Erre Magyar Péter se volt felkészülve: Orbán Anita teljesen váratlanul agyondicsérte Orbán Viktort, csak nem mondta ki a nevét – kóser pecsétet kapott tőle, hogy Putyinnal tárgyalt
Beletelt egy pár évbe, de csak igaza lett a volt miniszterelnöknek. Ezt most nem más, mint Orbán Anita mondta ki, de ehhez a sorok között is kell olvasni. Nem telt el két hét azóta, hogy a Telex szóvá tette Magyar Péternek, hogy Orbán Anita nem nekik, hanem az Indexnek adott interjút, és máris terj»»»
Napokon belül kiderül, ki lehet az EKB új elnöke
Hamarosan kiderülhet, kik pályáznak az Európai Központi Bank (EKB) elnöki pozíciójára Christine Lagarde 2027 februári távozása után, miután az euróövezeti kormányoknak november 6-ig van lehetőségük megnevezni jelöltjeiket. Az új vezető kiválasztása egy nagyobb horderejű személyi átrendeződés része,»»»
Forrnak az indulatok Lengyelországban: az elnök afrikai útja is félbeszakadt
Európa számos országában egyre nagyobb tömegek vonulnak utcára, Lengyelországban azonban már az államhatalmi intézmények törvényes működése körül robbant ki súlyos politikai konfliktus. A varsói alkotmánybíróságnál kialakult helyzet miatt Karol Nawrocki köztársasági elnök pénteken megszakította afr»»»
Újabb zavargáshullámtól tartanak a franciák: a hétfői iskolanyitás lehet Macron eddigi legnagyobb rémálma?
A következő 48 óra dönt a stabilitásrólEmmanuel Macron államfő és kormánya tisztában van vele, hogy ha hétfőn és kedden kicsúszik az irányítás a kezeiből az oktatási intézmények felett, és a diákblokádok állandósulnak, az ország napokon belül teljesen megbénulhat. Lapunk is beszámolt róla, hogy nem»»»
Elszabadult a pokol a francia és német utcákon: minden szétvertek a tüntetők vandálok + videó
Nem Frankfurt volt az egyetlen helyszín, ahol erőszakba torkollott az éjszaka, hiszen Hamburgban a tüntetők elbarikádozták az utakat, építési kordonokat húztak fel, és barikádokat gyújtottak fel, miközben a rohamrendőrökkel csaptak össze, akik paprikaspray-vel oszlatták a tömeget. Francia rutin let»»»
„Dühös állampolgárnak öltöztem”: halloweeni tüntetéshullám söpört végig Franciaországon
Párizsban, Marseille-ben és más francia városokban is összecsapásokba torkolltak szombaton a megélhetési költségek emelkedése és a romló közszolgáltatások miatt szervezett tüntetések. A tiltakozások harmadik hullámában mintegy 320 ezren vonultak utcára országszerte, néhányan halloweeni jelmezben. A»»»
Visszatáncolna az Egyesült Királyság az Európai Unióba, de nem Brüsszel jelenti a legnagyobb akadályt
Tíz évvel a Brexitről szóló népszavazás után Andy Burnham kimondta, amit elődei gondosan kerültek: a Brexit többet ártott, mint használt. A brit miniszterelnök már a teljes visszatérést sem zárja ki, Brüsszel azonban kemény feltételeket szab, a legnagyobb ellenállás pedig éppen a brit választóktól »»»
Ezen most meglepődhetett Orbán Viktor: akcióba lépett a nagy szövetségese az ENSZ főtitkári kinevezésért, óriási a kavarodás – megmondta a francia elnöknek, mit akar
Úgy tűnt, már nehéz fokozni, de újabb fejezetéhez ért az ENSZ-főtitkár kinevezésének folyamata, és ez Orbán Viktort is vastagon érintheti. Fotó: AFP»»»
Nagy János a Fidesz újraindításáról: a jedi után keressük Luke Skywalkert
A Péntek 18 műsorvezető párosa – Déri Stefi és Futó Boglárka – ezúttal Nagy Jánossal beszélgetett a jobboldal jövőjéről és az aktuális politikai kérdésekről. Forrás: YoutubeArra a kérdésre, hogy ki lehet a párt jövőbeli vezetője Orbán Viktoron kívül, a politikus a a Star Wars-filmekből vett párhuza»»»
Hétvégén sem lesz nyugalom Európában: újra elszabadulhat az erőszak, több országban is zavargásoktól tartanak
Európa több nagyvárosában is ezrek vonulhatnak az utcára a hétvégén a megélhetési költségek emelkedése, a romló életszínvonal és a társadalmi egyenlőtlenségek miatt. Franciaországban, Németországban és Olaszországban is tüntetésekre és sztrájkokra készülnek, miközben a hatóságok attól tartanak, hog»»»
Figyelmeztethette a NATO-tagokat a Pentagon, hogy ne piszkálják Oroszországot
