Fordulat jöhet a benzinkutakon: két tényező döntheti el, meddig marad drága a gázolaj
Az európai dízelhiány és a közelgő téli fűtési szezon miatt továbbra is nagy nyomás nehezedik az üzemanyagárakra, ami Magyarországon is érezhető: a gázolaj literenkénti ára tartósan 700 forint felett jár. Az Egyesült Államok és Oroszország közötti egyeztetések nyomán több dízel kerülhet a nemzetköz»»»
Elegük lett a Budapest belvárosában élőknek – zaklatás, kábítószer és félelem
Egyre több lopás, társasházi betörés és nyílt utcai kábítószer-fogyasztás miatt tiltakoznak civilek október 14-én, szerdán a józsefvárosi Horváth Mihály téren – számolt be róla a Reakció. A demonstráció 17 órakor kezdődik. A szervezők szerint Budapest egyes belvárosi közterületei gyakorlatilag „no-»»»
Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Lassult az ingatlanpiac az idei évben: a vevők jóval tudatosabban választanak, és az árakra is érzékenyebbek lettek. A szakértő szerint a túlárazott lakásokat ezért egyre nehezebb eladni, és az alkuk is egyre nőnek. Az idei évben a tavalyi, kiugróan erős kereslethez képest egyértelműen érzékelhető »»»
V-alakú felpattanást produkált a Bitcoin, de a nagy befektetők és a tőkeáttételes kereskedők még kivárnak
A Bitcoin árfolyama hétfőn 81 ezer dollár közelébe süllyedt, majd gyorsan visszapattant, és kedden rövid időre a 84 ezer dolláros szintet is elérte. Az emelkedést elsősorban a közvetlen piaci vásárlások támogatták, miközben a tőkeáttételes kereskedők és a bitcoin-ETF-ek befektetői továbbra is óvato»»»
Most Cékla az ügyeletes cuki a fővárosi állatkertben
Az intézmény közleménye szerint a május 25-én született kisállatot a nagyközönség az első hónapokban nem sokat láthatta. Ebben az életkorban ugyanis a kölyköknek a legteljesebb nyugalomra van szükségük, és ezért a kicsi ideje nagy részét a kifutóhoz tartozó egyik mesterséges odúban töltötte. Cékla »»»
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Személyes okokra hivatkozva lemondott Tótth András energetikai államtitkár. Személyes okokból benyújtotta lemondását Tótth András, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium energetikai államtitkára. Lemondására tekintettel dr. Baka András köztársasági elnök Magyar Péter miniszterelnök javaslatára 202»»»
Itt a vége a V-hídnak: Vitézy Dávid nyilvánosan megüzente, soha többé nem nyerhet közbeszerzést Mészáros Lőrinc vasútépítő cége Magyarországon
A közlekedési és beruházási miniszter a magyar vasútfejlesztés jövőjéről beszélt egy szakmai konferencián. Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy az iparág megtisztulás előtt áll és gyökeres átalakulásokra lehet számítani. Alapjaiban fog megkérdőjeleződni már a következő napokban is, hogy ők valaha magyar»»»
Elfogyott a türelem Budapest belvárosában, rendőri erősítést követelnek a civilek
Lopások, társasházi betörések, utcai drogfogyasztás és zaklatások miatt emelnek szót budapesti civilek. A szervezők szerint egyes belvárosi utcákban már nappal sem érzik magukat biztonságban a lakók, sötétedés után pedig sokan inkább elkerülik a problémás helyszíneket. A tiltakozók október 14-én, s»»»
Szuverenista útkeresés a Horthy-korszakban
Dr. M. Lezsák Gabriella, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója köszöntőjében felidézte, hogy a Horthy-korszak is arra kereste a választ, hogy miként lehet kedvezőtlen nemzetközi környezetben megvédeni a nemzeti identitást, és ebben milyen szerepe van a kultúrának és a tudománynak. Ahány történész,»»»
Jön a tornádó!
