Akkora feszültség alakult ki több településen, hogy időközi választásokat kell tartani
Püspökladányban lemondott a fideszes képviselő, Medinán felőrlődött és távozott a polgármester – vasárnap több településen is időközi választást tartanak. Vasárnap Püspökladány, Medina, Bakonynána, valamint Szápár szavazóurnái is megnyílnak, hogy a választópolgárok döntsenek a település új vezetésé»»»
Dupla kata, a költségvetési csavar
Összefoglaló A Pénzügyminisztérium október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátotta a szeptember végén bejelentett törvényjavaslatot, amely 2027. január 1-jétől ismét széles kör számára nyitja meg a tételes adózást. Az egyeztetés október 14-én zárul, a választást december 1-jétől lehet bejelenteni a»»»
Csökkent a költségvetési hiány
Románia államháztartási hiánya 2026 első kilenc hónapjában a bruttó hazai termék 3,82 százalékának megfelelő 78,52 milliárd lejt tett ki – közölte pénteken a pénzügyminisztérium. Tavaly ugyanebben az időszakban a deficit 102,47 milliárd lej, a GDP 5,35 százaléka volt, így a GDP-arányos hiány egy év»»»
Bóka János szerint Magyar Péter felvételt akart arról, ahogy Hankó Balázst bilincsben elviszik a Parlamentből
Bóka János elmondása szerint Magyar Péter filmfelvételt akart arról, ahogy Hankó Balázst bilincsben elviszik, és ezért kellett a volt miniszternek elhagynia az Országházat. A Fidesz frakcióvezetője közölte, nem éti, miért nem engedte be a házelnök a hatóságokat, ha Hankó jogellenesen tartózkodott a»»»
Ezer ember tart a Fidesz hétvégi DPK táborába, mutatjuk, mi lesz ott
A szervezők a „polgári oldal legnagyobb országos táboraként” hirdetik a rendezvényt, amelynek a lakiteleki Hungarikum Liget ad otthont. A kulturális és turisztikai központ a Lezsák Sándor által alapított Lakiteleki Népfőiskola területén található. A szombati programban több politikai témájú beszélg»»»
Kezdődik a 6000 forintos DPK-tábor
A "polgári oldal legnagyobb országos táboraként" hirdetett kétnapos rendezvényen belépőjegy ellenében vehetnek részt az érdeklődők. A szervezők szerint mintegy ezer embert várnak a lakiteleki Hungarikum Ligetbe, a Lezsák Sándor alapította Lakiteleki Népfőiskola területén kialakított kulturális, okt»»»
A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt
Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében. Tarr Zoltán hangsúlyozta: a L»»»
Október 25-éig marad az alacsonyabb üzemanyag-jövedéki adó
Október 25-éig meghosszabbította a szerb kormány az üzemanyagokra vonatkozó jövedéki adó 25 százalékos csökkentését. Az előző döntés október 18-áig volt érvényben – erősítette meg a pénzügyminisztérium a Tanjugnak. A módosítás értelmében az ólmozott benzin jövedéki adója literenként 57,41 dinár, az»»»
„A cél? Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem” – a börtönből üzent az NKA-ügyben fogvatartott egykori államtitkár
Levelében azt állítja: az ügyészség részéről olyan nyomásgyakorlást tapasztal, amelynek célja, hogy más politikusokra tegyen terhelő vallomást. És a cél? Valljak bárki politikusra, akkor megoldódik a helyzetem – fogalmazott. Varga-Bajusz ugyanakkor arról is írt, hogy a legnehezebb számára nem saját»»»
Időjárás-előrejelzés
Hétfőn ismét több helyen indulhat párásan, ködösen a reggel. Napközben kezdetben sok napsütés várható, majd délután északkelet felől erősebben megnövekedhet a felhőzet, de számottevő csapadék nem várható. Keleten, északkeleten többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik az északi szelet. A l»»»
BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez
Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most te»»»
Több mint 1,4 milliárdot fizetett a közmédia Fábry és Bagi–Nacsa műsoraiért
Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia három év alatt a Fábry és a Bagi–Nacsa Orfeuma külső gyártásáért. A nagyobbik tétel a Fábryé: egyetlen epizódja idén már átlagosan több mint 20,7 millió forintba került, ami nagyjából háromszorosa egy Orfeum-adás árának. A közmédia három év alatt »»»
Líra helyett euró, de ki lehet törni az all inclusive buborékból a török riviérán?
