Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja
A térségbeli felvonókat működtető Titlisbahnen vállalat és a Rega mentőszolgálat csak azt tudta megerősíteni, hogy megtörtént a baleset, amelyről elsőként a Blick című svájci lap írt internetes oldalán. A lap közölt videót, amelyben az látható, amint egy síliftkabin gurul lefelé egy meredek, hófödt»»»
Hajtóvadászat a dabasi brutális bántalmazás elkövetői ellen: félholtra verték áldozatukatLegolvasottabb
A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanújával indított nyomozást, miután március 15-én fényes nappal brutálisan összevertek egy 28 éves férfit. Az áldozatot kritikus állapotban, a Dabas-Gyón vasúti megálló parkolójából szállították kórházba, miután a támadók olyan súlyosan bántalmazták, ho»»»
Donald Trump szerint Ukrajna az első nap megsemmisült volna Amerika nélkül + videóLegolvasottabb
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy Ukrajna nem lett volna képes túlélni a háborút amerikai segítség nélkül, és „egy nap alatt megsemmisült volna”. Erről az amerikai elnök az ír miniszterelnökkel, Michael Martinnal tartott hivatalos találkozón beszélt az Ovális Irodában – számolt be róla»»»
Szijjártó Péter: Míg Washington engedélyezi, Brüsszel meg akarja tiltani az olcsó orosz energia importját
A jelen helyzet fonákságát jól mutatja, hogy miközben az energiaellátási válság közepette Donald Trump amerikai elnök engedélyezte, Brüsszel meg akarja tiltani az olcsó orosz energia importját Magyarország számára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pétfürdőn. A minisz»»»
„Baj van a toronyban odaát” – Orbán reagált arra, hogy Magyar Péter szerint ázsiaiakat buszoztattak az országjárás egri helyszínére
Magyar Péter kedden Nagykőrösön folytatta országjárását, ahol többek között arról is beszélt, Orbán Viktor országjárásának egri állomásán „feltűnően sok ázsiai kolléga” jelent meg, és így volt ez hétfőn, Kaposváron is. A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök kampányeseményére a résztvevők egy »»»
Az ukrán titkosszolgálat szerint az oroszok zaklatják a kárpátaljai magyarokat
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) leleplezte az orosz titkosszolgálatok új információs-pszichológiai különleges műveletét, amelynek célja a helyzet destabilizálása Kárpátalja megyében, valamint a feszültség fokozása Ukrajna és Magyarország között – áll a szolgálat közleményében, amely szerint a »»»
Súlyos csapást hajtott végre Izrael - Meginogtak a tőzsdék
Jó hangulatban indult a szerda a globális tőzsdéken: az ázsiai piacok emelkedése után Európában is pluszban indult a nap, kora délután azonban nyomás alá kerültek a piacok, miután arról érkeztek hírek, hogy Izrael Irán legnagyobb gázlétesítményét támadta. A nap során több fontos makroadat is érkezi»»»
Ütik a forintot a légicsapások hírére
Szerdán reggel kismértékben erősödött a forint, miután az olajpiacon mérséklődött a nyomás és a tőzsdéken egy kis fellélegzés látszott, délelőtt azonban visszaadta az egész felértékelődést. Kora délután azonban már hirtelen esni kezdett a hazai deviza, miután az izraeli légierő csapást mért Irán le»»»
Trump ezt nem teszi zsebre: berobbant az amerikai termelői infláció
A vártnál sokkal magasabb lett az amerikai termelői infláció az USA-ban, ami azt mutatja, hogy a következő hónapokban az iráni háború nélkül is erősödött volna az inflációs nyomás az USA-ban, ami kifejezetten rossz előjel így a háború árnyékában. Februárban a termelői infláció 3,6%-ról 3,9%-ra emel»»»
Emelkedett az üzemanyag ára Bosznia-Hercegovinában
Jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak Bosznia-Hercegovinában a közel-keleti válság hatására, ezért a hatóságok szigorították az árképzés ellenőrzését - közölték az illetékesek. A dízel ára március eleje óta mintegy 28,5 százalékkal nőtt. A Bosznia-hercegovinai Föderáció kereskedelmi minisztériumán»»»
