Hatalmas a vita az új alkoholtanulmányok körül – megvásárolták a kutatókat?
2026 januárjában Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője egy zártkörű beszélgetésen igazi északi humorral, rendkívül szárazon így foglalta össze a világpolitikai helyzetet: Az azóta elhíresült mondat azután hangzott el, hogy az EP frakcióvezetői boldog új évet kíván»»»
Tisza-kormány: teljesen átszabnák a magyar terrorelhárítást
Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, miközben Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán tíz pontban elemezte pártja választási vereségét. Magyar feltárta a nyilvánosság előtt az előző kormány 2024-es terv»»»
Dörner György: Kiherélik a társadalmat, és még nincs vége
A színművész szerint egy ilyen helyzetben az embernek a saját feladatára kell koncentrálnia. Úgy fogalmazott: Hogy mit tehet egy nemzeti keresztény ember egy ilyen helyzetben? A dolgát – és azt a lehető legjobban. A digitális tér és a közösségi média egyre erőteljesebb szerepéről elmondta, hogy táv»»»
Változékony hete volt a magyar tőzsdének
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,54 százalékkal, 2053 ponttal emelkedve 135 725,68 ponton fejezte be a hetet. A részvénypiac összforgalma 101,932 milliárd forintra csökkent az előző heti 121,467 milliárd forintról, a vezető részvények a Mol kivéte»»»
A britek három hónap után lecsaptak az orosz árnyékflotta egy hajójára
A brit fegyveres erők vasárnap hajnalban feltartóztattak egy, az úgynevezett orosz árnyékflottához tartozó olajszállító tartályhajót a La Manche csatornában – jelentette be Keir Starmer brit miniszterelnök. A hat órán át tartó művelet során a Királyi Tengerészgyalogság kommandósai, valamint a Nemze»»»
Navracsics Tibor nem túl optimista posztja a Fidesz következő évéről
Navracsics Tibor rövid értékelést tett közzé a szombati Fidesz-kongresszusról, három új elnökségi tag – Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint – megválasztását üdvözölve, de leszögezve, hogy a döntő kérdések nyitva maradtak. „A most következő egy év legnagyobb tétje, hogy ezek a hangok, szemé»»»
Egyáltalán nem kell temetni a magyar ipart – az elemzők elárulták, mi vár ránk az év második felében
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült az ipari termelés. Az eddig döcögő járműipar is éledezni látszik. Az elemzők kifejtették, mi ennek az oka. 2026 áprilisában az ipari termelés volumene 0,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított inde»»»
„Úristen, minket most lecserélnek?” – így érdemes az AI korában manőverezni a munkaerőpiacon
Egyes szakmák eltűnnek, bizonyos munkaköröket automatizálnak, más munkahelyek tutira „AI-biztosak” maradnak a következő években. Melyek a legnépszerűbb szakmák jelenleg, mibe érdemes belevágni? Hogyan kezelik a cégek a mesterséges intelligencia beépítését a munkafolyamatokba? Miért muszáj magunkat »»»
A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?
A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási kereslet»»»
Kritikus szinten a dollár, nagy mozgások jöhetnek
Bár a piaci konszenzus a dollár gyengülésére számít, a zöldhasú az elmúlt napokban erősödést mutatott, és még az iráni béke híre sem hozott érdemi eladási nyomást. Az amerikai gazdaság kirobbanó formában van: a munkaerőpiaci adatok és a szolgáltatószektori mutatók egyaránt meglepően erősek, miközbe»»»
Újabb játékban kaptak szerepet a Breaking Bad sorozat Salamanca testvérei, ezúttal a OneState-be érkeztek meg
szöveges hirdetés A Steam ingyenes hétvégéjének kínálata mellett most pár másik játék is elérhet... Egy jelentés szerint a Microsoft óriási változtatásokat fontolgat az Xbox üzle... Felbukkant egy játékmenet-felvétel a CLUTCH című open world autós akciójátékró... Az HBO-féle The Last of Us produkci»»»
Pattanásig feszült a helyzet Trump és az ázsiai kormányfő sorsdöntő találkozója előtt
Marco Rubio amerikai külügyminiszter megvédte az USA Hormuzi-szorosban képviselt álláspontját, miután az amerikai haditengerészet csapásaiban három indiai tengerész életét vesztette - jelentette a Bloomberg. Az amerikai külügyminisztérium tájékoztatása szerint Rubio szombaton telefonon egyeztetett »»»
Az egészen fiatalok között is megjelent a szifilisz, és egyre több fertőzött csecsemő születik Magyarországon
