A magyarok szeretnek leginkább vonatozni az EU-ban
Az Európai Unióban Magyarországon legnépszerűbb a vasúti közlekedés, derül ki az Eurostat legfrissebb adataiból. 2024-ben Magyarországon az utaskilométerek 11,3 százalékát adta a vasút, míg az ugyancsak dobogós Ausztriában és Hollandiában 10,4, illetve 9,8 százalékát. Az utaskilométer egy statiszti»»»
Elindult a Millió lépés az iskoládért kihívás
A közlemény szerint a 77 napos kihívás ezúttal "Napi 8" mottóval ösztönöz rendszeres mozgásra: a cél, hogy a résztvevők naponta legalább 8000 lépést vagy ennek megfelelő fizikai aktivitást teljesítsenek. A programban az iskolák ismét százszor egymillió forintos sporteszköz-vásárlási támogatásért ve»»»
A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot
Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura »»»
Hirtelen húzta be a féket a pest tőzsde, a Richter bukta a legnagyobbat – a forint bizakodva várja Varga Mihály sorsdöntő bejelentését
Lefordult kedd délutánra a pesti tőszde, pedig Európában alapvetően pozitív a befektetői hangulat. A forint ledolgozta az euróval és a dollárral szembeni hátrányát, egy óra múlva nagy kilengés jöhet az MNB bejelentéseire. Az erős oldalon vája a jegybank 14 órakor érkező bejelentéseit a forint, amel»»»
Bemondta a HSBC: új magaslatok nyílhatnak meg a Magyar Telekom előtt – hatalmas erő rejlik még a távközlési részvényben
Friss elemzést adott ki a HSBC a magyar távközlési társaság részvényeire, amit tartásról vételre minősített fel. A brit nagybank 3000 forint fölé várja a Magyar Telekom kurzusát egyéves távlaton. Friss céláremelés jelzi, maradhatott még tartalék a Magyar Telekom részvényeiben az idei, 40 százalék f»»»
Kiakadt a fideszes képviselő, miután színesre festették a helyi általános iskola kerítését
Virág Mihály, Rákoscsaba egyik fideszes önkormányzati képviselője szerint „félreérthetetlenül »egyfajta« üzenetet sugall” az, hogy színesre festették a helyi általános iskola kerítését. Az iskola kerítése a Google térkép utcaképe szerint 2019-óta színes, most csak újrafestették. Közösségi oldalán a»»»
Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
A Reuters értesülései szerint Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden az ENSZ-közgyűlés keretében találkozik egymással, és Trump igyekszik majd rávenni Zelenszkijt egy Oroszországgal kötött energetikai tűzszünetre. Trump hétfőn arról beszélt, hogy az orosz olajipar el»»»
Varga Mihály főtanácsadója: Az, hogy nem volt gazdasági növekedés, nem véletlen szerencsétlenség volt
Magyarország a világ háromnegyedénél nagyobb gazdasági fejlettséggel rendelkezik, de innen már nagyon nehéz javítani – mondta Virág Barnabás, az MNB elnöki főtanácsadója a GKI konferenciáján. A világ mintegy 110 közepes fejlettségű országa közül a jobbakhoz tartozunk, de innen nagyon keveseknek sik»»»
Panyi Miklós: hamis pedofilvád megtételének sincs helye a közéletben
Panyi Miklós azt mondta: aki hamis pedofilváddal él, annak vállalnia kell a felelősséget, és nemcsak a bíróság, hanem a nyilvánosság előtt is, hiszen ők is nagy nyilvánosság előtt fogalmazták meg a hamis pedofilvádakat, lejáratva politikusokat és egy egész politikai közösséget. Pócs János (Fidesz) »»»
Összeomlott a Zsoltibácsi-vád, Magyar Péter bosszút hirdetett
Panyi Miklós azt mondta: aki hamis pedofilváddal él, annak vállalnia kell a felelősséget nemcsak a bíróság, hanem a nyilvánosság előtt is, hiszen az érintettek is nagy nyilvánosság előtt fogalmazták meg a hamis pedofilvádakat, lejáratva politikusokat és egy egész politikai közösséget. Kiemelte: „eg»»»
Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Az üzemanyagárak alakulása okot ad rendkívüli EU-s csúcs azonnali összehívására annak érdekében, hogy a kialakult helyzetre uniós szinten születhessen megoldás – jelentette ki a szlovák miniszterelnök kedden a közösségi médiában is közzétett állásfoglalásában, hozzátéve: ennek szellemében fordul a »»»
Bejelentést tett Kapitány István embere, kezdődik a pénzcsinálás Magyarországon
Nem egyszerűen megtorpant, hanem kifulladt a magyar gazdaság eddigi modellje: miközben a cégek alig több mint negyede készül beruházni, régiós versenytársaink elhúztak mellettünk, a hazai export értékének pedig csak a fele keletkezik Magyarországon. A Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium parlament»»»
Farkasszemet néz Riga és Párizs, foltozni sikerül csak a szankciós listát, összevesztek az orosz milliárdosokon
Az Európai Unió egyik leggazdagabb üzletemberének szankciós ügye az EU és Oroszország viszonyán messze túlmutató diplomáciai alkudozássá vált. Franciaország Uszmanov törlését szorgalmazza, állítólag két Azerbajdzsánban fogva tartott francia állampolgár ügyének rendezéséhez kapcsolódóan. Lettország »»»
Nagyot fordult a palackvisszaváltás: már otthonról is milliószámra adják le az üres üvegeket – rohamosan nő a népszerűsége
Két év alatt több mint 14 millió italcsomagolást váltottak vissza Magyarországon úgy, hogy a vásárlóknak ehhez el sem kellett menniük egy automatához. A módszer használata gyorsan terjed: augusztusban már közel 851 ezer palackot és dobozt adtak le így, csaknem 2,7-szer annyit, mint két évvel korább»»»
Karácsony Gergely az InfoRádiónak: hamarosan kész az olimpiai koncepció
Ez egy régi jogvita, amit a Fővárosi Önkormányzat indított, de aztán számos más önkormányzat is vitatta a szolidaritási hozzájárulás törvényességét. Számos bírósági döntés támasztotta alá az érvelésünket, hogy hiányoznak a törvényi alapjai annak, amit az elmúlt években az Orbán-kormány csinált az ö»»»
Az Országgyűlés megválasztotta a Médiatanács elnökét és négy tagját
Kedden az Országgyűlés döntött a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének, valamint a testület több tagjáról. Polyák Gábor médiajogászt, kutatót, egyetemi oktatót 132 igen, 52 nem szavazattal, tartózkodás nélkül választották meg a képviselők a (NMHH) elnökének. Mellette a Tisza Párt ált»»»
„Vegyétek el tőle a telót, amíg ki nem tisztul egy kicsit!” – hajnali fél kettőig kommentháborúzott egymással Takács Péter és Magyar Péter
„Meglepőnek tartjuk a magyar miniszterelnök Ukrajnával szemben tett, szükségtelenül konfrontatív kijelentését” – írta hétfőn este Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X-en, miután kiderült, nézeteltérés van a két ország között a Kárpáti Nyolcak ügyében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken »»»
Repülőre ül Baka András: ide vezeti az első külföldi útja köztársasági elnökként
A közlemény szerint Baka András az ENSZ Közgyűlésének margóján António Guterres ENSZ-főtitkárral, valamint több állami vezetővel is kétoldalú tárgyalást folytat majd. Az államfő amerikai útja során nemcsak diplomáciai találkozókon vesz részt: a program szerint amerikai magyar szervezetek képviselői»»»
A litván miniszterelnök szerint készen állnak a visszatámadásra, ha megtámadják őket
Litvánia készen áll arra, hogy visszatámadjon, ha megtámadják őket – mondta Mindaugas Sinkevičius litván miniszterelnök a BBC műsorában. Sinkevičius arról beszélt, Litvánia folyamatos fenyegetettségben él, emiatt tartották szükségesnek védelmi intézkedések meghozatalát. A kormány emellett olyan eva»»»
Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő
A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén. A Deloitte szakértői 236 vezető pénzügyi szakemberrel készü»»»
Birtokvédelmet kapott a Velence Korzó üzemeltetője, súlyos váddal illették az önkormányzatot
Bírósági birtokvédelmet kapott a Velence Korzót üzemeltető Gomi Kft. a Velence önkormányzatával fennálló jogvitában, a társaság szerint az üzemeltetést folytathatja, bár a város augusztusban azonnali hatállyal fel akarta mondani a szerződését. A Gomi Kft. vitatja a felmondás jogszerűségét, állítva,»»»
Újabb mérföldkő: a Tisza egy alapvető parlamenti szokásjogot rúgott fel
Kettészakad a Tisza-frakció? Gyalázatos események mentén láthattuk először kettészakadni a Tisza frakcióját – tette közzé a Facebookon Takács Árpád fideszes képviselő. Mint mondta, a testületen belüli egyensúly fenntartásáról előzetesen konszenzus született: a pártok és a bizottságok kölcsönösen tá»»»
Beletömködtek plusz 6,5 milliárdot a magyar állam zsebébe
Erős kereslet mellett csökkent az állam hitelfelvételének költsége a csütörtöki állampapír-aukción, a befektetők az előző aukciónál alacsonyabb hozamot fogadtak el. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 36,5 milliárd forintért értékesített a 3 hónapos kincstárjegyekből, a meghirdetett összegnél 6,5 »»»
Beperelték Donald Trumpot a hírcsatornák, amelyeket az amerikai elnök kitiltott a Fehér Házból
Bíróságon támadja meg a CNN, az MSNOW és a Politico, hogy Donald Trump pénteken kitiltotta őket a Fehér Házból. A három hírcsatorna sürgős kérelmet nyújt be a washingtoni szövetségi kerületi bírósághoz, mert szerintük a döntés sérti az alkotmány első kiegészítését, és eljárási garanciákat is mellőz»»»
Brutális tempót mértek az Árpád hídon, 70 helyett 134-gyel száguldott egy autós
Kétnapos összehangolt ellenőrzést tartottak a rendőrök és a közlekedési hatóság szakemberei Budapest kiemelt útvonalain szeptember 18-án és 19-én. A nagyszabású razzia során az illegális gyorsulási versenyek résztvevőire, a súlyos sebességtúllépőkre és a szabálytalanul átalakított járművekre fókusz»»»
Elmondták az elemzők, merre indulhat a forint az MNB döntése után
A Magyar Nemzeti Bank várhatóan szünetelteti az utóbbi időszakban követett, óvatos kamatcsökkentési ciklusát, miközben friss makrogazdasági előrejelzést tesz közzé, és az inflációs cél felülvizsgálata is napirendre kerülhet, ami a forint árfolyamát is támogathatja - áll az ING Bank devizapiaci kite»»»
Pócs János üzenete Magyar Péterhez, miután felfüggesztették a mentelmi jogát: "Zárasson börtönbe, ha lehet akkor végeztessen is ki"
Az Országgyűlés a Szőlő utcai üggyel, valamint egy interjúval kapcsolatban tett állításokkal összefüggésben felfüggesztette három fideszes képviselő – Pócs János, Kocsis Máté és Panyi Miklós – mentelmi jogát. Mint arról korábban beszámoltunk, Kocsis Máté mentelmi jogának felfüggesztését 143-an támo»»»
Rekordot döntöttek Európában az elektromos autók
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új autók forgalomba helyezései között 2025-ben, írja az MTI. Az EU-ban minden hatodik újonnan nyilvántartásba vett személyautó tisztán elektromos hajtású volt. Az Eurostat adatai szerint a tisztán elektr»»»
Indul a próbagyártás, ebben a magyarországi akkumulátorgyárban
Közleményükben azt írták, a próbaüzem célja a gyártóberendezések és a gyártási folyamatok beállítása, optimalizálása és ellenőrzése a sorozatgyártás megkezdése előtt. A CATL Debrecen továbbra is szorosan együttműködik a kormánnyal és a hatóságokkal annak érdekében, hogy biztosítsa a környezetvédelm»»»
Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaib»»»
A magyarok alig vették az állampapírt Varga Mihályék sorsdöntő kamatdöntése előtt
Egyre csökken a háztartások kereslete. Hétről hétre mérséklődik a lakossági állampapírok értékesítése. Hol van már a 86 milliárd forintos heti átlagérték? Az augusztus 20-i ünnepnap miatt három naposra lerövidített 34. hét óta nem adott el olyan alacsony értékben lakossági állampapírokat az Államad»»»
Életet mentett a Készenléti Rendőrség egyik munkatársa
Egy parkban rosszul lett idős férfi életét mentette meg Szerelem Melinda rendőr törzszászlós a XXI. kerületben. A törzszászlós stabilizálta a férfi állapotát és megnyugtatta a három felügyelet nélkül maradt gyermekét is, miközben a mentőkre várt, a kórház tájékoztatása szerint a férfi azóta már haz»»»
Újra megnyílt a Terror Háza, ingyenesen látogatható az első héten
Tarr Zoltán a közösségi médiában jelentette be, hogy dacára a szakmai átvilágításnak, megnyitották a Terror Háza Múzeumot. A tárlat az első héten ingyenesen látogatható. A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter hangsúlyozta, azért dolgoznak, hogy a múzeum hitelesen mutassa be a k»»»
Tarr Zoltán kinevezte az NKA-kollégiumok új tagjait | Délhír Portál
A miniszter szeptember 9-én felmentette az állandó kollégiumok korábbi tagjait, most megvan a névsor, kik érkeznek a helyükre. Azt követően, hogy Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szeptember 9-én felmentette a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) állandó kollégiumainak »»»
Jól ment a pesti tőzsde kedd délelőtt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,18 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt. A BUX 11.30 órakor 153 519,97 ponton állt, ami a hétfői záróértékéhez képest 523,34 pontos, 0,34 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 524,52 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 4,5 »»»
Mutatunk egy részvényt, ami túl olcsó, hogy igaz legyen
Világhírű márkák, értékes befektetések és feltűnően alacsony tőzsdei árazás: első pillantásra igazi vételi lehetőségnek tűnik az egyik legismertebb európai nagyvállalat részvénye. Az elemzői célárak jelentős emelkedést ígérnek, a friss hírek azonban rendre próbára teszik a fordulatban bízók türelmé»»»
Megvan az NMHH új elnöke
A Parlament ma megszavazta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új elnökének és a Médiatanács tagjainak a kinevezését. Több mint három hónappal az előző elnök, Koltay András felmentését követően újból van elnöke a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak az Országgyűlés mai szavazását követően, me»»»
Pár nap alatt nagyon sok pénzt kereshettél ezzel a részvénnyel, és hol van még a vége!
Egy múlt heti elemzésünkben előfizetőink figyelmébe ajánlottunk egy részvényt, melyben nagy kitörés előtt formálódott. Ez a kitörés meg is érkezett, alig három nap alatt pedig több mint 20 százalékot ralizott az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon o»»»
„Nemkívánatos gondolatokat ébreszthet” – színesre festett iskolakerítést kritizált egy fideszes politikus
Kifogásolja választókerülete egyik iskolájának új, szerinte szivárványoshoz hasonló színekre festett kerítését a fideszes Virág Mihály, aki szerint az intézményeknek külső megjelenésükben is igazodniuk kellene a lakókörnyezethez.»»»
„Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom” – reagált Lannert Judit az ellenzéki kritikákra és lejárató próbálkozásokra
Az oktatási minisztert hetek óta támadja a Fidesz-KDNP néhány kiragadott mondattal, Lannert egy három évvel ezelőtti interjújából.»»»
