Súlyos buszbaleset történt Franciaországban, többen meghaltak
Több halálos áldozattal járó, súlyos buszbaleset történt péntek reggel Franciaország keleti részén, a svájci határ közelében – írja a Reuters. A TF1 hírportál értesülése szerint a busz sofőrje reggel fél 8 körül elvesztette az irányítást a jármű felett, amely ezután az árokba zuhant. A buszon körül»»»
Egyes pénzváltókban már száz eurót sem tudnak adni – a jegybank szerint nincs valutahiány
Miközben a Szerb Nemzeti Bank szerint elegendő euró áll rendelkezésre a lakosság igényeinek kielégítésére, egyes belgrádi pénzváltókban már néhány száz eurót sem tudnak eladni az ügyfeleknek. Az N1 televízió helyszíni riportja szerint az euró iránti kereslet jelentősen megnőtt, amit a pénzváltók al»»»
Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Történelmi zakót kaptak a republikánusok a félidős választásokon, de miért? És mi jön ezután? Trump hajlandó lesz alkudozni a demokratákkal vagy valami utolsó nagy dobásra készül? Meglepő jelöltek is előkerülhetnek a két év múlva esedékes elnökválasztáson. A Klasszis Podcast legfrissebb adásában Ya»»»
Lezsák Sándor, a lakmuszpapír
Amúgy pedig nem mindegy, hogy „több ezer” vagy 163? Az Isten szerelmére! Itt nem arról van szó, hogy véletlenül rossz utcanevet adtam meg, és a temus, strasszokkal kirakott műbroki rossz címre lett kiszállítva, itt emberekről és emberi sorsokról van szó! Félreértés ne essék: nem Cseh Gergő Bendegúz»»»
Válságból tőzsdesztori: még mindig nem drága ez a piac
Az Invest legújabb adásában ismét három olyan befektetési sztori került elő, amelyek jól mutatják, milyen eltérő irányokból érkezhetnek most lehetőségek és kockázatok a piacokra. Szó volt a görög tőzsde látványos feltámadásáról, ahol a válság utáni konszolidáció, a bankrészvények ereje és a még min»»»
A fokozódó befektetői óvatosság közepette csökkentek az amerikai és a német állampapírhozamok
A fejlett kötvénypiacokon az amerikai és a német államkötvények iránt erősödött a kereslet, amit támogatott, hogy a technológiai részvények meredek esése a befektetőket a biztonságosabb eszközök felé terelte. Az amerikai 10 éves 5,5 bázisponttal 4,84%-ra, a 2 éves pedig 10,4 bázisponttal 4,48%-ra c»»»
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
A D1 kategóriába tartozó személyautók éves országos matricája 62 560 forintba, az éves megyei matrica 7280 forintba kerül 2027-ben. Az augusztusi, 1,3 százalékos inflációhoz igazodó díjemelés mellett az M1 regionális matrica ára változatlan marad. Megjelentek a 2027. január 1-jétől érvényes hivatal»»»
„Nagyon is jól tudták, milyen pusztító hullámot indítanak el”
Dömötör Csaba európai parlamenti képviselő közölte: a testület egyik tagja, Orvos-Tóth Noémi jótanács-gyűjteményt tett közzé a közösségi oldalán, amelyben a feszültség csillapítását, a kárörvendő kommentek kerülését és az ellenőrizetlen állítások terjesztésének mellőzését javasolja a magyaroknak. E»»»
Rendkívüli választások jönnek több magyar körzetben is
Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást most vasárnap. Békésen és Bátonyterenyén egy-egy lemondott képviselő helyére választanak utódot, Tárkányban a polgármester halála miatt szavaznak, Perenyén pedig a képviselő-testület feloszlása után a falu vezetőjéről és mind a négy képvise»»»
Konok Péter: Így zabálja fel a „genderháború” a valóságot
