Privat bankar 6m

Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között

Zelenszkij szerint Washington egy amerikai–ukrán–orosz találkozó lehetőségét is felvetette, amelyet kezdetben nem államfői, hanem szakértői szinten tarthatnának meg. Az ukrán elnök azt mondta, Kijev nyitott a különböző helyszínekre és tárgyalási formátumokra. Az amerikai kezdeményezés része lehet a»»»

privatbankar.hu
Maszol 13m

Meggondolta magát az OMV Petrom, 10 lej alatt maradt a benzin ára

Még mindig van két kúthálózat, ahol 10 lejnél olcsóbb benzint lehet tankolni. A csütörtökről péntekre virradó éjszakán literenként 8 banival emelte az üzemanyagok árát az OMV Petrom, számolt be a profit.ro. Ezzel a gázolaj az OMV kútjainál átlépett egy újabb lélektani határt, literje 11,05 lejbe ke»»»

maszol.ro
Hvg 13m

Még az idei évre járhat 100–130–150 ezer forint az államtól, ha most indul a nyugdíjmegtakarítás

Szeptember végén még mindig van 3 hónap, hogy a magyarok indítsanak egy megtakarítást, amely segítségével az államtól vissza tudnák igényelni a befizetett személyi jövedelemadójuk egy részét, egyenesen belecsatornázva a megtakarításba. Azonban nem minden megtakarítás jogosult erre a lehetősségre. E»»»

hvg.hu
Hvg 16m

A Fidesz szerint nem 12, csak 8 milliárdért szerződött a HM előző vezetése egy brit céggel

A Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése által meghozott döntések minden esetben azt a célt szolgálták, hogy a magyar katonák a lehető legmagasabb színvonalú felkészítést kapják – reagált Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter vádjaira a Fidesz. A HVG is megírta délelőtt, hogy a Honvédelmi M»»»

hvg.hu
Hvg 16m

Őrsi a börtönből: Négy éve nem történik semmi a magáncélokra elherdált II. kerületi sportpénzek ügyében

„1676 nap telt el eseménytelenül azóta, hogy a II. kerületi önkormányzat feljelentést tett a magáncélokra elherdált sportpénzek miatt” – írta a közösségi oldalán Őrsi Gergely, a kerület polgármestere, aki az ügyvédjén keresztül kommunikál a külvilággal azóta, hogy júniusban letartóztatták az óbudai»»»

hvg.hu
Vilaggazdasag 16m

Állampapír: Romániában bevált a vérért kötvény program, miközben idehaza egyre csökkentik a kamatokat

Első hallásra kissé bizarrnak tűnik ez a román innováció, de állítólag bejött. Extra kamatozásban részesülnek a román véradók, ha állampapírokat vásárolnak. A román állampapírprogram egyszerre próbálja kezelni az ország krónikus vérhiányát és az államháztartás finanszírozási igényeit. A kezdeményez»»»

vg.hu
Maszol 21m

Most már mindkét irányból épül a Kézdivásárhely–Kézdiszentlélek kerékpárút

Újabb szakaszához érkezett a Kézdivásárhely és Kézdiszentlélek közötti kerékpárút építése: csütörtökön a céhes város közigazgatási területén is megkezdődtek a munkálatok. A kivitelezést a közbeszerzési eljárást megnyerő Strabag végzi. A Kézdiszentlélekhez tartozó szakaszon már hónapokkal korábban f»»»

maszol.ro
Infostart 26m

Szőlő utcai ügy: meghosszabbították a volt főigazgató és társa letartóztatását

A szóvivő hozzátette: a védői fellebbezések miatt a végzés nem végleges. Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézet emberkereskedelemmel, kényszermunkával és egyéb bűncselekményekkel gyanúsított volt igazgatója és élettársa tavaly május 29-én került letartóztatásba, azóta állnak a legs»»»

infostart.hu
Vilaggazdasag 26m

Magyar Péter név szerint kérte számon a krízis idején: Garancsi István cége teljesítette, amit megígért – tízezer tonna kő érkezett a Dunához