Mindössze pár hét kellett ahhoz, hogy a mesterségesintelligencia-pánik eluralkodjon a világsajtón. A lavinát Jacob Coxon indította el: az Anthropic vezető kutatója szeptember elején jelentette be, hogy távozik a vállalattól, mivel az felelőtlenül versenyez az embernél intelligensebb, önmagát tovább»»»
Már nappal is kerülnek bizonyos utcákat a lakók – betelt a pohár Budapest belvárosában
Egyes budapesti utcákat a szervezők szerint már nappal is inkább elkerülnek a helyiek, sötétedés után pedig sokan nem érzik magukat biztonságban a főváros belső kerületeiben. A drogkereskedelemre, utcai rendbontásokra és betörésekre panaszkodó civilek szerdán 17 órától a józsefvárosi Horváth Mihály»»»
Karácsony Gergely megszólalt a parkolási botrány után: elnézést kért a kerületi polgármesterektől
Karácsony Gergely a Telex interjújában beszélt a főváros és a kormány közötti megállapodásról, amelynek egyik legvitatottabb eleme a parkolási bevételek átrendezése. A tervek szerint a jelenleg a kerületekhez kerülő parkolási pénzeket a jövőben a főváros kapná meg, ami több kerületi vezetőből is ko»»»
Koplovsky: ne legyünk nosztalgikusak, a régi rendszer eltűnt, valami új felé haladunk!
A második világháború után kiépült, szabályalapú kereskedelmi rend a régi formájában véget ért, mert a két legnagyobb szereplő, az Egyesült Államok és Kína egyre inkább eltér a közös szabályoktól – mondta el Michael Koplovsky, korábbi magas rangú amerikai diplomata, nemzetközi kereskedelmi tárgyaló»»»
A nagyhatalmak kezében van a NIS sorsa
A Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti megállapodás kedvezően befolyásolhatja a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) helyzetét, de egyelőre nem jelent megoldást a céget sújtó szankciókra. Željko Marković energetikai szakértő szerint a NIS jövője továbbra is nagymértékben Was»»»
Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés
Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 8»»»
Utolsó villanás az építőiparban
Augusztusban 14 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az előző hónaphoz képest, ami akkora emelkedés, mint a megelőző három hónap esése együttvéve. A látványos ugrás ellenére az ágazat nem tudott kitörni abból a lefelé tartó trendből, amelyben már ötödik éve mozog. A növekedést ugyanis n»»»
Vitézy Dávid most jelentette be: kulcsfontosságú vasútvonalat újít fel a Tisza-kormány – ezzel feledtetné a Déli Körvasút körüli botrányt
Mintegy 174 milliárd forintból újulhat meg a Budapest–Fót–Veresegyház–Őrbottyán–Vác vasútvonal, amelynek utasforgalma a fejlesztés után akár a három-négyszeresére is emelkedhet. A kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet, kijelölte a végleges nyomvonalat, és döntött a megvalósítás felg»»»
Olyasmire készülhet a mesterséges intelligencia, amire eddig csak a sci-fikben volt példa
Az Anthropic kísérletei szerint már csak néhány hónapra lehetünk attól, hogy a kisméretű mesterségesintelligencia-modellek képesek legyenek önmagukat replikálni a kereskedelmi forgalomban kapható IoT-eszközökön, például az okoshűtőkön vagy az olcsó Android TV-boxokon. A vállalat hétfőn közzétett ku»»»
Déli Körvasút: bőven van mit veszíteni a projekt leállításával, egy fontos híd nincs még a helyén, Kelenföldnél megáll az élet – „az egyetlen ilyen értelmezhető vasúti kapacitás válik korlátozottá"
Az új helyzethez kell igazítani a vasúti áruszállítás és a személyforgalmat arra az időre, amíg az Déli Körvasút beruházásból kiejtett V-Híd helyére közbeszerzésen új kivitelezőt nem talál az állam Feldmann Márton vasútipari szakértő szerint. Szükség lenne a körvasút egyes elemeinek mielőbbi megépí»»»