„Konzervatív forradalom” van már megint a mi utcánkban, azt mondják. Közben a járda járhatatlan a sártól, az út kátyús és egyirányú, a kukákban bűzölög az itt hagyott közszemét, de a házfalakon vadonatúj, büszke feliratok hirdetik, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”. És bár ez a „konzervatív forradalo»»»
A román trikolórba gyűjtötték a szemetet – Felháborodást váltott ki az incidens
Hullámot vetett a felháborodás a közösségi médiában egy Suceava megyei incidens miatt: Bosanci községben Románia nemzeti zászlóját használták fel a polgármesteri hivatal udvarán felhalmozódott levelek és növényi hulladékok összegyűjtésére, valamint elszállítására. Sokak szerint a gesztus a nemzeti »»»
Még a sükösdiekkel is kitoltak Magyar Péterék, teljes káosz van a szociális tűzifaprogram körül is, végül a rászorulók járnak pórul
A korábbi cikkünkben is arra hívtuk fel a figyelmet: a közösségi oldalakon közzétett kormányzati bejelentések és a ténylegesen kiosztható tűzifa mennyisége között jelentős különbség lehet. A rászoruló családok számára ugyanis nem a kommunikált milliárdok, hanem a téli fűtéshez szükséges tüzelőanyag»»»
Hosszú útra indult a nemrég műtött XIV. Leó: három országot is felkeres
Argentína: Ferenc pápa öröksége és a társadalmi feszültségekNovember 8. és 11. között Argentína következik, ahol XIV. Leó Buenos Airesbe, Córdobába és Lujánba látogat. Az út egyik legfontosabb mozzanata, hogy felkeresi elődje, Ferenc pápa szülőhazáját. Jorge Mario Bergoglio pápaként soha nem tért v»»»
„Itt az ideje, hogy az EP kezdeményezze az úgynevezett 7. cikk szerinti eljárás lezárását”
Magyarország és Európa: nyilvánvaló, hogy a demokrácia, a bizalom és a jogállamiság új fejezete nyílt meg. Ezért itt az ideje, hogy az Európai Parlament kezdeményezze az úgynevezett 7. cikk szerinti eljárás lezárását, elismerve a már végrehajtott reformokat. Hetven évvel ezelőtt a magyarok fellázad»»»
Meredeken estek az amerikai részvényindexek; jelentősen emelkedtek az olajárak
Az amerikai részvénypiacok a szerdai emelkedést követően jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést: az S&P 500 4,4%-kal, a Dow Jones 3,4%-kal, míg a Nasdaq Composite 5,5%-kal gyengült. Utóbbi ezzel 2025 áprilisa óta a legnagyobb napi visszaesését szenvedte el, és több mint 10%-kal került októbe»»»
Elmagyarázta Gajdos és csapata, miért megy csak lassan a láncfűrészek kiűzése a védett erdőkből
Teljesen átalakítják a hazai erdők kezelését, és ez nem megy egyik pillanatról a másikra – véli az Élő Környezetért Felelős Minisztérium. A tárca egy háttérbeszélgetésen próbált részben a fakivágási moratóriummal kapcsolatos kritikákra reflektálni, a moratórium nehézségeit ecsetelve, valamint az er»»»
Rustban programozni igazán kellemes szívás
A Rust igazi settenkedő nyelv, szépen lassan mindenhol megjelenik. Két év lebegtetés után nálunk, a kraftie-ban is. A 92. Kraftie-adást a Rust nyelvnek szánjuk. A Rust az egyik leginkább körülrajongott programozási nyelv: a Stack Overflow fénykorában éveken át ez nyerte a fejlesztők kedveltségi ver»»»
Betelt a pohár a diákoknál, utcára vonultak a tanárjelöltek
A szervező szerint különösen aggasztó, hogy a hallgatók és a minisztérium között mindeddig nem indult érdemi egyeztetés. Nincsen kezdeményezés egyelőre a minisztérium és a diákok között. Nem kaptunk még felületet arra, hogy ez a párbeszéd megvalósuljon – mondta. Hozzátette: információi szerint a ha»»»
Magyar Péter a Fidesz szemére vetette, hogy nekik soha nem jutott eszükbe bocsánatot kérni semmiért
A miniszterelnök arra reagált, hogy bár bocsánatot kért Lezsák Sándortól, a fideszes oldal továbbra is az üggyel támadja a kormányt.»»»