Befejeződött annak a tízezer tonna terméskőnek a leszállítása, amelyet a Market Építő Zrt. ajánlott fel a paksi fenékküszöb építéséhez. A Duna alacsony vízállása miatt elrendelt beruházás már hetek óta ellátja vízszintemelő feladatát, a teljes kivitelezés azonban továbbra is zajlik. Leszállította a»»»

vg.hu
Portfolio 26m

Magyarország számára is fontos megállapodás született a kis moduláris atomreaktorok piacán

Együttműködési megállapodást írt alá az amerikai GE Vernova, a japán Hitachi, a dél-koreai Samsung C&T és a lengyel SGE, hogy közösen terjesszék a BWRX-300 típusú kis moduláris atomreaktort Közép- és Kelet-Európában, valamint Nagy-Britanniában – közölték a cégek. A régióban a lengyel SGE viszi a pr»»»

portfolio.hu
Profit Line 27m

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízh»»»

profitline.hu
Privat bankar 30m

Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson

A hivatalos eredmény szerint a kommunista párt 37, az LDPR 23, az Új Emberek 19, az Igazságos Oroszország 17, a Rogyina pedig egy képviselői helyhez jutott, négy mandátumot független jelöltek szereztek meg. Pamfilova közlése szerint az Ukrajna elleni háborúban részt vevő 46 jelölt is bekerült az Ál»»»

privatbankar.hu
Alternativenergia 33m

Napelempark és akkumulátoros tároló: újabb nagyszabású energetikai beruházás valósult meg

Megkezdte működését a Solar Markt csoport 70 megawattos csúcsteljesítményű napelemparkból és 80 megawattórás energiatárolóból álló hibrid erőműve Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t. A közlemény szerint a támogatás nélkül, piaci alapon, mintegy 28 milliárd forintból megvalósuló»»»

Infostart 38m

Templomkertben támadt a drogos nő egy járókelőre Mezőtárkányban

A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt a nő ellen, aki 2026 áprilisában, a reggeli órákban késsel támadt egy, a mezőtárkányi templomkerten áthaladó járókelőre. A vádirat szerint az elkövető a támadás idején kristály nevű kábítószer hatása alatt állt – számolt be róla az index.hu. A vádirat szer»»»

infostart.hu
Portfolio 38m

Pocsék adat érkezett: történelmi mélyponton a születésszám

Az előzetes adatok szerint 2026 augusztusában 5922 gyermek született, és 9452 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 7,4, a házasságkötéseké 12%-kal alacsonyabb, a halálozásoké pedig 0,9%-kal magasabb volt. A kedvezőtlen nyár végi adatok azt jelentik, hogy a természete»»»

portfolio.hu
Demokrata 39m

A székletátültetés akkor is segíthet, ha az antibiotikum már nem hat

A székletfiltrátum-transzplantáció után nem a donor baktériumölő vírusai, hanem a betegek saját bélrendszerében megbúvó bakteriofágok aktiválódhattak. A székletátültetés újabb lehetséges hatásmechanizmusára derített fényt egy friss magyar kutatás. Az eredmények szerint a kezelés segíthet olyan súly»»»

demokrata.hu
Demokrata 39m

Sokkolóan enyhe ítélet a gyerekét halálra éheztető anyával szemben

A tájékoztatás szerint a születésétől fogva izommerevségben szenvedő sértett édesanyjával és édesapjával élt közös háztartásban. A sértettet a szülei 2024-ben felköltöztették a családi ház emeletére, ahol nem volt mellékhelyiség; a sértett a romló egészségi állapota miatt a lépcsőn már nem tudott ö»»»

demokrata.hu
Demokrata 39m

Időjárás-előrejelzés

Vasárnap a hűvös, helyenként párás, ködös reggelt követően napközben országszerte a napsütésé lesz a főszerep, csak fátyolfelhők és kevés gomolyfelhő jelenhetnek meg az égen. Csapadék nem várható. A délies szelet nyugaton és északnyugaton élénk, olykor akár erős lökések kísérhetik. Tovább melegszik»»»

demokrata.hu
Demokrata 39m

Rémálom a Csillagban

Június 23-án vették őrizetbe többedmagával Bús Balázst, miután Molnár Áron színész botrányt robbantott ki a Nemzeti Kulturális Alap Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiuma által tavaly és idén közösségi kulturális programokra megítélt összesen 17,6 milliárd forintos támogatások miatt. Fi»»»

