Privat bankar 4m

Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kedden közli a KSH a fogyasztói árak októberi statisztikáit. Szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése, a fogyasztói árak átlagosan »»»

privatbankar.hu
Infostart 6m

15 milliós fogás: elkapták a rendőrök a csomagküldéssel próbálkozó drogkereskedőket

A férfit és a kocsiban szintén elfogott vietnámi társát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják - tartalmazza a közlemény. A lefoglalt csomagon a „roupas”, azaz portugál „ruházat” szó szerepelt, ám kiderült, hogy a küldemény nem ruhaneműt, hanem több mint két kilogramm kábítószergyanús zöld növényi »»»

infostart.hu
Demokrata 6m

Diktatúraépítésért buksisimi jár Brüsszelben

Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő emlékeztetett: a brüsszeli állásfoglalás azután született meg, hogy a kormánypárti többség kizárta a politikai életből az ellenzéki képviselők jelentős részét; eltávolították a köztársasági elnököt, az alkotmánybírókat és a legfőbb ügyészt; lefoglalták a l»»»

demokrata.hu
Index 18m

Külföldi hatalmak állhatnak az európai bombariadók mögött, vizsgálat indult

Eljárás indított a párizsi ügyészség a francia légtérben haladó repülőgépeket ért hamis bombariadók ügyében, elsősorban azért, hogy fény derüljön az elkövetők esetleges kapcsolatára „külföldi hatalmakkal” – közölte szombaton a vádhatóság. A nyomozás a fenyegető „e-mailek küldőinek felkutatására von»»»

index.hu
Profit Line 23m

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó. A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 8»»»

profitline.hu
Hvg 24m

Aknára futott és lángokban áll két újabb tanker hajó a Hormuzi-szorosban Teherán szerint

A hírügynökség korábban, szombatról vasárnapra virradó éjjel robbanásokról számolt be az Egyesült Államok által nemrégen megtámadott Kesm-szigeten, valamint Szirik, Dzsaszk és Bandar Abbasz kikötővárosokban, az ország déli részén, a robbanások okairól azonban nem közölt részleteket. Az IRNA szerint»»»

hvg.hu
Hvg 24m

AP: Trump félidős kudarca gyarapítja a populista jobboldal veszteségeit, de Le Pen még nyerhet jövőre

Az európai ellenfelek a köztes választás eredményében annak bizonyítékát látják, hogy elakad a jobboldali demagógia. A magyar választók kiseprűzték Orbánt, Szerbiában véget ért Vucic hosszú uralma és Brazíliában nem tudott győzni a Bolsonaro-família. De Franciaországban különösen nagy a tét, hiszen»»»

hvg.hu
Privat bankar 28m

Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben

Gadi Ejzenkotot, az Egyenesen párt elnökét fogja megbízni vasárnap a kormányalakítással Jichák Hercog izraeli államfő – közölte szombat este egy elnöki szóvivő. Hercog meghívta Ejzenkotot vasárnap délutánra jeruzsálemi rezidenciájára – tette hozzá a szóvivő. Az államfő a héten konzultált a kneszetb»»»

privatbankar.hu
Index 30m

Donald Trump és a NASA a világ legnagyobb légibemutatójára készül

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 2028-ban Floridában rendezik meg a világ legnagyobb légibemutatóját. A CapeWeek nevű, egyhetes nemzetközi űr- és repülőipari eseménynek a Kennedy Űrközpont ad otthont, célja pedig az amerikai űripari képességek bemutatása és a külföldi szakmai, illetve»»»

index.hu
Index 30m

Benjamin Netanjahu kihívóját kérte fel kormányalakításra Izrael elnöke

Gadi Ejzenkotot bízza meg vasárnap az izraeli kormány megalakításával Jichák Hercog államfő, miután a kneszet 67 képviselője támogatta a politikust a pártokkal folytatott egyeztetéseken. Az Egyenesen párt elnökének 28 napja lesz a kormánykoalíció összeállítására, a határidő további két héttel megho»»»

index.hu
Infostart 30m

A végrendelet nem áll meg az országhatárnál

Korbuly Tamás szerint egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy az európai végrendeleti és központi végintézkedési nyilvántartások hozzáférjenek egymás adataihoz. Ennek oka, hogy a tagállamok között egyre többen élnek a letelepedés szabadságával, így életük során több ország jogrendszerével is kapc»»»

infostart.hu
Demokrata 30m

Így nyerészkedik a Tisza-kormány az üzemanyag-dráguláson

A drágulás mögött továbbra is a közel-keleti helyzet, a Brent típusú kőolaj száz dollár feletti hordónkénti ára és a globális dízelhiány áll. A Nemzetközi Energiaügynökség közlése szerint a krízis 2027 második feléig elhúzódhat a kritikus alacsony készletek miatt. Európa ebben a helyzetben a straté»»»

