Index 6m

Halnak álcázták a drogszállítmányt, évtizedekre börtönbe kerülnek a bűnszervezetnek a tagjai

Összesen 71 év börtönbüntetést kapott az a négytagú brit bűnszervezet, amelyik fagyasztott halak közé rejtve próbált 600 kilogramm, csaknem 8,5 milliárd forint értékű kokaint becsempészni az Egyesült Királyságba Ecuadorból. Hosszú ideig börtönben lesznek annak a bűnszervezetnek a tagjai, akik Dél-A»»»

index.hu
Privat bankar 21h

Klímavédelem: itt az idő, hogy a kormány álljon a változás élére

Ezen a nyáron páros lábbal rúgta be az ajtót az éghajlatváltozás. Heteken át nem esett az eső, egymást érték a hőhullámok, agyunkba vésődött a hőkupola kifejezés, az ország döntő részét katasztrofális aszály sújtotta. A folyók és tavak vízállása soha nem látott módon visszaesett, a Zagyva és a Tarn»»»

privatbankar.hu
Index 21h

Zuhanó népszerűsége miatt az argentin Trianonhoz nyúlna Javier Milei

A nem éppen ideális brit–argentin-kapcsolatok jócskán megszenvedhetik az elnök húzását – amelyben számos politikai motivációja összeér. Még az is felvetődhet: lesz-e új falklandi háború. Gazdasági sikerei ellenére tovább esik Javier Milei argentin elnök népszerűsége. És mint ilyenkor sok más vezető»»»

index.hu
Profit Line 25.09. 08:04

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség. A Tony Blair Institute for Global Change nevű politikai-közéleti elemzőműhely - amelyet az egykori munkáspá»»»

profitline.hu
Maszol 25.09. 07:35

Tony Blair Institute: Nagy-Britanniának tíz éven belül vissza kellene térnie az EU-ba

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség. A Tony Blair Institute for Global Change nevű politikai-közéleti elemzőműhely - amelyet az egykori munkáspá»»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 25.09. 05:22

Zsarolás, időhúzás, gazdasági háború: csúnyán összerúgta a port London és Brüsszel

Ma egy kézfogás, holnap egy-egy pofon is előfordulhat London és Brüsszel között (Fotó: TOBY MELVILLE / POOL)Történelmi válaszút előtt az Egyesült KirályságA gazdasági és politikai patthelyzet a brit belpolitikában is hatalmas törésvonalakat hozott a felszínre. Miközben a Burnham-kormány hivatalosan»»»

magyarnemzet.hu
Hvg 23.09. 16:26

London visszamondja a Diego Garcia-támaszpont helyzetét rendező megállapodást

Nagy-Britannia felfüggesztette a Diego Garcia-i támaszpontért fizetendő, évi 139 millió eurós bérleti díj kifizetését, miután az ottani brit-amerikai katonai bázist érintő tavalyi megállapodást sokadjára is élesen kritizálta a washingtoni adminisztráció és a kormányzó brit munkáspárt konzervatív el»»»

hvg.hu
Maszol 23.09. 14:41

A britek lépnek az „ipari méretű” orosz dezinformáció ellen: digitális védelmi központot hoznak létre

A nemzetbiztonsági szolgálatok részvételével országos információvédelmi központot hoz létre a brit kormány az álhírek terjesztése és a külföldi beavatkozási kísérletek ellen. Fő feladata az orosz dezinformációs tevékenységgel szembeni fellépés lesz. A brit kormányfő szerint orosz kormányügynökségek»»»

maszol.ro
Demokrata 22.09. 13:44

Brüsszel kifogyott a pénzből: gátlástalan trükkel finanszíroznák tovább Kijevet

A nyugati sajtó és szórakoztatóipar már évek óta igyekszik felkészíteni a közvéleményt az oroszellenes lépések elfogadására – állítja Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki a Párbeszéd a koholt hírekről elnevezett nemzetközi fórumon emlékeztetett arra, hogy ez a politikai nyomásgyakorlás nem az »»»

