Átalakult az MNB-botrányhoz köthető cégbirodalom, Matolcsy Ádám vezérigazgató lett
Több ponton is átalakult az elmúlt hetekben az MNB-botrányhoz köthető, Matolcsy Ádám és ismeretségi köre nevével fémjelzett cégbirodalom. Vállalatnevek cserélődtek, vezetők tűntek el és jelentek meg, miközben a korábbi jegybankelnök fia két cégben is vezérigazgatói szerepet vállalt. Ezek közül a le»»»
Tanács Zoltánék feljelentést tettek Gondosóra-ügyben: „Több nagyon súlyos bűncselekmény gyanúja felmerülhet”
A Tudományos és Technológiai minisztérium feljelentést tett a Gondosóra programmal kapcsolatban hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt, és felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét – jelentette be Tanács Zoltán miniszter hétfőn az Országg»»»
Szörnyű baleset: egy ember meghalt, hatan megsérültek
Egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek abban a közúti balesetben, amely hétfő este történt a Brăila megyei Râmnicelu és Constantinești települések között. A balesetben három személygépkocsi volt érintett – közölte a Brăila Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU). A helyszínre egy tűzoltóau»»»
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ
Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkár múlt héten egy 14 pontos szakmai javaslatcsomagot juttatott el az általános iskoláknak az alsó tagozat gyermekközpontú megújítása érdekében. A Legyen élmény a tanulás! című javaslatcsomag célja, hogy a tanulás élményszerűbbé váljon, az iskola»»»
Magyar Péterék durván átvették az irányítást a kassza fölött
Nehéz örökséget kapott az új kormány: az év első hónapjaiban elszálló hiány után kellett visszaterelnie a költségvetést egy fenntarthatóbb pálya felé. Az első adatok alapján az új Pénzügyminisztérium gyorsan és látványosan meghúzta a féket, május óta három egymást követő hónapban is többlettel zárt»»»
Hidvéghi Balázs azt javasolta a Tiszának, nevezzék át az országot (Videó!)
Hidvéghi Balázs (Fidesz) azt mondta, nem igaz, amit korábban Magyar Péter állított, hogy nem fog beleszólni a közmédia vezetésébe, hiszen kommentben távolíttatta el a közmédiában kinevezett szerkesztőt és hírolvasót. A kommentkirúgások országa leszünk lassan, és a szürreális válik az új realitássá »»»
A roma holokausztról szóló megemlékezéssel kezdődik a parlament keddi ülése
Miután a hétfői ülésen vita lett abból, hogy a Mi Hazánk ülve maradt.»»»
Hatvanpuszta: csaknem 6 milliós büntetés engedély nélküli bontás és építés miatt
Orbán Viktor édesapjának hatvanpusztai majorságán végzett munkák miatt csaknem 6 millió forintos bírságot szabott ki a Fejér megyei kormányhivatal – számolt be az RTL Híradó. Védett műemléket bontottak el engedély nélkül, más építmények, mint például díszmedencék, ciszternák, kőkapuk viszont engedé»»»
Elhalasztják a Dunamenti Erőmű karbantartását
A hazai áramellátás biztonsága és a nyári csúcsterhelés zavartalan kiszolgálása érdekében a Dunamenti Erőmű elhalasztja a G3-as blokk augusztus végére tervezett karbantartását - derült ki a Dunamenti Erőmű közleményéből. A döntést a Gazdasági és Energetikai Minisztériummal egyeztetve hozták meg. Az»»»
Nyomoznak a veglegestorles.hu ügyében
A Miniszterelnökség korábbi szerződéseinek átvizsgálásakor derült ki, hogy a veglegestorles.hu szolgáltatása kapcsán mintegy bruttó 40 milliárd forintot fizettek ki egy vállalkozónak 15 millió adattörlő kódért. Hozzátették: az ügyben előkerült szerződéseket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (N»»»
Gyengült hétfőn a forint
Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Kattints az ábrára a friss árfolyamért! Az eurót délután hat órakor 364,54 forinton jegyezték a reggel hat órai 363,38 forint után, a dollár jegyzése 315,63 forintra ment fel 314,57-ről, a svájci»»»
10 éves a No Man's Sky
szöveges hirdetés Az ingyenes lövölde értékelése nem túl hízelgő. A legtöbb kritika nem túl megl... Végre gyártási szakaszba lép a Black Myth: Zhong Kui. Azonban a Game Science t... A zűrös rajt eleve nem volt akkora durranás, mint ahogy a készítők remélték, r... A Dark Ritual Studios csapata a leg»»»
Marosvásárhely: folyóba fulladt egy nő
A Maros folyóba fulladt egy nő hétfőn Marosvásárhelyen – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség. A marosvásárhelyi hivatásos tűzoltóegységek nagy erőkkel vonultak a helyszínre, miután bejelentést kaptak, hogy elsodort egy nőt a folyó. A mentőcsapatoknak sikerült kiemelniük az áldozatot a »»»
Negyvenmilliárdos adattörlési ügy: hűtlen kezelés miatt indított nyomozást a rendőrség a kormány feljelentése után
Tizenötmillió adattörlő kódért fizethettek ki csaknem bruttó negyvenmilliárd forintot, miközben a díjazás nem a ténylegesen elvégzett törlések számától függött. A Nemzeti Nyomozó Iroda különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz. Elrendelte a nyomozást a Nemzeti Ny»»»
Megkezdődött a paksi erőmű második blokkjának felterhelése
A teljes terhelést hétfő este 10 órakor éri el.»»»
Súlyos figyelmeztetést adtak ki Paks ügyében: nem kockáztatható a nukleáris biztonság
Sem az energiaellátás biztonsága, sem a gazdasági szempontok nem írhatják felül a nukleáris biztonság előírásait – figyelmeztet a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont, reagálva azokra a javaslatokra, amelyek a paksi atomerőmű üzemeltetéséhez szükséges hűtővíz biztosítására irányultak. Ezek a java»»»
A Tisza frakcióvezetője kiabálva kérte számon Toroczkai Lászlóékat az ülés szünetében
Komoly vitát váltott ki a parlamentben, hogy a Mi Hazánk Mozgalom frakciója ülve maradt a roma holokauszt áldozataira történő megemlékezés pillanataiban. Azóta előkerült egy videó, amely szerint az ülés szünetében is folytatódott a csörte. Ahogy arról közvetítésünkben beszámoltunk, az Országgyűlés »»»
Elkezdték a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Azt írták, a Duna vízszintjének elmúlt napokban tapasztalt lassú emelkedése és a vízszint átmeneti, mérsékelt növekedése lehetővé tette, hogy az atomerőmű szakemberei megkezdjék a blokk felterhelését. A blokk a névleges teljesítményét várhatóan hétfő este 22 órakor éri el – tették hozzá. (MTI) Kapc»»»
Orbán folytatta a szerb túráját, most egy helyi bulvárhőssel kapták le – fotó
Újabb kép került elő Orbán Viktor szerbiai nyaralásáról: a volt kormányfőt ezúttal egy helyi celeb társaságában kapták lencsevégre. A szerb valóságshow-kból ismert Radomir Marinkovic vasárnap Instagram-oldalán osztotta meg a közös fotót a találkozásról – szúrta ki a Telex. A Taki becenéven ismert s»»»
Benyó Rita búcsúzik a Válasz Online-tól, a közmédiánál folytatja tovább
Benyó Rita a Válasz Online közleményét megosztva jelentette be, hogy a közmédiához igazolt. Az ismert politikai újságíró köszönetet mondott a szerkesztőségnek, amelynek tagjaival félévig dolgozott együtt. „Örökké hálás leszek ebben a történelmi évben lehetőséget adtak rá, hogy Magyar Pétertől Kovác»»»
Döntött a jegybank az alapkamatról
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfői ülésén úgy döntött, hogy továbbra is 6,5 százalékon tartja az alapkamatot – írja az Agerpres. A jegybank közleménye szerint a lombard hitel kamata változatlanul 7,5 százalék, a letéti ráta pedig 5,5 százalék marad. A kereskedelmi bankok lej- és devi»»»