A szifilisz egy nemi érintkezéssel terjedő fertőzés, amelyik a nemi érintkezés bármelyik formájával átadható – mondta a főorvos, tisztázva: ha valaki nem használ óvszert bizonyos szituációkban, például egy orális kapcsolatnál, akkor ezt a betegséget át lehet adni. Akkor történik fertőzés, ha a kóro»»»
Navracsics: Orbán „tehetséges kevésbé fiatal szónok”, a kongresszus unalmas volt
„Tudjuk most le a Fidesz-kongresszus rövid értékelését” – írja a Facebookon Navracsics Tibor politológus, volt miniszter, aki azt ígérte, egy választási vereség után visszavonul a politikától, majd mégis elvállalta a Fidesz önkormányzati kabinetjének újraalapítását. Navracsics szerint „nem jó hír”,»»»
Magyar megállapodás Azerbajdzsánban: kemény döntés a mesterséges intelligenciáról
A mesterséges intelligencia térnyerése és az inflációs környezet változásai új kihívások elé állítják a versenyhatóságokat világszerte. Ezekről a kérdésekről egyeztetett a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a türk államok versenyhatóságainak éves találkozóján Azerbajdzsánban. A türkmenisztáni, törökor»»»
A britek is odacsaptak egyet az oroszoknak
A The Guardian híre szerint vasárnap hajnalban a brit fegyveres erők elfogtak egy, az orosz „árnyékflottához” sorolt tankhajót a La Manche csatorna vizein. A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a brit haditengerészet különleges egységei és speciálisan kiképzett nyomozók szálltak a hajó »»»
Dörner György keményen fogalmazott az új kormányról
Dörner György elképedéssel fogadta a választási eredményeket, amelyeket az 1994-es politikai helyzethez hasonlított. Kifejtette, hogy az új kormányzatban nem lát határozott elképzelést vagy világnézetet. A Tisza Párt térnyerését ideológiai alapok nélküli bosszúpolitikával magyarázta, amely meglátás»»»
Beperelte a Netflixet a sztárműsorvezető, mert szándékosan manipulálhatták az interjúját
Rágalmazás és hamis narratívaépítés szándékos kihagyásokkal és tudatos manipulációval. Többek között ezek miatt megy perre a Netflix ellen Tyra Banks. Az amerikai műsorvezető korábban az America's Next Top Model házigazdája volt. A keresetben egy korábbi esetet is felidéztek. Tyra Banks beperelte a»»»
Ilie Bolojan: a PNL megosztására tett kísérlet Adrian Veștea jelölése
Ellenséges lépésnek nevezte vasárnap Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt, hogy Nicușor Dan államfő Adrian Veșteát jelölte miniszterelnöknek, miután Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását. Ilie Bolojan Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta: sem őt, sem a p»»»
A Tisza-kormány a büntető jogszabályok szigorítására készül
A Tisza-kormány a büntető jogszabályok átfésülését ígéri, és ahol szükséges, szigorítják a szabályozást. Az eddigi két új bűncselekmény, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség megsértése és az országgyűlési vizsgálóbizottság munkájának akadályozása elnevezésű arról tanúskodik, hogy a büntetési té»»»
Mit értett meg Orbán Viktor és a Fidesz a durva választási vereségből?
Még az írás előtti percekben is valószínűtlennek tetszett, hogy e szöveg első mondata arra a megállapításra kerekedik ki, amely szerint csak Jankovich Tibor, a Fidesz X. kerületi küldöttje értette meg a párt április 12-i, történelmi vereségének okait. Hát annyi remek szónok teljesített szolgálatot »»»
Már megint ég valami fontos Oroszországban
Ukrán drónok tömeges támadása nyomán üzemanyagtárolók gyulladtak ki Jaroszlavl megyében – közölte Mihail Jevrajev, az oroszországi régió kormányzója vasárnap a Max-csatornáján. Jevrajev szerint a pilóta nélküli repülőszerkezetek többségét megsemmisítették, A helyszínre tűzoltókat vezényeltek. A Tul»»»
Készülnek a legrosszabbra a gazdag európai városban: bedeszkázott kirakatokkal várják a megmozdulást
Akár ötvenezren is utcára vonulhatnak Genfben június 14-én, vasárnap, hogy a franciaországi Évianba tervezett G7-csúcstalálkozó ellen tiltakozzanak. Az antiglobalista és kapitalizmusellenes demonstrációnak azért a svájci város ad otthont, mert a francia hatóságok a csúcs közvetlen közelében minden »»»
Orbán Viktor leoltotta Szabó Bálintot: Van igazi miniszterelnök, azt üldözze!
Az elvonulás pillanataiban azonban egy kis közjáték zavarta meg az eseményeket. A különböző politikai performanszairól ismert Szabó Bálint próbált valahogy a pártelnök közelébe jutni a helyszínen, aki erre messziről, jól hallhatóan azt kiabálta neki: „Ne engem üldözzön, hanem a másikat! Van igazi m»»»
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.»»»