Brüsszel meg akarja tiltani az olcsó orosz energia importját
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Huntsman Corporation Hungary Zrt. beruházásának átadóján tudatta, hogy az amerikai vegyipari vállalat 16,5 milliárd forintos értékű kapacitásbővítést hajtott végre, amihez a kormányzat 1,2 milliárd forint támogatást nyújtott, így betonbiztossá téve »»»
Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a március 13-án végződött héten – derült ki az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) adataiból. Az MBA által közzétett adatok szerint a 30 éves lejár»»»
Kijött a felmérés, amire Zelenszkij biztosan nem számítottLegolvasottabb
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KIIS) március 1. és 8. között végzett kutatása szerint a válaszadók egy része nyitott lehet kompromisszumos békemegállapodásra, azonban a támogatottság mértéke erősen függ a kérdés kontextusától – írja az Origo. Ukrajna, Kijev – sírva tüntető nők Fotó: AFP »»»
Megvan a megoldás, hogy hogyan juttassák ki a piacra a világ egyik legfontosabb fémjét az iráni konfliktus ellenére –meglepő kerülőút jött a képbe
A Hormuzi-szoros lezárása okoz termelési és szállítási nehézségeket, ám szemben az olajjal, ez nem áthidalhatatlan. A közel-keleti alumínium ománi és szaúdi kikötőkön keresztül juthat el a világpiacra. Lefelé mozdult a múlt heti csúcsok után az alumínium ára, miután a Közel-Kelet termelői közül egy»»»
Orbán Viktor reagált a Tisza kijelentésére: Baj van a toronyban odaát, megérintette őket a vereség szele
Orbán Viktor egy friss Facebook-videóban bírálta a Tisza Pártot, és úgy fogalmazott: az ellenzék szerinte tévesen mérte fel a politikai helyzetet. A kormányfő szerint a magyarok előjöttek, és bizonyossá vált, hogy nem lehet ukránbarát politikával választást nyerni. Orbán Viktor a Facebook-oldalán o»»»
Nagy Dávid: A Tisza a Fidesz jogi eszközeivel támadja az indulásunkat
„Ha nem jutunk be, én nem folytatom pártigazgatóként. Visszamegyek úszást oktatni, órákkal kereskedni” – mondta Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója és listavezetője az ATV Mérleg című adásában. Nagy az interjúban elmondta, a 77 körzetben való elindulást nem tartja kiugró sikerne»»»
Súlyos csapást hajtott végre Izarel - Meginogtak a tőzsdék
Jó hangulatban indult a szerda a globális tőzsdéken: az ázsiai piacok emelkedése után Európában is pluszban indult a nap, kora délután azonban nyomás alá kerültek a piacok, miután arról érkeztek hírek, hogy Izrael Irán legnagyobb gázlétesítményét támadta. A nap során több fontos makroadat is érkezi»»»
Otthonfelújításra kapott támogatást 65 bicskei család, fejenként 2 millió forint összegben
Összesen 130 millió forint támogatást kapott 65 bicskei család otthonfelújításra, fejenként 2 millió forint vissza nem térítendő összeggel. A program célja a lakhatási körülmények javítása és a fiatal családok helyben maradásának ösztönzése. A támogatást korszerűsítésre, energetikai fejlesztésekre »»»
Euronews: Németország nem akarja, hogy Orbán Viktor zsarolja Berlint és az Európai Uniót
Németország nem akarja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök zsarolja Berlint és ezzel együtt az Európai Uniót – értesült német kormányzati forrásokból az Euronews. Orbán ugyanis azt mondja, hogy amíg nem kapja meg az orosz olajat, addig az ukránok sem kapják meg az EU-s hitelt. A hétvégén találkoznak »»»
Magyar Péter az összeomlás szélén, egyre nagyobb őrültségekkel traktálja a híveitLegolvasottabb
Nehéz napokat él meg Magyar Péter, akinek az idegrendszere jól láthatóan akkor adta fel végleg a harcot, miután világossá vált számára, mekkora tömeg vett részt a központi nemzeti ünnepségen a Kossuth téren, ahol az Orbán Viktor miniszterelnök beszédét hallgató tömeg nem fért el. Pechére a kormányf»»»
