Privat bankar 1h

Olyat tettek a kínaiak, amit még soha

Első külföldiként egy pakisztáni űrhajós utazik a kínai Tienkung (Mennyei Palota) űrállomásra a Sencsou-24 küldetés legénységének tagjaként – közölte a kínai űrügynökség (CMSA) szombaton. A pakisztáni űrhajós a fedélzeti tudományos műszerek kezeléséért és a kísérletek felügyeletéért felel majd. Röv»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 1h

Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek

Hackertámadást intéztek Antonio Tajani olasz külügyminiszter ellen, aki az X-en közzétett szombati bejegyzésében azt mondta, Olaszország Ukrajnának nyújtott támogatása miatt vált célponttá. A tárcavezető – aki egyúttal a miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betölti – elmondta, hogy személyes ada»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 2h

Személycserék a Tisza-kormányzatban

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában. A Baka András köztársasági elnök által aláírt, Magyar Péter miniszterelnök ált»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 2h

Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak

Az amerikai szövetségi Bevándorlási és Vámügyi Hivatallal (ICE) folytatott együttműködés korlátozását jelentette be pénteken az egyesült államokbeli Houston polgármestere. John Whitmire azt mondta, hogy a város hatóságai „a veszélyt jelentő bevándorlókat fogják üldözni, nem azokat, akik a családi ü»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 3h

Nemhogy 25, hanem 50 százalékkal kellene emelni a közalkalmazottak bérét – mondja az utca embere

Az egyes fejezeteket a videó ezen részeinél találja: Összes videós anyagunkért pedig kattintson ide>>> Ha csak hallgatni szeretné műsorainkat, itt megteheti: Podcast csatornánk elérhetőségei >> Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >> A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >> A Klasszis Podcast »»»

privatbankar.hu
Privat bankar 3h

Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa

Megérkezett pénteken Montevideóba XIV. Leó pápa, Uruguay, Argentína és Peru tizenegy városát érintő dél-amerikai körútja első állomására – jelentették az AFP tudósítói a pápai különgép fedélzetéről. A katolikus egyházfő, akit három hete műtöttek tüdőrákkal, a repülőút során közölte, hogy „elég jó f»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 4h

Dráma Zágrábban

Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték egyik szakasza Sziszek (Sisak) és Szlavónbród (Slavonski Brod) között, aminek következtében kőolaj szivárgott ki a vezetékből. A szivárgást megállították, a lakosság és az ivóvízellátás nincs veszélyben – közölte szombaton a vezetéket üzemeltető vállalat. A tá»»»

privatbankar.hu
Portfolio 4h

Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására

A metán a szén-dioxid után a globális felmelegedés második legjelentősebb okozója, üvegházhatása rövid távon akár 80-szor erősebb is lehet a szén-dioxidénál. A globális metánkibocsátás eközben folyamatosan növekszik, miközben jelentős része olyan emberi tevékenységekhez – a mezőgazdasághoz, a fossz»»»

portfolio.hu
Privat bankar 4h

Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét

Felmentette Rétvári Bencét az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz) monitoring bizottságának elnöki tisztségéből Magyar Péter miniszterelnök. Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program a 2014–2020-as európai»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 5h

Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon

A Republikánus Párt hatalmas vereségének hírére estek a világpiaci kőolajárak, az európai piacon irányadó Brent olaj ára például közel 20 százalékkal zuhant, aminek következtében a 100 dolláros lélektani határ alá is benézett – írja laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor. Igaz, a la»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 5h

Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat – jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy »»»

privatbankar.hu
Privat bankar 5h

Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit

Donald Trump amerikai elnök bejelentette pénteken, hogy „egyik leghűségesebb tanácsadóját”, Stephen Millert, az identitárius jobboldal képviselőjét nevezi ki a Fehér Ház kabinetfőnökének. Ez az első nagy átalakítás az amerikai kormányzatban a republikánus párt által a keddi félidős választásokon el»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 5h

Jaj a lengyeleknek

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált hosszú lejáratú szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a hosszú és rövid futamidejű lengyel devizaköteleze»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 6h

Történelmi tettre készülnek a németek

A bajorországi parlament jelenlegi elnöke, a 61 éves Ilse Aigner (CSU) lehet Németország első női államfője a Keresztényszociális Unióhoz közeli források szerint. Pénteken a Bild és a Süddeutsche Zeitung című lap, valamint a Der Spiegel című hetilap is jelentette, hogy a CDU támogatja Aigner jelölé»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 6h