A börtön sem volt akadály, a drónos betörők több mint ötvenmilliót zsákmányoltak
A törvényszék közlése szerint a betörést követően a másodrendű vádlott a pénzből több, nagyértékű autót vásárolt magának, amiket élettársa és annak édesanyja nevére íratott, 2020. január 28-án pedig egy erdészeti és egyéb erdőgazdálkodási tevékenységgel foglalkozó kft.-t alapított, majd egy ingatla»»»
Ki nem találná, miből is hiány van a németeknél.
Németországban a népesség elöregedése miatt egyre nehezebb fenntartani a véradások szintjét, mivel az idősebb generációkat kevesebb fiatal adományozó váltja fel – közölte a Német Vöröskereszt (DRK) a vasárnapi véradók világnapja előtt. A kihívás részben a demográfiai változásoknak köszönhető, mivel»»»
Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1230 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében
Az Integritás Hatóság elnöke szerint Orbán Viktor belső körét kell vizsgálat alá vonni 3,5 milliárd euró – nagyjából 1230 milliárd forint – eltűnése miatt. Biró Ferenc a The Independentnek elmondta, hogy három kommunikációs vállalat az elmúlt négy évben csaknem 10 milliárd euró értékű állami szerző»»»
Elmarad idén az uborkaszezon, ez lehet a Fidesz új stratégiájának kulcsa
Most látszik igazán, mennyire sokszínű a Fidesz Radics Béla képviselő pozitívan fogadta a Fidesz önkritikáját. Neki Hidvéghi Balázs beszéde kifejezetten tetszett, a budapesti választmányon is nagyjából ezek a gondolatok hangzottak el. Rámutatott: most látszik igazán, mennyire sokszínű a Fidesz. – A»»»
Nagyon büszkék voltak magukra a bécsiek
A szervezők szerint mintegy 320 ezren vettek részt szombaton Bécsben a 30. Szivárvány Parádén, hogy kiálljanak a homoszexuálisok, biszexuálisok, transzneműek és más szexuális kisebbségek tagjainak jogai mellett. A bécsi körgyűrűn megrendezett felvonulás egyik szervezője, Katharina Kacerovsky-Strobl»»»
Azonnali átalakításokról döntött a kormány
Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, miközben Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán tíz pontban elemezte pártja választási vereségét. Magyar feltárta a nyilvánosság előtt az előző kormány 2024-es terv»»»
Lesújt az igazságszolgáltatás a nőgyilkos migránsra
A férfi a gyanúsítotti kihallgatás során nem válaszolt a vádakkal kapcsolatos kérdésekre, és a hallgatáshoz való jogával élt. Később igazságügyi pszichiátriai megfigyelés alá helyezték. A szakértők egybehangzó véleménye szerint a feltételezett bűncselekmények idején beszámítható volt, tisztában vol»»»
Az Európai Bizottság kiszámolta, mekkora a hatása az uniós keretnek, amihez végül Magyarország is hozzáférhet
Az uniós helyreállítási alap (RRF) egészében már jól látszik a kibocsátáscsökkentési hatás, de az is egyértelmű, hogy a tagállami eredmények nagyon eltérőek – írja elemzésében az Európai Bizottság. Magyarország esetében a közvetlenül számszerűsíthető éves hatás egyelőre visszafogott, miközben a tel»»»
Az éjjel tragédia történt a vasúton
A tájékoztatás szerint a szerelvényen tizennégyen utaztak. A nagykátai hivatásos tűzoltók segítettek az utasok biztonságos leszállásában. A Mávinform közlése szerint a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon közlekedő vontok menetideje kis mértékben megnövekedhet, mert a baleseti helyszínelés idején a von»»»
Átadták a felújított városházát Esztergomban
Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel. Korábbi tájékoztatás szerint a fejlesztésre az önkormányzat 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban, 300 mi»»»
Ha nem lesz béke Iránnal, Trump beveti a „végső alternatívát”
Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg. - írta Donald Trump szombati bejegyzésében. Az amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy a két ország kapcsolata teljes»»»
Még ki se nevezték, máris lemondott a miniszterelnök, folytatódik a látványos szenvedés a szomszédban
Szombaton bemutatta programját a kormányfőbukás után kiválasztott miniszterelnökjelölt, vasárnap regghel lemondott. Románia politikai vesszőfutása folytatódik, máris megvan az utód, következő epizódban az ő sorsának alakulását figyelhetjük. A bezzeg-történetből ejnye-történetté fordult szappanoperá»»»
DNS-szenzáció a királysírban: megtalálták Vak Bélát
A középkori magyar királyok koronázó- és temetkezőtemploma, a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika a háborúk és a török pusztítás során romba dőlt; a sírok többségét feldúlták, a csontok összekeveredve maradtak fenn. A most az iScience című folyóiratban megjelent kutatás éppen ebből a kaotiku»»»
BRÉKING: Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását - közölte vasárnap reggel Nicușor Dan államfő. Az államelnök bejelentette: Adrian Veșteát kéri fel kormányalakításra – írja az Agerpres.»»»