demokrata.hu
Privat bankar 22.09. 06:51

Beszállnak a britek a jemeni háborúba

Nagy-Britannia ütemanyag-utántöltő repülőgéppel segít Szaúd-Arábiának a jemeni húszi lázadók elleni küzdelemben. Andy Burnham brit miniszterelnök, aki hétfő éjjel az ENSZ Közgyűlésének ülésére utazott, a kíséretében lévő újságíróknak elmondta: Szaúd-Arábia kérte a brit kormánytól a katonai támogatá»»»

privatbankar.hu
Profit Line 21.09. 20:30

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt. Az egyik legna»»»

profitline.hu
Maszol 20.09. 17:31

Brexit: a többség az újbóli EU-csatlakozást támogatná

A legfrissebb felmérés szerint a nagy-britanniai választókerületek hatalmas többségében az újbóli teljes jogú brit EU-tagságot támogatnák a legtöbben az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok lehetséges jövőbeni formái közül. A legnagyobb brit közvélemény-kutató csoport, a YouGov által a Best for »»»

maszol.ro
Hvg 20.09. 15:52

A Honvédségnek több mint 15 millió forintjába került a négyesfogat, amit a brit királyi udvarnak szántak

Nettó 10,25 millió forintért szerezte be a Magyar Honvédség azt a négyesfogatot, amit eredetileg III. Károly koronázására szántak – írta Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. https://www.facebook.com/ruszinszendiromulusz/posts/pfbid0bRsbwCXyfBbkFj4QZA4XSiTdr58r3eg»»»

hvg.hu
Demokrata 20.09. 07:50

Elég a sebek nyalogatásából!

Ez annyira megosztotta a brit társadalmat, hogy még a közel-keletiek közül is sokan fel voltak háborodva, mert ellenőrizetlenül engedtek be embertömegeket olyan helyekről, ahol komoly terrorfenyegetettség van. Ekkor jöttem rá, hogy a régi bal-jobb felosztás megszűnt, helyette globalista és nemzeti »»»

demokrata.hu
Portfolio 20.09. 07:07

Még a halálozási adatokban is kimutatható, milyen fontos szerepet töltenek be hőség idején a fák a városokban

Az idei, rendkívül meleg nyár is rámutatott arra, hogy a városokban egyre fontosabb szerep jut a fáknak és a zöldfelületeknek a hőterhelés mérséklésében. A városok túlzott beépítése nemcsak a természetet károsítja, hanem a városi hőszigethatás erősödésén keresztül az egészséget és az élhetőséget is»»»

portfolio.hu
VajdasagMA 19.09. 16:04

IMF: Növelheti a gazdasági teljesítményt a mesterséges intelligencia, de komoly kockázatai is vannak

Mintegy egy százalékkal növelheti Európa termelékenységét a mesterséges intelligencia a következő öt évben, ugyanakkor tovább mélyítheti az egyenlőtlenségeket, növelheti az elektromos hálózatokra nehezedő terhelést és Európa külföldi technológiáktól való függőségét – áll a Nemzetközi Valutaalap (IM»»»

vajma.info
Portfolio 19.09. 14:30

Megszólalt az IMF: nagyot nyerhet Európa az AI-val, de ennek komoly ára lehet

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az EU pénzügyminisztereinek dublini informális ülésére készített háttéranyagában arra figyelmeztetett, hogy a mesterséges intelligencia öt év alatt ugyan nagyjából 1 százalékkal növelheti az európai termelékenységet, ám a technológia terjedése elmélyítheti az egyenlőtl»»»

portfolio.hu
Privat bankar 18.09. 18:03

Megtorpant a rekordhajsza a magyar tőzsdén, Európa lemaradt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1419,66 ponttal, 0,92 százalékkal 152 753,74 pontra csökkent pénteken. A forgalom jóval meghaladta az átlagos szintet, 49,3 milliárd forintot tett ki. Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek azt mondta, hogy a nemzetközi»»»

privatbankar.hu
Maszol 18.09. 14:01

Alicante és Nürnberg is elérhető lesz Marosvásárhelyről

Három új célállomással bővül a marosvásárhelyi Transilvania Nemzetközi Repülőtér kínálata: december 20-tól Nürnbergbe, január 14-től Alicantéba is lehet repülni. Szeptember 20-án újraindul a lárnakai járat is. Peti András, a légikikötő igazgatója a Maszolnak elmondta, az idei nyár a vártnál is sike»»»