Kifakadt Ruff Bálint: vágni lehetett a levegőt a kormányülésen
Komoly feszültséget okozhatott a kormányon belül, hogy a zárt ajtók mögött zajló kormányzati tanácskozásokról sorra jelennek meg információk a sajtóban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a múlt heti kormányülésen Ruff Bálint élesen kikelt a folyamatos szivárogtatás ellen, és arra figyelmeztetett,»»»
Megszólalt Orbán Viktor a külföldieknek átadott autópályáról és a Déli Körvasút leállításáról: "Én ezt már mind láttam, nem jövendőt mondok"
A volt kormányfő úgy látja, a magyar gazdaság megtorpanása a külföldi befektetőknek kedvezhet, akik így olcsóbban szerezhetnek meg hazai eszközöket. Orbán Viktor a Bayer Show-ban a mezőgazdaság, az építőipar és a turizmus problémáiról, valamint a kormány gazdasági vezetőinek felkészültségéről is be»»»
Déli Körvasút-botrány: a külföldi sajtó is Vitézy Dávidék döntésétől hangos, egyértelmű az ítélet – „Súlyos visszalépés”
Nemzetközi hírnévre tett szert a magyar közlekedési és beruházási miniszter. Egy neves és nagy múltú brit vasúti szaklap szerint komoly visszalépést Vitézy Dávid döntése a legfontosabb budapesti elővárosi közlekedési projektben. A Déli Körvasút építése lényegében félbemarad, miután a kormány kizárt»»»
A Tánczos-ügytől a vörösiszapperig: ő lehet az új legfőbb ügyész
A Polt Péter döntésével leváltott egykori főügyészt, Fejes Pétert jelöli legfőbb ügyésznek Baka András köztársasági elnök. A csaknem négy évtizedes ügyészi múltú, szóvivői tapasztalattal is rendelkező jogász politikamentességet, szakmaiságot és a társadalmi bizalom visszaszerzését ígéri. Bemutatjuk»»»
Átalakítás, ráépítés, felosztás? Ettől még megmarad a lakáshiány
Hollandia is küzd a lakhatási válsággal. Itt a kormány célja évek óta évi 100 000 lakás építése, de az újonnan épült lakások száma alig több mint évi 70 000. Ezért a lakáspolitika olyan gyakorlatokhoz fordult, mint az üres irodák átalakítása, a nagy lakások felosztása és emeletek ráépítése meglévő »»»
Közel egymilliárd euróval csökkent Szerbia devizatartaléka
Szerbia devizatartaléka szeptember végén 29,8 milliárd eurót tett ki, ami 946,2 millió euróval kevesebb az augusztus végi összegnél – közölte hétfőn a Szerb Nemzeti Bank (NBS). A csökkenés ellenére az ország tartalékai továbbra is megfelelő szinten vannak. A devizatartalék az ország pénzügyi bizton»»»
Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat
A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 szá»»»
Karácsony Gergely: zárt ajtók mögött én vagyok a legnagyobb pofájú kerületvédő
Karácsony Gergely szerint nem alaptalan az a félelem, hogy a parkolási rendszer tervezett átalakítása egy szélesebb, a budapesti kétszintű önkormányzati rendszer újragondolását célzó folyamat kezdete lehet. A főpolgármester ugyanakkor azt mondja: a kerületek önállóságát és identitását megőrizné – d»»»
A szerbiai polgárok inkább félreteszik a pénzüket, mintsem befektetik
Bár a szerbiai polgárok több mint 60 százaléka rendszeresen takarékoskodik, a megtakarított pénz jelentős része továbbra is otthon vagy bankszámlán marad. A befektetések helyett sokan inkább a biztonságot választják: elsősorban nem a vagyonuk gyarapítása, hanem a váratlan kiadások és a nehezebb idő»»»
Magyar Péter beszéde alatt bingóztak a fideszes képviselők – fotókon mutatjuk, mi történt
Bingózással töltötték az időt a Fidesz képviselői, miközben Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalását tartotta az Országgyűlésben. A történtekre Forsthoffer Ágnes házelnök is reagált, miután a kormányfő befejezte beszédét, és levonult a pódiumról. Bingóztak a fideszesek a parlamentb»»»