Miközben az Egyesült Államok a béketárgyalások újraindításán dolgozik, a Pentagon arra kérte több európai NATO-tagállam képviselőit, hogy mérsékeljék az Oroszország jelentette fenyegetésről szóló nyilvános kijelentéseiket. A Kreml eközben kijelentette, hogy senkivel sem egyeztettek európai országok»»»
„Nem lehet vigaszdíj” – Franciaország nem támogatja Orbán Viktor ENSZ-főtitkárrá választását
Franciaország nem támogatja Orbán Viktor ENSZ-főtitkárrá választását – jelentette ki Jean-Noël Barrot külügyminiszter a francia szenátusban. Szerinte a tisztség nem lehet „vigaszdíj” egy választáson vereséget szenvedett politikusnak, a következő főtitkárnak pedig erősítenie kell az ENSZ tekintélyét»»»
Európa megnyitja az olajtartalékokat, a dízelárakon is meglátszhat a hatás
Európa a következő három hónapban összesen 42 millió hordó kőolajat és kőolajterméket szabadít fel stratégiai készleteiből a piaci árak mérséklése érdekében – jelentette be Roland Lescure francia gazdasági miniszter. Az intézkedés fókuszában a gázolaj áll, a felszabadított mennyiség felét ugyanis e»»»
Schiffer: Magyar Péter letette a fegyvert, de még így sem veszik komolyan Nyugaton
Az elmúlt napok Orbán Anita inkompetenciáját és az új kormány súlyos külpolitikai kudarcát jelzik – szögezte le Schiffer András. Az ügyvéd az ÖT YouTube-csatornáján, a Közelkép című műsorban emlékeztetett arra, hogy Magyar Péter már jóval a 2026-os választás előtt számos külföldi vezető meghívását »»»
Lemondott Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke
Lemond pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke – jelentette be csütörtökön António Costa, az Európai Tanács elnöke az X-oldalán. Lagarde döntése mögött a közelgő francia elnökválasztás állhat. Az EKB vezetőről már korábban terjesztették, hogy lemondhat, mindezt azért, »»»
Hivatalos: 2027 februárjában távozik hivatalából Christine Lagarde EKB-elnök
2027. február 7-ével leköszön elnöki pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke - erősítette meg a hírt a szervezet. Utódját az Európai Tanács nevezi ki az Európai Unió működéséről szóló szerződés 283. cikkében rögzített jelölési eljárás szerint. A Kormányzótanács köszöne»»»
Lemondott Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke
Lemond pozíciójáról Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke – jelentette be csütörtökön António Costa, az Európai Tanács elnöke az X-oldalán. Lagarde döntése mögött a közelgő francia elnökválasztás állhat. Az EKB vezetőről már korábban terjesztették, hogy lemondhat, mindezt azért, »»»
Puccsra készülhetett Vucic a választási vereség után: több ezer rendőr és verőember jelent meg Belgrádban, de végül lebeszélték – Orbán Viktor neve is felmerült?
Súlyos vádak merültek fel Aleksandar Vucic ellen: a brit The Times értesülései szerint a szerb politikus akár erőszakkal is megpróbálhatta volna megtartani hatalmát a vasárnapi választási vereség után. Vucic puccsterve végül nem valósult meg, állítólag külföldi vezetők beavatkozása is szerepet játs»»»
Széleskörű védelmi együttműködésről kötött megállapodást Nagy-Britannia és Lengyelország
Széleskörű védelmi együttműködésről kötött megállapodást kedden Nagy-Britannia és Lengyelország. A londoni védelmi minisztérium kedd esti tájékoztatása szerint Wes Streeting brit és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel védelmi miniszter Varsóban írta alá az átfogó egyezményt, amely egyebek között magá»»»
Orbán Viktor telefonon kereste Aleksandar Vucicot a szerb választások után
Mint arról az Infostart is beszámolt, a szerbiai választáson elszenvedett veresége után Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnök kedd este kijelentette: a Szerb Haladó Párt (SNS) két éven belül, de akár korábban is visszatérhet a hatalomba. Vucic arról is beszámolt, hogy a választási veresége»»»
Új Orbán-Vucsics-együttműködés a láthatáron? Sejtelmes kijelentést tett a volt szerb elnök, Emmanuel Macron már telefonált – „viszonylag hamar sikerrel járunk!"