Szeptember végén harmadszor töltöttünk el egy hetet a mediterrán partvidéken. Így hát Budapestről kevesebb mint két és fél óra repülőút után magabiztosan érkeztünk meg Antalyába. Tudtuk, hová megyünk. Bár teljes lazaságunkat egy apróság megzavarta: ezúttal nem vittünk magunkkal útlevelet. A magyar »»»
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket
Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció»»»
Bejelzett a félelemindex, egyre csúnyább, ami az amerikai tőzsdéken történik
Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció»»»
Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá
Ellátási gondok bénítják a budapesti belgyógyászati osztályokat, ahol mintegy 750 beteg elhelyezése okoz problémát. Köztük 200 hajléktalan emberé, akiket nem lehet megfelelő helyre elbocsátani. Egy szakértő szerint az ágyak akár felét olyan betegek foglalják el, akiket szociális okokból nem lehet h»»»
A kulturális tárca feljelentést tett egy alapítvány kiadványai miatt
Tarr Zoltán hangsúlyozta: a LOGOSZ Alapítvány a lakosság objektív tájékoztatására kapott közpénzt a Bethlen Gábor Alapkezelő által kezelt Városi Civil Alapból, ehelyett az általuk megjelenített lapokban visszatérően kormánypropagandát jelenítettek meg. A támogatásból készített Jövőképek című kiadvá»»»
Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig
A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légi»»»
Tisza-kormány: komoly konfliktusokban lett főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson
Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került a kohéziós források jövőjét illetően. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. A miniszterelnök péntek este azt is közölte: a legszigorúbb migrációs»»»
Minimálbér 2027: megvan a pontos szám, mennyivel emelnék a fizetéseket jövőre, óriási csalódás lehet a dolgozóknak – sokkal többről volt szó az Orbán-kormány alatt
A munkaadók szerint a gazdaság teljesítményéhez kell igazítani a jövő évi béremelést, mert a vállalkozások pénzügyi kilátásai romlottak. A VOSZ felmérése alapján a cégek többsége legfeljebb 6 százalékos minimálbér-emelést tartana elfogadhatónak, ami jelentős eltérés a korábbi bérmegállapodásban sze»»»
Kigyulladt egy 35 tanulót szállító iskolabusz, a sofőr lélekjelenléte mentette meg a gyerekeket
Kigyulladt egy 35 gyereket szállító iskolabusz péntek reggel a bajorországi Hirschaidban. A diákok füstszagot éreztek, és szóltak a sofőrnek, aki azonnal megállt, majd mindenkit kisegített a járműből. Pillanatokkal később már lángokban állt az egész busz. Péntek reggel, nem sokkal 7 óra 20 perc utá»»»
Vagyonadó: már az offshore-vagyonokat is célba vette a kínai rezsim
Kína leggazdagabb állampolgárai közül sokan számolják fel offshore bizalmi vagyonkezelőiket, értékesítik részvényeiket, sőt egyesek állampolgárságot is váltanak, miközben közeleg az október 22-i határidő a külföldön szerzett jövedelmek bevallására. A lépések hátterében Peking szigorodó adópolitikáj»»»
Hogyan lehet túlélni a mínusz 50 fokot? Így telnek a mindennapok az orosz északon
A magyarok számára már a mínusz 20 °C is rendkívül zord, extrém téli hőmérsékletnek hangzik és ez teljesen érthető is. Magyarországon a tipikus téli hőmérséklet általában nem megy mínusz 5 °C alá, és a mínusz 10 °C már kemény fagynak számít. Egyes északi és távol-keleti orosz régiók lakói számára a»»»
Húsz éve nincs, soha nem is volt – elképesztő dolgokat találtak az MTVA leltárában
Azt írták, a legutóbbi, 2025-ös leltározáskor 9738 eszközt nem találtak meg, ezeket hiányként kivezették a nyilvántartásból. Az eszközök eredeti bruttó értéke összesen 2,1 milliárd forint volt. Az átvilágításból az is kiderült, hogy a nyilvántartott eszközök több mint felét nem számolták meg tényle»»»
A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air
A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légi»»»
Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa
A moszkvai tájékoztatás szerint az orosz elnök köszönetet mondott a katolikus egyházfőnek, amiért kész hozzájárulni a konfliktus rendezéséhez, valamint a humanitárius területen tett erőfeszítéseiért. Mivel a pápa aggodalmát fejezte ki a Herszon megyei Aleski (ukránul: Oleski) város polgári lakosság»»»
