméket a boltokból. Erről a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerd»»»

index.hu
Portfolio 13h

Sürgősen vigye vissza, aki bevásárolt ebből a darált mákból!

Határérték feletti alkaloidtartalom miatt visszahívták az „Auchan darált mák 200 g” elnevezésű terméket a boltokból. A termékek gyártója a Gilan Trading Kft., forgalmazója az Auchan Magyarország Kft. A Nébih a honlapján arra kéri a vásárlókat, hogy a L49 tételszámú és 2027.02.19., 2027.03.12., 2027»»»

portfolio.hu
Profit Line 13h

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.»»»

profitline.hu
Portfolio 13h

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a for»»»

portfolio.hu
Privat bankar 13h

Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek

A 403 alaszkai választókörzetből 394-ben összesítették eddig a félidős választás szenátorra leadott szavazatait, és még mindig nem lehet megtippelni sem, ki fogja képviselni az állam lakosait az amerikai felsőházban. Cikkünk írásakor (magyar idő szerint szerdán este negyed 8-kor) A különbség tehát »»»

privatbankar.hu
Demokrata 14h

Latorcai Csaba: Miért éppen most hozták nyilvánosságra az ügynökaktákat?

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban úgy fogalmazott: nagy a felhajtás az ügynökakták körül. Több tízezer adat látott napvilágot – mondta, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem a teljes kép. A teljes képhez a folyamat csak most indulhat e»»»

demokrata.hu
Profit Line 14h

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázispo»»»

profitline.hu
Index 14h

Brutális csapás érte a BYD-t, atomjaira hullott a rekordra készülő 3 millió dolláros úrautó

Súlyos balesetet szenvedett Kínában a világ leggyorsabb sorozatgyártású autója, a 3000 lóerős YangWang U9 Xtreme. A BYD elektromos csúcsmodellje az 500 km/órás álomhatár áttörésére készült, amikor a pilóta óriási sebességnél elveszítette az uralmát a jármű felett. Bár a karosszéria a szalagkorlátna»»»

index.hu
Portfolio 14h

Hatalmas rali a tőzsdéken a választás után, már 1500 pontos pluszban a Dow

Erőteljes részvénypiaci rali bontakozott ki az amerikai félidős választások után, a nap folyamán jelentősen javult a befektetői hangulat. A demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, ami beszűkíti Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterét. Az eredmény nyomán hajnalban még a tech»»»

portfolio.hu
Maszol 14h

Amerika félidőben üzent Trumpnak

A november 3-i amerikai választásokon nem az elnöki tisztség volt a tét, az eredmény mégis alapvetően megváltoztatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét. A demokrata győzelem Washingtonban új erőviszonyokat teremt, amelyek Európa biztonságára és Románia amerikai kapcsolataira is hatással l»»»

maszol.ro
Privat bankar 14h

Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás

„Amikor legutóbb, öt hónappal ezelőtt találkoztunk, azt a kérdést tettem fel, hogy bár a piac az április 12-i országgyűlési választások után nagyon beleszeretett a magyar eszközökbe, de vajon csak egy egynyári románcról volt szó, vagy egy tartós kapcsolat is kialakulhat. Most úgy tűnik, hogy teljes»»»

privatbankar.hu
Portfolio 14h

Rászolgált az árfolyam a történelmi csúcsra: rég nem látott mértékben nőtt a Telekom bevétele

Erős harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom, a bevételek másfél éve nem látott mértékben nőttek és az EBITDA is érdemben emelkedett az előző év azonos negyedévéhez képest. A számokat továbbra is a távközlési szolgáltatások stabil bővülése, a júliusi díjkorrekció hatása, valamint az IT-bevételek »»»

portfolio.hu
Profit Line 14h

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB sze»»»

profitline.hu
Hvg 14h

JD Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok

JD Vance amerikai alelnök az iráni háborúnak tulajdonítja a republikánusok eddig legsúlyosabb félidős választási vereségét – írja a CNN. A vereség oka a háború. Maga az elnök is ezt mondta tegnap este – fogalmazott az X-en közzétett hosszú bejegyzésében Vance, aki szerint nem elsősorban a republiká»»»

hvg.hu