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
Volodimir Zelenszkij szerint folyamatosan halasztják az ukrajnai háborút lezárni hivatott béketárgyalásokat a résztvevők az iráni háború miatt – írja az RBK cikke nyomán a Portfolio. Az ukrán elnök arról beszélt, hogy a közel-keleti konfliktusnak kifejezetten rossz hatása van a háború lezárásának e»»»
Nem öntöttek vizet a hátára fürdés közben, felpofozta a gyermekeit a Pest vármegyei férfiLegolvasottabb
A gyermekek édesanyja hozzátartozók közötti erőszak miatti távoltartás elrendelését kérelmezte a bíróságtól férjével szemben. A nő szerint a házasságuk 2025-től romlott meg a pénzügyi helyzetük miatt. Az édesapa verbálisan bántalmazta a családját, kiskorú gyermekeiket többször felpofozta. Az egyik »»»
Pénzügyi tudatosság a vállalati növekedésben – kitörési pont a hazai kkv-k számára
Egy vállalkozás vezetése ma összetettebb, mint valaha: folyamatos alkalmazkodás a piaci és ágazati változásokhoz, a munkaerő megtartása, beruházási döntések meghozatala, finanszírozási lehetőségek mérlegelése és a stabil működéshez szükséges pénzügyi háttér biztosítása egyaránt tudatos döntéseket é»»»
Bóka János: lopakodva terjesztik ki az EU-s hatásköröket, újrarendezésre lenne szükség
Az Európai Unió részéről általános gyakorlattá vált a hatáskörök lopakodó kiterjesztése – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az európai uniós hatáskörvizsgálat eredményeit bemutató szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. Hozzátette, ezt a magyar kormány szuverenitási kérdésnek tekin»»»
Navracsics Tibor: hasonlóan bizonytalan most a helyzet, mint a második világháború után
A világ bizonytalanabb, mint eddig bármikor, ezért különösen nagy szükség van a higgadtságra, a tapasztalatra és a szakértelemre – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun vármegyei Baján. Navracsics Tibor a kormánypártok országjárásának bajai fóruma előtt tartott»»»
Már az autónkat is eladhatjuk a DÁP alkalmazás segítségével
Újabb területen könnyíti meg mindennapjainkat a DÁP alkalmazás, amely mobilon és böngészőben is elérhető: már a használt autók adásvételét is digitálisan végezhetjük. Az applikáció mind eladóként, mind vevőként végigvezet az adásvétel minden lépésén. Az új fejlesztésnek köszönhetően felgyorsul a gé»»»
Kitart a lendület a magyar tőzsdén
A kereksedési idő felénél továbbra is többnyire pozitív a hangulat a magyar tőzsdén, a nemzetközi hangulatnak megfelelőlen. A blue chipek közül az OTP teljesít legjobban féltávnál. A kereskedési nap felénél a BUX-index 0,9 százalékkal került feljebb. A BUX-index jelenleg a 200 napos mozgóátlaga föl»»»
Máris elkaszálta a háromba hajtható telefonját a Samsung
Drága techdemónak ígérkezik utólag a Samsung két zsanér mentén hajlítható kijelzővel rendelkező okostelefonja, a Galaxy Z TriFold. Van, ahol hivatalosan még forgalomba sem került - ilyen hely például hazánk -, de máris elkaszálja az alig több mint három hónappal ezelőtt debütált, háromba hajható ki»»»
Szenved az autóipar, egyre sürgetőbb probléma az európai energiaválság
A Volkswagen és más német autógyártók jelentős leépítéseket terveznek: a VW 2030-ig 50 ezer munkahelyet szüntet meg, miközben az egész ágazatban csökken az állások száma. Az ágazat átalakulása egyre több dolgozót érint, és hosszabb távon a munkaerőpiac szerkezetét is megváltoztatja. Orbán Viktor sz»»»
Ankét Feróval – Szörnyű világ jön, ha előre megmondják, mit kell mondani + videóLegolvasottabb
Békemeneten a tízgyermekes székely család és Karácsony Gergely főpolgármester konzervatív érzelmű testvére, László. Közben a Tisza Párt nemzetinek nevezett menetén feszült és gyűlölködő interjúalanyok a „Kopasznál”, azaz Filep Dávidnál. Ukrán fenyegetések, magyar reakciók, Lázár János új 12 pontja.»»»