Már a hatalomba való visszatérésre készül a szerbiai választáson vereséget szenvedő Aleksandar Vucsics és pártja. Vucsics elmondta: a számára kudarcos választási eredmények megismerése után több európai politikussal is beszélt telefonon, Orbán Viktor volt magyar kormányfővel pedig a telefonbeszélge»»»
„Együtt fogunk küzdeni, és viszonylag hamar sikerrel járunk” – Orbán Viktor felhívta Alekszandar Vucsicsot
Alekszandar Vucsics pártja választási vereséget szenvedett, de két éven belül visszatérne a hatalomba. A volt szerb elnök jelentős pártátalakításokat és szélesebb politikai összefogást tervez. Orbán Viktorral a következő napokban Belgrádban találkozhat, hogy közösen küzdjenek a politikai visszatéré»»»
Aleksandar Vučić: A Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba
A politikus bejelentette, hogy a választási eredmények miatt jelentős személyi változásokra és szervezeti átalakításokra készülnek a Szerb Haladó Pártban. Mint mondta, az SNS nyitott az együttműködésre mindazokkal a politikai erőkkel, amelyek részt kívánnak venni az új kormányzattal szembeni széles»»»
Vucic nem nyugszik bele a vereségbe, Orbán Viktorral együtt tervezik a visszatérést
A Szerb Haladó Párt (SNS) két éven belül, de akár korábban is visszatérhet a hatalomba – jelentette ki Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnök kedd este, két nappal azután, hogy pártja vereséget szenvedett az előrehozott parlamenti választáson. A politikus bejelentette, hogy a választási ere»»»
Aleksandar Vucic szerint a Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba
A Szerb Haladó Párt (SNS) két éven belül, de akár korábban is visszatérhet a hatalomba - jelentette ki Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnök kedd este, két nappal azután, hogy pártja vereséget szenvedett az előrehozott parlamenti választáson. A politikus bejelentette, hogy a választási ere»»»
Felpattant az olajár Trump kemény üzenete, és a legnagyobb szaúdi finomítót ért csapás után
Szerdán emelkedtek az olajárak, miután a húszi lázadók ballisztikus rakétával támadták meg Szaúd-Arábia legnagyobb finomítóját, ami felerősítette a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmakat. A geopolitikai feszültségeket az izraeli választási patthelyzet és Donald Trump Iránn»»»
Már lehet tudni: ezért mehetett igazából Orbán Anita Amerikába, mindennél fontosabb a Tisza-kormánynak, hogy fogadja Marco Rubio – még a megalázást is vállalniuk kell
Orbán Anita megkezdte washingtoni látogatását, amely azonban egyelőre nem egészen a magyar külügy várakozásai szerint alakul. Marco Rubio amerikai külügyminiszter ugyanis lemondta a tervezett találkozót, miután váratlanul Donald Trump amerikai elnökhöz kellett utaznia. A találkozónak pedig komoly d»»»
Tüntetések: óriási botrány Franciaországban, titokban a közösségi oldalak és a mobilinternet lekapcsolására készültek - a miniszterelnökig érnek a szálak
Megdöbbentő részletek derültek ki a franciaországi demonstrációkkal kapcsolatban. A tüntetéssorozat jelenleg is zajlik, a hétvégét megelőzően pedig egy drasztikus lépés lehetőségét vizsgálta a kormány. Sajtóértesülések szerint tervben volt a közösségimédia-oldalakhoz és a mobilinternethez való hozz»»»
Kimondta a miniszter Franciaországról: nincs pénz, drámai lépésekre készül a kormány
Franciaországnak bizonyítania kell a kötvénypiacok előtt, hogy nem ő Európa "beteg embere" – jelentette ki Roland Lescure francia pénzügyminiszter a Financial Timesnak adott interjújában. A tárcavezető szerint a kormánynak úgy kell megnyugtatnia a tüntetőket és elfogadtatnia a 2027-es költségvetést»»»
Külváros a belvárosban
Bordeaux elegáns bevásárlóutcáján maszkos fiatalok törték be a Louis Vuitton- és más üzletek kirakatait. Volt, aki sportcipőket rabolt, mások táskákkal menekültek. Marseille-ben a városházára törtek be, és ledöntötték Marianne-nak, a Francia Köztársaság jelképének márványszobrát. Limoges-ban lángba»»»