Magyar Péter nagyon fontos részleteket osztott meg a jövő évi költségvetésről
Jövő héten mutatja be a kormány a 2027-es költségvetést, amelyben Magyar Péter béremeléseket, szociális támogatásokat és nagyszabású fejlesztéseket ígér. A kormányfő hétfőn a parlamentben bejelentette, hogy tíz év alatt 3550 milliárd forintot fordítanának a vasút fejlesztésére, elindítanák a Wekerl»»»
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat
A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a »»»
Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Elutasította az ügyészség a gyanúsítások, a kutatások és lefoglalások elleni panaszokat az Erste-ügyben – idézi a Fővárosi Főügyészség közleményét az MTI. Az eljárás amiatt indult, mert a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjának egyes főosztályvezetői 2023-ban felsőbb »»»
Karácsony Gergely: A parkolás volt az első szent tehén, amit levágtunk, de nem az utolsó
Karácsony Gergely szerint a budapesti parkolási rendszer átalakítása csak az első lépés, a jövőben további konfliktusokat is vállal a főváros érdekében. Egy interjúban a kerületi polgármesterekkel kialakult vitáról, a kormánnyal kötött megállapodásról és a budapesti olimpia esélyeiről is beszélt. A»»»
„Éjjel hozta őket a rendőrség, és rettegtünk, hogy megszöknek” – A gyermekvédelem igazi arca
Éjszaka érkező rendőrautó, benne hat testvér. Közös rettegés a sötétben, majd felkel a nap, és rájönnek: megérkeztek. De hogyan lehet bizalmat építeni ott, ahol a felnőttekbe vetett hit gyökerestül megrendült? És miként képes egy nevelőszülő tiszta szívből szeretni egy gyermeket úgy, hogy tudja, eg»»»
Hiába panaszkodott Erste-ügyben a gyanúsítás ellen Matolcsy György
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban. Simor András az ellene irányuló nyomásgyakorlásról beszélt az Erste Bank bécsi anyabankjában, az Erste Groupban viselt felügyelőbizottsági tagságával kapcsolatban. Az eljárás során a KR »»»
Eljárást indít a GVH a Déli Körvasút ügyében, de hangsúlyozzák, eddig senki sem fordult hozzájuk
Hivatalból eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli Körvasút-beruházás ügyében. A hatóság lépését a közérdek védelme és az uniós forrásvesztés kockázata indokolta, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy korábban sem állami, sem uniós szervektől nem kaptak hivatalos jelzést a proj»»»
Visszautasította az ügyészség Matolcsy György panaszát az Erste-ügyben
Elutasította a gyanúsítások, kutatások és lefoglalások elleni panaszokat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség abban az ügyben, amelyben a gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Bankfelügyeleti Központjához tartozó főosztályokat irányító egyes emberek 2023-ban – vezetői utasításra – hivatal»»»
Megvan mit ront el az EU, ami Magyarországot is nyomja
Az Európai Unió versenyképességi lemaradása abból fakad, hogy kevesebbet fektet a jövő technológiáiba, és a meglévő tudását és tőkéjét is kevésbé hatékonyan alakítja gazdasági teljesítménnyé, mint az Egyesült Államok vagy Kína – erre a következtetésre jut az Európai Bizottság két friss, különálló e»»»
Keményen üzentek Ursula von der Leyenék a tagállamoknak: ez egy veszélyes játék
Szokatlanul éles hangon figyelmeztette az Európai Bizottság vasárnap a tagállamok nagyköveteit, mert az ír elnökség friss kompromisszumos javaslata 159 milliárd euróval csökkentené az EU 2028–2034-es költségvetését. Brüsszel szerint a 8 százalékos megszorítás éppen a válságtartalékokat, a versenyké»»»
Tardos Gergely: az eurósztorival lehet harcolni a magas adósságteher ellen