maszol.ro
Demokrata 18.09. 13:10

Bekérették a moszkvai brit ideiglenes ügyvivőt

A diplomatának az orosz diplomáciai tárca rámutatott arra, hogy szerinte az Egyesült Királyság „élesen konfrontatív álláspontja” Ukrajna ügyében azt a célt szolgálja, hogy „minden lehetséges módon elhúzza és eszkalálja a fegyveres konfliktust, és ezzel csak eltávolítsa politikai rendezésének kilátá»»»

demokrata.hu
Portfolio 17.09. 16:39

Nagy dobásra készül a Revolut, két tőzsdére is bevezethetik a részvényeit

Egyszerre viheti tőzsdére részvényeit Londonban és New Yorkban a Revolut. Nik Storonsky alapító-vezérigazgató megerősítette, hogy a digitális bank vizsgálja a kettős tőzsdei bevezetés lehetőségét, az amerikai helyszín a Nasdaq lenne. A Revolut korábban akár 200 milliárd dolláros értékeltséget is me»»»

portfolio.hu
Portfolio 16.09. 12:13

Megadóztathatják az állami nyugdíjat: milliók várják, hogy betartja-e az ígéretét a brit kormány

A brit állami nyugdíjak a hármas garancia (triple lock) rendszere alapján várhatóan 3,9 százalékkal emelkednek jövő áprilistól, aminek következtében az új típusú teljes nyugdíj összege első alkalommal lépné át az adómentes jövedelemhatárt. A helyzet komoly dilemmát jelent a kormány számára, mivel a»»»

portfolio.hu
Portfolio 16.09. 08:37

Sydney Sweeney felrobbantotta az internetet - Hatalmasat nyert a reklámmal a cég!

Sydney Sweeney merész, szinte teljesen meztelen reklámkampánya hatalmas vitát váltott ki, ám a sportfogadási platformot fejlesztő Novig számára kifejezetten jól is elsülhet a döntés, hiszen a cég ismertségi mutatói az egekbe szöktek a kampány indítása óta - írja a Business Insider. Az Eufória és A »»»

portfolio.hu
Index 16.09. 07:37

Újabb fordulat, Novák Katalin eredetileg lovashintót vitt volna III. Károlynak

Fényűző koronázási ajándékot tervezett vinni Novák Katalin 2023-ban III. Károlynak, végül a brit királyi udvar kérésére visszafogottabb megoldást választottak. Később azonban mégis megvalósult két lipicai ló elvitele, amiben nagy szerep jutott Cseri Dávidnak, a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság ak»»»

index.hu
Vilaggazdasag 14.09. 17:58

Bezárnak a közel fél évszázados magyar ruházati divatmárka boltjai, itthon eltűnhet az európai brand – még Görög Zita is betársult, mégis brutális mínusz a beszámolóban

Bezárja részben franchise rendszerben működő hazai boltjait a Devergo, és bár az online értékesítés megszűnéséről egyelőre nincs információ, úgy tűnik, a több mint négy évtizedes ruházati márka magyarországi bolti jelenléte a végéhez közeledik. A márka mögött álló, magyar–görög tulajdonosi hátterű »»»

vg.hu
Hvg 14.09. 17:13

A végéhez közeledik a brit fennhatóság – fogadkozik a skót, az északír és a walesi miniszterelnök

Skócia, Wales és Észak-Írország miniszterelnöke szerint a végéhez közeledik a brit fennhatóság országaik felett. John Swinney, Rhun ap Iorwerth és Michelle O'Neill a walesi fővárosban, Cardiffban tartott csúcstalálkozót, és memorandumot írt alá, amelyben leszögezte: mindhárom országnak joga van ahh»»»

hvg.hu
Portfolio 14.09. 11:56

Különös helyen működik az új fegyvergyár: drónok és rakéták alkatrészei készülnek a híres brit híd szomszédságában