Magyar Péter reagált az ellenzék vádjaira: Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved
Magyar Péter Facebook-bejegyzésében bírálta a Fideszt, amiért szerinte éppen azok kérik számon rajtuk a hibákat, akik éveken át közpénzből finanszírozott lejáratókampányokat folytattak. A miniszterelnök felidézte az ellene szerinte terjesztett hazug vádakat, és azt állította, hogy a támadások ember»»»
40 tonna kávé kelt el a Fekete Péntek első fél órájában
A legnagyobb hazai webáruházban a vásárlások értéke 14 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. A Fekete Péntek első fél órájában a vásárlók 817 ezer terméket rendeltek az eMagtól, adta hírül az economedia.ro. A kötelező gépjárműbiztosítás (RCA) iránti kereslet négyszerese volt a tavalyinak, amin»»»
Donald Trump Putyin küldöttével tárgyalt, az elnök szerint hamarosan megállapodás születhet az ukrajnai háborúról
Donald Trump zárt körű megbeszélést folytatott Kirill Dmitrijevvel, Vlagyimir Putyin küldöttével a Fehér Házban, miután az orosz tisztviselő ukrán képviselőkkel együtt részt vett Melania Trump csütörtök esti rendezvényén. Az amerikai elnök szerint hamarosan megállapodás születhet az ukrajnai háború»»»
Fagyban ne indítsa el azonnal az autót
A hideg téli reggeleken sok autós szembesül azzal, hogy a motor nehezebben indul, az akkumulátor pedig alig bírja a terhelést. Egy spanyol autószerelő szerint már egy rövid várakozás is segíthet, különösen a dízelmotoroknál. Mutatjuk, mire érdemes figyelni benzines és dízel autó esetén, és mit tehe»»»
Szabadult is, meg nem is: a börtön kapujában állítottak elő rablás miatt egy éppen kiengedett férfit
A börtön kapujában várták a rendőrök azt a 31 éves férfit, akit egy augusztusi erzsébetvárosi rablással gyanúsítanak. A férfi a gyanú szerint a Bethlen Gábor utcában kapta ki egy járókelő kezéből több mint 80 ezer forintját, majd megütötte. Kedden szabadult egy vidéki börtönből, a nyomozók őrizetbe»»»
Együtt a kézdivásárhelyi gyermekekért – 266 gyermeknek nyújtanak segítséget
Mintegy 350 gyermeket kerestek fel eddig a kézdivásárhelyi Act for Children program munkatársai, közülük jelenleg 266-an részesülnek rendszeres támogatásban. Ez a végső létszám, több jelentkezőt nem is tudnak fogadni. A tavaly ősszel megnyílt nappali központban nem csupán a tanulásban segítik a hát»»»
Összeomlásszerű zuhanás a Wall Streeten: megingott a befektetők bizalma a mesterséges intelligenciában
Súlyos veszteségekkel zártak csütörtökön az amerikai tőzsdék, miután a befektetők tömegesen kezdték eladni a mesterséges intelligenciához és az adatközpontok építéséhez kapcsolódó vállalatok részvényeit. A technológiai cégek árfolyamát követő Nasdaq index 5,5 százalékot, az S&P 500 pedig 4,4 százal»»»
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
A Politico brüsszeli hírlevele szerint a korábbi magyar miniszterelnök, Orbán Viktor két szövetségese, a szerb választásokat elvesztő Aleksandar Vucic és a szlovén elnök, Janez Jansa pártja is a Fidesz sorsára juthat. Az Európai Néppárt (EPP) korábban ugyanis tolerálta a párt fősodrától távolabb ál»»»
A rendőrséghez került Havasi Bertalan illetményügye
A közleményben azt írták: az Orbán-kormány korábbi helyettes államtitkára a Fidesz által működtetett, jogi segítséget nyújtó Védvonal segítségével augusztusban tett feljelentést, mert a felmentési idejére törvény szerint járó illetmény folyósítását a Miniszterelnökség „jogellenesen beszüntette”, mi»»»
Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnes házelnök ellen Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő. Indoklása szerint a házelnök korábban kiegészített vagyonnyilatkozatából is kimaradt, hogy 2026 márciusáig egy milliárdos forgalmú cég ügyvezetője volt. Vagyonnyilatkozati elj»»»
Megszólalt Varga Mihály: több mint 50 milliárdos értékvesztésre derült fény a jegybanki ingatlanoknál
Több mint ötvenmilliárd forintos értékvesztést számolt el a Magyar Nemzeti Bank a korábban megvásárolt és felújított ingatlanjainál, miután a jegybank új vezetése által megrendelt értékbecslések megállapították, hogy azok könyv szerinti értéke nem felelt meg a valóságnak - közölte Varga Mihály MNB-»»»
Sok a kérdőjel az Anthropic IPO-ja körül: áttörés vagy túlforrósodott AI-sztori?
