Profit Line 5m

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott. Az alap tagok kiválasztása A Nemzeti Választási Bizottság hét rendes tagból és három póttagból áll, akiket a köztársasági elnök javas»»»

profitline.hu
Demokrata 6m

Most tényleg minden szavazat számít!

Szikra Levente kifejtette, napközben a részvételi adatokat kell figyelni, a közvélemény-kutatásoknak most már kevés jelentősége van; utóbbiakban ráadásul akkora különbségek voltak, hogy megkérdőjeleződött a hitelességük. Mint mondta, létezik a „győzteshez húzás jelensége”, amire főként a baloldalho»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 6m

Leadta szavazatát Orbán Viktor + fotóLegolvasottabb

Vasárnap reggel valamivel kilenc óra előtt adta le szavazatát az országgyűlési választáson a miniszterelnök. Fotó: Kurucz Árpád Orbán Viktor feleségével, Lévai Anikóval érkezett a szavazóhelyiségbe, majd miután kitöltötték a szavazólapokat, a sajtó jelen lévő képviselőinek rögtönzött sajtótájékozta»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 6m

A legtöbb kormányablak nyitva tart az országgyűlési választás napjánLegolvasottabb

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium tájékoztatása szerint a legtöbb kormányablak nyitva tart az országgyűlési választás hétvégéjén, hogy azok se maradjanak ki a voksolásból, akik csak az utolsó pillanatban, akár a szavazás napján eszmélnek rá, hogy kulcsfontosságú okmányaik lejártak »»»

magyarnemzet.hu
Index 7m

Több településen időközi választást tartanak, egy budapesti kerületben nincs ellenzéki jelölt

Időközi önkormányzati választásokat tartanak vasárnap országszerte nyolc településen, ahol testületi feloszlás, lemondások és halálesetek miatt kell új polgármestereket és képviselőket választani. Nyolc településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást. Kisvejke és Isztimér lakói polgá»»»

index.hu
Magyar Nemzet 7m

Beata Szydlo Orbán Viktor győzelmét akarja: „Az Európai Uniónak vissza kell találnia a gyökereihez”Legolvasottabb

Beata Szydlo szerint „az Európai Unió rossz irányba halad”, és egymást követik azok a válságok, amelyek „tönkreteszik a gazdaságot, romba döntik az európai ipart”. Beata Szydlo Orbán Viktor győzelmét kívánja (Fotó: AFP) A politikus úgy fogalmazott: A Green Deal megrendítette országaink energiabizto»»»

magyarnemzet.hu
Hirado 8m

Ennyivel olcsóbb az üzemanyag Magyarországon a védett árnak köszönhetően

A jelenlegi piaci árak szerint a benzin ára 680 forint, ami 85 forinttal haladja meg a védett árat, míg a gázolaj 768 forintba kerül, ami 153 forintos különbséget jelent. A jelenlegi piaci árak szerint a benzin ára 680 forint, ami 85 forinttal haladja meg a védett árat, míg a gázolaj 768 forintba k»»»

hirado.hu
Index 9m

Donald Trump mindenkinek kegyelmet ad, aki az Ovális Iroda közelébe ment

Az elnök második ciklusa alatt már eddig is számos rendkívüli felmentést adott, többek között a Capitolium ostromának 1500 vádlottja ügyében. Most a legszűkebb környezetét is „kimentheti”. Donald Trump a hírek szerint bizalmas körökben kijelentette: elnöksége végén tömeges kegyelmet ad legközelebbi»»»

index.hu
Delhir 12m

Mindenhol rendben megkezdődött a voksolás | Délhír Portál

Valamennyi szavazókör rendben megnyílt a magyarországi országgyűlési képviselő-választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője. A 106 egyéni választókerület mind a 10.047 szavazóköre rendben megkezdte a munkáját, »»»

delhir.info
Maszol 14m

Rövid csapadékos időszak következik, aztán kedvezőbbre fordul az időjárás

Vasárnap az ilyenkor megszokottnál kissé hűvösebb idő várható, ugyanakkor a hőmérséklet emelkedni kezd az előző napokhoz képest, különösen az ország nyugati és délnyugati részén – mondta Oana Păduraru meteorológus a Digi24-nek. Elmondása szerint napközben a hőmérsékleti értékek még kissé elmaradnak»»»

maszol.ro
Demokrata 18m

Festő született

Nem is nagyon figyelünk arra kortárs festők kiállításán, hogy az adott esemény első bemutatkozás-e vagy sokadik. Pintér Orsolya első egyéni tárlatán ugyanakkor ennek fontossága van, hiszen egy hosszabb tanulási időszakot követően – melynek része az Iparművészeti Egyetem elvégzése – felkészült, minő»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 18m