Vegyesre sikerült a The Division: Resurgence rajtja
szöveges hirdetés Végre gyártási szakaszba lép a Black Myth: Zhong Kui. Azonban a Game Science t... A zűrös rajt eleve nem volt akkora durranás, mint ahogy a készítők remélték, r... A Dark Ritual Studios csapata a legutóbbi leépítés után állt össze. A stúdió s... Egy friss elemzés szerint az USA-ba»»»
Gajdos László most jelentette be: több tízmilliárd forintos programot indít a kormány ivóvízhálózatok fejlesztésére
Ötvenegymilliárd forintos fejlesztési program indul az elöregedett magyarországi ivóvízhálózatok korszerűsítésére. A támogatásból nemcsak vezetékeket újíthatnak fel, hanem olyan technológiákat is telepíthetnek, amelyek gyorsabban jelzik a meghibásodásokat és mérséklik a vízveszteséget. A következő »»»
Energiavészhelyzet: Magyar Péter bármit is állítson, terve az Orbán-kormányoknak is volt, épp arra alapult a mostani válságkezelés is
Magyar Péter miniszterelnök mai parlamenti felszólalásában arról beszélt, hogy az elmúlt évek kormányzati mulasztásai vezettek oda, hogy a mostani energiakrízisben több paksi blokk is leállt. A kormányfő szerint az elmúlt hetek energia- és vízellátási válsága azt is megmutatta, hogy a magyar állami»»»
Rekordot döntöttek a migránsok a La-Manche-csatornán
Hétfő kora reggel érkezett meg a rekorddöntő csónak Angliába, egy franciaországi fotó tanúsága szerint az összezsúfolódott embereknek a vízbe ért a lába, mikor áthaladt a La Manche-csatornán. De átjutott a nagyon forgalmas víziúton és ki tudott kötni a migránsok álmainak földjén, Nagy-Britanniában.»»»
Az MNB-botrány kulcscégénél lett vezérigazgató Matolcsy Ádám
A vállalat ezzel egy időben nevet is változtatott.»»»
Az orosz szankciókat kijátszó hálózatot számoltak fel a szomszédban
A tárca kiemelte, hogy a vállalat meghamisította a végfelhasználói igazolásokat a szankciók hatálya alá tartozó berendezések – köztük speciális fémmegmunkáló szerszámok és CNC-gépek – szállításához. Hozzátették, hogy májusban tartóztatták le a vállalat 28 éves, fehérorosz állampolgárságú vezetőjét.»»»
Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség az NMHH adattörlési kódokért fizetett 40 milliárdja miatt
Hűtlen kezelés miatt rendelt el nyomozást a rendőrség a veglegestorles.hu szolgáltatása kapcsán – közölte a kormany.hu hétfő délután. Azt írták, a Miniszterelnökség korábbi szerződéseinek átvizsgálásakor derült ki, hogy a veglegestorles.hu szolgáltatása kapcsán mintegy bruttó 40 milliárd forintot f»»»
Fordulat Pakson: újra teljes teljesítményre állhat az atomerőmű 2. blokkja
Megkezdődött a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése, miután a Duna vízszintje az elmúlt napokban lassan emelkedett. A blokk a tervek szerint hétfő este tíz órára érheti el névleges teljesítményét. A Duna rendkívül alacsony vízállása miatt korábban le kellett állítani a Paksi Atomerő»»»
Megszüntetné a kormány a kék lámpás szirénával való visszaéléseket
A kormány társadalmi egyeztetést indított a megkülönböztető jelzésekről szóló jogszabályváltozásról, melynek lényege, hogy hatályba lépésétől kezdve a kormányzati védett személyek közül csupán a miniszterelnök, a belügyminiszter és a külügyminiszter élhet a miniszterek eddigi teljes köre helyett a »»»
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése
Azt írták, a Duna vízszintjének elmúlt napokban tapasztalt lassú emelkedése és a vízszint átmeneti, mérsékelt növekedése lehetővé tette, hogy az atomerőmű szakemberei megkezdjék a blokk felterhelését. A blokk a névleges teljesítményét várhatóan hétfő este 22 órakor éri el – tették hozzá.»»»