demokrata.hu
Maszol 45m

Lovat lopott egy 25 éves székelykeresztúri férfi, őrizetbe vették

Egy 25 éves székelykeresztúri férfit vettek 24 órára őrizetbe a rendőrök, miután a gyanú szerint egy mintegy 10 ezer lej értékű lovat lopott el a város határából. Az állatot Brassó megyében találták meg. A rendőrség közlése szerint a férfi hétfőről keddre virradó éjszaka tulajdonított el egy lovat »»»

maszol.ro
Maszol 45m

Bővülnek az egészségügyi és szociális szolgáltatások Krasznán

Bővül a közösségi és szociális szolgáltatások köre Krasznán. Máronban elkészült az Integrált Közösségi Egészségügyi Központ, amelynek hivatalos átadását a közeljövőben tartják meg. A projekt részeként egy egészségügyi asszisztenst alkalmaztak, aki alapvető, szükséges egészségügyi ellátást végez a k»»»

maszol.ro
Hvg 50m

Videón, ahogy kifütyülték Netanjahut az ENSZ Közgyűlésén

Immáron másodjára fütyülték ki Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt az ENSZ Közgyűlésében, majd, ahogyan az tavaly is történt, a küldöttek egy jó része otthagyta az üléstermet. A Foreign Policy szerint több mint száz képviselő távozott még azelőtt, hogy Netanjahu elfoglalhatta volna a szószé»»»

hvg.hu
Infostart 50m

Emberrablási kísérlet Bicskén: rettegnek a helyiek, a rendőrség eljárást indított

A Bicskei Rendőrkapitányság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének kísérlete folytat büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben – számolt be róla a blikk.hu. „Az igazság az, hogy nekem nyolcéves a fiam, és már tavaly is egyedül járt a su»»»

infostart.hu
Portfolio 50m

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, tovább gyűrűzik az azbesztbotrány

Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer»»»

portfolio.hu
Demokrata 51m

Elképesztő csúsztatásokkal támad Ruszin-Szendi Romulusz

A Magyar Honvédség volt az első NATO-haderő, amely a legújabb generációs Lynx harcjárműveket rendszerbe állította, ebből adódóan erről a modern technikáról korábban egyetlen más hadsereg sem rendelkezhetett hosszú távú üzemeltetési vagy harctéri tapasztalatokkal. Havasi Bertalan rámutatott, hogy a »»»

demokrata.hu
Index 53m

Mintegy tízezer rászoruló diák ösztöndíja akadt el a kormányváltás utáni átállásban

Nyár óta csúsznak a hátrányos helyzetű diákoknak járó Útravaló ösztöndíjak, az utolsó részletet a határidő lejárta után három héttel sem utalták el, a mentorok petíciót indítottak. A Szociális és Családügyi Minisztérium az Index megkeresésére elismerte, hogy bár a kifizetéshez szükséges keretet még»»»

index.hu
Magyar Nemzet 54m

Röhögős fejjel kommentálta Magyar Péter a romló demográfiai adatokat

A növekvő munkanélküliség nem éri el Magyar Péter ingerküszöbétA miniszterenök emellett egy szóval sem említett egy másik, a vártnál meglepően rosszabb, adatot. Az elmúlt hónapokban ugyanis a munkanélküliség emelkedni kezdett: ez augusztusban 4,7 százalékot tett ki, ami éves alapon 0,3, havi alapon»»»

magyarnemzet.hu
Maszol 57m

Közel 350 diák tanult a fehér gólyákról a Csíki-medencében

Mintegy 350 diák vett részt az elmúlt hónapokban a fehér gólyáról és a helyi biodiverzitásról szóló környezeti nevelési programokban Alcsík térségében. A Project Bag Egyesület május és szeptember között megvalósított projektjének zárórendezvényét szeptember 29-én tartják a csíkszentimrei Henter-kúr»»»

maszol.ro
24 Ponthu 1h

„Senkit sem kergettem az utcán, csak az apósom kocsiját akartam összetörni a baltával” – mesébe illő történettel állt elő a rendőrök által lábon lőtt abonyi rém

Az abonyi baltás ámokfutó – akit lábon lőttek a rendőrök – a gyanúsítotti kihallgatásán regényes magyarázatot adott a tettére: azt állította, hogy az apósa szította a feszültséget közte és a párja között, akit egyébként esze ágában sem volt bántani.»»»