Jegyzőkönyvet kell vezetni a rendkívüli eseményekrőlLegolvasottabb

Az országgyűlési választás napján a szavazatszámláló bizottság elnöke felelős az adott szavazóhelyiségben a rend fenntartásáért, a testületnek a rendkívüli eseményekről jegyzőkönyvet kell vezetnie és haladéktalanul tájékoztatnia kell a helyi választási iroda vezetőjét. A rendkívüli eseményeket közz»»»

magyarnemzet.hu
Blikk 21m

Ez minden választót érint: ezekben az esetekben nem lehet szavazni

Ha valaki úgy jelenik meg a szavazókörben, hogy nincs nála személyazonosításra alkalmas igazolvány, vagy érvénytelen az igazolványa, esetleg az igazolvány nem az övé, vissza kell utasítania a szavazatszámláló bizottságnak. Amennyiben a választópolgár a későbbiekben visszatér, és pótolja a hiányossá»»»

blikk.hu
Blikk 21m

Baleset történt Szigetszentmiklós egyik választókörében, megsérült egy bizottsági tag

A Nemzeti Választási Iroda közleménye szerint a szavazatszámláló bizottság (SZSZB) tagja reggel fél 7 körül pakolás közben botlott meg, és ekkor beverte a száját egy szekrénybe. Az ínye sebesült meg, mely egy kicsit vérzett is, de elmondása szerint a sérülése nem akadályozza őt a bizottsági munkába»»»

blikk.hu
Demokrata 30m

Madártávlat

Pálfi György kétségkívül sokoldalú alkotó, készített több kísérleti filmet (Hukkle, Final Cut: Hölgyeim is uraim), provokatív szatírát (Taxidermia), drámát (Szabadesés) és sci-fit is (Az Úr hangja), míg a tavalyi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon debütáló új rendezése egy tyúk útját követi végig.»»»

demokrata.hu
Demokrata 30m

Nemzeti érdek a jobboldal győzelme

Budaházy György az Ultrahang című beszélgetős műsorban arra figyelmeztetett, hogy a magyar választási rendszer sajátosságaiból adódóan nagy jelentősége van az egyéni választókerületeknek. – Ha tehetném, egyéniben biztosan a Fideszre szavaznék, a családom így is fog tenni – mondta a közismert hazafi»»»

demokrata.hu
Demokrata 30m

Beteljesült álom

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, részben magyar származású Michael „Flea” Balzary talányos címmel és lemezborítóval lepte meg a világot. Előbbi üknagymamájára utal, míg utóbbi az iráni származású felesége édesanyjának ifjúkori fényképét mutatja galambbal a vállán. A zene legalább»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 30m

Orbán Viktor: A választás a demokrácia ünnepe!Legolvasottabb

Sok emberrel találkozhattam, minden választópolgárnak köszönöm, hogy meghallgatott és elmondhattam az érveimet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az újságírói kérdésekre, miután leadta a voksát. Cikkünk frissül...»»»

magyarnemzet.hu
Index 31m

Orbán Viktor is leadta a szavazatát

Budapest 04. számú egyéni választókerületében adta le szavazatát Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke. Cikkünk frissül… Már Orbán Viktor is szavazott, a miniszterelnök a Zugligeti iskolában, Budapest 04. számú egyéni választókerületében adta le voksát április 12-én. A reggel 7 órás adatok ala»»»

index.hu
Maszol 31m

Nem kötött alkut az egyik gyanúsított a hollandiai műkincsrablás ügyében

Nem kötött megállapodást az ügyészséggel az egyik gyanúsított a Coţofeneşti-i aranysisak és három dák aranykarperec ellopásának ügyében, amelyeket a hollandiai Drents Múzeum-ból tulajdonítottak el tavaly év elején. Ügyvédei szerint a 35 éves Bernhard Z. tagadja, hogy jelen lett volna a betörésnél. »»»

maszol.ro
Magyar Nemzet 31m

Szijjártó Péter: A választás tétje, hogy Magyarország ki tud-e maradni a háborúból + videóLegolvasottabb