Magyar Péter ismét kiosztotta az ellenzéket – vízhiány, félelemkeltés és durva vita a Parlamentben
Parlamenti esküt tett Hortay Olivér és Palóc André, akik a Fidesz országgyűlési képviselőiként folytatják munkájukat. Az eskütétel alatt Magyar Péter miniszterelnök ironikus megjegyzésekkel kommentálta az új képviselők első szereplését. Az ülésen korábban éles vita bontakozott ki a kormány válságke»»»
„Ellopták, túlárazták” – repül a Gondosóra-feljelentés
A Tudományos és Technológiai minisztérium feljelentést tett a Gondosóra programmal kapcsolatban hűtlen kezelés és a költségvetési csalás gyanúja miatt, és felmenti a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetőjét – jelentette be Tanács Zoltán miniszter hétfőn az Országg»»»
Állampapír: ezt nem teszi zsebre az ÁKK, valami hirtelen megroppant
Csökken a kamat, de viszik a magyar államkötvényeket, eddig erről számoltunk be. Az állampapírok múlt heti értékesítéséről szóló jelentés módosít a képen, a háztartások étvágya érzékelhetően csökkent. Hatalmas kellemes meglepetést hozott a kéthetente intézményi befektetőknek tartott csütörtöki magy»»»
Drasztikus változást jelentettek be a magyarok kedvenc külföldi nyaralóhelyén
Búcsút inthetünk az órákon át való várakozásnak a horvát autópályák fizetőkapuinál, ősztől kezdődően teljes mértékben digitalizálják az útdíjfizetést. Az új rendszer kiépítése várhatóan 2027. március 1-jéig fejeződik be. Megszűnnek a horvát autópályákon a fizetőkapuk Az úgynevezett Free-Flow, az az»»»
Miért pont Baka?
Döntött a Tisza parlamenti frakciója: a kétharmad Baka Andrást javasolja, s kedden délelőtt minden bizonnyal meg is választja államfőnek. A soron kívüli Háromharmadban Bánszegi Rebeka, Papp Atilla, valamint Nagy József.»»»
Benyó Rita és Sashegyi Zsófia is a közmédiánál folytatja – reagált a Válasz Online szerkesztősége
Újabb két meghatározó újságíró, Benyó Rita és Sashegyi Zsófia is a közrádiónál folytatja a munkáját – számolt be a távozásokról a Válasz Online szerkesztősége. A lap közlése szerint bár sajnálják a kollégák kiválását, büszkék arra, hogy a független műhelyükből verbuvál szakembereket az átalakuló kö»»»
Orbán Viktor a szerb trombitafesztiváli pálinkázás után egy volt focistával fotózkodott
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke továbbra is Szerbiában nyaral, ahol ezúttal az ország egyik celebjével mutatkozott egy közös fotón. A szerb valóságshow-kból ismert Radomir Marinkovics a „Taki” becenéven is ismert, és vasárnap az Instagramra posztolt egy fotót a találkozásról, amiről a szerb sajtó is »»»
Kigyulladt a nemrég újraindított komlói járat klímája
A Dombóvárról délben Komlóra elindult vonat klímája az elsődleges információk alapján túlmelegedett és kigyulladt – közölte hétfőn a Mávinform. Az utasok pótlóbusszal utazhattak tovább, míg a következő járat utasaiért szintén busz ment. A komlói vonalat a személyszállítás előtt augusztus elsején ny»»»
Elterelné az Ibar folyót Szerbia: az elnök drasztikus válaszlépéssel fenyegeti Koszovót
A szerb elnök közölte, Szerbia megváltoztathatja a folyó medrét a saját területén, amiért egy hónap alatt 17 szerb tulajdonban lévő épületet bontottak le Koszovóban, az Ujman víztározó közelében. Az Ibar felduzzasztásával alakították ki a víztározót, amely a lakosság ivóvízellátását és a villamosen»»»
1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?