Macron riadót fújt: újra elszabadulhat a káosz Franciaországban
A francia elnök ezt a középiskolások több mint egy hónapja tartó tiltakozásából a megélhetési gondok miatt kibontakozott országos demonstrációkat kísérő erőszakos cselekmények és fosztogatások kapcsán mondta hétfőn a második legnagyobb francia városban, a déli Marseille-ben tett látogatásán. A közt»»»
Lezárult az olasz–spanyol határháború, de Meloni tovább támadja Sánchez migrációs politikáját
Közel három hónapig tartó diplomáciai csatározás ért véget Róma és Madrid között, ám az európai migrációs politika két eltérő irányát képviselő kormányfő továbbra sem jutott közös nevezőre. Az augusztus óta tartó olasz–spanyol határellenőrzések október 23-án megszűnnek, miután a két ország belügymi»»»
Paks II: Politikai pótcselekvés a Roszatom lecserélése, de megnéztük, melyik cég léphet a helyére
Francia udvarlás: az EDF és a Macron-szálHa a kormányzati szándékot a diplomáciai mozgások felől közelítjük meg, a legnyilvánvalóbb jelölt a francia állami hátterű Électricité de France (EDF) és a vele szorosan együttműködő Framatome lehet. Magyar Péter hivatalba lépése óta feltűnően keresi Emmanue»»»
Pszichiátriai vizsgálat miatt felfüggesztették a franciaországi ámokfutó kihallgatását
Pszichiátriai megfigyelésre szállították a Párizs környéki, halálos áldozattal és öt sebesülttel járó fegyveres támadás gyanúsítottját, miután szakértői vizsgálata miatt felfüggesztették a kihallgatását. A férfi vérében kannabiszt és kokaint is kimutattak. A 39 éves Kévin T. pénteken Trappes és La »»»
Pszichiátriai okból felfüggesztették a párizsi régióban elkövetett lőfegyveres támadás gyanúsítottjának kihallgatását
A gyanúsítotton (Kévin T.) „szombat este elvégzett pszichiátriai vizsgálatot követően felfüggesztették a kihallgatást. A szakértői véleményeknek megfelelően az érintettet a rendőrség pszichiátriai kórházába szállították, és 48 órás megfigyelésnek vetik alá” – írta az ügyészség, kiemelve: „ez lehető»»»
Napokon belül elszabadulhat a pokol Franciaországban
Franciaországban a szakszervezetek és a tiltakozó csoportok újabb megmozdulásokra szólítottak fel, miután a szombati, országos tüntetéseket a hatóságok nagyszabású biztonsági akcióval igyekeztek kordában tartani. A mozgalom egyre több társadalmi réteget von be, miközben a kormány mozgástere rendkív»»»
Ez Navracsics véleménye Magyar Péter fő vendégének Ursula von der Leyen ünnepi szerepléséről
Politikai baklövésnek nevezte Navracsics Tibor, hogy az 1956-os forradalom 70. évfordulóján rendezett megemlékezésen kiemelt szerepet kapott Ursula von der Leyen. A politikus szerint Magyar Péter döntése, hogy az Európai Bizottság elnökét kiemelten szerepeltetése akár a Brüsszellel szembeni alávete»»»
Zavargásokba torkollott a francia demonstráció: közel ezer embert állítottak elő + Videó
Több százezren vonultak utcára Franciaországban szombaton a megélhetési költségek emelkedése és az oktatás helyzete miatt. A demonstrációk többsége békésen zajlott, estére azonban Párizsban és több más városban összecsapások törtek ki: a rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be, Marseille-ben ba»»»
Százezrek tüntettek ismét Franciaországban
Százezrek tüntettek békésen fokozott rendőri készültség mellett szombaton a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok miatt meghirdetett demonstrációkon, amelyekhez ismételten csatlakoztak az egykori sárgamellényesek, a diákok, valamint klímaaktivisták és ultrabaloldaliak,»»»
Magyar Péter nekiment Toroczkai Lászlónak, áruló beszéddel vádolja a Mi Hazánk elnökét
Magyar Péter miniszterelnök szerint Toroczkai László orosz narratívát közvetített október 23-i beszédében. A Mi Hazánk elnöke a Corvin közben nemzeti ellenállást hirdetett, elcsalt választásról beszélt, és ellencsapást ígért a kormány minden lépésére. Magyar Péter közösségi oldalán véleményezte Tor»»»