Rendületlenül támadják Moszkvát az ukrán drónok
Egy orosz régió sincsen biztonságban az ukrán dróngyártás fejlődése miatt – mondta kedden Szergej Sojgu egykori orosz védelmi miniszter. A Nemzetbiztonsági Tanács jelenlegi vezetője erről Jekatyerinburgban beszélt orosz tisztviselők találkozóján – írta a Reuters a TASZSZ orosz hírügynökség beszámol»»»
Egyre nő a feszültség: iráni lövedék csapódott be egy ausztrál bázis közelébenLegolvasottabb
Az iráni lövedék helyi idő szerint hajnali két óra körül csapódott be a légibázishoz vezető úton. A becsapódás következtében keletkezett tűz kisebb károkat okozott az ausztrál műveleti központként használt bázis egyik szállásépületében és egy egészségügyi létesítményben. Iránból indított lövedék cs»»»
Több milliárdból terjeszkedik a hazai pékáruk ismert gyártója
Kelet-közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemének alapkövét tette le Tatán a Ceres Sütőipari Zrt. A 24,6 milliárd forintból megvalósuló beruházás részeként egy olyan létesítmény épül fel, amely naponta 100 tonna szeletelt toastkenyér előállítására lesz képes. A fejlesztés már az első ütemben sz»»»
Halálos baleset történt Romániában, legénységével együtt süllyedt el egy vontatóhajó
Egy vontatóhajó szerda reggel felborult és elsüllyedt a romániai Midia kikötőben, a fedélzeten tartózkodó legénység tagjait nem sikerült élve kimenteni. Egy embert holtan találtak meg, a többieket még keresik, de feltehetően ők is meghaltak. A hajó egy olajszállító kirakodásán dolgozott, amikor ism»»»
Az NKE 21 éves honvédtisztjelöltje halt meg a Zrínyi Miklós laktanyában
Egy épület tetejéről zuhant le az a honvédtisztjelölt, aki tegnap vesztette életét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hungária körúti Zrínyi Miklós laktanyájában – válaszolta a rendőrség a 24.hu kérdésére. A BRFK szerint a 21 éves hallgató halálának körülményeit közigazgatási eljárás keretében v»»»
Olajsokk a láthatáron: így lehet rajta sok pénzt keresni
Az iráni háború hírére kilőtt az olaj ára, és sok elemző szerint ez még csak a kezdet: egyes forgatókönyvek alapján akár duplázódhat is a Brent jegyzése. Egy ilyen sokk komoly csapást mérhet a világgazdaságra – de egyben komoly befektetési lehetőségeket is teremt. Megmutatjuk, mely részvények profi»»»
Autósok, figyelem: nagy újdonág érkezett a DÁP-ba, egyszerűsödik az adásvétel
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már arra is lehetőségünk van, hogy használtautót vegyünk vagy adjunk el a segítségével - közölte a Digitális Magyarország Ügynökség. A már több mint 3,1 milliószor letöltött Digitális Állampolgár mobilalkalmazás újabb területen k»»»
Elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák a Magyar Közútnál
Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. A Magyar Közút szerdai»»»
Elszaporodtak a sakálok: a vadállomány fele veszélyben, a lakók is félnek
Egyre súlyosabb problémát jelent a sakálok elszaporodása Arad megye területén: a vadászok szerint már a vadállomány mintegy fele érintett, miközben a ragadozók egyre gyakrabban jelennek meg lakott területeken is. A helyi vadász és sporthorgász egyesület (AJVPS) szerint a helyzet „ellenőrizetlenné v»»»
A cigaretta az egyik fő „mezőgazdasági és élelmiszeripari” exportcikkünk
A tíz legnagyobb ágazati exportőr között négy dohányipari vállalat van, ezek egyike az éllovas. Románia tavaly 21 millió tonna mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket exportál, írja az economica.net. Ez 9,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi mennyiséget. Az Országos Statisztikai Intézet»»»
A Meta platformja visszafogja Orbán Viktor tartalmait