A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt,»»»
AI nélkül készítik a Black Myth: Zhong Kui-t
szöveges hirdetés A zűrös rajt eleve nem volt akkora durranás, mint ahogy a készítők remélték, r... A Dark Ritual Studios csapata a legutóbbi leépítés után állt össze. A stúdió s... Egy friss elemzés szerint az USA-ban alaposan átrendeződtek az erőviszonyok ko... Egy 70 dolláros játéknál csak a lem»»»
Házbizottság: Elnöki megemlékezés hangzik el a roma holokausztról kedden
Hallerné Nagy Anikó azt mondta: a képviselőcsoportok vezetői konszenzussal jutottak erre a megoldásra. A téma mélysége és komolysága megkívánja, hogy egységes megemlékezés legyen, és ne legyenek félreértések – fogalmazott. Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője kezdeményezte a testület össze»»»
Cáfolta a vízügy és a folyó is, hogy „a szerbek elengednek 60 centit a Tiszából”
„A szerbeknek is kell víz. Elengednek kb. hatvan centit a Tiszából. Hallottam” – ilyen formában jutott el az üzenet, forrás nélkül, a Narancs újságírójához. Megkérdeztük az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóságtól (ATIVIZIG), mi alapján dől el, hogyan nyitják-csukják a duzzasztók zsilipjeit, hogyan »»»
Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Akkora a kedvezményes Otthon Start lakáskölcsön népszerűsége, hogy az már a babaváró hitel iránti keresletet is látványosan megdobta. 2026 első hat hónapjában 113 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a gyermekvállalásra készülő házaspárok által igényelhető kölcsönből, ami 6 százalékka»»»
Újabb 5 centiméterrel csökkent a Duna vízszintje a csernavodai atomerőmű térségében
A kotrási munkálatok folytatását javasolja a Román Vízügyi Igazgatóság (ANAR) az Alsó-Dunai Folyami Igazgatóságnak, miután hétfőn újabb 5 centiméterrel csökkent a Duna vízszintje a csernavodai atomerőmű térségében – írja az Agerpres. Az ANAR Facebook-bejegyzése szerint a Duna vízállása Csernavodáná»»»
Több mint 50 milliárd forintos vízhálózat-fejlesztési programot indít a kormány
Összesen 51 milliárd forintos fejlesztési programot hirdetett meg a kormány az ivóvízhálózatok rekonstrukciójára és a hálózati vízveszteség csökkentésére – közölte hétfőn Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter. A program keretében többek között hálózatfelújításra, távleolvasási rendsz»»»
Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek
Arra a kérdésre, hogy mit jelent az elsöprő többség, a politikus azt felelte, hogy számot nem szeretne mondani, „de valóban matematikai többség volt”. Hallerné Nagy Anikó nem akart arról nyilatkozni, hogy a három jelölt között volt-e nő, ahogy arról sem, hogy mind a három jelölt jogász volt-e. Az a»»»
Orbán folytatta a szerb túráját, most egy helyi bulvárhőssel fotózták le
Újabb fotó került elő Orbán Viktor szerbiai túrájáról, most egy helyi celebbel fotózták le. A szerb valóságshowkból ismert Radomir Marinkovic vasárnap az Instagramra posztolt egy fotót a találkozásról. A Taki becenevű sztár azt írta a bejegyzésben, hogy „Orbán Viktor, Magyarország volt minisztereln»»»
Rendkívüli bejelentésre készül az Nvidia: szövetségre lépnek a pénzvilág legnagyobb óriásaival
A világ legnagyobb pénzügyi csoportjai az Nvidiával közösen egy 500 milliárd dolláros finanszírozási csomagot állítanak össze mesterségesintelligencia-infrastruktúra fejlesztésére, ami a Wall Street egyik legambiciózusabb hitelezési kezdeményezése lehet - közölte a Financial Times. A Financial Time»»»