Szijjártó Péter külügyminiszter közösségi oldalán kijelentettem hogy ma sorsdöntő parlamenti választás van, ma eldől, hogy Magyarország ki tud-e maradni a háborúból a következő években is. Az elmúlt 4 évben ez azért sikerült, mert a választók folyamatosan a Fidesz mellett voltak. Szijjártó Péter kü»»»

magyarnemzet.hu
Maszol 31m

Szijjártó Péter szerint az emberek a háborúról vagy a békéről döntenek a választásokon

Sorsdöntő választás a mai, a valaha volt parlamenti választások közül ennek a legnagyobb a tétje – mondta Szijjártó Péter magyarországi külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin, miután kora reggel leadta szavazatát. A miniszter arról beszélt, hogy a mostani választásokon a magyar emberek»»»

maszol.ro
Demokrata 42m

Sorsdöntő választás a mai

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a mostani választásokon a magyar emberek dönthetnek arról, hogy Magyarország életét az elkövetkezendő esztendőkben a béke vagy a háború határozza meg. Az elmúlt négy évben „minden nap megpróbálták belezsarolni, beletolni, beleprovokálni” Magyarországot a szomszéd»»»

demokrata.hu
Demokrata 42m

Jegyzőkönyvet kell vezetni a rendkívüli eseményekről

A rendkívüli eseményeket közzé kell tenni a Nemzeti Választási Iroda honlapján is. A szavazatszámláló bizottság elnökének a rend fenntartása érdekében hozott intézkedése mindenkire kötelező. A szavazatszámláló bizottságnak meg kell akadályoznia, hogy a szavazóhelyiségben tartózkodók közül bárki bef»»»

demokrata.hu
Demokrata 42m

Majdnem jó – Katonasapka és -köpeny

A modern korban a közösségi identitás megőrzésének kulcsa a hagyomány – jelentette ki a honvédelmi miniszter 2025. szeptember 19-én. A társadalom, a külvilág felé a honvédséget elsősorban az egyenruha jeleníti meg. Nézzük a díszegységet! Egyenruhája szép, elegáns, katonás, a magyar hagyományokat kö»»»

demokrata.hu
Demokrata 42m

Szót kap a tudomány – A rejtélyes lepel 2.

(Folytatás az előző számból) A leplet különleges pápai engedéllyel többször is a legmodernebb vizsgálatoknak vetették alá. Az ezzel foglalkozó tudományág a szindonológia (lepeltan). Többszörös vizsgálat kizárta, hogy festett hamisítvány volna, mivel festéket nem tartalmaz. Amerikai kutatók a lepelb»»»

demokrata.hu
Demokrata 42m

A kommentmező különös virágai – Gyűjtés a Facebookról 193.

A védett árak az agresszív tiszást is védik, csak ők ezt nem értik. 🤷 – Gyopáros Alpár Hallgass az eszedre, Gondolj a zsebedre, Szavazz a Fideszre! 🇭🇺 – Rétvári Bence Az adót kellene csökkenteni. Mint már sok más országban. – L. V. Nálunk háromféle adó van az üzemanyagon, és zéró segítséget nyújt a»»»

demokrata.hu
Demokrata 42m

Bagoly mondja – Ez-az

A nagyot mondó románok. Hírtelevízióikban bemondták hangosan, hogy Magyarországról és Franciaországból szeretne elmenni a legtöbb ember. S mondják kárörvendően ezt egy olyan csodaországban, amely lakosainak majdnem egyharmada nyugat-európai országokban éldegél. Az állítólag 23 millióból már csak 17»»»

demokrata.hu
Magyar Nemzet 42m

Szijjártó Péter is leadta voksát + fotóLegolvasottabb

„A biztos választás – 2X Fidesz” – írta Szijjártó Péter közösségi oldalán. A külügyminiszter feleségével együtt szavazott Dunakeszin. – Sorsdöntő választás a mai, a valaha volt parlamenti választások közül ennek a legnagyobb a tétje – mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Dunakeszin, mi»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 42m

Érvénytelen voksolásra akarták rávenni a Fidesz és Mi Hazánk szavazóit HajdúsámsonbanLegolvasottabb