demokrata.hu
Index 32m

Életmentő akció Budapesten, répás trükkel mentették ki a medencébe szorult hódot

Rendhagyó mentőakció zajlott csütörtökön az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen, ahol egy rémült hód került bajba az egyik medencében. A Fővárosi Csatornázási Művek munkatársai több lépésben, állatvédő szakemberek segítségével mentették ki a hívatlan vendéget, akit végül egy kis répával sikerült »»»

index.hu
Vilaggazdasag 35m

Megvan a jelölt, idáig kellett várni rá: ő lehet Izrael új kormányfője – Netanjahu még így is megőrizheti hatalmát

Jichák Hercog izraeli államfő szombaton Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu legfőbb politikai ellenfelét bízta meg a kormányalakítási kísérlettel. Az október 27-i választás után egyik politikai tömbnek sincs meg a parlamenti többsége, így hosszú koalíciós tárgyalások következhetnek Izraelben. Újabb»»»

vg.hu
Hvg 36m

Komoly földrengés volt Japánban, többen megsérültek

Japán középső részén 5,7-es erősségű földrengés volt vasárnap kora reggel, többen megsérültek a helyi hatóságok és a média tájékoztatása szerint. A földrengés 40 kilométer mélységben, Sizuoka prefektúra nyugati részén, Tokiótól mintegy 200 kilométerre nyugatra történt – tájékoztatott a helyi meteor»»»

hvg.hu
Hvg 36m

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be – számolt be róla vasárnap a horvát sajtó. A Janaf képviselői közölték: a Sziszek (Sisak) és Szlavonbród (Slavonski Brod) közötti kőolajvezeték 8»»»

hvg.hu
Maszol 39m

Hatalmas raktártűz: 4000 gumiabroncs, egy autó és egy quad vált a lángok martalékává (VIDEÓ)

Egy quad (ATV), egy személygépkocsi és több ezer gumiabroncs égett el szombat este egy gumiabroncs-raktárban keletkezett tűzben Karánsebesen (Caransebeș) – tájékoztatott a Krassó-Szörény megyei katasztrófavédelem. A tűzhöz a karánsebesi hivatásos tűzoltók szálltak ki a nándorhegyi (Oțelul Roșu) Önk»»»

maszol.ro
Privat bankar 40m

Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén. Donald Tusk a lövöldözés után válságstábot hívott össze Krakkóban az illetékes miniszterek és a biztonsági szolgálatok vezetőinek részvét»»»

privatbankar.hu
Portfolio 46m

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre»»»

portfolio.hu
Portfolio 46m

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint »»»

portfolio.hu
Index 47m

Elvitték a Luxor főnyereményét, tízmilliót kaszált a szerencsés nyertes

Kihúzták az ötös lottó 45. heti nyerőszámait. Itt, illetve a Joker sorsoláson nem született telitalálatos szelvény, azonban a Luxor húzásánál egy személynek telitalálata lett, amiért több mint tízmillió forint ütheti a markát. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint szombat este megtartották a »»»

index.hu
Portfolio 58m

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormányútfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre»»»

portfolio.hu
Index 59m

Nagyot fordult a világ, a forint sem maradt ki belőle

Alaposan megmozgatta a devizapiacokat az amerikai félidős választások eredménye, és az a várakozás, hogy közelebb kerülhet az iráni háború befejezése. A forint a 363-as szint közelébe erősödött az euróval szemben. Az olajárak jelentős visszaesése is kedvezett a magyar fizetőeszköznek. Az Indexnek n»»»

index.hu
Maszol 1h

Bányásszanak-e Resináron? – Népszavazást tartanak a községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár (Răşinari) községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén, írja az Agerpres.Az Állandó Választási Hatóság (AEP) tájékoztatása szerint a község három szavaz»»»

maszol.ro
Index 1h

Téves egészségügyi bértábla terjedt az interneten, Hegedűs Zsolt is megszólalt

Közzétette az Egészségügyi Minisztérium a pontos besorolásokat tartalmazó bértáblát, amelynek összegeit nemcsak a kategória, hanem a gyakorlati évek száma is meghatározza. Ezzel párhuzamosan Hegedűs Zsolt tárcavezető jelezte, senki sem került át alacsonyabb besorolásba, majd kifejtette, hogy a korá»»»

index.hu
Maszol 1h

Krakkói lövöldözés: holttesteket találtak az elkövető otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén, írja az MTI. A szombati lövöldözés halálos áldozatai között egy brit állampolgár van és három lengyel nő, két halottat még nem azonosítot»»»

maszol.ro
Maszol 1h

Krakkói lövöldözés: holttesteket találtak az elkövető otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén, írja az MTI. A szombati lövöldözés halálos áldozatai között egy brit állampolgár van és három lengyel nő, két halottat még nem azonosítot»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 1h

Kérdés, hogy meddig marad meg a rezsicsökkentés. A tét nagy!