Megjelent a terv a Barátság vezeték átépítéséről, az átalakítással lecserélnék benne az orosz olajat
Tehát Csehország tudná ellátni olajjal Szlovákiát. Annak ellenére, hogy ez összetett mérnöki feladat, amelynek megvalósítása legalább egy évet vesz igénybe, Csehország kész megvizsgálni a lehetőséget. Ezek a folyamatok azért is kulcsfontosságúak, mert Szlovákia és Magyarország az utolsó olyan állam»»»
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását
Eugen Tomac visszaadta kormányalakítási megbízását - közölte vasárnap reggel Nicușor Dan államfő. Az államelnök bejelentette: Adrian Veșteát kéri fel kormányalakításra – írja az Agerpres.»»»
Történelmi gól a világbajnokságon – két favorit is botlott
Az ötszörös győztes brazil válogatott 1-1-es döntetlent játszott Marokkóval vasárnap a tengerentúli labdarúgó-világbajnokság C csoportjának nyitómérkőzésén. Vinícius Júnior, a Real Madrid szélsője ötvenedik válogatott mérkőzésén lépett pályára, az első félidőben betalált, így tíz találatnál tart a »»»
Bebizonyosodott a tinédzser tragédiája a Pentele-híd közelében
A fiatal felkutatására a rendőrség mellett speciális mentőcsapatok, keresőkutyák és hőkamerás drónok bevonásával indult összehangolt akció. Bár az első információk még a dunaföldvári híd környékéről szóltak, a hatóságok végül a dunaújvárosi Pentele-hídnál bukkantak rá a fiú személyes tárgyaira, ezt»»»
„Kedves Bárány úr, hiába támogatta Ön a Tiszát, hiába táncikált a választási győzelem örömére”
„Kedves Bárány úr, hiába támogatta Ön a Tiszát, hiába táncikált a választási győzelem örömére, hogy most az esetleges pénzügyi támogatásról ne is beszéljünk. Maga sem fogja megúszni, hogy az egész országot, de különösen az Önökhöz hasonló, a Fidesz-kormánytól tíz- és százmilliárdos gazdaságfejleszt»»»
Török Gábor: Az elszámoltatás nem lehet négy évre szóló politikai termék
Nem hiszek abban, hogy négy év múlva is az lesz majd a választási kampányban, hogy milyen bűnöket követett el a Fidesz 2010 és 2016 között – fogalmazott a Törökülésben a politológus, aki úgy látja: sem a migrációs tematika, sem Ukrajna kérdése, sem a gender kérdés nem olyan, amelyekben – ha nem les»»»
Bitcoin-bányászati nehézség: 10,09%-os zuhanás jött
A Bitcoin hálózata az év egyik legnagyobb negatív bányászati nehézség-kiigazítását hajtotta végre. A 10,09%-os csökkenés azt jelzi, hogy a BTC árfolyamának gyengülése, a szűkülő bányászati marzsok és a működési költségek egyszerre helyeztek nyomást a bányászokra. Történelmi mértékű nehézségcsökkené»»»
Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyel»»»
Így válhat Budapest a magyar gazdaság motorjává – a több pénz önmagában nem megoldás
Budapest pénzügyei rendezésének nem a feltétel nélküli forrásbővítés a kulcsa, hanem az érdekeltségi rendszerek átalakítása. A cél, hogy a Fővárosi Önkormányzat valódi pénzügyi ösztönzőket kapjon a város gazdasági, lakhatási és infrastrukturális fejlődésében – hogy a városfejlesztés ne költségvetés»»»
Így érhetett volna el közel 100 százalékot a Tisza Párt
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az Országgyűlés június 9-ei ülésén a miniszterelnöknek feltett kérdésében a magyar választási rendszer igazságtalanságára is kitért. Az ellenzéki politikus már nem először világított rá a reform szükségességére, ugyanis pártja az egyik nagy vesztese ann»»»
Hétfőig 80 eurónyi játékra csaphatsz le a Steam áruházban
szöveges hirdetés Egy jelentés szerint a Microsoft óriási változtatásokat fontolgat az Xbox üzle... Felbukkant egy játékmenet-felvétel a CLUTCH című open world autós akciójátékró... Az HBO-féle The Last of Us produkció sikeresen felvett a csapatába egy újabb i... Izgalmas üzenet jött a FromSoftware»»»