A közösségi oldalán számolt be Hajdúsámson fideszes polgármestere, Antal Szabolcs arról, hogy a város egy zárt Facebook-csoportjában érvénytelen szavazásra buzdítják a jobboldali választókat – írja az Ellenpont. A polgármester beszámolója szerint a Fideszre és a Mi Hazánkra egyszerre való szavazást»»»

magyarnemzet.hu
Index 43m

Magyar Péter leadta a szavazatát

Budapest 04. számú egyéni választókerületében adta le a szavazatát Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke. Cikkünk frissül… Leadta a szavazatát Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Hegyvidéki Mesevár Óvodában Budapest 04. számú egyéni választókerületében. A vasárnapi választás első részvételi adatai mári»»»

index.hu
Magyar Nemzet 43m

Ukrán nyomásgyakorlás több fronton: Kijev beleavatkozott a magyar választásokbaLegolvasottabb

Makszim Nesvitalov nyilatkozata komoly visszhangot váltott ki a közelmúltban, miután az ukrán politológus nyíltan arról beszélt, hogy Ukrajna számára fontos lenne a magyar kormányváltás. A megszólalás különösen azért keltett feltűnést, mert az energetikai nyomásgyakorlást is összekapcsolta a válasz»»»

magyarnemzet.hu
Blikk 45m

Választás - Mit jelentenek a zöld borítékok?

A szavazatszámláló bizottság az átjelentkezett választópolgár esetében a névjegyzék alapján állapítja meg, hogy az illető melyik egyéni választókerület szavazólapját kaphatja meg a párt- vagy nemzetiségi lista mellé. A bizottság kötelessége, hogy a szavazólapok mellé egy zöld borítékot is adjon, am»»»

blikk.hu
Maszol 50m

Idős nőt raboltak ki, aki súlyosan megsérült – Két fiatalt őrizetbe vettek

Őrizetbe vett a rendőrség két fiatalt, akik kiraboltak egy 73 éves nőt Nagybánya egyik utcáján – közölte szombaton a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozás során – amely rablás és rablásban való bűnrészesség gyanúja miatt indult – a nagybányai rendőrök, az ügyész irányításával, 24 órára »»»

maszol.ro
Privat bankar 54m

Kudarcra volt ítélve a béketárgyalás – mi jöhet ezután?

„Kezdettől fogva nyilvánvaló volt, hogy nem számíthatunk arra, hogy egyetlen (tárgyalási) fordulóban megállapodásra jutunk. Senki sem számított erre” – nyilatkozta Eszmáil Bagai az iráni állami televíziónak, utalva a „gyanakvás és bizalmatlanság légkörére”. A szóvivő egyben megemlítette „a tárgyalá»»»

privatbankar.hu
Magyar Nemzet 54m

Deák Dániel: A kampány utolsó napját egyértelműen a Fidesz nyerteLegolvasottabb

– Az elmúlt két hónap kampányát egyértelműen tudatos építkezés jellemezte a Fidesz részéről – erről beszélt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Értékelése szerint a kormánypárt előbb saját táborát mozgósította, majd fokozatosan a bizonytalan szavazók felé fordult. Fotó: Minisztereln»»»

magyarnemzet.hu
Magyar Nemzet 55m

Reggel 7 óráig 3,46 százalékos volt a részvételi arány a választásonLegolvasottabb

A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Forrás: MWA részvételi arány 7 órakor Pest vármegyében volt a legmagasabb, 3,97 százalék, ami 41 757 szavazót j»»»

magyarnemzet.hu
Index 55m

Rendkívüli választási adatok érkeztek, borulhat a forgatókönyv

Már a kora reggeli órákban rendkívüli részvétel rajzolódott ki a vasárnapi választáson: a 7 órás adatok minden korábbi várakozást felülmúltak, és egyértelműen jelezték, hogy a szavazók szokatlanul nagy számban mozdultak meg. A kiugró kezdés mögött nemcsak erős kampányhangulat, hanem mélyebb társada»»»

index.hu
Maszol 55m

Közel kétszer többen szavaztak az első órában, mit négy évvel ezelőtt

A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi magyarországi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A részvételi arány 7 órakor Pest vármegyében volt a legmagasabb, 3,97 százalék, ami 41 757 szavaz»»»