24.hu
Infostart 1h

Már az osztrákoknál is téma a magyarországi azbesztszennyezés

A Kurier osztrák lap cikke szerint a Kőszegen végzett levegőmintavételek során a szakértők olyan rostkoncentrációt állapítottak meg, amely mintegy 7500 százalékkal meghaladja az egészségügyi határértéket. A tizenkétezres lélekszámú határváros további körülbelül 55 pontjához hasonlóan az azbeszttel »»»

infostart.hu
Portfolio 1h

Karácsony Gergely: Nagyon közel van a megállapodás a kormánnyal

Helyettes államtitkári és szakértői szinten folytatódnak a kormány és a főváros tárgyalásai Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről, Karácsony Gergely szerint pedig már "nagyon közel" vannak a megoldáshoz. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén arról beszélt, hogy heteken belül meg»»»

portfolio.hu
Vilaggazdasag 1h

Nekimentek Karácsony Gergelynek: titkos tárgyalások folynak Budapest pénzéről – „Ez túl nagy összeg ahhoz, hogy semmit ne tudjon róla a nyilvánosság”

Éles kérdéseket kapott a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén Budapest pénzügyi helyzetével és a kormánnyal zajló egyeztetésekkel kapcsolatban. A Karácsony Gergelyhez szóló Baranyi Krisztina szerint akkora összegről van szó, amelynél nem elfogadható, hogy a nyilvánosság nem ismeri a r»»»

vg.hu
Profit Line 1h

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutal»»»

profitline.hu
Index 1h

November végéig rács mögött marad a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és társa

A bíróság újabb két hónappal, november 28-ig meghosszabbította a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója, Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását. A párost emberkereskedelemmel, kényszermunkával és más bűncselekményekkel gyanúsítják, később pedig hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felha»»»

index.hu
Privat bankar 1h

Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak

A lap kiemeli a Limitless Medical Kft. történetét. A céget 2020. április 14-én alapították gyógyszer- és gyógyászati termékek nagykereskedelmére, miközben tulajdonosa, Bócsi Noémi más érdekeltségei addig kizárólag az autóiparhoz kapcsolódtak. A vállalkozás 120 lélegeztetőgép szállítására 2,3 milliá»»»

privatbankar.hu
Maszol 1h

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin, a magyar kormány kulturális államtitkára feljelentése alapján nyomozás indult az Orbán János Dénesnek kifizetett több mint 400 millió forintnyi jogdíj ügyében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a 444 érdeklődésére azt írta: „a BRFK feljelentés alapján rendelt el nyomozást hűtlen kezelés »»»

maszol.ro
Index 1h

Ruff Bálint lecserélte Orbán Viktor brüsszeli főhadiszállását kezelő cég vezetését

Ruff Bálint miniszter saját kormányzati munkatársaival töltötte fel a Brüsszeli Magyar Ház felügyelőbizottságát. Az állam 2021-ben 10 millió euróért vásárolta meg az épületet, amelynek fenntartása tavaly közel egymilliárd forintba került. Ruff Bálint miniszter saját kormányzati munkatársaival friss»»»

index.hu
Index 1h

Lannert Judit: Már lehet pályázni a szakképzési centrumok főigazgatói pozícióira

Péntektől pályázhatnak a szakképzési centrumok főigazgatói pozícióira jelöltek, akik az új szabályok szerint határozott, legfeljebb öt éves időre, munkaviszonyban kapnak megbízatást. Lannert Judit oktatási miniszter szerint az új rendszerben a centrumok teljes szakmai és gazdálkodási felelőssége a »»»

index.hu
Index 1h

Az Orbán-kormányok soha nem mertek hozzányúlni, Magyar Péterék pár hónap alatt meghozhatják a döntést

Évtizedek óta minden parlamenti évadban megpróbálkoztak szenteste napjának munkaszüneti nappá tételével, de a hivatalban lévő kormányok – főként a Fidesz–KDNP – minden alkalommal útját állta a javaslatnak. Többnyire gazdasági okokra hivatkozva söpörték le az asztalról a témát, amiről Orbán Viktor n»»»

index.hu
Privat bankar 1h

Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 4,53 pontos nyitás után erősödött pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 151 929,13 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 421,27 pontos, 0,28 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 425,80 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelő»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 1h