A Reuters legfrissebb, magyar idő szerint péntek reggeli információi szerint az Anthropic potenciális befektetői egyre komolyabban megkérdőjelezik a vállalat 1500 milliárd dolláros értékeltségét, miközben az sem biztos, hogy a társaság tartani tudja a novemberre tervezett részvénykibocsátást. A csü»»»
A technológiai és védelmi szektor gyengélkedése nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zárták a csütörtöki kereskedést. A STOXX 600 index 0,4%-kal csökkent elsősorban a technológiai és védelmi részvények visszaesésének következtében, miközben az emelkedő olajárak is rontották a piaci hangulatot. A technológiai szektort továbbra is nyomás alatt »»»
Trump Putyin küldöttével tárgyalt: „Nagyszerű, csodálatos megállapodás lesz”
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy zártkörű találkozón fogadta Kirill Dmitrijevet, Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttét. Azt nem árulta el, miről tárgyaltak, de kijelentette, hogy hamarosan megállapodás születhet az ukrajnai háború rendezéséről. Ez egy nagy jelentőségű megállapodás le»»»
Eljött az idő: beidézték Rogán Antalt
December 17-re idézte be Rogán Antal volt Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság. A Toroczkai László vezette testület egy nappal korábban Völner Pál volt államtitkárt és Schadl Györgyöt, a végrehajtói kar korábbi elnökét hallgatná»»»
Akár 33 százalékkal is emelkedhet egyes ápolók bére 2027-ben
Jelentősen átalakulhat az egészségügyi szakdolgozók bértáblája 2027-től, a Válasz Online értesülése szerint ugyanis az átlagosan 15 százalékos emelés mértéke 7,5 és 33 százalék között mozoghat. A legtöbbet várhatóan a kórházi ágyak mellett dolgozó, középfokú végzettségű ápolók nyerhetik. Az új, 90 »»»
Pánik a tőzsdéken - Mit csinál az OTP és a Mol?