Megszavazta a parlament, hogy a javítóintézeteket a gyermekvédelemhez csatolják
135 igen és 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a parlament azt a törvényjavaslatot, amely értelmében október 1-jétől a javítóintézetek visszakerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe. A jogszabály indoklása szerint a javítóintézeti nevelés mint büntetőjogi intézkedés ugyan szabadságelvoná»»»
„Ha lehet, akkor végeztessen is ki” – üzent Pócs János Magyar Péternek, miután felfüggesztették a mentelmi jogát
Az Országgyűlés kedden felfüggesztette három fideszes képviselő mentelmi jogát. A szavazás után két érintett – Pócs János és Panyi Miklós – rendkívüli sajtótájékoztatón reagált a döntésre. Ahogy arról beszámoltunk, az Országgyűlés a Szőlő utcai üggyel, valamint egy interjúval kapcsolatban tett állí»»»
Tisza-kormány: megalakult a Médiatanács, nem támogatja Baka András legfőbb ügyészi jelöltjét a Tisza-frakció
Az Országgyűlés kedden megválasztotta a Médiatanács új elnökét és 4 tagját. A Tisza-frakció egyhangúlag elutasította Baka András köztársasági elnök legfőbb ügyészi jelöltjét, Szathmáry Zoltánt, és új jelölt állítására kérte fel az államfőt. A parlament emellett visszaállította a kötelező kamarai ta»»»
Drónnal fogtak embercsempészt Zamárdiban
Rendőrök elől próbált elmenekülni egy olasz embercsempész Zamárdiban. A férfi előbb mikrobusszal, majd gyalog menekült hét utasával, a felkutatásukhoz végül drónt is bevetettek.»»»
Megalakult a médiatanács, de nem választották meg az összes tagot – példátlan esetről beszél a Fidesz
Megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé kedden az Országgyűlés, továbbá a médiatanács tagjának választottak négy, a Tisza-frakció és a Mi Hazánk által jelölt tagjot, de elutasította a Fidesz és a KDNP jelöltjeit. A szavazás után a Fidesz és»»»
Szexszel nem sikerült, így veréssel szerezték meg egy hajléktalan pénzét
Szombaton a kecskeméti Juhász utcában két nő, és egy férfi ment oda egy idős hajléktalan férfihoz, akinél épp volt 100 ezer forint, amit munkáért cserébe kapott. A két nő először szexet ajánlott a pénzért cserébe, de az idős férfi ezt elutasította. Ekkor a társaság tónust váltott, és elkezdte követ»»»
Ismét olyat lépett a Tisza, amire nem volt példa 1990 óta
A parlament kedden megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé kedden. A képviselők támogatták a testület négy, a Tisza-frakció és a Mi Hazánk által jelölt tagját, de elutasította a Fidesz és a KDNP jelöltjeit. A Tisza-frakció – akiknek körében»»»
Magyarországtól nem messze már leesett az első hó (Videó)
Ste pripravení na zimu? ❄️☃️#ThisIsSlovakia #tatry #sneh pic.twitter.com/h3iIc9Leog — This Is Slovakia (@ThisIsSlovakia_) September 21, 2026 „A Magas-Tátrában, az Alacsony-Tátrában, és ezekhez hasonlóan a többi szlovákiai magashegységben is már megfigyelhető a nyári szezont követően kialakult első »»»
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
A Holtankoljak adatai szerint kedden nem változtak az országos átlagárak a benzinkutakon. A hétfőn háromhavi csúcsra emelkedett benzinár, illetve a már jó ideje 700 forint felett időző gázolajár sem változott, így kedden is alábbi átlagárakon tankolhatunk: Azonban benzint akár már 597 forintért, dí»»»
"A magyaroknak joguk van tudni, hogy mire készüljenek" – a lakossági gázárak jövőjéről faggatta Kapitány Istvánt a fideszes képviselő
A miniszter személyeskedő hangnemben, Szijjártó Péter 300 euró per megawattórás gázvásárlását felhozva kezdte válaszát Hortaynak. Végül megismételte, az ország földgázellátása teljes mértékben biztosított. Elmondta, hogy a kormányváltás után átvizsgálták az előző kormány szerződéseit, és megkezdték»»»