A parlamenti válaszból egyfelől világosan kirajzolódik az új energiapolitikai irányvonal, másrészt viszont Porcher Áron érvelése több ponton is szembemegy az energetikai és piaci realitásokkal. A legmerészebb állítás kétségkívül az, hogy a jelenlegi fő beszerzési forrás, vagyis az orosz vezetékes g»»»

magyarnemzet.hu
Demokrata 1h

Bármiről beszélnek, csak a tiszás ügynökakta-botrányról ne kelljen

Az ülésen meg kell jelenniük az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára vezetőinek is, hogy tájékoztatást adjanak a nyilvánosságra hozott adatbázis körül kialakult problémákról – olvasható a Magyar Nemzetnek a témában írt cikkében. Az új parlament megalakulása óta több olyan ügyben is vizsg»»»

demokrata.hu
Profit Line 1h

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Kedden közli a KSH a fogyasztói árak októberi statisztikáit. Szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése, a fogyasztói árak átlagosan »»»

profitline.hu
Magyar Nemzet 1h

Politikai termék lett az ügynökakták nyilvánosságra hozatalából

Lezsák Sándort is az ügynökök közé soroltákMint ismert, nagy port kavart az ügynökakták nyilvánosságra hozatala, ami Magyar Péter egyik legfőbb kampányígérete volt. Kiderült ugyanis, hogy a nyilvántartásban tévesen olyan személyek nevei is megjelentek, akiket annak idején nem beszervezett hálózati »»»

magyarnemzet.hu
Index 1h

Hat holttestet találtak egy dróntámadás után kigyulladt tartályhajón Románia partjainál

Hat tengerész holttestének maradványait találhatták meg azon a tartályhajón, amely október 15-én gyulladt ki egy dróntámadás következtében a Fekete-tengeren, Románia partjainál. A legénységből öt embert korábban sikerült kimenteni, a feltételezett áldozatok azonosítására DNS-vizsgálatot végeznek. E»»»

index.hu
Infostart 1h

Új fegyvert vet be a MÁV az életveszélyes mutatványok miatt

A vezérigazgató elmondta, a magyar fejlesztésű mesterségesintelligencia-technológia képes felismerni a kritikus mozgásokat és értesíti a területeket őrző munkatársakat. A rendszer elsősorban a nagyobb vasúti csomópontokon, például a ferencvárosi és a szolnoki pályaudvaron segíti majd a járművek és »»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 1h

Megszólalt Kapitány István a Széchenyi Kártya Programról – az exportban gondolkodó vállalkozásoknak pénzprogrammal üzent

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék – írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton. Kapitány István 25 milliárd forintos exportprogram indulá»»»

vg.hu
Demokrata 1h

A NATO-vezér elárulta, hogyan ünnepelné a békekötést az ukrán elnökkel

Mark Rutte hozzátette: a mulatsághoz maga viszi majd a vörösbort. A beszélgetés során a politikus egy váratlan pillanatban oroszul is megszólalt, amikor a műsorvezető egyik kérdésére felelt. A főtitkár a könnyedebb témák mellett arról is beszélt, hogy szerinte az európai országok képmutatók. Kiemel»»»

demokrata.hu
Infostart 2h

Milliókat felejtett az autója tetején egy figyelmetlen főorvos, szerencséje volt a megtalálóval

November 1-én, a délutáni órákban egy fővárosi diplomáciai épület őrzését látta el Kóródi Tibor rendőr őrmester, a Készenléti Rendőrség munkatársa, amikor észrevette, hogy egy elhaladó autó tetején egy tárgy van. A jármű továbbhajtott, ám a tárgy rövidesen az úttestre esett. Mint kiderült, egy feke»»»

infostart.hu
Index 2h

Több mint harminc autó rohant egymásba a sűrű köd miatt egy anglia autópályán, ketten súlyosan megsérültek

Több mint harminc jármű ütközött össze a sűrű ködben az angliai M20-as autópályán, Maidstone közelében. A szombat esti tömegbalesetben tizenegyen sérültek meg, közülük ketten súlyosan, a mentés és a helyszínelés miatt pedig órákra mindkét irányban lezárták az érintett útszakaszt. Tömeges baleset tö»»»

index.hu
Demokrata 2h

A Nyugat Kelet-Európa megkerülésével kötne alkut az oroszokkal?

Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter a SprawdzamTo portálnak adott interjúban kijelentette: a katonai konfliktus lezárását követően kormánya újjáépíti a diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a lengyel politikának alkalmazkodnia kell a megváltozott helyzethez ab»»»

demokrata.hu
Demokrata 2h

Nem volt tiszta az EU-csatlakozási népszavazás?

A kormányfő egy nyilvános felszólalásában elmondta: az eredmény annyira szoros volt, hogy a háttérben korrigálták az adatokat annak érdekében, hogy a csatlkozást támogatók jöjjenek ki nyertesként. Szerint a választók valós akarata teljesen más eredményt hozott volna a csalások nélkül – írja a RIA N»»»

demokrata.hu
Index 2h

Megbízatása első napján visszalépett az új tankerületi igazgató

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint már csütörtökön visszalépett pozíciójától Balogh Tamás László, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ nemrég kinevezett igazgatója. A minisztérium jelezte, hamarosan új pályázatot fog kiírni a Klebelsberg Központ»»»

index.hu
Index 2h

A Fidesz szerint „tiszás ügynökbotránynak” még nincs vége, a kérdések száma pedig egyre csak nő

A Fidesz frakcióvezetője szerint az ügynökakták nyilvánosságra hozatala politikai célokat szolgált, a botránynak pedig még korántsincs vége. Bóka János úgy véli, a történtek súlyos károkat okoztak, és a politikai felelősöket is meg kell nevezni. Ismert, a rendszerváltás előtt keletkezett állambizto»»»

index.hu
Profit Line 2h

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákho»»»

profitline.hu
Hvg 2h

És akkor Kármán András megmutatta, hogyan spórolna meg 2007 milliárd forintot

Eljött az idő, amikor részletesen, forintról forintra átnézhettük, mit szeretne kezdeni a Tisza-kormány a magyar gazdasággal 2027-ben, hiszen múlt péntek éjszaka benyújtották a költségvetés tervezetét. A legfontosabb ígéretet komolyan gondolják: az ideihez képest 2007 milliárd forinttal kisebb hián»»»

hvg.hu
Demokrata 2h

Oroszul beszélt az ukrán hatalom egyik kulcsembere, megbüntették

Az esetre válaszul Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kijelentette: az ukrán vezetésben zajló eseményeket egy könyvben kellene feldolgozni, annyira szürreálisak. Vlagyimir Dzsabarov orosz szenátor hozzátette, hogy az ukrán felsővezetés tagjainak az orosz az anyanyelvük, a kamerák mögött és ottho»»»

demokrata.hu
Index 2h

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást vasárnap

Négy településen, Perenyén, Tárkányban, Bátonyterenyén és Békésben tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap, míg Jámossomorján német nemzetiségi választói települési nemzetiségi önkormányzati képviselőket választanak. A szavazás már megkezdődött, az urnákhoz 19 óráig lehet járulni. Négy t»»»

index.hu
Portfolio 2h

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatal»»»

portfolio.hu
Demokrata 2h

Időjárás-előrejelzés

Keddre megvastagszik felettünk a felhőzet. A nap első felében a Dunántúlon és a középső tájakon, délután pedig a Dunától keletre és a Dunántúl keleti felén számíthatunk esőre, záporra, majd késő este már csak kevés helyen várható csapadék. Több tájegységünkön is élénk lesz a déli, délkeleti szél, m»»»

demokrata.hu
Index 2h

Nem elég a krakkói tragédia, német katonai beavatkozással és hadiállapottal riogatják a lengyeleket

Német katonák állítólagos beavatkozásáról, hadiállapot bevezetéséről és Karol Nawrocki lengyel államfő erőszakos fellépéséről is hamis hírek jelentek meg a lengyel közösségi médiában. A lengyel állami kutatóintézet november 6-ig csaknem tízezer megtévesztő internetes tartalmat azonosított, amelyek »»»

index.hu
Index 2h

Tömeges légitámadás érte Kijevet, egyre kilátástalanabb a helyzet

Nagyszabású orosz légitámadás érte Ukrajnát szombatra virradóra, a csapásokban több lakóépület és energetikai létesítmény is megrongálódott, a támadásoknak sérültjei is vannak. Eközben Ukrajna több oroszországi régió ellen indított dróntámadást, a harcok mellett pedig a közelgő, amerikai közvetítés»»»

index.hu
Infostart 2h

Nagy fejlesztés indul a Balatonnál – itt vannak az érintett települések

A beruházás első ütemében Polgárdi, Füle, Balatonfőkajár felső, Csittényhegy, Balatonkenese, Balatonfűzfő, Csopak, Balatonarács, Balatonfüred és Aszófő vasúti létesítményeit újítják fel. Balatonalmádiban később kezdődik a kivitelezés – olvasható. A fejlesztés célja, hogy az utasokat korszerűbb, biz»»»

infostart.hu