maszol.ro
Vilaggazdasag 56m

Magyarország választ: megjöttek az első részvételi adatok – élő közvetítésünk

Országgyűlési választást tartanak vasárnap Magyarországon, szavazni reggel 6 órától az este 7-es urnazárásig lehet. A Nemzeti Választási Iroda kétóránként közöl részvételi arányokat, ahogy haladnak a feldolgozással. Reggel hét óráig a szavazásra jogosultak 3,46 százaléka adta le szavazatát. Cikkünk»»»

vg.hu
Profit Line 1h

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk! Hibáztál szavazás közben? Va»»»

profitline.hu
Demokrata 1h

Csak a szavazókörök közelében nem szabad kampányolni

Általános kampánycsend nincs, a választási törvény azonban előírja, hogy a szavazókörnek helyet adó épület bejáratától számított 150 méteres sugarú területen belül, közterületen nem lehet semmilyen kampánytevékenységet folytatni. A szavazóhelyiség területén kívül, közterületen található választási »»»

demokrata.hu
Demokrata 1h

Napközbeni részvételi adatok

A választásra jogosultak 3,46 százaléka, 260 556 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson reggel 7 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. A részvételi arány 7 órakor Pest vármegyében volt a legmagasabb, 3,97 százalék, ami 41 757 szavazót jelent. A l»»»

demokrata.hu
Privat bankar 1h

Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak

Reggel 6 órakor elkezdődött az országgyűlési választás Magyarországon, minden szavazóhelység rendben kinyitott. Az MTI összefoglalójában azt írja: a részvételi arány 7 órakor Pest vármegyében volt a legmagasabb, 3,97 százalék, ami 41 757 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Borsod-Aba»»»

privatbankar.hu
Hwsw 1h

Ismét meghackelték a Rockstart

szöveges hirdetés A Nekki fejlesztés alatt álló egyedi és látványos akciójátékához nem igazán va... A Bloomberg riportja szerint mostani és volt dolgozók elmondása alapján az Epi... Ha bebizonyosodik az állítás, akkor 10 év elteltével újabb Uncharteden dolgozh... A két külön szivárogtatótól érkezet»»»

gamekapocs.hu
Maszol 1h

Magyarország választ: Orbán Viktor vagy Magyar Péter? 

Bár pártok csatája zajlik vasárnap a magyarországi szavazófülkékben, az igazi nagy kérdés: átveszi-e a kormányfői pozíciót Magyar Péter, a Tisza Párt vezére a tizenhat éve hatalmon lévő Orbán Viktor Fidesz-elnöktől. Ha minden a várakozások szerint történik, késő este megkapjuk a választ. Míg a korm»»»

maszol.ro
Hirado 1h

Szijjártó Péter leadta a voksát

Április 12-én, reggel 7 óra előtt pár perccel arról posztolt közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy feleségével együtt leadta szavazatát Dunakeszin. Sorsdöntő választás a mai, a valaha volt parlamenti választások közül ennek a legnagyobb a tétje – mondta a külgazdas»»»

hirado.hu
Blikk 1h

„Nem lesz még egy esély!” – Magyar Péter üzent a választópolgároknak

Vasárnap reggel, nem sokkal azután, hogy a szavazókörök megkezdték működésüket, drámai üzenettel fordult a választópolgárok felé Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke mindenkit szavazásra buzdított. „Megkezdődött a sorsdöntő választás, amelyen hosszú időre eldől a szeretett hazánk sorsa. Váltsunk közös»»»

blikk.hu
Hvg 1h

Pest megyében és Hajdú-Biharban a legmagasabb eddig a részvételi arány

Mint arról a HVG is beszámolt, magasan az 1994-es történelmi csúcs (2,5%) feletti részvételi arányt mért a Nemzeti Választási Iroda az országgyűlési választásokon: reggel 7 óráig a szavazók 3,46 százaléka adta le szavazatát. Az NVI közzétette a részvételi adatok megoszlását vármegyénként, amelyből »»»

hvg.hu
ittHon 1h

Bérszámfejtés: stabil alap a működéshez

A bérügyek kezelése minden vállalkozás számára kritikus terület, ahol a pontosság és a megbízhatóság alapkövetelmény. A munkabérek helyes kiszámítása, az adók és járulékok megfelelő kezelése, valamint a határidők pontos betartása nemcsak jogszabályi kötelezettség, hanem a munkavállalói elégedettség»»»

itthon.ma