Tisza-kormány: komoly konfliktusokban főszereplő Magyar Péter az EU-csúcson
Éles vita bontakozott ki az uniós csúcson, ahol Magyarország is a hat blokkoló tagállam közé került a kohéziós források jövőjét illetően. Magyar Péter szerint az uniós költségvetési javaslat jelenlegi formájában nem fogadható el. A miniszterelnök péntek este azt is közölte: a legszigorúbb migrációs»»»
Karsztos domborzat között kanyaroghat Szlovénia új vasútvonala
Próbaterhelésekkel folytatódik a Szlovéniában épülő Divaca–Koper-vasútvonal tesztelése. A több mint 27 kilométeres új szakaszon a fő építési munkálatok az év végéig lezárulnak. A páneurópai vasúti hálózat részét képező vonalon a tesztelések és a hatósági engedélyeztetés után akár 160 kilométer per »»»
Itt a figyelmeztetés: nehéz napok várnak az autósokra az M0-s körgyűrűn
2026. október 20-án, kedden újabb üteméhez érkeznek a szavatossági javítási munkálatok az M0-s autóút Deák Ferenc Duna-hídján. A jelenleg érvényben lévő, két külső sávot érintő korlátozást követően a munkavégzés az M1-es felé vezető oldal két belső sávján folytatódik. A terelés várhatóan október 28»»»
Eszközök ezrei tűntek el korábban a közmédia nyilvántartásából
Feljelentést tesz a közmédia átmeneti vezetése a vagyonnyilvántartásában és leltározásában feltárt súlyos hiányosságok miatt.»»»
Büntethetnek a befektetők, ha a kormány letér az euróbevezetés irányáról
„A magyar kötvényekben most egy sztori van, hogy majd lesz nálunk euró. Ez egy olyan sztori, ami bármikor szilánkosra törhet” – mondta Debreczeni Csaba, az MBH Befektetési Bank vezető részvényelemzője az Indexnek egy háttérbeszélgetésen. Miközben az amerikai államkötvények negyedszázada nem látott »»»
Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből
A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek. Bozó József elmondta, 2004-ben még »»»
Europion: Forsthoffer Ágnes felzárkózott Magyar Péterhez
Szeptemberről októberre stabilizálódott a pártverseny, megtörni látszik a Tisza május és szeptember között tartó lassú, de trendszerű lejtmenete – mondta a felmérés eredményeit ismertetve Bojár Ábel, az Europion kutatási igazgatója. A kutatási igazgató szerint a Tisza támogatottsága hónapról hónapr»»»
Nagyon jól megy a leggazdagabb magyarnak, hatalmas nyereségéből dupla pénzt szór ki karácsony előtt – neki vagyonadót sem kell fizetnie
Ötödével növelte nyereségét a Thomas Peterffy alapította és elnökölte Interactive Brokers, amelyből bőven jut majd osztalékemelésre is decemberben. A leggazdagabb magyar üzletember diszkontbróker platformján már több mint öt és félmillióan kereskednek. Hozta a kötelezőt a világ leggazdagabb magyar »»»
Eljárást kezdeményez Forsthoffer Ágnes ellen Hidvéghi Balázs
Levélben fordul Hidvéghi Balázs Sasi-Nagy Edithez, az Országgyűlés Mentelmi Bizottságának elnökéhez, amelyben eljárást kezdeményez Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozatával kapcsolatban. Forsthoffer Ágnes 2026-os vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel a nyilatkozattétel időpontjában fennálló gazdaság»»»
Magyarországon 245 gyermekorvosi körzet legalább hat hónapja betöltetlen
Minden háziorvosi praxist figyelembe véve 1025 betöltetlen hely van ma Magyarországon – számolt be a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) konferenciájáról az EconomX. A konferencián elhangzott számok szerint a háziorvosok fele már elmúlt 60 éves,a 40 év alatti orvosok száma pedig mindössze 7 sz»»»
A Wizz Air vezére odaszúrt Vitézy Dávidnak: „Majd megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak”
A társaság ugyanakkor kedvezőbb helyzetben várja a telet számos versenytársánál. A következő hat hónap üzemanyag-szükségletének 82 százalékát már előre, kedvező áron biztosította, flottájának háromnegyedét pedig az előző generációnál 18–20 százalékkal takarékosabb Airbus A321neo repülőgépek alkotjá»»»
Közpénzből népszerűsíthették a Fideszt egy alapítvány kiadványai, feljelentést tett Tarr Zoltán minisztériuma
A LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium, miután csaknem 19,5 millió forint feltételezett vagyoni hátrány merült fel. Tarr Zoltán tárcavezető szerint az alapítvány közpénzből finanszírozott lapjaiban a lakosság objektív tá»»»
Feljelentés tettek Tarr Zoltánék a Logosz Alapítvány ügyében