A védelmi ipari és a mesterségesintelligencia-beruházások fellendülését meglovagolva nyitotta meg új üzemét az Isembard nevű brit startup. Állításuk szerint a második világháború óta ez belső-London legnagyobb gyára - írta meg a Financial Times. A mintegy 15 ezer négyzetméter alapterületű, négyemel»»»

portfolio.hu
Maszol 14.09. 11:12

Olaszországba, illetve Londonban repül a legtöbb romániai utas

A második negyedévben 7,8 százalékkal nőtt az utasforgalom a hazai légiközlekedésben, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. Idén némileg lassult a növekedés, hiszen 2025-ben még 9,66 százalékkal nőtt a forgalom. Április 1. és június 30. között 7 730 600 utas fordult meg a hazai»»»

maszol.ro
Privat bankar 14.09. 10:50

Mi folyik a benzinkutakon? Itt van, mennyit kérnek egy liter üzemanyagért

Hétfőn nem mért változást hétfőn az üzemanyagok kiskereskedelmi átlagárában a Holtankoljak.hu. A portál szerint az olajár az elmúlt napokban történt látványos emelkedése ellenére a kutakon továbbra is az alábbi átlagárakon lehet tankolni: Ugyanakkor van olyan töltőállomás, ahol benzint 597 forintér»»»

privatbankar.hu
Maszol 14.09. 08:35

Példátlan csúcstalálkozó: megszűnhet az Egyesült Királyság

A függetlenségi népszavazások előkészítéséről tárgyal hétfőn Cardiffban Skócia, Észak-Írország és Wales miniszterelnöke. Megerősített vasárnapi brit sajtóbeszámolók szerint John Swinney skót, Michelle O'Neill északír és Rhun ap Iorwerth walesi kormányfő a walesi fővárosban memorandumot ír alá, amel»»»

maszol.ro
Index 14.09. 06:47

Hamarosan megszűnhet az Egyesült Királyság, történelmi találkozóra készül három ország

A függetlenségi népszavazások előkészítéséről tárgyal hétfőn Cardiffban Skócia, Észak-Írország és Wales miniszterelnöke. Megerősített vasárnapi brit sajtóbeszámolók szerint John Swinney skót, Michelle O'Neill északír és Rhun ap Iorwerth walesi kormányfő a walesi fővárosban memorandumot ír alá, amel»»»

index.hu
Privat bankar 13.09. 15:36

Dominó dőlhet a briteknél? Példátlan szervezkedésbe kezdtek a függetlenségpártiak

Megerősített vasárnapi brit sajtóbeszámolók szerint John Swinney skót, Michelle O'Neill északír és Rhun ap Iorwerth walesi kormányfő a walesi fővárosban memorandumot ír alá, amelyben követelik a brit kormánytól referendumok kiírásának lehetővé tételét – írja az MTI. Kapcsolódó cikk Bod Péter Ákos: »»»

privatbankar.hu
Portfolio 12.09. 15:11

Drágulást és óriási kerülőket hoztak a repülésnek a háborúk: merre menjünk, ha Ázsiába utaznánk?

A globális légiközlekedés évtizedeken át tartó liberalizációja után a geopolitikai konfliktusok alapjaiban írták át az Európa és Ázsia közötti repülés feltételeit. Az orosz légtér lezárása a nyugati légitársaságok előtt, majd a 2026-ban kiéleződő közel-keleti válság alaposan átalakította a Távol-Ke»»»

portfolio.hu
Portfolio 12.09. 15:05

Egyre súlyosabb társadalmi feszültségek alakulhatnak ki az adatközpontok miatt

A mesterséges intelligencia rohamos terjedése nyomán világszerte felgyorsult az adatközpontok építése, ezzel együtt azonban egyre nagyobb vitát vált ki azok rendkívüli energia- és vízigénye, valamint környezeti terhelése. Az Egyesült Államokban már több tucat, kifejezetten adatközpontok áramellátás»»»

portfolio.hu
Index 12.09. 09:53

Lángol a londoni felhőkarcoló, hetven tűzoltót riasztottak

Mintegy 70 tűzoltó küzd egy londoni lakástűzzel, amely egy 22 emeletes lakóház 18. emeletén tört ki szombat hajnalban. A lángok a lakás mintegy felére átterjedtek, a tűzoltók jelenleg is a helyszínen dolgoznak. Mintegy 70 tűzoltót riasztottak szombat hajnalban egy londoni lakástűzhöz, amely egy 22 »»»

index.hu