A nyitást követően a BUX máris 1 százalékos esésben van. Mind a 4 hazai blue chip esik, legnagyobb mértékben a Mol árfolyama csökkent a kereskedés első perceiben. Eséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a BUX 1 százalékot esett, így jelenleg 143 090 ponton áll az index értéke. A BUX-index jelenleg a »»»
Pánikhangulat a tőzsdéken - Nagy esés Európában is
Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangul»»»
Sikerült legyűrnie a kiadóknak a Meta-t
Visszavonta a Meta azokat az új szerződési feltételeket, melyek lehetővé tették volna a platformszolgáltató számára, hogy az üzleti fiókokat üzemeltető ügyfeleinek webes tartalmait automatizáltan begyűjtse. Világszerte fellélegezhetnek - legalábbis egyelőre - a kiadók és médiacégek, a Meta határoza»»»
Beidézi Rogán Antalt a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság: itt a lista, kiket várnak még
A Toroczkai László által vezetett vizsgálóbizottság csütörtöki ülésén több személy szóbeli vagy írásbeli nyilatkozattételre való kötelezéséről döntött. A személyes megjelenésre december 9-én idézték be Nagy Ádámot, Rogán Antal volt kabinetfőnökét, Rehák Róbert vállalkozót, Zavaczky Márk András ügyv»»»
Két drónriasztás tizenkét óra leforgása alatt
Péntek reggel a Román Légierő két F-16-os vadászgépe szállt fel a 86-os Borcea légibázisról, miután a védelmi erők egy légi célpontot észleltek Sulina településtől keletre. A hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot Tulcea megye északi részén. „Péntek reggel, november 6-án a védelm»»»
Donald Trump nemzeti emlékművé nyilvánította az Ovális Irodát, hogy „a buta emberek” ne tudják lebontani
Donald Trump nemzeti emlékművé nyilvánította az Ovális Irodát, hogy utódai ne változtathassák meg az általa arannyal ékesített elnöki munkahelyet. Egy műemlékvédelmi szakértő szerint a lépés jogilag értelmetlen, és ellentmond annak, ahogy a kormányzat más washingtoni történelmi helyszínek védelmét »»»
Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön a The New York Timesnak adott interjúban cáfolta azokat a híreket, miszerint a republikánusoknak a félidős választásokon elszenvedett veresége után fontolgatná, hogy kilép a Trump-kormányból. „Mindig is az volt a szándékom”, hogy Donald Trump elnök m»»»
Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
A Fidesz képviselője emellett bejelentette, hogy „nem adják meg magukat”, és továbbra is kamerázni fognak a parlamentben.»»»
Tőzsdére lép az Anthropic: áttörés vagy túlforrósodott AI-sztori?
A csütörtöki Checklistben (13:34-től) az Anthropic várhatóan novemberi tőzsdére lépéséről volt szó, amely az AI-szektor egyik legnagyobb piaci tesztje lehet. A fő kérdés az, hogy a befektetők ezt hosszú távú technológiai áttörésként vagy egy túlforrósodott AI-sztoriként árazzák majd. A témában Czac»»»
Nincs elég pénz az új európai elvárásokra: több tagállam azonnali magyarázatot követel Brüsszeltől
Az uniós chipgyártás fejlesztésétől a sarkvidéki beruházásokig több brüsszeli terv finanszírozása bizonytalan, mert a tagállamok még a 2028–2034-es uniós költségvetés teljes összegéről sem állapodtak meg. A kormányok év végéig szeretnének egyezségre jutni, de a takarékos tagállamok szerint az ír so»»»
Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát
Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő cí»»»
Súlyosbításért fellebbez az ügyészség az amerikai nőt Budapesten megfojtó ír férfi ügyében
Súlyosbításért fellebbez az ügyészség a partnerét meggyilkoló ír férfi (nyitóképünkön) ügyében, az eljárás másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla előtt folytatódik – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken. AFővárosi Főügyészség 2025 őszén emelt vádat egy Magyarországon tartózkodó, ír állam»»»
Impeachment fenyegette, lemondott az elnök, tüntetnek az utcán — egy magyar nagybank is érintett
Pena tavaly decemberben Budapesten is járt — ilyen magas szintű látogató három éve nem járt azelőtt nálunka konzervatív latin-amerikai országból.»»»
Már nem extra, hanem nélkülözhetetlen: alapközművé vált az épületekben a távközlési infrastruktúra
A stabil beltéri mobilhálózat ma már ugyanúgy része az épületminőségnek, mint a jó gépészet, az energiahatékonyság vagy a prémium anyaghasználat. A kérdés mára egyértelműen csak az időzítés, azaz hogy mikor lesz az épületen belüli megbízható hálózati lefedettség biztosítása a fejlesztés része: már »»»
Kész, vége, ennyi: elrendelték a Schobert Norbert által alapított Update-hálózat felszámolását
Jogerősen elrendelték az egykor népszerű Update-hálózatot üzemeltető cég felszámolását. A vállalat a felhalmozott beszállítói tartozások és a sorozatos adóhatósági végrehajtások következtében fizetésképtelenné vált, október végére pedig az utolsó üzletük is végleg bezárt - számolt be a Blikk. Az eg»»»