„Mario Nawfal, Elon Musk világhírű influenszere hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyar Péter elérései nemzetközi összehasonlításban is rendkívül magasak. Mindez azért különösen érdekes, mert magyar nyelven kommunikál, tehát egy korlátozott közönséget ér el – mégis sokszor globális szereplőket is f»»»
El akarta dobni az életét a borsodi férfi, de aztán beindult a balszerencse áradása, és másik hat ember élete lett a tétLegolvasottabb
Közveszély okozásának bűntette miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki pulóverét öngyilkossági szándékkal meggyújtva tüzet okozott. A vádirat szerint a vádlott 2024. november végén, hajnalban, erősen ittas állapotban megjelent egy többlakásos társasházban található ózdi l»»»
Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
A BUX 11.30 órakor 124 333,64 ponton állt, ami a keddi záróértékéhez képest 1796,57 pontos, 1,47 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 1798,56 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képe»»»
Ukránpárti cenzor korlátozza a tartalmakat a FacebookonLegolvasottabb
Komoly vádakat fogalmazott meg Mario Nawfal a Facebook működésével kapcsolatban. Elon Musk világhírű influenszere szerint a platform aránytalan eléréseket biztosít Magyar Péter számára, miközben korlátozhatja Orbán Viktor tartalmait. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Fotó: Hatlaczki BalázsNawfal az»»»
Képeken Orbán Viktor országjárásának legszebb pillanatai – Galéria
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Kaposváron indította országjárását, kedden Egerben folytatódott a Békemenet, szerdán pedig már Dunaújváros lesz a következő állomás. Mutatjuk az eddigi események legszebb pillanataiból készült galériáinkat. Megtelt a Dobó István tér kedd este: Így vonult a tömeg O»»»
Lépett az Európai Unió, még nagyobb káosz jöhet a reptereken
A harmadik országbeli utazók határátlépésének megkönnyítésére bevezetett határregisztrációs rendszer a gyakorlatban komoly fennakadásokat okoz: kígyózó sorok, több órás várakozás és lekésett járatok jelzik, hol akadozik még a rendszer. A határregisztrációs rendszer (EES) április 10-től teljeskörűen»»»
Toroczkai László elárulta, mit tenne koalíciós kényszer esetén
Arra a Válasz Online-nak nyilatkozó Toroczkai László szerint is csak 1-2 százalékos matematikai esély van, hogy a Mi Hazánknak a választás után a kormányzásról kell tárgyalnia a Fidesszel vagy a Tiszával. „Én nem akarok tárgyalni Orbán Viktorral és Magyar Péterrel. Biztos nem is akarnak velem tárgy»»»
Pont került Simor Gábor egykori MSZP-s politikust ügye végére – első fokon
Simon Gábor ellen tíz évvel ezelőtt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, öt bíró kellett hozzá, hogy végül kimondják az ügyben az elsőfokú ítéletet. A főügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozza az egykori politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának »»»
Azért is bántalmazta gyerekeit a férfi, mert fürdéskor kérésére nem öntötték le a hátát
Három kiskorú gyermek védelembe vételét kezdeményezte a Pest Vármegyei Főügyészség, miután az apa rendszeresen bántalmazta őket, valamint az anyukát, miután tavaly pénzügyi gondok miatt romlott meg a házasságuk. Az illetékes ügyészség közleménye szerint az volt a fellépésük előzménye, hogy a gyerme»»»
Három nap múlva CPAC, de a hivatalos program még fent sincs a honlapon
Három nap múlva és ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a CPAC Hungary névre keresztelt konzervatív fórumot, de eddig sem hivatalos programot, sem sajtóregisztrációs lehetőséget nem tettek közzé a szervezők. Ez utóbbi mondjuk nem annyira meglepő, a független szerkesztőségeket az utóbbi években»»»