Trumpnak New Yorkban is kicsengettek

Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 236,79 ponttal, 0,46 százalékkal 51 286,27 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 24,2 ponttal, 0,33 százalékkal lett több, és 7377,99 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composi»»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 8h

A fürdővízzel együtt kiönthetik a gyereket is: a vagyonadóval nemcsak a milliárdosok járhatnak rosszul, a magyar gazdaság is megérezheti a sarcot – gigantikus piacba marhat bele

Kevés olyan adóteher képzelhető el, amely nagyobb indulatokat és jól polarizált álláspontokat vált ki a társadalom legkülönbözőbb csoportjaiból, mint a vagyonadó. Bár a leggazdagabbak megadóztatása első látásra igazságosabbá teheti a közteherviselést, a vagyonadó bevezetésének azonban lehetnek olya»»»

vg.hu
Privat bankar 17h

Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?

Kimagasló harmadik negyedéves eredményt közölt a Mol, ami a magas gázáraknak is köszönhető: a vállalat kitermelésének fele gáz – mondta Miró József, az Erste vezető elemzője a Klasszis Média együttműködő partnere, a Trend FM adásában. Emellett a meredeken emelkedő finomítói marzs is hozzátett a poz»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 18h

Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája

Hamarosan roamingdíj nélkül telefonálhatnak, küldhetnek SMS-t és használhatnak mobilinternetet az Európai Unióból a nyugat-balkáni országokba látogatók – írja a Hvg. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke már októberben, a nyugat-balkáni útja során bejelentette: az Európai Bizottság megk»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 18h

Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között

Magyarországon volt a harmadik legalacsonyabb a szociális kiadások aránya az Európai Unióban – számolt be az Eurostat friss adatairól a Portfolio. Bár euróban számolva minden tagállamban nőttek a ráfordítások, a GDP-arányos mutatók tekintetében jelentős különbségek mutatkoznak az egyes országok köz»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 19h

Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát

Továbbá: mihez kezd Rogán Antal örökségével a Tisza-kormány, például ami a propagandára, valamint az állami és sportrendezvényekre költött tízmilliárdokat illeti? És mihez kezd majd Kubatov Gáborral, miközben Európa a Ferencváros milánói bravúrjától hangos? Erről is vitázott a Klasszis Média szubje»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 19h

Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta

Vegyesen alakult pénteken a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben: a dollár ellenében 0,1 százalékkal gyengült, míg az euró és a svájci frank ellenében 0,3 százalékkal erősödött – írja az MTI. Este hat órakor az eurót 363,49 forinton jegyezték a reggel hét órai 364,62 forint után, a dollár jeg»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 20h

Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) – mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 3»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 21h

Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat

A Doktor24 október végétől fokozatosan átveszi a Dimenzió-MED egészségügyi szolgáltatási tevékenységét – jelentette be közleményében a vállalat. A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, és évente 300 millió forint körüli árbevétellel rendelkezik. A Doktor24 Magyarország egyik meghatároz»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 22h

Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott

Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken – írja az MTI. A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 1,03 százalék mínuszt, a részvények szélesebb körét érintő S&P 500 index 0,23 százalék pluszt, a technológiai részvények alakulását követő Nasdaq index 1,18 százalék erősödést jelzett. Ugyan»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 22h

Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?

Végre a megvalósításhoz közeledik az idei második szuper-giga-mega részvénykibocsátás az Egyesült Államokban, amely várhatóan a SpaceX júniusi akcióját is felülmúlja majd. Az Anthropic október 26-án nyújtotta be nyilvános részvénykibocsátási (IPO-) dokumentációját, majd november 2-án kiegészítette.»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 23h

Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,24 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig – írja az MTI. A BUX 14.30 órakor 142 679,50 ponton állt, ami az előző, csütörtöki záró értékéhez képest 1804,67 pontos, 1,25 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 1805,91 ponttal alacsonyabb»»»

privatbankar.hu
Portfolio 23h

Mire jó a Tisza-kormány adócsomagja? A legfontosabb kérdések és válaszok egy helyen