Bod Péter Ákos: Ha alulteljesít a jóléti állam – a francia beteg esete
A párizsi, sőt kisvárosi erőszakos megmozdulások, az immár visszatérő autógyújtogatások, a fosztogató fiatalokból álló bandák képe joggal ijesztő. Akkor is, ha eddig is tudható volt, hogy a külsőségekben és szónoki beszédekben megjelenített „testvériség, egyenlőség, szabadság” csak látszólag érvény»»»
A francia városokban fokozott készültség mellett nyugalomban kezdődtek a tüntetések
Fokozott rendőri készültség mellett viszonylagos nyugalomban kezdődtek meg szombaton a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok miatt meghirdetett tüntetések, amelyekhez ismételten csatlakoztak az egykori sárgamellényesek, a diákok, valamint klímaaktivisták és ultrabalold»»»
Donald Trump üzenete sokkolta Európát, végleg elmérgesedett a viszony
Kijev és Brüsszel megdöbbenéssel figyeli az utóbbi időszak fejleményeit, leginkább Donald Trump heves kirohanásait Volodimir Zelenszkij ellen, miközben Vlagyimir Putyint láthatóan felmenti a felelősség alól. A Fehér Ház és Kijev közötti viszony megromlása mögött nemcsak az amerikai külpolitikai pri»»»
Lángba borult Franciaország: a rohamrendőrség könnygázt és vízágyút vetett be
Több százezren vonultak utcára Franciaország-szerte a hétvégén, hogy a megélhetési költségek emelkedése és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek ellen tüntessenek. A nagyrészt békés megmozdulások este összecsapásokba torkolltak Párizsban és Marseille-ben, a hatóságok nagyszabású biztonsági intézked»»»
Egy lánykollégium kulcsa és egy hiányzó iskolapad is elég, hogy lángba boruljon Franciaország
Szeptember közepén egy créteil-i középiskola diákjai blokád alá vették az intézményüket, októberre pedig már barikádok nőttek a Champs-Élysées-n, és porig égett a limoges-i városháza. A történelmi párhuzam 1968 májusával szinte üvölt, egyetlen apró, de annál fontosabb különbséggel: az akkori fiatal»»»
Ilyen a helyzet Franciaországban – megszólalt a rendőrség
A múlt szombati zavargások és fosztogatások elkerülése érdekében a belügyminisztérium 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utákra, ami 20 százalékkal több, mint egy héttel ezelőtt. „Minden nyugodt Párizs utcáin” – közölte a rendőrség kora délután, miután elindult a több tízezres tiltakozó menet az e»»»
Szervezési baki történt? Késve kiküldött meghívók miatt maradhatott távol több európai vezető október 23-án
Magyar Péter már hosszú ideje beszélt arról, hogy szeretné, ha illusztris vendégek is tiszteletüket tennék az 1956. október 23-ai forradalmi események 70. évfordulóján Budapesten. A miniszterelnök korábban számos tekintélyes állam- és kormányfő érkezését vetítette elő. „Nagyon reméljük, hogy az 195»»»
Ízekre szedték az ünnepi megemlékezés vendéglistáját – ezért maradtak távol Magyar Péter meghívottjai
Az 1956-os forradalom 70. évfordulóját ünnepelték. A megemlékezés vendéglistája végül elmaradt attól, amit Magyar Péter megálmodott. Kiderült több távolmaradás valódi oka. „Folytatódik a diplomáciai nagyüzem. Ma délelőtt bilaterális tárgyalásokat folytattam Jakov Milatovic montenegrói elnökkel, Mai»»»
Nukleáris csapásmérő gyakorlatot tartott a brit és a francia légierő a Földközi-tengeren
Első alkalommal tartott közös nukleáris csapásmérési hadgyakorlatot a brit és a francia légierő: a kedden és szerdán végrehajtott manőver során a brit Typhoon vadászgépek a francia Rafale repülőgépeket kísérték, amelyek szimulált nukleáris csapásmérést gyakoroltak a Földközi-tenger felett. A london»»»
Kínos: ezért nem jöttek el az állami ünnepre a külföldi vezetők
Diplomáciai feszültségekMagyar Péternek a Franciaországban történt zavargásokat a migrációval összekapcsoló kijelentései is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Macron végül nem vesz részt a megemlékezésen. „Ha látjuk ezt az értelmetlen pusztítást és indokolatlan erőszakot, talán most már mindenki számára »»»