Közel 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával ismeretlen tettes ellen tett feljelentés Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériuma a Logosz Alapítvány kiadványai miatt, jelentette be Facebook-oldalán T»»»
Új befektetési korszak köszöntött be: az AI már képes önállóan kezelni a félretett pénzünket
A mesterséges intelligencia a portfóliókezelés mindennapi részévé vált, miközben az ETF-ek a magyar lakossági piacon is slágertermékké váltak – derült ki a K&H Alapkezelő pénteki sajtótájékoztatóján. A bankcsoport három eltérő ügyféltípust különböztet meg: az önálló, digitális befektetőket, akik gy»»»
Váratlan fordulat: Mészáros Lőrinc eladhatja egyik legértékesebb cégét — osztrák multi veheti át, napokon belül jöhet a bejelentés
Jelentős változás körvonalazódik a magyar vasútépítési piacon, miután egy osztrák építőipari óriásvállalat érdeklődése konkrét üzleti megállapodáshoz vezethetett. Mészáros Lőrinc egyik legjövedelmezőbb vállalkozásának jövője különösen az elmúlt napok fejleményei miatt vált kérdésessé. Megállapodás »»»
Újabb csontváz eshetett ki a szekrényből: még a számlán is feltűntették mi a kifizetés célja
Költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy alapítvánnyal szemben. A gyanú szerint a szervezet a lakossági tájékoztatásra szánt állami támogatást részben politikusok népszerűsítésére és vá»»»
Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
A szerkesztőségünknek megküldött közleményben a tárca úgy fogalmaz, hogy a LOGOSZ Alapítvány a lakosság objektív tájékoztatására kapott állami támogatást, a megjelent lapok azonban a korábbi kormány intézkedéseit és a Fidesz politikusait népszerűsítették. A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért F»»»
Tarlós István nem kímélte a Fideszt, túlzott önbizalom és hibás stratégiák vezettek a vereséghez
Interjút adott a 24.hu-nak Tarlós István, amiben kifejtette, hogy a Fideszt túlzott önbizalom jellemezte, és jelenleg kevés esélyét látja Orbán Viktor visszatérésének a hatalomba. Budapest volt főpolgármestere kritizálta mind a kormánypártok budapesti politikáját, mind az újonnan felálló Nemzeti Va»»»
Kirabolták a Megafon III. kerületi irodáját
Két számítógépet és kisebb használati tárgyakat vitt el egy ismeretlen a Megafon óbudai irodájából múlt szombat délután. A rendőrség lopás gyanújával nyomoz. Az iroda működését ismerő forrás szerint nem célzott akcióról lehetett szó, a tettes arra számíthatott, hogy a már nem használt irodában érté»»»
Az egészségügyi miniszter szerint helyreállt a budapesti kórházi ellátás
Csütörtökön már „különösebb nehézségek nélkül” zajlott az ügyeleti ellátás a budapesti belgyógyászati osztályokon – írta Hegedűs Zsolt egészségügyi államtitkár a Facebookon. Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön arról írt, válságba került a budapesti kórházi ellátás, ezért a főváros hajlékta»»»
Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
A thaiföldi csúcson mutatkozó szemléletmód-váltást Kristalina Georgieva vezetése is szimbolizálja, felváltva a korábbi merev dogmákat egy helyi sajátosságokat figyelembe vevő gyakorlattal. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok befolyása halványul, amit Scott Bessent pénzügyminiszter távolmaradása »»»
A memóriakrízis miatt kénytelen kódot optimalizálni a Microsoft
A memóriakrízis az olyan, hatalmas kódbázis felett diszponáló mammutokat is optimalizálásra sarkallja, melyekre eddig ez finoman szólva nem volt jellemző. Az egyik legjobb példa a Microsoft, mely most megmutatja, hogy lehet reszponzívabb a Windows 11 kevés memóriával is, csak akarni kell. Büszkén j»»»
Karácsony Gergely a botrányos közgyűlés után: Bizonyos dolgokat rendbe kell tenni, akkor is, ha ez konfliktusokkal jár
Nem egy törvénytelen előterjesztés miatt összehívott rendkívüli Fővárosi Közgyűlés a megfelelő alkalom a kerületeket érintő változásokról szóló vitáknak, hanem a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) az ülése – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a rendkívüli közgyűlés u»»»
Összeomlóban a kukoricatermesztés az egyik megyében
A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta Bozó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke az MTI-nek. 2004-ben még 95 ezer hektáron, »»»