Számosságában sok, és egyes esetekben jelentős adóváltozásra készülhetnek 2027-ben az adóalanyok, kifejezetten a gazdasági társaságok. Elemzésünkben ezért az RSM adószakértőjével sorra vesszük, hogy mit okozhatnak ezek a módosítások, és hogyan alkalmazkodhatnak a cégek ezekhez. Valóságos őszi törvé»»»

portfolio.hu
Privat bankar 1d

Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából

Éttermünkben szeretettel várjuk a kutyával érkező vendégeket is: nálunk a négylábú családtagoknak sem kell otthon maradniuk egy közös étkezés vagy városi program alkalmával. A Varró Zoltán által megálmodott enteriőr a Bauhaus és az Art Deco jegyeit ötvözi a kert inspirálta, természetközeli hangulat»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 1d

Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás

Minden ukrajnai erőművet megrongáltak az orosz légicsapások – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ibero-Amerikai Csúcstalálkozón. Az ukrán elnök szerint az orosz hadsereg által használt Shahed-drónok és rakéták még azokban a létesítményekben is kárt okoztak, amiktől az atomerőművek működése »»»

privatbankar.hu
Privat bankar 1d

Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter

Az Európai Beruházási Bank elnökével, Nadia Calviñoval tárgyalt Magyar Péter Budapesten – jelentette be közösségi oldalán a miniszterelnök. A tárgyalás fő témái között szerepelt a Tisza Párt által ígért kollégium- és bérlakás-építési program, a tömegközlekedési infrastruktúra fejlesztése, a kis- és»»»

privatbankar.hu
Portfolio 1d

Minden szempár a deep techen, amelytől Európa a megváltást várja − Egy helyen a jövőálló technológiák döntéshozói a Portfolio konferenciáján

Az utóbbi évtizedek egyik sokat emlegetett hívószava nem véletlenül a deep tech, amely térnyerésének köszönhetően 2030-ra olyan, ma még alig létező termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek globális értékteremtési potenciálja eléri az uniós államok GDP-jének felét. Itt olyan technológiai inn»»»

portfolio.hu
Portfolio 1d

Minden szempár a deep techen, amelytől Európa a megváltást várja − Egy helyen a jövőálló technológiák döntéshozói a Portfolio konferenciáján

Az utóbbi évtizedek egyik sokat emlegetett hívószava nem véletlenül a deep tech, amely térnyerésének köszönhetően 2030-ra olyan, ma még alig létező termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek globális értékteremtési potenciálja eléri az uniós államok GDP-jének felét. Itt olyan technológiai inn»»»

portfolio.hu
Privat bankar 06.11. 13:30

Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”

Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök a keddi, nagy arányú republikánus vereséget hozó félidős választások után először ült le nemzetbiztonsági tanácsadóival Irán ügyét megtárgyalni. Az Axios tudósítása szerint három javaslat van az asztalon: A megbeszélés után Trump az Ovális Irodában így nyilat»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 13:17

Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár

A fenntarthatóság pénzügyi és üzleti összefüggései, a vízbiztonság, valamint a vállalati döntéshozatalban megjelenő környezeti kockázatok álltak a Klasszis Fenntarthatóság 2026 konferencia és ESG-díjátadó középpontjában. A Klasszis Média november 5-i, budapesti rendezvényének szakmai programját köv»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 12:53

A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta

A Tesla leállítja a Cybertruck modell gyártását texasi gigagyárában valamikor a jövő év közepén a lanyha kereslet miatt, illetve hogy kapacitást szabadítson föl a Cybercab robotaxik gyártásának a növelésére – jelentette be Elon Musk közösségi oldalán az X-en pénteken. A cég vezérigazgatójának bejel»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 12:41

Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?

Az európaiakkal folytatott párbeszédre akkor lesz szükség, amikor Oroszország és Ukrajna biztonságának garantálásáról, valamint az európai biztonsági rendszer jövőjéről lesz szó – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteki sajtóértekezletén. - mondta. Közölte, hogy Oroszorsz»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 12:17

Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban

Kigyulladt két újabb olajszállító tartályhajó a Hormuzi-szorosban, miután tengeri aknára futott egy olyan területen, ahol nem engedélyezett a közlekedés – közölte pénteken az iráni Forradalmi Gárda. Az egyik hajó a szoros keleti részén, a másik a közepén került bajba, miközben kikapcsolt navigációs»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 12:05

Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,24 pontos nyitás után csökkent pénteken délelőtt. A BUX 11.30 órakor 142 588,19 ponton állt, ami az előző, csütörtöki záróértékéhez képest 1895,98 pontos, 1,31 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 1897,22 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forg»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 11:53

Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség

Őrizetbe vették Törökországban a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) volt elnökhelyettesét, korábbi családügyi minisztert, akinek gyaníthatóan köze volt a több befektetési alapot érintő pénzpiaci manipulációs botrányhoz. Fatma Betül Sayan Kaya szeptemberben mondott le az AKP elnökhelyettesi »»»

privatbankar.hu
Vilaggazdasag 06.11. 11:12

Valami nagyon nincs rendben a magyar cégek körül: újabb adóemelés és szigorítások jöhetnek – a beruházások is veszélybe kerülhetnek

Alaposan átalakulhat a magyar vállalatok adózása 2027-től, az új szabályok pedig nem minden céget érintenek egyformán. Miközben a legnagyobb vállalatok magasabb adókulccsal szembesülhetnek, a kedvezmények és az elszámolási szabályok módosítása egyes szereplőknek akár kedvezőbb helyzetet is teremthe»»»

vg.hu
Privat bankar 06.11. 10:53

Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?

A Holtankoljak.hu adatai szerint kellemes meglepetésben lehet részük azoknak, akik pénteken tankolnak a magyar benzinkutakon, ugyanis csütörtökhöz képest mindkét üzemanyagtípus országos átlagára csökkent. A 95-ös benzin literenként bruttó 9 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal lett olcsóbb»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 10:28

Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák

A D1 kategóriába tartozó személyautók éves országos matricája 62 560 forintba, az éves megyei matrica 7280 forintba kerül 2027-ben. Az augusztusi, 1,3 százalékos inflációhoz igazodó díjemelés mellett az M1 regionális matrica ára változatlan marad. Megjelentek a 2027. január 1-jétől érvényes hivatal»»»

privatbankar.hu
Maszol 06.11. 09:17

Két drónriasztás tizenkét óra leforgása alatt

Péntek reggel a Román Légierő két F-16-os vadászgépe szállt fel a 86-os Borcea légibázisról, miután a védelmi erők egy légi célpontot észleltek Sulina településtől keletre. A hatóságok RO-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot Tulcea megye északi részén. „Péntek reggel, november 6-án a védelm»»»

maszol.ro
Privat bankar 06.11. 09:16

Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról

Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön a The New York Timesnak adott interjúban cáfolta azokat a híreket, miszerint a republikánusoknak a félidős választásokon elszenvedett veresége után fontolgatná, hogy kilép a Trump-kormányból. „Mindig is az volt a szándékom”, hogy Donald Trump elnök m»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 08:16

Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy zártkörű találkozót folytatott Kirill Dmitrijevvel, Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével, miután az orosz tisztviselő ukrán képviselőkkel együtt részt vett azon a csütörtök esti rendezvényen, amelyet Melania Trump first lady szervezett a Fehér Házb»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 07:51

Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett

A paraguayi Ueno bankban végrehajtott pénzügyi befektetés kis volumenű kitettséget jelentett az OTP Bank számára – reagált a pénzintézet az MTI megkeresésére arra az infromációra, hogy bedőlt a dél-amerikai ország egyik legnagyobb bankja, belpolitikai válságot okozva. Az Ueno bankban pénzügyi befek»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 07:51

Mit reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama 364,62 forintra emelkedett 7 órakor a csütörtök esti 364,01 forintról. A svájci frank jegyzése 397,80 forintról 398,88 forintra nőtt, miközb»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 07:03

Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit

A Mol csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 554,9 milliárd forint (1760 millió dollár) volt a harmadik negyedévben, az előző év azonos időszakában elért 330,3 milliárd forint (974 millió dollár) után – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ho»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 06:51

Minden eldőlt Szerbiában

Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson – közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök»»»

privatbankar.hu
Privat bankar 06.11. 06:27

Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről

Mínuszban zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A részvényárfolyamok esése nagyjából 2,5 ezer milliárd dollárt tüntetett el az érintett cégek piaci értékéből egyetlen nap alatt. Az eladási hullámot az elemzők szerint elsősorban a szigorúbb AI-, illetve adatközpont-építési sz»»»

privatbankar.hu