Az adósságkezelés akkor sikeres, ha biztosítja a költségvetés likviditását, és képes lefaragni a jelenleg kirívóan magas kamatteherből - mondta Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ elnök-vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjújában. Az euró felé haladva tovább csökkenhetnek az elvár»»»
Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500
Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac em»»»
Egy pap a Vatikán igazi AI suttogója, Ferenc pápát is ő informálta
Legutóbb szeptember végén fogalmazott meg intelmet a jelenlegi Szentatya, XIV. Leó pápa a mesterséges intelligencia (AI) kapcsán. Ekkor újságírók előtt osztotta meg a gondolatait az AI-t érintő aggodalmakról, és arról, hogy az AI fenyegetést jelenthet-e az emberiség számára. A Római Katolikus Egyhá»»»
Büntetésből celluxszal ragasztotta be az óvónő egy kislány száját Mogyoródon, megszólalt az apa
Egy ötéves kislány száját ragasztószalaggal ragaszthatta le büntetésből egy mogyoródi óvodavezető, miután a gyermek sírni kezdett. A kislány szája az eset után véres volt, szülei pedig azonnal másik óvodába vitték. A nő ellen kiskorú veszélyeztetése és könnyű testi sértés miatt indult eljárás, az ü»»»
Karácsony Gergely szerint tarthatatlan a helyzet: átalakítaná Budapest parkolási rendszerét
A budapesti parkolási rendszer átalakításával évente mintegy 10 milliárd forintot lehetne megtakarítani, ami ötszörösére növelhetné a főváros útfelújítási keretét. A közlekedési infrastruktúra jelentős állagromlása miatt elengedhetetlen a hatékonyabb üzemeltetés, valamint a kerületek közötti adóbev»»»
Vitézy Dávid bejelentést tett a Déli pályaudvarral kapcsolatban
Befejeződtek a hétvégi karbantartási munkák a Déli pályaudvaron, ahol a kétnapos teljes vágányzár ideje alatt a pályaállapotok javításán és az évek óta fennálló sebességkorlátozások felszámolásán dolgoztak a MÁV szakemberei – számolt be Facebook-bejegyzésében Vitézy Dávid közlekedési és beruházási »»»
Európa kiszorítja a szabálytalan stabilcoinokat: mi lesz a tőzsdén maradt USDT-vel?
Eltűnik a vásárlás gomb, de az eladás még működik. Az egyik platform kiutalást enged, a másik átváltást kínál, egy harmadik pedig határidőt szab a megmaradt egyenlegek rendezésére. Az európai stabilcoin-szigorítás legfontosabb kérdése most az, mi történik azokkal a tokenekkel, amelyeket az ügyfelek»»»
57 milliárddal számoltatja el Vitézy Dávid Mészáros Lőrinc cégét
A tárcavezető friss közösségi bejegyzésében kiemelte: a beruházás átmeneti leállításával párhuzamosan a megrendelői döntést már átadták a kivitelező V-Hídnak. A cégnek az 57 milliárd forintos előleggel való elszámolás mellett biztosítania kell a munkaterület biztonságos lezárását, az állagmegóvást »»»
Brüsszel adhat jogi muníciót az Airbnb és az üres lakások ellen, de a magyar lakhatási fordulat itthon dől el
Az Európai Unió új lakhatási szabályozási csomagja segíthet eldönteni, hogy mikor avatkozhat be egy tagállam vagy önkormányzat a lakáspiac működésébe a megfizethető lakhatás védelmében. A Portfolio-nak nyilatkozó szakértők szerint a készülő uniós szabályozás Magyarországon önmagában nem hoz fordula»»»
Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét
A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonba»»»
Az oroszoknak is lapul egy ász a kabátujjukban? Sérthetetlenek lehetnek az orosz tankok – egy darabig
Mint tudjuk, az orosz-ukrán háború egyik fő kérdése, hogy miként lehetne a „befagyott” csatateret felolvasztani, azaz az állóháborúból újra mozgó háborút csinálni. Nem kell hadtörténésznek lenni, hogy tudjuk, erre a legjobb modern eszközök a légierővel és tüzérséggel támogatott páncélosok, tankok, »»»