Ötvenmillió forintba került és félig használhatatlan a józsefvárosi tér átalakítása

Fotó: FacebookA gyerekek festettek, de akkor mire ment el négymillió forint?Külön tételként nettó 4,05 millió forint szerepel az aszfaltfestés diákokkal közös megtervezésére és megvalósítására, valamint a közösségi tervezés lebonyolítására. A RÉV8 korábbi beszámolója alapján a mintákat a gyerekek t»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 1h

Karácsony Gergely: Heteken belül megállapodhat a főváros a kormánnyal

Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és Orbán Árpád, a Tisza Párt frakcióvezetője (Fotó: Ladóczki Balázs)»»»

magyarnemzet.hu
Maszol 1h

Szarvas okozott balesetet Szilágy megyében, kórházba került egy fiatal nő

Egy fiatal gímszarvas pusztult el, egy 21 éves nő pedig kórházba került azt követően, hogy autójával elütötte az úttestre tévedt vadat Szilágy megyében – számolt be az Agerpres a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján. A baleset péntek reggel történt Benedekfalva (Benesat) közelé»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 1h

Varga Judit, Schadl György, Rogán Antal és felesége is a listán – több tucat fontos szereplőnek kell beszámolnia a vizsgálóbizottság előtt a végrehajtási rendszerről

Összesen 65 embertől kérne nyilatkozatot a végrehajtási visszaéléseket feltáró parlamenti vizsgálóbizottság. Végrehajtással foglalkozó vezetők, korábbi igazságügyi miniszterek és a Schadl-Völner-ügy szereplői is szerepelnek a javasolt névsorban. A végrehajtók pénzügyeit és kinevezéseit is górcső al»»»

vg.hu
24 Ponthu 1h

„Magyar Péter első reakciója az volt, hogy Kármán András” – tiszás képviselőket fogadnak örökbe a bérharcos ELTE-oktatók

Az ELTE-s szakszervezet elnöke szerint alapítványi fenntartású egyetemeken átlagosan 30 százalékkal többet keresnek a dolgozók, mint az állami egyetemeken, ami nem igazságos. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mennyit keresnek most az ELTE-sek, vagyis mihez képest szeretnének idénre 30 százalékos emelést,»»»

24.hu
Hvg 1h

Leállt az egyik legnagyobb dél-oroszországi olajfinomító az ukrán dróntámadás után

Felfüggesztette működését a novosahtyinszki olajfinomító miután ukrán dróntámadás érte – jelentette be a Rosztovi régió kormányzója, Jurij Szljusar a Meduza közlése szerint. A támadásnak nem voltak áldozatai, a finomító azonban megsérült. A kormányzó közlése szerint az éjszaka folyamán a régióban a»»»

hvg.hu
Infostart 1h

Szirénázó rendőrautóba csapódott egy furgon Székesfehérváron – videó

A bpautosok.hu egyik olvasója küldte be a portálnak azt a videót, melyen az ütközés látható. A balesetet 2026. szeptember 23-án délután Székesfehérváron, a 62-es főút és a Mártírok útja kereszteződésében. A felvételen az látható, hogy egy rendőrautó megkülönböztető fény- és hangjelzést használva ér»»»

infostart.hu
Profit Line 1h

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token isméte»»»

profitline.hu
Hvg 1h

Még két hónapig a rácsok mögött maradhat Juhász Péter Pál és élettársa

Az ügyészi indítványnak helyt adva újabb két hónappal, november 28-ig meghosszabbította a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és társa letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte az MTI-vel Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője. A védői fellebbezések miatt a vég»»»

hvg.hu
Index 1h

Szakértőt rendel ki a rendőrség a Vígszínház előtt ájultra vert férfi ügyében

Rosszabbodott az Vígszínház előtt ájultra vert férfi állapota, a rendőrség szakértőt rendel ki az ügyben. Az áldozatot közvetlenül a támadás után kórházba vitték, ahol könnyebb sérüléseket állapítottak meg nála. Nem sokkal később azonban rosszabbul lett, így vissza kellett mennie a kórházba. Szakér»»»

index.hu